Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-17 / 3. szám
Az Özvegy: Dobos Ildikó Megtanultam egy nevet. Dobos Ildikó nevét. Ez a színésznő négy héten át akkor is meg-megjelent előttem, amikor oly távol voltam a képernyőtől, mint a kálvinisták a pápistáktól. Az erdélyi írófejedelem, Kemény Zsigmond regényéből televízióra alkalmazott Özvegy és leánya című négyrészes magyar tévéfilm leglíraibb, legintimebb jeleneteiben is ott volt szorongást, félelmet, irtózatot árasztó erővel Dobos Ildikó Tarnóczynéja, aki vallási tébolyultságával, önző anyaságával öngyilkosságba űzte egyetlen leányát, Tarnóczy Sárát, mert az egy Mikes Jánost, egy pápistát szeretett. A történet látszólag egyszerű szerelmi mesébe ágyazva bonyolódik, s ha irodalmi elődeit keressük, egészen a Rómeó és Júliáig nyomozhatnánk vissza az időben, mégsem egyszerű szerelmi történetről van szó. Ahogy Shakespeare darabjában, Kemény Zsigmond regényében is előítéletek kutyaszorítójába került fiatalok végzetes szerelme játszódik le előttünk, csakhogy míg az egyik műben a Capuletek és a Montaguek — két család — között, addig Keménynél két vallási demagógia képviselői között dúl a csata, amelynek alaptörténetét az író egy XVII. századi krónikából merítette. Az esemény a valóságban is megtörtént szentléleki lányrablással indul, amikor is a hiú, istenszeretetében elfogult Tarnóczyné lányát elrabolják a Mikes-testvérek. És Tarnóczyné bosszút áll. Hogy a bosszú végkifejleteként Tarnóczy Sára halála hiteles, az édesanyja, Tarnóczyné vakbuzgóságának köszönhető. Dobos Ildikó alakításának, Az eddig kevésbé ismert színésznő alakításának intenzitása — nem találok rá pontosabb szót — áthatotta Horváth Z. Gergely rendező filmjét. Puritán és látszólag gesztusszegény, szinte mimikamentes játékához — úgy tetszett — legmélyebb énjéből hozott fel nyersanyagot. Félelmetes hitelességgel tárta fel a vallási demagógia s általában a demagóg ember kegyetlenségét, szűklátókörűségét, mondhatni tébolyultságát. S mindezt egy-egy mozdulattal, a figurához illő néhány szavas intonációval. Dobos Ildikó — írom le újból a nevét, hogy jól megtanuljam, mert érdemes. Ugyanis a bennem aggályoskodó szűklátókörűségből is sokat fölmutatott. Sz. L. A MATESZ műsora január 18.: Somorja (Samorín) — Koldusopera (19.00) január 22.: Marcelháza (Marcelová) — Koldusopera (19.00) A THÁLIA műsora január 17.: Kassa (Kosice — Egy tanú idézése (19.00) január 18.: Kassa — Egy tanú idézése (15.00) január 19.: Kassa — Egy tanú idézése (19.00) január 20.: Szádele (Zádiel) — A bagoly (19.00) január 21.: Péder (Péder) — A bagoly (19.00) SZÍNHÁZ BRATISLAVA TV-MŰSOR Péntek, I. 20.: 9.50 Szélrózsa, szórakoztató műsor 10.30 Tévéjáték 16.00 Kisfilmek 17.00 Karina, lengyel filmsorozat 17.30 Norvég természetfilm 18.10 Bratislavai Magazin 18.40 Dokumentumműsor 20.30 Casterbridge polgármestere, angol tv-filmsorozat 20.00 Lenin örökké él 21.20 Vagy-vagy, vetélkedő 22.00 Gyónás csak magamnak, francia film II. műsor 17.15 Leendő katonák 17.35 Kerekasztal 18.15 Szibériába, szovjet filmsorozat 19.30 Üdvözöljük az NDK-ban 20.20 Emlékeznek még? 20.00 A zene, én és a mi életünk 21.30 Időszerű események 22.00 Színházi közvetítés Szombat, I. 21.: 8.30 Pionírok magazinja 10.00 Skippy, a kenguru 10.35 Casterbridge polgármestere 12.20 Kedvükre játszanak 13.55 Lenin és a háború 15.35 A cirkusz porondján 16.40 Természetfilm 17.05 Míg igent mondunk 17.50 A komikus és világa 18.50 Látogatók, filmsorozat 20.00 A Csehszlovák TV bálja 20.45 Egy nagyváros bűnei 22.00 Igaz történetek 1984 23.25 Az OIRT gálakoncertje II. műsor: 9.20 Jutalom, norvég filmdráma 11.55 Vychodná 1983 16.00 Kosárlabda-mérkőzés 17.30 Lenin és az idő 18.35 Gyökerek 19.30 A varázslatos Tátra 19.55 Vers 20.00 Szilveszter 1983. Ismétlés Vasárnap, I. 22.: 8.30 Gyertek velünk! 