Nógrád, 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-04 / 204. szám
Hősi, dicső napok... A szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmából szeptember 5-én, pénteken délután 5 órakor Hősi, dicső napok címmel kiállítás nyílik Salgótarjánban, a József Attila művelődési ház üvegcsarnokában. A gazdag anyagú dokumentációs kiállítást dr. Molnár Pál, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitja meg, a kiállítást a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete adja át a városnak. Az Irpin-együttes Balassagyarmaton Szeptember 6-án, szombaton Balassagyarmaton vendégszerepel a besztercebányai Urpinegyüttes. Az ének-, zene-, tánckarból álló negyventagú művészegyüttes évenként közel ötven előadást tart Csehszlovákiában, Prágától Kassáig. Eredményes működésükért megkapták a Munkaérdemrendet és a Kiváló együttes címet. Többször szerepeltek hazájukon kívül is, így a Szovjetunióban, Hollandiában, Angliában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Jugoszláviában és Franciaországban A folklóregyüttesek nagy nemzetközi fesztiválján, Dijonban első díjat nyertek. Az Urpínegyüttes balassagyarmati előadása szombaton délután öt órakor kezdődik a szabadtéri színpadon. ülést tartott az MSZMP Salgótarjáni városi Bizottsága Tegnap délelőtt Szabó Ala- titkárává. A pártbizottság dár, a városi pártbizottság itt ugyancsak egyhangúlag a vállárának elnökletével rendkívüli pártbizottság végrehajtó vált ülést tartott a Magyar bizottságának tagjává válasz- Szocialista Munkáspárt Salgótattá dr. Tóth Istvánt, a vátarjáni városi Bizottsága. Narosi tanács végrehajtó bizottpirenden elsősorban szerveze ságának elnökét, ti kérdések szerepeltek. A vá . A rendkívüli pártbizottsági rosi pártbizottság Hegedűs ülésen Szalai Gáspár, a városi Lászlót megválasztotta a vb- pártbizottság első titkára időrési pártbizottság és végre- szerű gazdaságpolitikai és pohajtó bizottság tagjává, a sállitikai kérdésekről adott zágótarjáni városi pártbizottságjékoztatót. Jelentkezzenek a hozzátartozók, az ismerősök A Szovjetunió Vinohradovói kerület, Kárpáton túli területének Csepe községéből kedves hangú levelet kapott szerkesztőségünk Keznyik Grigorijné, született Vámos Máriától. Azt írja levelében, hogy nagybátyja, Vámos László, még a második világháború előtt elkerült a nagyszőllősi járásból Salgótarjánba. Csak annyit tudnak róla, hogy valamelyik bányában dolgozott, feleségét Teréznek hívják. Azt is hallották, hogy Vámos Lászlónak amputálták a lábát, majd pedig meghalt. Azt azonban remélik, hogy felesége és gyermekei élnek. Reznyik Grigorijné szeretné a Magyarországon élő unokatestvéreivel felvenni a kapcsolatot, akiknek sajnos, még a keresztnevüket sem tudja. Eddig a kérés, amit mi nagyon szívesen tolmácsolunk. Kérjük, jelentkezzenek a hozzátartozók, a rokonok vagy azok, akik valamit tudnak Vámos László felesége és gyermekei tartózkodási helyéről. Vámos László és családja A tárgyalóteremből A hatvani vásárban jártak •.. A tárgyalás reggel nyolc se után ismét összeröffent a órakor kezdődött. A folyosót rokonság, sírva borultak egyenepték a hozzátartozók és más nyakába, amikor pedig a számos gyerekük. Óriási volt Balogh házaspárt elvezették a hangzavar, a jelenlevőket a bíróság előtt várakozóratöbbször is erélyesen csendre bomobilba, a rokonok es iskellett inteni. Ezalatt a tármerősök hangos jajveszők egy a lóteremben három vádlott késsel, integetéssel búcsúztak állt a bíróság előtt. A 22 éves tőlük, Balogh Bertalanná, férje, a A legboldogabb még D a 29 éves Balogh Bertalan és nyi Béla volt köztük, aki Baloghné apja, a 45 éves szabadlábon maradt