Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 3. szám

Miért kell fagyoskodnunk? Egy vasutas kedden este felvilágosított, hogy azért kell fagyoskodnunk, azért nem le­het fűteni a vasúti szerelvé­nyeket, elsősorban a személy­­vonatokat (például a kedd es­ti szerelvényt is), mert nem törődnek a fűtőberendezések karbantartásával. Ha pedig az első kocsi radiátora hibás, a többit sem tudják fűteni. Másrészt — mondta — a „ve­zér” nem szívesen ad le gőzt a masináról, mert akkor job­ban kell tüzelni a kazánban és gyenge minőségű a szén. Nem tudom, mi a hivatalos álláspont, tény azonban, hogy dideregve utazunk éppen a munkásvonatokon, amikor a dolgozók hazafelé szeretnének fűtött kocsikban pihenni. A mezőgazdaságban már beve­zettük az időszakos karban­tartást, a „szezon” előtti gép­javításokat. Jó lenne valami hasonló módon használhatóvá tenni a vasúti kocsi fűtőbe­rendezését is a téli hónapok­ra. Sok ezer, naponta utazó dol­gozó kívánsága ez. Tegyük hozzá: nagyon jo­gos kívánsága! g. b. NÓGRÁD 4 takarékoskodás egyéves mérlege Betétben 343 millió forint Az Országos Takarékpénztár megyei igazgatóságán készítik a múlt év zárszámadását. Me­gyénk dolgozói közül 115 500- an takarékoskodnak. A KST- nek 17 500 tagja van, 40 000 is­kolai tanuló pedig bélyegvá­sárlással kapcsolódik be a mozgalomba. Az elmúlt esztendő igen eredményes volt: az OTP-fió­koknál, a postahivataloknál és a takarékszövetkezeteknél a betétállomány több mint 47 millió forinttal gyarapodott. A betétben elhelyezett összeg ma már meghaladja a 343 millió forintot. Nógrád minden lakó­jára átlagosan 1450 forint jut A tavaly kamatokkal 13 millió forinttal emelkedett az OTP-nél elhelyezett összeg. Népszerű a gépkocsinyere­mény-betétkönyv is: 3400-an rendelkeznek vele. Tavaly négy sorsoláson négy gépkocsi jutott Nógrádnak és a nyerte­sek száma 21-re emelkedett e takarékossági forma bevezeté­se óta. A KST-tagok havi megta­karításának összege tavaly meghaladta a két és félmillió forintot. A „házi bankok” az elmúlt évben 18 millió forint kölcsönt folyósítottak, főként bevásárlásokra. Országosan a legjobb ered­ményt érte el a megye tanuló­­ifjúsága a takarékossági moz­galomban és az OTP tájékoz­tatása szerint továbbra is biztosan tartják helyezésüket. Érdemes még megemlíteni, hogy Nógrádban tízzel emel­kedett a takarékos községek száma, ma már eléri a szá­zat. Műszaki filmnapok Salgótarjánban Műszaki filmnapokat ren­dez ez év tavaszán a Salgó­tarjáni Acélárugyár Művelő­dési Háza a fejlett techno­lógiai eljárások megismerteté­­sére. Az áprilistól lebonyolításra kerülő műszaki filmnapokat hetenként tartják a Technika Házában, ahol szovjet, olasz, francia, német és magyar kis­­filmeket vetítenek. A filme­ket a követségek, valamint a Kohó- és Gépipari Minisz­térium bocsátják rendelkezés­re s a sorozat után a Mű­szaki Egyetem szakemberei annkéton adnak választ a lá­tottakkal kapcsolatos kérdé­sekre. Harmadik hely az országos versenyben Megyénk vasutasai éves tervfeladatukat az előzetes ér­tékelések szerint 102,7 száza­lékra teljesítették. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az igazga­tóságok közötti országos ver­senyben harmadik helyezést értek el. Ebben jórészük van a salgótarjáni külső pályaud­var dolgozóinak, akik minden tervmutatójukat jóval az él­­üzem szint felett teljesítették. Elismerésre méltó munkát vé­geztek a balassagyarmati vo­nalfőnökséghez tartozó szol­gálati helyek dolgozói, vala­mint a többi­ fűtőházak és ál­lomások vasutasai. Az eredmények elérésében sokat segítettek azok a szo­cialista szerződések, amelye­ket a termékek gyorsabb el­szállítása érdekében a válla­latok kötöttek. fl rádió és a tv mai műsora Kossuth Rádió. 