Szabad Nógrád, 1953. április (9. évfolyam. 26-34. szám)

1953-04-11 / 29. szám

1953 április It. MEGYÉNK BÜSZKESÉGE !Termelőszövetkezeteink meg­­szilárdítása elsősorban az erőskezű, szilárd vezetéstől függ. Elsősorban a jó elnökön múlik, hogy a termelőcsoport teljesíti-e tervét és milyen ma­gas terméseredményeket ér el. A jó vezetés csak úgy tudja si­kerrel ellátni feladatait, ha ezt kiegészíti a tagság legteljesebb támogatása, bekapcsolódása a közös ügyek intézésébe. Mindezek a tulajdonságok el­mondhatók Szabó Jánosról, a kecskédpusztai Dózsa termelő­­csoport elnökéről. Jó, szervező, s vezető képességével elérte, hogy a termelőcsoport a tavaszi vetést határidő előtt 14 nappal teljesítette. A jószág­állományt veszteségmentesen teleltette át a csoport. Ma már legelésre járnak a juhok, sertések, szarvas­­marhák és a meglévő takarmánykészleteket porciózottan etetik. C­zakó János csoportelnök nagy fontosságot tulajdonít an­­na­k, hogy a nőket is bevonja a közös munkába. Nincs is a csoportban egy olyan nő sem, ki ne vette volna ki részét a tavaszi munkából, így például Szabó János felesége szölőmet­­szésnél 1 nap alatt 3 munkaegységet teljesített. Ugyanez el­mondható Szvercsik Lászlónéról és a többi női dolgozóról is. E lelkes munka lehetővé teszi, hogy a­­ termelőcsoport pontról pontra megvalósítsa a minisztertanács növénytermesztésről szóló határozatát k balassagyarmati erdőgaz­daság dolgozói csatlakoztak a Gh­eorghiu-Dej Hajógyár dolgozóinak választási békeversenyéhez A felszabadulási hét nagyszerű küzdelme után a Gheorghiu-Dej Hajógyár dolgozói új kezdemé­nyezéssel léptek az­ ország dol­gozói elé: választási békever­senyre szólították hazánk min­den üzemét. Az új kezdeménye­zéshez máris megindultak a csatl­at­kozások megyénkben is. A balassagyarmati erdőgazda­ság dolgozói a következő válla­lással csatlakoztak a hajógyár dolgozóinak kezdeményezéséhez: „Az első félévi tervünk ha­táridő előtti tel­jesítése érdekében vállaljuk a cserzőkéregtermelés befejezését és leszállítását. 25 kh. területtel többet erdősítünk az előírt tervfel­adatnál. A tisztí­­tási munkát és az erdősítések ápolását tervszerinti mennyiség­ben május 17-re befejezzük. A szállítási feladatokat úgy szer­vezzük meg, hogy folyamatosan fogatnaponként elérjük a jelen­legi 0.7 köbméter helyett az 1.5 köbméter teljesítést. Az értékesí­tést pedig a határidő előtt 10 nappal teljesítjük. Tervünk és vállalásaink ma­radéktalan teljesítésével kíván­juk kifejezni hűségünket népi demokráciánkhoz és egységes kiállásunkat a népfront mellett”. A pásztói gépállomáson is legyen nevelő hatása a bírságolásnak A napokban gépállomásunk igazgatója, Kasza István ,100 forint pénzbírsággal sújtotta Strommer István körzeti agro­nomist. A bírságolás a követ­kezőképpen történt. A gépállo­­má­s igazgatója behívatta iro­dájába Strommer István körzeti figronómust és a következő­ket mondotta: „No, Strommer elvtárs, itt dolgozik már egy éve, pénzbírságot még nem ka­pott, most 100 forintra megbír­ságolom" Az ilyen pénzbírságolásnak még ha jogos i­s, semmi nevelő­­hatása nincs. Tény az, hogy Strommer körzeti agronómus munkájában még vannak hiá­nyosságok és ez a hiányosság sokszor hanyagságra is mutat. De a nevezett agronómus mun­kájában még gyakorlatlan, sok gyakorlati tapasztalatra van még szüksége, mert hiszen egy éve, hogy a mezőgazdasági tech­nikumot felvégezte és kikerült az életbe. Az igazgatónak