Nógrád, 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

Kríísi szünet után Amerikai bombatámadás a VDK ellen Lelőttek három bombázót és egy helikoptert A vietnami néphadsereg fő- két év szünet után szombat légierő gépei támadást intéz­­parancsnoksága szombaton, ki­ hajnalban helyi idő szerint tek a VDK területe ellen. Ma­ndott közleménye szerint 1970. 02.30 órakor Hanoi utcáin a­gyarázatul azt az eddig is november­ 21-én 02.30 órától hangszórók felébresztették a hangoztatott álláspontot ismét 03.30 óráig az amerikai impe- lakosságot és jelezték, hogy tette meg, amely szerint a rialisták repülőgépeiket több egy amerikai repülőgép 50 bombázás „válasz” volt az csoportban a Vietnami De- kilométernyire megközelített amerikai felderítőgépek Dl­­mokratikus Köztársaság légi­­je a fővárost. Az előzetes­­en intézett légvédelmi tá­­terébe küldték Hai Phong, riadó egy óra hosszat tartott riadásokra. Quang Ninh, Ha Tay és Hoa —, írja az AFP hanoi tudósi­ * _. . Binh tartományok területe fo­­tója. A hangszórók több ízben . f ® g0”1 an?en P*ran­ lett. Az amerikai gépek provo­ is megszólaltak és közölték az­tán felolvasta2 Laird0 amerikai hadügyminiszter nyilatkoza­tát, amelyben megerősítette a kációs támadásokat intéztek ellenséges repülőgépek közé­­egyes sűrűn lakott területek leletét, majd 03.30 órakor be­eslen, halálos veszteségeket jelentették, hogy a gépek el- ,zrw .. .__... .. . okozva a polgári lakosságnak, távolodnak. A francia hírügy- . .. ' végrehajtott bém- Támadás érte a foglyul ejtett nökség tudósítója magyarázat­­ba támadásról szóló híreket, amerikai pilóták egy táborát­ként hozzáfűzi, hogy előzetes is, ahol többen megsebesültek, riadót akkor rendelnek el. A légvédelem, a fegyveres amikor az ellenséges gépek erők és a lakosság az amerikai Hanoitól körülbelül 50 kilomé­­agresszorok három bombázó tér távolságban vannak, hogy gépét és egy helikopterét le- a lakosság felkészüljön az lőtte és több repülőgépet meg­­óvóhelyekre való levonulásra, rongált, illetve a helyi fegyveres erők A vietnami néphadsereg fő­ tagjai elfoglalhassák helyüket, parancsnoksága fegyelmezte­ Washingtonban a Pentagon SÜSSS,'.“ “r­iSA *rr.dí «W.I»» volt hajlandó sem megerősíte­ni másról közölt hanoi híreket, akciókat hajtanak végre * Laird amerikai hadügymi­ azt állította, hogy a támadó­­mérnök­niszter szombat reggel még­ sok „katonai célpontok” el­erősítette, hogy az amerikai lea irányulnak. (MTI) rialistákhoz: amennyiben folytatják a provokációs ka­landorakciókat a VDK ellen, az ország egész lakossága és fegyveres erői még súlyosabb büntető csapásokat majd rájuk. az amerikai bombázógépek akcióját „korlátozott időtar­tamú protektív támadásnak” minősítette. Laird hivatkozott­ a „protektív reagálás” új ame­­rikai elméletére, s azt mon­dotta, hogy amerikai repülő­gépek továbbra is végrehajta­nak majd felderítő repülése­ket a VDK felett. A nyilatkozat felolvasása után az amerikai szóvivő­ ki­sem cáfolni a bombatémat jelentette­ hogy az amerikaiak sem caroua a bombatama- korlátozott méretű elhárító- Megalakult az új szíriai kormány A 26 tagú új szíriai kabinet tájügyi miniszter: Nagi Da­­összeállítását közlik a hír- ravíja, a frontvonal területeinek Ügynökségek: minisztere: Ahmed Kabalan, ... . . I­.