Nógrád, 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-06 / 55. szám
Döntés május 8-án: Moszkvában lesz-e az 1970. május 8-án Amszterdamban dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a XXI. nyári olimpia színhelyéről. Mint ismeretes, Moszkva is kérte a rendezési jogot. Sok országban fogadták örömmel a hírt, hogy az 1976-os olimpia Moszkvában kerülhet megrendezésre. Erről folytatott beszélgetést a Szovjet Olimpiai Bizottság elnökével Konteztantyin Andrianovval az APN tudósítója. — Hogyan ítéli meg Moszkva esélyeit? — Előbb néhány szót „konkurrenseinkről”. Moszkván kívül Los Angeles (Egyesült Államok), Montreal (Kanada) és Firenze (Olaszország) kérte a rendezési jogot. Az amerikaiak legfőbb érve Los Angeles mellett az, hogy 1976-ban ünneplik az Egyesült Államok függetlenségének 200. évfordulóját. A kanadaiak arra hivatkoznak, hogy néhány évvel ezelőtt Montreálban rendezték a világkiállítást, a városnak tehát kitűnő szervezési hagyományai vannak. Firenzének, bár nagyon szeretem ezt a várost, kevés esélye van, hiszen mindössze tíz év múlt el a római olimpia óta, és alig valószínű, hogy újra Olaszországra esne a választás. — Úgy vélem, és talán nem vagyok elfogult, hogy Moszkvának van a legtöbb erkölcsi joga az 1976-os olimpia megrendezésére. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy Oroszország 1894-ben egyike volt az Olimpiai Bizottság megalapítóinak. Ezenkívül sportolóink korrekt, fegyelmezett szereplésükkel rendkívül sokat tettek olimpia? a nemzetközi olimpiai eszméért. Egész sportmozgalmunk erre épül. Többször hangsúlyozta ezt Avery Brundage is, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A Moszkvában rendezett nagy nemzetközi versenyek, világ- és Európa-bajnokságok szervezése mindig kitűnő visszhangot kapott. A Szovjetunió népeinek spartakiádja pedig méreteiben sem marad el az olimpia mögött. — Ha Moszkvára esik a választás, a szovjet főváros a legkorszerűbb technikai felszereléssel ellátott új sportlétesítményekkel fogadja az olimpia résztvevőit és vendégeit. Münchenben 21 sportág képviselői mérik össze erejüket. Ami Moszkvát illeti, biztosítani tudjuk mind a huszonhárom olimpiai sportág részvételét. Pötyi világszerte népszerű Hogyan készül a futball-labda? Balsikerek olykor megtépázzák a magyar futballistáik nemzetközi rangját, ezzel szemben megrázkódtatásoktól mentes a magyar futball-labdák jó híre a világban. Olasz, holland, német, dán, finn, belga, svájci és még egy sereg más országbeli pályákon nálunk készült labdáikkal cseleznek a csatárok, Iramodnak a szélsők, szereznek gólokat a tizenegyek. Simontom nem működik Magyarország egyetlen futball- labdagyána. Mindenféle sportágihoz készülnek itt bőrgolyók. A legkönnyebb „bőr” az 54 centiméter kerületű, 32 dekagrammos női kézilabda, és öt kilót nyom a legsúlyosabb, az izomerősítő medicinlabda. Csakúgy, mint a pályákon, a gyárban is a legnépszerűbb az op-art labda, a futballviadalok, a televíziós közvetítések sztárja. Pöttyös mintájáról, beceneve is van: „Pötyi”. Hat- és ötszögű bőrök kombinációjával Vakirják: 12, 18, 30 vagy 32 fehér és fekete szeletből. Van csíkos változata is, és ha a megrendelő különleges színösszeállításit kér — azt is készítenek: piros, krék, sárga, zöld mintázattal. Alapanyaga: a hasított marhabőr , amiből évente több tízezer négyzetmétert szabnak, varrnak, gömbölyítenek körülbelül 150 ezer sportlabdává A sokfázissú gyártás a bőrök durva csiszolásával kezdődik. Hengerelés következik, majd a hátoldalra vásznat ragasztanak, elöl alapozó festést kap a bőr. Ezután 100 Celsius fokos hőmérsékleten 20 atmoszféra nyomással történik a vasalás. Felhordják a finom