Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-11 / 216. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS­ LAPJA XXII. ÉVF. 216. SZÁM­ARA: 80 FILLÉR 1966. SZEPTEMBER 11. VASÁRNAP Az iráni sah körútja a Balaton-parton Mohammad Reza Pahlavi Arya Mehr, Irán sahinsahja és Farah Pahlavi Shahba­­ni, valamint kíséretük szombaton délelőtt a Balatonaligai Állami Gazdaságba látoga­tott el. A vendégeket a látogatásra elkí­sérte Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Ta­nács titkára, Szarka Károly külügyminisz­terhelyettes, Bonyhádi Károly, a Magyar Népköztársaság teheráni nagykövete, Er­dei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Ta­nácsának elnöke. A magas rangú vendégeket megérkezé­sükkor Losonczi Pál, földművelésügyi mi­niszter, Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és dr. Radnóti Ist­ván, a gazdaság igazgatója fogadta. Fiata­lok virágcsokrokkal köszöntötték az iráni uralkodót és feleségét. Dr. Radnóti István tájékoztatta a vendé­geket a gazdaság munkájáról, majd meg­tekintették a kiterjedt állami gazdaság több részlegét, köztük a 240 holdas őszi­­barackost és az öt holdas rózsatáblát. Az iráni vendégek elismeréssel nyilat­koztak a látottakról, majd tovább folytat­ták útjukat és a nap folyamán a Balaton­part több nevezetességét tekintették meg. A montreali „Magyar Hét" sikere MONTREAL (MTI) Montrealban naponta sok ezer látogató tekinti meg a Magyar Hét keretében ren­dezett kiállításokat. A Shera­ton szállóban délelőtt 11-től este 10-ig állandóan zsúfolt a kiállítási terem. Igen so­kan keresik fel a Fairview elnevezésű vásárlási központ és a Simpson áruház magyar árubemutatóját is. Szeptember 7-én került sor a „Magyar Gyógyszernap” megrendezésére. Mintegy 350 meghívott vendégek között nemcsak kanadai gyógyszer­­gyárak, gyógyszerkereskedel­mi vállalatok és egészségügyi intézmények vezetői voltak jelen, hanem sok szakember az Egyesült Államokból is. Je­len volt többek között Cyrus Eaton is. Szeptember 8-án a „Ma­gyar Divat Napján” a HUN­­GAROTEX textilárui, divat­cikkei és a TANNIMPEX ci­pő és bőrdíszmű árui iránt mutatkozott nagy érdeklődés. Darvas Lászó külkereske­delmi miniszterhelyettes szep­tember 9-én sajtóértekezlet keretében ismertette a sajtó és a rádió-tv munkatársaival a magyar—kanadai kereskedel­mi kapcsolatok további fej­lesztésének lehetőségeit. A Bányagépgyárból jelentjük Növekvő többletnyereség az első félévben Nyolc hónap alatt már egy­millió forintos tervelőnyt sze­reztek a Zagyvapálfalvi Bá­­nyagépgyár dolgozói. Jelentős export tervük volt. Az indiai Orissza város részére elküldték a szállító berendezéseket. Exportjuk­ban ez az ötmilliós tétel volt a legnagyobb. Mintegy négy­milliós értékben készítettek szállító berendezéseket a lengyel—magyar közös vállal­kozás a HALDEX részére. Az éves 12 milliós export tervből már csak 2,5 millió hiányzik. Indiába élelmiszer­­ipari szállító berendezést ké­szítenek és még az arab or­szágokba, valamint a HALDEX számára ké­szítenek , szalagokat. Év elején november 25-re vállalták az éves ex­port terv teljesítését, de ezt módosították most. Még ebben a hónapban egymillós értéket kiszállítanak és november 1- re egész évi export tervüket teljesítik. Az export mellett a Zagyva­pálfalvi Bányagépgyárban a belföldi megrendeléseknek is igyekeznek határidőre eleget A visontai külfejtésű szén­bánya részére év végére kel­lett volna elkészíteniük az 1200 milliméter szélességű szalag­szállító berendezést. Közben megérkezett előbb Visontára a hatalmas föld­kotró berendezés, amelynek a kiszolgálásához kellett az em­lített szalag. A kérésre a zagyvapálfalviak már au­gusztusban, tehát négy hó­nappal előbb elküldték a mammut szalagot. Ezen kí­vül a kilenc darab ezer mil­­liméter szélességű szalag berendezésből ötöt elkészí­tettek már. Mind­ez bizo­nyítja, hogy az exportnak és a belföldi igényeknek egyaránt nagy a becsülete a Bányagépgyártoán. A szorgalmas munkának megvan az eredménye is. Az első félévben mintegy hat­százezer forint többletnyere­séget értek el a költségszint csökkentésével. Azóta ez az összeg megduplázódott, ami azt jelenti, hogy a tervezett­nél egymillió kétszázezer fo­rinttal nagyobb a többletnye­reség. A terv túlteljesítést 8 fős létszám megtakarításával érik el. Kihallatszik a var­rógépek monoton zú­gása. Az egyiknél kék köpenyes as­­­szony magyaráz. Mol­nár Ferencné, a dél­­utános műszak gyár­tásközi mecsa a Nóg­­rád megyei Textil­ipari Vállalat jobbá­gyi telephelyén. Májusban múlt egy éve, hogy először ült varrógéphez. Gyorsan belejött a munkába, s fizetése pár hónap múlva havi átlagban elérte az 1600 forintot. El­ismeri : neki kön­­­nyebb volt, jobban ráállt a keze a var­rásra. Ez év tavaszán történt. Bittera Ti­bőmné telepvezető gyártásközi meóst ke­resett az asszonyok között. Nagy gond­ban volt! Kit is kér­tem meg erre a mun­kára? Szóba került Molnár Ferencné, Klárika. Igen ám, de új beosztásában csak 1300 forintot keres­het. Mit szól majd hozzá? Vállalja-e? Elvállalta. Akkor még nem tudta, mi­lyen nehéz gondot vesz magára. Korábban csak sa­ját munkájával törő­dött, új beosztásában pedig 50 asszonnyal­­lánnyal kell nap-nap után megértetni csak kifogástalan termé­ket szabad gyártani, mert ez kell a keres­kedelemnek. Nem há­lás feladat ez. Klá­rika az ellenkezőjét állítja: ..munkatársa­im többsége nem ha­ragszik meg azért ha javításra visszaadok egy-egy darabot”. Sőt biztatják: „nyu­godtan add csak vissza, szívesen kii­gazítjuk. Inkább te mondd meg mint a hiba, mint a vég­­mecs”. Persze van akinek nem tetszik ha bebi­zonyítják: elnagyolta a munkát, újra kell csinálni. De ilyen gondolkodású kevés akad. Talán ez is közrejátszik abban, hogy Molnár József­­­né jól érzi magát a varrodában, nem kí­vánkozik máshová, bár Pásztoréi vona­tozik be és vissza. — Klárika. .. Klá­rika, szólítják egyre többen. Az egyik bé­lést kér, a másik gombot, a harmadik megint mást. Attól függ, ki milyen re­szorton dolgozik. — Ez is a mecs feladata? — Nálunk igen... Nem tartóztatom. Egyik géptől a má­sikhoz lép, magyaráz. Kérést teljesít és megköveteli a tech­nológiai előírások betartását. Mindezt kevesebb fizetésért mint régebben. — Ide csak olyan dolgozót állíthatnak, aki ismeri a szakmát — mondotta néhány perccel előbb. Igaza van. Venesz Károly Kevesebb bérért is... Hazánkba érkezett Gus Hall Az MSZMP Központi Bi­zottsága meghívására néhány napos látogatásra hazánkba érkezett az Egyesült Államok Kommunista Pártjának kül­döttsége Gus Hall-nak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára, és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezető­je fogadta. Bolgár-magyar barátsági nagygyűlés Salgótarjánban Bulgária felszakadná­nak 22. évfordulója al­kalmából a Hazafias Népfront Nógrád megyei Elnöksége bolgár-ma­gyar barátsági nagy­gyűlést rendez