az lett volna a feladata, hogy Strommer Ist­vánt a legmesszebbmenőkig tá­mogassa munkájában. Ez azon­ban nem mondható el a gép­állomás igazgatójáról. Csépány István, pásztói gépállomás. SZABAD AOGI­­ ín Paksi László „tisztelendő úr" és a „hitoktatás" Veres József elvtárs, a balas­sagyarmati kórház párttitkára és felesége nagy szeretettel ne­velik Veres elvtárs kis harma­dik osztályos öccsét. A gyer­mek szülei meghaltak és most már évek óta a bátyja házában él. Nemcsak anyagilag gondos­kodnak róla. A gyermek nevelé­si problémáival is úgy törőd­nek, mint sajátjukéval. Amikor az első osztályba járt még beíratták hittanra. „Csak úgy szokásból — mondta erről Veres elvtársnő — akkor még nem gondoltunk arra, hogy nem helyes, ha a klérus által befo­lyásolni hagyjuk a gyermek ideológiai nevelését. Később, ahogy fejlődtünk, tanultunk, a férjemmel beszélgettünk erről a kérdésről és rájöttünk, hogy csak a gyermek vallja kárát, ha ilyen felületesen kezeljük ezt a kérdést. Látjuk, hogy az isko­lában ma olyan nevelést kap­nak a gyermekek, hogy derék, becsületes emberek válhatnak belőlük, akiket nem lehet többé elbolondítani. Mindaz a sötét misztikum, vallásos ideológia, amit a hittanórán tanulnak, csak nehezítené az iskolai anyag, természettudományos ta­nítás megértését. Amikor mindezt megbeszél­tük, elhatároztuk, hogy bizony mi szakítunk a „szokással” és a második osztályba már nem iratjuk be a gyereket hitoktatás­ra. Mindenki azt gondolhatná, hogy ezzel az ügy el is intéző­­dött, hiszen nálunk szabad val­lásgyakorlás van, ezt népköz­társaságunk törvénye mondja ki és az állam és egyház között létrejött megegyezés során az egyház vállalta, hogy tisztelet­ben tartja népköztársaságunk törvényeit. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ezt minden egyes pap végre is hajtja. Vannak olyan papok is, akik arra fordít­ják idejüket, hogy ellenségeske­dést szítsanak a dolgozók kö­zött, hogy a szülők ellen fordít­sák a gyermekeket, és olyan gyermekeket is kényszerítenek hittanórán való részvételre, akiknek szülei nem akarják, hogy gyermekeik hittanra járja­nak. Veres elvtárs 10 éves kis öc­­­cse a télen egyre gyakrabban ment késve haza az iskolából. A gyerek eleinte hosszas faggatás­ra, szidásra sem mondta meg hol volt. Egy este különösen későn jött haza, összepiszkoló­dott, olajos nagykabátban, di­deregve. Hosszas faggatásra vé­gül elmondta, hogy már hos­­­szabb ideje ott tartja a hittani­órákon, majd minden nap elhív­ja magához a „tisztelendő bá­csi” és több mindenfélét dol­goztat vele, küldözgeti ide-oda Ezen az estén a motorkerékpár­ját tisztítatja meg a gyerekkel, kint az udvaron, a tél vége egyik leghid­egebb napján. „Szóval a hitoktatás ürügye alatt az árva gyereket — akiről úgy gondolta, hogy nincsen, aki gyámolítsa, védelmébe vegye — cselédmunkán dolgoztatta. El­vonta az otthoni tanulástól — gondolta magában dühösen Ve­res elvtársnő — pedig még ah­hoz sincs joga, hogy a hittan­órán ott tartsa, ha nincsen be­íratva”. A „tisztelendő úr” tévedett, amikor azt gondolta, hogy nincs, aki a gyerekkel törődjön. A szü­lőkön, nevelőkön kívül, ma a pók­, az állam, is gondoskodik róla, hogy az árva gyerekekből ne csinálhassanak egyesek cse­lédet. Veres elvtársék rendszeresen ellenőrizték, hogy a gyerek pon­tosan hazamegy-e az iskolából. Nem csalogatja-e Paksi László magához. Hát csalogatni éppen csalogatta, de a gyerek nem ment. Ekkor úgy