Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-06 / 2. szám

MADÁCH IMRE Vegyes jegyzetek II. 1. Minden ember olyan, mint egy könyv, némelyik igen vékony, s mindig ugyanaz. 2. Ha nagyszerű vétkeitek volná­nak, azok is szépek, de az aprók utálatosak. 3. Ha nem szerethetek semmit, gyűlöletre keresek tárgyat. 4. A haldoklóval integettetnek végrendeletére. 5. Magányt keress, emberek közé menj. 6. Pálinkát szagol, vizet iszik. 7. A porzó mint puskapor. 8. Eret vágtam, laxáltam, megbo­rotváltam, hánytattam, de meghalt, ki tehet róla, mindent tettem, mit tudtam. 9. Losonci polgár, ki az elvágott kötél árát beszámítá kéresének, melyre fel volt akasztva. D. Z. 10. Gyakorta ha levelet írunk, az ok, mely erre bírt, csak az utóirat­ban áll. 11. Van valami az emberi élet­ben, a növény- és állattanban, szó­val mindenben, mi a kiszámítható s számokkal előadhatón kívül van; nevelésünkben szinte, mi nem té­nyek tudása, de más. 12. Nagy ember volt, ki a halha­tatlanságot kitalálta, nagy ki az enyészetet. 13. Lássuk a medve­ táplálta em­bereket. 14. Légy meleg, vagy hideg, ha langyos vagy, kiköplek. 15. (...) Bőrünkre írjunk nyugta­tót. 16. Holdvilágon nem sült még cipó. 17. Nem azért nem árulom el az emberiség ügyét, hogy becsülném, de mert magamat becsülöm. 18. Szeges örv rajta a hidegség. 12. A völgyben álló mindent nagynak lát, a hegyen álló kicsinek. 20. Én szültem a kort, s a kor szégyenli, hogy ember szülé. 21. A Falstaff-féle ura minden ál­lítását bizonyítja. Ura előtt hányász. Másutt dicsekszik hatalmával felet­te. 22. Hírben lévő ember, sok osto­bát tehet, míg rájönnek. 23. Ön köréből kellene sok em­bert kivetkeztetni. 24. Óh, hogy oly sokan vannak, kik a parcnyi elvért feláldozák az örök dicsőséget. História. 25. Ki győzött az ütközetben? Francia: én 200.000-ed magammal. 26. Míg festő volt, koplalt, szoba­festő lett, jobb dolga volt, végre mázoló és gazdag volt. 27. Nemcsak szeretni, gyötörni kell! 28. Utálom a nőt, hogy oly kön­­­nyű meghódítani. 29. Költőileg veszed a nőt — csa­lódd, prózailag vedd, élvezni fogsz. 30. Úgy fogják horogra az ifjakat, hogy azt mutatják, nem akarják őt. 31. Előbb két esztendőben halad a nő egyet, osztán megáll. 32. Mégiscsak egyhamar lángot fogó lénynek kell lenni a nőknek, hogy férfiakba szeretnek, kik oly ostobák, ha szerelmesek. 33. Udvarol egy nőnek, ha férje meghalna, elhagyná. 34. Szerencsés, a hideg csábító. 35. A nők olyanok, mint divatze­ne. 36. Ne örvendeztessen addig öle­lés, míg nem győzök. 37. Nincs boldog házasság, elis­merné minden ember (ha igazat mondanának), hogy nem boldog. — S mégis házasodnak, az emberek mindég hiszik, hogy ők a kivétel minden tárgyban. 38. A szerelem, e szimpátia, mely együttlét által hal. III. 39. Aki nagyon sokat tud, az jobb­­ra-balra ismer minden argumentu­mot s tudja, nincs abszolút igaz, s nem határoz; keveset ismer, sokat gondolkodik, ki cselekményre kész, ki művet teremt. 40. Nem tudom a gondolatot ma­gyarra fordítani. 41. Mindenki okosabb, mint munkái. 42. A komikum s tragikum elve csak egy lehet, a sírás és nevetés nagyon rokon. 43. A valódi humor keserű. 44. Zene, poézis, matézis nagy rokonság. 45. Ha kevesebb papír volna, job­bat írnának. Klasszikusok. 46. A zseni veszélyes, mert a ... 47. A szép az, melyet saját vilá­gunkba asszimilálni vágyunk. 