Nógrádi Népújság, 1962. október (18. évfolyam. 79-87. szám)
1962-10-10 / 81. szám
nógrádi VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NOGRAU MEGYEI bizottsága ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVF., 81. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR 1962. OKTÓBER 10. A megvalósítás kulcsa: a tett Mintegy másfél hónapja — üzemben és tsz-ben, hivakerült nyilvánosságra a hét falban és tudományos intőfejezetből álló dokumentum: tetben — örvendetesen megaz MSZMP Központi Bizott nyitja az őszinte, bátor bíságának kongresszusi irányés- rálát zsilipjeit. S mind gyaret. Ez idő óta szerte az orkoribb az olyan tettkészség, számban százezrek, milliók amikor a sikeresebb munka forgatták nem is egyszer a a gyorsabb előrehaladás gátlapokat, tanulmányozták be- hát nemcsak a másik szerv, hatóan a saját munkát köz- a másik üzem munkájában vétlenül érintő részeket, vi ismerik fel, de világosan láttatkoztak fölötte brigádokban jók, milyen akadályokat kell és tömegszervezetekben, sőt, sürgősen elhárítani saját minden „külön megszervezés” nélkül egymás között is. Bárki saját munkahelye tapasztalatából is megállapítmunkájukban. Az új korszakban, a szocia________ lizmus teljes felépítésének hatja, hogy az irányelvek korszakában a felépítéshez iránti érdeklődés — noha el szükséges erőt és akaratotsősorban természetesen a. kialakuló egységes, szociokongresszusi előkészületek ^s a társadalom teremti jegyében zajló párttaggyűlés folyamat fontosabb sok és pártértekezletek mui- tényezője, a munkás paraszt kájának gerincét alkotják szövetség új fejezethez erke— messze túlnő a párt szerzettvezeti keretein S nem azért. A mezőgazdaság szocialista meg valamiféle politikai átszervezéséhez adott politiprotokoll-szabályok szerint kai & segítségével mostanában „illik az irány a munkásosztály megteremelvekkel foglalkozni, hanem tette a paraszti munka farmert egész népünk élete ko radalmasításához, a falu életelebbi es távolabbi jövoje te> a falusi életforma gyökeszempontjából a legfontosab res átalakításához szükséges, bat állapitja meg: „A ma egyedül alkalmas keretet. S gyar ep.ia szocializmus^ tel- ennek eredményeként napi építésének korszakába jainkban magában a parasztlépett. S mintha csak maságban végbemenő társadalom arázna az irányelvekben mi átalakulásnak vagyunk felvázolt perspektíva iránt tanúi az a tény, hogy a pa. másfél hónap óta tartó es rasztok beléptek a szövetbefokozodó országos érdeklő 2etb az átalakulásnak csak szocializmus teljes kezdő indítéka volt De az felépítésének napirenden le- „ a korábban széttagolt vő feladatai összhangban parasztság az évszázadokon vannak az egész nép erde át élesen szembeszálló felkeiyel, érthető,vonzó es lel- vég & alvég meg is kesitő számara a helyét a szövetkezetben. Hogyan is ne lenne érthe kölcsönös ^ megértésben, tó, vonzó és lelkesítő, hogy egy téestre szóló szövetkezésmár a következő három évben együttesen keresik a fejben emelik a családi pótlékozolt közös jövőhöz vezetőket és a legalacsonyabb legrövidebb, legzökkenőmennyugdíjakat; hogy 17 ezerre a^at jelenti iganő az egyetemi hallgatók zara ^un végbement sorszáma; — az eredetileg tor- vadalom kibontakozását. ezer helyett Sok küzdelemig csalódás, legalább 300 ezer lakás épül. M veresé volt „ ára amíg kit ne vonzana és lelkesite- lenini önkéntesség egyedül . de már célravezető útján eltakarítbr láthato ]° vo nagyszerű hattunk minden akadályt, képe: tíz év alatt lakása hogy a parasztság idáig ellesz minden önálló családnak, húsz év alatt ötszöröse jusson. S ha ma egész nevc nő az ipar, két-két és fél pünk alkotó vágyának haszeresére a mezőgazdaság gyünk tanúi, annak hogy az termelése, és négyszeresére a irányelvek feladataira tetteknemzeti jövedelem. Ez a táv ,. . . lat valóban vonzó és lelkeket készül válaszolni, ez arsítő. Jól tanúskodik, hogy a párt az utóbbi évek következetes, nem a számok realitása k&- elvhu’ os antenákájával jól folyik. A számok reali ~ s ““ utolsósorban azzal tását 1957 óta bőségesen “ eltökéltséggel, hogy a szevolt alkalma megismerni a néphatalom minden őszinte hívének. A vita másfél hónap óta éppen e körül gyűrűzik: az adott munkahelyen kinek hogyan, mit kell tenni, hogy e számok valósággá legyenek, hogy a felvázolt jövő minél hamarabb élvezhető jelenné váljék. mélyi kultusz keserű időszakát soha nem engedi többé vissza — elnyerte, kiérdemelte népünk bizalmát. Ez magyarázza — a tézisekből folyó vita másfél hónapos tapasztalata pedig igazolja — az összefüggést a két dokumentum, az irányelvek és a törvénysértő perek lezárásáról szóló határozat között. A Ki ne látná világosan, tény, hogy „megszilárdult a hogy a tézisek eme megálló törvényesség, a szocialista pítása mögött: „Befejeztük a rend”. „A Magyar Népközszocializmus alapjainak le- társaság minden törvényt rakását”, egy nehéz időszak tisztelő polgára nyugodtan sok munkája, sok erőfeszítő élítot és dolgozhat szocialista se húzódik. Éppen így a hazánkban” — adja meg az most következő időszakban alkotó vágy, a lelkes muma szocializmus teljes felépít a légkörértése is csak újabb munkás Tr . . . . . , ... . Vonzó feladatok, már látidőszak, csak további erőse ^ nagyszerű cél> szabad> szítések eredményeként kép- nyugodt légkör _ ugyem telhető el. mi lelkesíthetné jobban egész népünket tettekre, az örömteli, közeli jövő építésére? A cselekedni akarás, a tettvágy egyre több helyen Téli tanfolyamok — tsz-vezetőknek Az elkövetkező téli hónapokban háromszor annyian vesznek részt a megyei tanács mezőgazdasági osztálya által rendezendő tanfolyamokon, mint az előző években. A háromnapos tanfolyamtól a kéthetesig — csaknem tízféle szakágban — több mint ezerkétszázan vesznek részt az oktatáson. Rendeznek például tanfolyamot a következő évben önköltséget számító termelőszövetkezetek vezetői részére, valamint zárszámadás előtti tanfolyamot, az idén önköltséget számított szövetkezeti vezetők részére. Továbbképzésen vesznek részt a szövetkezetek növényvédelmi, tűz- és balesetvédelmi felelősei, valamint az egyes szakágak brigádvezetői is. Rétsági járási tszvezetők Kompolton Egésznapos tapasztalatcserén jártak tegnap a rétsági járás szövetkezeti vezetői a Kompolti Kísérleti Gazdaságban. Megvitatták a szuperszelektív vegyszerek nagyadagú felhasználásának tapasztalatait, valamint megtekintették a kukoricatárolás új módszerét. A két Krizsanyik testvér teljesítette egész éves talajmunkatervét Vasárnap is dolgoztak a gépek a megye határában Az őszi szárazság miatt a nógrádi dombhátakon rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak a gépállomások és termelőszövetkezetek traktorosai. Ennek ellenére a munka vasárnaponként sem szünetel a közös gazdaságok földjén. A napsütéses, kellemes első októberi vasárnapon is a gépállomások és termelőszövetkezetek közel ötszáz traktora szántotta a dombhátakat, sőt a megye több termelőszövetkezetében a vetőgép-karavánok is dolgoztak. A nagyobb teherbírású lánctalpas traktorok, valamint a kormos gépek a talajelőkészítésen, a könnyebb univerzál-traktorok a vetésnél és a