Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

6 Lőtér épül Pásztón „Vérátömlesztés" sportlövészetben A pásztói járásban jelenleg nincs egyetlen kiépített lőtér sem. A közelmúltban a járási tanács és a járási testnevelési és sportszövetség illetékesei közös nevezőre jutottak és megállapodtak abban, hogy májusig mintegy 75—80 ezer forintot felhasználva megépí­tik az első 12 lőállomásos lő­teret. A járás közel 80 sport­lövésze 40—50 ezer forint ér­tékű társadalmi munkaórát ajánlott fel, így a költségve­tésből csak 25—30 ezer forin­tot kell a járási tanácsnak fe­dezni. A pásztói járás lövészcsa­patainak felfrissítésére, újabb fiatalok megnyerésére együtt­működési ütemtervet dolgo­zott ki a járási TS és az MHS. Elsősorban a katonának bevo­nult sportlövészek pótlásáról gondoskodnak. A 20 fiatalból álló pásztói csapat az idén is a megyei bajnokság részt­vevője lesz. Az 1967. január 1-én életbelépett új lövészeti rendszer az öt járási csapat elé megnövekedett feladatokat állít, mivel már nemcsak fel­nőtt, hanem úttörő és ifjúsá­gi korcsoportban is járási bajnokságot indítanak. Eze­ket még január hónapban szeretnék lebonyolítani. Terveznek egy tehetségku­tató sportlövőversenyt is 14— 18 éves fiatalok részére. Ezen a pásztói gimnázium és ipa­ritanuló intézet növendékei indulnak. NÖG­R­A­D Számvetés: Az új év elején számvetést készítettek a Balassagyarmati Dózsa NB III-as labdarúgó­­csapatnál a sportkör vezetői. Erről beszélgettünk Gáspár Józseffel, a sportkör elnöké­vel. Annak idején — 1966 el­ej­én — a vezetőség azt a feladatot adta a labdarúgó szakosztálynak, hogy az 1966- os bajnoki évben 32 pontot szerezzen és az élmezőnyben végezzen. A csapat csak 28 pontot hozott. Mielőtt ennek okait boncolgatnánk, beszél­jünk a szakosztályról. 1953-ban alakult és a járási bajnokságban indult. A sikeres szereplések után 1963-ban bajnokságot nyert és feljutott az NB III-ba, ahol azóta is szerepel. A szakosztálynak 29 aktív spor­tolója, köztük tényleges ide­jüket szolgáló határőrök a tagjai. Ugyanakkor nem zár­tuk be a „kaput” a város fiataljai előtt sem, hiszen 10—12 állandó „civil” játé­kossal is rendelkezünk. A Dó­zsának egy első és egy ifjú­sági csapata van. Valamennyi posztra rendelkezünk elegen­dő játékossal. Az átlagos élet­kor 20—21 év. A legidősebb játékosunk — Erdélyi Ferenc (egyben a szakosztály veze­tője is) — 26 éves. A csapat közösen használja a városi pályát. Úgy tudjuk ez nem valami jó talajú. — Egyike megyénkben­­ a legrosszabb pályáknak. El­hanyagolt, , felújításra szorul. Ezúton is kérjük a város ve­zetőit, hogy az új évben gon­doljanak a labdarúgókra és a szurkolókra is és — társadal­mi segítséggel — hozzuk rendbe a pályát. A csapat edzője már máso­dik éve Markói István, a csa­pat népszerű „Pista bácsija” Hallgatnak rá. Ez annál is könnyebb, mert zömmel ka­tonákról van szó. Beszéljünk egy kicsit a csa­pat múlt évi szerepléséről. Honnan vártak pontokat? Hol hullatták el a biztos ponto­kat? , — Különösen a hazai mér­kőzéseket jellemezte a csa­pat bizonytalansága. Emiatt itthoni mérkőzéseink közül négyet elvesztettünk. Az sem ártott volna, ha a szurkolók jobban biztatják csapatukat. Az átlagos nézőszám 800—900 volt. Ennyi embernek már van hangja. Az új szezonban várjuk biztatásukat. A csapat most alapozó ed­zéssel készül január ötödiké­től az új