8.20: Madri­gálok, toronyzenék. 8.55: Or­vosi tanácsok. 9.00: Népda­lok, népi táncok. 9.34: Koz­mosz. 10.10: Szeplőcske. Gyer­mekopera 11.01: Kamarazene. 11.30: A Szabó-család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Vá­laszolunk hallgatóinknak! 13.18: Olasz barokk muzsika. 14.10: Nőkről—nőknek. 14.40: Kis nép nagy messzeségben. II. 15.15: Mozart-művek. 15.59: Petőfi Sándor: Az Apostol. II. 17.15: Benjamino Gigli fiatal­kori fel­vételeiből. 17.35: Mag­nósok figyelem! 18.20: Így ér­demes. 18.35: Híres prímások muzsikálnak. 19.30: Forgószín­pad. 20.35: Az MRT szimfo­nikus zenekarának hangverse­nye. Közben, kb. 21.15: Könyvszemle. Kb. 22.25: Könnyűzene. 23.15­: A nürnber­gi mesterdalnokok. Részletek .Wagner operájából. Petőfi Rádió. 10.00: Hang­szerszólók. 10.25: Népművé­szek a mikrofon előtt. 10.40: Tomcsa Sándor két karcola­­ta. 10.57: Falusi gondolatok. 11.00: Könnyűzenei híradó. 11.30: Délelőtti muzsika. 12.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.00: Ope­retthangverseny. 14.08: Psota Irén énekel. 14.35- Orvosi ta­nácsok. 14.40: Operarészlet. 15.00: Magyar fúvószene. 15.15: Strófák a modern Urá­ról. 15.25: Operettek. 15.40: Falusi percek. 15.45: Verbun­kosok. — 16.05: Zenekari mu­zsika. — 16.25: Fiatalokról — Pé­taloknak! — 16.35: A Mé­lád* együttes műsorából. — 16.49: Munka és pszichológia. — 16.59: Schubert — Liszt: Bécsi esték. — 17.15: Hirde­tő oszlop. — 17.25: Délutáni frissítő! — 18.10: Hangver­seny a stúdióban. — 18.50: Kalapky bácsi: Elbeszélés. — 19.00: Történetek dúrban és mollban. — 19.20: Magyar nó­ták. 20.30: Tánczene. — 21.38: Kulisszák mögött. — 21.58: Benjamino Gigli tanítványa voltam. TV.; 9.30: Szünidei matiné. — 11.35: A Magyar Hirdető műsora. — 17.48: Jégünne­pély. Az Intervízió gyermek­­műsora Moszkvából. — 18.20: Hírek — 18.25: Tudósítás a „Zöld pokol”-ből. — 18.40: Felismeréstől — a megismeré­­sig. — 18.55: Teletimpex. — 19.25: Egy falu két arca. — 19.45: Hazai tükör. — 19­50: Esti mese. — 20.00: TV-hír­­adó. — 20.20: Veszélyes üd­vözlőlap. Magyarul beszélő angol bűnügyi film. (14 éven felülieknek). — 21.40: Zenés beszélgetés Sólymos Péter és Sopronyi Mária zongoramű­vészekkel. — 20.20: TV-hír­­adó. 2. kiadás. Besztercebánya: 10.00: Táncdalok. — 11.20: Havan­nai képeslap. — 11.30: Doku­mentumfilm: Braun barokk szobrász életéből. — 16.45: Ki­csinyek műsora. — 17.45: Di­­vikklubok műsora. — 19.00: TV híradó. — 19.50: Mikulás Moy­­zes: Zongora-szonatina. — 20.00: Kései beismerés (tv-já­ték). — 21.40: Kulturális hír­adó. NÖGHÄD Útmutató a középiskolai felvételekről A Művelődésügyi Miniszté­rium a közeljövőben többféle útmutatót ad ki a pedagógu­sok munkájának könnyítésé­re. Előreláthatólag januárban kapják kézhez a VIII-as osz­tályfőnökök azt a tájékozta­tót, amely a továbbtanuló VIII-osok közeljövőben ese­dékes jellemzésének — minő­sítésének — összeállításához ad jó segítséget. Január vé­gén, vagy február elején jut el az oktatási intézményekbe a középiskolai felvételekkel, a felvételi beszélgetések lebo­nyolításával kapcsolatos út­mutató. Lottózó-logika M. betért a lottóirodába J. kíséretében. Előbbi megvásá­rolta a szelvényt, majd kezd­­te kitölteni. Az ötödik szám­jegy előtt megállt kezében a golyóstoll. — Ezt az egy számot játszd meg te, apafej! Kitöltötték, bedobták. Két nap múlva M. szelvényén volt az egyetlen ötös találat széles e hazában. Azon nyom­ban, amint ájulásából fölmos­­ták, így szól J.