Nógrádi Népújság, 1958. október (14. évfolyam, 77-85. szám)

1958-10-25 / 84. szám

2 NÖSRADI NIPÜJSACS Gazdálkodás a nép pénzével A népgazdaság beruházási politikájának megfelelő irá­nyítása nélkülözhetetlen ré­sze annak, hogy a szocialista építő munka megfelelő irány­ban és ütemben haladjon. Is­meretes, hogy az 1950-56 években számos olyan túlzás, erőltetett ütem nyomta rá bélyegét a beruházási politi­kára, amely nem állt arány­ban az ország teherbíró ké­pességével, a dolgozók — mindenekelőtt a munkásosz­tály — anyagi és kulturális jólétének emelésére fordított erőforrásokra. Most, az év befejezése előtt nem árt, ha — vázlatosan is — képet adunk megyénk be­ruházási helyzetéről és fel­hívjuk a figyelmet néhány, most még kijavítható hibá­ra. Vagy a jövőre nézve oku­lásnak szánt példára. A KONCENTRÁLÁS A párt és a kormány poli­tikájának megfelelően főleg három területre koncentrá­lódtak a beruházások: a köz­lekedés, a mezőgazdaság fej­lesztése, valamint a lakásépí­tési program további végre­hajtása. Ennek szellemében nőtt az ilyen irányú beruházá­sok aránya, így például 1957- ben az összes beruházások 37,2 százalékát fordították la­kásépítkezésekre, szemben az 1956 évi 14,8 százalékkal. Ha­sonló a helyzet a másik két ágazatban is. Hogy csak mást ne említsünk, az új Hatvan— Salgótarján közötti műút, a megye különböző vasútvona­lainak felújítása szerepel az ez évi és a jövő feladatai kö­zött. Mindezeken túl nagy men­­­nyiségű anyagi eszközt for­dít államunk az olyan beru­házásokra is, amelyek a bel­földi igények, de elsősorban az exportfeladatok megoldá­sát segítik elő. Nem véletlen, hogy Zagyvapálfalván 57 mil­lió forintos beruházással új kemence épül az üveggyár­ban, hogy 22,5 milliót költ államunk több év alatt a Salgótarjáni Üveggyár felújí­tására. Némely ipari üze­münk vezetői elégedetlenek amiatt, hogy nem kapnak annyit beruházásra, mint amennyit esetleg a szomszé­dos gyár, vagy esetleg egy gyáron belül a szomszédos üzemrész. Vannak még, akik nem képesek megérteni, hogy a beruházásra szánt forinto­kat nem egyes kívánságok szerint osztják el, hanem úgy, hogy az az egész nép­gazdaság erősítéséhez, továb­bi fellendítéséhez járuljon hozzá. A párt és a kormány vi­lágos célja: a korábbi évek­től eltérően a beruházások­kal közvetlenebbül szolgálni a lakosság élet és munkakö­rülményeit. Ez pedig csak úgy érhető el, ha olcsóbban, gyorsabban és jobb minőség­ben hajtják végre a beruhá­zási terveket. Ebben az év­ben például 47 iskolai tante­rem építésén dolgoztak me­gyénkben. Ebből eddig hetet adtak át rendeltetésének, s több mint a felét már úgy tervezték, hogy áthúzódik a jövő évre. Pedig sokkal cél­ravezetőbb volna, ha 4-500 ezer forintos értékű épülete­ket nem 1,5-2 évig, hanem lényegesen rövidebb ideig ké­szítenének. A GAZDASÁGOSSÁG A beruházások összpontosí­tásával függ szorosan össze, hogy annak kivitelezése és elkészülése után működése is megfelejen a gazdaságosság követelményeinek. Igaz az, hogy az utóbbi évben mind az országban, mind a megyé­ben csökkent a befejezetlen beruházások állománya. Ez nagyon jó dolog, de az igaz­ság az, hogy a lehetőségek még nagyobbak, mint amit eddig felhasználtak. Általá­nosságban kielégítő — mint­egy kétharmados — az egész évi megyei beruházási keret