Nógrád, 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

Képesek vagyunk megvédeni szocialista vívmányainkat Csinege Lajos fogadása Magdeburgban Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter pénte­ken este a magdeburgi Hotel In­ternaziontal szállóban vacso­rát adott a Varsói Szerződés hadseregeinek „Fegyverbarát­ság” fedőnevű hadgyakorlata alkalmából. A vacsorán jelen volt az NSZEP Politikai Bizottságá­nak több tagja és póttagja. Részt vett Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az­ NDK nemzetvédelmi minisztere, a hadigyakorlat vezetője, Jakti­­bovszkij marsall, a Varsói Szerződéshez tartó államok egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, a bolgár, csehszlovák, lengyel, román és szovjet katonai küldöttség ve­zetői, Batin Dorzs vezérezre­des, mongol honvédelmi mi­niszter, Tran Sam vezérőr­nagy, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság nemzetvé­delmi miniszterhelyettese, Czinege Lajos pohárköszön­­tőjében elmondotta: a Varsói Szerződés tagállamai hadsere­geinek nagyszabású közös gya­korlata befejezéséhez közele­dik. A magyar néphadsereg katonái, parancsnokai a gya­korlaton résztvevő és az ott­hon maradt személyi állo­mány részére egyaránt öröm és megtiszteltetés, hogy részt vehettünk közös védelmi szer­vezetünk hadseregeinek ezen nagy erőpróbáján — hangoz­tatta. Hadseregeinknek ez a nagy­szabású közös akciója újból be­bizonyította és egyben to­vábbfejlesztette a nemzeti hadseregek és egyesített fegy­veres erőink magas fokú harc­­készültségét, együttműködé­sét. A „Fegyverbarátság” had­gyakorlat jól szolgálja népe­ink és hadseregeink szilárdél­vű alapokra és céljaink azo­nosságára épülő, a proletár in­ternacionalizmus eszméit tük­röző barátság és együttműkö­dést. Közös védelmi szervezetünk szüntelen erősítését parancso­­lólag követeli, hogy a nemzet­közi imperializmus — és an­­nak legfőbb ereje az amerikai imperializmus — szakadatlan politikai, diplomáciai, gazda­sági nyomással, fenyegetőzés­sel, fegyverrel igyekszik fenn­­tartani reakciós uralmát, meg­gátolni a társadalmi haladást szerte a világon. Európában szüntelenül erősíti az agres­­­szív célokra létrehozott töm­böt, a NATO-t, bátorítja a revansra spekuláló nyugat­német militarista erőket. Ilyen körülmények között saját népeink érdekeinek, az európai kontinens biztonságá­nak, a világ békéjének védel­me kötelezi a Varsói Szerző­désben tömörült országaink pártjait és kormányait, hogy céltudatos és hathatós lépése­ket tegyenek közös védelmi szervezetünk erősítésére, egye­sített fegyveres erőink felké­szültségének növelésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy a hét szocialista ország hadseregeinek közreműködé­sével folyó hadgyakorlat is­mételten megmutatta: össze­fogott erőinkkel bármilyen el­lenséggel szemben képesek vagyunk megvédeni országa­inkat népeink szocialista vív­mányait «- hangoztatta Czine­ge La­jos. A szívélyes, baráti hangula­tú vacsorán még több pohár­­köszöntő hangzott el. (MTI) Az október 15-i népszavazáson Mohamed Anvar el Szárlat­ot választották meg az EAK új elnökévé. A képen: Szadat elnök a győzelem után, szülőfalujának mecsetjében mondja el a hagyományos mohamedán pénteki imát Az NDK párt- és kormányküldöttség csehszlovákiai látogatása elé Győrffy Tibor, az MTI tu­dósítója jelenti: Berliniben nagy jelentőségű­nek tekintik az NDK párt- és kormányküldöttségének kü­szöbönálló csehszlovákiai lá­togatása. Az a magas szintű delegáció, amely Walter Ulb­richt vezetésével rövidesen Csehszlovákiába utazik, a Var­sói­ Szerződéshez és a KGST- hez tartozó két szocialista or­szág közvetlen politikai és gazdasági kapcsolatainak to­vábbfejlődését jelzi. A Német Demokratikus Köz­társaságban nagyra értékelik a Csehszlovák Kommunista Párt vezetésével megvalósított konszolidációt, s ebben — mint ezt különböző formában 