Nógrád, 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-30 / 125. szám
Eredményes esztendő Befejeződött a pártoktatási év A TÖMEGTANFOLYAMOKON befejeződött, a káderképző tanfolyamokon befejezés előtt áll az oktatási év. Rövid időre megszakítjuk a rendszeres tanulást, hogy majd újra kezdjük a politikai beszélgetéseket, vitákat. Megyénkben ebben az oktatási évben több, mint huszonötezer hallgatója volt a pártoktatás különböző formáinak. Párttagok és pártonkívüliek, vezetők és beosztottak, nők és férfiak vállalták önkéntesen a foglalkozásokon való aktív részvételt, mert tapasztalatból tudják, hogy a kapott ismeretek megérik a tanulással járó fáradságot. Vállalták, mert a pártoktatásban a párt politikáját, munkájukat és egyéni életüket érintő legfontosabb kérdések magyarázatát kapják. A pártoktatásban 1106 propagandista tevékenykedett. Szorgalmas, áldozatkész munkájukért ezúton is elismerésünket, köszönetünket fejezzük ki. Munkánk alapján a Politika- Bizottság 1068. november 12-i állásfoglalása és a megyei párt vb oktatási terve képezte. Propagandánk kedvezően kapcsolódott a jubileumi, illetve a centenáriumi évfordulókhoz. A pártoktatás jól egészítette ki hazánk felszabadulási jubileumi évfordulójának méltó megünneplését. Egyben az évfordulóra való készülődés gazdagabbá, színesebbé, tartalmasabbá tette az oktatást, megnövelte annak érzelmi motívumait. Alig volt még egy-egy téma, melyet annyi személyes élmény kísért volna, mint „Hazánk negyedszázados fejlődése” c. témát. A foglalkozások hangulatát végigkísérte, hogy a küzdelem nem volt hiábavaló. Huszonöt év gazdasági és politikai eredményei, a dolgozók életviszonyainak alakulása, hazánknak a világban elfoglalt helye kitörölhetetlenül az emberek tudatába vési, hogy helyes úton járunk, s hogy felszabadulásunk hazánk történelmének legjelentősebb eseménye. A pártoktatás középpontjában gazdaságpolitikai kérdések álltak. Propagandánk hozzájárult, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a gazdasági kérdések iránti érdeklődés, kialakulóban van egy egységes gazdaságpolitikai szemlélet. Világosabbá és konkrétabbá váltak a végzett munka és a jövedelem közötti összefüggések és a különböző érdekek (egyéni, csoport és társadalmi) összefüggése. A TAPASZTALATOK alapján gazdasági propagandánk iránya korrigálásra szorul. Ez irányú propagandánk az elmúlt években főként az életszínvonal, elosztás, bér, stb. kérdésekben csúcsosodott ki. Nem volt szinkronban ezzel az egyik legfőbb politikai kérdés: a hatékonyság, a termelékenység fokozása, a fegyelmezett munkára való serkentés. Propagandánkban a hangsúlyt nem annyira a jövedelem megtermelésére, növelésére, mint az elért jövedelem elosztására helyeztük. Propagandánk emellett a népgazdasági szintű gyenge pontokra irányították a figyelmet és ezzel nem párosult kellő mértékben a vállalati, üzemi tevékenység fogyatékosságainak fesszegetése. Nem sikerült ma még helyére tennünk az életszínvonal fogalmát sem a közvéleményben. Többen az életszínvonal fogalmát leszűkítik a bérjellegű juttatásokra. A pártoktatásban — a középfokú iskola kivételével — több mint hetven téma került feldolgozásra. Ennek 47 százaléka gazdaságpolitikai, 23 százaléka társadalompolitikai, ideológiai jellegű, 17 százaléka világpolitikai, nemzetközi kérdésekkel foglalkozott és 13 százaléka a magyar forradalmi munkásmozgalom történetével kapcsolatos téma volt. Az ideológiai, világnézeti jellegű témák feldolgozása segítette a szocialista személyiség szélesebb körű formálását, a