szezonra, amelyik március ötödikén kezdődik. Ez azt jelenti, hogy kereken két hónap áll rendelkezésük­re. — Csapatunk erősített is. Az SBTC-től megkaptuk Ge­­csét és középhátvéd lesz a csapatban. Ugyancsak nálunk játszik a Nagybátonyi Bányász két volt játékosa. Jött még erősítés a Miskolci Bányász­tól, és válogatási lehetőségünk van az újoncok között is. A felkészülésünk több szakasz­ból áll. Az előalapozás ötna­pos, majd kezdődik a formá­­bahozó edzés, végül pedig az edzőmérkőzések, amelyek le­kötése most van folyamat­ban. A már hagyományos ed­zőmérkőzést előreláthatólag az­ .idén is megrendezzük a Nagybátonyi Bányásszal Ba­lassagyarmaton. Mit vár a sportkör a labda­rúgóktól az új szezonban?­­ — Mindenekelőtt eredmé­nyes szereplést. Ismét 32 pon­tot és további baráti kapcsola­tokat az NB III-ban idén újoncként szereplő Balassa­gyarmati MÁV—Balassa csa­patával. Ehhez minden reális lehetőség megvan, a sportkör vezetősége biztosítja a szük­séges eszközöket. Már eddig is tapasztaltuk a város veze­tőinek önzetlen támogatását, amit ebben az évben is ké­rünk. A szurkolóknak pedig csak annyit: lelkes buzdítá­sukat jó csapatjátékkal akar­juk viszonozni... g. b. Négy pont mínusszal zárt a Balassagyarmati Dózsa Az első napok Hévízen Hó borítja a hévízi­­ pályát. A nyári idényben százezreket gyógyító tavat most ködpára takarja. Az évszázados fák között, a sétányokon ismerős arcok tűnnek fel. Az­­ SBTC játékosai szerdától ideális környezetben kezdték meg a felkészülést. A­­ hosszú autóutat kipihen­ve csütörtökön kezdődött a tulajdonképpeni munka. A játékosértekezleten Ferenc Gyula csapatkapitány, baráti szavakkal köszöntötte az „újoncokat”, akiktől a játé­kostársak és Salgótarján né­pes szurkolótábora odaadó munkát, sikert vár. Mészáros József edző programismerte­tője után a gimnasztikával kombinált ötkilométeres első napi adag „elfogyasztása” kö­vetkezett. Az elmaradhatat­lan labdajáték — folytatás­ként — ugyancsak helyet ka­pott a műsorban. A MÁVAUT pályaudvar környékének csend­jét a pirosak-fehérek kézilab­da mérkőzéseinek zaja verte fel. A pirosak 6:2-es győzel­méért a fehérek tízperces kis­kapus játékkal vágtak vissza. A gyógyító víznek is na­ponta van szerepe. Igaz, hogy csak az egészségesek részére előnyös adagolásban. A súly­­felesleg megállapításánál a mérleg igen hízelgő adatokat közölt. A pihenő valamennyi játékosnál egy kilogrammon aluli súlytöbbletet eredménye­zett. A program ismeretében ennek „lefogyasztása” nem je­lent túl nagy problémát. A következő nap új élmé­nyeikkel és még több verej­tékkel folytatódott. Pénte­ken a mezőgazdasági főiskola keszthelyi tornatermében az izmok kétórás alapos megter­helése következett. A folyta­tás dióhéjban: tornatermi ed­zés után találkozás az újonc Szeged Keszthelyen alapoz­ó csapatával. Autóút, rövid vágták közbeiktatásáva. Szom­baton két edzés, szabad­ban és tornateremben. Vasár­nap délelőtt sem szünetel a munka. A hetet a ma délutá­ni badacsonytomaji kirándulás zárja le. Koppány György r­v >1:­ 15 A rádió és a tv műsora JANUÁR 8. VASÁRNAP Kossuth Rádió: 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.30: Tessék a mik­­rofon! — 8.10: Aida. Operarész­­letek. .— 8.50: Krimi-kongresszus. — 9.50: A művelődéspolitikai ro­vat vendége: Veres Péter. — 10.05: Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.53: Jegyzet. — 13.03: Operettdalok. — 13.22: Montreuxi Fesztivál 1966. Közben. 