Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-17 / 29. szám

Először egy kis történelem. Európában a tetoválás a XVIII. században terjedt­­ el, a Csendes-óceánon hajózó tengerészek hoz­ták be a Hawai-szigetekről, ahol „tatau"­­nak, vagyis „jel"-nek nevezték. Ebből a szó­ból származik ma is használatos elnevezése: tetoválás. A lényege, mint a neve is mutatja, hogy különböző, rendszerint fekete festék­anyagokkal letörölhetetlen jelet vésnek a bőr­be. Persze, nemcsak a csendes-óceáni szi­geteken volt elterjedve, hanem jóformán az egész földgolyón, a különböző civilizálatlan etnikai csoportokban, törzsi életmódot foly­tató népek között még ma is fellelhető. Egyébként valószínűleg olyan régi, mint maga az emberiség, találtak 4­000 éves egyiptomi múmiákat, amelyeken világosan látszottak a tetoválás nyomai. A primitív törzseknél a „jel" sok mindent jelenthet: azonosulást-azonosítást, egy bizo­nyos törzshöz, nagycsaládhoz való tartozást. Lehetett, illetve lehet rituális jellegű: jelet kapnak a férfivá cseperedett fiúk és a nővé érett lányok. Az ausztráliai és a melanéziai bennszülöttek azért tetoválják az arcukat, hogy kifejezőbb legyen. Lehet a harciasság, a bátorság, az elrettentés jele. Egy madagai törzs férfitagjai például annyi pontot tetovál­­tatnak az ujjaik hátára, ahány ellenségük fejét kaszabolták le harcban. Mondanunk sem kell, hoy egy ilyen pöttyös ujjú harcos félelmetes tiszteletet keltett. Nagyon régi és elterjedt a tetoválás a Távol-Keleten. Japánban például, ki tudja miért, egy bizonyos korban nagyon elterjedt volt a dús szakáll utánzó tetoválás. A régi Kínában a már nem éppen legfiatalabb med­dő nők tetováltattak magukra különböző je­gyeket, hogy megtermékenyüljenek. Nagyon elterjedt volt a szem sarkába tetovált ap­rócska madár, amelynek az volt a „küldeté­se", hogy megőrizze az illető szeme világát, éleslátását. Voltak népek, törzsek, amelyek­nek a harcosai vagy vadászai, nyilván hiúság­ból, hencegésből, egész harci vagy vadászje­leneteket tetováltattak a testükre, így a nagy csendes-óceáni felfedezések korában az eu­rópai gazdagok körében divattá vált, hogy innen „hozassanak" szépen tetovált benn­szülöttet, s mint házuk valamilyen díszes tárgyát mutogassák. Ezek a szerencsétlenek azonban nagyon hamar meghaltak, különbö­ző fertőző betegségekben, vagy egyszerűen nem bírták az európai éghajlatot. Amióta a tengerészek a civilizált világban is elterjesztették a tetoválást, voltak korsza­kok, amelyekben szinte divattá vált. Ezt a divathóbortot nevezik dekoratív tetoválás­nak, nagy körfelületeken színes, művészies rajzok, amelyeket gyakorlott mesterek vé­geznek. Ezek a mesterek azonban csak a művészi rajzban járatosak, a higiéniában nemigen, s nem egy embernek az életébe került a szokatlan dísz. Ezen a téren orna­­mentális tetoválásban Japáné az elsőség. Mint pogány szokást, minden vallás tiltot­ta és tiltja a tetoválást. Ennek ellenére egyes államokban az igazságszolgáltatás és a had­sereg is felhasználta. Például az USA Mas­­sachusettes államában a rabokra tetoválták börtönbüntetésük kezdetének dátumát. A brit hadseregben 1879-ig a katonaszökevé­nyekre „D" betűt (dezertőr) tetováltak, a különösen nehezen kezelhetőkre a „BCH" (bad charakter-rossz jellem) jelzést. A máso­dik világháborúban a koncetrációs táborok foglyainak csuklójára tetoválták a számukat. De a második világháborúban az amerikai katonák között is elterjedt az a szokás, hogy a hónuk alá tetováltatták a nyilvántartási számukat és vércsoportjuk jelzését. — Hogy állunk manapság a tetoválással? A strandokon de az utcán, autóbuszban is nagyon sok fiatalt látni tetovált karral, csuk­lóval ... — mondom dr. Ladislav Simun pro­fesszornak. — És egyáltalán, milyen emberek azok, akiknek manapság ez tetszik? — A tetoválással az orvostudománynak három ága is behatóan foglalkozik. A pszi­chiátria az okokat kutatja, a bőrgyógyászat