Nógrád, 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
Péter János Norvégiában László Balázs, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Péter János külügyminiszter kedden Oslóba érkezett. 17 óra 12 perckor szállt le a MALÉV TU–134-es gépe a norvég főváros fornebu-i repülőterére, ahol külügyminizterünket és kíséretét — Csntergályos Ferenc nagyköetet, a területi főosztály vezetőjét, dr. Bányász Rezsőt, a aitófőosztály vezetőjét, dr. ivilanovics Jánost, a skandináv refeatúra vezetőjét, Antalpéter Tibort, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályezető-helyettesét, valamint a delegációhoz Oslóban csatlakozó Schiffer Pál, norvégiai nagykövetünket — Svenn Strag norvég külügyminiszter fogadta. Magyar részről a diplomáciai ministrió és a kereskedelmi kirendeltség képviselői üdvözölték Péter Jánost. Este a norvég kormány díszvacsorát adott külügyminiszterünk és kísérete tiszteletére. Szerdám délelőtt Péter János látogatást tesz norvég kollégájáknál, majd ezt köveően megkezdődnek a hivaalos tárgyalások. — A megbeszéléseknek sajátos jelleget és jelentőséget keölcsönöz, hogy magyar—norvég viszonylatban ez az első külügyminiszteri találkozó. KülügyitT miniszterünk tárgyalásai most új fejezetet nyitnak a két ország kapcsolatainak fejlődésében. A kétoldalú kapcsolatokon kívül, természetesen kiemelkedő helyet foglal el a tárgyalások napirendjén a szocialista országok által kezdeményezett európai biztonsági értekezlet ügye. A NATO miniszteri tanácsának római ülésszaka után szerdán először találkozik a Varsói Szerződés egyik országának külügyminisztere egy NATO-tagállam külügyminiszterével Péter Jánosnak tehát elsőiként lesz alkalma tájékozódni a NATO-ülésszakon elfogadott dokumentumok konkrét jelentéséről és értelmezéséről. (MTI) Péter János külügyminiszter a norvég kormány meghívására hivatalos látogatásra Norvégiába utazott. Képünkön: Pója Frigyes, a külügyminiszter első helyettese búcsúzik Péter Jánostól a Ferihegyi repülőtéren Keddre virradó éjszaka Szíriai rohamosztagok behatoltak a Golan-fennsík frontvonalának középső és déli övezetében a megszállt területre. Itt megtámadták az ellenség kiépített állásait. Egy szíriai katonai szóvivő közlése szerint az állások felmentésére siető izraeli egységekkel kialakult tűzharcban 15 izraeli katona vesztette életét, illetve sebesült meg. Két páncélozott katonai jármű felrobbant. A szíriai rohamosztagok két katonát vesztettek. (MTI) Indokína Amerikai Három ország ellen A dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők kedden hajnalban nagyszabású támadást intéztek a dél-vietnami kormánycsapatok egyik támaszpontja ellen az ország északi részében. Áttörték a védelmi gyűrűt, és elfoglalták a támaszpont egy részét, majd 12 órával a támadás kezdete után is még onnan tartották tűz alatt a támaszpont többi részében meghúzódó, védekező saigoni kormánykatonaságot. A dél-vietnami Da Krons támaszpont ellen indított támadással egyidőben, Kambodzsában a kambodzsai partizánok is akcióba léptek, a Chupültetvény térségében indítottak támadást. A támadás igen heves volt. Kambodzsában „a gerillák” elfoglaltak hétfőn egy várost, amely a fővárostól 104 kilométerre fekszik északra. A hírügynökség a város nevét nem említi. Az amerikai légierő hétfőn Indokína három országa ellen hajtott