14.07: Pillantás a nagy­világba. — 15.08: Zenés randevú Gerd , Natschinszkyvel. — 15.54: Petőfi Sándor: Az apostol. III. — 16.52: Kodály: Lengyel László. — 17.05: Decemberben hallották először. — 17.42: Legkedvesebb verseim. — 18.00:­ Benj­amino Gigli hangversenye. — 19.10: Magyar nóta- és népdalest. — 19.39: Akt, hegedűvel. Közvetítés a Katona József Színházból. — 22.15: Az MRT szimfonikus zenekara ját­szik. — 22.57: Könnyűzene. — 23.30: Századunk zenéjéből. Petőfi Rádió: 7.30: Egyházi fél­óra. — 8.00: Miska bácsi lemezes­ládája. — 8.30: Disznótor. — 9.07: Operakalauz. — 10.22: Szá­zados szenzációk. — 10.58: Beetho­ven: III. Eroica szimfónia. — 11.51: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 12.06: Mű­vészlemezek. — 13.04: A dippel­­dorpi lovasok. Mesejáték. — 14.03: Táskarádió. — 15.03: Ez is, az is 120 percben. — 17.03: Autósok és motorosok klubja. — 17.50: Népi zene. — 18.15: Magaslesen. — 18.35: Tánczene. — 19.15: Köz­vetítés Moszkvából, a Konzerva­tórium nagyterméből. — 21.04: Perry Como énekel. — 21.28: La­káskultúra. — 21.38: Olasz ka­marazene. — 22.15: Részletek a My Fair c. zenés játékból. TV.: 9.55: Petőfi Sándor. Ma­gyar irodalom (ált. isk. V. o.). — 10.25: Csipkerózsika. — 10.55: Hét­­mérföldes kamera. — 11.10: Mű­helytitok nyomában. — 12.10: Üd­vözlet barátainktól. — 14.43: Hét és fél tenger ördöge. — 14.50: A Magyar Hirdető műsora. — 15.00: Mezőgazdasági szakfilm­sorozat. — 15.30: A köpeny. Ma­gyarul beszélő szovjet film. (10 éven felülieknek). — 16.40: Tá­jak, városok, emberek. — 16.55: Szavak, csodálatos szavak! — 18.15: Delta. — 18.50: Húsz éve történt. 19.20: Ivanhoe. Magyarul beszélő angol filmsorozat. I. rész. — 19.45: Esti mese. — 20.00: TV-híradó. — 20.20: Sporthírek. — 20.30: Irodalmi képeskönyv. — 21.20: Komlós János műsora. — 21.30: A nyár lemeze. — 22.00: TV-híradó. 2. kiadás. Besztercebánya: 17.40: Jack Lon­don: Emberölés (tv-játék). — 18.15: Telesport. — 19.00: TV. Híradó. — 19.30: Híres városok: Martin. — 20.00 A felszarvazott férj (vígjá­ték). — 21.05: Faépítészeti műem­­­lékeink (tv-film). JANUÁR 9. HÉTED Kossuth Rádió: 8.15: Könnyű dallamok. — 9.10: Hónapról hó­napra. — 9.25: A hét előadómű­vésze: Dimitri Mitropoulos. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Virágénekek. — 10.47: Salz­burgi Ünnepi Játékok 1966. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.18: Takács Paula és Radnai György énekel. — 13.45: Népi muzsika. — 14.05: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.20: Régi beszélgetés Eisler Fanni bécsi szalonjában. — 14.40: Urbán Ernő szaharai úti­rajza. — 15.15: Zenekari muzsi­ka. 16.00: A Gyerm­ekrádió mű­sora. — 16.42: Édes anyanyelvünk. — 16.47: Egressy-dalok. — 17.15:* Gab­i-Curci hangverseny. — 17.45: Van útj a Nap alatt. — 18.00: Hu­szas studio.­­ 19.30: Egy éj ve­lencében. — 21.06: a hangok. fhjszínű komédia rádiója. — 21.49: Kovács Apollónia énekel. — 22.25: Tánczene. •— 22.50: Meditációk ... 