Nógrád, 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-26 / 226. szám
A Szovjetunióban tartózkodó Schiller nyugatnémet gazdasági miniszter (bal oldalt) ismét találkozott Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszterrel (jobbról a második) Rdmann levele Max Reynann nyílt levelet intézett Willy Brandthoz. A pénteken nyilvánosságra hozott levélben hangoztatja, hogy már áprilisban javasolta a kancellárnak, hogy találkozzanak a Németország Kommunista Pártját (KPD) betiltó határozat feloldásának megvitatására. Javaslata azonban válasz nélkül maradt, s ezért ezt most megismétli. A levél hivatkozik arra, hogy a KPD új programtervezete nem áll ellentétben a nyugatnémet alkotmánnyal. A kancellár azonban egy sajtókonferencián azt mondotta, hogy mint az SPD elnöke nem érdekelt egy erős kommunista párt létezésében. Ez beismerése annak, hogy a betiltó határozat fenntartása nem jogi, hanem politikai kérdés. Ami azt az érvet illeti, hogy már van egy kommunista párt az NSZK-ban, a DKP (Német Kommunista Párt), nem helytálló, mert bizonyos erők a KPD-t betiltó határozatra való hivatkozással kétségbe vonják a DKP legalitását. Willy Brandt többször hangoztatta, hogy a betiltást nem tartotta helyesnek. Ez azonban nem elegendő. Konkrét lépésekre van szükség a betiltás hatálytalanítására — írja nyílt levélben Reimann, aki, újból személyes találkozást javasol Brandtnak a felvetett probléma megvitatására (MTI) Kissinger utazik Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója értesülések szerint szombaton Párizsba repül, hogy tanácskozzék David Bruce-szal, a vietnami négyes értekezleten résztvevő amerikai delegáció vezetőjével. Úgy tudják, hogy Kissinger előkészíti Nixon elnök megbeszéléseit Bruce nagykövettel és helyettesével, Philip Habibrbal. Amerikai források szerint David, Bruce most azt igyekszik megtudni, Xuan Thuy-tól, a VDK delegáció vezetőjétől hogy vannak-e „új mozzanatok” a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány nemrégiben közzétett békekezdeményezésében. Mértékadó washingtoni megfigyelők már hosszabb ideje jósolják, hogy Nixon elnök a november 3-i részleges kongresszusi választások előtt időzített „békekezdeményezéssel kívánja lecsillapítani vietnami politikájának hazai ellenzékét. (MTI) parancs Jordániában Az ammani rádió helyi időő szerint 13 óra 40 perckor bejelentette, hogy az arab államfők küldöttsége, amely csütörtökön érkezett a jordániai fővárosba, pénteken, a reggeli óráikban külön-külön megbeszélést folytatott Husszein Jordániai királlyal és Jasszer Arafattal, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnökével. A Nimeri szudáni elnök vezette delegáció erőfeszítéseinek eredményeképpen megegyezés jött létre a szembenálló felek között a tűzszünetről. Arafat bejelentését, amelyet a gerillavezető saját kezűleg írt, Nimeri szudáni elnök olvasta fel az ammani rádióban. A nyilatkozat így hangzik: „Hogy a lakosság eltemethesse halottait, és hozzájuthasson mindahhoz, ami az élet folytatásához szükséges, én, mint a forradalom főparancsnoka, az arab államfők és királyok kairói tanácskozásáról Airananba érkezett delegáció felhívásának eleget téve, és azért, hogy megakadályozhassuk népünk ellenséges gonosz terveinek valóra váltását, elfogadom a tűzszünetet, és felszólítom testvéreimet, ők is tartsák magukat a tűzszünet előírásaihoz, feltéve, ha a másik fél is hasonlóképpen jár el.”