­ . belügyminiszter: Abdel Rah-Miniszterelnök és hadügy- „“Kalafavi miniszter: Hafez Asszad, mi­niszterelnök-helyettes: föld- Az új szíriai kabinet tizen­művelés- és földreformügyi két minisztere első ízben tag­miniszter: Mohamed Talab­ja a kormánynak. A MENA Hilal, miniszterelnök-helyet- damaszkuszi tudósítója szerint tes és külügyminiszter: Abdel a kabinet két kommunista Halim Khaddam, miniszterei- tagja Jusszef Fejszal állam­­nök-helyettes és közoktatás- miniszter, illetve Omar Se­­ngyi miniszter: Mahmud AI­bad, a távközlési ügyek mi- Aju mi­­nisztere.­­ A fontosabb tárcákat az A főváros utcáin szombaton alábbiak kapták: olaj- és vil- délelőtt több ezres tömeg tan­­lamos iparügyi miniszter: tetett az új szíriai kormány ,Musztafa Haddad, tájékozta­ mellett. (MTI) NÓGRÁD - 1970. november 22., vasárnap Búcsú JerjomenkótAl A moszkvaiak ezrei kísérték szombaton utolsó útjára a csütörtökön elhunyt Andrej Ivanovics Jerjomenkót, a ki­váló szovjet katonai vezetőt. A 79 éves marsallt a Vörös téren, a Kreml falánál helyez­ték örök nyugalomra. A Le­­nin-mauzóleum mellvédjén, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és más szovjet ve­zetők jelentek meg végső ke­­gyedetadásra. A gyászünnepségen Jaku­bovszkij marsall, a temetés­szervező kormánybizottság el­nöke mondott beszédet Az elhunytról megemlékeztek har­costársai és barátai is. Kie­melték, hogy Jerjomenko vö­rös katonából lett marsall. Izrael ismét meghiúsította a Jarring-missziót Az EAK hivatalos szóvivője tartós közel-keleti béke és az egyiptomi közvélemény megteremtése. Az EAK köre­egyaránt kedvezőtlen előjel­nek tekinti, hogy Jarring ENSZ-megbízott Svédország nagyköveteként visszatért tel­ a megszálló izraeli csapa­tok visszavonását és a Palesz­tinai nép jogainak helyreállí­tását Az egyiptomi ENSZ-moszkvai állomáshelyére. Ez megbízott végül kijelentette, az elhatározás logikus követ­kezménye annak, hogy Izrael, — Egyiptommal és Jordániá­val ellentétben — nem fogadta el az ENSZ -kö­zgyűlés leg­utóbbi közel-keleti határozatát Az új 590 millió dollár értékű hogy bármikor kész találkozni Jarringgal és felújítani vele a tárgyalási kapcsolatokat. Anvar Szadat az EAK elnö­ke rövid időn belül összehív­ja a november 18-án megala­amerikai katonai segély arra bízott nemzetbiztonsági tanács bátorítja az izraeli kormányt hogy továbbra is szabotálja a Biztonsági Tanács rendezési határozatát, s elfogadhatatlan feltételeket szabva akadályoz­za a Jarring-misszió felújítá­sát. Az EAK ennek ellenére sem adta fel a reményt, sőt az Al-Gumhurija szerint arra ké­szül, hogy széles körű­­ diplo­máciai kampányt indít a köz­gyűlési határozat alapján, an­nak megvalósításáért. Ezenkí­vül, értesülések szerint kezde­ményezni fogja, hogy a Biz­tonsági Tanács vizsgálja meg a közel-keleti helyzetet annak a jelentésnek a fényében, amelyben U Thant ENSZ-fő­­titkár számol be a Jarring­­misszió eddigi sorsáról. Zajjat, az egyiptomi ENSZ- küldöttség vezetője levélben válaszolt Jarringnak arra az üzenetére, hogy New Yorkból visszatér Moszkvába. Zajjat köszönetét fejezte ki azért, hogy Jarring elismeréssel nyi­­l­atkozott az EAK közreműkö­déséről, majd közölte, hogy kormánya továbbra is kész a Biztonsági Tanács határozatá­nak végrehajtására, s politiká­jának célja az igazságos és első ülését. Az Al-Ah­ram úgy értesült, hogy a tanácskozás megvitatja a kö­zel-keleti válság legfrissebb politikai és katonai fejlemé­nyeit, s meghatározza a követ­kező időszak nemzetbiztonsági, stratégiai feladatait, különös tekintettel azokra az előké­születekre, amelyeket a febru­ár 5-én