Nógrád, 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)

1973-10-13 / 240. szám

Nem kapkodnak össze-vissza a hollókőiek. De a mai, korszerű mezőgazdaságban már nem is lehet másként, csak pontosan kidolgozott tervek szerint elvégezni a munkát. A termelőszövetkezetben így még jó időben földibe kerültek az őszi kalászosok. A zsunypusztai üzemegységben a napokban elvetették az utolsó szemet is, így aztán 400 holdon már nincs gond az idén az őszi búzával. Dicséretére válik ez a két Szabó Istvánnak is, akik traktorosként segítik a munkát a közös gazdaságban — már 1959-től. Aztán a vetőgépen Herczeg János, — aki egyébként szintén traktoros. A jövő héten befejezik a kukorica betakarítását is. — kulcsár — Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NOGRA­D MEGY­E­I BIZOTTS AG A*ES A~>VEGYE­S TANÁCS LAPJAI XXIX. ÉVF., 240. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1973. OKTOBER 13., SZOMBAT Kádár János fogadta az Iraki Kommunista Párt első titkárát Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Aziz Mohamedet, az Iraki Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának­,­ első titkárát. Az elvtársi légkörben, a teljes egyetértés szellemében lefolyt találkozón véleménycserére került sor a nemzetközi helyzetről és a két párt kapcsolatairól. A találko­zón részt vett Pallai Árpád, a Központi Bizottság titkára. (MTI) Megalakult az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács tanácskozó testülete Pénteken, a SZOT Dózsa György úti székházában meg­tartotta alakuló ülését az Or­szágos Közlekedésbiztonsági Tanács tanácskozó testülete. Az ülésen részt vett Fock Je­nő, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszter­tanács elnöke, dr. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter. Az előadást követő vitában felszólalt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke is. Az MSZMP Közpon­ti Bizottsága és a kormány nevében köszöntötte a testület felelősségteljes munkára vál­lalkozó tagjait és sok sikert kívánt a tanács tevékenységé­hez. A vitában felszólalók szá­mos megvalósításra érdemes indítvánnyal gazdagították a tanács tervezett munkaprog­ramját. A tanácskozás Benkei And­rás zárszavával ért véget. (MTI) Csa­ládvédelem A felvilágosítás, az okos szó a fontos A családvédelem, a népese­dés alakulása, az egészségügyi felvilágosítás napjainknak egyik fontos feladata lett. In­tézkedések védik nálunk az édesanyákat, a terhes nőket, gyermekgondozási segélyt fizet az állam, rendezték a családi pótlékot. Az erőfeszítések elle­nére sem megfelelő a születési arányszám, így a Vöröske­resztnek is alapvető tenniva­lójává lett. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében rendezte meg tegnap délelőtt a megyei Vöröskereszt a családvédelmi tanácskozást, amelyre meghívták a járási, városi vöröskeresztes titkáro­kat, a családvédelmi felelősö­ket és első ízben az üzemek családvédelmi felelőseit. A nagy érdeklődéssel várt ankét résztvevőit Szoó Bélá­­né, a megyei Vöröskereszt tit­kára üdvözölte, majd arról beszélt, hogy az ember testi, lelki egészsége nagyban függ az őt körülvevő környezettől. Nem mindegy, miként, milyen körülmények között dolgo­zunk, illetőleg élünk a csa­ládban. Éppen azért a család­­védelmi ankét témája az volt, miképpen tudja segíteni a Vöröskereszt a maga eszközei­vel a népeédési politikát és a családvédelmi tevékenységet.Ezt követően átadta a szót Pusztaházi Istvánnénak, a Vöröskereszt országos köz­pontja családvédelmi osztálya vezetőjének. Az előadó érde­kesen és sokoldalúan világítot­ta meg a családtervezés fogal­mát és azokat a feladatokat, amelyek a Vöröskeresztre há­rulnak. Mindannyiunk érdeke, hogy utódaink egészségesek legyenek, ezért a családvéde­lem rendkívül széleskörű, sok­oldalú munka. Nagyrészben a bajok megelőzését szolgálja, de az egészségügyi törvény fel­adattá is teszi ezt, mert az egészség lényegében a család­ban kezdődik. Beszélt arról, hogy a szülők egészségügyi kultúrájának nö­vekedése mennyire­­ kihat­ a gyerekekre, milyen fontos he­lyet foglal el a nevelésben. A fiataloknak fel kell készülniök a házasságra, mert az elha­markodott döntéseket később , nagyrészt a gyerekek sínylik meg. A fiatal lányok­at is fel kell világosítani. Nemcsak a csa­ládtervezésről, hanem ismer­kedjenek meg a csecsemőgon­dozással, gyermekápolással