10.40 A Föld sója. játékfilm 11.40 A hét tükre 12.10 Debussy: A tenger 13.25 Kaleidoszkóp 14.50 Zenés műsor 15.15 Ifjúsági tévéjáték 16.55 Kék Csillag szálló, csehszlovák film 18.40 Kitaposott ösvényen 20.10 Zuzana Vojirová, tévéjáték 22.20 Ermitázs, dokumentumfilm II. műsor: 10.30 Röplabdamérkőzés 17.55 Körök, sportmagazin 18.35 A kocka el van vetve, vetélkedő 19.30 Pedagógusok műsora 20.00 Derrick 21.50 Határ nélküli színház 22.15 Triangulum, szórakoztató műsor Hétfő, I. 23., 16.35 A komikus és világa 17.20 Iránytű 18.10 A szocializmus világa 20.00 A rózsák és a hó, tévéjáték 22.15 Új slágerek II. műsor: 16.50 Pionírok magazinműsora 17.30 Balzac nagy szerelmei, tévésorozat 18.30 A heti események magyar nyelven 19.30 Orosz nyelvtanfolyam 20.05 Az M zenestúdió 20.30 Sportvisszhangok 21.30 Időszerű események 22.00 A pofon, szovjet film Kedd, 1.24.: 9.20 Autósok, motorosok magazinja 9.50 A rózsák és a hó, tévéjáték 11.10 Magazinműsor 16.30 Ökológia 18.00 Nyugat-szlovákiai magazinműsor 18.40 Mezőgazdasági magazin 20.00 A szicíliai védelem, szovjet film 22.15 Kamarakoncert II. műsor: 16.55 Anyakönyvvezetők 18.00 Szakmunkástanulók műsora 18.30 A 21. emelet 19.30 Német nyelvtanfolyam 20.00 Fiatalok tévéklubja 21.30 Időszerű események 22.00 Képzőművészet Szerda, I. 25.: 9.25 Zenés műsor gyermekeknek 9.55 Vojifová, tévéjáték 12.30 Indiai természetfilm 17.05 Az orchideákról 17.55 Autósok-motorosok 18.40 Magazin 20.00 Argentínai kvartett 20.40 Elátkozott és szeretett, tévésorozat 22.15 Az ember és az orvosság II. műsor: 16.20 Lengyel mesefilm 17.55 Strand, jugoszláv film 19.30 Vallomás, film 20.00 Ma este 8-kor 21.00 A líra színpadáról 22.00 Foglalkozása: kaszkadőr, amerikai film Csütörtök, 1. 26.: 9.55 A szicíliai védelem, szovjet film 16.20 Pedagógusok műsora 16.50 Orosz nyelvtanfolyam 17.25 Minőségi szemle 18.00 Sportrevü 18.40 Szabad fórum 20.00 Ezüstfenyőcske 21.40 Film Indiáról 22.15 Találkozás szovjet művészekkel II. műsor: 17.25 Zene mindenkinek 17.50 Indiai film 19.30 Orosz nyelvtanfolyam 20.05 Esti koncert 21.00 Rövidfilm 21.30 Időszerű események 22.45 Cornac Joyce keze, ír film BUDAPEST Péntek, I. 20.: 9.45 Az etruszkok országában, NSZK film 10.25 Rajzfilm 10.35 A szent hegye, NSZK film 16.45 Bors, kalandfilm 17.45 Reflektor Magazin 18.40 Valahol várnak, portréfilm 20.00 Csak ülök és mesélek 21.00 Aranykor, tévéfilm 22.05 Pénteki randevú II. műsor: 18.05 Vrangel kapitány kalandjai, Michal úr kalandjai 18.45 Takács Mária műsora 19.00 Keresztkérdés 19.30 Magyar múzeumok 20.00 Egy este a bűvészkörben, osztrák film 21.00 Zenés műsor 22.10 Doktor Senki, tévéfilm Szombat, I. 21.: 8.05 A mi képernyőnk 8.25 Hoki-suli 9.10 Perpetuum mobile 9.50 Wagner 13.35 Szenvedünk a kamaszkortól, csehszlovák film 15.30 Cimboraság 15.55 Focifarsang 17.55 Nemzetközi szakácskönyv 18.10 Feleki Kamill és vendégei 20.00 Vers mindenkinek 20.05 Anyu, a farkas úr és én — amerikai tv-film 21.45 Jó hangulat zenével, NSZK film 22.10 Ajándék ez a nap, magyar film II. műsor: 18.20 Gólyavári esték 20.00 Lakodalmak, vígjátékok 22.00 Paul Eswood dalestje Vasárnap, 1.22.: 8.05 Óvodások filmműsora 8.40 Varázsgömb 9.25 Lakótelepi gyerekek, csehszlovák film 9.55 A popzene műhelyei 10.30 Tizenhat város tizenhat lánya 11.40 Az impresszionizmus 13.40 Peter Sellers-sorozat 15.10 Focifarsang 18.00 Delta 20.05 Derrick, NSZK bűnügyi filmsorozat. A nagy alkalom 21.10 Kapcsoltam 21.50 Beszélgetés Raksányi Gellérttel II. műsor: 