-hez: — Azért szerencsés fickó vagy te, cimbora. A nettó két­millióból — mivel az öt szám közül egyet te töltöttél ki — négyszázezer üti a markodat. Egyetlen tollvonás árán! — Egy frászt! — felelt a jóbarát. — Te csupán négy számot találtál el, így a né­gyes találat után járó 26 001 forint 52 fillér illet meg. Az én jogos lózungom 1 973 998 forint és 48 fillér. Nézd csak! Hajlandó lenne kisemmizni engem, aki fáradságot nem kímélve, dolgoztam a siker érdekében. A hálátlan!... Máig is vitatkoznak, ha meg nem haltak. Jóba Tibor Móg­rád megye az első Ma kezdődik a középdöntő a Lajos-forrási turistaházban A „Döntő a hegytetőn” cí­mű országos pályázatban Nóg­rád megye versenyzői az első helyen végeztek. A középdön­tő ma, szerdán este hét óra­kor kezdődik a Lajos-forrási Ságvári Endre turistaházban.­­A résztvevők szombaton dél­ig a Magyar Ifjúság Szerkesz­tőségének vendégei. Majd szombaton délután kerül sor a középdöntőben legjobban szereplő nyolc résztvevő vég­ső összecsapására, melyet a Magyar Televízió is­ közvetít. A középdöntőbe négy salgó­tarjáni versenyző jutott: Fáb­­ri Györgyné, Molnár László, Tors Hanna és Begyik István. Rajtuk kívül még harminc pályázó került a középdöntő­be. A megyék és a kerületek versenye már befejeződött. Nógrád megye az első helyen végzett és a KISZ-bizottság egy magnetofont kap aján­dékba. A második helyezett Vas megye egy rádiót, a har­madik Fejér megye pedig filmfelvevő gépet nyert. A díjakat a döntő után adják át a nyerteseknek. Salgótarjáni tárlatok rész, Lóránt János tárlatainak megrendezésére is. Az új esztendő kiállítási a Nógrádból elszármazott Bor­­programja Salgótarjánban, Il­­tor Károly, a Salgótarjánban letve Nógrádban ugyancsak élő fiatal tehetséges festőmű­gazdagnak ígérkezik. Lehető­séget nyújt a műértő közönség számára, hogy több fajta irányzattal, festői rendszerrel ismerkedjék meg a tárlatokon. A sorozatot szlovák vendég­­művészek tárlata nyitja meg. Karol Dubrovsky szobrász- és Dusán Zapletal grafikusmű­vész tárlata január 28-án nyí­lik Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Ház kiállítási termeiben. Dubrovs­ky 37 szobrával és Zapletal 41 grafikai lapjával ismerkedhet­nek meg ezúttal a látogatók. Ezt követően az év során a többi között iparművészeti ki­állítás nyílik Salgótarjánban. Sor kerül Feledy Gyula Mun­­kácsy-díjas grafikus­ és So­mogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, Kontár Gyula. / 1967. január 4. szerda Naptár 1967. január 4. szerda Névnap: Titusz A Nap kel: 7 óra 32 perc­kor, nyugszik: 16 óra 06 perc­kor, a Hold kel: 0 óra 24 perckor, nyugszik: 11 óra 48 perckor. Fokozatos lehűlés Várható időjárás ma estig: vál­tozó mennyiségű felhőzet, futó ha­vazásokkal. Erős, északnyugat- északi szél. Fokozatos lehűlés. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet nulla fok körül. — Tegnap reggel megérke­zett Párizsba a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amely Szirmai Istvánnak, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével részt vesz a Francia KP ma kezdődő XVIII. kongresszusán.