végre légitámadásokat. Mind a B—52-esek, mind pedig a vadászbombázók támadták Kambodzsa, Laosz és Dél-Vietnam területét. Szerdán magas szintű, úgynevezett .ténymegállapító” küldöttség utazik az Egyesült Államokból Délkelet-Ázsiába. A küldöttséget Herbert G. Klein, Nixon elnök sajtófőnöke és Bryce N. Harlow, az amerikai elnök tanácsadója vezeti. Jól értesült körökben úgy tudják, hogy ellátogatnak Kambodzsába, Dél-Vietnamba és esetleg Thaiföldre is. A Fehér Ház sajtóhivatalának szóvivője szerint a csoport június 9-én tér vissza Washingtonba és tapasztalatairól jelentést terjeszt Nixon elnök elé. A thaiföldi kormány szóvivője kedden a minisztertanács ülése után sajtóértekezletet tartott, és ezen azt állította, hogy csak azokat a Thaiföldön élő „kambodzsai állampolgárságú vagy kambodzsai származású” állampolgárokat küldi Kambodzsába, akik „önként jelentkeznek”. A kambodzsai puccsista kormány csapatai kedden reggel Phnom Penhtől mintegy 50 kilométerre délre, Prey Nhek falucska térségében súlyos veszteségeket szenvedve kénytelenek voltak Tram Knar felé visszavonulni. (MTI) Aramburu-ftug Kér Szíriai támadás Erősödik az ellenállók , a Pamas egysége Hétfőn két bizottságot aláállási szervezetek Utal békítőst a Palesztinai Nemzeti nyújtott tervezetek alapján. Tanács, s kedden e bizottság Szerdán ismét teljes ülést tartokban folytatta munkáját az a nemzeti tanács, s ekkor a két ellenállási mozgalom kairói bizottság ismerteti munkájákongresszusa. Az egyik bizottság azt kapta feladatul, hogy tanulmányozza a központi bizottság megválasztásának részletkérdéseit, a másik pedig a Palesztinai katonai egység témájával foglalkozik az ellen nak eredményét. Hétfői ülésén a Palesztina Nemzeti Tanács elfogadta a Palesztinai nemzeti egység formuláját. Jaszer Arafat, az El Fatah szervezet vezetője 9 pontos tervezetet terjesztett a nemzeti tanács elé, s ebben javasolta, hogy hozzák létre az ellenállási mozgalom egyesített katonai parancsnokságát—, s ennek rendeljék alá az ellenállás összes fegyveres erőit, valamint egyesítsék a kiképzést, a felfegyverzést és az élelmezést. Mint az Al-Ahram hírül adja, a nemzeti tanács egy magas szintű bizottságot alakított és tett felelőssé a libanoni— Palesztina! ügyekért, tekintettel a helyzet új fejleményeire, a Dél-Libanon ellen elkövetett izraeli agreszióra. (MTI) (FtAgisUs és 1. oldalról) vasztyjanov űrhajós pedig elemezte a fülkeablakoknak a A Szojuzt–9 űrhajó kedden hajtóberendezés működése délután magyar idő szerint 16 következtében előállott terheóra 33 perckor befejezte a 14. rését, továbbá meghatározta a fordulatot a Föld körül. Az űr fülkeablakok közelében feltűbajosok teljesen elvégezték az űg részecskék és különböző űrrepülés első munkanapjának programját Az 5. körben Andrijar Nyikolajev manővert hajtott végre a kézi tárolóberendezéssel, utána bekapcsolta a pályaműtárgyak méreteit. Ebéd után az űrhajósok rövid pihenőt tartottak. Lefekvés előtt megmérték vérnyomásukat és az űrhajó naplójába felülte hajtóműveit A művelet ^érték a nap eredményeit eredményeként az űrhajó új sályára tért át, amelynek jelemzői a 14. fordulatban a A Szojuz–9 moszkvai idő szerint 6.00 órától 16.00 óráig a szovjet rádiózás övezetén kívül következők voltak: legnagyobb tartózkodott. Moszkvai idői eltávolodása a Föld felületétől szerint 14.00 