20.05 Randevú a harmadik évezreddel, francia film 20.45 Kisfilm 21.05 Telesport Kedd, I. 24.: 9.55 Lányaim, tévéfilm 16.25 Kisfilm 16.40 Rövidfilmek 18.20 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 20.00 Wagner 21.30 Stúdió ’84 22.30 Felkínálom a műsor: 18.15 Csak gyerekeknek 18.40 A nyelv világa 19.30 Hangszereim, Sebestyén János műsora 20.00 Portréfilm 20.30 Kisfilm 21.10 Tűz a vizen, francia film Szerda, I. 25.: 10.05 Delta 10.35 A régensherceg 16.30 Kisfilm 16.55 Lengyel utak, lengyel tévéfilmsorozat 18.20 Kétmillió 20.00 Jogi esetek 20.50 A Delta különkiadása 21.50 Mestersége színész: Dayka Margit II. műsor: 17.55 Női kosárlabda-mérkőzés 19.30 A mi képernyőnk 20.00 Ne sápadj, magyar film Csütörtök, I. 26.: 9.50 A Merkur jegyében, csehszlovák film 10.50 Az etruszkok országában, NSZK filmsorozat 16.10 Randevú a harmadik évezreddel, francia film 17.05 Pedagógusok fóruma 17.40 Pulzus 18.30 Telesport 20.00 Itt az otthonod, amerikai film 21.15 Népzene zenekarra 21.20 Panoráma II. műsor: 18.00 A mi képernyőnk 18.30 Óceánia népei, új-zélandi rövidfilm 19.00 Balett 20.00 Szemle 20.50 Kisfilm 21.20 Ön hogyan döntene? A Tv a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Ifjúsági tévéjáték, va- Zuzana Vojifová, lévésárnap 15.15 játék, vasárnap 20.10 Szenvedünk a kamasz- Derrick, bűnügyi filmkortól, szombat 13.25 sorozat, vasárnap 20.05 következő, 4. számunk tartalmából: Az 1736. szülés (Riport a dunaszerdahelyi (Duna Skoda) kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályáról) Nekem mindig eljár a szám (Portré Jana Kudlicková feltalálóról) „Pókháló” Comiso körül (Hogyan harcolnak az olasz békevédők a comisói rakéta telepítés ellen) Karnevál a havon (Könözsi István képriportja) Felfedték a rák titkát? (Egy angol felfedezés jelentőségéről) A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA január 21., 8.00 Szombat reggel 9.00 Nyugdíjasok rádiósklubja 10.15 Szimfonikus koncert 11.00 Szülőknek nevelésről 11.20 Tánczene 12.55 Anyanyelvünk 13.00 Ifjúsági magazin 14.00 Tíz perc irodalom 14.10 Könnyűzene 15.30 Népdalcsokor január 22.: 8.00 Barangolás Zeneországban 8.30 Mese 8.45 Pavol Hammel énekel 9.00 Rádióegyetem 10.00 Egy hazában 10.20 Az opera kedvelőinek 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 13.00 Fáklya 14.00 Zenés köszöntő KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST január 21.: 8.30 Családi tükör 9.44 „úljanév és Lenin" 10.05 Jereváni mozaik 13.25 Orvosi tanácsok 14.25 Magyarán szólva 14.40 Mindennapi irodalmunk 16.00 168 óra 18.45 Népdalelőadók hangalbuma 19.30 Presser Gábor szerzeményeiből 20.06 A játszó ember 22.15 Európa hangversenytermeiből január 22.: 8.05 öt kontinens hét napja 9.00 Körhinta 10.03 Színházi matiné 11.00 Vasárnapi koktél 12.35 Édes anyanyelvünk 14.05 Népdalkörök pódiuma 14.30 Szonda 15.05 Művészlemezek 15.59 Dosztojevszkij kisregénye 18.13 Mese 18.40 Sárközi György emlékezetére 20.10 Verdi: Traviata PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST január 21.: 8.35 Nicolai Gedda felvételeiből 9.00 Gábor Andor — műsor 10.00 Szombat délelőtt 13.06 Kritikusok díja — 1983 — rádiójáték 14.35 Szimfonikus könnyűzene 14.50 Népzenei feldolgozás 15.16 Három a kislány, daljáték 17.30 Kíváncsiak klubja 18.35 Slágerek mindenkinek 19.30 Nagy Lajos novellái 20.35 Közkívánatra január 22.: 8.05 A macskabajszi gyerekek 8.48 Edgar Allan Poe versei 9.30 Újdonságainkból 10.10 Tömegsport a jégen . . . 11.00 Móricz Zsigmond csiklandós egyfelvonásosai 13.00 Tanít a táj 14.45 Táskarádió 17.42 Bóc Imre: Halál az első napon 18.45 Poptarisznya 20.35 Másfél óra irodalomkedvelőknek (nő 19)