Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-06-14 / 25. szám
vegyes kezek. A magyar ornamentika kutatása, mintegy száz évvel ezelőtt a szűrszabók ill. a szűcsmesterek keze alól kikerülő szűr- és szűcshímzések mintáinak elemzésével indult. Huszka József gyűjteménye, a Magyar ornamentika című, amely 1898-ban jelent meg sok-sok mintával, mindjárt nagy vitát is kavart. Huszka szerint az egyes elemek keleti örökségek a magyar kultúrhagyományban, tehát több mint ezeréves múltra tekintenek vissza. Ez a merész állítás, no meg a gazdag gyűjtemény felcsigázta az érdeklődést, aminek következtében az akkoriban kibontakozó új tudományág, a néprajz egyik legtöbbet kutatott területe éppen a díszítőművészet lett. Persze a századfordulón, a parasztstílusok virágzásának idején hímzett, faragott, festett díszítmények bőségesen kínálgatták magukat kutatóknak, művészeknek egyaránt, akik elemezve, történeti szempontokat is mérlegelve értékeltek, ill. új környezetbe építették be a hagyományos, népi elemeket (mint pl. az építészetben a szecesszió stílusirányzata). Huszka elméletéről az azóta eltelt száz esztendő alatt végül is bebizonyosodott, hogy nem helytálló. A XVII—XVIII. században virágzó szűrszabóság utolsó felvonásának, a XIX. századi ún. cifraszűröknek a gazdag virág- és rátétdíszítményei nem ezer-, csupán száz-kétszáz évesek. Ám értékükből, szépségükből mindez semmit sem vesz el. A felvételeinken bemutatott motívumok mindegyike ugyanarról a szűrről való, amelyet a készülő koloni (Kolmany) tájház egyelőre még csak csomókba rakott öltözetdarabjai, asztali és ágyi ruhái között találtunk. Ilyen és hasonló szűröket még a két háború között is hordtak a koloni „cifra legények”. A tájházban található darab nagyon szerényen díszített. A hímzés, ill. a rátét nem fed be egész felületeket, mint a múlt századi cifraszűrökön, csak a gallért, a zsebeket, az ujjak szélét és a szűr alját védi sötétbarna, néhol cakkosra metélt rátétcsík a kopás ellen. Ezt egészítik ki a szár- és laposöltéses hímzett minták: leveles ág a galléron a rátétre ráhímezve, egy-egy stilizált virágfej az állógallér hajlatában, ill. egy-egy indásan hajló, stilizált virágtő a gallér közepén, a zsebeknél és a szűr alján. A hímzőfonál barna és fehér, összhangban a rátétek és az alapanyag színével. Ezeket az egyszerű mintákat kis térítőkön, pohár alá valókon mi is ügyesen alkalmazhatjuk. Vastagabb kelmére, akár posztóra dolgozzunk vastag fonállal. A térítőt szeghetjük — a szűrön látott módhoz hasonlóan — rátéttel, aminek a színe a hímlőfonállal azonos, az alapanyagtól élesen elütő legyen. -ka-