Nógrád, 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)
1973-09-11 / 212. szám
Első megbízatás Egy búcsú, mely nem végleges A ROMHÁNYI Építési és Kerámiagyárban a jó szakemberek közé sorolják Balázs Lászlót. Fiatal kora ellenére már nem egyszer bizonyította be: az a munka, amelyet reá bíznak jó kezekbe kerül. Eredeti szakmája esztergályos. Jelenleg az új üzemrészben dolgozik. Itt találtam rá, épp az új gépek beállításával szorgoskodott. — E másik gyáregységben újabb 200 környékbeli talál munkalehetőséget. Ha az átlagéletkor megengedi majd, szeretnénk ifjúsági üzemet létrehozni — mondja, s máris a témára tereli a szót, az ifjúságra. Két évvel ezelőtt nehéz helyzetbe került, mint a gyár KISZ-alapszervezetének titkára. Gazdasági jellegű problémák miatt a kollektíva fele más munkahelyre távozott, új fiatal munkások jöttek. — Huszonketten határoztuk el, hogy megmutatjuk, lehet kevesebben is jobb mozgalmi munkát végezni. Eltelt a két esztendő, s a tagság megduplázódott. Jól megnéztük, kit veszünk magunk közé. Sokan voltak olyanok, akik a szomszédos községből jártak be Romhányba dolgozni, s a lakóhelyükön KISZ-tagok. Nem erőltettük, hogy a mi alapszervezetünkbe igazoljanak át. A szabadidős programot este mi nehezen tudnánk biztosítani — sorolja egy szuszra a KISZ-titkár a kezdeti nehézségeket, amit szeresen átvészeltek. Beszélgetésünkre a közelgő KISZ-vezetőségválasztások kapcsán került sor. Balázs László elkerült régi munkahelyéről. Ebből egyenesen következik az is, hogy szeptember 17-én a KISZ-alapszervezet taggyűlése új titkárt választ. — Kicsit fáj a szívem, hogy nem csinálhatom tovább a megszokott arcok között összeszokott társaság volt. Tegnap közös értekezletet tartottunk a pártszervezet vezetőségével. A taggyűlés elé kerülő beszámolót vitattuk meg. Abban is az a vélemény fogalmazódott meg, hogy nem volt hiábavaló az igyekezetünk. Csak egy példa: a politikai oktatás, melytől alig-alig maradtak távol a fiatalok — jegyzi meg Balázs László, a választásra való felkészülés során újszerű kezdeményezés részesei voltak. Ifjúsági fórumon találkoztak Romhány községi és a gyár gazdasági vezetőivel. Az egy óra időtartamra tervezett beszélgetésnek két és fél óra elmúlta után lett vége. — Előre kérdéseket gyűjtöttünk, s a fiatalok ezekre kaptak választ. Főképp a fejlesztési tervek váltottak ki nagy érdeklődést a résztvevők körében, akik szép számmal voltak. Még a KISZ-en kívüli fiatalok is szívesen jöttek. Szó esett a fiatal munkások lakásépítésének, -vásárlásának támogatási lehetőségeiről is, sok más dolog mellett — összegzi röviden a KISZ-titkár a fórum lényegét. Az idén is több fiatal kapott kamatmentes kölcsönt. Cserébe tízéves szerződést írtak alá. Egyébként sem mennének el. Balázs László könnyű helyzetben volt. Mint a KISZ rétsági járási végrehajtó bizottságának tagja a járás fiataljait érintő testületi döntések születésénél mindig ott bábáskodott. — Bevallom, sok-sok módszert lestem el, ami nagyban hozzájárult saját alapszervezetem munkájának javulásához. Könnyebbség volt annyiban, hogy míg más titkártársam kibontva a levelet először találkozik egy-egy akció meghirdetésével, én már többször „átrágva” tudom taggyűlés elé vinni a témát. A hátránya viszont: jóval többet várnak a ‘járási testület tagjától — fogalmazza meg a dolog két oldalának jellemzőit. — Mit hagysz leendő Utódodra? — érdeklődöm tőle. — Kiforrott, stabil gárdát, akikre alapozni lehet, ha ifjúsági mozgalmi munkáról van szó. Persze, én sem búcsúzom a KISZ-től. Az új üzemben remélem, mielőbb módot találunk alapszervezet alakítására. Addig a pártvezetőség a volt alapszervezetem munkájának patronálásával bízott meg — válaszol. Tehát, a búcsú nem végleges, így van ez rendjén. S a pártmegbízatás az első, mióta tagkönyvvel rendelkezik. 