feldühödött azon, hogy a terve nem sikerült, hogy valósággal berontott egy este Veres elvtársék otthonába és rájuk támadt. Magából ki­kelve ordította: „Nem elég, hogy maguk nem járnak a templom­ba és az utcán sem köszönnek nekem, még a gyereknek is meg­tiltják, hogy foglalkozzam vele. Mit adnak maguk „Vendel úr­nak” — mondta gúnyosan, meg­nyomva a „Vendel úr” szót. A gyerek keresztneve ugyanis Ven­del. — Tudják maguk egyáltalán nevelni. Hálásak lehetnének ne­kem, hogy a gyerek nincs be­íratva hittanra és én mégis ,,megengedem”, hogy ott marad­jon, ami nekem igen nagy resz­­liir. Várjanak csak, majd járat­nők még maguk hittanra a gye­reket, de már akkor nem lehet, mert az eddigi cselekedetük fi­gyelemmel van kísérve”. — Ez­zel a fenyegetéssel fűszerezve mondanivalóját, dühösen távo­zott. Meg kell jegyezni azt is, hogy „Paksi úr” a hitoktatáson a gye­rekeket verni is szokta. Veres elvtárs öccsét is egy alkalommal úgy pofonütötte, hogy napokig ott volt a helye az arcán. Ilyen a ,.hitoktatása a tisztelendő úr­nak”. Ha máskép nem megy, hát veréssel akarja beleverni a gyerekekbe a maga nép­butító ideológiáját. Amikor becsületes dolgozók százezrei a napi mun­kából hazamenve maguk tisztít­ják kerékpárjaikat, maguk taka­rítanak és bevásárolnak, amikor ezer és ezer dolgozó édesanya napi nyolcórai munkája után végzi el a háztartási munkát, hogy a gyermeke nyugodtan ta­nulhasson, fejlődhessen, akkor ő egésznapos semmittevés után gyerekekkel végezteti el azt a munkát is, amit pedig már unal­mában is maga végezhetne el. Boldogan és büszke örömmel tekintünk a jövőbe A niiíserfai vállalat dol­gozó­inaik élete a­ íelezaibabadulás óta eltelt nyolc esztendő alatt Warnas változáson ment ke­­esztü­l. Még élénken él­ emléke­­etü­kben a múlt rendszer bá­­lyászkodása és ha összehason­ítást tesznek a múlt és a jeen­­egi boldog, szabad életük kö­­ött, még inkább felébred szí­­ükben a hála érzése azok iránt, kik a múlt rendszer embertelen t*nyászi sorsából kiragadták őket. A fel sz­a­bad­ul­ás előtt csupán fizikai erejükre, a két kérges ezükre számíthattak, a terme­­csnél A bányák elhanyagol­­t apóiban voltak, csákány, fes­­ze és a lapát voltak a szén­ter­helés eszközei. Ab­ban az időben­­ rég ne­m ismerték a seortfúró­­g­épeket, rakodógépet, kaparó- és f­ u­nv szalagot. Fjet­ük kocká­zta­­ásával, verejté­kes munkával szí­elték ki a kapitalistáik szá­mára a szenet, a mun­kavédelmi ,s biztonsági berendezések el voltak hanyagolva, balesetek ,z­in­te napirenden fondultakt el. A műszak kezdetén ebben az iőben a bányászok kéz­­rése­­éssel kezdték a munkát, ala­­csony munkaih­el­yeken háton vagy oldalt fekve dolgozta­k. Ez a mun­ka eltartott egy fél mű­szakon keresztül is, míg egy­ írásfél méter mélységű rést el tudtak készíteni. A kéz­sér­ülések szinte természetesek volta­k, hi­szen elkerülhetetlen volt, hogy­ a scsákányozó vájár kezét a kö­blény és éles szén felé ne sértse. A fekve végzett munka köziben a bányászok átfázta­k, a reuma, izületi megbetegedések bányász­­betegségekké váltak. Az egész­ségtelen munkakkörü­lmények kö­vetkeztében sok dolgozó már fia­talon munkaképtelenné vált és mivel a tőkések részére hasznot hajtani nem tudott, az utcára került. Abban az időb­en e rob­banólyu­kak fúrását is kézierő­vel végezték. Ezt a munkát csak felváltva tudták végrehajtani, annyira fárasztó vöd. Ezenkívül a robbantást i­s, maga a csapat végezte és e szakképzettség hiánya miatt e tekintetben is sok szerencsétlenség­ történt. A lég­­vágatok összeszaladtak, a haj­csár szerepét betöltő felügyelet pedig mit sem törődve a dolgo­zók egészségével, a füsttel meg­telt munkahelyekre is leaküdték a bányászokat. A megrakott csilléket nagy távolságokon ke­resztül, emelkedőn és lejtőn szin­tén nagy erőfeszítés mellett fizi­kai erővel kellett fogniuk. 