Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-17 / 29. szám
Először egy kis történelem. Európában a tetoválás a XVIII. században terjedt el, a Csendes-óceánon hajózó tengerészek hozták be a Hawai-szigetekről, ahol „tatau"nak, vagyis „jel"-nek nevezték. Ebből a szóból származik ma is használatos elnevezése: tetoválás. A lényege, mint a neve is mutatja, hogy különböző, rendszerint fekete festékanyagokkal letörölhetetlen jelet vésnek a bőrbe. Persze, nemcsak a csendes-óceáni szigeteken volt elterjedve, hanem jóformán az egész földgolyón, a különböző civilizálatlan etnikai csoportokban, törzsi életmódot folytató népek között még ma is fellelhető. Egyébként valószínűleg olyan régi, mint maga az emberiség, találtak 4000 éves egyiptomi múmiákat, amelyeken világosan látszottak a tetoválás nyomai. A primitív törzseknél a „jel" sok mindent jelenthet: azonosulást-azonosítást, egy bizonyos törzshöz, nagycsaládhoz való tartozást. Lehetett, illetve lehet rituális jellegű: jelet kapnak a férfivá cseperedett fiúk és a nővé érett lányok. Az ausztráliai és a melanéziai bennszülöttek azért tetoválják az arcukat, hogy kifejezőbb legyen. Lehet a harciasság, a bátorság, az elrettentés jele. Egy madagai törzs férfitagjai például annyi pontot tetováltatnak az ujjaik hátára, ahány ellenségük fejét kaszabolták le harcban. Mondanunk sem kell, hoy egy ilyen pöttyös ujjú harcos félelmetes tiszteletet keltett. Nagyon régi és elterjedt a tetoválás a Távol-Keleten. Japánban például, ki tudja miért, egy bizonyos korban nagyon elterjedt volt a dús szakáll utánzó tetoválás. A régi Kínában a már nem éppen legfiatalabb meddő nők tetováltattak magukra különböző jegyeket, hogy megtermékenyüljenek. Nagyon elterjedt volt a szem sarkába tetovált aprócska madár, amelynek az volt a „küldetése", hogy megőrizze az illető szeme világát, éleslátását. Voltak népek, törzsek, amelyeknek a harcosai vagy vadászai, nyilván hiúságból, hencegésből, egész harci vagy vadászjeleneteket tetováltattak a testükre, így a nagy csendes-óceáni felfedezések korában az európai gazdagok körében divattá vált, hogy innen „hozassanak" szépen tetovált bennszülöttet, s mint házuk valamilyen díszes tárgyát mutogassák. Ezek a szerencsétlenek azonban nagyon hamar meghaltak, különböző fertőző betegségekben, vagy egyszerűen nem bírták az európai éghajlatot. Amióta a tengerészek a civilizált világban is elterjesztették a tetoválást, voltak korszakok, amelyekben szinte divattá vált. Ezt a divathóbortot nevezik dekoratív tetoválásnak, nagy körfelületeken színes, művészies rajzok, amelyeket gyakorlott mesterek végeznek. Ezek a mesterek azonban csak a művészi rajzban járatosak, a higiéniában nemigen, s nem egy embernek az életébe került a szokatlan dísz. Ezen a téren ornamentális tetoválásban Japáné az elsőség. Mint pogány szokást, minden vallás tiltotta és tiltja a tetoválást. Ennek ellenére egyes államokban az igazságszolgáltatás és a hadsereg is felhasználta. Például az USA Massachusettes államában a rabokra tetoválták börtönbüntetésük kezdetének dátumát. A brit hadseregben 1879-ig a katonaszökevényekre „D" betűt (dezertőr) tetováltak, a különösen nehezen kezelhetőkre a „BCH" (bad charakter-rossz jellem) jelzést. A második világháborúban a koncetrációs táborok foglyainak csuklójára tetoválták a számukat. De a második világháborúban az amerikai katonák között is elterjedt az a szokás, hogy a hónuk alá tetováltatták a nyilvántartási számukat és vércsoportjuk jelzését. — Hogy állunk manapság a tetoválással? A strandokon de az utcán, autóbuszban is nagyon sok fiatalt látni tetovált karral, csuklóval ... — mondom dr. Ladislav Simun professzornak. — És egyáltalán, milyen emberek azok, akiknek manapság ez tetszik? — A tetoválással az orvostudománynak három ága is behatóan foglalkozik. A pszichiátria az okokat kutatja, a bőrgyógyászat