Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-10 / 15. szám

TELEVÍZIÓ Házasságelemzés Mi a kapocs két ember között tíz, tizenöt, húsz év után? Mit várunk el a partnertől? Ezekre és hasonló házasság­­elemző kérdésekre keresett választ a bratislavai televízió hétfő esti előadásá­ban Reginald Ros amerikai író „Kedves barátok" című tévéjátéka. Három házaspár estélyt rendez, melyre meghívja a negyedik — válófél­ben lévő — baráti házaspárt, hogy megmentse zátonyra futott házasságu­kat. A három házaspár minden áram meg akarja ismerni barátai válásának igazi okát, s rá akarja őket beszélni az együttélésre, mégha ők hosszas fontol­gatás alapján feladták is e lehetőséget. De amíg a maguk életét példázgatva szavakkal igyekeznek bizonyítani, hogy náluk minden rendben van, gondolat­ban mindannyiukban felelevenednek az évek folyamán átélt csalódások, szen­vedések, a hűtlenség és a kiábrándulás. Mind a hatan rájönnek, hogy együttélé­süknek kifelé csak a szép oldalát mu­tatják, a problémákat, csalódásokat gondosan takargatják még a legszű­kebb baráti körben is. Mert ott vannak­­ a gyerekek, a megszokott családi lég­kör, a kényelmes életmód, az „otthon”, melyet nem képesek feladni. S amikor mind a hatan rádöbbennek, hogy a házasságuk egy csipetnyivel sem jobb, mint elvált barátaiké, felme­rül a kérdés: vajon joguk van-e bele­szólni barátaik életébe? Mert minde­gyikük becsapta a másikat, az őszinte­ség helyett a képmutatás, az önámítás légkörébe burkolózva titkolták egymás előtt igazi arcukat. Barátaik házasságát akarták meg­menteni, abban akartak tisztán látni, ehelyett a magukéról rántották le a leplet. Kiderítve, hogy az övék még rosszabb, mint az ezt bátran kimondó, a válást vállaló barátaiké. A vihar elül, a szorongó érzés felenged — és folytató­dik minden tovább, mintha mi sem történt volna. S a televíziónézőben ottmarad a megválaszolatlan kérdés. H. Zsebik Sarolta­ ­ c A SZÍNHÁZ A MATESZ műsora április 11.: Guta (Kolárovo) — Koldus­opera (19.30) április 12.: Alsószeli (Delné Saliby) — Koldusopera (19.30) április 13.: Sládkovícovo — Koldus­opera (19.30) április 14.: Lücs (Lúc) — Koldusopera (19.30) április 15.: Csallóközcsütörtök (Czvrtok na 0.) — Koldusopera (19.30) április 18.: Hodos (Vydrany) — Mielőtt a kakas megszólal (19.30) A Thália műsora április 11.: Kassa (Kosice) — Egy ember, aki megunta a bőrét (15.00, 19.00) április 12.: Kassa — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.00) április 18.: Fülek (Filakovo) — Egy tanú idézése (19.00) BRATISLAVA TV-MŰSOR Péntek, IV. 13., 9.20 Gyermekműsor 9.50 Lánc­alkotás 11.05 Szélrózsa, vetélkedő 16.00 Rövid­­filmek 17.10 Zene 17.40 Túlélik a 2000. évet ? 18.40 Dokumentumfilm 20.00 Teyran doktor, francia tévéfilmsorozat 21.30 Vagy-vagy, szóra­koztató vetélkedő 22.25 A velencei kalmár II. műsor: 17.20 Kerekasztal-beszélgetés 18.15 Az életem 20.00 Emlékeznek még? 22.00 Ne­künk a kaktusz sem virágzik, tévéjáték Szombat, IV. 14.: 8.30 Pionírmagazin 10.00 Akkor Alaszkán, szovjet filmsorozat 10.35 Tey­ran doktor, francia film 12.05 A Jezerka Stúdió műsora 12.45 Zenés műsor 14.15 Míg igent mondunk 14.55 Az elvarázsolt erdőben, román film 16.50 Szóval és kamerával 17.40 A komikus és világa 18.50 Gyerekek a Füst-hegyről 20.00 Dokumentumfilm 20.25 Igaz történetek az élet­ből 22.00 Ricki és Powers, zenés műsor 23.00 Zoli esete, szlovák film II. műsor: 9.35 Üdvözöljük az NDK-ban 9.55 Orosz nyelvlecke 11.00 Katonák műsora 11.40 Kamerával az utakon 16.25 Gór kutya