. Nimeri szudáni elnök a nyilatkozat felolvasása után elmondotta, hogy korán reggel találkozott Arafattal, Amman egyik elhagyott negyedében. A találkozó színhelyét előzőleg rádión keresztül beszélték meg. Husszein király nyilatkozata: „A fegyveres erőkhöz intézett korábbi tűzszüneti felhívásomnak megfelelően, és tekintve, hogy testvéreim, a gerillaparancsnokok, biztosítottak róla, hogy a tűzszünetet elfogadják, megismétlem parancsomat: a fegyveres erők szigorúan és késdelem nélkül hajtsák végre a tűzszüneti utasításokat. Elfogadtuk azt a megegyezést, amelyet az ellenállási szervezetek központi bizottságának néhány tagja terjesztett elő, és azt határozattervezetként fogjuk kezelni a válság megoldására irányuló tárgyalásokon amennyiben az arab államfők és királyok is jóváhagyják.” A tűzszüneti parancsot végül Madzsali tábornagy, katonai főkormányzó is megismételte az ammani rádióban. (MTI) NOGRAD-1970. szeptember 26., szombat Mozambiki mozaik (II.) Á kártékony erőmű Négy évszázadon át Portugália affele rablógazdálkodást folytatott Mozambikban: minden mozdíthatót elvitt onnan. A fehér tulajdonban levő farmokon és a kényszermunkatelepeken roppant elmaradott eszközökkel folyt (és folyik ma is) a termelés. Mozambik fontosabb mezőgazdasági terméke az olajos magvak több fajtája, a kókuszreszelék, a gyapot, a cukornád, a rizs, a tea és a dohány. Iparának nagy része e termékek feldolgozásával foglalkozik, ezenkívül elég jelentős petróleumfinomítói, cementgyárai és gyémántcsiszolói is vannak. Ám kőolaj, szén-, bauxit, színesfém- és ezüstbányáiban éppen olyan eszközökkel dolgoznak, mint száz évvel ezelőtt. A bányászok és a hozzájuk beosztott kényszermunkások bére, de a termelékenysége is, igen alacsony. A portugál vállalatok profitja így is óriási, hiszen a munkabér és a szállítás majdnem ingyenes. Mégis, a termelésnek ezt az elavult módját nem lehetett már fenntartani: a nyersanyagok világpiaci ára termelékenyebb üzemekhez idomult. A Mozambikból jövő árukat, azok drágasága miatt egyre nehezebben lehetett eladni. A korszerűsítés gondolata mégsem innen ered — a portugál gyarmatosítók így is megelégedtek volna Mozambik hasznával. A gondot az Afrikában is fellángolt szabadságharcok, a politikailag függetlenné vált afrikai országok példája és a Frelimo, a mozambiki felszabadítási front harcának kibontakozása okozta a gyarmattartóknak. Portugália vad erőszakkal lépett fel a Frelimo ellen: kivégzés, börtön, a partizán járta falvak felégetése járja évek óta. De ereje kevés, fegyverzete kezdetleges. Ekkor vetődött fel a gondolat: érdekeltté kell tenni Mozambikban a nagy európai és amerikai monopóliumokat, valamint a szomszédos, fajgyűlölő kormányokat, Dél-Afrikát és Rhodesiát. Ezek segítségével Portugália el tudja majd fojtani az afrikaiak szabadságmozgalmait, így került sor 1983-ban Cabora Bassa erőművének tervezésére. A terv eleve úgy készült, hogy abban a portugál tőke játssza a legkisebb szerepet. Költségeit előzetesen 400 millió amerikai dollárra becsülik. Portugália 1963. évi egész költségvetése mindössze 150 millió dollárt tett ki. Az erőmű építése tehát méginkább függő állapotba hozza Portugáliát a nagytőkés hatalmaktól. Amerikai, olasz, angol, nyugatnémet, francia, svájci és svéd monopóliumok vesznek részt a vállalkozásban. A Zembeei Consortie Hydroelectrico részvényekért az óriási tőkeerővel rendelkező Anglo-American Corporation of South Africa vállalt kezességet. Igaz, ez volt az egyik fő cél az építéssel. A Cabora Bassa Mozambik északnyugati részén, Tete tartományban, Zambézi folyamra épül, 500 kilométernyire a torkolattól. Már elhelyezése is mutatja, hogy építői nemcsak Mozambiknak szánnak általa áramot. A 155 méter magasra és 300 méter szélesre tervezett építmény nincs messze a rhodesiai határtól. Aránylag nem nagy költséggel áramot tud majd adni Zambiának és Malawinak is. Ez lesz Afrika legnagyobb, a világ negyedik erőműve. Ha mind a négy egység dolgozik, évi termelése 45 000 kilowattóra lesz. (Az egyiptomi óriás, Asszuán, évi termelése 10 000 kilowattóra!) Az