kukoricatáblák letakarításánál dolgoztak. A termelőszövetkezetek ötszáznál több lovasfogata is dolgozott vasárnap. A hétvégi munka eredményeként a tolmácsi Szabadság Termelőszövetkezet Nógrád megyében elsőként befejezte az ősziek vetését Szeptember utolsó napjaiban elvetették a takarmánykeveréket, az őszi árpát, a bíborherét és a rozsot, vasárnap pedig már a búza vetésével is végeztek. A tolmácsi termelőszövetkezeti tagok a salgótarjáni ipari munkásokhoz hasonlóan október elejétől kongresszusi őrséget tartanak, s ezen belül még ebben a hónapban végeznek az őszi mélyszántással is. Nagyszerű munkasiker született az Ipoly menti közös gazdaságok földjét művelő traktorosok kongresszusi versenyében is. A DT lánctalpas traktoron egymást váltó két Krizsanyik testvér, Krizsanyik István és János vasárnap teljesítették egész éves talajmunka tervüket. Az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság termelőszövetkezet földjeit művelő Krizsanyik testvérek eredeti vállalásuk szerint a kongresszus megnyitását akarták éves tervük befejezésével köszönteni. A jó munkaszervezés, a vasárnaponként és éjszaka is végzett munka eredményeként azonban szerdán már megszületett a nagy munkasiker az érsekvadkerti határban. Egyre eredményesebben kapcsolódnak be az őszi munkák dandárjába azok az ipari munkások is, akik az elmúlt hetekben ültek traktorra, hogy a termelőszövetkezeteket segítsék a jövő évi kenyérgabona elvetésében és az őszi mélyszántásban. Hétfőn már 54 ipari munkás dolgozott a közös gazdaságok traktoraival a határban. Az ipari munkásoknak ez a segítsége különösen jól érezteti hatását a két műszakos erőgépek számának alakulásában. Hétfőn már száznyolcvanhat traktor dolgozott két műszakban a nógrádi határban; Megkezdték a megyei művelődési ház építését Új szakaszhoz érkezett a megyei művelődési ház építkezése. Ami idáig történt, az tulajdonképpen még nem építkezés volt a bontás, és a terep rendezése. Az ÉM Földgép Vállalat a munkálatok nagyobbik részét már elvégezte, a megyei építőipari vállalat rendelkezésére áll az eredeti munkaterület mintegy kétharmad része, amelyen munkához láthatnak. Hétfőn befejezték a kútalapok helyének kitűzését, folyamatban van a pillérek kitűzése. Ez utóbbit is befejezik még a héten, ugyanakkor hozzákezdenek a kútalapozáshoz. Egyébként ebben az esztendőben mintegy 4— 500 ezer forint értékű építőmesteri munkát kell elvégeznie a vállalatnak a művelődési ház építkezésén, amelynek során befejezik a kútalapozást és a pilléralapozás egy részét. Segélyezések, jutalmak a szociálpolitikai feladatok között Salgótarján városban az utóbbi időben tovább javult a szociálpolitikai feladatok ellátása. A hadigondozásban, a rászorulókat érintő közsegélyezésben, bizonyos kórházi költségek megtérítésében, családi segélyek folyósításában, az öregek szociális otthonban történő elhelyezésében, a sokgyermekes anyák jutalmazásában, a közgyógyszer-ellátásban és ingyenes csecsemőkelengye kiadásában egyaránt sok felnőttel foglalkozik napról napra a szociálpolitikai előadó. Mintegy 400 hadigondozott részesül különböző ellátásban, akik közül 13 hadirokkant, 60 pedig hadiözvegy az elmúlt világháború áldozata. Ebben az esztendőben emellett 78 dolgozót részesítettek közsegélyben, olyanokat, akik valamilyen okból — betegség, vagy idős koruk miatt munkaképtelenekké váltak és nincs eltartójuk. Rendkívüli segélyt elsősorban olyanok számára fizettek ki, akiknek sürgős segítségre volt szükségük, így eddig három személy eltemetéséhez mintegy 2300 forintot