23.00: Kamarazene. Petőfi-rádió: 10.00: Liszt-művek. — 10.45: Hegyomlások, kőf­olyá­sok. — 11.00: Nagy slágerek — nagy sikerek. — 11.40: Zenés barangolás Franciaországban. — 11.57: Szőnyi Erzsébet: Firenzei tragédia. Egyfelvonásos opera. — 12.50: Gazdaszemmel hazánk me­zőgazdaságáról. — 13.05: Operett­részletek. — 14.08: Verbunkosok, népdalok. — 14.25: „C1A story’’ — I. rész. — 14.40: Operaintermez­zók. — 14.55: Fiatalokról — fia­taloknak. — 15.00: Délutáni fris­sítő. — 15.35: A Rádió Hang­múzeumából. — 15.38: Hegedű­muzsika. — 15.55: Falusi percek. — 16.05: A Normann Luboff­kórus énekel. — 16.23: Fiatalok­ról — fiataloknak. — 16.28: Nép­szerű zenekari muzsika. —­ 16.48: Jók az emberek. — 17.00: Ötórai tea. — 18.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkara. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.00: Népi mu­zsika. — 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye, kb. 21.35: Nőkről nőknek. — 22.05: Lehoczky Éva énekel. — 22.25:­ A hét előadóművésze: Dimitri Mitropoulos. Besztercebánya: 10.55: Lélek és Böbék (lengyel filmsorozat). — II. 30: Hangverseny. — 15.15: Mexi­kó, 1966. 16.40: Külföldi utazá­sok az­­ idén. — 17.30: Ártatlan-e Thierry Brevanne? Kalandos tv­­játék. — 19.00 TV Híradó. — 19.45: T. Williams: Nyár és füst (közve­títés a nyitrai Tájszínházból). 1967. január 8. vasárnap Már nósipkásak a hegyek Sportmozaik Litkéről Két ellentétes impresszió: — Komolyan a litkei sport­életet keresi? — Igen. — Hát az nehéz ügy. Kü­lönösen így télen. Az első , szembejövő válasza nem keserített el. Aztán észrevettem az italbolt falán egy „Sporthíradó” feliratú szekrényt, melyben egy újság­lap a tokiói olimpia magyar győzteseit mutatja be... Tokió 1964 nyara! Gyorsan a sport­pálya felé vettem az utam. Futball- és kispálya, atlétikai helyek, és körben futópálya, mindez gondosan bekerítve. A gondos gazda kezét a hótaka­ró sem tudta, befedni... A személyi lap A szécsényi járáshoz tarto­zó 1100 lakosú faluban 50 sportolót írtak össze. Legtöbb­jük alkalmi, itt is a labdarú­gás a fő tantárgy. A másik öt bejegyzett szakosztály (atléti­ka, kézi- és röplabda, asztali­­tenisz és sajok) még jóindulat­tal is alig-alig létezik. 1966- ban 10 400 forintból gazdál­kodtak. Nem sok, de a bajno­ki rendszerben csupán a lab­darúgók vesznek részt, járási szinten. A többiek spartakiá­­doznak. Az elmúlt évi ered­mények miatt nem kell szé­gyenkezniük. A labdarúgók, járási másodikok, az ifik el­sők. A férfi kézilabdázók já­rási spartakiád-bajnokok, a sakkozók megyei spartakiádon harmadikok. Mégis sok a baj, legfeljebb „okosakat” sóhaj­tozik. Suta bácsi, a sakkozók vezetője kezében névsorral, zsebében bélyegekkel egyedül járja a házakat, mert a bi­zalmiak sem látják el felada­tukat, így van most 65 sport­köri tag, a korábbi 130 he­lyett, és így nem teljesítették 3500 forintos tagdíjbevételi tervüket, csak 2400 forintra. A nyáron — kényszerből — is­kolás gyerekek árusították a tagbélyegeket — míg vakáci­ózni nem mentek. Ma már helyesen azt az elvet érvé­nyesítik, hogy legyen keve­sebb sportköri tag, de az te­gyen is valamit a litkei sport­ért. Öltöző és fiatalasszonyok Bolla László sportköri el­nökhelyettes a közelmúltban megtartott tanácsi vb-ülésen beszámolt az egyesület mun­kájáról. Egy idézet szavaiból: „Még egy panaszos kéréssel szeretnék fordulni a vb-hez, hátha akad valaki közöttünk (?), aki szereti a sportot, és elismeri jogos kérelmünket.” Aztán elmondotta, hogy a körzeti sporttelep igazán meg­érdemelne egy kis öltözőt. Több éves probléma. Tavaly­előtt már pénz is volt, anyag is, aztán megint akadt sürgő­sebb építenivaló. Pedig mit is mondott Bolla