áram segítségével olcsóbbá akarnák tenni a mozambiki bányák és gyárak termelését. A Zambézi vizéből létrehozott mesterséges tavak segítségével öntözni fogják Tete tartomány száraz sztyeppéit. Ebtől azt várják, hogy Európából egymillió fehér bőrű telepes költözik majd Mozambikba; hatalmas tartalék lenne ez a fekete bőrűek elleni harcban. A Cabora Bassa megvalósítása során sok ezer bantu családot kell kitelepíteni otthonából. A múltbeli gyakorlat szerint ezeket a munkalehetőségüktől megfosztott embereket — más vidékről odahurcoltakkal együtt — az erőmű építkezésénél, kényszermunkásokként használják majd fel. A mozambiki afrikaiakat még súlyosabban érinti azonban az, hogy az óriás erőmű felépítésével Mozambik portugál gyarmatosításában számos gazdag, katonailag erős nagyhatalom válik érdekeltté. Az építkezések fegyveres biztosításából ezek máris részt vállaltak. A Frelimo, a felszabadítási front válaszképpen hadat üzent Cabora Bassának. Csapatainak egy részét az építkezések színhelyére vezényelte, hogy meggátolja az erőmű létrehozását. Mozambik népének létérdeke, hogy gazdasága fejlődjön, korszerűsödjön. De ennél is előbbre való, hogy megszabaduljon a gyarmatosítóiktól. Ha ezt nem tudja elérni, csak azok élveznék a létesítmény hasznát. Ezért adta ki a Frelimo vezetősége a parancsot: „Romboljátok porig Cabora Hasisát!;’ Máté György VÉGE Frelimo-partizánokkete tartományban A X. pártkongresszus irányelvei hiteles világképet tárnak a nyilvánosság elé. Abból indulnak ki, hogy éles harc folyik a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erői között. „Ez a küzdelem — olvashatjuk a dokumentumban — az egész világon, a társadalom életének valamennyi fő területén — a gazdaságban, a politikában, az ideológiai és a kulturális életben — egyaránt folyik.” E harc állásának megítéléséhez a szembenálló felek helyzetének, erejének, tevékenységének áttekintése szükséges. Az irányelvek megállapítják, hogy a baribádnak a szocializmus és a béke felé eső oldalán a fő erő a szocialista világrendszer, amelynek tagjai — a Szovjetunió, a szocialista országok — szakadatlanul növelik gazdasági, társadalmi, politikai és katonai erejüket. Legfontosabb szövetségesük a nemzetközi munkásosztály, amely „mind kiterjedtebb és céltudatosabb harcot folytat a monopóliumokkal szemben”. A barikád ezen oldalának szerves része a nemzeti felszabadító mozgalom, amely a gyarmatosítás minden formájának felszámolásáért lép fel. S kik állnak a másik oldalon? Az irányelvek kifejezésével élve: „a világimperializmus és fő ereje, az amerikai imperializmus”, amely „fegyverrel, gazdasági és politikai nyomással igyekszik fenntartani reakciós rendszerét és befolyási övezeteit, s meggátolni a haladást”. A két erő összehasonlításakor az irányelvek nem hallgatják el, hogy az imperializmus elérhet átmeneti sikereket. A kérdés azonban az: vajon meg tudja-e oldani a kapitalista rendszer kibékíthetetlen ellentmondásait, ki tud-e jutni a politikai válságból? Erre a válasz egyértelmű, nem. Ha tehát a forradalmi erők, egyes osztagaik nehézségei ellenére is, egyre nagyobb erővel és szélesebb fronton támadnak, az imperializmus pedig sorozatos — helyenként és átmenetileg hatásos — ellentámadási kísérleteivel sem tudja megváltoztatni az erőviszonyokat akkor a végső következtetés csakis az lehet, amelyet a Központi Bizottság így fogalmazott: „A világ fejlődésének fő irányát... mindinkább a szocializmus, a haladás, a nemzeti függetlenség erői határozzák meg.” Ez a logikája annak a gondolatmenetnek, amely elvezetett a bevezetőben említett, teljesen hiteles világképhez. A kongresszusi irányelvek minden állítása mögött ott van a tények fedezete. Milyen tények bizonyítják pl. a nemzetközi antiimperialista