Nógrád, 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-03 / 280. szám
Moziért Imposztorok, avagy séta a történelem panoptikumában TÖRTÉNELMI groteszk, így jelölik filmjüket az alkotók. Ilyen megjelöléssel filmgyártásunkban a Díszmagyarral rokon, csakhogy az Imposztorok a magyar kor történelmi valóságnak nem filmre átköltött mása, hanem maga a valóság, — ahogyan Prónay Pál naplóvallomásában megörökítette, elhencegte az utókornak. Ebből a naplóból a Horthykor legsötétebb, legvéresebb szakasza rajzolódik elénk, törtető és bornírt figuráival, szennyével, macskával, gyalázatosságaival. A ránkmaradt feljegyzések legplasztikusabban magát az emlékező báró Prónayt jellemzik, a különítményvezért, „Lajta bánság” teljhatalmú urát, a Horthyzsoldost és király-lakájt, a strucctollas pojácát, akit végül is azok vernek el a húsosfazék mellől, akiket zsíros koncok reményében szolgált. Prónay naplója ragyogó lehetőséget kínált Máriássy Juditnak és Máriássy Félixnek az imposztorok megalkotására. Valóban a lényeget: a történelmi helyzet és a benne mozgó, ágáló figurák groteszkségét látták meg, tapintották ki és vetítik filmvászonra. Azokat az embereket, akik így próbálnak történelmet csinálni, az útjukat, tetteiket jelző vérnyomok ellenére sem lehet komolyan venni, mert önkéntelenül érezzük, hogy menthetetlenül el kell tűnniük a történelem komoly, felelősséget követelő színpadáról, legfeljebb panoptikumban a helyük. Nos, a film e különös panoptikum kapuját tárja ki előttünk, hogy tágra nyílt szemmel csodálkozhassunk a lehetetlen lehetségesen, amit egy lehetetlenségében is létező korszak produkált. Tragikomikus amit szemlélünk, de mert a tragikus elemek feloldódtak az időben, már jobbára csak a komikum hat ránk. A film készítőinek is kimondott szándéka, hogy ez utóbbi hasson, ismervén a törvényt: a nevetségesség öt. S ennél teljesebben leteríteni egy minden mozdulatára, tettére öntelten hiú figurát, mint itt Prónayt, s nem is lehetne. S a film készítői még csak elfogultsággal sem illethetők. Prónay már életében nevetségessé vált, midőn Horhy a hétpróbás zsoldoshad éléről egy lótelep élére állítja. Micsoda komikus aláhullás ez a hatalom ábrándjaiból, a „lajta bánsági” mindenhatóságból? Máriássyéknak szinte csak reprodukálniuk kell a tényeket, hogy a történelmi groteszk elénk bontakozzék. Voltaképpen ezt is tették — s nem is igen tettek többet. Ebből a többetnem tételből viszont az az eredmény született, hogy művészi hatásban, kifejező lehetőségeiben gátak közé szorult a produktum, s kissé a dokumentumfilm szintjén rekedt meg. Már maga a történet korabeli állóképekkel, híradókockákkal indul — ami a tények hitelességét hivatott igazolni —, de a folytatásra is bizonyos statikusság jellemző, vagy híradószerű regisztráló módszer. A dokumentumláncolat inkább csak a valót mondja számunkra, bizonyos mértékben adósunk marad a művészileg igazzal, — ezért mi hiányérzetünk a látottak után. AZ IMPOSZTOROK remek színészeket sorakoztat fel a történelmi figurák megidézésére. Közülük is mindenek előtt Tomanek Nándor nagyszerű formálását élveztük. Külső és belső tartásban, hangban, arcjátékban az ábrázolás tanulmányi példáját adta. Mellette a fiatal Huszti Péter és Bálint András érdemel elismerést az árnyaltan megoldott feladatért. (barna.) Népművelési gyakorlat Megtartották Budapesten az egyetemi és főiskolai hallgatók téli népművelési gyakorlatával kapcsolatos megbeszélést, amelyen Nógrád megye képviselői is részt vettek. A Népművelési Intézet és a Művelődésügyi Minisztérium által kijelölt időben — 1970. február elsejétől tizenötödikéig — húsz egyetemi és főiskolai hallgató végez téli népművelési gyakorlatot megyénkben. A hallgatók Mátranovák, Szécsény, Pásztó, Érsekvadkert és Drégelypalánk művelődési intézményeinek munkájában vesznek részt az említett időszakban. 4 fj&uUQ „Száz Budapest nem ér meg egy Bécset!“ (9) Ezzel a jelszóval áldozta fel Hitler fővárosunkat Bécs védelmében. Ennek szellemében utasította a Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornokot, a körülzárt védősereg főparancsnokát. Budapesten egy talpalatnyi területet sem szabad harc nélkül feladni, a várost házról házra kell védeni. • Pfeffer-Wildenbruch mindent elkövetett, hogy bevehetetlen erőddé változtassa Budapestet. Csapatai ellenállási csomópontok és támpontok rendszerévé tették a lakónegyedeket, üzemeket. Műszaki zárakat telepítettek, torlaszokat emeltek, állásokat építettek, ágyúkat, aknavetőket és géppuskákat helyeztek el mindenfelé, a megközelítési vonalak tűz alatt tartására. Malinovszkij és Tolbuhin marsall meg akarták kímélni a lakosságot a hosszan tartó ostrommal járó szenvedésektől, a várost pedig a pusztulástól. Ezért közös ultimátumban, méltányos feltételek mellett fegyverletételre szólították fel az ellenséget. Ajánlatukra a fasiszták a két parlamenter, Steinmetz és Osztapenko kapitány meggyilkolásával feleltek. Nem volt más választás, Budapesten véres és nehéz, nagy pusztítás és áldozatok árán kellett az ellenséget megsemmisíteni, a lakosságot felszabadítani a hitlerista megszállók és nyilas cinkosaik rémuralma alól. A harcok a pesti oldalon kezdődtek el. Lazko vezérőrnagy 30. lövészhadteste azt a feladatot kapta, hogy zúzza szét a német csoportosítást Rákospalota, Újpest, Pestújhely, Rákosszentmihály, Zugló körzetében és a Parlament felé támadva érje el a Dunát. A 7. román hadtest feladata Cinkota, Mátyásföld, Rákosliget és Rákoscsaba elfoglalása volt, utána a Keleti pályaudvar felé kellett támadnia. Afonyin vezérőrnagy 18. gárda lövészhadtestére Kőbánya felé előrenyomulva, Budapest egész déli részének felszabadítása várt, eközben az Erzsébet-hídnál kellett elérnie a Dunát. A körülzárt csapatok elkeseredetten védekeztek. Váltig reménykedtek Hitler ígéretében, hogy felmenti őket. „A budai hegyekben már hallható a nyugatról közeledő német csapatok harci zaja” — adta hírül január 9-én a Nemzetőr című katonaújság. A lelkesítő propaganda hatott, a védők ellenállása rendkívül heves volt. A szovjet csapatok módszeres ostrommal, lépésről lépésre küzdötték magukat előre. Minden egyes épületért szívós harc folyt. Több szovjet hadosztály még 1942-ben Sztálingrádnál szerzett tapasztalatokat az utcai harcban, s azokat Budapesten hasznosította. A legfontosabb objektumokra, harckocsi és rohamlöveg összpontosításokra tüzérség és repülők mértek csapást, majd lángszórókat vetettek be a legerősebb ellenállási csomópontok és támpontok ellen. Ezt követően rohamcsoportok elszigetelték egymástól és külön-külön ostromolták meg az egyes célokat. Általában a saroképületek megtisztításával kezdték a harcot. Pincétől a padlásig vagy megfordítva, kézitusában számolták fel az ellenállást, majd a tetőn, tűzfalon vagy a pincén keresztül behatoltak a szomszédos épületbe és folytatták tovább utcasorokon, negyedeken, kerületeken át. Magas fokú katonai tudás, halált megvető bátorság, öntevékenység és határozottság voltak e harcmód legfőbb követelményei. Ezekre tanították fiatalabb bajtársaikat, a Sztálingrádnál ezer próbát kiállt, tapasztalt harcosok. Január 9-ig a szovjet csapatok befejezték a külső kerületek felszabadítását, s hozzáfogtak a belső terület megtisztításához. A védősereg helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. Mindennemű készletük fogytán volt, a hadvezetés utánpótlásról gondoskodni alig-alig tudott. Különösen gyorsan romlott a magyar csapatok harci szelleme. A kommunista párt röpiratai, a Magyar Front és az ideiglenes kormány felhívásai nyomán a katonák egyre nagyobb tömegei értették meg, hogy a magyar nép érdekei ellen harcolnak. E felismerést fokozta bennük a németek vandalizmusa, és a nyilas csőcselék eszeveszett garázdálkodása. Sokan vicil ruhába öltözve otthagyták alakulatukat, több mint 25 ezren az első adandó alkalommal megadták magukat vagy átálltak a szovjet csapatokhoz. Több mint 300 katona és tiszt a különböző kerületekben tevékenykedő partizáncsoportokhoz csatlakozott. Január 9-e után az ostrom még lendületesebben folytatódott. Az ellenség makacs ellenállását megtörve, a szovjet csapatok hat nap alatt elérték a Nagykörút vonalát. Január 16-án este Hitler rádión felhatalmazta Pfeffer- Wildenbruch SS-tábornokot a pesti oldal kiürítésére. Másnap megkezdődött az átvonulás Budára, aztán a tábornok parancsára felrobbantották a hidakat a Dunán. 1945. január 18-án hajnali 4.20-kor a 151. lövészhadosztály 581. ezredének egyik harccsoportja, Apkatov Gurgen Makarovics vezetésével elfoglalta a Parlament épületét. Néhány óra múlva véget értek a harcok a pesti oldalon. Budán a németek még egy ideig reménykedtek a felmentésben, s megpróbálták tartani magukat. Támpontjaikat azonban egymás után vesztették el, és mind szűkebb területre szorultak össze. A harcokban a szovjet csapatok oldalán bekapcsolódott a magyar katonákból szervezett budai önkéntes ezred is. Miután a felmentés végképp meghiúsult, Pfeffer-Wildenbruch elhatározta, hogy 26 ezer főre apadt csoportjával, amelyben 10 ezer sebesült volt, kitör a gyűrűből. Arra számított, hogy egy rohanással átvágja magát a budai hegyeken és Perbál körzetében eléri a német vonalakat. Február 11-én este 8 órakor megindult a kitörők lavinája. Sikerült áttörni a 180. lövészhadosztály védelmét, de az áhított célt csak 785 fő érte el. A többit megsemmisítették vagy foglyul ejtették a szovjet csapatok. Pfeffer-Wildenbruch leszedte ruhájáról SS-tábornoki jelzéseit és néhányadmagával az Ördögárok-csatornán keresztül próbált menekülni. Felszínre érve egy nagyobb csoporttal befészkelte magát a Budakeszi út elején álló épületbe. Tizenöt szovjet katona, Zagorjan főhadnagy parancsnoksága alatt megostromolta őket. Erejük kevésnek bizonyult, ezért a főhadnagy egy löveget húzatott a ház elé, majd egy környékbeli lakossal megadásra szólította fel a bentlevőket. A parlamenter visszatérve közölte: a németek megadják magukat, ha garantálják életüket, s a foglyul ejtő tiszt legalább őrnagy lesz. Zagorjan gyorsan előkerítette Szkripkin őrnagyot, a 180. hadosztály vegyiszolgálat-főnökét, s jelentette neki a helyzetet. Az őrnagy egy papírlapot vett elő és ráírta: „Én, Szkripkin, a Vörös Hadsereg őrnagya kész vagyok hadifogságba fogadni mindazokat, akik megadják magukat.” A parlamenter bevitte a házba az üzenetet. Nemsokára 120 főnyi piszkos, elcsigázott német sorakozott fel és indult fogságba. Kihallgatásukkor derült ki, hogy köztük van Pfeffer-Wildenbruch. Ő kívánta, hogy foglyul ejtője legalább őrnagy legyen. 1945. február 13-án befejeződött Budapest felszabadítása. A nagy győzelmet Moszkva 324 löveg 24 össztüzével köszönte meg hős katonáinak. Következik: A Balaton és a Dráva mentén £ 04 $thA<Al A debreceni Csokonai Színház operatársulatának bemutatója előszeretettel foglalkozik vele. Dumast, Byront, Puskint emlegethetjük, majd a modern irodalomban is feltűnik: Baudelaire, Mérimée, Maupassant és Shaw munkáiban bukkan fel ez a figura. A legmaradandóbb sikert mégis az operaszínpadon érte el. Mozart halhatalan muzsikája arról a diadalmas életet<~ szemléletről dalol, amely bekáz zengte a tizennyolcadik száa romantika is nagy második felét. Mozart Mozart öt operával ajándékozta meg a zenetörténetet. Tanulmányai folyamán példátlan zenei felfogóképességével tanulmányozta a francia és az olasz operát. A hallottakat elraktározta, a maga képére formálta, s végül újjáteremtette mindazokat a formákat fordulatokat az opera egész zenei és dramaturgiai fegyvertárát, melyet a tizennyolcadik század már készen kínált. Mik voltak ezek? Lassan kialakultak a dalmű különböző műfajai: az opera seria, mely a drámai hangot és a vígoperai hatást egyesíti és az opera buffa. Kialakul az ária, készen állnak az énekes