Nógrád, 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)
1972-03-15 / 63. szám
A hazaszeretet jellege az önzetlenség Kossuth Lajos levele Nógrád megye alispánjához A százhetven évvel ezelőtt született Kossuth Lajos neve elválaszthatatlan az 1848-as szabadságharc, a függetlenségi törekvéseik eseményeitől. Már az 1832-től megjelenő, általa szerkesztett Országgyűlési Tudósításokban a reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát népszerűsítette. Később a Pesti Hírlap vezércikkeiben fellépett a feudális kiváltságok ellen, a polgári szabadságjogok és az ország függetlenségének követelésével. Kezdeményezője volt a gazdasági önállóságot előmozdító, az osztrák iparcikkeik ellen bojkottot hirdető Védegylet megalakításának. Mint a Batthyány-kormány pénzügyminisztere elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását, nagy sikerű toborzó körútján a haza és a jobbágyfelszabadítás védelmére szólította fel az Alföld népét. A Honvédelmi Bizottmány elnökeként közreműködött a hadsereg megszervezésében, kezdeményezésére mondta ki a debreceni országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztását. 1849. augusztus 11-én — mint az ország kormányzó elnöke — a cári beavatkozás, a hadihelyzet romlása miatt, kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek. Kossuth Lajos a világosi fegyverletétel után Törökországba menekült, majd Angliába költözött, végül az olaszországi Túráiban (Torino) telepedett le, ahol nemcsak teljesen visszavonult, de formálisan is elzárkózott a világtól, a szobáját néha napokig sem hagyta el. A magyar nép rokonszenje, tisztelete az emigrációs években sem szűnt meg Kossuth Lajos iránt. A szeretet és tisztelet jelei 1882- ben nyilvánultak meg a legerőteljesebben, amikor Kossuth Lajos életének nyolcvanadik évét betöltötte. Testületek, egyletek, magánosok, községek, városok és vármegyék ebből az alkalomból az üdvözletek özönével árasztották el. Az ünnepi köszöntővel Nógrád megye sem maradt adós. 1882. november 30-án a megye székházának nagytermében tartott közgyűlésen — 78. pontként — Beniczki Árpád bizottsági tag indítványozta, hogy hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak 80. születésnapja alkalmából üdvözlő iratot küldjenek. A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, a levél megfogalmazásával és elküldésével Madách Károly alispánt bízta mag. Kossuth Lajos 1883. július 1-én írt levelét Madách Károly alispánnak — a köszöntő levél aláírójának — címezte. A levelet, terjedelme miatt, teljes egészében nem tudjuk közölni, abból csak a hazaszeretetre vonatkozó részt idézzük: „Nekem, megvallom, más fogalmam van a hazaszeretet felől, mely nem henye érzelgés, hanem a haza javára törekvő önzetlen, becsületes munkásságnak kútfeje. Ahol jutalom tétetik kilátásba, ott bérért dolgoznak. Aki hazáját jutalom reményében szereti, az a jutalmat szereti, nem hazáját. A hazaszeretet jellege az önzetlenség, mely nemhogy jutalomra gondolna, de áldozni is kész. Ez a hazaszeretet tartotta fel a magyart ezer hányattatáson keresztül egy ezredéven át, ne adja Isten, hogy a jutalmat nem váró, önzetlen áldozatkész honszeretet a magyar jellemből valaha elmosódjék, mert csak ez a talizmán ígérhet számára jövendőt a megpróbáltatások veszélyei közt, melyek környezik. A haza »otthona« a polgárnak, mint a családi tűzhely otthona a gyermeknek. Ki várna azért jutalmat, hogy otthonát szereti? Haza és család ikerfogalmak. Egyiket mint másikat az emberi szivet megnemesitő szeretet forrásává rendelte a természet Istene. Én fajunk nemes levelét, s fennmaradása titkának kulcsát látom azon értelemben, mely arra tanított, hogy mi magyarok hazánkat közös édes anyánknak szoktuk nevezni, s nemzetünk otthonát, s családunk otthonát ugyanazon egy szóval jelezzük, e szent szóval: »Hon«. Csak sajnálkozni tudok azoknak balgaságán, akik az évezredek alatt összegyülemlett társadalmi betegségek orvoslatát keresve haladásnak vélnék ha a jövendő a két szót »haza« és »család« a társadalmi viszonyok szótárából kitörölni, s csak e szót »ember« hagyná meg. Ha ez valaha elkövetkeznék, az emberiség nem előre haladna a tökélyesedés végtelen útján, hanem hátrahanyatlanék a baromiség felé... De hát sok tévelygésen bukdácsolt már keresztül az emberi nem, lehet, hogy az a »magát nem jól érzés«, mely a társadalmakat az ismeretlen felé hajszolja, egykor a család és haza megtagadásának tévelygésébe is belebuktatja, de amíg az ember hazát ismerend (ne adja a végzet, hogy valaha ne ismerje), mindig igaz maradand a költőnek ama mondata, hogy »kifejezhetlen édességgel vonz magához a szülőföld« — ennek a kifejezhetlen édességnek élvezetét szerzi meg magának az, aki hazáját szereti, ez édesség élvezetétől fosztja meg magát az elfásult kebel, mely hazájának sorsa iránt közömbös marad. Ez édesség a honszeretet jutalma, ne keverjük abba az önzésnek ürömét.” Kossuth Lajos levelének további részében természetesen köszönetet mond a születésnapja alkalmából küldött jókívánságokért, majd levelét ezzel zárja: „ ... s egy Madáchnak írva átrezeg idegeimen ama másik Madáchnak ihletett mondata, hogy »magiasztosabb kegyelettel megóvni a romot mint üdvözölni a felkelt hatalmat.« Turin, július 1. 1883. Tisztelt Alispán Úr alázatos szolgája, Kossuth Lajos.” Nógrád megye Levéltárában őrzött dokumentumok alapján közli: Dr. Zólyomi József Várostörténeti vetélkedő Ma rendezik meg Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központban a város úttörőinek a jubileumi programban is helyett kapott szellemi vetélkedőjét, amelynek témája Salgótarján 50 éves fejlődése. A délután, három órakor kezdődő várostörténeti vetélkedőt raj- és csapatversenyek előzték meg, amelyeken mintegy 2000 felső tagozatos tanuló vett részt. Ma, közülük nyolc csapat képviseletében huszonnégyen vetélkednek az első helyért. A győztes csapat tagjai ajándékul a Salgótarján története című kötetet kapják. A kérdések, amelyekre válaszolni kell, felölelik a város ötvenéves történetét. Balassagyarmati fiatalok Kulcsár József felvétele A Petőfi Emlékbizottság felhívása Petőfi Sándor emléke előtt tiszteleg a magyar nép, a halhatatlan költő születésének százötvenedik évfordulóján. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek szerte a világon azok a magyarok is, akik a haza határain kívül élnek, de őrzik a magyar néphez tartozás érzéseit, és őrzik nemzeti értékeinket. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek a világ népei, a már felszabadultak és szabad hazát építők, s azok közül is egyre többen, amelyek szabadságukért küzdve erőt meríthetnek a szabadságharcos költő művéből. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront által létrehívott Petőfi Emlékbizottság ünnepre hívja a haza és a világ, a „népek hazája” népeit, polgárait, a szabadság és a költészet tisztelőit Ünnepelni hívjuk mindazokat, akik adásai a költőnek, mindazokat, akiknek sorsába beleszólt valamikor Petőfi műve, Petőfi áldozata, ünnepelni hívjuk a fiatalságot, „Petőfi nemzedékét”, ünnepelni hívjuk mindazokat, akik felelősnek érezvén magukat a haza, a nép, a népek sorsáért, felelősséget vállalnak az emberi gondolat, a művészet, az irodalom sorsáért. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a magyar nép történelmi mélységekből fakadó törekvéseit és legmagasabb érdekeit kifejezve emelt halhatatlan költői szót az elnyomás, a feudalizmus ellen. Azt a költőt ünnepeljük, aki költői értelemben már akkor felszabadította a magyar népet, az elnyomott jobbágyot, a megalázott értelmiségieket, a kisemberek tömegeit, amikor hazánkban még hűbériség uralkodott, amikor botozták a parasztot, és a nemesi kutyatárnak nagyobb volt a becsülete, mint a szellem emberének. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki népe társadalmi szabadságáért küzdve, az elsők közé emelkedett a magyar nemzeti függetlenségért harcolók sorában. A plebejus demokratát ünnepeljük, a népi forradalmárt, aki nem kérte, de messzehangzó költői szóval követelte a kizsákmányolás megszüntetését, aki már akkor hitet tett Magyarország önállósága és függetlensége mellett, amikor még a haladó szellemű középnemesi politika képviselői sem tették meg az elhatározó lépést ebben az irányban. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki az egész emberiség szabadságában jelölte meg az emberhez és a költészethez méltó küzdelem végső célját. A magyar plebejus a világ népeit ölelte át forradalmas szabadságszeretetével, Heine, Victor Hugo, Dickens, az orosz forradalmi demokraták kortársaként, a korai szocialista és kommunista eszmék európai és amerikai széthullámzásának időszakában, a nemzeti lét öntudatára ébredő kelet-európai népek feleszmélésének, Marx és Engels első küzdelmeinek éveiben. Következetesség, a társadalom dolgainak elrendezésében, következetesség az igazi nemzeti érdekek kimondásában és következetesség a forradalmi demokratizmus programjának nemzetközivé, világméretűvé tételében; e közös gyökerű törekvések egységét példázza elmúlhatatlanul Petőfi élete és műve. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a népet, a nemzetet, az egész emberiséget ölelte át verseivel, bizonyságot téve a költészet hatalmáról. A költők - hirdette Petőfi - „világot alkotnak az ember elé", a költészet ezért „olyan épület, mely nyitva van boldog-boldogtalannak, — mindenkinek, ki imádkozni vágy, — szóval: szentegyház, ahová belépni, bocskorban sőt mezítláb is szabad". Ezért a költői parancs: „Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át!” Az eként értelmezett költészet magaslatáról látta és ítélte el Petőfi az ország nemes urait, patópáljait és óhitű táblabiróit, akik saját kiváltságaikat féltették a szellem napvilágától, az irodalomtól is. A népért, nemzetért, emberiségért felelős költészet eszménye és gyakorlata Petőfi számára az élet gazdagságának irodalomba emelését jelentette. Annak a világnak a költészetbe fogadását, amelynek középpontjában a szabadsághoz, az igazi élethez méltó, a teljes életre váró ember áll: a népet megtestesítő ember, a nép fia. Petőfi a plebejus fellépés költői feszültségével telíti a tájat, a magyar Alföld képét. Népdalaiban, szülőket ölelő költeményeiben és szerelmes verseiben a nép érzelmi világának gazdagsága, lelki kincseinek szépsége, emberségének meleg fénye tükröződik, emelkedik egyetemes érvényre. Petőfit ünnepeljük, aki a nép világát emelte a költészetbe, s a népi jellem mértéke szerint kívánt új természetet adni a nemzet jobbik felének, mindenkinek, aki részt vállalt a haza felemelésének nagy munkájában. Petőfi mandátum nélkül is a magyar falu