1940-ben, amikor ,a Szovjet­unió hős katonái elűzték a nép­nyúzó bitangokat és eljjött a fel­­szabadulás boldog pillanata, egy csapásra megváltozott a mizser­­fai bányászok sorsa is. A párt és a kormány egymásután lép­tette életbe azokat a határozato­kat, amelyek mind könnyebbé, elviselhetőbbé, emberibbé tették a sokat szenvedett bányászok életét, munkáját. A párt- és kor­mányintézkedések nyomán meg­változott a mizserfali üzem­­ képe is. Nagyteljesítményű gépek ér­keztek az üzembe, fúrógépek­ vál­tották föl a kézifúrást, rakodó­gépek a lapátolást­, 'kaparó- és gmn'Siza­ rgok a csillézést. A mi­­z­serf­ai Ifj. telepen ma már a széntermelést első munkafolya­matától az utolsóig gépek vég­zik. Üzemünknél a réselés már tel­jes mértékben megszűnt. A rob­bantást minden munkahelyen szakképzett lőmesterrel­ hajtják végre. A robbanás által keletke­zett gázt jó légváratokon ke­resztül,­ csőventillátorok segítsé­gével távolít­ják el. A robbantó­lyukakat azelőtt kézzel, egy fél­óráig kelett fúrni, most ezt a folyamatot gépek segítségével percek alatt befejezik. A rakodó­gép, a szovjet ipar egyik kiváló alkotása, 15 perc alatt 20 csi le szenet rak fel a kaparószalagra. Ezt a mennyiséget azelőtt kézi­­erővel három ember csa­k félgy­­órai munikiai idő alatt tudta el­vége­zzni. De nemcsak a munka lett könnyebb a mizserfai III. tele­pen, hanem a balesetek száma i s jelentősen csökkent. A mizser­­fai bányászok má­ már örömmel dolgoznak, kül­önösebb megeről­tetés nélkül. Pintér Sándor vanó sztahanovista vájár például el­mondja: — Ha a múlt rendszer módszerével kellene dolgoznom, már régen külszíni munkás len­nék, hiszen meg vagyok operálva és nem bírnám már a hosszú csillézést meg a lapátolást. A rakodó gép és a kaparó se­gítségével. Pintér Sándor csökkent fiz­iai képességének ellenére is állandóan túlteljesíti tervét. Lelkes, odaadó munká­jáért a legnagyobb megbecsü­lésben van része. Jó munká­jáért sztahanovista oklevelet kapott. De nemcsak Pintér Sándor életkörülménye és­ munkája ja­vult meg, hanem az üzem min­den dolgozójáé. A víztől való védekezés céljából dolgozóink védő gumir­­­hát kapnak. Ezen­kívül minden földalatti dolgo­zót gumicsizmával és fejvédő bőrsisakkal láttunk el. A mun­ka biztonságosabb lett. A fűszál­lító vágatokon villanyvilágítás van, de sok munkahelyen ugyancsak izzó­ rámpák áraszt­ják a nappali világosságot. Pártunk és a dolgozó nép állama megbecsültté tette a ré­gen megalázott bányászokat. Boldogan és büszke örömmel tekintenek a jövőbe, mert tud­ják, hogy harcuk további ered­ménye egyre szebb és boldo­gabb életet biztosít számukra. A március havi tervet 100,2 százalékra teljesítették, de a felszabadulási hét lendületét to­vább fokozzák hogy a nárc út­­mutaása alapján elősegítsék egész népgazdaságunk meg­erősítését, a dolgozó nép hatal­mát. Kreffly Iván, a miz­serfai vállalat főmérnöke 3 Igazságos választási rendszer nálunk - választási komédia a tőkés országokban ! A mi választási rendszerünk­­ igazságos. Az alkotmány kimondja: ,,A választásokon minden választásra jogosult pol­­gárnak egy szavazata van Minden szavazat egyenlő”. Nem így a tőkés országokban. A „demokratikus”1 Angliában például kétszeresen számít azoknak a szavazata, akik az uralkodó osztály fiainak fenntartott két legelőkelőbb egyetemet végezték el. Kétszeres szavazata van 65.000 tőzsdeügynöknek, bankárnak és üzérnek is, csak azért, mert London belvárosában van iro­dájuk. 