együttesek, amelyeknek keretében kéthárom szólista vezeti együtt szólamát és a kórusok, melyek megkoronázzák az ösfzes felvonások fináléját. Újabb szerepkörök jelennek meg az operaszínpadon: mindennek jelentése van, akár a zene őstörténete elején a külön-külön megszólaló hangnak. De Mozart muzsikája nemcsak ezeket az elemeket használta fel. Bátorsággal nyúl a népies énekjátékhoz. Hatásaival bére. E. T. A. Hoffman a felvilágosult elme kap ott- veníti fel alakját, majd hont műveiben, a forradabblom századának néhány filozófiai, vagy politikai eszméje. Don Juan alakját Tirso de Molina spanyol költő és drámaíró keltette életre, a tizenötödik században, az úgynevezett sevillai krónikában A dráma meghódította a világot, már csak azért is mert a spanyol világhódítás idején született, s az akkori spanyol kalandorok, az opera címadó figurájához hasonlóan, minden vitás kérdésüket karddal, tőrrel döntötték el. A tizenhetedik-tizennyolcadik század ezt a már ismert, erőszakos, durva figurát ismét magáénak vallja, szalonképessé mosdatja, főúri környezetbe helyezi. A gátlástalanság, a durva erőszak, a romlás árnyai fokozzák Don Juan lellemét, aki nem ismeellentmondást, s ezzel tovább sodorja önmagát a bekövetkező vég felé. A témával a színpadi irodalom legkülönbözőbb műfajaiban találkozhatunk. Műzenéje színes palettát tár elénk, amely mögött már feltűnnek a pusztulás jegyei is. Kertész Gyula rendezése, a klasszikusokból indul ki. Mértéktartó, de nem visszafojtott, a zenében felcsendülő motívumok határozzák meg a színpadi cselekvés milyenségét. A rendező sallangmentességre törekedett és siker koronázza elképzeléseit. Az opera minden beállítása a lényegre törekszik. Don Juan menthetetlen pusztulására. Donna Anna, Don Ottavio és Donna Elvira mesteri hármasa a klasszikus háromszögelmélet szerint követi nyomon a bukástg a főszereplő figuráiét A kórus megfelelő egyensúllyal veszi ki részét az opeából, s ezzel a főszereplők jellememaradéktalanul domborodhat ki. Az opera címszerepét Berczelly István szólaltatta meg. Az irodalom egyik leghálásabb baritonszerepe nagy állóképességet, csalhatatlan zenei intelligenciát követel meg előadójától. A szerepből adódó féktelenség és halált megvető bátorság, amelyet a gátlástalanság és a durva erőszak egyre jobban hatalmába kerít kiváló színészi előadóképességet is követel. Berczelly játéka maradéktalanul megfelelt minden követelménynek. Izzó szenvedélyessége csak a második felvonásban felvillanó kénfüstben tűnt el — Don Juan halálában. A Pezsgő-ária prestola és a második felvonás vacsorajelenete emlékezetes marad. Könnyelmű életvidámság és a megdöbbenés ellentéte ez a két jelenet. Berczelly célvára eddigi legnagyobb alakítást nyújtotta ebben a szerepben. Don Juan szolgáiénak, Leporellónak az alakját Treftó? György Liszt-díjas kelteti életre. Életvidám játéka, hallatlan biztonsága, hangjának fénye rokonszenvessé tette Basszus szólama élt a színpadon, megtestesítője volt a jámborságnak és az opera fináléjában az ellentmondásnak. Kőváry Anikó Donna Elvira alakját hallatlan biztonsággal és drámaisággal formálta meg. Marsay Mayáil Liszt-díjas, Donna Anna fájdalmas szerepében kiváló alakítást nyújtott. Visszafogottsága, az atyja halála miatt bekövetkezett fájdalma mértéktartó és egyben drámai volt Zerlina bájos figurájét Pallos Gyönirui alakította, kellő súllyal és életvidámsággal. Don Ottavio szerepében Karnausz József mutatkozott be. Első felvonásbeli bátortalansága feloldódott a második részben, hiánytalan alakítást nyújtott, Grizsó János Masotto szerepükön a szerelmesét féltő fiatalt formálta meg, sikerrel. A MÁV Filharmonikusok zenekarát Rubányi Vilmos érdemes művész vezényelte. Lényegretörő vitalitása nevéhez méltó előadást produkált. Ctdnyi ÁrrtM Jászai-díjas díszlete hatásos és kifejező volt.M. 7. Jelenet az opera első felvonásából Fuws Koppány György NÓGRAD - 1969. december 3., szerda