népének küldötte volt a közéletben, s a városi forradalmas rétegek szószólója a parasztság előtt. Otthona volt a falu és a város, mert tudta, hogy nem a falu és a város állanak egymással szemben a magyar társadalom történelmi útján, hanem a falusi szegények az elnyomóikkal, s a városi szegények a kizsákmányolóikkal. A nép Petőfi számára a falu és a város szegényeit jelentette, s a feléjük közeledő, velük szövetségre lépő kisembereket, értelmiségieket, honoráciorokat. Petőfinek nem voltak illúziói afelől, mintha a népfiak, a János vitézek és a maradi nemes patópálok együtt menetelhetnének a népi és nemzeti felszabadulás útján. Petőfi jól tudta, hogy a János vitézek és Szilveszterek csak a patópálokkal szembefordulva teljesíthetik történelmi küldetésüket. De tudta azt is, hogy ez elkerülhetetlen harc, nem cél, hanem elháríthatatlan eszköz, feladat a nép boldogulása, a nemzet függetlensége, a világszabadság felé vezető úton. Petőfit ünnepeljük, akinek tett volt a szava is, de aki — ha ezt követelte a népszabadság ügye - vállalta a szavak folytatását: a közéleti, a politikai, a katonai cselekvést. Hősi halálát a következetesség erkölcsi fénye ragyogja be. a; ünnepeljük Petőfit, Petőfihez méltón! Ne csak a nevét, hanem a szellemét idézzük meg ezen az évfordulón. Azzal a nem hivalkodó, ám jogos öntudattal, hogy nemcsak emléknapokon idézzük. Annyi görögtüzes ünneplés, annyi úri Petőfi-hamisítás után, a költő igazáért küzdő valamennyi gondolkodó értékes hagyományát folytatva, most a nép ügyét történelmi győzelemre vivő népi rendszer ünnepli a halhatatlan költőt, ünnepeljük Petőfit a magyar irodalom nagy hagyományaihoz méltán! Tudatosítsuk a felnövő új nemzedékben, hogy Petőfi műve nem véletlen csoda, hanem sok évszázados népi küzdelem, s egy nagyszerű irodalmi fejlődés megkoronázása. Petőfi nem állott egyedül az irodalomban — Vörösmarty, Eötvös, Arany János kortársi és elvbaráti körében nőtt naggyá a lírája. S halálával nem szakadt meg művének hatása a magyar irodalomra. Szellemének folytatói a legnagyobbak: Vajda János, Ady Endre, József Attila. Petőfit ünnepelve állítsuk műveit az emlékezés fénysugarába, jusson el minél többekhez, százezrekhez, milliókhoz Petőfi szava, a haza határain belül és a nagyvilágban. Műveit terjesztve eszméit terjesztjük, s ettől a nagyszerű feladattól tartsuk távol az ünneprontó frázisokat, a hangoskodást és a tartalmatlan tisztelgést. ünnepeljük Petőfit a szocializmust építő magyar nép történelmet fordító negyedszázados küzdelmeihez méltón! Azok ünnepük most a minden elnyomás ellen szót emelő, a szabadságért életét áldozó költőt, akik megteremtették a független, szabad Magyarországot, akik megszüntettek minden osztályelnyomást, elvették a földet a földbirtokosoktól, a gyárakat a gyárosoktól, a bankokat a bankároktól, s mindezt a nép tulajdonává tették. Azok ünnepük most Petőfit, akik megküzdöttek az úri osztályok ellenállásával, a reakció különféle osztagaival, akik megnyitották a felemelkedés útját a dolgozó emberek előtt az élet minden területén. Azok ünnepük most Petőfit - munkások, parasztok, értelmiségiek milliói -, akik történelmi lépéseket tettek és tesznek a kultúra, a művészet, az irodalom meghódításáért, a kultúra és a nép közé vágott szakadék megszüntetéséért. Azok ünnepük most Petőfit, akik jelenüket vállalva, jövőjükben bízva, a szocialista népek testvéri szövetségében fázadoznak a Petőfi megálmodta világszabadság megvalósításáért. A magyar nép emlékezik halhatatlan költőjére. Budapest, 1972. március 15.