1 sok ízben kifejezésre is jut­tatták «— személy szerint igen fontos szerepet tulajdonítanak Gustáv Húsaiknak, a párt első titkárának. A két ország külpolitikájá­nak alapelvei teljes mérték­ben megegyeznek egymással. A Varsói Szerződés határoza­tainak megfelelően mindkét ország jelentős részt vállal az európai biztonság megterem­tésére irányuló erőfeszítések­ből. Állandóan erősödik a két ország gazdasági együttműkö­dése is. Az 1971—75 közötti időszakra megkötött gazdasági egyezmények 21 milliárd már­ka értékű árucsere-forgalmat irányoznak elő, am­­i 33 száza­lékos növekedést jelent. (MTI) 2 NOGRAD - 1970. október 18., vasárnap Htueneves 1920. december 29-én, a Francia Szocialista Párt Tours­ban tartott kongresszu­sán a delegátusok nagy több­sége , Marcel Cachin és Paul Vaillant-Couturier felhívására úgy döntött, hogy csatlakozik a III. Internacionáléhoz, ál­lást foglalt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mellett és elhatározta egy új típusú, valóban forradalmi párt meg­alakítását ezzel megszüle­tett a Francia Kommunista Párt. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága e héten Vitryben tartott ülésén hatá­rozatot fogadott el az 90. évforduló megünnepléséről. A határozatban visszapillantást vet a párt ötven éven át ví­vott küzdelmeire, s hangsú­lyozza, hogy a párt fél évszá­zadra harcai során igazi for­radalmi munkáspárttá vált. A határozat rámutat arra, hogy az FKP mindazok egy­ségbe tömörítésén fáradozik, akik a demokráciáért és a szo­cializmusért akarnak harcol­ni. Az ezen az úton elért si­kerek egyben a legújabb kori francia történelem legragyo­góbb lapjai is: a népfront, az ellenállás, a felszabadítás. E történelmi fél évszázad ta­nulságaiból kiindulva a párt tagjai bizalommal ünneplik az 50. évfordulót és a két toursi kongresszus történelmi határozatára visszaemlékezve megmutatják, hogy a Francia Kommunista Párt nélkülözhe­tetlen eszköz azoknak a nagy­szabású átalakításoknak a végrehajtásához, amelyekre ma Franciaország vágj­a Vár — hangsúlyozza végül a hatá­rozat. (MTI) i r így látja a betet kommentátorunk, Pálfy József: Leleplezett vádak AZ IDÉN nyáron egynéhány nemzetközi esemény olyan re­ményeket keltett a világköz­­véleményben, hogy a vitás nemzetközi kérdések rendezé­se előtt, rohamosan csökken­nek az akadályok. Mert szinte meglepő gyorsasággal jött lét­re a Közel-Keleten a fegy­verszünet, az idő tájt hasonló ütemben jutott el az aláírásig a szovjet—nyugatnémet szer­ződés ügye. Akkoriban szinte óvni kellett­­ mindenkit az il­lúzióktól ... Két-három hónap elteltével, mintha megfordult volna a széljárás. Egynéhány esemény láttán egyszeriben olyan fé­lelem támad az emberekben, hogy a hidegháború fagyra fü­­galma válthatja fel a békés egymás mellett élés melengető légkörét. A jordániai polgár­­háború, a fegyverszüneti meg­állapodás megsértéséről szóló Vádaskodások a Jarring-kül­­detés meghiúsulása, majd az amerikai kardcsörtetés (Ni­­xon-körút a Földközi-tenger térségében, szovjetellenes vá­dak), nos, mindezek valóban nem örvendetes fordulatok, d­e most meg mindenkit a pesszi­mizmustól óvnék... Lehetetlen észre nem venni, hogy nagyrészt a november 3-i amerikai törvényhozási vá­lasztásokkal függ össze a n­i­­xoni propagandagépezet hi­degháborús működtetése. Úgy látszik, hogy a republikánu­sok, azaz a Nixon pártjabeliek az amerikai közvélemény je­lentős részénél még mindig meglevő szovjetellenességet akarják meglovagolni szava­­zate­yerés céljából. De ezen a héten kibújt a szög a zsák­ból — egy másik irányban is. Laird hadügyminiszter egy nyilatkozatában ultimátum­­jellegű követeléssel lépett fel a SALT, azaz a szovjet—ame­rikai fegyverzetcsökkentési tárgyalások ügyében. Egyéves határidőt szabott a megegye­zésre. Ha ez idő alatt nem tudnak megállapodni, akkor az USA megkezdi az amerikai atomtengeralattjáró-flotta „fej­lesztési programját”. A fegy­verkezési hajsza fokozásához pénz kell. A november 3-i vá­lasztások után új képviselőhá­zait és új szenátust remél Ni­xon „agytrösztje” vagyis, olyan honatyákat szeretnének látni a padsorokban, akik megszavaz­zák a sok milliárd dolláros programot. (Amelyből termé­szetesen a hadiipar nagyjai húznak majd hasznot. Azok, akik Nixon politikai program­ját támogatják — a kör be­zárul ...) DIVAT lett mostanában a vádaskodás. Emlékszünk arra, hogy a közel-keleti fegyver­­nyugvás szinte másnapján már Izrael kormányának szóvivői elkezdték: az EAK megsérti a megállapodásokat, a Szuez a­­csatorna nyugati partján lég­védelmi rakét­aállásokat épít, szovjet segítséggel — hang­zottak az izraeli vádak. Az állítások két-három hétig Washingtonban sem találtak hitelre. Sőt, még cáfolták is Tel Avivot. Akkor aztán for­dulat történt az amerikai po­litikában. Nemcsak hogy egyik napról a másikra elfogadták, hanem maguk is saját mód­szerükké avatták a vádasko­dást. A következő vád az volt, hogy a jordániai polgárhábo­rú kezdetén, Szíriából, a szír reguláris haderő páncélos ala­kulatai vonultak be Jordániá­ba. Napokig azt harsogták Wa­shingtonban, hogy a szír „ag­resszió” megtorlást kíván, fegyveres beavatkozásra kész­teti az amerikai kormányt. Aztán­­ kiderült, hogy a pa­lesztin felszabadítási mozga­lom Szíriában levő, az ottani táborokban élő emberei vol­tak azbk, akik átmentek Jor­dániába a gerillák támogatá­sára. A következő véd már nyíl­tan szovjetellenes volt. Szep­tember vége felé washingtoni kormányszóvivők határozottan állították, hogy a kubai Cienfuegosban a Szovjetunió tengeralattjáró-támaszpontot épít! Az amerikai sajtó ezt követően hecckampányba kez­dett ... Ez a vád is összeomlott. Ilyen körülmények között azonban nem meglepő, hogy az ENSZ jubileumi közgyűlé­se sokat vesztett ünnepélyes­ségéből, nem mind váltak va­lóra a hozzáfűzött remények, nem került sor ez alkalom 1 #51 látványos vagy ami több: eredményes csúcstalálkozókra. Így igen sok állam- és kor­mányfő, illetve külügyminisz­ter szólal fel a héten meg­kezdődött, és tíz napos időtar­tamúra tervezett jubiláris üléssorozaton. A Magyar Nép­­köztársaság nevében Péter Já­nos külügyminiszter foglalt ál­lást a békés egymás mellett élés szükségessége mellett. A héten került nyilvános­­­ságra a szovjet kormány kö­zel-keleti rendezési terve, amelyről bízvást mondhatjuk: reális béketerv. Abból indul ki, hogy a Közel-Kelet vala­mennyi államának, így ter­mészetesen Izraelnek is, jo­ga van az önálló és biztonsá­gos nemzeti létre. Tartós meg­egyezés azonban nem lehet az izraeli megszállás felszámolá­sa­ nélkül, a térség államai közti békekötés nélkül, Palesz­tina arab népei jogának elis­merése nélkül. A szovjet bé­­keterv az izraeli csapatok ki­vonását két szakaszban tart­ja lehetségesnek, az első sza­kasz befejezésekor véget érne a hadi állapot. A határok meg­állapítása után demilitarizált övezeteket hoznának létre a határ mindkét oldalán, esetleg nemzetközi ellenőr­zéssel. A szovjet rendezési tervet az ér­dekelt országok kormányaihoz eljuttatták. EGYIPOMI részről máris ki­jelentették, hogy teljes mér­tékben egyetértenek a szov­jet tervvel. Ez a megnyilatko­zás azért is jelentős, mert Nasszer halála után, a nyu­gati sajtó találgatásokba bo­csátkozott, és változásban re­ménykedett. Reményeik nem váltak valóra: Anvar Szadat, Nasszer harcostársa és közeli munkatársa került népszava­zás révén az elnöki székbe. Csádi valóság A franncia nemzetgyűlésben Francois Mitterrand pénteken Interpellációt intézett a kor­mányhoz a csádi incidenssel kapcsolatban. Csád Köztársa­ságban, ahol francia katonai alakulatok tartózkodnak, az utóbbi időben egy összetűzés során 11 francia katona éle­tét vesztette, ami nagy nyug­talanságot keltett a francia közvéleményben. A kormány nevében