felhasználása az eltelt három negyedévben. Viszont — az előbbi példából adódóan — nagy a lemaradás az iskolai tantermek és több kommu­nális beruházás elkészítésé­nél. Sajnos több olyan kisebb összeget felemésztő építkezé­sünk van, amelyeknél a ha­táridőt nem sikerül majd megtartani. S itt is­­ érvénye­sül az, hogy sok kicsi sóikra megy! Mert például igen kevesen számolnak azzal a statiszti­kailag alátámasztott ténnyel, hogy minden meghosszabbí­tott beruházás minden egyes forintja évenként 20 filléres ráfizetést eredményez. A Zagyvapálfalvi Üveggyár új részlegének építése bizonyít­ja, hogy van lehetőség gyor­sa­n és gazdaságosan építkez­ni, ha a megfelelő anyagellá­tás és munkaszervezettség biztosított. Megfelelő felmé­réssel illetékes szervek ki­számolták, hogy egy bizo­nyos értékű beruházásnál mennyi az az optimális idő, amikor az építkezés a leg­gazdaságosabb. Többek kö­zött az egymillió forintos be­ruházás elkészítési ideje egy félév, tíz­millióé egy év. Sajnos nálunk túlnyomó többségében elmaradnak et­től a követelménytől. A jelen­legi ütem bizony messze el­marad a nemzetközi átlagtól, s emiatt beruházásaink kivi­telezése drága, az elaprózott­ság is hozzájárul a munka­erőhiányhoz, a szervezettség fogyatékosságai pedig a ha­táridőik elhúzódásához. AZ ELŐZETES SZÁMÍTÁSOK Beruházási politikánk to­vábbi javításának a két előb­bi feltétellel összefüggő része, hogy nagyon átgondoltan, előzetes számítások alapján kerüljön sor a kivitelezésre. Ezt nemcsak azért kötelesség megtenni, mert különböző rendeletek, intézkedések ír­ják elő, hanem mert a mun­kásállam iránti kötelesség is. Előfordult például, hogy az Acélárugyár gazdasági szer­­számárugyárának fejlesztésére nagyobb összeget irányzott elő a minisztérium — szeren­csére a Tervhivatal nem en­gedélyezte — amikor most kiderült, hogy az üzemben nem központi beruházásra, de helyi műszaki fejlesztésre van szükség. Ilyen szempontból bírálható megyénk szénbá­nyáinak beruházása is. A rendelkezésre álló összeget ugyanis döntő többségében új szénmezők feltárására fordít­ják, pedig sokkal nagyobb szükség lenne a fűtőértéket emelő beruházásokra. Az év hátra lévő részét a beruházások és a­­ kivitelezők még jól felhasználhatják ar­ra, hogy gyorsabbá, gazdasá­gosabbá tegyék munkájukat. Számoljanak azzal, hogy a beruházási keret országos csökkenése ellenére is me­gyénkben emelkedett — ami jobb munkára kötelez vala­mennyiünket. —hg— A Komszomol fennállásának 40. évfordulójára készülnek A Komszomol fennállásá­nak 40. évfordulója megün­neplésére készülnek megyénk­ben. Az évfordulóval kapcsola­tos ünnepségeket a KISZ-bi­­zottságok és az MSZBT együttesen szervezik. A ter­vek szerint külföldi, elsősor­ban szovjet fiatalokat hívnak meg a Salgótarjánban meg­rendezendő központi ünnep­ségre. Lelkes előkészületek foly­nak már a salgótarjáni já­rásban is. Zagyvapálfalván, Nemtiben, Nagybátonyban, Mátranovákon, Kisterenyén már kidolgozták az ünnepsé­gek programját is. A tények beszélnek Mint az itt közölt grafikonunk is mutatja, ha az 1956-os hely­zetet vesszük alapul, tehát 100 százaléknak, 1957-ben 6 és fél aifitoi­aivai culcurcucu cu­­­rtuiu vásárlók száma. 85,8 százalékkal nőtt a motorkerékpár tulajdo­nosok tábora. 