és ijedel Danyi Béla. mét a Kulacsban néhány A perbeszédekre és az ízé- korsó sörrel öblítette le. Dalelhozatalra délután került nyi különben nagy gondot sor. Ekkorra már beállította vett magára: egy ideig lánya folyosóra Balogh Bertalan négy gyermekével és a csaanyja is négy unokájával, iádban még valamiképpen Gondos nagymamához illően hozzájuk tartozó három gyekekszet vásárolt a gyerekek rekről kell gondoskodnia, de neki összeölelkezett a rokon vállaltaság, azután szinte program- __ ács __ szerűen megkezdődött a sírásrívás. Nyolc asszony zokogott, egy csoportban, közelükben egy férfi törölgette szemét. Perceken belül éktelen patálra támadt, mindenki a másikat okolta a történtekért, mire a bíróság az egész társaságot eltávolíttatta a folyosóról. Könnyezve-zokogva csoszogtak ki a patak partjára, letelepedtek a fűre, ellepték a járdát és várták az ítéletet. Ezalatt a tárgyalóteremben Baloghné bevallotta, hogy ez év júniusában Baglyasalján özv. Somoskői Józsefné lakásából ellopott 27 ezer forintot, majd férjével együtt elindult Hatvanba, hogy a pénzt jól befektessék. Lovat és kocsit akartak vásárolni. Velük tartott Danyi Béla is, aki meg is vett egy szekeret 3900 forintért. — Igazán jól alkudott kérem — mondotta Baloghné — jót akart nekünk. A Salgótarjáni Járásbíróság végül is az asszonyt lopásban mondta ki bűnösnek, ezért 10 hónapi szabadságvesztésre, férjét pedig héthónapi szabadságvesztésre ítélte. Büntetésüket szigorított büntetésvégrehajtási helyen kell eltölteniök. Danyi Béla visszaesőként elkövetett orgazdaság miatt nyolchónapi javító-nevelő munkára szóló ítéletet kapott, leendő munkahelyén 5 százalékos bércsökkentés mellett. Danyi ítéletének kihirdeté- NAPTÁR 1969. szeptember 4., Csütörtök Rozália napja, A Nap kel: 5.05, nyugszik: 18.20 órakor. A Hold kel: 22.02, nyugszik: 15.28 órakor. 160 éve, 1809. szeptember 4-én született Juliusz Slowocki, a lengyelek legnagyobb költőinek egyike, a forradalmi romantika kiemelkedő képviselője. Az 1831. évi tragikusan végződő lengyel függetlenségi felkelés kitörése előtt külföldre emigrált. A felkelést szenvedélyesen, forradalmi hangú versekkel üdvözölte, de haláláig keserű önvád kínozta, amiért nem maradt otthon és nem vett részt a harcban. Egész további életét számkivetésben töltötte. Sokat utazott, megjárta Svájcot, Olaszországot, Görögországot, a Szentföldet, végül Párizsban állapodott meg. Itt is halt meg 40 éves korában. Irt romantikus történelmi drámákat, epikus elbeszéléseket, filozófiai írásokat és népi balladákat. írásait kivételes képzelőerő és nyelvművészet jellemzi. Gyakran bírálta a lengyel nemesség vaskalapos maradiságát, a klérus reakciós szerepét. Mazeppa című drámája ihlette Liszt Ferenc ugyanilyen című szimfonikus költeményét. Eső, zivatar Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős idő, sok helyen, elsősorban nyugaton eső, helyenként zivatar. Mérsékelt, vátozó irányú szél, a zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várható legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet: 11—16 fok. — Ülést tart ma délelőtt a KISZ Nógrád megyei végrehajtó bizottsága. Az ülésen megtárgyalják a KISZ-vezetőképző iskola munkáját, jövőbeni feladatait, tájékoztató hangzik el Az olvasó ifjúságért mozgalom pásztói tapasztalatairól és a közép-, illetve szakmunkásképző iskolák jövő évi akcióprogramjáról. — ÜNNEPI csapatgyülést tart szeptember hatodikai, a baglyasaljai 177-es számú Petőfi Sándor úttörőcsapat. A csapatgyűlésen felavatják az új ifjú vezetőket és átadják rendeltetésének az átalakított ifiklubot. — A Salgótarjáni Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága ülést tartott tegnap. A többi között megvitatták a Ceredi Községi Tanács szakigazgatási szervének hatósági tevékenységét. A TUDOMÁNYOS ALÉST rendez szeptember 5-én és 6-án Salgótarjánban, az SZMT székházában a Magyar Hygiénikusok Társasága Közép-magyarországi Tagozata és a Nógrád megyei KÖJÁL. A kétnapos tudományos ülés keretében a KÖJÁL előtti téren leleplezik Fodor József magyar hygienikus szobrát is. Befejeződtek a felvételi vizsgák a Balassagyarmati Állami Zeneiskolában. Az új tanévben mintegy 250 tanuló folytatja, illetve kezdi meg zenei tanulmányait. A növendékeket kilenc kinevezett és egy óradíjas tanár oktatja. „Csináld magad" A KISZ nagy figyelmet fordít a fiatalok műszaki kultúrájának fejlesztésére, az ezermesterkedés, barkácsolás elterjesztésére, az alapvető szakmai ismeretek színvonalasabb oktatására. Ennek jegyében kerül sor a műszaki szakkörvezetők országos tanácskozására, amelyet az idén háromnapos programmal rendeznek meg szeptember 11. és 13. között. A konferencián előadások hangzanak el a ,,csinál magad” mozgalom hazai helyeztéről, a szakmai oktatás módszereiről, céljáról, a műszaki szakkörök munkájának értékeléséről, a korszerű lakáskultúráról. — Javul a körzeti orvosi ellátás a szécsényi járásban. Míg 1965-ben például 3284 fő volt az egy körzeti orvosra jutó lakók száma most ez 2955-re csökkent. — Jó ütemben halad a nagybátonyi új lakások építése. A tervezett lakásokat október 31-ig átadják, a még hátralevő 26 lakást, 1970 májusáig készítik el az építők. — A BALASSAGYARMATI Balassi Bálint gimnázium és Szakközépiskola tanulói ötnapos termelőmunkán vesznek részt. Az elsősök és a másodikosok szilvát szednek a Magyarnándori Állami Gazdaságban, míg a harmadikosok és negyedikesek burgonyaszedéssel foglalkoznak a helyi Palócföld Termelőszövetkezetben. — KÉSZÜL Barna, tered és Karancslapujtő község rendezési terve, amelyre 375 ezer forintot biztosítottak. A Várostervező Tudományos Intézet és a terveket december 31-ig készíti el. A HATSZÁZHATVAN tejesbárányt értékesített az idén a nógrádmegyeri termelőszövetkezet. Jövőre ezt a mennyiséget szeretnék túlteljesíteni, ugyanakkor javítják a juhok húsformáit is. Ez utóbbinak érdekében húsjellegű, rekecekossal keresztezik az állományt. — Újabb huszonhat család építkezhet Magyargécen. A községi tanács ugyanis ennyi házhelyet alakított ki nemrégiben a kislakásépítések elősegítése érdekében. — Tizenkét tanulócsoportban közel négyszáz gyermek kezdte el a tanévet Balassagyarmaton a Szántó Kovács Gimnázium és Szakközépiskolában. Minden évfolyamon három tanulócsoport van. A 12 tanulócsoportból négy egészségügyi, nyolc pedig gimnáziumi. — IDŐSZAKOS tanácstagi választást rendeznek október 13-án a salgótarjáni járás kilenc választókerületében. A tanácstagok zöme elköltözött körzetéből, három pedig meghalt. A MAGYAR RADIO népszerű reggeli könyvismertetője elismerő szavakkal méltatta a nemrég napvilágot látott Napsütésben című antológiát, amelyet a Nógrád megyei Tanács VB jelentetett meg. — Csak központi törzsültetvényből származó és minőségi bizonyítvánnyal rendelkező nyár- és fűzszaporító anyagot szabad forgalomba hozni. A minőségi bizonyítványt a szaporító anyag őszi kiemelését megelőzően az Erdészeti Tudományos Intézet állítja ki. — NÓGRÁDI ősök Tiszakécskén. Horváth Pál, a tiszakécskei művelődési otthon igazgatója tanulmányt készít azokról a nógrádi bevándorlókról, akik a törökdúlás után kerültek a Tisza menti településre. — Meggyorsultak a beruházási és tatarozási munkák Karancslapujtő körzetében. A társulásos „költségvetési üzem” kőműves- festő- és lakatosmunkákat