Nógrád, 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-15 / 63. szám

A hazaszeretet jellege az önzetlenség Kossuth Lajos levele Nógrád megye alispánjáh­oz A százhetven évvel ez­előtt született Kossuth Lajos neve elválaszthatatlan az 1848-as szabadságharc, a függetlenségi törekvéseik ese­ményeitől. Már az 1832-től megjelenő, általa szerkesz­tett Országgyűlési Tudósítá­sokban a reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmé­ben vívott harcát népszerű­sítette. Később a Pesti Hír­lap vezércikkeiben fellépett a feudális kiváltságok ellen, a polgári szabadságjogok és az ország függetlenségének követelésével. Kezdeménye­zője volt a gazdasági önál­lóságot előmozdító, az oszt­rák iparcikkeik ellen bojkot­tot hirdető Védegylet meg­alakításának. Mint a Batt­­hyány-kormány pénzügy­­minisztere elrendelte az első magyar bankjegyek ki­bocsátását, nagy sikerű to­­­borzó körútján a haza és a­­ jobbágyfelszabadítás védel­mére szólította fel az Alföld népét. A Honvédelmi Bizott­mány elnökeként közremű­ködött a hadsereg meg­szervezésében, kezdeménye­zésére mondta ki a debre­ceni országgyűlés a Habs­­burg-ház trónfosztását. 1849. augusztus 11-én — mint az ország kormányzó elnöke — a cári beavatkozás, a hadi­­helyzet romlása miatt, kény­telen volt átadni a hatalmat Görgeynek. Kossuth Lajos a világosi fegyverletétel után Törökországba mene­kült, majd Angliába költö­zött, végül az olaszországi Túráiban (Torin­o) telepedett le, ahol nemcsak teljesen visszavonult, de formálisan is elzárkózott a világtól, a szobáját néha napokig sem hagyta el. A magyar nép ro­konszen­­je, tisztelete az emigrációs években sem szűnt meg Kossuth Lajos iránt. A sze­retet és tisztelet jelei 1882- ben nyilvánultak meg a leg­erőteljesebben, amikor Kos­suth Lajos életének nyolc­vanadik évét betöltötte. Testületek, egyletek, magá­nosok, községek, városok és vármegyék ebből az alka­lomból az üdvözletek özö­nével árasztották el. Az ünnepi köszöntővel Nógrád megye sem maradt adós. 1882. november 30-án a megye székházának nagy­termében­ tartott közgyűlé­sen — 78. pontként — Be­ni­czki Árpád bizottsági tag indítványozta, hogy hazánk nagy fiának, Kossuth La­josnak 80. születésnapja al­kalmából üdvözlő iratot küldjenek. A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag el­fogadta, a levél megfogal­mazásával és elküldésével Madách Károly alispánt bíz­ta mag. Kossuth Lajos 1883. július 1-én írt levelét Madách Károly alispánnak — a kö­szöntő levél aláírójának — címezte. A levelet, terjedel­me miatt, teljes egészében nem tudjuk közölni, abból csak a hazaszeretetre vonat­kozó részt idézzük: „Nekem, megvallom, más fogalmam van a hazaszeretet felől, mely nem henye érzelgés, hanem a haza javára tö­rekvő önzetlen, becsületes munkásságnak kútfeje. Ahol jutalom tétetik kilátásba, ott bérért dolgoznak. Aki hazáját jutalom reményé­ben szereti, az a jutalmat szereti, nem hazáját. A ha­zaszeretet jellege az önzet­lenség, mely nemhogy juta­lomra gondolna, de áldozni is kész. Ez a hazaszeretet tartotta fel a magyart ezer hányattatáson keresztül egy ezred­éven át, ne adja Is­ten, hogy a jutalmat nem váró, önzetlen áldozatkész honszeretet a magyar jel­lemből valaha elmosódjék, mert csak ez a talizmán ígérhet számára jövendőt a megpróbáltatások veszélyei közt, melyek környezik. A haza »otthona« a pol­gárnak, mint a családi tűz­hely otthona a gyermeknek. Ki várna azért jutalmat, hogy otthonát szereti? Haza és család ikerfogalmak. Egyiket mint másikat az emberi szivet megnemesitő szeretet forrásává rendelte a természet Istene. Én fajunk