75,7 százalékkal több hálószoba bútort vásárol­tak, de 80,6 százalékkal emelke­dett a kombinált szekrények vá­sárlása is egy év alatt. Thxelu Molork&rcdpdr HdloSeobolodfor Acmbinali SzeAreny £ L & t Ü\ H k címmel foglalta össze most meg­jelent kiadványában a megyei pártbizottság agitációs- és pro­paganda osztálya 13 éves fejlődé­sünket. A tények, adatok, össze­hasonlítások és szemléltető áb­rák sokasága tárja az olvasó elé azokat az eredményeket, ame­lyeket megyénk dolgozói — a párt vezetésével — a felszabadu­lástól napjainkig elértek. A több, mint 70 oldalas füzet bizonyító erővel tárja fel Nógrád megye politikai, gazdasági és kulturális életének előrehaladá­sát. A gyárak, a bányák, a me­zőgazdaság dolgozói, az értelmi­ségiek, s társadalmunk egyéb rétegei, mind-mind megtalálják azokat a sorokat a kiadányban, amelyek róluk,életükről szólnak. Külön rész foglalkozik az ipar, és ezen belül a bányászat, majd a mezőgazdaság, a kultúra helyze­tével. Számos kép és grafikon teszi gazdagabbá mondanivalóját. De nemcsak arról beszél a fü­zet, amit eddig elértünk, hanem sok tényt, adatot közöl hogyan fejlődik megyénk a hároméves tervben, s már előzetes adatokat közöl az ötéves tervben kitűzött egyes feladatokról is. Hasznos, elgondolkoztató ol­vasmány az illetünk, nemcsak a pártmunkásoknak, hanem min­den dolgozónak. Hasznos, mert a választásokra készülve az érvek egész sorát sorakoztatja fel, el­gondolkoztató, mert emlékeztet, megerősíti a dolgozókat saját erejükben, s jövőbe vetett hi­tükben . . . Tanulmány, amely történelmi utat jelez A pásztói járási népfront-bi­zottság ösztönzésére a va­­nyarci községi hazafias nép­front-bizottság, a pártszerve­zet és a tanács vezetői bi­zottságot alakítottak, hogy tanulmányban dolgozzák fel a község múltját és számot adjanak arról, hogy mit ért el a község lakossága az el­múlt tizenhárom esztendő alatt. Az­­ alábbiakban ebből közlünk részleteket. A bevezető mindenekelőtt azt jegyzi fel, hogy Vanyarc községről szóló első feljegy­zések a XIV. század közepé­ről Nagy Lajos király korá­ból valók. Ezután rövid átte­kintő képet ad a község fel­­szabadulásáig tartó fejlődésé­ről. Érdemes felidézni azt a részt, amely az 1945 előtti birtokviszonyokkal foglalko­zik. A községben uralkodó hat nagybirtokos összesen 2936 kh föld felett rendelke­zett. Ez az egész földterület 66 százaléka. A többi föld­területen 177 dolgozó pa­rasztcsalád tengette életét. A község nagybirtokosai között találjuk báró Prónayt, gróf Dégenfeld, gróf Csáky nagy­ságos urakat, a Tiszai Evan­gélikus Püspökség birtoka 583 holdat tett ki. — Termé­szetesen csak a községben lé­vő birtokait jelenti ez. A felszabadulás döntő for­dulatot hozott a falu dolgo­zóinak életében. A földreform során az uradalmi földekből 295 család részesült. A felszabadulás után a fa­lu rohan és fejlődésnek in­dult. Míg a két háború kö­zött, tehát huszonöt év alatt 31 ház épült, 1945 után, azaz tizenhárom év alatt 63 új ház épült fel a községben. Az emelkedő életszínvona­lat más is mutatja. Nézzünk csak be egy-egy dolgozó pa­raszt házába. Eltűntek a nagy helyet elfoglaló, mele­get nem nyújtó, vályogból, vagy téglából épült tűzhe­lyek és helyüket elfoglalták az asztaltűzhelyek. Az ol­csó ládák helyét fényezett, szép kiállítású szekrények, bútorok foglalták el. 1949. december 21-én ki­­gyúlt