és a plasztikai sebészet az eltávolításával fog­lalkozik. Itt meg kell említenem, hogy az orvostudomány megkülönböztet ún. balese­ti, illetve foglalkozási tetoválást. Az előbbi többnyire nagyobb esésekkor keletkezhet, például motorkerékpárról, bicikliről, sporto­lásnál, amikor a zuhanás oly erős, hogy a felhorzsolt bőrbe porszemcsék vagy más mikroszkopikus szenny szinte bevésődik. En­nek rendszerint nem is tulajdonítanak jelen­tőséget az érintettek, megelégszenek a hor­zsolás lemosásával, bekötözésével, s csak mikor a bőr begyógyult, akkor tudatosítják a „rajzot". Mint foglalkozási ártalom például bányászoknál vagy egyéb munkahelyeken a védőeszközök használatával, a munkabiz­tonsági és higiéniai rendszabályok betartá­sával ez egyre ritkább. Baleseti tetoválásnak elsősorban az arc különböző részei vannak kitéve, továbbá a kéz, a kézfej, a csukló a kar, a könyök, a térd, a boka. Ilyen baleseti tetoválást okozhat robbanás is, laboratóri­umban, vagy kísérletező gyerekeknél. Az eltá­volítás eredménye attól függ, hogy a páciens mikor kerül orvoshoz. Ha azonnal a baleset után, akkor a szennyeződés könnyen eltá­volítható. — Az ún. dekoratív tetoválás sajnálatos módon eléggé elterjedt manapság a fiatalok körében. Többnyire a 12—17 évesek között, az érintettek mintegy 40 százaléka lány. A motiváció különböző. Serdülőkori hősködés, a „haverság" vagy az „egyetlen" szerelem megörökítése, valamilyen az egyén számára fontos eseménynek az emléke, de lehet a csoporthoz tartozás jele is. Többnyire a „ga­lerikben", de ugyanúgy a javítóintézetekben, a gyermekotthonokban, internátusokban, nyári táborokban is terjed. Sok esetben pe­dig az alkohol az oka ... A pszichiátriai elemzések szerint a tetováltak túlnyomó többségének van jellemhibája, például a könnyelműsködésre való hajlam, az extrava­gancia, agresszivitás, jellemző az is, hogy általában primitívek alacsony intelligencia­­szinttel. Nőknél feltételezhető a prostitúció. — De ha felkeresik az önök intézetét, nyilván sokan megbánják ... — A fiatalkori hősködésből, haverságból, szerelemből, egyszóval könnyelműségből „szerzett" tetoválást jóformán mindenki megbánja. Mondok egy történelmi példát. Napóleon egyik kiváló és legkedvesebb tá­bornokát, Bernadotte-t később svéd királlyá választották. El lehet képzelni, mennyire rös­­tellte a jelszót — „Mort aux rois", ami annyit jelent, hogy „Halál a királyokra" — amelyet még a nagy forradalom idején, mint fiatal lelkes tiszt tetováltatott a karjára. Persze, manapság ugyanígy szégyenkezik az a meg­gondolatlan fiatalember, akinek a karjára ki van tetoválva a Julika, és végül is Máriát veszi feleségül. De ennél sokkal komolyabb a dolog, hiszen sokan érzik úgy, hogy fiatalkori könnyelműségük nyoma gátolja őket pályá­jukon, társadalmi, emberi kapcsolataikban. — Milyenek a módszerek és esélyek a teto­válás eltávolítására? — A tetoválás kiterjedésétől és mélységé­től függ, hogy milyen mértékben és mennyi idő alatt tudjuk eltávolítani. Vannak vegyi módszerek is, de ezek ritkán eredményesek. A sebészeti megoldások, legalábbis a nálunk divatos tetoválásoknál, általában sikerrel jár­nak, de meglehetősen komplikáltak. Jó ered­ményt érünk el a „radírozással" (dermabra­­sia), nagyobb kiterjedésű, nehezen „radíroz­ható" ábráknál jó megoldás a bőrátültetés. Autotranszplantációt végzünk, azaz a bőrt olyan testtájékról ültetjük át, ahol a kivett bőr helye jól regenerálódik, és a heg nem feltű­nő. A tetoválás kezelésénél tulajdonképpen két műtétről van szó, az egyik az ábra eltüntetése, a másik az előbbi műtét plaszti­kai korrekciója. S végezetül figyelmeztetnem kell minden érintettet: semmiképpen se pró­bálkozzanak a tetoválás „házi" eltüntetésé­vel, mert súlyos fertőzésveszélynek teszik ki magukat. LÁNG ÉVA (Sorozatunk befejező cikkében a „legfino­mabb női szabászatról" és a leggyakoribb műtétek hazai áráról nyújtunk tájékoztatást.)

Next