Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-03 / 283. szám

Rövidebb lesz a hét J­anuár 1-től rövidebb lesz a hét a Szt­ráki Állami Gazdaságban. Sok-sok éves lelkiismeretes munka, a korszerű gépek ro­hamos térhódítása tette lehe­tővé, hogy a gazdaság mun­kásai, akik a tavaszi, nyári, őszi munkacsúcsok idején 10— 12 órát is a mezőn vannak, most hetenként 48 órát vagy annál kevesebbet dolgozza­nak. A mezőgazdasági dolgozók munkaidejének csökkentésé­ről a kormánynak egy koráb­bi határozata intézkedik. A MEDOSZ XXII. kongresszusa is felveti annak lehetőségét, hogy a mezőgazdaság állami szektoraiban legalább a heti 48 órához kell igazítani a munkaidőt. A kormány és a MEDOSZ-kongresszus határo­zata egyaránt a rövidebb munkahét lehetőségeiről be­szél. A 10—12 órás munkana­pok, a hosszúra nyúlt hetek rövidítését azonban Szirákon és valamennyi állami gazda­ságban, gépjavító állomáson, valamint erdőgazdaságban ön­erőből kell megvalósítani. A Munkaügyi Minisztérium, a SZOT, az Állami Gazdasá­gok Országos Központja út­mutatójában egyformán arra hívja fel a gazdaságok veze­tőinek figyelmét: a rövidített munkaidővel is biztosítsák a termelés, a gazdálkodás egyen­letes fejlődését. A gyakorlat­ban ez annyit jelent: rövi­debb ideig, de jobban kell dol­gozni, mint eddig. Hiszen csak ily módon lehetséges növelni a termelékenységet egy-egy gaz­daságon belül, kielégíteni to­vábbra is a népgazdaság nö­vekvő szükségleteit. A sok egyéb között az sem elhanya­golható szempont, hogy a munkaidő csökkentését úgy hajtják végre, hogy a dolgo­zók keresete ne legyen alacso­nyabb a jelenleginél. A Sziráki Állami Gazdaság­ban, Pásztón, Nógrádköves­­den, a balassagyarmati erdő­­gazdaságban, a pásztói gép­javító vállalatnál egyaránt fontolgatják azokat a tenni­valókat, amelyek megvalósí­tását a rövidebb munkahét bevezetése sürgeti. A készülő intézkedési tervekben jól hasz­nosítható javaslatokat tesznek a jobb munkaszervezésre, a munkaidő hatékonyabb ki­használására, a gépesítésre, a szakmunkásképzésre, általá­ban a gazdálkodás észrevehe­tő javítására. A Sziráki Ál­lami Gazdaságban például sa­ját erőből csaknem kétmillió 800 ezer forintot fordítanak gépek vásárlására, gazdasági épületek korszerűsítésére. Mindenekelőtt az a cél, hogy tovább gépesítsék azokat a munkafolyamatokat, amelyek nagy erőkifejtést igényelnek az embertől. Keresik, kutat­ják továbbra is a lehetősége­ket a gazdaságos termelésre, a tartalékok és a helyi lehe­tőségek feltárására. Általános a tapasztalat, hogy az állami gazdaságok, a gépjavító állomások, az erdő­­gazdaságok dolgozói örömmel fogadták a munkaidő rende­zésének lehetőségét. Bizonyá­ra egy sereg okos javaslatot i s tesznek a szakembereknek, a gazdaságok vezetőinek, a rendezés közben felbukkanó gondok enyhítésére. Hiszen ez ,az intézkedés azt jelenti, hogy ha csak egy lépéssel is, de megint közelebb kerül egy­máshoz a falu és a város. Las­sacskán megváltoznak a falu­ról alkotott korábbi fogal­maink. A hajnaltól sötétig tartó mun­ka a földeken, a szarvasmarha­­és sertésszállásokon már jö­vőre rövidebb lesz. Később aztán bizonyára tovább javít­ják a munkakörülményeket a mezőgazdasági üzemekben, s nem lesznek szokatlanok az iparhoz hasonló szabad napok. Falun is jut majd idő arra, hogy munka után kedvére pi­henjen, tanuljon, szórakozzon a mezőgazdaságban dolgozó ember. Vincze Ist­ván­né VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD ME­GYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGY­EI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVF„ 283. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. DECEMBER 3., KEDD Vietnami jelentés Támadás Saigon mellett Elégetett katonai behívók SAIGON (MTI) A dél-vietnami ütközetek is­mét mind közelebb kerülnek Saigonhoz, vasárnap délután a fővárostól 35 kilométernyi­re jelentettek összecsapást. Az amerikai katonai pa­rancsnokság közlése szerint, a nap folyamán Saigontól nyu­gati és északi irányba két tar­tományi székhelyet ért akna­vető támadás. A DNFF egy­ségei Ben Tre és My Tho vá­rosát árasztották el aknatűz­­zel. Nyolc dél-vietnami rend­őr és három katona megsebe­sült. Hétfőre virradó éjszaka — jelenti az AFP — a haza­fias erők 12 órán belül má­sodszor lőtték a deltavidéken True Giang repülőterét (Sai­gontól 68 kilométerre délnyu­gatra.) Az amerikai stratégiai légi­­parancsnokság B—52-es bom­bázói vasárnap éjszaka és hét­főn hajnalban öt bevetésen vettek részt. Északon Hue tér­ségében, délen pedig Saigon környékén szórták le bombái­kat. A UPI tudósítója jelenti, hogy Da Nang térségében a parti­záncsapatok csapdába ejtettek egy amerikai tengerészgyalo­gos egységet. A várostól hu­szonegy kilométernyire a por­­tyázó tengerészgyalogosokat váratlanul heves ágyú- és gép­puskatűz fogadta. Néhány perc leforgása alatt huszonnyolc amerikai megsebesült. A UPI tudósítója csodálkozva jegyzi meg, hogy a partizánok olyan pontokról zúdították ágyútü­­züket az amerikaiakra, ame­lyeket nem sokkal korábban az amerikai gépek három órán át bombáztak. NEW YORK Harriman, a párizsi tárgya­lásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője hétfőn es­te megérkezett New Yorkba. A New York-i repülőtéren új­ságírók faggatták, de csupán annyit mondott, hogy „korai békére” következtetni nem le­het. MONTREAL Vasárnap este befejeződött Montrealban a nyugati fél­teke (Kanada, az Egyesült Ál­lamok és Latin-Amerika) 1800 küldöttének háromnapos kon­ferenciája. Az értekezletet a vietnami béke megterem­tésének jelszavával hívták ös­­­sze. Az értekezlet résztvevői határozatban bélyegezték meg az Egyesült Államokat a viet­nami nép szuverenitásának megsértéséért és követelték az amerikai csapatok kivonását. A záróünnepség alkalmával — amelyen jelen volt Hoang Minh Gram, a VDK művelő­désügyi minisztere is — 25 amerikai fiatal nyilvánosan elégette katonai behívóját. 300 millió forint értékű mezőgazdasági gépalkatrész kedvezményes árusítása A Mezőgazdasági Gépalkat­rész Ellátó Vállalat hétfőtől időszakos árleszállítási ked­vezményt kínál a mezőgazda­­sági üzemeknek gépalkatré­szek megvásárlására. Az akció, amelynek során 300 millió fo­rint értékű raktárkészletet bo­csátanak áruba, december 15- ig tart. Ezalatt átlagosan 32,7 százalékos kedvezménnyel sze­rezhetik be az üzemek a téli gépjavításokhoz szükséges al­katrészeket, elsősorban az erő­gépek tartozékait. Tizenkilenc vidéki AGROKER-telepen 5400 féle alkatrész kerül a vá­sárlók elé, többek között pél­dául a Zetor alkatrész-sorozat, — amelyhez különösen a nyár elején eléggé nehezen lehetett hozzájutni, — és az F—80-as és 100-as típusú lánctalpas vontatókhoz való cseredara­bok. A MEGÉV vezetői arra szá­mítanak, hogy 100 millió fo­rint értékű csökkentett áru­alkatrészt vásárolnak a mező­­gazdasági üzemek. A kedvez­ményes akció során így 30 millió forintot takaríthatnak meg a téli főjavításokra ké­szülő gazdaságok. Az akció ki­terjed olyan szerkezetekre is, amelyek például az arató­gépekhez szükségesek. Beszer­zésükről most előreláthatóan gondoskodhatnak az üzemek. Az akcióba felvett­­ cikkeik listáján olyan alkatrészek is találhatók, amelyekre 70 szá­zalékos vásárlási kedvezményt kínálnak. A tizedik évtizedbe lépett Kitüntetések a kohász kultúr­munkások jubileumán Abban az