László? „Nincs szertárunk, magánháznál tá­rolunk 30—40 ezer forint ér- Dolgozók és nem dolgozók Egy éve választották meg az új sportköri vezetőséget A szervezeti élet azonban ma sem éri el a kívánt szin­tet. A héttagú vezetőségből hárman dolgoznak, a többi Hirdessen­­ a Nógrádban Biztos jöved­elem a szerződéses dohánytermelés Magas beváltási árak. Természetbeni juttatások. In­gyenes védőszer, permetezési költségtérítés. KÖSSÜK MEG MIELŐBB AZ 1967. ÉVI DOHÁNY­­TERMELÉSI SZERZŐDÉST. Vadonatúj D4K/B, vagy használt D4K/B, valamint normál D4K típusú traktorokat elcserélnénk új vagy használt Zetor—Super 50 típusú traktorokra. Megegyezés a gépek műszaki állapota és értéke sze­rint. Ügyintézés: Gépállomások Igazgatósága Szom­bathely. Tel.: 31-19. Értesítem kedves ismerőseimet, a ked­ves közönséget, hogy LÁBAPOLC (pedikűr) manikűr ipargyakorlásomat 1966. december 1-én megkezdtem. Salgó­tarján Tanács utca 4. I. 3. (Megyei ta­náccsal szembeni utca). Tyúkszem, bőrkeményedés, kö­römben­ö­vés, szak­szerű kezelése, hí­vásra házhoz is me­gyek. Kérem szíves A­próh­irdetések APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA:­­Hétköznap szavanként: 1 forint, az első szó 2 forint. Vasárnap szavanként: 7 forint, az első szó 4 forint. Apróhirdetés felvétel Salgótarján, Petőfi tér­i szám (a bejárat mellett.] pártfogásukat. Kuta­­si Ferencné lábápo­ló. Balassagyarmat és Homok u. 1. sz. alat­ti családi ház eladó azonnali beköltözés­sel. Érdeklődő ugyanott. Garázs kiadó: Sal­gótarján Bajcsy-Zs. u. 15. Telefon: 23-2* Cl-rendszámú Wart­burg de Luxe igé­ nyesnek eladó. Ér­deklődni lehet: Pál Tibor Salgótarján. Bartók B. u. 23 Rövid bécsi zongora eladó vagy bármivel elcserélhető. Érdek­lődni 10-28 vagy 22-60 telefonon. Kiskocs’nai garázs kiadó. Cím: Salgó­tarján, Fürdő u. 1. Kelemen. Érdeklődni 18 óra után. rtékű felszerelést. Amikor egy labdarúgó mérkőzés van, 25 embernek kell öltözni eldu­gott helyeken, mivel az ud­varban több fiatalasszony is lakik... — Mosolyognivaló és elgondolkoztató szavak. Futball és Fortuna A labdarúgók mellől Fortu­na istenasszony fura körülmé­nyek között pártolt el a múlt ősz végén. Már a kezdet is meglehetősen egyedi. A járá­si bajnokságot ugyanis két (?) csoportban (Karancsvölgyi és Ipolymenti) rendezték meg. A Karan­csvölgy bajnoka kilenc csapat közül Nagylóc (?) lett. Az Ipolymentié Litke, de itt csak öt csapat indult, abból is Karancsság ősszel már visszalépett. A két bajnok semleges pályán, Szécsényben kétszer mérkőzött a megyei B osztályba jutásért. Először 1:2, majd 1:0 lett az eredmény. A harmadik összecsapáson 4:4. A hosszabbítás sem hozott eredményt, pénzt dobott fel a bíró. Továbbjutott Nagylóc, mint Karancsvölgy bajnoka... Miért Tsz FSK? A litkei sportkör tsz-sport­­kör. Vagy mégsem? Verseghy Aladár egyesületi elnök így vélekedik: — Csak névleg vagyunk tsz-sportkör. Tudjuk, hogy a szövetkezetek anyagilag is tá­mogatják az egyesületeket, mi azonban egy fillért sem ka­punk. A tsz-elnök hallani sem akar ilyesmiről. A tavalyi nyáron már dolgozni sem hív­tak bennünket, amiért kap­tunk volna valamit. No, mindegy, majdcsak lesz az idén is valahogy. Rajtam nem fog múlni. .. / Rozgonyi István Áram«« »ír­net Folyó hó 9-én 10 órától 16 óráig Rákóczi úton Techni­kumtól a Gólián pékségig, Rákóczi úton VKÖV-től a Patyolatig. Az AKÖV üze­met nem érinti.

Next