1938-ban Horthyék is olyan választási rendszert vezet­tek be, amelyben a vagyonos osztályhoz tartozók kétszer sza­vazhattak. Továbbá: tőkés országokban a választókerületeket általában úgy jelölik ki, hogy nagy és népes munkáslakta kerü­­letek ugyanannyi, vagy kevesebb képviselőt választanak, mint a­ kormányra szavazó, szórványosan lakott, elmaradott vidékek. Angliában az iparvidékeken kétszer, háromszor, sőt négyszer­­annyi szavazat kell egy képviselői mandátum elnyerésé­hez, mint az elmaradottabb területeken, így azután ha már nem is tudják teljesen megfosztani az öntudatos dolgozó­kat választójoguktól — de szavazatukat csak félszavazatnak számítják, vagy még annyinak sem. Hosszú volna felsorolni azokat a bonyolult és ravasz választási rendszereket, amelyeket a­­ tőkés országok uralkodó osztályai kieszeltek, hogy saját pártjaik javára hamisítsák meg a választások igazi eredményeit. Az ilyen csaló választási rendszereknek a következménye aztán az, hogy például a leg­utóbbi osztrák választásokon a népi ellenzéknek 57.000 szava­zatra volt szüksége, hogy egy-egy jelöltjét megválasszák,­­ ugyanakkor a reakciós pártok jelöltjei 24.500 szavazattal jutot­tak be a parlamentbe. Néhány évvel ezelőtt Franciaországban járási választáso­kon­ a Francia Kommunista Párt 1.200.000 szavazattal 17 kép­viselői mandátumot kapott a jobboldali szociáldemokraták pe­dig 1.500.000 szavazattal — 180 mandátumot kaptak. A tőkés országokban kit képviselnek azok,­ akiket (beszél­tünk már róla, hogyan) megválasztottak? Hallgassuk csak meg, mit mond erről Rákosi elvtárs. „Egy amerikai újságíró azt bizonygatta nekem — mondotta —, hogy az amerikai válasz­tások demokratikusabbak, mint a mieink. Megkérdeztem tőle, hány ipari munkás van az Egyesült Államokban? Azt mondja:­­körülbelül 40 millió. Megkérdeztem, melyik a következő nagy­számú réteg? Azt mondja, hogy a parasztok. Mennyi munkás­képviselő van az amerikai szenátusban? — kérdeztem ezután. Egyetlen egy sem — válaszolt az újságíró. Mennyi dolgozó paraszt van a szenátusban? Dolgozó paraszt sincs egyetlen egy sem — válaszolta. Hát kik vannak ott? — kérdeztem. Banká­rok, gyárosok és azoknak az ügyvédjei No és — faggattam tovább — az amerikai munkások nem küldenének szívesebben bankárok helyett munkásokat a szenátusban? Azt válaszolta: De igen, természetesen. Hát — mondom neki — mi nem kérünk ilyen demokratikus rendszerből, ahol 40 millió az ipari munkás, s egyetlen egy képviselőt sem tud bejuttatni a szená­tusba.” Bankárok, gyárosok, földesurak sohasem képviselik a munkásokat és dolgozó parasztokat, ezt az igazságot meg­tanultuk mi már a magunk bőrén a Horthy-rendszer idején. Kik voltak akkor a képviselők? Horthy utolsó alsó- és felső­háziban a képviselők majdnem fele (számszerint 347) nagy­­birtokos, földesúr volt, köztük 5 herceg, 56 gróf, 29 báró. Ezek­nek nagy része egyszersmind nagytőkés is volt, de rajtuk kívül még 186-an voltak bankárok, gyárosok, tőkepénzesek, nagy­kereskedők. Nagy számban volt képviselve az