festékréteget, kiszabják és minőség szerint összeválogatják a szeleteket. A labdát belülről varrják össze — kézzel: az utolsó szelet beöltése előtt a bőrgolyót egy hosszú karú vasököl segítségével kifordítják, beillesztik a gumi belsőt. Az utolsó művelet színhelye a felfújó laboratórium. Itt adják meg a végleges, mértanilag pontos gömbformát. Acélból készült, pereménél záródó két félgömbhéj közé szorítják a labdát, és egy sör csapoló pisztolyhoz hasonló kompresaszor-puskával három atmoszféra nyomást „lőnek” bele. Hogy azután a kapura milyen lövések mennek, az már a futballistákon múlik.,. Antal-gólok SKSE—Bányagép SK 6:2 (4:2) 1 Zagyvapálfalva, v.: Brezovszky. Salgótarjáni Kohász: Libus (Vári) — Tajti, Gáspár, Sebők — Csala, Végvári — Bábel, Boros (Krivanek II.), Rozgondi (Marcsek), Szeberényi, Antal. Edző: Tóth István. Bányagép SK: Pál (Szegedi) — Majoros, Gáspár, Kisházi — Kaszás, Hoffman — Kelecsényi (Mészáros), Ferencz, Jenei, Kakuk, Filkor. Edző: Benke János. Nehéz talajon a rutinosabb és jobb kondícióban levő NB I-es csapat mindkét félidőben fölényben játszott megyei I. osztályú ellenfelével szemben. Góllövő: Antal (3), Bábel (2), Tajti, ill.: Jenei (2). Jó: Csala, Bábel, Antal, ill.: Jenei, Ferencz, Hoffman. Benke János edző véleménye: — Megfiatalodott a csapatunk, sokan eltávoztak, az együttest saját nevelésű ifjúságiakból alakítjuk ki. A bajnokságban különösebb reményeink nincsenek, középcsapatként tervezünk végezni. - APRÓHIRBETÉ3EX Gyár és Gépszerelő Vállalat keres (Lábatlan, Ajka, Dunaújváros, Pétfürdő, Zagyvaróna stb.) szerelési területeire csőszerelő, hegesztő, lakatos, betanított és segédmunkásokat. Minden héten szabad szombatot, ingyenes szállást, 1 éves vállalati tevékenység után külföldi szerelési munkát is biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. személyzeti osztály. ROZSAK! Félezer gyönyörű újdonság Ezüstfenyők, díszcserjék, gladiolusz ribizli-egres-málna.Színes tájékoztató nagy árjegyzékünket díjmentesen megküldjük. Szállítás postán Szálkás kertész, Budapest. VI.. Népköztársaság u 8-Salgótarjánban, a városközpontban, Nagy na.u .. nan, a bányavárosban 1 és 5 ágyas, különbejáratú, bútorozott szobákat keresünk a fizetővendéglátás céljaira, fürdőszoba használattal. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezést kér az Idegenforgalmi Hivatal Salgótarjánban. Dejtáron, Béke utca 15. alatti ház 400-as telken, beköltözhetőn eladó. st is irdessen a JlÓfK*Ájh-ban Ferenc Gyula, az SBTC labdarúgó-csapatának középhátvédje az FTC elleni mérkőzésen csontrepedést szenvedett, ezért vasárnap Pécsett nem léphet pályára. Helyettese Gecse Ferenc (képünkön) lesz, míg a balhátvéd szerepkörét Vertig tölti be. Gecse eddig csak elvétve kapott helyet a csapatban, de úgy tűnik, idén már állandó tagja lesz. Homokterenyén született 1947. január 29-én, 180 cm magas és 79 kg. Az SBTC saját nevelésű labdarúgója. Nehéz dolga lesz vasárnap, hiszen jól emlékszünk rá, hogy a fekete-fehérek Pécsett négy gólnál kevesebbel még ritkán úszték meg. Helyezések Csepelen A hét végén Csepelen megrendezték a hagyományos atlétikai idénynyitót, amelyen Nógrádból is rajthoz álltak versenyzők. Mecser Lajos (SBTC) 5000 méteren 14:56,8 idővel a felnőttek mezőnyében győzött. Géczi (SÜMSE) 16., Zsolnai (SÜMSE) 28. lett. A juniorok mezőnyében Jakus (SÜMSE) 15:34,8 idővel 5., Fodor (SÜMSE) 15:48,2-vel a 8. helyen végzett. Az ifjúságiaknál Hálnál (SÜMSE) 35. lett 11:0,6-os idővel. A Tüzér utcában vasárnap Angyal (SKSE) hármasugrásban 14,02 m-es eredményt ért el, és az 5. lett a Bp Honvéd versenyén. Szervezeti élet Aktuális témák elnökségi üléseken Az MTI járási-városi tanácsainak elnökségei márciusban egy-két alkalommal tanácskoznak aktuális kérdésekről. Balassagyarmaton március 7-én és 28-án tűzik napirendre többek között az agitációs és propagandamunka végrehajtásának tapasztalatait, a Balassi gimnáziumnak az utánpótlás nevelésében betöltött szerepét, és a Bgy. ITSK tömegsporthelyzetét. Pásztón március 27-én az elmúlt évi gazdasági beszámolóval, és az idei költségvetés járási összesítőjével foglalkoznak, valamint megemlékeznek a jubileumi ünnepségekről, és a járás sportéletének 25 éves fejlődéséről. A salgótarjáni JTS március 9-én a jubileumi rendezvények előkészítésével, a felszabadulási jelvényszerző versenyek lebonyolításával, a labdarúgóbajnokság idei rendszerének jóváhagyásával foglalkozik. A március 20-i elnökségi ülésen a jubileumi évfordulókról emlékeznek meg, tanácskoznak az egyesületek gazdasági helyzetéről, valamint a kézilabda-szövetség munkájáról, terveiről. A városi TS Salgótarjánban március 20-án tart elnökségi ülést. Előkészítik az április 2-i tanácsülést, foglalkoznak a jubileumi sportversenyek beindításával. Szécsényben március 10-én az elmúlt évi egyesületi gazdálkodásról, és a téli spartakiád lebonyolításáról tanácskoznak. • A rétsági elnökségi ülés időpontja még nem ismeretes. Irány: Karancsberény! Emléktúra motorosoknak Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a Magyar Természetbarát Szövetség felszabadulási emléktúrát hirdetett valamennyi motoros részére. Az emléktúra célja: megemlékezés a Vörös Hadsereg felszabadító harcairól, az ellenállási küzdelmekről, a felszabadulást követő szocialista építőmunkáról. Az emléktúra előírásait 1970. december 31-ig teljesíthetik a motorosok, akik siker esetén emlékjelvényt kapnak. Ha szeptember 30-ig járják végig az útvonalat, már a november 7-i ünnepségeken átvehetik díjazásukat, a többiek pedig később. E túrák egyúttal beszámítanak az MTS felszabadulási jelvényszerző mozgalmába is. Az útvonalat bejáró túramotorosok túrajelentést tartoznak készíteni, amelynek hátlapján kell az útközben felkeresett helyeken bélyegeztetni. Bélyegzés a postahivatalokban, vasútállomásokon és üzletekben szerezhető be. AZ EMLÉKTÚRA ÚTVONALA I. : Battonya — Harkány — Budapest — Szolnok — Debrecen — Szeged — Nemesmedves. II. : Sopron — Diósgyőr — Csanyikvölgy — K.berény — Pincehely — Hódmezővásárhely — Pécs — Győr — Abda — Kőszeg — Hangony. III. : Oroszlány — Inota — Kazincbarcika — Dunaújváros — Algyő — Százhalombatta — Tiszaszederkény — Kisköre — Tiszalök. Két kérdőjel Kisterenye—Sp. Kisterenye, 100 néző, v.: Győri. Kisterenyei Bányász: Horváth — Király (Létrás), Bibók, Orosz — Szeberényi (Márton), Gaiger — Vanya, Tarlósi, Kovács, Taliga, Nagymajdon. Edző: Dávid Róbert. Zp. Építők: Nagy — Miskolczi (Székely), Ferencz, Őze (Petrovics) — Iványi (Deméndi), Mátrai II. — Tajti, Bozó (Kürti), Görgényi, Pepsinszki (Losonczi), Oláh. Edző: Kovács Ernő. A Zp. Építők-pálya használhatalansága miatt a február 25-én megrendezett első találkozó visszavágóját is Kisterenyén bonyolították le. A havas, latyakos pályán az első húsz perc tapogatózó játéka után fölénybe került az NB I-es hazai csapat. A 28. percben Tarlósi, a 44. percben Nagymajdon szerzett gólt. 2:0. Szünet után a hazaiak ismét többet veszélyeztettek, de Nagy Építők 3:0 (2:0) jó formában védett. A végeredményt 11-esből a 75. percben Kovács állította be. 3:0. Jó: Bibók, Szeberényi, Tarlósi, ill.: Nagy, Miskolczi, Ferencz. Vasárnap 9.30 órától: Kisterenyei Bányász I. — Kisterenyei Bányász II., majd jövő szerdán főpróba Mátranovákon 14 órától. A szerdai mérkőzés után a felkészülésről véleményt kértünk Dávid Róbert edzőtől. — A kezdő csapat nagyrészt