48. Nem kelthetünk fel senkiben új érzést, csak mi keblében van, azt költhetjük fel. Amit a költő zeng s hallgatója érez, az annak már lelké­ben volt és ez csodálkozva hallja kimondatni. Válogatta: T. L. PETŐFI SÁNDOR ÚTI JEGY; (RÉSZLETEK) A szekér indult és én gondolatokba mélyedtem . . . Nem tudom, meddig mehettünk, meddig nem, mikor e rémitő kiáltás hatott füleimbe: — Megállj! A szekér rögtön megállott, ajtaja fölpattant, s előttem egy szilaj tekintetű ifjú termett, ki pisztolyt szegezve mellemnek, rivallt rám: — Meghalsz! — Kegyelem! — jajdultam föl, s reszketve, akadozva folytattam —. Csak életemnek irgalmazz. . . örömest oda­adom erszényemet.. . bár tartalmastul sem ér sokkal többet, mint ha egészen üres volna, hisz én magyar költő vagyok ... segédszerkesztő voltam, a „Pesti Divatlap"-nál. .. aztán még eljöttemkor adósságot is fizettem . .. Tóth Gáspárnak tartoztam egy attila­i nadrág árával ... a verseim sem igen kelnek, mindamellett, hogy szörnyen dicsérik .. . láthatod hát, hogy nem lehet sok pénzem ... de szívesen átadom, amim van, csak életemet ne bántsd!... Ilyeneket habartam össze-vissza, mint afféle megijedt ember, mig a lélekzetből ki nem fogytam; a megtámadó ifjú ezt felelte hideg vérrel: — Nekem nem kell hitvány erszényed ... nekem életed kell, ármányos életed! Tudd meg, hogy én azoknak az ifjú lángelméknek egyike vagyok, kik verseket küldtek a „Pesti Divatlap"-ba s akiket te galádul kizártál az irodalomból.. . mert értésünkre esett, hogy az uj nevek versei a te kezeden mentek keresztül. Én magam küldtem be hozzátok vagy százötven költeményt, s te mind halálra ítélted ... ezért te is meghalsz! A pisztoly durrant, én meghaltam, és... fölébredtem. Megvallom, hogy ez az álom egész utamon ijesztgetett. Hátha beteljesedik, gondoltam aggódva, mert nincs dühö­sebb nép a megbukott poétáknál. Nemsokára ismét elaludtam (nem csoda, egész éjjel ébren voltam!) s csak Gödöllőnél ébredtem föl. Azt mondják, hogy Gödöllőnek igen szép vidéke van. Nem tudom, igaz-e? mert már temérdekszer láttam, s így az első benyomást elfeledtem, most pedig restellem újra megvizs­gálni. Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam a reggelit fizetni, egyik utitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, majd kifizeti ö; egyszersmind ajánló erszényét számomra egész Miskolcig. (Eddig valánk együtt menendők.) Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna. Én sem bosszankodtam. Bebújtunk ismét társzekerünkbe, s mentünk, mentünk, mendegéltünk. Hát egyszer csak döcögni kezd a bárka, de oly embertelenül, mint némely poéta urak versei... elannyi­­ra, hogy kénytelenek valánk kiszállani, ha úgy nem akarunk járni, mint nem tudom kicsoda, akinek csontjai izzó-porrá törettek. Kiszálltunk tehát, és én láttam, hogy ott vagyunk, ahol sejtem: Aszódon. Uram Aszódtól Kassáig szót sem érdemel. Miskolcig már voltam, azon túl még nem, s így Kassa volt az első hely, mely kíváncsiságomat igényli. Utazásom har­madik napján estefelé végre megláttam a kassai gót templo­mot, mely a város közepén úgy áll, mint valami óriás barát, sötét csuklyában. Maga a város igen szép, igen szép halott. Semmi élet benne. A pesti gyorsszekér csak Kassáig jár; onnan egy másik viszi az embert Eperjesig. Kassára úgy uzsonnatájban értünk.

Next