kaland­jai, filmsorozat 18.00 Sportműsor 20.05 A város nem tud semmiről, csehszlovák film 22.00 A tűzoltó köpenye Vasárnap, IV. 15.: 8.30 Gyertek velünk 10.55 A tavasz tizenhét pillanata 12.00 Zene Bratislavá­­ból 14.00 Gimnasztika 15.55 ... forró szívvel 16.55 A férfiak útjai, cseh film 18.40 És amnál a dalnál 20.10 Operaközvetítés 22.20 Ermitázs II. műsor: 10.30 Gimnasztika 15.50 Vízilabda­mérkőzés 17.40 Körök, magazin 20.00 Az elté­vedt bárányok, film 21.55 Dokumentumfilm Hétfő, IV. 16., 17.00 Iránytű 18.05 Egyszerű nevelés 18.45 Barátaink életéből 20.00 Láncal­kotás 21.15 Katonák műsora II. műsor: 16.40 Pionírmagazin 17.10 A sorsdön­tő vonal, bolgár film 18.30 A heti események magyar nyelven 20.00 Zenés krónika 20.30 Sportvisszhang 22.00 Három nap gondolkodási idő, szovjet film Kedd, IV. 17.: 9.20 Autó-motorrevü 9.50 Láncal­kotás 11.10 Katonák műsora 12.25 Akadémia 16.20 Tudomány és technika 17.00 Asztalitenisz Európa-bajnokság 18.40 Mezőgazdasági év 20.00­­­ tehetséges cipész halála, leveleim II. műsor: 16.00 Üdvözöljük az NDK-ban 18.00 Asztalitenisz Európa-bajnokság 20.00 Fiatalok tévéklubja Szerda, IV. 18., 12.20 Akadémia 17.05 A felfede­zések nyomában 17.55 Autó-motorrevü 18.40 Katonák műsora 20.00 A robotok 20.50 Nyugta­lan éjszaka, nyugtalan nap, szovjet film 22.15 A hatodik érzék II. műsor: 16.55 Csehszlovákia—Szovjetunió, labdarúgó-mérkőzés 18.50 Kamerával az utakon 20.00 A fal, komédia 20.40 Magazinműsor 22.00 Zenés műsor Csütörtök, IV. 19.: 9.45 A tehetséges cipész halála, film 11.50 Akadémia 16.45 Orosz nyelv­lecke 18.30 Sportrevü 20.00 Egy lázadás leleple­zése, tévéjáték II. műsor: 17.00 Zene mindenkinek 17.30 Viha­ros évek, film 18.55 V. I. Lenin születésének 114. évfordulójára 20.00 Zenés est 22.00 A köpeny, tévéjáték BUDAPEST Péntek, IV. 13.: 9.55 Rövidfilmek 10.30 Kiáltás a víz után, NSZK film 16.55 Bors 17.55 Ker­­tünk-udvarunk 18.15 Az Országházból jelentjük 20.00 Szeszélyes évszakok 21.10 A hét műtárgya 21.15 Péntek esti randevú 22.15 Dalok, táncok a Szovjetunióból 22.25 Célpont, angol tévéfilm II. műsor: 18.00 Még egyszer gyerekeknek 18.45 Takács Mária műsora 19.00 Keresztkérdés 19.30 Kisfilm 20.00 Reflektor Magazin 21.20 Ferrari Violettával Gobbi Hilda beszélget Szombat, IV. 14.: 8.05 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 8.25 Aki mer, az nyer 8.55 Játék műal­kotásokkal 9.15 Perpetuum mobile 9.55 Az ör­döghegyi gazda, lengyel filmsorozat 10.35 Ken­gyelfutó gyalogkakukk 10.55 A Laurent család 11.45 Autó-motorsport 12.05 Nemcsak nőknek! 12.20 Keresztkérdés 14.10 Ökölvívó olimpia 14.45 A Cimbora különkiadása 15.40 A látoga­tók: francia sci-fi sorozat 16.35 Műsoron a számítógép 17.05 Kínai tájak és emberek '83 17.50 Diagnózis 18.10 Objektív 20.00 Vers min­denkinek 20.05 Telepódium 21.50 A rendőrség megköszöni, olasz—NSZK film II. műsor: 16.30 Gólyavári esték 17.15 A modern művészet kalandjai 18.05 Végjáték a Duna men­tén 19.00 Nyelvleckék 20.00 Puccini: Turandot Vasárnap, IV. 15.: 7.55 Óvodások filmműsora 8.15 Kengyelfutó gyalogkakukk 8.35 Játék mű­alkotásokkal 8.55 Az ördöghegyi gazda 9.35 Csörgősipka 9.50 A világ nagy zenekarai 10.55 Férfi kosárlabda-mérkőzés 14.50 Régi magyar zene Franciaországban 15.20 Műsorainkat ajánljuk 15.50 Gertler Viktor sorozat: Gázolás 17.35 Derkovits-portré 18.00 Delta 19.00 A Hét 20.00 Hitchcock-sorozat: A gyanú árnyékában 22.05 Kapcsoltam 22.45 Lírafesztivál 20.05 Ka­­tedrálisok kora 20.55 Balett mindenkinek 21.25 A Nap fivére Kedd, IV. 17., 10.05 Az uralkodó nyomában, szovjet film 16.20 Képmagnósok, figyelem! 17.00 Színházat játszunk 18.00 Sportműsor 18.25 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 20.00 A Laurent család. NSZK filmsorozat 20.55 Stúdió '84 21.55 Felkínálom II. műsor: 18.00 Csak gyerekeknek 18.20 Unoká­ink is látni fogják 19.00 Segítő szándékkal 19.35 Dán balettfilm 20.00 Henri Ford élete és kora, dokumentumfilm 21.20 Asztalitenisz EB Szerda, IV. 18.: 9.50 Delta 10.20 A nagy ameri­kai forgalmi dugó. amerikai film 16.35 Szegény­legények, magyar film 17.05 Tévétükör 18.20 Mi van itt születőben 20.00 Labdarúgó-mérkőzés 21.55 Unokáink is látni fogják II. műsor: 17.30 Csak gyerekeknek 18.25 Szülök iskolája 18.55 A nyelv világa 19.40 Nyitott pálya 20.00 Telepódium-kabaré. Ez még semmi 21.25 Tudósklub Csütörtök, IV. 19.: 9.50 Vízkereszt, vagy amit akartok, angol film 16.45 Mai témák, külföldi emberek 17.55 Pedagógusok fóruma 18.30 Tele­sport 20.00 Jogi esetek 20.45 Panoráma 21.50 Csak a derű óráit számolom II. műsor: 18.30 Perpetuum mobile 19.10 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 19.30 Kisfilm 20.00 Kapcsoljuk az MTA hangversenytermét 21.25 Tisztán vagy szódával A TV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! l­ A tűzoltó köpenye, szombat II. műsor, 22.00 A/terakozvetítes, vasárnap, 20.10 A Szegedi Körzeti Stúdió mu Gázolás, sora, csütörtök, II. műsor 17.35 19 W vasarnap, következő, 16. számunk tartalmából: Ez — nemcsak — női téma Baranyai Lajos riportja a szabász-szakmun­kások képzéséről A felégetett falvak intenek! Láng Éva írása a budinái lakosok életéről Rendhagyó vallomás A pionírszervezet megalakulásának évfordu­lóján Közös gondunk a nevelés Csicsay Alajos írása a Családi körben Hímes tojások Zoboralji motívumkincs A CSEHSZLOVÁK RADIO MAGYAR ADÁSA április 14.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Ván­dortarisznya 10.15 Szimfonikus hangver­seny 11.00 Tudomány és technika 11.20­ Tánczene 12.55 Anyanyelvünk 13.00 Ifjúsá­gi magazin 14.00 Tíz perc irodalom 14.10 Könnyűzene 15.30 Népdalcsokor 16.00 Aki tudja, írja meg! április 15.: 8.00 Barangolás Zeneországban 8.30 Mese 8.47 Az R-GO együttes nagyle­mezéről 9.00 Rádióegyetem 10.20 Az opera kedvelőinek 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 13.00 Fáklya 13.40 Filmzene 14.00 Zenés köszön­tő KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST április 14.: 8.30 Családi tükör 9.15 Színes népi muzsika 10.05 Labirintus — Az Ifjúsági Rádió vetélkedője 14.15 Népzenei példatár 14.25 Magyarán szólva 14.40 A Magyar Nyelv Hete 16.00 168 óra 18.45 Népdalelő­­adók hangalbuma 20.00 Iránytű — Szóra­koztató magazin 23.20 Kodály daljátékaiból április 15.: 7.20 „Vadat és halat s mi jó falat..9.00 Világvasárnap 12.35 Édes anyanyelvünk 14.05 Népdalkörök pódiuma 14.30 Szonda — Tudományos magazin 16.15 „Kell a jó könyv" — Raszkolnyikov 18.40 A Költészet Hete 23.15 Zenekari muzsika PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST április 14.: 9.00 Randevú a Jókai Klubban 10.00 Szombat délelőtt 12.51 A gondolat­olvasó — hangjáték 14.45 A Rádió Dalszín­háza 17.00 Kiváncsiak klubja 20.00 Ritmus! 20.35 Közkívánatra! április 15.: 7.30 Vasárnapi orgonamuzsika 8.05 MR matiné — színházról 8.50 Hunyadi István versei 9.26 Újdonságainkból 10.35 Randevú a Jókai Klubban 13.00 A Magyar Nyelv Hete 14.35 Táskarádió 15.35 Popta­risznya 17.39 Mentsük meg Albínót! — Oláh Margit rádiójátéka 20.35 Másfél óra iroda­lomkedvelőknek (nő isi)

Next