lejáró ideiglenes tűz­szünet tesz szükségessé. Az ülés ugyancsak megvizsgálja az USA arabellenes magatar­tását az Izraelnek nyújtott 500 millió dollár értékű katonai segély fényében. Mahmud Riad miniszterel­nök-helyettes és külügyminisz­ter az Al-Ahra­m tudósítása szerint átfogó jelentést készít a Biztonsági Tanács 1967. no­vember 22-i határozata és az ENSZ-közgyűlés november 4-i határozata között eltelt idő­szak fejleményeiről. Az Al-Gumhurija szerint Riad részletesen foglalkozik a jelenlegi izraeli manőverezés kérdésével. Izrael minden jel szerint azt tervezi, hogy köz­vetlenül január 5 előtt lép érintkezésbe Jarringgal, mert így enyhítheti az Izrael fele­lősségét tárgyaló Jarring-je­lentés­­ élét. Anvar Szadat egyiptomi el­nök pénteken elrendelte az EAK polgári védelmi tanácsá­nak megalakítását. A bizottság elnöke El-Satei alelnök lesz. A tanácsban helyet foglal az ASZÚ főtitkára, a miniszterel­nökhelyettesek, az ellátásért, közlekedésért és egészség­ügyért felelős miniszterek he­lyettesei, a hadügyminiszter helyettese és az egyiptomi fegyveres erők vezérkari fő­nöke. A védelmi tanács felelős az ország életének szervezésé­ért hadiállapot esetén. (MTI) VILAGHIRADO Egy látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: A holdjáró és a földi járművek RITKA AZ A hét, amely- Német Demokratikus Köztár- pártkongresszus tanácskozása, nek olyan szenzációja van. sajág vonatkozásában is első- a várható külföldi részvétel van, mint a nyolckerekű Lu­­gadnn, az érdeklődés homlokterébe nohod—1, az első holdjáró Tárgyalnak úgyszintén Nyu- állítja Budapestet, munkába állása. A külpoliti­­kai-Berlinben is: négy nagy- A Közel-Keleten a helyzet kat kommentátor természete- hatalom nagykövetei. A se­ változatlan, legalábbis ami a sen nem akarja elvenni a besség némileg felgyorsult­ tárgyalások huzavonáját ille­­szak­kérdések elemzésére ki- a korábbi egy-két hónapos ti. Az ENSZ-közvetítő har­­vatottabb tudományos hír­­szünet helyett szinte rendsze­­ring svéd nagykövet a hagyo­­magyarázók területét — in­ réssé váltak a hétfőkénti osz­­mányokhoz híven továbbra­kább a nagyszerű kísérlet­i ös­­szejövetelek. (Holnap lesz sem nyilatkozik, de elhatáro­­lt vonatkozásaira utal. Az a egyébként a tizenegyedik ta­ zása, hogy visszatér moszkvai tény, ugyanis, hogy a Szovjet­­lálkozó­­ állomáshelyére, felért az ered-HÁROM diplomáciai kír ^éytelenség­­ bejelentésével. unió két hónap­­ alatt hu­szonkét kozmikus vállalkozást hajtott végre, s ezekre a holdjáróval tette fel a koro­nát, ismét bizonyíthatta tu­dományának és népgazdasá­gén fontos fejlemények tör­téntek viszont az arab orszá­ugyancsak osztatlan érdeklő­dést keltett a szocialista fő- „ . . . . .. ... városokból. Az új pekingi 8 °^ üeiso esetében. szovjet nagykövetet fogadta az egyiptomi kormány, unüuauj-an­ajv co­ucogaauaod- r , , m*»áhp«izéié- valamint a tizenegy tagú e^L^meeal^Tof^'koz' sen a Moszkvában akkreditál neTM^édelmi tanács kialakí­­gondolt s megalapozott koz. új kinai nagykövet is részt program­janak vitt. Szövet-kínai érintke­ vegrenaji asat. zésfelvétel történt a kétolda­„Szürke” hír közölte a hét ló kereskedelem növelése ér­tása arra utal, hogy a Nas­­­szer utáni EAK új szervezeti, személyi feltételeket teremtett a nasszeri politika folytatása­derekán, hogy a szovjet ipar bekében is. Ezek a jelentések „ak^ényege stünt­az év első tíz hónapjában 8,2 arra mutatnak, hogy az ál- . . ,,, , ®* százalékkal növelte összter­­lamközi viszonyban bizonyos . n5^ Üaok ny elv e­melését és 7 Százalékkal tér- normalizálódás ment végbe, £”£***• fokozott kollekt e­­melékenységét. E tíz hónap ami különben szovjet részről 1 es alatt több acélt és hengerelt régen kifejtett óhaj volt. (A árut gyártott, mint amennyit Szovjetunió, hazánk és más A KONSZOLIDÁCIÓ első annak idején az első két öt- szocialista országok határozat- jelei mutatkoznak a szíriai éves terv idején tíz esztendő- tan szót emeltek az ENSZ-ben katonai hatalomátvételt kö­a Kínai Népköztársaság ENSZ- vetően is, amelyet ugyancsak i. , jogaival kapcsolatos vitában korai lenne még véglegesen is. Itt kell megemlékeznünk értékelni. Miközben a Baath­­arról a jelentős tényről, hogy párt különböző csoportjai éles a világszervezet közgyűlése- hadjáratot folytatnak egymás­ben először kapott többséget ellen, Asszad tábornok a­ko­­nt a határozati javaslat, rabbi vezetőknél nagyobb ér­­amely a Kínai Népköztársaság­deklődést látszik tanúsítani a munka megosz­tásával töltse be. A KONSZOLIDÁCIÓ­re irányoztak elő. Képletesen szólva: ezen a héten valamennyire előrehaladtak a békés egymás mellett élés megvalósításának irányába kormányozott földi járműveink is. Varsóban de-ENSZ-jogainak helyreállítását politikai rendezés ügye iránt, s­­^evel^v^tnémet fizer­­a tajvani rezsim küldöttei- amelyért a többi haladó arab nők kizárását irányozta elő.) rendszerekkel együtt lépne­ A múlt heti lengyel—román nők fel. Személyi változások­­eszmecsere után ezen a héten ról s bizonyos nyugtalanság­­a bolgár—román barátsági­ról érkeztek hírek Irakból, szerződést írtak alá. Buda- Szudánból, s különösképpen pesten a világpolitikai és Jordániából, ahol két alka­­európai kérdésekről, valamint lommal a héten fellángoltak kétoldalú kapcsolatokról a harcok. Ezek a körülmé­n lengyel—nyugatnémet szer­ződést, Bonn rákényszerült az Odera—Neiese-határ realitásá­nak tudomásul vételére. A járműhasonlat annál inkább helytálló, mert a szóvivők autós kifejezéssel számoltak be az eszmecsere alakulásá­ról: magasabb sebességbe gy^t szó a magyar—török nyék aláhúzzák viszont annak repcsoita^agy Mzav­­ külügyminiszteri tárgyalások fontosságát, hogy Kairóban takt. A tervek szerint jó két­­ fi a magyar korm­ányfő határozottan és gyorsan ,meg­törökországi meghívása a pár­ sz­árdaU a KI­S cellár utazik az aláírásra a lengyel fővárosba. A jelek szerint a nyugatnémet köz­beszéd folytatását jelzi. A sor kedvező fejlődése ily módon van következő hét természete­ alapvető kihatással lehet az sen rendkívüli eseményt tar- egész arab világ belső viszo­ny ö Genyr Geldner­ ugrdki­-­togat fővárosunkban- hiszen a nyaknak megszilárdulására, pattanása, Straussék balul si­került képviselővásárlási bot­ránya nyomán. Természetesen nyugatnémet reakció aligha fogja letenni a fegyvert, de ma kétségkívül a realitások elfogadásának hívei kerültek jobb helyzetbe a bonni állam­ban is. . Begyújtották a motort a két német állam párbeszédének vonatkozásában is, de a for­­dulatszám egyelőre még ala­csony. A hónap végén állam­­titkári szinten találkoznak Berlinben az NDK és NSZK képviselői, hogy a Kassel óta érvényben levő „gondolkodási szünet” leteltével, megvizs­gálják a továbblépés lehetősé­geit. Az eredményesség a bonni félen múlik, vajon haj­landó lesz-e realitásokat a India ellenzi a támaszpontok építését Indiai hivatalos személyiség­pont létesítése