a fény a falu utcáin és házaiban; akkor még csak 50 házban égett a villany, ma már 302 házban ontja fé­nyét. 1949 óta állandóan sza­porodik a rádiótulajdonosok száma. A faluban a felszaba­dulás előtt három rádió elő­fizető volt. Napjainkban 142 házban oktatja, szórakoztatja a falu dolgozóit a rádió. A falu dolgozói a mezőgazda­­sági munkák idején naponta 5—6 kilométernél is többet gyalogoltak a határban lévő földjeikre. Ma már ezt az utat kerékpáron teszik meg. 1945 előtt a faluban mind­össze 22 kerékpár volt, ma 211 kerékpár van a község­ben. Az emelkedő életszín­vonalat mutatja az is, hogy a felszabadulás előtt a faluban csak két motorkerékpár volt, ma már 10 van. A tanulmány a továbbiak­ban részletes képet ad a köz­ség kulturális fejlődéséről. Szól az iskolákban szerve­zettebb és kulturáltabb vi­szonyok között folyó oktató­nevelő munkáról, s megjegy­zi, hogy a felszabadulás előtt egy tanteremben egy tanító­ra 66 tanuló jutott, most a pedagógusokra háruló mun­ka csökkentéseként egy ne­velőre átlagosan 24 tanuló jut. A falu dolgozóinak gyerekei közül a felszabadu­lás előtt évtizedeken keresz­tül csak egy tanuló végzett gimnáziumot, most három ta­nul egyetemen, egy elvégezte a gimnáziumot és nyolc ta­nul különböző középiskolák­ban. 1950-ben húsz taggal ter­melőszövetkezet alakult és a méhész szakcsoport kezdte meg működését 17 taggal. Ezután a községben részben társadalmi munkával, rész­ben állami támogatással lé­tesített kultúrotthonnal fog­lalkozik, majd az 1955-ben félmillió forintos költséggel épült új óvodáról beszél. Két óvónő, két dajka és két fő­zőnő gondoskodik az óvoda kis lakóiról. Íme a kivonatosan ismer­tetett tanulmány, mely így is hű képét adja annak a történelmi változásnak, amely a magyar falvakban a fel­­szabadulás óta végbe ment. A népfront-bizottság kezde­ményezésére készült munka nagy segítséget ad a válasz­tási munkálatokhoz is. Ered­ményeink ilyen fajta szám­bavétele gondoljuk, csak hasznos lenne más járások­ban is. Bércel és a vasút Negyven évvel ezelőtt fiatal tanító böngészte a térképet. Olyan községre pályázott, ahol emberi módon lehet élni. Ahol van vasút és piac is. Amely közel­­ van a vá­roshoz. Követte a vasútállomásokat összekötő vörös vonalat. Ujra megállt egy ismeretlen nevű községen. Bércel — Bércel — kereste emlékezetében ennek a helynek a jellemzőit. Ke­veset hallott még róla. A ter­vekkel, illúziókkal teli szívű tanító beadta kérvényét, he­lyezzék Bércelre. Az első csa­lódás a vonaton érte, közel a célhoz. Ugyanis három és fél kiolméterrel Bércel előtt figyelmeztette a kalauz: — Tessék itt leszállni, mert ez a legközelebbi állomás per­ceihez. Értetlenül szállt le a vo­natról. Úgy tudta, hiszen azért jött, hogy Bércesnek vasútállomása is van. Hazu­dott volna a térkép? Úrhegyi István nem értette a dolgot. Minden­esetre mást nem te­hetett, gyalog vágott neki az ismeretlen útnak. Már messziről látta, szép kastélyok pompáznak a he­gyen. Kevélyen ragyogtak és elutasítóan ezek a kiemelke­dő szép épületek. Rövidesen aztán meg is ismerkedhetett Marchall nyugalmazott tábor­nok, Kállay Béni Bosznia és Hercegovina kormányzója, Sönaigner Frigyes földbirto­kos, Huszár Károly földbirto­kos, Bercely Jenő kúria­bíró, a főrendiház tagja és ifj. Bercely Jenő államtitkár 