végez a környező községek közületeinek. Tartós házasságok Thomas Monahan professzor, a pennsylvaniai Villanova egyetem tanára közel 30 év adataira támaszkodva kimutatta, hogy a fekete-fehér vegyesházasságok tartósabbak mint az azonos színűek között kötöttek. % I hírek Berkesi sodrász Kardos György regényéből feldolgoztat Cs. Horváti Tibor. Rajzoltai Sebők Imre. APRÓHIRDETÉSEK A Bábolnai Állami Gazdaság felvesz fiatal elektromérnököt. Jelentkezés írásban a gazdaság személyzeti osztályán. Szállást biztosítunk térítésmentesen azoknak a 16 év feletti nőknek, akik vállalatunknál fonó, szövő, előkészítő, kivarró, nappoló munkakörben szeretnének bemnulni és dolgozni. Begyakorlás után 1500 — 2000 forint kereseti lehetőség, s teljesítménytől függően. Szabad szombat mellett a szokásos szociális juttatásokat és kedvezményeket biztosítjuk. Jelentkezni lehet: személyesen vagy levélben munkanapokon. GYAPJÚMOSO ÉS SZÖVŐGYÁR Budapest, XIII., Rajk L. u. 70—74., Budakalász, Ságvári u. 27., Pomáz, a HÉV állomásnál. Kőműves szakmunkás elhelyezkedne tsz-ben, állami gazdaságnál, vagy más állami vállalathoz. „Lakás szükséges” 67011 jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Vizsgázott kazánfűtőt azonnali belépéssel felveszünk. Bér megegyezés szerint. Lakást adni nem tudunk. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Nógrád megyei Patyolat Vállalat, Salgótarján. Eltűnt szeptember elsején „DEMI” névre hallgató, 2 éves fehér-fekete-zsemlye színű, trimmelés után már szőrt növesztett szuka drótszőrű foxikutyám. Megtalálóját, vagy nyomravezetőjét jutalmazom. Dr. Monori, Zagyvapálfalva. Az OBV Salgótarjáni Bányagépgyára keres megvételre sürgős exportmunkához 2215-ös és 22215-öS 100—150 db golyóscsapágyat. Minden kisebb mennyiséget is elfogadunk. Ügyintéző Juhász Márton. Telefon: Salgótarján, 10-31. 10-55. Az IBUSZ 3 napos különjáratot indít szeptember 12-én ÉSZAK-DUNÁNTÚLI túrára. Részvételi díj: panzióval 3500 forint. Jelentkezni lehet az IBUSZ-irodában. Fehér mély, cseh gyermekkocsi eladó. Pécskő u. 1. V. 46. Érdeklődni: 17 órától. Hírlapkézbesítőket keresünk. Jelentkezés Zagyvapálfalva, postahivatal. A Bábolnai Állami Gazdaság 2 éves baromfigondozói iskolát indít október hó 1-től. Jelentkezhetnek 17 évet be nem töltött fiúk, akik a 8 általános iskolát elvégezték. Az iskola ideje alatt teljes ellátást és ösztöndíjat kapnak, majd utána korszerű telepeinken helyezzük el őket. Jelentkezést írásban kérjük, a személyzeti osztály címére. A Kisterenyei Téglagyár felvesz kemence- és nyersgyártási munkákhoz férfi és női dolgozókat. Kereseti lehetőség teljesítménybérben 2000 — 3000 forint között, kazalozási munkára állományon kívülieket és nyugdíjasokat. Az állományon kívülieknek minden csütörtökön fizetünk. Napi egyszeri étkezést biztosítunk 2,70 forint térítési díj ellenében. Hideg-meleg vizes fürdő és öltöző van. Jelentkezés a Kisterenyei Téglagyárban. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspár Nógrád megyei Bizottsága «» « Megyei tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján. Petőd a. L Telefon: B-M. *2-95. ».«« 83-97. Főszerkesztő: 18-94. Belpolitikai rovat: 14-48- Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13 05 Kiadja : Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Teleler kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal• Sabotarián Ppotfím. L Telefon: 10-89. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Elfifletési díj egy hónapra 80 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat s’aleAtz,. Jón. Petőfi o. L Felelős vezetői PAPP GYÖRGY Igazgató. Index- szám 85078. "yoto arl SalgoUr-