ellen e ker­­gék kijelentették: élesen es­­zetben e­lenzik amerikai vagy más tá­­lib­ elnök az indiai álla­­maszpontok­­ építését az In­­dok kormányzóinak évi kan­­d­iai-óceán térségében. A wa­­ferenciáján hangsúlyozta Wa­­shingtoni indiai nagykövete ag­nak szükségességét, hogy si­­egyik tisztségviselőjének nyi­ kérésén valósítsák meg az iat­kozata válasz azokra a széles ország gazdasági fejlesztését körben terjesztett híresztelé- célzó negyedik ötéves tervezé­sekre, amelyek a Szovjetuniót számolják fel a szegénység és azzal vádolták, hogy támasz- a munkanélküliség súlyos pontokat akar létesíteni az gondját. Igen fontos feladat­ Indiai-óceánon. Mint ismere- nak minősítette a mezőgazda­­tej, a Nixon-kormány erre ság átszervezési programjának hivatkozva próbál újabb gyakorlati megvalósítását, az pénzösszegeket szerezni a ország további iparosítását, a kongresszustól, hogy „meg­ nép életszínvonalának emelé­­erősíthesse helyzetét” e tér­­ségben. •Szvaran Szingh, indiai kül- Az indiai köztársasági elnök ügyminiszter a parlamentben szólt India békepolitikájáról, közölte, hogy India tiltakoz majd beszámolt a Szovjet­­zott az Egyesült Államok és unióban és más szocialista Nagy-Britannia kormányánál országokban tett látogatásáról, mindenfajta katonai támasz­ (MTI) Hadtudományi konferencia November 17 és 20 között Az értekezletet Ivan Jaku- Prágában megtartották a bol­ bovszkij marsall, a Varsói góz néphadsereg, a magyar Szerződés tagállamai egyesi­­néphadsereg, az NDK nemzeti tett fegyveres erőinek főp a­­néphadserege, a lengyel nép­­rancsnoka vezette, hadsereg, a román fegyveres Az értekezlet magas tudó­színvonalon, a Broa- sereg hadtápfőnökeinek első nő s m­egértés légkörében, folyt hadtudományi konferenciáját le. Politikai cselekmény volt? A törökországi Trabzon vár Ismeretes, hogy a szovjet rés törvényszéke szombaton kormány közönséges bűnöse­­egy döntésben „politikai bűn­­lekményként kezeli az esetet, cselekménynek” minősítette ezen az alapon kérte a két annak a két litván származá­ gyilkos géprabló kiadását. A sú géprablónak a tettét, akik török ügyész most fellebbezhet október 15-én fegyveresen Tö­­a trabzoni esküdtszékhez. A­rökországba kényszerítették kiadatás csak akkor történhet az AEROFLOT egyik Antonov meg, a két bűnöző csak akkor a 24-es gépét és megölték N. nyerheti el megérdemelt bün­ Kurcsenko légikisasszonyt. tetesét, ha az esküdtszék köz­ A döntés azzal a következő törvényes bűncselekménynek ménnyel járhat, hogy a tö- mondja ki a évrablást és a tök kormány nem­ ad helyt a mona]d ki a géprab1dSt a Szovjetunió kiadatási kérelme, légikisasszony meggyilkolá­­nek­ sát. (MTI) Börtönben a rendház­főnök A jugoszláviai, spliti bíró­­lyek tartalmukkal a horvátok­ság egy évi fogházbüntetésre körében gyűlöletet szítottak a ítélte Grgo Sikiricset, a spliti Sveti Jovan kolostor rend­­házfőnökét nép- és államelle­­nes röpiratok terjesztése miatt. A katolikus pap három társa felfüggesztett börtönbüntetés­ben részesült. A csoport egy , a horváth usztasa emigránsszervezet ál­­tal készített és az NSZK-ból megszállók érdekeit szolgálták, Jugoszláviába eljuttatott olyan ugyanakkor azonban egymás­­röpiratokat terjesztett, amel­lal is harcban álltak. (MTI) szerbek ellen. A röpiratokat úgy írták, mintha azokat a szerb csetnikszervezetek ké­szítették volna. A második vi­lágháború idején — mint is­meretes — a szerb csetnikek usztasák a náci

Next