1500 holdas földbirtokos urakkal. Ez a néhány méltóságos úr birtokolta akkor Bércelt. Ott fenn, a kastélyokban kivilágos kivirradtig tündö­költ a fény, csak egy pár em­ber örömére. Lenn, a kicsi viskókban csak néha pislo­gott­ fel a petróleum fénye. Akkor, ha már nagyon mu­száj volt. Fenn állandóan füs­tölt a kémény, kényelmes melegben heverésztek a kas­tély urai és vagonszámra rodhadt el a fa, mert nem győzték fogyasztani a kály­hák. Lenn fagyoskodtak, be­tegségekben pusztultak el a szegények. Háromszáz házas­pár lakta a községet és tized­annyi tüzelőt fogyasztott el, mint a kastély urai. Szebbnél szebb ruhákban pompáztak leányaik,­ asszonyaik, finom öltönyökben az urak és úr­­fiak. A falu utcáin „egyen­ruhában“, asszonyszőrte ken­derben jártak az emberek. Mert csak erre az egyformá­ra tellett, a legolcsóbbra. És mezítlábas bocskorra. Az országszerte meginduló vasútépítkezés híre a gyalog­lásban agyonhajszolt parasz­tok fülébe is eljutott. Oda járultak az urak színe elé, hogy tegyenek intézkedést mielőbb a berceli vasút ügyé­ben is. Ki ne hagyják falu­jukat ebből a létfontosságú építkezésből. Négylovas hintán, arab te­livér lovakkal vágtatott a berceli uraság a nógrádkö­­vesdi Jeszenszki báróhoz. Susmutoltak, tárgyaltak, egyezkedtek. És a­ borral teli poharak összecsendülése pe­csételte meg szövetségüket: nem lesz vasút Kövesd és Bércel között. Pedig Bercely Jenő méltóságos úrnak cse­kély másfél ölet kellett vol­na­­,kiszakítania­ 1500 hold­jából. Természetesen busás kártérítés ellenében. Mégis vétót mondott az államtitkár úr az Országgyűlésen, mert nem volt érdeke a vasút. Nem akarta, hogy paraszt­jai utazzanak. Nem jó az, ha világot lát a szegény. Ha mégis menni van kedve, szedje a lábait, és induljon el gyalog. Napokat töltött ez ügyben Bercely államtitkár Pesten, ötven pengős napidíj fejében hadakozott érdekeiért, ötven pengő volt a napidíj akkor, amikor 80 krajcárt fizetett egy napszámért cselédjeinek. Pedig még fizetést is kapott az államtitkárságért és 1500 holdja jövedelmét is zsebre vágta. Az ő kezében volt a pénz, a paraszt szájában csak az esdeklés. Nyilvánva­ló, hogy a pénz győzött az országgyűlésen is, így hát a paraszt, ha utaz­nia kellett, újra megtette a három és fél kilométer utat Kövesdre. Átmászott három hegyen, két kapaszkodón. Most járom a falut. Ürhe­­gyi István keserű visszaemlé­kezése zsong a fülemben. És gyönyörködöm a kastélyok­ban. Mert megvannak, pom­páznak ma is. Az egyik, a legnaagyobb, a legszebb ma iskola. A másik a munkakép­telen vakok otthona. A har­madikban a milliomos tsz rakott fészket. Kultúrházzá varázsolódott a negyedik. És ezekbe a hajdani gőgös kas­télyokba ma kalaposan, emelt fővel, egyenes derékkal lép be a paraszt. Már nem gyalogol egyálta­lán a ma parasztja. Minden vonathoz busz viszi az utaz­ni vágyót. Az egyikre, a dél­utánira szelídarcú, 12 év kö­rüli kislány várt. Bőrkabátba bújtatta anyja és szőrmebélé­ses cipő feszül a lábán. Ke­zében bőr aktatáska. Egy kilométert sem gyalo­golt még életében. UJLAKY MÁRIA ; 1958. október 2§. A Budapesti Rövid és kötöttáru Nagyker. Vállalati i I | vezetősége és dolgozói | | a szocialista kereskede­ I I lem | t 10. ♦ évfordulója alkalmából | | köszöntik ügyfeleiket és | | a vásárló közönséget. I

Next