tudományos világnézeten alapuló meggyőződés kialakítását, erősítését. A pártoktatás hallgatóinak jelentős része ma már látja, hogy az anyagi érdekeltség következetesebb érvényesülése nem jelenti a szocialista tudatosság és erkölcs elveinek feladását. Hazánkban a kispolgáriság már nem elsősorban a társadalmi viszonyokban, hanem az emberek egy részének tudatában gyökeredzik. Ezért a kispolgári szemlélet és magatartás leküzdésében rendkívül nagy szerepe van a türelmes, megalkuvás nélküli harcnak, az eredményes szocialista tudatformálásnak. A pártoktatás erősítette azt a meggyőződést, hogy az egyén csak a közösséggel, annak részeként boldogulhat. A pártoktatás számos meg nem értett, vagy félreértett kérdést tisztázott, illetve erősített a meggyőződést egyes kérdésekben. Úgy...-n«jW’a felszínre kerültek egyes, már lezártnak vélt problémák is. EREDMÉNYES évet fejezünk be. Az oktatás iránti célkitűzéseket alapjaiban teljesítettük. Az értékelés, az elemzés és az új oktatási év előkészítésének időszakában vagyunk. A pártokttartás valamennyi résztvevőjének jó pihenést, a pártszervezeteiknek az új oktatási év előkészítéséhez sok sikert kivenünk! Ozsvárt Lőrinc Bőrlabda a fordítókdra Csodaszép környezetben, Mátrakeresztes egyik házának udvarában labdát varr egy fiatalasszony. A futball-labdákat darabokból kell összevarrni. Ki gondolná, hogy egy labda harminckét darabból áll, ebből tizenkettő fekete és húsz fehér? Bognár Sándorné mosolyog: — Tévélabdának hívják az ilyen futballt. Értetlenül nézek, mire megmagyarázza: — Azért kell, hogy feketefehér, vagy piros-fehér legyen a labda, hogy a tévénézők is lássák a képernyőn. Ezentúl nagyobb tisztelettel fogok ránézni a guruló jószágra. Mert tudom, milyen hatalmas munka fekszik benne, amíg egy-egy labda elkészül. A mátrakeresztesi labdák először Budapestre utaznak a Kézműipari Vállalathoz, onnan pedig indulnak a világ sok-sok országába. — Most már öt óra alatt varrok össze egy labdát — mondja Bognárné — de mikor a legelsőt csináltam egy nap sem is volt elég. Nem könnyű ileg átlyukasztani a bőrt,mellett az öltéseknek szép szabályosaknak kell lenniük. Különben nem veszi át a vállalat. Miközben Bognárné magyarázza az öltéseket, Bognár Sándor, a férj nekiáll a labdakifordításnak. Ez külön művelet. Először be kell hozni az úgynevezett fordítófát, ami nem más, mint egy nagy fadarabba szorosan beerősített nyél. A fadarab azért kell, hogy rá lehessen lépni. Mert a labda kifordításához ugyancsak férfierő szükséges. A nyélre ráhúzza a labdát, aztán valamennyi bőrdarabot külön fordítja ki. Nagy gyakorlat kell hozzá. A futball-labda ezzel még nincsen készen. Erős selyemfonallal hozzáerősítik, ragasztóval odaragasztják a belsőt, és következik az utolsó művelet, a befejezés. Ennek is ugyanúgy rejtve kell maradnia, mint a többi varrásnak. Bognárné magyarázza: — Amikor az utolsóhoz jutunk, horgokat kell csinálni és azt a tűvel behúzogatni. Még gyakorlott szemnek sem szabad észrevennie, hol fejeztük be a munkát. A labdafordítás művelete után Bognárné valamennyi ujjára megint felhúzza a védő bőrgyűszűket és tovább folytatja a varrást. Gyorsan kell dolgozni, mert nincs az a mennyiség, amit a vállalat át ne venne, ha minőségileg megfelel. Hiába, kelendők a magyar futball-labdák. — csatai — Lakásépítés Még ebben az évben megkezdődik egy 24 és egy 16 lakásos OTP-társasház építése Fásztón, a faluközpontban. Emellett egy 8 és egy 12 lakásos állami lakóépület munkálatai is megkezdődnek. A 8 lakásos épület alsó szintjén üzleteket képeznek ki — elsősorban zöldség—gyümölcs- és élelmiszer-szaküzletet , amely segíti a járási székhely jobb ellátását. Az építési területek biztosítása részben már megtörtént, illetve jelenleg is folyik a régi épületek bontása. Begyújtás előtt a Zagyva II. Már csak órák vannak hátra Amikor belépek az üzemvezetői irodába, Bálint Ferenc éppen „beöltözik”. Tíz óra van. A síküveggyári Zagyva II. kemence átépítésének és felújításának ideje alatt délelőtt tíztől este tízig tizenegyik egyházamban szolgálatban van. — Még az újságokat sincs időm kiolvasni —mondja mosolyogva. — Szépen félreraktam a Magyarország legutóbbi számait, majd ha befejeződik az építkezés, akkor nekiülök.. Nagyon téved, aki az üzemvezetőt ezekben a napokban simára vasalt kék köppenyben, fehér inggel, nyakkendősen és félcipőben képzeli el. Bálint Ferenc viseltes munkaruhát ölt, bakancsot húz a lábára. A körülmények, a milliókra rúgó beruházás miatt felgyorsult, életritmus, az építkezés helyszíne, a csarnok állapota most nem tűri a „flancot”. Mélyben és magasban Lépten-nyomon hatalmas kőtömbökbe botlik a láb, a magasban és a mélyben fürge kezű, hajladozó emberek dolgoznak, targoncák hordják az építési anyagot, kopácsolnak az ácsok, építési törmelék pora úszik a levegőben, ezerféle zörej hangjai töltik be a csarnokot. A három húzógépen már az utószerelési munkákat végzik, amelyekhez most első ízben utómelegítőkamrákat alakítottak ki. Általában kétszáz nap alatt itt az üveg fokozatosan annyira megszilárdul, hogy húzásra alkalmatlanná válik. Le kell állítani a húzógépet és a munkát csak a felfrissítés után lehet folytatni. Ezt az időt szeretnék a száraz utókamrák révén meghosszabbítani. A kemence másik oldalán a darupálya meghosszabbításán fáradoznak a szerelők. A korábbinál hosszabb lesz a kemence, ennek megfelelően a darupályát is módosítani kell. Pontosan a fejünk felett dolgoznak, vastag kötetet erősítettek a vasszerkezetre, amelynek végét odalent két-két ember markolja. A kemenceépítkezés etben járatlan nem érzi elég megnyugtatónak a biztosításnak ezt a módját. Úgy érzi, hogy bármelyik percben a fejére zuhanhat a sokmázsás szerkezet. Pedig ez még véletlenül sem fordulhatna elő, hiszen nemcsak azon a két szál, csupasz kötélen múlik a dolog. Letekintünk a lábunk alá, ahonnan hatalmas rés ásít ránk, a mélyben a kemenceváltó szerkezetek körvonalai láthatók. A váltószerkezetekhez való két hattonás öntvényt a Salgótarjáni Kohászati Üzemek ácsbrigádja helyezte el a mélyben. Bálint Ferenc érdekességként megemlíti róluk, hogy a salgótarjáni tv-relét is ők ár fel. A magasból kőpor hull a nyakunkba. Intenek és kiáltanak, hogy ne menjen senki a darupálya alá. Óvatosan leereszkedünk az épülő kemence belső terébe, ahol ácsok és kőművesek, kisegítők csoportjai dolgoznak. A kemencekád akkora, hogy talán még táncteremnek is megtenné. Meg akarom emelni az egyik kőtömböt, ami arra vár, hogy beépítsék. Szégyenszemre be kell vallanom, hogy megmozdítani is alig bírom. Megtették a masukét — Mi egész nap ezzel dolgozunk — mondja Tajti Tibor kőműve, aki tíz éve, dolgozik a szakmában. — Ha ezt csinálna, magának is ilyen lenne a keze — mutatja a kézfejét, amely duzzadt, a tenyér bőre kemény és repedezett. — A héten befejezzük a munkát. Úgy érzem, hogy megtettük a magunkét, most már csak a vezetőkön múlik, hogyan értékelik igyekezetünket. Marton Vendel fiatal kőműves Ajkáról érkezett Salgótarjánba, hogy a testvérvállalat megbízásából besegítsen a kemence építésébe. Úgy mondja, hogy ő „vörös munkába” szabadult, vagyis nem kemenceépítőinek tanult, hanem a hagyományos kőművesszakmában szerezte a segédlevelet. — Jóformán kezdettől fogva itt vagyok, amióta csak az építkezés megkezdődött — mondja a homlokát ráncolva. — Ilyen nagy kemencefelújításban eddig még nem vettem részt. Hatan vagyunk Ajkáról. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat szállóján lakunk. Jól érezzük magunk Salgótarjánban... Néhány napig hátráltatta a munkát, hogy nem érkezett meg időben az építőanyag. „t vaktörő” vállalkozás Bálint Ferenc a bennfentesek biztonságával mutogatja az épülő kemence különböző részeit. Ez itt francia illetőségű építőanyag, a samottköveket, fenéklapokat és hidakat két nyugatnémet cég — a VGT és a DIDIER — szállította. Vannak itt osztrák boltozati elemek és égőkövek. A jugoszláv ipar pedig magnezitet adott az építkezéshez. Még egy ,,nyaktörő” vállalkozás: a meredek, félkész kemencefalon a kövekbe, vasszerkezetekbe kapaszkodva fölmásszunk a boltozatra. Toldi Károly brigádvezető a zajt túlharsogva magyarázza el a főboltozat készítésének fortélyait. Az egészen folyékony, zöld színű malter úgy tartja össze az ékelt téglákat, hogy a boltozat önmagában megáll, semmilyen tartószerkezetre nincsen szükség. — Annak a kőnek a sarka letörött, tedd félre — szól oda az egyik munkatársának. A kőművesek azt ígérik, hogy a hónap végére befejezik a kemence építését. Ezt követően megkezdődhet a „horigolás”, a kemény üveg behordása a kemencetérba Már csak órák vannak hátra, hogy a tervezett határidőnél csaknem egy héttel hamarább fellobbanhasson a kemencében a földgáz lángja. A határidő előbbrehozása, — ami a kemenceépítők helytállásálnak és az üvegipar összefogásának eredménye — mintegy 90 ezer négyzetméter síküveggel, közel másfél millió forinet termelési értékkel jelent többet a gyárnak. Kiss Sándor Őszintén egy fogas kérdésről Négyezer forint egy fiatalemberért Ülünk a fehér asztalnál, a társaság többi tagja zenekíséret nélkül nyűvi a nótákat, főleg a Röpülj páva nyomán slágersikernek számító népdalokat. A tányérokról nagy rántott szeletek csüngenek le, a poharakban arany színű ital csillog. Berta István, a dejtári tsz-elnök magába mélyed, látszik rajta, hogy csak a teste van itt a teremben. „Jó dolgot forszírozol te” — mondja — „csakhogy nem olyan egyszerű kérdés az. Tudnál te olyan tsz-elnököt mutatni, aki nem örülne a fiatal tsz-tagok jelentkezésének? !” — A baj ott kezdődik, s ezt nemcsak dejtári tapasztalatok alapján mondom: a mezőgazdaság mind a mai napig nem szerezte meg a tekintélyét. A tsz-ek vagyona, színvonala sokat nőtt? Hazudna, aki azt mondaná, hogy nem sokat. Biztonságos az emberek élete, megszilárdult, állandósult-e a jövedelem? Minden évben szép adatok igazolják, hogy a fejlődés következetes és a jobb tsz-ekben a tagság már legalább úgy él, mint egy átlagszínvonalú ipari üzemben. Ennek ellenére a földművelés mint szakma egyáltalán nem a legmegbecsültebbek közé tartozik. Furcsa, de borbélynak vagy még útkaparónak is szívesebben adja némelyik szülő a gyerekét. Az eredmények szépek, országos adatok bizonyítják, hogy a növénytermesztők és állattenyésztők két keze munkája után nőttön nő nyugati exportunk. Az exportmarhákért kapott dollárért gépeket, felszereléseket, licenceket kapnak a gyárak, ipari üzemek. A szakma megbecsülése azonban elmarad a hangzatos eredményektől. Sok ebben a nevelők felelőssége. Hibás ebben a tévé, a rádió, a sajtó, az iskola, a szülő... (Megjegyzése feleleveníti az alig egy órával korábban