összefogás erősödését? Kiindulva abból, hogy ennek az összefogásnak a magva a kommunista- és munkáspártok tömörülése, elsősorban a mozgalomban kell körülnéznünk. S akkor kiderül, hogy a testvérpártok tavaly júniusi nemzetközi tanácskozása óta a kommunisták világszerte nagyobb akcióegységben lépnek fel a közös ellenséggel szemben, mint korábban. A szocialista országok pártjai egyebek között az európai biztonságért vívott harcban egyeztették nézeteiket és akcióikat, s ennek eredményeként az európai biztonsági konferencia előkészítése jelentősen előrehaladt. Több fejlett tőkés országban működő párt az indokínai amerikai agresszió elleni tennivalókat beszélte meg a Párizs környéki Ivryben, s elhatározásukat számos nagyszabású tömegmegmozdulás követte. Afrikai és latin-amerikai pártok szintén lépéseket tettek harcuk jobb koordinálására. Ez egyrészt az egységtörekvések erősödését mutatja, másrészt azt, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom — éppen az egység megerősítésével — az imperializmus elleni közös harcra összpontosíthatja figyelmét. A szocialista világrendszer is összehangoltabban cselekszik a nemzetközi küzdőtéren, mint néhány évvel ezelőtt. A Varsói Szerződés tagállamai rendszeresen egyeztetik politkájukat, s ezt tette lehetővé az ún. budapesti felhívás, majd memorandum kiadását vagyis az európai biztonságért vívott harcban a kezdeményezés megőrzését, összehangolt erőfeszítések vezettek végső soron a szovjet—nyugatnémet szerződéshez is. Ha a szocialista országok nem azonos elvek alapján politizáltak volna az NSZK-val, vagyis megengedték volna, hogy Bonn az ismert „szalámitaktikával” elválassza egymástól a szocialista szövetségeseket, nem jött volna létre ilyen egyezség, amelynek legfőbb haszonélvezői a békére vágyó emberek. A kapitalizmus fellegváraiban, a fejlett tőkés országokban is több jel mutatja az összefogás erősödését. Az Egyesült Államokban tavaly mintegy 5600 sztrájk zajlott le, közöttük a legfontosabb a General Electric 150 000 munkásának munkabeszüntetése, amely 150 gyárra terjedt ki. A különböző szövetségekhez tartozó szakszervezetek akcióegységének köszönhető, hogy az akció a sztrájkolók győzelmével végződött. A monopolellenes összefogást célozta a Szakszervezeti Akciószövetség megalakulása is. De hozhatnánk olasz példákat is: a dolgozók egységének hatalmas ereje nyilvánult meg a monopóliumok bérpolitikája elleni sikeres harcban. Az indokínai és a közel-keleti agresszióval szemben kiszélesedett a haladó erők közös harca. A kambodzsai intervenció például világszerte minden eddiginél nagyobb tiltakozást váltott ki. S bár napjainkban súlyos bonyodalmak osztják meg az antiimperialista erőket a Közel-Keleten, az agresszorok nem képesek győzedelmeskedni a szabadságukért és jogaikért küzdő arab népeken, amelyek — s itt van ismét az összefogás jelentősége — a haladó erők nemzetközi támogatását élvezik. Az erőfeszítések egyesítésének hasznos fóruma a békevilágmozgalom. Mind több csoportosulás, szervezet kíván csatlakozni ahhoz a mozgalomhoz, amelyben a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű, pártállású, nemzetiségű embereket egyesít a béke akarata, s ezen az alapon milliók és milliók cselekednek, s mozgósítanak újabb milliókat. A három nagy antiimperialista erő, — a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító harc, — valamint a világot átfogó békemozgalom — ha nem is mindenütt zavartalan és ellentmondások nélküli — összefogásának erősödése meggyőzővé teszi a kongresszusi tézisek megállapítását. ......szélesedett az antiimperialista harc bázisa és résztvevőinek köre. Fokozódott az imperializmus, elsősorban az amerikai imperializmus elszigetelődése”. Pálos Tamás Kongremeusra készülve: