Nógrád, 1966. december (22. évfolyam, 284-309. szám)
1966-12-25 / 305. szám
IBfífí dezember 23 vasárnap NÓCRÍD Csordultig telt szívvel nézik gyerekeik önfeledt boldogságát. Az apróságok örülnek az ajándéknak, a mackónak, a babának, az autónak, az épíűikockának, vagy a társasjáéknak. A zsivalygás elk ösik, amikor fellobban a csilagszóró. Karácsony van. Bologan ünnepelnek az emberk De nem mindenkit A napokban Balassagyarmaton jártam, a Nógrád megei Textilipari Vállalat telphelyén, az Egyetértés és a vereskova brigádnál. A délőttös műszakban dolgozó iszonyok, lányok mesélték el c alábbi történeteket. • Ha kolléganője nem tenné álcára a kezét, s nem nyugizná, elsírná magát — Én tudom mit jelent az ivaság... — Nyugodj meg — kérleli Legény Pálnét Rókáné, a sakszervezeti bizottság titára. Miután Legényné zaklatottiga felenged, elmondja, voltáluk néhány napig egy kisii, a Felsőpetényi Gyermekthonból. — Rostár Zolikának hívják, egyéves. Okos, értelmes kisterek. Mióta az intézetben in az anyja még nem látotta meg A nagyanyja lágy évben csak egyszer jön hozzá. Szegényke nem tud, mi a szülői szeretet. Nagyon jól érezte magát ránk. Különösen legnagyobb myomat, Marikát kedvelte eg. Zokogtunk mindannyian, mikor eljött a búcsúzás ide. Sohasem felejtem el azok a perceket — csuklik el hangja. Átölelte a nyámat s könnyek között ondta: — Ne engedj el lyuka, itt maradok veletek! — A fiam, a tizenkét éves »U. odaállt elém, $ így szólt: — Anyuka, ne engedd visza Zolikát, elfér köztünk! Njem látva gyötrődésemet, ölelte vállamat. — Ha nem me fiam, nem adnám vissza kisfiút, mert én is nagyon elszerettem. Azóta már funk is neki. Nyáron majd ellátogatjuk és szeretnénk má elhozni. Talán addigra megjavul a közlekedés is. Mert most Bánkról gyalog mentünk Felsőpeténybe. A háromgyermekes édesanya szomorú szívvel gondol vissza a kisfiúra, aki ha csak rövid időre is, de megismerte a családi otthon melegét . — Nyolcéves Tibor fiam gyakran kérdezi: — Mikor jön el a kistestvérke? Mikor hozzuk el megint? — tűnődik Ispán Sándorné, aki szintén vendégül látott egy intézeti fiúcskát. Így folytatja: — Fiam és az ötéves Lóbé Józsika nagyon megszerették egymást. Együtt játszottak, ettek, sétáltak. A kisfiút minden érdekelte. Kiváncsi voltam megfigyelőkészségére. A városban sétáltunk. Hazafelé jövet megálltam egy háznál, s azt mondtam: — Itthon vagyunk. Józsika! — Rámnéz meleg szemével s így válaszol: — Nem itt lakunk, majd én megmutatom. — és megmutatta Nagyon értelmes kisgyerek. Van édesapja, és több testvére. Inkább az utóbbiak látogatják Hanem a válás az igen nehéz volt. Az előtte való éjszakát átsírtam. Az autóbusznál a nyakamba csimpaszkodott, és sírva hajtogatta: — Marika néni! Nem megyek vissza, itt maradok veletek, nagyon szeretlek benneteket. • A gyermekotthonban odamentem egy barna, göndörhajú, kékszemű kislányhoz, s megkérdeztem: — Kijötssz-e hozzám? Szívesen — mondta. Karomba kaptam, s elhoztam. Csendes, szelíd kislány. Alig lehetett hallani a hangját. Erzsikébe’ hívták A vezetéknevére nem emlékszem, olyan furcsa volt Félárva. Jen voltam neki az anyuka, édesanyám meg a nagymama. Együtt jártunk midenhová, együtt aludtunk. Mielőtt elszunnyadt, mindig megölelt és megcsókolt. Nem törődött mással, csak velem. Számára a világ nálam kezdődött és itt fejeződött be. A lányok közül többen mondták: add nekünk oda Erzsikét! — Dehogy adom, örülök, hogy kihozhattam ... Mindezt Zoltánszki Marika KISZ-fiatal mondta el, akinek nehéz volt erről beszélni, mert ő is édesapa nélkül nőtt fel . — Szerencsém volt. Nekem is jutott egy intézeti apróság. Míg a többi kollégáknál kéthárom napig voltak, addig az én Ferikém két hétig tartózkodott nálunk — kezdi a beszélgetést Szedő Lászlóné. Történeteket mesél. Szavaiból melegség és szeretet árad — A család minden tagja megszerette A férjem az első nap varrt neki egy óvodástáskát. Fiam, a huszonhárom éves László volt a futballozó partnere. Elvittük a rokonsághoz is. Felejthetetlen, élményekben gazdag két hét volt, ha közben gondok is akadtak A mi kis Ferkónk, akármit kérdezett, mindig így kezdte: Anyu, mondd meg nekem Hogy mi volt a legnehezebb? búcsúzás. Sírtunk Mert a búcsú szavait nem lehet elfeledni: — Anyu, szeretnék itt maradni nálad. Ugye, eljössz majd értem? Azóta a lányommal, aki a Chinoinban dolgozik meglátogattuk Ferkót. Ahogy beléptünk a kapun, gyermeksereg rohant meg bennünket. Mindegyikük azt kérdezte: — Te vagy az én anyukám? Ferkó, amint meglátott, félretolta társait, megfogta mindkettőnk kezét. Így mentünk fel megnézni a játékait. Mi az, amit mondhatok a két hétről? Azt hiszem nemcsak rá, hanem mindegyikükre érvényes: roppant érzékenyek és sok szeretetre vágynak. • Béke és boldogság hanem az emberi lelkek többségében Nem ünneprontás-e most arról beszélni, hogy vannak gyerekek, akik ezen a napon sem érzik a családi otthon melegét? Az állam mindent megad az intézetben nevelkedő gyerekeknek ahhoz, hogy jó körülmények között éljenek, egyet azonban nem tud biztosítani: a szülői szeretetét. Ezt nem pótolja semmi. Ilyenkor, karácsonykor hó borítja általában a tájat, fehér lepelbe burkolódzik a természet. A Felsőpetényi Gyermekotthon apróságainak lelkében azonban ma sem teljes a béke és boldogság érzése. Venesz Károly Legnehezebb a búcsú volt... Huszonöt éve jelent meg a Népszava 1941-es karácsonyi száma Amidőn Hitler és Mussolini hordáinak agresszivitása végképpen fenyegető veszéllyé nőtt, a kommunista pártok kidolgozták antifasiszta népfrontpolitikájukat Ezt 1935- ben a Komintern VII. kongresszusa hagyta jóvá. Attól kezdve a KMP fokozott céltudatossággal építette a munkás-paraszt szövetséget és a társadalom valamennyi egészséges rétegét tömöríteni igyekezett e szövetség köré. Az alap, természetesen, a munkásegység kiharcolása volt a küzdelemben a súlyos akadályok egész sorát kellett a pártnak elhárítania. Illegalitásban lévén csak lépésrőllépésre sikerült előrenyomulni. Horthy fasizmusa és a reakciós segédcsapatok egész dandárja barbár dühvel lépett fel minden haladó gondolat és törekvés ellen; a fasisztaellenes szervezkedésben érdekelt politikai erők viszont aggasztóan szétzilált helyzetbe szorultak. Nem kétséges: közös fellépés a fasizmus ellen a kommunisták szervező munkája nélkül semmiképpen nem történhetett volna meg. Hosszú és nem mindig egyenes vonalú fejlődés után a párt erőfeszítéseit siker koronázta. Megjelent a Népszava 1941-es karácsonyi száma, amelyben a kommunisták oldalán együtt tettek hitet a szociáldemokrata baloldal képviselői a legkülönfélébb patrióta irányzatok harcosaival a fasizmus ellen, amely mint a„finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája” — Magyarország felfalását is tervbe vette. E sorok írója — úgyis mint a szóban levő lappéldány egyik szerzője — élő tanúja a kommunista akció hallatlan sikerének. Tény: a népfront-politika benyomult a magyar közéletbe. Megvetette a lábát a szakszervezetekben, a szociáldemokrata pártban, a legkülönfélébb munkás egyesületekben és tért nyert a haladó polgári értelmiségiek soraiban. A siker titka: a kommunista párt képes volt megértetni az ország legjobb elemeivel: a népfrontpolitika harcos antifasiszta politika, ami nélkül Magyarország függetlensége és szabadsága nem valósulhat meg Szakosits Árpád a lap első oldalán tette közzé a közös jelszót: Független, szabad, haladó Magyarországot! És hozzátette: „Magyarország szabadsága és függetlensége, a népszabadság gondolata és a szociális haladás nem a pillanat politikai jelszava tehát, hanem mélyen átgondolt és a magyar történelemben gyökerező életprogram”. Szekfű Gyula utalt a konkrét történelmi viharra és leszögezte: ......már nem arról van szó, hogy milyen négy fal közül léptünk ki és térünk vissza, hanem bizonyos dolgokban meg kell értenünk egymást, mert különben egyenként, különállva még könnyebb az elpusztulás, mintha sokan, nagyon sokan megértik egymás szavát”. Bajcsi-Zsilinszky Endre a kossuthi függetlenségi gondolatot elemezve szólt kortársaihoz:bármennyire is bizonytalan a harc kimenetele, de nem hozhat végleges bukást egy nagylelkű és bátor nemzet számára, ha minden erejével kiáll nála sokszorta hatalmasabb erőkkel szemben is ..” Móricz Zsigmond ugyancsak történelmi példára hivatkozott. „Petőfi az egyetlen, aki soha egy pillanatra sem feledte el, hogy azonnal és végzetesen fel ne emelje a szavát a nép mellett. Egész élete egyetlen harc volt, egyetlen nagy eszme érdekében: megszüntetni a jogtalan és oktalan rabságot . ” Kállai Gyula „Az önálló államalapítás’ című cikkében — áttekintve a nemzeti történelmet — állapította meg: ....egy magasabb gazdasági és politikai rendszerbe sohasem lehet beilleszkedni az ország függetlenségének és szabadságának feladása árán . .. csak az ország legteljesebb függetlensége biztosíthatja a társadalom haladó irányú átalakítását..."* A korabeli magyar reakció felhördült. Lemérte e népfront-megnyilatkozás hatását és erejét. Megrettent tőle. Volt oka rá. A kommunisták tekintélye hatalmasan megnőtt. A szociáldemokrata párton belül a baloldal végre érvényesítette erejét: félreállította a jobboldalt és mozgósította a párt valamennyi becsületes tagját A kommunisták vezette akció bebizonyította: demokratikus nemzeti egységfront nélkül az erők szétforgácsolódnának. És ha ez bekövetkezik, akkor a nemzetgyilkos fasiszta erők kerekednek felül Ezért volt kemény csapás ez a siker mindazokra, akik akadályozták a munkásegység létrehozatalát és hallani sem akartak kommunistaszociáldemokrata közös politikai akciókról. Ezzel szemben nemcsak a munkásegység ügye lépett előre, hanem fejlődött a munkás-paraszt szövetség is, egyidejűleg sikerrel ment végbe a haladó polgári értelmiség nagy erejének felhasználása. A Népszava 1941-es karácsonyi száma — a benne állást foglaló személyiségek egyértelmű fellépése következtében — nyilvánvalóvá tette:a létrejött következetes elvi alapokon, ideológiailag tisztázott körülmények között — elszigeteltségből kitörve — a nemzeti összefogás politikája. Bebizonyosodott: Magyarországon megnőtt azoknak a különféle világnézetű és pártállású személyeknek a száma, akik a dicstelen nemzethalál elhárításának lehetőségét a kommunisták vezetésének elfogadásában látták. Persze, a szociáldemokrata jobboldal nem adta fel a harcot. Hetekig tartó viták következtek minden munkásmozgalmi fórumon Ámde a viták megintcsak a kommunista politika, a népfronttörekvések, a nemzeti összefogás ügyének diadalát növelték. Túlzás nélkül kimondható: a magyar munkásosztály megint a nemzeti küzdelmek első sorába nyomult, s ettől kezdve a marxista munkásmozgalom tekintélye ismét és hatalmas mértékben megnőtt. És miközben a nyilasok ügyész után kiabáltak s bitófát követeltek — a munkások, parasztok és értelmiségiek sok ezres tömege jelentkezett új harcosként a kibontott függetlenségi zászló alatt. Pezsgett, forrt a közélet, üde reménység árasztotta el a társadalmi haladás híveit. Végső fokon a kommunista népfront-politika megnövelte a KMP befolyását az egész országban: a sikeres küzdelem útjára vezette a szociáldemokrata baloldalt, új helytállásra mozgósította a munkásmozgalmat, vonzotta a haladó polgárságot. Hatása nem maradt el a kormánykörökre sem, bár az 1944-es kiugrási szándék, amelyet végül elárultak , ekkor még aligha öltött formát. És valóban, a következmények nem maradtak el. Létrejött például a Történelmi Emlékbizottság. Végbement a viharos márciusi tüntetés. Még később megalakultak az ellenálló csoportok. A magyar nép legjobb fiai és leányai becsülettel harcoltak a kommunisták által megjelölt nemzeti célokért. Az elvetett mag nem pusztult el. Átvészelte a leggonoszabb történelmi megpróbáltatásokat. Diadalmaskodott a gyávaság, az árulás a megalkuvás szelleme fölött. És a kommunisták sohasem váltak hűtlenné a nemzeti összefogás politikájához Napjainkban, alapvetően megváltozott körülmények között, új eszközökkel de változatlanull nemzeti egység alapján vezetik a küzdelmet az eredeti élőkért, a szocialista mind a kommunista társadalom megvalósításáért. F. M. Partizánok EPIZÓDOK - DOKUMENTUMOK Ml. Kijevben és a mellette levő vaában, a partizániskolán kes körű politikai munka ié. Sok partizánt, elsősorban törzsállományt repülőgépen állították a hátországba és adlték meg a harcot. Ehhez ónban tömegekre volt szüks. Nógrádi Sándor elvtárs ír Kijevben megfogalmazta a ytizáneskü szövegét nemcsak ott levő magyar harcosok imája, hanem magával zta Magyarországra is. A ttizáneskü hiteles és pont szövege: „Én, aki szabad elhatázásomból, önként léptem a Magyar Szabadságarcosok soraiba, esküem, hogy minden érömét és tudásommal harclni fogok a magyar nép szabadulásáért, ősi elvségünk: a németek és hazaáruló Horthy és költői ellen. Mint a Nemti Függetlenség katonája, iségesküt teszek a szabad, független és demokratikus Magyarországra — történelmünk nagy szabadságharcosainak e szent eszméjére. E cél elérése érdekében kész vagyok a harccal járó minden viszontagságot és veszélyt fegyelmezetten vállalni, és ha kell életemet is feláldozni. Fogadom, hogy a szabdságharcosok csoportjában ingadozás nélkül végrehajtom feljebbvalóim parancsait, hogy társaim mellett a végsőkig kitartok és szigorúan megőrzöm a szabadságharcos népmozgalom minden titkát. Ha netán mégis, bármilyen oknál fogva árulóvá vetemednék szent ügyünkkel és bajtársaimmal szemben, úgy kérlelhetetlenül sújtson le rám a szabadságharcos népmozgalom szigorú törvénye.” Az eskü szövege alatt a következő megjegyzést olvastam: Ezzel az esküvel indultak útba a Szovjetunióból hazajövő ejtőernyős partizánok (Úszta Gyula, Szőnyi Márton, Dékán István, Riszdorfer Miklós, Nógrádi Sándor stb) csoportjai. A szöveg szerzője: Nógrádi Sándor, partizánegység parancsnok, kelte: 1944. július hó. Miután Nógrádi Sándor eleget tett a pártmegbízatásnak és továbbította a feladatokat, üzeneteket a kommunistáknak Rimaszombaton és környékén, törzsével együtt elindult délnek. Átkeltek az Ipolyon (ekkor már 28 főből állt a csoport) és a sötétség védelme alatt húzódtak le Karancsberénybe. A felderítés eredményeként választották maguknak az erdőben, a magányos Légrády kastélyt. Nemcsak kedvező elhelyezést biztosított az egyemeletes épület, de védelmét is könnyen megszervezhették. Más előnye is volt A karancsberényi, karancsaljai erdőkben ekkor már csoportosan jártak a fegyveres, vagy fegyver nélkül bújkáló katonaszökevények, az üldözés elől menekülő bányászok. Két ember összefutott az erdőben már összebarátkozott, ha többen voltak megfogadták, hogy nem hagyják el egymást. Ha csoportba verődtek már akciók végrehajtásán gondolkodtak. Ebben az időben — 1944 novemberének elején — már több csoport tevékenykedett Salgótarján környékén. Zaklatták a németeket, megfélemlítették a csendőröket. A lakosság nem ismerte pontosan az erdőben bújkálók létszámát és az ismeretlenség mindig felnagyítja a valóságot. Több ezerre tették a bújkálók, a szökött katonák számát és a csendőrök nem merészkedtek az erdő közelébe. Ma is mesélik, hogy az egyik karancsberényi csendőr más faluba udvarolt. Ráesteledett és a sötétben nem mert hazamenni. Inkább szállást kért a lányos háznál és vállalta a szolgálatmulasztással járó következményeket, mint hogy a partizánok kezére jusson. Nógrádi Sándor és törzse azonnal felvette a kapcsolatot a már összeverődött csoportokkal, így került a Légrády kastélyba Bandur Gyula és csoportja. Vele volt a fia, Bandur Árpád és György Béla, s több fiatal, alig 17—18—19 éves legény, akiket Gyula bácsi szervezett a mozgalomba, de akik különben sem maradhattak volna otthon, hiszen annyi volt már a „rovásukon” .i német és a magyar katonai hatóság szemében. A két Bandur fiú — Árpád és Gyula — már korábban bekapcsolódott az illegális mozgalomba. Árpád bányában dolgozott onnan gyűjtötte a híreket az idősebb elvtársaknak, Gyula szabó volt, és így került kapcsolatba azokkal, akik szívesen vállalták az ügy érdekében a kockázatot is. A Bandur család Kistarcsáról hozta a forradalmi eszméket, ahol Rajk Lászlóval, Ruszlák Bélával, Háy Mihállyal ültek együtt a szülők. Amit Rajk László, a tanárember az illegális szemináriumokon elmondott, hazahozták, továbbadták gyerekeiknek. Az illegális mozgalomban résztvevőket állandóan zaklatták a csendőrök. Vasárnapon, ünnepen Somoskőújfalun kellett jelentkezniük délelőtt tíz órakor. Sokszor pirkadatkor indultak el hegyeken, erdőn át, hogy időre megérkezzenek a csendőrlaktanyába. Az állandó zaklatás kergette őket a berényi erdőkbe. György Bélától egyszer azt kérded Bandur Gyula: — Megvannak-e még a puskák? — A jegyzőségen? — A lengyel puskák, lehet vagy negyven, amit a múltkor láttunk... — Meg! — El kellene hozni! Mert fegyvert szerezni abban az időben csakis így lehetett. Furfanggal, vagy erőszakkal. És az egyre erősödő ellenállóknak volt fegyverük.. (Folytatjuk) Gárdonyi Béla 5