évfordulósorozat­ban, melyet a Salgótarjáni Kohászati Üzemek alapításá­nak centenáriumával kapcso­latosan rendeztünk, méltán ka­pott helyet az üzem művelő­dési intézményének ünnepsé­ge. Kilencven esztendős az acélárugyári — mai nevén ko­hászati — művelődési köz­pont, s ez nem kis idő or­szágosan sem az ilyen jellegű szervek életében. Méltó dá­tum a visszatekintésre és a további feladatok felmérésére. Szombaton délután bensősé­ges esemény színhelye volt a Kohász Művelődési Központ. A kilencvenéves jubileum al­kalmából ünnepi közgyűlésre gyűltek egybe az üzem kultúr­­munkásai. Az ünnepség Kiss Anna szavalatával kezdődött, Juhász Gyula: Egy munkás­­otthon homlokára című ver­sét hallhatták a vendégek, majd a Malinovszkij úti álta­lános iskola úttörői köszöntöt­ték a nagymúltú intézményt, amely különösen az utóbbi évek során a városrész iskolá­sainak is igen sok kulturális támogatást nyújt A vendége­ket Merlák Ervin, az üzem szb-titkára üdvözölte, majd Kovács József, a művelődési központ igazgatója adott szá­mot az eltelt kilenc évtized eredményeiről. A beszámolót követően Von­­sik László osztályvezető, a városi pártbizottság nevében köszöntötte az intézményt. Lő­­rincz Vilmos, az SZMT, Pesze István, az MHSZ, Bolyós Lász­­lóné, a Salgótarjáni Öblös­­üveggyár ajándékával kedves­kedett az ünnepelteknek. Si­­mó Tibor, a vasasszakszerve­zet kulturális osztályának ve­zetője jutalmakat adott át az üzemi művelődési központ leg­eredményesebb kultúrmunká­­sainak. Kovács József igazgató ez alkalomból Szakszervezeti Munkáért kitüntetésben része­sült, Bolyós László, Molnár János, Somoskői István, Csics György a Szocialista Kultúrá­ért kitüntetést nyerték el. So­kan kaptak művelődésügyi mi­niszteri dicséretet, szakszerve­zeti oklevelet, s az üzem is számos ajándékkal kedveske­dett legeredményesebb és leg­hűségesebb kultúrmunkásai­­nak. Részt vett az ünnepségen, és ajándékot nyújtott át Ha­rangozó István, a székesfehér­vári VIDEOTON-gyár küldöt­te. Csongrády Béla, a salgó­tarjáni városi tanács előadó­ja pedig a város új címerrel ellátott zászlaját hozta a mű­velődési központnak. A közgyűlést követően az üzem színjátszó együttese be­mutatta Moliére: A nők isko­lája című vígjátékát. A szín­vonalas produkciót Csics György rendezte, az előadás sikerében Száváé, Ilona, Bolyós László, Csákvári László, Ka­pás János, Dob­evo Pál, Lévai Árpád, Tóth Zoltán, Mede Ju­dit osztozott. A színjátszó bemutató utáni kultúrmunkás-bállal a Salgó­tarjáni Kohász Művelődési Központ a tizedik évtizedébe lépett luifll SZniUSUMKBRM: Szeretik az erős partnert (3 oldal) Legyen végre rend! (3. oldal) Lottó-tárgy nyereménysorsolás (4. oldal) Lazítás — idő előtt (5. oldal) T­otó a NÓGRAD-ban (6. oldal) Megnyílt a 10. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás Vasárnap nyitották meg az immár hagyományos, sorrendben tizedik miskolci országos képzőművészeti ki­állítást. A miskolci galéria termeiben 200-nál több olaj­­festményt és grafikát, fél­száznál több szobrot és ér­mét állítottak ki. A kiállítás anyagát az ország minden részéből — Budapestről, a hódmezővásárhelyi, a szol­noki és más művésztelepek­ről — beküldött, csaknem 800 alkotásból válogatta össze a zsűri. A kiállítást Szabó György író nyitotta meg, majd Tok Miklós, a városi tanács vb elnökhelyettese átnyújtotta a legjobb alkotások díjait. A városi tanács nagydíját Kunt Ernő festő- és grafi­kusművész, a Borsod me­gyei tanács díját — meg­osztva — Benkei Viola fes­tő és Lenkei Zoltán grafi­kus, a Lenin Kohászati Mű­vek díját Tóth Imre, az Óz­di Kohászati Üzemek díját Kalló László, az Ózdvidéki Szénbányák díját