folyósítottak, 78 személy számára pedig 2— 300 forintos összegben 18 600 forintot fizettek ki egyszeri rendkívüli segély címén. Sor került az idén néhány olyan beteg kórházi költségeinek fedezésére is, akinél az SZTK igényjogosultság lejárt és a kórházban túlápolásban részesült Négy tényleges katonai idejét letöltő katona hozzátartozójának pedig családi segélyt folyósítottak. Szociális otthonba 16 öreg, tehetetlen, gondozásra szoruló embert helyeztek el ebben az esztendőben. Kilenc sokgyermekes anyát pedig mintegy 10 ezer forint értékű jutalomban részesítettek. Szóba került az is: a város nagy létszámára való tekintettel jó lenne Salgótarjánban egy szociális otthon létesítését elősegíteni. Az illetékesek e javaslat megvalósíthatóságát megvizsgálják. Határidő előtt A tanácsi kezelésben levő Salgótarjáni Vegyesipari Vállalat készíti az ország üveggyárainak sodronyfonate szállítószalagját, amelyen a még tüzesen izzó üvegytárgyakat szállítják fúvás után, közvetlenül az olvasztókemencétől a hűtő-alagútkemencébe. Eddig évente tizenhatezer méter hosszú, kilencven centiméter széles sodronyfonatot készítettek a salgótarjáni, a parádi, a tokodi, a nagykanizsai és a többi üveggyár részére. Az év elején azonban az eddig használt sodrony helyett a nagy hőségnek jobban ellenálló és nagyobb szakítószilárdságú anyagot kezdtek alkalmazni. Növelték a fonat szemnagyságát is. Ezek következtében felére csökkent a sodronyból fonott szállítószalag súlya, s kétszeresére nőtt a gyárakban a szalag élettartama is. Az eddig szokásos négy hónap helyett most már nyolc hónapja üzemelnek az új szállítószalaggal felszerelt hűtő-alagútkemencék a hazai üveggyárakban. A Vegyesipari Vállalat különleges gyártmányai iránt azonban külföldről is érdeklődnek az üvegipari szakemberek. A Magyar Külkereskedelmi Vállalat által építendő guineai palacküveggyárat is Salgótarjánban készített szállítószalaggal látják el. Az ötvenöt méter hosszú sodronyfonatú szállítószalagot az év végi határidőnél három hónappal előbb, október harmadikára már elküldték Salgótarjánból. Ugyanakkor a Külkereskedelmi Vállalat jövő évre több külföldi megrendelést is kilátásba helyezett a Vegyesipari Vállalat részére. >•%» Társadalmi munkával készítik művelődési otthonukat a marakodiak Marakodi pusztán még 1959-ben megkezdték a művelődési otthon alapozási munkálatait. Azonban különböző okok miatt abbamaradt az építkezés. Vasárnap, október 7-én több mint száz lelkes társadalmi munkás sietett a félbemaradt építkezés befejezésének meggyorsítására. A falak emelésére vasárnapi felajánlásként 28 kőműves vállalkozott. A nyolcvanhárom társadalmi munkás közreműködésével 25 000 darab téglát raktak be a lelkes falubeliek. Megértve a marakodi pusztaiak nagy művelődési igényét, csatlakoztak a társadalmi munkához Karancskeszi KISZ-es fiataljai is. Kovács Géza, Gordos Lajos és Gordos Gyula tanácstagok nagy buzgalommal mozgósították a munkára körzetük választópolgárait, hogy a 70 egynéhány család számára mielőbb valósággá váljon a saját művelődési otthonban történő szórakozás. Ennek érdekében a Hazafias Népfront itteni bizottságával egyetértésben elhatározták azt is, munkavállalási felajánlásokat gyűjtenek a még hátralévő szakmunkák elvégzése érdekében is. Vasárnap újra munkához lát Marakodi puszta lakossága, hogy segítsen a szerződés és terv szerint határidőre, december 15-ére befejezni az építkezést. Walter Schirra, a harmadik amerikai űrhajós az edzések idején. Mellette űrkabinjának modellje (MTI Külföldi Képszolgálat)