hétfőn délután Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Házban. Eb­ből az alkalomból Va­­szil Bogdanovnak, a Bol­gár Népköztársaság bu­dapesti nagykövetének vezetésével héttagú kül­döttség érkezik a me­gyeszékhelyre. A vendégeket délelőtt a megyei tanács épüle­tében Bankó János, a megyei tanács végrehaj­tó bizottságának elnöke fogadja. Délelőtt elláto­gatnak az Öblösüveg­gyárba, délután pedig városnéző sétán vesz­nek részt vendégeink. Este hat órakor rende­zik meg a barátsági nagygyűlést, amelynek szónoka Marczinek Ist­ván, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizott­ságának titkára lesz. Felszólalt a gyűlésen Va­­szil Bogdanov nagykövet is. Hasa felé (Koppány György felvétele) Új vetélkedő Ki minek mestere? Ifjú esztergályosok megyei és országos versenye Ki minek mestere? — el­nevezéssel új országos vetél­kedőt hirdetett meg fiatal esztergályos szakmunkások ré­szére a KISZ Központi Bizott­sága, a Magyar Rádió és Te­levízió, a Kohó- és Gépipa­ri, valamiint a Munkaügyi Minisztérium és a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszer­vezete. A versenyben részt ve­hetnek mindazok a harminc évnél fiatalabb ifjúmunkások, akik­ jelenleg esztergályos szakmában dolgoznak. A nevezések szeptember 1-én lezárultak és az összesí­tés alapján ismeretes a vég­eredmény is: az országban négyezer ifjú szakember je­lentkezett a szakmai vetélke­dőre. A jelentkezés egyik fel­tétele volt, hogy a meghatá­rozott korú és szakmai gya­korlattal rendelkező fiatalok terveik teljesítésével, termé­keik minőségével s raunka­­­­fegyelmükkel kiérdemeljék üzemük, vállalatuk ajánlását. snnak tiszteletére meghirde­tett Ki minek mestere? ver­seny elméleti és gyakorlati vizsgakérdéseit központi ki­írás alapján kapják meg a vetélkedő résztvevői. Az első, versennyel kapcsolatos me­gyei esemény szeptember 18- án lesz a Salgótarjáni Acél­árugyárban, a Bányagépgyár­ban és a Nagybátonyi Szol­gáltató üzemnél. Ezeken a he­lyeken rendezik meg ugyanis a selejtezőket, amelyeken gya­korlati feladatokban mérik össze tudásukat a fiatalok. Az elméleti selejtezőre ugyanaz­nap kerül sor, az SZMT szék­házban. Ezt követően szep­tember 25-én Nagybátonyban, a Szolgáltató Üzemnél rende­zik meg a megyei döntőket. A megye 16 üzeméből, 38 fiatal jelentkezett a verseny­re. A selejtezőből hatan jut­nak tovább a megyei döntő­re, amelynek győztesét az or­szágos selejtező versenyre küldik. Ezen már csak 48-an vesznek részt az országból. Az MSZMP IX. kongresszus­s Ki minek mestere? ver­seny döntőjét a Ki mit tud ? és a Ki miben tudós? mintá­idra a tv nyilvánossága előtt bonyolítják le. A kamerák elé 12 fiatal esztergályos kerül, akik a megyei, majd pedig az országos elődöntőkön a leg­jobb eredményt érték el. A fiatalok elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizo­nyítják tehetségüket, felké­szültségüket a zsűri előtt. A szakmai verseny bí­ráló bizottsága a KISZ, a Mű­szaki Egyetem képviselőiből, az ország négy nagyüzemének vezérigazgatójából, valamint a szakma egyik legjobb ok­tatójából és kiváló műveze­tőjéből tevődik össze. A verseny győztese Pannó­nia motorkerékpárt­ kap jutal­mul. A második helyezettet [2 000 forint értékű szobabe­rendezéssel, a bronzérem tu­lajdonosát­ pedig Szigma tele­vízióval jutalmazzák. A ne­gyedik helyezett mopedet, a döntő többi résztvevője 800— 2000 forint értékű emléktár­gy»* kan sikeres szerepléséért.

Next