8 ANNAK nincs sok ideje. A beszélgetésünk előtti napon adták kezébe ünnepélyes keretek között. Sz. Gy, tyjeckateidoszkóto MOSZKVA Azt mondja az orvos a betegnek: — Három-négy napig maradjon otthon Jurij Pavlovics és pihenje ki magát. — Nem tehetem, doktor úr. — De, hát miért nem? — Mert csupa modern bútorom van... BUKAREST Alexandru megkérdezi az apjától: — Mondd, papa, miért vetted te pont a mamát feleségül? A papa diadalittasan fordul a nejéhez: — Látod, Ecaterína, mér, a gyerek is csodálkozik rajta! CHICAGO Chicagóban egy csinos, fiatal, talpig gyászba öltözött nő állít be a fegyverkereskedésbe. Zokogva mondja: — Férjem tegnap az autójával fának rohant, meghalt... — Mély részvétem, asszonyom, de miért jött ezért hozzánk? — Na hallja! Természetesen azt —szeretném, hogy vegye vissza a revolvert, amelyet tegnap vásároltam itt... LONDON Az idős lord a társaságban családjának ősi eredetével dicsekszik. Valaki megjegyzi: — Mindjárt azt fogja mondani, hogy ősei ott voltak Noé bárkájában! — A világért sem — tiltakozik izgatottan a lord. — Nekik mikkor már saját jachtjuk volt!... ZÜRICH Az erősen élemedett korú hölgy megkérdi a férjétől: — Ugye most, hogy ilyen rövidre vágattam a hajamat, már nem is nézek ki öregasszonynak? — Nem, fiam, most olyan vagy, mint egy öregember... VARSÓ — Régóta ábrándozom egy kerékpárról. Folyton mondogatom a férjemnek, hogy jó lenne karikázni a friss levegőn. — Na, és teljesítette a kívánságodat? — Részben. Kivitte a varrógépet az erkélyre... HAMBURG Az újgazdag házaspár nyaralót szeretne vásárolni és jelentkezik egy újsághirdetésre. Miután végignézték a ház nyolc szobáját, az asszony megkérdezi: — És milyen a környék? Valóban csendes és nyugalmas? — Mi az, hogy nyugalmas? — feleli a tuladjonos büszkén. — Az előző bérlőket meggyilkolták, és csak három hónap múlva fedezték fel a bűntényt. .. PRAGA — A fiam trombitát kért születésnapjára — mondja egy mama a játékboltban. — Van-e valamilyen? — Hogyne kérem, kétfélével is szolgálhatunk. Közönségessel és különlegessel. Az előbbi ütvén, az utóbbi száz korona. — S mit tud a különleges — Fél nap alatt tönkremegy. .. SZÓFIA A szófiai pályaudvaron egy férfi megkérdezi a szolgálattevő vasutast: — Van még annyi időm, hogy a hálókocsiban elbúcsúzzam a feleségemtől? — Az attól függ — válaszolja a vasutas —, hogy mióta házasok... (Révész Tibor gyűjtése) Festői környezetben Az ősi orosz építészet skanzenja Arhangelszk közelében, az úgynevezett Kis-Karéliában, festői környezetben, az ősi orosz faépítészetet megörökítő skanzent létesítettek 80 hektárnyi dimbes-dombos területen. Az „Ősi Oroszországban” — ahogy a múzeumot nevezik — parasztházak, gazdasági épületek, templomok, harang- és őrtornyok, szélmalmok fogadják a látogatókat. A kereskedők bódéi, a kutak, a hombárok és hidak szintén az ősi építészeti stílus jegyében készültek. Az építményeket az északi vidékek különböző területeiről gyűjtötték össze, legtöbbjük egyetlen szög felhasználása nélkül készült. A munkálatokat Szuszlin építész vezette, aki kiváló ismerője a XVIII. század alkotásainak. A későbbiekben további 80 — XVII. és XVII. századból származó — építészeti emléket telepítenek ide. Jól, vagy szépen élni? Egyre többen mondják, amikor a családi költségvetés készül: „egyenesbe jutottunk”. Ki-ki persze másként értékeli a maga korábbi útjának, felemelkedésének „görbe”, vagyis nehezebb szakaszait. A puszta megélhetés kátyús, gödrös részein a túlnyomó többség már alaposan túljutott. A kezdet nehézségei után sokan nagyobb „sebességre kapcsoltak”. S egyre sűrűbben „repesztenek” a nemcsak képletes, de nagyon is valóságos gépkocsik. A kérdés most mér: az élethez és a továbbhaladáshoz szükséges cselekvések után tudjuk-e, hogyan lehetne nemcsak jól, de szépen, vagyis tartalmasan élni? Attól szerencsére már kevesen tartanak, hogy az anyagilag biztonságosabb, gazdagabb élet feltétlen velejárója az eltespedés, a kispolgári életszemlélet, az önzés. Arra viszont még mindig túl sokan gondolnak, hogy bizonyos javak megszerzésével nem csak állítólagos tekintélyhez jutnak, hanem automatikusan megvásárolhatják, birtokba vehetik az élet szépségtartalmát is. Van, aki ez utóbbit divatosan szólva „élet minőségének” nevezi. Valójában az anyagiak jórészt a mennyiségi gyarapodást hozzák: a hűtőszekrényt, tévét, lakást, telket, gépkocsit. A minőségi változást mégsem csupán ezek a kétségtelenül környezetmódosító (kellemes, hasznos, nélkülözhetetlen stb.) tárgyak eredményezik. Közismertek az ellenpéldák: mindannyian hallottunk már tökéletesen felszerelt lakásokban is ketrecbe zárt, boldogtalan emberekről. A tartalmas élet természetesen csak részben anyagi kérdés. Van-e recept a „szépen élni”-re? Elképzelhető-e mondjuk egy telefondoktor, aki minden ilyen bajra alkalmas gyógyírt tud ajánlani? A vírusoknál is változékonyabb, ravaszabb kórok, szomorúságok érhetik az anyagi eszközeivel tapasztalatlanul, ügyetlenül, ostobán, rosszhiszeműen gazdálkodót. Nincs tehát egységesen alkalmazható tanács-medicina, sem az élettorzulások ellen biztosan ható szérum. Aki bölcs, érdekes, színes életre vágyik, javarészt önállóan kell, hogy megkeresse a maga számára tartalmas cselekvéseket. A napi munkakeret például többnyire adott. Mindannyian dolgozunk. A legtöbben azt is tudjuk, hogy mi a feladatunk. De vajon elegendő örömet találunk-e tevékenységünkben? Megkeressük-e elfoglaltságaink szépségtartalmát is? S ha harmonikus viszonyban vagyunk azzal, amit naponta tennünk kell, megtaláljuk-e a megfelelő munkahelyi hangot, kapcsolatokat? Tudjuk-e eléggé, hogy jól és tartalmasan csak úgy élhetünk, ha nem fogyasztjuk egymás energiáját feleslegesen? Aki szépen akar élni, aligha feledkezhet meg arról, hogy idejének igen jelentős részét közösségben és közös célok érdekében kell eltöltenie. Aki egyszer az egymásra utaltság elemi törvényeiről megfeledkezik, nem élhet kiegyensúlyozottan és jó közérzettel. De a szaporodó szabad időben sem elégedhetünk meg a puszta pihenéssel, szemlélődő kikapcsolódással. Aki csupán passzív befogadóként várja, hogy a figyelmes társadalom, a szórakoztatás, a sajtó, a rádió, a tévé, a könyv stb. majd felkeresi, s nem lesz más dolga, mint hagyni, hogy kellemes esőként zuhogjon rá az információ, a kultúra, az alighanem csalódni fog. Ha nem tudjuk kiválasztani azt, ami éppen nekünk kell, ami bennünket pihentet, szórakoztat, gyarapít, tehát nem cselekvő emberként döntjük el, mi legyen mindennapi életünk „költete”, kevés az esélyünk a tartalmas életre. Mert jól és szépen élni csak akkor lehet, ha az anyagi gyarapodással párhuzamosan életünk tartalmát is szüntelenül felfrissítjük. Ha „nyitott”, vagyis kíváncsi és érdeklődő emberek maradunk. Ha arra törekszünk, hogy mindig valamivel többet értsünk, élvezzünk a rendelkezésünkre álló és ugyancsak szüntelenül változó szellemi kínálatból. Nádor Tamás A lengyel „Rubin” — és társai... ) A lengyel főváros rádió- és villamossági szaküzleteiben sok újdonság látható. Ezek sorába tartozik a híradástechnikai ipar egyik legfiatalabb „gyermeke” — a „Rubin 707 P” színes televíziós vevőkészülék. Gyártója, a „Varsói Televíziógyárak Egyesülése” (lengyel márka rövidítése: VTP) 18 évvel ezelőtt kezdte meg működését és ezen csaknem két évtized alatt kb. 4 millió televíziós készüléket bocsátott a piac rendelkezésére. — A leningrádi „Kozlekij” gyárral való együttműködés fektette le az alapokat — említi az eltelt időszak mérlegének megvonásakor a „VTP” műszaki igazgatója, Jerzy Galotzi. — A szovjet partner átadta nekünk a műszaki dokumentációt és sokoldalú segítséget nyújtott az első televíziós készülék gyártásához, amely „Visztula” néven került a piacra. Valamikor naponta 10 készüléket gyártottak. Ma a gyárban ennek á00-szorosa —■ több mint 2 ezer televízió — készül, köztük 40 „Rubin 707 P” típusú. A színes készülékek sorozatgyártása 1973. első negyedében kezdődött. — Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a „Rubin” megváltoztatta az egész korábbi gyári munkaszervezést — hangsúlyozza Jerzy Mlodjanovszkij brigádvezető. — Mindenkinek, akit a színes készülékek gyártásába bevontak, legalább középfokú műszaki képzettséggel kellett rendelkezni. Magam egy 15 fős csoporttal a moszkvai gyárakba mentem tanulni. Az itteni tapasztalatok nagy segítséget adtak a további munkához. Az év végére a gyár legalább 16 ezer ,,Rubin 707 P” készüléket bocsát a piac rendelkezésére. És már dolgoznak az új típusú készülékek tervein, amelyek „Ametis”, ,,Iazurtt”, „Neptun” néven felváltják majd a „Rubint”. A lengyel képernyőkön még gazdagabb lesz a színek és árnyalatok skálája. Sztanyiszlav Plakvits Dolgozószobájában beszélgettünk a vanyarci tsz helyzetéről,s a községről. Saját magáról nagyon keveset mondott, pedig Kulik János életéről, munkásságáról, van mit elmondani... * A félárva zsellér gyermek... 1921-ben született Vanyarcon. Szülei báró Prónay György birtokán dolgoztak — Uzsapusztán. Apja — aki gazdagabb családból származott — a családot elhagyta, nem törődött feleségével és kisfiával. Anyja — zsellérasszony — egyedül próbálta a gyermek és a két öreg szülő számára a megélhetést biztosítani. . A látástól vakulásig tartó, és soha meg nem szűnő munka közepette kisfia nevelésére nem maradt ideje. A gyermeket a nagyszülők és a puszta formálták... Alig nyolcéves korában már libapásztor volt. Tizenegy gazda tüntette ki bizalmával, rábízták állataikat. Az ispán úr jóvoltából néhány évvel később borjász lett. Félkommenciót kapott. A tizenhatodik életévének betöltésekor négy ökröt hajtott, szállította a terményt, a takarmányt, mázsás zsákokat cipelt. Esténként — sokszor vacsora nélkül — félájultan zuhant a szalmazsákra. .. És álmában világot látott, játszott és tanult. Mert ilyesmire idő és pénz nem vett. Igaz ugyan, hogy a nat elemit elvégezte, de annak nagy ára volt: naponta hat kilométert kellett gyalogolnia, » az iskolai napokra nem kapott bért. Az „enyém”-től a „miénk’-ig... A felszabadulás után néhány héttel jött haza a katonaságtól. Belekerült a sodrásba... Önként és nagy lelkesedéssel vállalt munkát. Tagja lett a MADISZ-nak. Finta tanító bácsi vezetésével jelszavakat festettek a falakra, gyűlésekre jártak és színdarabokat tanultak. A környékbeli községek és szülőfalujuk lakói lelkesen tapsoltak nekik. És ők boldogok, nagyon boldogok voltak. A család élete is gyökeres fordulatot vett. Nyolc katasztrális hold földet kaptak. Övék lett az uradalmi lakás is. Már a sajátjukon és maguknak dolgoztak. A nehéz fizikai munka így már elviselhetőbbé vált... Eredménye is lett, 1955-ben kis családi házat építettek Vanyarcon. A családban született egy fiúgyermek is. Az 1956-os ellenforradalom kegyetlen napjaiban Kulik János nem „szédült” meg. Az 1952-ben tizenegy család alapította tsz közgyűlésen — jóllehet ő nem volt tagja — felszólalt a gazdaság feloszlatása és az erdő úrbéres kezelésbe vétele ellen. Az ő akarata és szavai akkor nem voltak hatásosak. De később igen... 1960. december 22-én megalakult a Virágzó Tsz. Az alakuló közgyűlésen őt választották elnöknek. Ezt a funkciót azóta is betölti. És eredményesen. .. A gazdaság fel nem osztható szövetkezeti alapja 480 ezer forintról huszonnégymillióra növekedett A 3500 holdon 400 ember — a falu lakóinak egynegyede — dolgozik. Ebben az évben közel 200 vagon gabonát termeltek. Ez a mennyiség mintegy ezer ember évi szükségletét fedezi. Az első években a tszben egyetlen szakember sem dolgozott. Ma hatan rendelkeznek felsőfokú képesítéssel. 1972. végén kétmillió forintos beruházással irodaházat építettek, amelyben helyet kaptak a párt-, az állami és a társadalmi szervek is. Kulik János aktívan részt vesz a társadalmi, politikai életben is. 1958-től tanácstag és a harmadik ciklusban vbtag is. 1961-től tagja az MSZMP-nek. Hat éven át vezetőségi tag volt, jelenleg csoportbizalmi. Patronálta az ifjúsági szövetséget, lelkes aktívája a Magyarországon élő Szlovákok Szövetségének. Sokat tett és tesz a község életének fejlesztéséért. A közért dolgozik, a „miénk”-ért munkálkodik. .. Ezt bizonyítják az elismerések és a kapott kitüntetések is. 1902-ben megkapta a Kiváló Termelőszövetkezeti Tag címet. 1971. április 4-én a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült. Elismerő oklevelet kapott az MSZBT-től és a Szlovák Szövetségtől. Gazdasági és társadalmi feladatainak ellátása mellett sokat törődött önképzésével. 1961—1962-ben befejezte az általános iskolát, 1963-ban egyéves bentlakásos elnökképző iskolát végzett Zsámbékon. Ambíciója, akarata a munkahelyen és a családban egyaránt példa: munkatársai közül többen tanulnak különböző politikai és állami iskolákon, tanfolyamokon. Fia jelenleg a szécsényi mezőgazdasági technikumot végzi. Dolgozni tovább... A jövőt a jelenben is látja: „Tenni, dolgozni, továbbtanulni, haladni a kor követelményeivel, részt venni a politikai és közéletben, név,élni az embereket és az unokákat.” Szép és nemes célok. Megvalósításukat tiszta, erkölcsös, sok küzdelemmel és gonddal telített élete, kianarthatatlan energiája reális alapként segíti. A dolgos és megbecsült ember Tóth Istvánr NÓGRÁD - 1973. szeptember 11., kedd