Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-01 / 230. szám
Gustav Husak beszéde — egyes alaptalan híresztelésekről — a nemzetiségi kérdés rendezéséről — a szövetséges csapatok csehszlovákiai tartózkodásáról PRÁGA: Gustav Husak, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a CSKP KB elnökségének tagja szombaton beszélőt mondott a rádióban és a televízióban. Bevezetőben leszögezte: „Úgy vélem, egyértelműen kijelenthetjük, hogy az a kiút, amelyet államunk és kommunista pártunk vezetősége az augusztusi események nyomán mutatott, az egyetlen helyes kivezető út.” Husak a lakosság körében elterjedt híreszteléseket kommentálva kijelentette: „Teljességgel megalapozatlanok azok a hangok, amelyek szerint egyeseket el akarnak távolítani pártunk és államunk vezetőségéből. Mint ismeretes, azt követően, hogy visszatértünk a moszkvai tanácskozásokról, Csehszlovákiában politikai nézeteiért vagy politikai tevékenységéért senkit sem tartóztattak le, és senki nem is akar ilyen eszközökhöz folyamodni." Az SZLKP első titkára elmondotta, hogy a cseh lakosság körében a szlovák párt rendkívüli XIV. kongresszusát követően bizonyos híresztelések keltek szárnyra arról, hogy „a szlovákok valamit tenni készülnek" a köztársasággal, hogy „a föderációval kapcsolatos kérdések esetleg köztársaságunk gyengítésére irányulnak”. „Úgy gondolom — mondotta —, az elmúlt hónap megmutatta, hogy senki, Szlovákia új politikai vezetősége pedig kiváltképpen nem szándékozik ilyesmit tenni. Egyidejűleg demokratikus úton rendezni akarjuk a magyar, az ukrán, a lengyel és a német nemzetiségekhez fűződő kapcsolatunkat is. PÁRIZS Az Humanité szerint Ben Bella sorsa újra nyugtalanságra ad okot. Az algériai kormány továbbra is a legteljesebb hallgatásba burkolódzik azt követően, hogy az Ahmed Ben Bella és az algériai elnyomatás többi áldozatának védelmére alakutt bizottság tagjai Genfben ismételten aggódó nyilatkozatokat tették közzé. E nyilatkozatok szerint a volt algériai elnök élete is veszélyben van, főleg azóta, hogy meghalt Szaid Abid őrm", aki a fogoly őrzésével volt megbízva. Hervé Bourges, Ben Bella egykori közvetlen munkatársa kijelentése szerint Szaid Abidot meggyilkolták, mert megtagadta foglyának kiszolgáltatását. Másik nyugtalanító tény, hogy Ben Bella unokaöccsét, Mohamed Ben Bellát is néhány héttel ezelőtt letartóztatták és egész családját rendőri felügyelet alá helyezték. A legrövidebb időn belül a lakosság elé terjesztjük megvitatásra a Csehszlovákiában élő nemzeti kisebbségek helyzetének rendezését célzó alkotmányjogi tervezetet.” A demokratizálásról szólva Husak leszögezte: ,.Ebben senki sem akadályoz minket, senki sem gyakorolt ránk nyomást a moszkvai tanácskozáson, és jelenleg sem gyakorol ránk nyomást senki annak érdekében, hogy ne van és amelyek megfelelnek érdekeinknek. — Népeinket élénken érdekli a szövetséges csapatok csehszlovákiai tartózkodásának kérdése is. A problémához azonban igen gyakran helytelenül közelítenek — fejtette ki véleményét Husak. — Egyesek úgy vetik fel a kérdést, hogy amikor e csapatok elhagyják majd országunkat, egycsapásra minden rendben lósítsuk meg hazánkban a szocialista demokrácia egészséges eszméit. Nem akarunk visszatérni a január előtti időszakhoz, az 50-es évek torzításainak időszakához. Jómagam és az SZLKP vezetőségének többi tagja is minden módon harcolnánk az ilyen törekvések ellen. Természetes viszont, hogy a szocializmus elmúlt húsz esztendeje alatt nem csupán negatívumok voltak, hanem sok pozitív tény is. Ezeket senki nem törölheti ki történelmünkből. Ki akarjuk viszont javítani a múltban elkövetett hibákat és lehetőséget akarunk biztosítani ahhoz, hogy állampolgáraink részt vegyenek politikánk kialakításában, a kérdések megoldásában és azok ellenőrzésében.” Mindehhez természetesen az is szükséges, hogy kritikusan tekintsük január utáni fejlődésünket is, hogy lássuk azt, mi volt benne helyes, mi felelt meg