nemes levelét, s fennmara­dása titkának kulcsát látom azon értelemben, mely arra tanított, hogy mi magyarok hazánkat közös édes anyánk­nak szokt­uk nevezni, s nemzetünk otthonát, s csa­ládunk­­ otthonát ugyan­azon egy szóval jelezzük, e szent szóval: »Hon«. Csak sajnálkozni tudok azoknak balgaságán, akik az évezredek alatt összegyü­­lemlett társadalmi betegsé­gek orvoslatát keresve hala­dásnak vélnék ha a jöven­dő a két szót »haza« és »család« a társadalmi viszo­nyok szótárából kitörölni, s csak e szót »ember« hagy­ná meg. Ha ez valaha el­következnék, az emberiség nem előre haladna a töké­­lyesedés végtelen útján, ha­nem hátrahanyatlanék a baromiség felé... De hát sok tévelygésen bukdácsolt már keresztül az emberi nem, lehet, hogy az a »magát nem jól érzés«, mely a társadalmakat az is­meretlen felé hajszolja, egy­kor a család és haza megta­gadásának tévelygésébe is belebuktatja, de amíg az ember hazát ismerend (ne adja a végzet, hogy vala­ha ne ismerje), mindig igaz maradand a költőnek ama mondata, hogy »kifejezhet­­len édességgel vonz ma­gához a szülőföld« — ennek a kifej­ezhetlen édességnek élvezetét szerzi meg magá­nak az, aki hazáját szereti, ez édesség élvezetétől foszt­ja meg magát az elfásult kebel, mely hazájának sorsa iránt közömbös marad. Ez édesség a honszeretet jutal­ma, ne keverjük abba az önzésnek ürömét.” Kossuth Lajos levelének további részében természe­tesen köszönetet mond a születésnapja alkalmából küldött jókívánságokért, majd levelét ezzel zárja: „ ... s egy Madáchnak ír­va átrezeg idegeimen ama másik Madáchnak ihletett mondata, hogy »magiaszto­­sabb kegyelettel megóvni a romot mint üdvözölni a fel­kelt hatalmat.« Turin, július 1. 1883. Tisz­telt Alispán Úr alázatos szolgája, Kossuth Lajos.” Nógrád megye Levéltárában őrzött dokumentumok alap­ján közli: Dr. Zólyomi József Várostörténeti vetélkedő Ma rendezik meg Salgó­tarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központ­ban a város úttörőinek a jubileumi programban is he­lyett kapott szellemi vetélke­dőjét, amelynek témája Sal­gótarján 50 éves fejlődése. A délután, három órakor kezdődő várostörténeti ve­télkedőt raj- és csapatver­senyek előzték meg, ame­lyeken mintegy 2000 felső tagozatos tanuló vett részt. Ma, közülük nyolc csapat képviseletében huszonné­gyen vetélkednek az első helyért. A győztes csapat tagjai ajándékul a Salgótar­ján története című kötetet kapják. A kérdések, ame­lyekre válaszolni kell, fel­ölelik a város ötvenéves történetét. Balassagyarmati fiatalok Kulcsár József felvétele A Petőfi Emlékbizottság­ felhívása Petőfi Sándor emléke előtt tiszteleg a ma­gyar nép, a halhatatlan költő születésének százötvenedik évfordulóján. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek szer­te a világon azok a magyarok is, akik a haza határain kívül élnek, de őrzik a magyar nép­hez tartozás érzéseit, és őrzik nemzeti ér­tékeinket. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek a világ népei, a már felszabadultak és szabad hazát építők, s azok közül is egyre többen, amelyek szabadságukért küzdve erőt merít­hetnek a szabadságharcos költő művéből. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Ha­zafias Népfront által létrehívott Petőfi Emlék­bizottság ünnepre hívja a haza és a világ, a „népek hazája” népeit, polgárait, a szabadság és a költészet tisztelőit Ünnepelni hívjuk mindazokat, akik adásai a költőnek, mindazokat, akiknek sorsába bele­szólt valamikor Petőfi műve, Petőfi áldozata, ünnepelni hívjuk a fiatalságot, „Petőfi nemze­dékét”, ünnepelni hívjuk mindazokat, akik fe­lelősnek érezvén magukat a haza, a nép, a népek sorsáért, felelősséget vállalnak az em­beri gondolat, a művészet, az irodalom sor­sáért. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a magyar nép történelmi mélységekből fakadó törekvéseit és legmagasabb érdekeit kifejezve emelt halha­tatlan költői szót az elnyomás, a feudalizmus ellen. Azt a költőt ünnepeljük, aki költői érte­lemben már akkor felszabadította a magyar népet, az elnyomott jobbágyot, a megalázott értelmiségieket, a kisemberek tömegeit, amikor hazánkban még hűbériség uralkodott, amikor botozták a parasztot, és a nemesi kutyatár­nak nagyobb volt a becsülete, mint a szellem emberének. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki népe társa­dalmi szabadságáért küzdve, az elsők közé emelkedett a magyar nemzeti függetlenségért harcolók sorában. A plebejus demokratát ün­nepeljük, a népi forradalmárt, aki nem kérte, de messzehangzó költői szóval követelte a ki­zsákmányolás megszüntetését, aki már akkor hitet tett Magyarország önállósága és függet­lensége mellett, amikor még a haladó szel­lemű középnemesi politika képviselői sem tet­ték meg az elhatározó lépést ebben az irány­ban. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki az egész emberiség szabadságában jelölte meg az em­berhez és a költészethez méltó küzdelem vég­ső célját. A magyar plebejus a világ népeit ölelte át forradalmas szabadságszeretetével, Heine, Victor Hugo, Dickens, az orosz forra­dalmi demokraták kortársaként, a korai szo­cialista és kommunista eszmék európai és amerikai széthullámzásának időszakában, a nemzeti lét öntudatára ébredő kelet-európai népek feleszmélésének, Marx és Engels első küzdelmeinek éveiben. Következetesség, a tár­sadalom dolgainak elrendezésében, következe­tesség az igazi nemzeti érdekek kimondásában és következetesség a forradalmi demokratizmus programjának nemzetközivé, világméretűvé té­telében; e közös gyökerű törekvések egységét példázza elmúlhatatlanul Petőfi élete és műve. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a népet, a nemzetet, az egész emberiséget ölelte át ver­seivel, bizonyságot téve a költészet hatalmáról. A költők - hirdette Petőfi - „világot­­ alkot­nak az ember elé", a költészet ezért „olyan épület, mely nyitva van boldog-boldogta­lannak, — mindenkinek, ki imádkozni vágy, — szóval: szentegyház, ahová belépni,­­ bocs­­korban sőt mezítláb is szabad". Ezért a költői parancs: „Előre hát mind, aki költő,­­ A néppel tűzön-vízen át!” Az eként értelmezett költészet magaslatáról látta és ítélte el Pető­fi az ország nemes urait, patópáljait és óhi­tű táblabiróit, akik saját kiváltságaikat fél­tették a szellem napvilágától, az irodalomtól is. A népért, nemzetért, emberiségért felelős költészet eszménye és gyakorlata Petőfi szá­mára az élet gazdagságának irodalomba eme­lését jelentette. Annak a világnak a költészet­be fogadását, amelynek középpontjában a sza­badsághoz, az igazi élethez méltó, a teljes életre váró ember áll: a népet megtestesítő ember, a nép fia. Petőfi a plebejus fellépés költői feszültségével telíti a tájat, a magyar Alföld képét. Népdalaiban, szülőket ölelő köl­teményeiben és szerelmes verseiben a nép érzelmi világának gazdagsága, lelki kincseinek szépsége, emberségének meleg fénye tükrö­ződik, emelkedik egyetemes érvényre. Petőfit ünnepeljük, aki a nép világát emel­te a költészetbe, s a népi jellem mértéke sze­rint kívánt új természetet adni a nemzet job­bik felének, mindenkinek, aki részt vállalt a haza felemelésének nagy munkájában. Petőfi mandátum nélkül is a magyar falu népének