Leo Hamon államtitkár válaszolt az interpellációra­ ,és kijelen­tette: az 1960-ban kötött ka­tonai segélynyújtási egyez­mény értelmében állomásoz­nak ma is francia csapatok a Csád Köztársaságban. Szerinte nem annyira „poli­tikai küzdelemről, mint in­kább bandit­izmusról” van szó Csádban, majd kilátásba he­lyezte, hogy 1971-ben a fran­cia csapatokat visszavonják. Az Humanité kommentár­jában hangsúlyozza: arcátlan­ság „banditáknak” minősíteni Csád lakosságának nagy több­ségét. A valóságban ugyanis arról van s­zó, hogy Csád je­lenlegi kormánya képtelen megbirkózni saját erejéből azzal a hatalmas népi mozga­lommal, amely elutasítja po­litikáját. (MTI) Brandt, Barnet és Strauss a kormány helyzetéről Szombatig mind Brandt kancellár, mind az ellenzék két vezetője, Barnel és Stra­uss nyilatkozott az NSZK belpolitikai helyzetéről. Brandt magabiztosan ítélte meg a kormánykoalíció hely­zetét. A két ellenzéki vezető támadta ugyan a kormányt, de szavaikból kitűnt, hogy az ellenzék jelenleg nem kíván­ja áwenni a kormányzást. Strauss új választásokban látja a kivezető utat, a Stutt­garter Zeitung szombati szá­mában megjelent interjúban kijelentette: nagyon tartózko­dó álláspontot foglal el a kancellár elleni konstruktív bizalmatlansági indítvány fel­vetése ügyében. Ennek csak akkor lenne értelme, ha egy másik kancellárnak cselekvő­képes többsége lenne — han­goztatta. Barzel, a CDU—CSU parla­menti frakciójának elnöke egy kölni gyűlésen kijelentet­te: ha az ellenzék iránti bi­zalom tovább növekszik, adott időben azt mondaná barátai­nak: az idő elérkezett. A je­lenlegi időszakban azonban az unióban senki sem törek­szik a hatalom átvételére. Brandt a Fuldaer Zeitung­nak adott interjúban hangoz­tatta: a nagy­koalíció felé­lesztése nem kerülhet szóba. Ez nemcsak az adott szó meg­szegését jelentené a szabad demokrata párttal szemben, hanem a CDU—CSU politikai irányvonala miatt is lehetet­len. A kancellár aláhúzta: az FDP át fogja vészelni jelenle­gi kritikus helyzetét és a kormánykoalíció tartani fogja magát az 1973-as új választá­sokig. Éppen az SPD-vel kö­tött szövetség fogja végered­ményben megsegíteni az FDP-t nehézségeinek leküzdé­sében. Straus is egyébként kényel­metlen helyzetbe került. Az Egyesült Államokból vissza­térve ugyanis egy müncheni esti lapnak arról nyilatkozott, hogy Nixon teljesen egyetért Vele a szovjet—nyugatnémet egyezmény kérdésében. Ezt a kijelentést egy szombati saj­tókonferencián visszavonta. A szociáldemokrata párt szóvi­vője erre kijelentette: Strauss megelőzött egy Washingtonból várható cáfolatot. Nixonnal való találkozását Strauss sa­ját maga arra redukálta, ami történt: egy kézfogásra. (MTI) Libanoni kormányprogram Szaeb Szalam Libanon új miniszterelnöke szombaton délelőtt ismertette a parla­mentben kormánya program­ját. A program támogatást ígér a Palesztinai gerilláknak az­zal a kikötéssel, hogy tiszte­letben tartják az ország szu­verenitását és biztonsági ér­dekeit: — kilátásba helyezi a had­sereg megerősítését, moderni­zálását, s az izraeli támadások célpontjául szolgáló déli tele­pülések védelmének fokozását; — gazdasági reformokat ígér. Szaeb Szalam a kormány­­programról bizalmi szavazást kért. Kozmosz—372 A Szovjetunió­ban pénteken Föld­­ körüli pályára juttatták a Kozmosz—372 jelzésű mes­terséges holdat a korábban be­jelentett szovjet űrkutatási program folytatása céljából. A szputnyik rátért pályájá­ra. Kezdeti keringési ideje 190,8 perc, a Föld felületétől számított legnagyobb eltávolo­dása 828 kilométer, legkisebb eltávolodása 786 kilométer. A pálya síkjának az Egyenlítő Síkjával bezárt hajlásszöge 74 fok. A szputnyikon elhelyeztek egy rádióberendezést a pálya­­elemek pontosságának mérésé­re, és rádiótávközlő berende­zést, amely a Földre juttatja a műszerek és tudományos be­rendezés révén szerzett ada­tokat. (MTI)

Next