­­ Az óév utolsó napjaiban kezdődött meg a salgótarjáni gimnázium tornatermének mű­szaki átadása. Azt tervezik, hogy az átadással és az eset­leges hibák kijavításával ja­nuár 9-ig végeznek, hogy a kezdődő tanítással egyidőben a tornatermet használatba ve­hessék a diákok. — Áremelések Svédország­ban. A svéd pénzügyminisz­ter bejelentése szerint az idén emelik a lakbéreket, emel­kednek a távbeszélő- és táv­íródíjak, a bor és más szeszes­italok, valamint a benzin ára. — Az első idei nagyszabású társasutazást — összesen 5 különvonattal — a tavasszal rendezi az IBUSZ. Megyénk­ből évente átlag 400 turista keresi fel Lipcsét, a vásárok városát. — Az USA nem n ad búzát Jugoszláviának. Az Egyesült Államokban január elsejétől életbe lépett az a kongresszu­si határozat, amely szerint Ju­goszláviától megvonják a ko­rábban felajánlott kedvezmé­nyes gabonavásárlás jogát.­­ Bezárták az összes ró­mai lottó-kirendeltségeket mi­vel 124 hét óta először jött ki a huszonnyolcas szám az olasz lottóban, amit kabalá­ból egyre többen tettek meg. A nyereményekre 3 milliárd 400 millió forintot kellene kifizetni, s ennyi pénzkész­lettel nem rendelkeznek a kirendeltségek. — BENELUX államokról tart előadást január 5-én a TIT salgótarjáni klubjában dr. Balogh Ferenc, a Földraj­zi Szabadegyetem programja­ként. Az előadást filmvetítés követi. — Megjelent a Daily News-Neueste Naehrichen, az angol és német nyelvű „vendégszol­gáló” újság. Ezután minden reggel friss sajtóhírekben la­pozhatnak a hazánkban idő­ző külföldiek és a nyelvtudós vagy tanulók.­­ Befejezték a zárszám­adásokat előkészítő leltáro­zást a pásztói járás közös gazdaságaiban. A tapasztala­tokat még ezen a héten össze­sítik és eljuttatják a járási tanács mezőgazdasági osztá­lyára.­­ Negyvenötezer cetli érté­kű ékszert rabolt el a hét vé­­gén egy jól szervezett banda a ghanai főváros egyik nagy áruházából. Néhány napon belül ez volt a második na­gyobb rablás Accrában. — Több mint 30 ezer hek­toliter tejet értékesítettek az elmúlt évben a rétsági járás közös, háztáji és egyéni gaz­daságai. A leadott tejmennyi­ség meghaladja a tervezett mennyiséget.t — Nagymennyiségű fegy­vert koboztak el a jemeni köztársasági csapatok a Rá­fi hegységben elfogott csem­pész­karavántól. A fegy­verek a rajtuk látható jelek szerint a szaudi és az ameri­kai hadsereg tulajdonát ké­pezték.­­ A készpénzbefizetés be­vezetését tervezik az idén a lucfalvi termelőszövetkezet­ben. A legutóbbi közgyűlésen a tagok megbízták a vezető­séget: dolgozza ki a jövede­lemelosztás új alapelveit. — Negyvenöt éves a Chi­lei Kommunista Párt. Ország­szerte gyűléseken emlékeznek meg Chilében az évforduló­ról.­­ — Eltérően a tavalyi me­netrendtől március végéig nem indul este gyorsvonat Salgótarjánból Budapestre. Indul ellenben gyors reggel és érkezik este a fővárosból. — Orosz, angol, francia és német nyelven ajánlja szol­gáltatásait a Patyolat Válla­lat a megyébe érkező kül­földieknek. Az ezzel kapcso­latos tájékoztatót a Karancs Szállóban és az IBUSZ-nál helyezték el. —­ A biztonságos közleke­dés időszerű kérdéseiről tart ma előadást a Sütőipari vál­lalatnál a megyei közleke­désrendészet. ”„ Szilveszterre jelentették készre az ÉMÁSZ Salgótar­jáni Üzletigazgatóságának székházát. A mintegy 4,5 millió forintos beruházásból létesített épület műszaki áta­dását január 12-re tűzték ki. Valószínű, hogy február el­sején az ÉMÁSZ dolgozói be­költözhetnek új székházukba. ELLESETT PILLANAT: A BŐGŐS (Koppány felvétele) NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőf. u. i Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád­­ megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u i. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán mb. igazgató Salgótarján Petőfi u. JL Index-szám: 25072

Next