küldötte volt a közéletben, s a városi forra­dalmas rétegek szószólója a parasztság előtt. Otthona volt a falu és a város, mert tudta, hogy nem a falu és a város állanak egymás­sal szemben a magyar társadalom történelmi útján, hanem a falusi szegények az elnyomó­ikkal, s a városi szegények a kizsákmányoló­­ikkal. A nép­ Petőfi számára a falu és a vá­ros szegényeit jelentette, s a feléjük közele­dő, velük szövetségre lépő kisembereket, értel­miségieket, honoráciorokat. Petőfinek nem vol­tak illúziói afelől, mintha a népfiak, a János vitézek és a maradi­ nemes patópálok együtt menetelhetnének a népi és nemzeti felszaba­dulás útján. Petőfi jól tudta, hogy a János vitézek és Szilveszterek csak a patópálokkal szembefordulva teljesíthetik történelmi küldeté­süket. De tudta azt is, hogy ez elkerülhetetlen harc, nem cél, hanem elháríthatatlan eszköz, feladat a nép boldogulása, a nemzet függet­lensége, a világszabadság felé vezető úton. Petőfit ünnepeljük, akinek tett volt a szava is, de aki — ha ezt követelte a népszabad­ság ügye - vállalta a szavak folytatását: a közéleti, a politikai, a katonai cselekvést. Hősi halálát a következetesség erkölcsi fénye ra­gyogja be. a; ünnepeljük Petőfit, Petőfihez méltón! Ne csak a nevét, hanem a szellemét idézzük meg ezen az évfordulón. Azzal a nem hivalkodó, ám jogos öntudattal, hogy nemcsak emlékna­pokon idézzük. Annyi görögtüzes ünneplés, annyi úri Petőfi-hamisítás után, a költő igazá­ért küzdő valamennyi gondolkodó értékes ha­gyományát folytatva, most a nép ügyét tör­ténelmi győzelemre vivő népi rendszer ünnep­li a halhatatlan költőt, ünnepeljük Petőfit a magyar irodalom nagy hagyományaihoz méltán! Tudatosítsuk a fel­növő új nemzedékben, hogy Petőfi műve nem véletlen csoda, hanem sok évszázados népi küzdelem, s egy nagyszerű irodalmi fejlődés megkoronázása. Petőfi nem állott egyedül az irodalomban — Vörösmarty, Eötvös, Arany Já­nos kortársi és elvbaráti körében nőtt naggyá a lírája. S halálával nem szakadt meg mű­vének hatása a magyar irodalomra. Szellemé­nek folytatói a legnagyobbak: Vajda János, Ady Endre, József Attila. Petőfit ünnepelve ál­lítsuk műveit az emlékezés fénysugarába, jus­son el minél többekhez, százezrekhez, milliók­hoz Petőfi szava, a haza határain belül és a nagyvilágban. Műveit terjesztve eszméit ter­jesztjük, s ettől a nagyszerű feladattól tartsuk távol az ünneprontó frázisokat, a hangosko­dást és a tartalmatlan tisztelgést. ünnepeljük Petőfit a szocializmust építő ma­gyar nép történelmet fordító negyedszázados küzdelmeihez méltón! Azok ünnepük most a minden elnyomás ellen szót emelő, a sza­badságért életét áldozó költőt, akik megterem­tették a független, szabad Magyarországot, akik megszüntettek minden osztályelnyomást, elvették a földet a földbirtokosoktól, a gyára­kat a gyárosoktól, a bankokat a bankároktól, s mindezt a nép tulajdonává tették. Azok ün­nepük most Petőfit, akik megküzdöttek az úri osztályok ellenállásával, a reakció különféle osztagaival, akik megnyitották a felemelkedés útját a dolgozó emberek előtt az élet min­den területén. Azok ünnepük most Petőfit - munkások, parasztok, értelmiségiek milliói -, akik történelmi lépéseket tettek és tesznek a kultúra, a művészet, az irodalom meghódítá­sáért, a kultúra és a nép közé vágott szaka­dék megszüntetéséért. Azok ünnepük most Pe­tőfit, akik jelenüket vállalva, jövőjükben bízva, a szocialista népek testvéri szövetségében fá­­zadoznak a Petőfi megálmodta világszabad­ság megvalósításáért. A magyar nép emlékezik halhatatlan költő­jére. Budapest, 1972. március 15.

Next