szándékainknak, mi támogatta népeink fejlődését, de azt is, mi volt az, ami ártott nekünk, mi volt hibás tevékenységünkben, mi volt az, ami bizonyos mértékben hozzájárult nemzetközi kapcsolataink megzavarásához. — Bizonyos kétkedés tapasztalható azzal kapcsolatban, vajon képesek leszünk-e folytatni a megkezdett gazdasági reformot. Pártunk vezetősége, kormányunk és minden illetékes szerv kijelentette: semmi és senki nem zavar minket abban, hogy a gazdasági élet területén olyan új megoldásokat dolgozzunk ki, amelyeket helyesnek tartunk lesz, és azt követően pedig már a teljes normalizálásról beszélhetünk. Meg kell mondanom, hogy ez a kérdés megközelítésének meglehetősen naiv módja. Naiv már csak azért, mert e kérdésben nem egymagunk döntünk. Államunk vezetősége tárgyalásokat folytat e kérdésekről és kijelenthetem, hogy a csapatok döntő többsége el fogja hagyni hazánk területét, így meghatározott része viszont Csehszlovákiában marad. — Annak, hogy a szövetséges csapatokat többségükben, majdnem egészében, vagy teljesen kivonják országunkból — folytatta beszédét Husak — első és fő feltétele a politikai konszolidáció. Nem csupán az élet jelenlegi konszolidációja, amelyről beszéltem, hanem a politikai konszolidáció is, vagyis a moszkvai megállapodások következetes teljesítése, ami a szocialista erők megszilárdítását, a szocialistaellenes erőkkel, a szélsőségesekkel való politikai harcot jelenti, valamint azt a biztosítékot, hogy államunk és népeink a szocialista népek közösségében akarnak és fognak is élni, hogy ebben látják jövőjük és biztonságuk szavatolását — fejtette ki álláspontját a Szlovák KP első titkára. — Nem akarom azt állítani — folytatta —, hogy államunk és pártunk vezetőségében minden egyes kérdést illetően teljes a nézetazonosság. Amíg véglegesen meg nem határozzuk a követendő politikai irányvonalat, addig bizonyos kérdésekben lehetnek véleményeltérések. Mi azonban mindannyian arra törekszünk, hogy közös kivezető utat találjunk. Úgy vélem — mondotta végül —, hogy rövid időn belül a Központi Bizottság általános, minden párttagra és az egész pártra nézve kötelező irányvonalat fog kidolgozni. A rádió és a tv inai műsora KOSSUTH RADIO: 8.05: Műsorismertetés. — 8.17: Suba Balogh Kálmán népi zenekara játszik, Jászladányi József énekel. —■ y.OO: Harsai» a kürtszó! — 9.43: Bemutatjuk új fúvósfelvételeinket. — 10.lu: Zenekari muzsika. — 11.00: Régi naplók nyomában. — 11.25: Szokolay Sándor: Vízimesék. — 11.35: Kórusok és hangszerszólók. — 12.15: Cár és ács.— 13.00: A világgazdaság hírei. — 13.05: Budapest kulturális programjából. — 13.06: Klasszikus kínai költők versei. — 13.22: Sárosi Katalin és Vico Torriani énekel, Slava Kunst zenekara játszik. — 14.01: Rosa Ponselle érdi A trubadúr c. operájából énekel. — 14.15: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Kodály műveiből énekel. — 14.24: A kutatóballon nyomában — és más érdekességek. — 14.44: Muzsikáló fiatalok. — 15.15: Robert Casadesus Ravel-műveket zongorázik. — 15.49: Zárt tárgyalás. — 16.49: DJj kórusfelvételeinkből. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Afrikai kérdőjelek. — 17.20: Holnap közvetítjük... — 17.40: Elisabeth Schwarzkopf Mozartáriákat énekel. — 18.00: Hétköznapok. — 18.28: Könnyűzenei híradó. — 18.58: Hallgatói rík figyelmébe! — 19.30: A Szabó család. — 20.00: Népzenei magazin. — 20.40: A Magyar Rádió és Televízió esztrádzenekara játszik. — 21.05: GONDOLAT. A Rádió © irodalmi lapja. — 21.45: Tánczene. — 22.20: A jazz világa. Olasz kiadás. — 22.43: Éjszakai műszak. — 22.59: Wagner: Lohengrin. — 23.19: Könnyűzene. — 0.10: Debussy: Szonáta. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Schubert—Berté: Három a kislány. — 12.21: Házunk tája. — 12.41: Dallal-tánccal a világ körül. — 13.20: Haydn: D-dúr (Óra) szimfónia. — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. .. A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: Hanglemezgyüjtők húsz perce. — 18.30: A történelem tanúi. Veres Péter. — 18.58: Verbunkosok, nóták. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — kb. 22.00: Operettrészletek. — 22.23: Könyvtár az iskolában. — 22.38: Szervánszky Endre: II. vonósnégyes. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 8.05—11.45: Iskolatévé. — 13.10: Iskolatévé. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.03: Reklámműsor. —18.15: Száz kérdés — száz felelet. — 1840: Radar. Fiatalok érdekvédelmi műsora. — 19.00: Esti mese. — 19.13: Zalinak dél-hajlata. . . Dokumentumfilm Göcsejről. — 19.35: Volpone, avagy a pénz komédiája. Komédia két részben. A Kecskeméti Katona József Színház előadása felvételről. — a szünetben: kb . 20.55: Tv-Híradó. — 22.40: Tv-Híradó — 2. kiadás. 2 NÓGRÁD - 1968. október 1. kedd le Gaulle helyett Murville ment Kanadába MONTREAL Couve de Murville francia miniszterelnök, aki De Gaulle elnök képviseletében jelen lesz Daniel Johnson temetésén, vasárnap délután útban Quebec felé Montrealba érkezett. A repülőtéren Trudeau kanadai miniszterelnök fogadta a francia államférfit, majd a repülőtér szalonjában néhány perces megbeszélést folytatott vele. Vasárnap helyi idő szerint 18 órakor, a francia miniszterelnök megérkezett Quebecbe. Bertrand ideiglenes québeci miniszterelnökkel a parlamentbe sietett Daniel Johnson ravatalához. Bertrand és Couve de Murville vasárnap este kétórás tanácskozást folytatott egymással, tájékozott török szerint közgazdasági problémákat és a québeci francia beruházási terveket vitatták meg. Aggódnak Ben Belláért Görög népszavazás büntetés terhe mellett Brit politikus: félelemből vaty tudatlanságból szavaztak ATHÉN Görögországban vasárnap tartották meg a népszavazást a katonai junta által előterjesztett alkotmánytervezetről. A hétfőn reggelig beérkezett adatok szerint a szavazásra kötelezetteknek körülbelül 23 százaléka nem jelent meg az urnáknál annak ellenére, hogy szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba a távolmaradóknak. A leadott szavazatok 01.9 század ’-"-a ..igen" volt. Miller brit munkáspárti képvs az Európa Tanács tagja, aki jelenleg Athénban tartózkodik, újságíróknak kijelentette, hogy a népszavazás eredményét nem lehet reálisnak tekinteni, a rendezés primitív volt, azok, akik „igen”-nel szavaztak, ezt vagy félelemből, vagy tudatlanságból tették. A Nyugat-Németországban dolgozó görögök vasárnap tüntető felvonulásokat tartottak Bonnban és Düsseldorfban, tiltakozva az athéni katonai kormény uralma és a kormány által megtartott népszavazás ellen. Támadás a békeharcosok ellen Koppenhágában és Stockholmban fiatal tüntetők vonultak az amerikai nagykövetségek, illetve a görög idegenforgalmi irodák elé, s szónokaik elítélték az athéni junta politikáját. Az amerikai képviselőház hírhedt Amerika-ellenesi Tevékenységet Vizsgáló Bizottsága kedden kezdi meg a tárgyalását az augusztusi véres chicagói eseményekről A bizottság eljárást akar indítani azok ellen a baloldali és békeharcos szervezetek és személyiségek ellen, akik a demokrata párt konvenciója idején tüntetéseket szerveztek Chicagóban, ugyanakkor azonban nem akarja kivizsgálni a brutális rendőrattak körülményeit. A bizottsági ülések jóformán a nyilvánosság kizárásával kerülnek sorra: csupán azok juthatnak be egy-egy ülésre, akik előzőleg a képviselőktől kapnak erre engedélyt. Karaneskesz! Március 13. Tsz felvételre keres WASHINGTON gyakorlattal rendelkező maioztechnikusi azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint Lakást biztosítunk. Fergeteges támadás a „zöldsapkások” ellen Három napja sem alvás, sem utánpótlás SAIGON Több mint 6000 amerikai katona, vadászgépek, harckocsik és a tüzérség támogatásával hétfőn újabb támadási hullámot indított a demilitarizált övezetben jelenti a UPI amerikai hírügynökség. Az utóbbi hetekben ez a harmadik ilyen akció. Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint heves harcok voltak hétfőn Guans Nam tartványban a Da Nanatól mintegy 30 kilométerre fekvő amerikai ,,zöldsa’ás"’ tábor környékén. A szabadságharcosok öt előretolt állásból kettőt elfoglaltak és onnan zúdítottak fergeteges erejű tüzérségi támadást magára a táborra. Mint a UPI tudósítója elmondta, a tábor védői három napja alvás nélkül, az utánpótlástól elvágva értekeznek. Az AFP Nang-i különtudósítója megjegyzi, hogy ezzel az akcióval a tartományban új front jött létre. A tábor elleni támadás — írta a francia hírügynökség — új jelenség. A támadásnak valószínűleg az a célja, hogy a zöldsapkásokat a táborhoz szögezze. Miközben a szabadságban, nsok vagy új utakat nyitnak támaszpontjaik felé, vi,Rv hadianyagot juttak Da Neng közelébe, egy a napokban végrehajtandó nagyar nyú támadás céljaira — véli az AFP. Kisebb náci színhelye volt vasárnap Quang Nga tartomány, Binh Thuy város, a Mekong deltában és Vinh Long városának környéke is. Olajvezetékkel ellensúúlyozták a veszteséget Kairóban vasárnap este négyórás minisztertanácsot tartottak Nasszer egyiptomi elnök vezetésével. Az ülésen jóváhagyták azt a tervet, amelynek értelmében több mint 3000 kiométer hosszú olajvezetéket építenek a Szuezi-öböl és Alexandria között. A vezeték egyik célja részben ellensúlyozni azt az évi, mintegy 100 millió fontnyi (240 millió dollár) veszteséget, amelyet a Szuezi-csatorna lezárása okoz. Az előzetes szerződést hétfőn írják alá egy angol tőkés csoporttal. Az olajvezeték 1970-re készülhet el. Fiat—Citroen-szerződés Az olaszok betörtek a francia autóiparba PÁRIZS: A cáfolatok ellenére a francia fővárosban makacsul tartják magukat a hírek, hogy a Fiat részesedést vállalt a Citroennél. E hírek szerint múlt hét elején Milánóban több hónapi tárgyalás után szerződést írtak alá az olasz Fiat autógyár és a francia Michelin gumiipari tröszt képviselői. A szerződés értelmében a francia Michelin átadta a Fiatnak a birtokában levő Citroen-részvények nagyobbik felét, a Michelin pedig megkapta a Fiattól az olasz Pirelli autógumigyár részvényeinek egy jelentős pakettjét. Eddig a Michelin birtokában volt a hatalmas francia autógyár részvényeinek 52 százaléka. Ily módon a Fiat kezébe jutott a Citroen részvényeinek legalább 30 százaléka, ami ha hivatalosan nem is, de a részvénytársaságok gyakorlatában azt jelenti, hogy a Citroen a nagy olasz autógyár ellenőrzése alá került. A Fiat, amely az elmúlt években már erőteljesen befolyásolta a francia piacot, most tovább tudja erősíteni állásait a Citroen kereskedelmi és szervizhálózatának felhasználásával. Francia körökben viszont attól tartanak, hogy a Citroen nem lesz ugyanilyen mértékben haszonélvezője a Fiat külföldi eladáshálózatának és az ügylet a híres francia autógyár lassú elsorvadásához vezet, ami 80 ezer francia munkás kenyerét fenyegetheti. Az ügyletnek még sok a homályos pontja. Elsősorban az nem világos, hogy milyen szerepet játszott benne az amerikai tőke. Az ugyanis kiszivárgott, hogy a New York-i Iazard bankház elnöke közvetítette. Az utolsó szót a francia kormánynak kell kimondania; három hónapon belül joga van vétót emelni. Felvételre keresünk három műszakos munkára, 16 évet betöltött, női dolgozókat. lonó- OS betanított gépmunkásnak jó kereseti lehetőséggel, minden második héten szabad szombattal. Vidékieknek albérletet biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben vagy személyesen adunk. Budapesti Lenfonógyár. Budapest, XI., Karolina út 17 Munkaügyi Osztály. Azonnali belépéssel felveszünk villanyszerelő, hegesztő, hőszigetelő szakmunkásokat, kubikosokat, illetve kubikosbrigádokat, betonozókat, útépítőket, csatornaépítőket, betanított munkásokat, férfi segédmunkásokat, épületasztalosokat. Bérezés teljesítménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék, biztosítva napi háromszori étkezés, szállás. Szabad szombat. Jelentkezés személyesen vagy levélben, Dunaújváros, Kenyérgyár út 1. sz. alatt. 26. sz. Építőipari Vállalat