Rétságon lefolytatott vitát, amelyben Pelle János, a NEB jávási elnöke is részt vett és elmondotta privát véleményét. Ez sem volt tehát hivatalos beszélgetés, hanem az a fehérasztal-színvonalú, kötetlen társalgás, ahol a szülők ostorozzák gyermekeiket. A hagyományokhoz híven elpanaszoltuk, hogy fiataljaink nem olyan céltudatosak, megfontoltak, felvértezettek, mint azt elvárhatnánk tőlük, tehát „nem olyanok, mint mi voltunk”. Túl a szülő—gyerek konfliktuson, úgy találtuk, hogy ebben nagy az iskola és a szülők felelőssége. A túlzott igényesség, a helyenként megnyilvánuló közömbösség, a politika háttérbe szorulása a harsogó beat mögött nem következhetett volna be, ha nem táplálják alulról is, fölülről is. Mert hogyan becsülje az a gyerek a pénzt, akinek a középiskola javaslatára gondolkodás nélkül odaadja a szülő sokszor a 300—100 forintot is néhány napos kirándulásra, vagy ha zsebpénznek kétszer annyit kap, mint amennyit kér? Megrójuk-e azért, ha a szocialista karriert, az érvényesülés lehetőségét összetéveszti a kapitalista karrierrel, ahol impresszáriók reklámhadjárata miniszoknyás és hátulgombolós nadrágú teenagerekből egyik napról a másikra sztárt gyárt, ha a tévé ifjúsági műsoraiban azon kell meghatódnunk, hogy a gimnázium padsoraiból hogyan pattan ki a táncdalénekes, meg sem állván a londoni szerződésig? S vajon csak néhány esztendeje is még hány olyan általános iskolát találhattunk, ahol megfelelő következetességgel népszerűsítették a pedagógusok a tsz-t?) — Nagy kérdés ez — folytatja a tsz-elnök. — S egészen nem is marasztalhatjuk el azért a fiatalokat, mert annyira igényesek. Az is baj lenne, ha a szakiskolákban nem a korszerű nagyüzemi gazdaság szívonalán ismernék meg a mezőgazdaságot fiaink és leányaink. Ez függetlenül a fiatalítás égető problémájától legfontosabb gazdasági és politikai kötelezettségeink közé tartozik. Következetes gépesítés, állandó korszerűsítés, jó falusi népművelési munka. Erre van szükség. Ipari megyében élünk, itt sokkal inkább kényszerűség, hogy a paraszti életet a munkásokéhoz közelítsük. Mi magunk is figyelünk erre. Szövetkezetünkben épülőben van az üzemi konyha, a mosdó és fürdőszoba. Az magában véve nagy dolog, hogy az állattenyésztők megmosdhatnak és ruhát válthatnak__Persze ez nem jelenti azt, hogy a helyes neveléssel otthon és az iskolában nem kell többet foglalkozni! Még nagyobb feladat hárul a szövetkezetekre, a mi helyzetünk nem könnyű: háromszázhúsz dolgozó tagunk és alkalmazottunk van, s ebből csak hatvan tsz-tagnak van szakmunkás- vagy ennél nagyobb képesítése. Az állattenyésztésben nincs egyetlen szakmunkás sem, a kertészetben is csak kettő. Természetesen itt felvetődik a kérdés, mit tettem én ebben az ügyben. Kétszer részt vettem a Dejtári Általános Iskolában a szülői értekezleten, tájékoztattam, agitáltam. Az eredmény: hatan jelentkeztek mezőgazdasági gépésznek Pétervásárára, a szakiskolába. — A baj nagy, többet kell törődnünk a fiatalítással. Negyven üszőnket nem tudjuk kire bízni. Vagy hogy még szemléltetőbben vázoljam helyzetünket: a múlt vasárnap az állattenyésztésben két emberünk is beteg lett. Idős hetven—hetvenkét éves emberekről van szó. Egyszerűen nem tudjuk kivel pótolni őket. Már tehetetlenségemben azt mondtam: havi négyezer forintot ajánlanék egy jó erőben levő, 40—50 éves hozzáértő embernek, csak vállalja el a munkát. Hát, ilyen borzasztó helyzetben vagyunk. Nincs más, vissza kell szerezni a mezőgazdasági munka tekintélyét! Lakos György 3. NÓGRÁD «I 1970. május 30., szombat