a réteg is, ame­lyet „úri középosztály“-nak neveztek: 203 horthyista tiszt, nép­nyúzó ügyvéd, nyugalmazott etispán és az urak mindenfajta tányérnyalója. A statisztika igaz kimutat 8 „parasztot” és 4 „munkás­” is. De kik voltak ezek a „parasztok“? Egytől­­egyig Horthyt kiszolgáló kulákok! É s kik voltak a „munkások“? Jobboldali szocdemek, angol, amerikai kémek, a munkásság hitvány árulói, Peyer Károly, Kéthly Anna és néhány hason­szőrű társuk. A most feloszlatott országgyűlés tagjainak 73 százaléka munkás és dolgozó paraszt volt, a többi — értelmiségi és dolgozó kisember. A nők aránya 17,6 százalék, a 30 éven aluli fiataloké csaknem 17 százalék volt. A mi országgyűlésünk ki­fejezte államunk népi jellegét, dolgozó férfiakból és nőkből tevődött össze. A mostani választáson abban is van a fejlődés a legutolsó választáshoz képest (és ez rendkívül jelentős vál­tozás), hogy most a módosított választási törvény értelmében — a nép maga is közvetlenül javasol képviselőjelölteket. Men­­nyire másképpen megy ez is a kapitalista országokban. Angliában a munkásáruló ,,munkáspárt” 5—6 legbeavatottabb vezetője állítja össze a párt képviselőjelöltjeinek a névsorát, anélkül, hogy ebbe akárcsak a párttagságnak a legcsekélyebb beleszólása volna. A mostani választáson a munkások, parasz­tok, dolgozó népünk milliói az eddiginél közvetlenebbül szól­hatnak bele a nép állama ügyeinek intézésébe — még vilá­gosabban kitűnik az, hogy­ hazánkban minden hatalom a dol­gozó népé Az utolsó négy évben hatalmas lépéssel mentünk­ előre a szocialista építésben. Megváltozott hazánk képe, régebben elmaradott vidékek ipari központokká fejlődtek, gépek dolgoz­nak a földeken, új nagy építkezések folynak mindenfelé. Dol­gozóink, akik ezeket a nagy változásokat kezük munkájával végrehajtották, maguk is megváltoztak, öntudatosabbakká let­tek, hazájukat még jobban szeretik, a pártot még hisebben kö­vetik, még szorosabb közösséget vállalnak, mint azelőtt. A nagy építőmunka, a haza iránti kötelességek teljesítése ezre­ket és tízezreket emel ki közölük, példamutató, élenjáró embe­rekké. Ezek a dolgozók tegnap még talán öntudatlanok voltak, de ma már a szocialista építés első vonalában küzdenek, s ha a nép bizalma még nagyobb feladatokat ruház rájuk , hol­napra nem egy kitűnő vezető egyéniség nő ki közülük A mostani választás megadja a lehetőséget a dolgozóknak ,és egyben felelősségteljes feladatukká is teszi, hogy megkeressék és megtalálják ezeket a vezetésre alkalmas dolgozókat, első­sorban azok között, akik hazaszeretetükkel, párthűségükkel, önfeláldozásukkal kitűntek az ötéves terv, az állampolgári kö­telességek teljesítéséért folyó harcban. Újabb kedvezmény a tszcs-k és egyéni dolgozó parasztok részére A begyűjtési miniszter enge­délyezte, hogy az árpa- és a zabvetés meggyorsítása érdeké­ben a tsz-ek számára központi készletből rendelkezésükre bo­­csássanna­k szokványárpát, zabot, valamint sörárpát, azonnali cse­­rére. Azok a tszcs-k. termelők, akik kenyér- és takarmánygabona csereterménnyel nem rendelkez­nek, az alábbi terményekért és termékekért is cserélhetnek ve­tőmagot: 100 kg árpáért, illetve zabért: cserére beadható 200 kg burgo­nya, vagy 60 liter direkt termő bor, vagy 45 liter hazai bor, vagy 30 kg élő hízott sertés. A sörárpa kicserélésének ez a módja nemcsak a tsz-ekre vonat­kozik, hanem az egyéni terme­lőkre is. Horváth Irén propagandista* Balassagyarmat

Next