Lóránt Já­nos festőművész nyerte. A Borsodi Szénbányák díját Kiss Nagy András, a Hely­­menti Állami Gazdaság dí­ját Asszonyi Tamás szob­rászművész kapta, Czinke Ferenc grafikusművészt pe­dig a Borsodi Vegyikombi­nát díjával jutalmazták. Nagyobb hatásból javítják A megyei tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban fog­lalkozott a lakosság beadvá­nyainak intézésével. Megálla­pította: szilárdult a törvényes­ség, csökkent a lakosság pana­szainak a száma, kevesebb a bírósági eljárás. Az államigaz­gatási dolgozók kulturáltan foglalkoznak az ügyfelekkel. A vb felhívta azonban az illeté­kesek figyelmét arra is, hogy a pozitív irányú fejlődés ellenére a tanácsapparátusban még mindig hiányos a jogszabály­­ismeret. Nem kielégítőek a határozatok indokolási részei, nem megfelelő a jogpropagan­da. Előfordul az is, hogy egyes esetekben túllépik a 30 napos válaszadási határidőt. Úgy határoztak, hogy a kése­delmek orvoslására egyes hatásköröket leadnak a közsé­gi tanácsok végrehajtó bizott­ságainak. A megyei tanácson ezzel kapcsolatosan, most a vb-ülést követően megbeszélést folytat­tak a járási tanácsok vb elnö­keivel. Megtárgyalták a me­gyei vb határozatainak vég­rehajtását a lakosság bead­ványainak pontos, gyors meg­nyugtató elintézéséről. Dön­töttek arról, hogy az idevonat­kozó törvény tökéletes végre­hajtása érdekében szakmai továbbképzésben részesítik a tanácsapparátus dolgozóit. Kü­lönös figyelmet fordítanak a határozatok tartalmára, alak­jára, az ügyfélfogadás szabá­lyaira. A szakigazgatási szer­vek a jövőben évenként ér­tékelik a lakosság ügyeinek intézésével kapcsolatos ta­pasztalatokat. Irányelveket dolgoznak ki a hatósági tevé­kenység eredményességének felmérésére. A járási tanács szakigazgatási szervei több ha­táskört leadnak a községi ta­nácsoknak. Bizottságot alakíta­nak, amely megvizsgálja, hogy a községek újabb hatásköréhez milyen jogszabály-módosításra van szükség. A jövő év első felében a megyei vb elé ter­jesztik az erre vonatkozó ja­vaslatokat. A tanácskozáson foglalkoz­tak a lakosság tájékoztatásá­nak megjavításával is. Ugyan­is sokan olyan szervekhez is elküldik panaszaikat, amelyek nem rendelkeznek az elinté­zéshez szükséges hatáskörök­kel. Emiatt elhúzódik a pa­naszok intézése. Megállapították, hogy a leg­több panasz az építés-igazga­tás és a telekgazdálkodás te­rületén van. Ezért felülvizs­gálják az illetékes szakosztá­lyok ez irányú tevékenységét, és észrevételeiket még az év vé­gén a megyei vb elé terjesztik. A lakosságot érintő tanácsko­zás után az államigazgatási szervek megkezdték a határo­zatok végrehajtását, a lakosság ügyeinek intézését Kétséges eredmények Választások Venezuelában CARACAS (MTI) A vasárnapi venezuelai vá­lasztások csaknem négymillió szavazatának összeszámlálásá­­hoz még legalább 24 órára van szükség, de az első részered­ményekről már érkezett hír. E szerint növelte előnyét Gon­­zalo Barrios, a kormányon le­vő demokratikus akció párt jelöltje. Hajnali négy órakor 1 392 100 szavazat értékelése után a helyzet a következő volt: Barrios 464 500 szavaza­tot kapott, míg legnagyobb el­lenfele Rafael Caldera a ke­resztény-szocialista párt je­löltje 410 700 szavazattal kö­vette. A választásokat kisebb in­cidensek zavarták meg. Cara­­castól keletre gerillaharcosok támadták meg a szavazatokat tartalmazó urnákat szállító katonákat, akik közül hatai­­megsebesültek. A fővárosban ismeretlen tettesek időzített bombát helyeztek el egy lap szerkesztőségében, ahol Ra­fael Caldera, a keresztény-szo­cialista párt elnökjelöltje tar­tózkodott. Bár a bomba fel­robbant, különösebb kárt nem okozott.

Next