és a plasztikai sebészet az eltávolításával foglalkozik. Itt meg kell említenem, hogy az orvostudomány megkülönböztet ún. baleseti, illetve foglalkozási tetoválást. Az előbbi többnyire nagyobb esésekkor keletkezhet, például motorkerékpárról, bicikliről, sportolásnál, amikor a zuhanás oly erős, hogy a felhorzsolt bőrbe porszemcsék vagy más mikroszkopikus szenny szinte bevésődik. Ennek rendszerint nem is tulajdonítanak jelentőséget az érintettek, megelégszenek a horzsolás lemosásával, bekötözésével, s csak mikor a bőr begyógyult, akkor tudatosítják a „rajzot". Mint foglalkozási ártalom például bányászoknál vagy egyéb munkahelyeken a védőeszközök használatával, a munkabiztonsági és higiéniai rendszabályok betartásával ez egyre ritkább. Baleseti tetoválásnak elsősorban az arc különböző részei vannak kitéve, továbbá a kéz, a kézfej, a csukló a kar, a könyök, a térd, a boka. Ilyen baleseti tetoválást okozhat robbanás is, laboratóriumban, vagy kísérletező gyerekeknél. Az eltávolítás eredménye attól függ, hogy a páciens mikor kerül orvoshoz. Ha azonnal a baleset után, akkor a szennyeződés könnyen eltávolítható. — Az ún. dekoratív tetoválás sajnálatos módon eléggé elterjedt manapság a fiatalok körében. Többnyire a 12—17 évesek között, az érintettek mintegy 40 százaléka lány. A motiváció különböző. Serdülőkori hősködés, a „haverság" vagy az „egyetlen" szerelem megörökítése, valamilyen az egyén számára fontos eseménynek az emléke, de lehet a csoporthoz tartozás jele is. Többnyire a „galerikben", de ugyanúgy a javítóintézetekben, a gyermekotthonokban, internátusokban, nyári táborokban is terjed. Sok esetben pedig az alkohol az oka ... A pszichiátriai elemzések szerint a tetováltak túlnyomó többségének van jellemhibája, például a könnyelműsködésre való hajlam, az extravagancia, agresszivitás, jellemző az is, hogy általában primitívek alacsony intelligenciaszinttel. Nőknél feltételezhető a prostitúció. — De ha felkeresik az önök intézetét, nyilván sokan megbánják ... — A fiatalkori hősködésből, haverságból, szerelemből, egyszóval könnyelműségből „szerzett" tetoválást jóformán mindenki megbánja. Mondok egy történelmi példát. Napóleon egyik kiváló és legkedvesebb tábornokát, Bernadotte-t később svéd királlyá választották. El lehet képzelni, mennyire röstellte a jelszót — „Mort aux rois", ami annyit jelent, hogy „Halál a királyokra" — amelyet még a nagy forradalom idején, mint fiatal lelkes tiszt tetováltatott a karjára. Persze, manapság ugyanígy szégyenkezik az a meggondolatlan fiatalember, akinek a karjára ki van tetoválva a Julika, és végül is Máriát veszi feleségül. De ennél sokkal komolyabb a dolog, hiszen sokan érzik úgy, hogy fiatalkori könnyelműségük nyoma gátolja őket pályájukon, társadalmi, emberi kapcsolataikban. — Milyenek a módszerek és esélyek a tetoválás eltávolítására? — A tetoválás kiterjedésétől és mélységétől függ, hogy milyen mértékben és mennyi idő alatt tudjuk eltávolítani. Vannak vegyi módszerek is, de ezek ritkán eredményesek. A sebészeti megoldások, legalábbis a nálunk divatos tetoválásoknál, általában sikerrel járnak, de meglehetősen komplikáltak. Jó eredményt érünk el a „radírozással" (dermabrasia), nagyobb kiterjedésű, nehezen „radírozható" ábráknál jó megoldás a bőrátültetés. Autotranszplantációt végzünk, azaz a bőrt olyan testtájékról ültetjük át, ahol a kivett bőr helye jól regenerálódik, és a heg nem feltűnő. A tetoválás kezelésénél tulajdonképpen két műtétről van szó, az egyik az ábra eltüntetése, a másik az előbbi műtét plasztikai korrekciója. S végezetül figyelmeztetnem kell minden érintettet: semmiképpen se próbálkozzanak a tetoválás „házi" eltüntetésével, mert súlyos fertőzésveszélynek teszik ki magukat. LÁNG ÉVA (Sorozatunk befejező cikkében a „legfinomabb női szabászatról" és a leggyakoribb műtétek hazai áráról nyújtunk tájékoztatást.)