kialakult. Csupán két kérdőjel van: a jobbhátvéd és jobbfedezet posztján. A védelemmel elégedettebb vagyok mint a középpályásokkal és csatárokkal. Figyelemmel kísérem azok játékát is, akik jelenleg nincsenek a 13-as keretben. Győri László Rétsági járás Blaskó , spartakiádgyőztes A kétfordulós járási sakkspartakiád egyéni döntőt megrendezte Rétságon a járási szakszövetség. A versenyen 7 egyesület színeit 9 sakkozó képviselte. Győzött Blaskó János (Nógrádsáp) 14 ponttal a 12 pontos Harsányi László (Romhányi Építők) előtt. A harmadik helyen holtverseny alakult ki, négyen értek el 10 pontot. A Berger-Sonneborn pontszámítás alapján: 3. Hutya József (Nógrádsáp), 4. Mártonfy Imre (Kétbodony), 5. Dr. Dósa Ferenc (Vörös Csillag SE), 6. Erzse József (Diósjenő). A hat versenyző éles küzdelmet vívott, egyetlen parti sem végződött döntetlenül. Március 8-án Pásztón a megyei döntőn Blaskó János képviseli a rétsági járás színeit. További márciusi esemény: 15-én, 22-én és 29-én két csoportban II. osztályú minősítő versenyt rendeznek. Mártonfy Imre * Egyéni villámversenyt rendeztek a ZIM Ady Endre művelődési otthonában Maróczy Géza — a legnagyobb magyar sakkozó — születésének 100. évfordulója alkalmából Végeredmény (14 induló): 1. Tóth L. (SKSE) 11,5, 2. Gallai (St. ZIM) 11, 3. Balázs (SKSE) 9, 4. Pethő (SKSE) 8,5, 5. Rozgonyi (SKSE) 8,5, 6—7. Székács (SKSE), Miklós (St. ZIM) 7—7 ponttal. Kutatók és témák Készül az Az utóbbi időkben új témákkal gazdagodó sportirodalmunk sporttörténészeinek kutatásai révén is több érdekes művel gyarapszik. Fiatal kutatók huzamosabb ideje gyúrtik az anyagot az első sportszociográfiához. Mint elmondották, ez a mű egy nagyobb szabású vállalkozás ,,melléktermékeként” készül. A XX. század krónikájának összeállításán dolgoznak, s ennek sporttörténeti adataiból kerekedett ki a szociográfia terve. A század elejétől a negyvenes évekig felbukkant adatokból — a labdarúgócsapatok úgynevezett ,.vaja,sikenyér_túróitól” a labdarúgás „emibervásár”-áig, melyen játékosüzérek gazdagodtak meg, ugyanakkor nem első sportszociográfia i és sportolók csak tengődtek — feltárul a játékosok, versenyzők kiszolgáltatottsága ezekben az időkben. A szociográfia a társadalmi helyzet sötét hátterével villantja fel azoknak a sportolóinknak sorsait is, akik tömegesen kallódtak el, vagy kénytelenek voltak vándorbotot ragadni, külföldre szerződni. Az olasz kluboktól, az osztrák és francia egyesületektől a brünni és tengerentúli csapatokig , számos neves magyar labdarúgó játtsz ott ebben az időben idegenben. De más témák is foglalkoztatják sporttörténészeinket. A készülő művek között érdemes megemlíteni a kupák történetét, amely a KözépNÓGRÁD — 1970. március 6., péntek európai kupától a Rimet-serlegen át a Világkupáig a népszerű kupaküzdelmek áttekintését, több mint négy évtizedes történetét kívánja megörökíteni. „Agytröszt a zöld gyepen” címszó alá a Cseh— Sárosi—Zsengellér belsőhármas szereplésére, annak a magyar labdarúgásra gyakorolt hatására vonatkozó adatokat rendszerezik. Készül Tóth-Potyának, a mártírhalált halt neves balszélsőnek és edzőjének emléket állító életregény, és végül meg kell emlékeznünk a Mező Ferenc szellemi hagyatékát rendszerező kutatómunkájáról is. A Cement- és Mészművek Váci Gyára (DCM) felvételre keres: tehergépkocsi-vezetőket, lakatosokat, villanyszerelőket, hegesztőket, csőszerelőket, esztergályosokat, valamint markolóhíd-darusokat, továbbá férfi- és női betanított és segédmunkásokat. Segédmunkásokat átképzünk: — könnyű- és nehézgépkezelőknek, illetve cementipari szakmunkásoknak! Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi csoportjánál 7—15 óráig. 7