órakor megkezdől 267 kilométer, legkisebb eltávolodása 213 kilométer, keringési idő 89,05 perc. Az űrrepülés első napjának programját teljesítve Nyikolajev ezredes megfigyelte és lefényképezte a Föld felületének különböző földrajzi és földtani formátumait. Szedőtt az űrhajósok második munkanapja. Az egyik rádiós összeköttetéskor tolmácsolták; az űrhajósoknak Neil Armstrong amerikai űrhajós üdvözletét. A Szojuz—9 lárd kétoldalú áll fenn. (MTI) űrhajóval szirádiókapcsolat Tiz nappal hamarabb folytatás az 1 oldalról) kemencébe. Az olvasztótérben mesterséges szűkületet hoztak száj alatt végeztek el a „hart- térre, ami javítja a belső tolást”, a kemény üveg beáramlást és az üveg egybehordását. Így vált lehetővé a műbbé válik. Hasonló célzatvasárnapi begyújtás, amivel túl mechanikus keverőt is bekét egynapos előnyt szerez- építenek a kemencébe. Kitűlek nő — nagyobb hányadában Az üzembe helyezés nem import — építőanyagból a egyik napról a másikra törté- korábbinál tartósabb szerkezetk. A felfűtés tizenkét nagű kemencét építettek fel. Az pig tart. A főégőket június üzembe helyezés után a napi 10-én gyújtják be Egy nap termelés meghaladhatja a par később kezdődhet meg a 18 000 négyzetmétert, ebben nételeolvasztás, ami általában fekszik az első osztályú üveg négy napot vesz igénybe. A aránya: Míg ebben az üzemkívánt szintet június 14-énben tavaly egész évben 848 000 érik el és június 15-e lesz az négyzetméter első osztályú első üveghúzási nap Az átépítés során három méterrel növelték a kád hosszát. Módosították az adagolórendszert: a korábbinál kevesebb szennyeződés juta síküveget húztak, az idén csupán az utolsó negyedévre 334 000 négyzetméter első osztályú síküveg gyártását tervezik. (k. s.) NÓGRÁD — 1970. június 3, szerda f Cagiarno bíboros, Argentína római katolikus prímása, személyesen kérte azokat, akik pénteken elrabolták Pedro Eugenio Aramburu nyugalmazott altábornagyot, hogy kíméljék meg a fogoly életét. A bíboros a rádión keresztül szólította fel az emberrablókat: vegyék fel vele az érintkezést, s így kerüljék el azt, „ami beláthatatlan következményekkel járó erkölcsi szörnyűség lenne.” Caggiano azután lépett fel, hogy az emberrablók — a legutóbbi hírek szerint jobboldali peronisták — bejelentették: a volt államelnököt megölik, mert 14 évvel ezelőtt kivégeztetett 27 embert. Kedden hajnalban egyébként megint húszezer rendőr és detektív állt Csatasorba, hogy Aramburunak és elrablóinak nyomára bukkanjon. Előzőleg Ongania államelnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. Az ülés után közleményt adtak ki. Onganiáék szerint „Aramburu elrablásának nincs köze Argentína belső problémáihoz” és ezért a kormány „szilárdan viszonyul” az emberrablók követeléseihez Gyermekek és a kínai sajtó Kínában hivatalosan nem szeresen előadásokat tartanak emlékeznek meg a nemzetköz munkásoknak, parasztoknak, zi gyermeknapról de több katonáknak a gyárakban, történet jelent meg a sajtókommunákban és a laktában a kínai gyerekekről, nyákban. Csaknem valamennyi nankingi elemi iskolában A gyermeknap alkalmából ilyen Mao-propagandacsopornépszerűsített példakép miattát alakítottak a „kis vörösegy 200 millió kínai gyermek katonákból”, számára az az öt tízéves, akik — figyelmen kívül hagyva a felnőttek figyelmeztetését — egy erdőtűz oltása közben a legveszélyesebb helyen szálltak szembe a lángokkal és a lángok közt lelték halálukat. Az erről szóló beszámoló így hangzik: „az emberek látták őket, amint belerohannak a lángokba és hallották, amint Mao elnök nagy tanítását kiáltják: »amikor a népért halunk meg, az méltó halál«. Az öt fiatal hőst pillanat alatt körülvette a tűz, de az emberek hallották kiáltásaikat: »Éljen Mao elnök!« végül a tüzet eloltották és a közös vagyont megmentették, de az öt gyerek (a legfiatalabb tízéves volt), életét áldozta.” Kevésbé drámai példakép az a Mao Ce-tung gondolatainak terjesztésére alakult nankingi propagandacsoport, amelynek résztvevői „Mao elnök kis vöröskatonái”. A gyermekekből alakult kultúrcsoport tagjainak átlagos életkora 11 év. Tanítás után rend- Széles körű nemzetközi figyelem közepette folynak a francia fővárosban Gromiko szovjet külügyminiszter tárgyalásai. Képünkön: Gromiko (jobb oldalt) francia kollégájával, Maurice Schumannal, a híres Qual d’Orsayn, a francia külügyminisztérium patinás palotájában f, \ ■ megnyílt a föld... A mentőosztagok ezer holt világtól. Vannak városok, ahol testet emeltek ki eddig az a repülőterek kifutópályái víz észak-perui földrengésben ősz ajá kerültek és ezáltal a létszeomlott házak romjai alól. _ , , Az Andok lábától a csendes fontosságú légiutánpótlás kocóceáni partokig terjedő föld kuzatos, hanem egyenesen lesávban, amely a földrengéstőlhetetlen. A perui kormányzat, a legtöbbet szenvedett nyolc- az rendelkezésre álló vanezer ember hajléktalan. A halálos áldozatok végső száma lehetőséget latba vetette a fáról megoszlanak a vélemények. kosság megsegítésére, miköz Egy kormánytisztviselő — akitben újabb, ezúttal közepes az AP hírügynökség idézett erejű földmozgások érintették hétfőn este — feltételezte, a körzetet és pánikot keltethogy ez a szám még a katasztreri az egyébként is agyonhajrofális harmincezret is elérheti. szoit hajléktalanok körében. A kormány hivatalos szóvivője cáfolta ezt és az adatot mi A perui kormány érintkenimálisan ezer halottban, 1izesbe lépett az Egyesült Állametve ötezer sebesültben remek panamai hatóságaival és l ölte meg. Sok andesi falut a Chilével, s gyors segélyt kért lavinák, amelyek a földrengés tőlük, Alvarado államelnök következtében indultak, és hétfőn este szemleutat tett pusztító útjukra, teljesen első Chimbotéban dortak, más hegyvidéki körzeteket pedig gigantikus földcsuszamlások vágtak el a kül A földrengésről megérkeztek az első szemtanúi beszámolók. Egy rendőr: „egyszerűen megnyílt a föld. A házak meginogtak, ráomlottak a szomszédosházakra, ledöntötték a falakat, beomlasztották a háztetőket Egész lakónegyedek váltak egyszeriben romhalmazzá. A romok alól nyögés, segélykiáltás hallatszott.” (MTI) Az arab világban folytatódnak az akciók koordinálását célzó erőfeszítések. Képünkön: Kadhafi líbiai államfő Husszein király kíséretében megtekint egy Jordániai frontszakaszt Pompidou —Brandttalálkozó Pompidou, francia köztársasági elnök június 3-án kétnapos látogatásra Bonnba érkezik, hogy a két ország közötti szokásos évi legmagasabb szintű megbeszélések keretében találkozzék Brandt nyugatnémet kancellárral — jelentették be kedden a bonni külügyminisztériumban. Ez lesz idén a második Pompidou —Brandt-találkozó. Az elsőre január 30—31-én került sor a francia fővárosban. (MTI)