is. Rendkívül fontos a terhesgon­dozás, hogy a kismamák öröm­mel és tudatosan vállalkozza­nak a gyermekszülésre. Sokan összetévesztik a csa­ládvédelmet a születéssza­­á­lyozással, pedig annál sokkal többet jelent. Beletartozik nemcsak a fiatalokkal, a ter­hes anyákkal, illetve a fiatal házasokkal való foglalkozás, hanem az öregek gondozása, a velük való törődés is, hisz’ ők azok, akiknek száma rendkí­vül megnövekedett az elmúlt években. Ezt követően mód­szertani segítséget adott a je­lenlevő vöröskeresztes titká­roknak, családvédelmi felelő­söknek, akik az elmondottakat minden bizonnyal hasznosíta­ni tudják a napi munkában. Dr. Szabó Sándor területi nőgyógyász főorvos az előbbi­ekhez kapcsolódva orvosi szemszögből világította meg a családtervezés jelentőségét. Említette a művi vetélések szomorú következményeit, és az ahhoz szorosa­n kapcsolódó koraszülések nagy számát. A korszerű terhességmegelőzés jelentőségéről szólott. Mind­­annyiunk érdeke, hogy minél több jól fejlett, egészséges cse­csemő lássa meg a napvilágot. Mocsári Zoltánná, megyei családvédelmi felelős, a Nóg­rádiban folyó családvédelmi munkáról, dr. Horváth Lajos­né, balassagyarmati vöröske­­resztes titkár pedig az ezzel kapcsolatos feladatokról be­szélt, majd a résztvevők mon­dották el véleményüket, javas­lataikat. Nagy jelentőségű családvédelmi intézkedések Miniszteri tájékoztató a népesedéspolitikai kormányhatározatról Emelik a családi pótlékot, a gondozási segélyt — Kedvezmények a gyermekes anyáknak — Korlátozzák a terhességmegszakítást Pénteke­n a Parlament Gobe­lin-termében d­r. Szabó Zol­tán egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón ismertette a népesedési helyzettel és a né­pesedéspolitikai feladatokkal kapcsolatos kormányhatároza­tot Részt vettek a sajtótájé­koztatón a­z előterjesztést ké­szítő tárcák és más állami szervek képviselői is. A miniszter bevezetőiben számokkal illusztrálta,­­ hogy hazánkban, különösen az el­múlt évtizedben a népesedési helyzet kedvezőtlenül alakult. Csökkent az 1—15 év kö­zötti korosztály abszolút számban is és körülbelül ilyen mértékben nőtt a 60 éven felüliek, tehát az idősebb korosztálybeliek száma. A hatvanas évek szociálpoli­tikai intézkedése­inek hatásá­ra Ugyan a születések száma átmenetileg emelkedett, de néhány év óta ismét stagnál, és jelenleg a népesség mini­mális növekedését sem bizto­sítja- A családokban az átla­gos gye­rmekszám kettő alá csökkent. Ez még egy gene­ráció életében sem elég ah­hoz, hogy a lakosság száma változatlan maradjon. Ezért nemzeti érdek, hogy újabb gazdasági, szociális, szociálpo­litikai intézkedésekkel is ösz­tönözzük a családokat több gyermek fö­lnevelésén­ek válla­lására. Az ideális az lenne, hogy a háromgyerekes cs­alád­­típus váljék általánossá. Az állam pénzbeli juttatá­sokat, gyermekintézmények fenntartásával már eddig is igen jelentősen hozzájárult a gyermeknevelés családi költ­­ség­eihez: a különféle pénz­beli juttatásiak — a családi pótlék és mások — összege mintegy 7,5 milliárd forint évente. A gyermekintézmények fenntartása évi mint­egy 4 milliárd forintjába kerül az államnak. Az intézményes oktatás és szakképzés költségei elsősor­ban az államot terhelik, s en­nek összege csaknem 7 milli­árd forint kiadást jelent. A jelentős juttatások és támo­gatás mellett a gyermekneve­lés költségeinek döntő hánya­dát még így is a családok vi­selik. Ez alapvetően megha­tározza a többgyermekes és a gyermektelen családok közötti életszínvonalbeli különbség­ét. Ezért a Minisztertanács hatá­rozata alapján az állam a csa­ládi pótlék és a gyermekgon­dozási segély emelésével, a gyermekápolási táppérnzjogo­­sulttság időtartamának növelé­sével és egyéb kedvezmények­kel ösztönzi a családokat ar­ra, hogy több gyermek neve­lését vállalják­(Folytatás a 2. oldalon) Üzem- és munkaszervezés ••Önálló ágazati elszámolás Ludányhalásziban Tegnap Ludányhalásziban az Ipalymenti Egyesült Ter­melőszövetkezetben a Pénz­ügyminisztérium, a MÉM, a TOT, a megyei tanács, a be­vételi igazgatóság, a járási párt- és állami szervek, a társszövetkezetek, a mezőgaz­dasági gépesítési és ügyvitel­­szervezési iroda képviselői, valamint a területi szövetség közgazdasági bizottsága esz­mecserét folytatott a szövet­kezetben bevezetett önálló ágazati elszámolási rendszer eddigi tapasztalatairól. Nagy István, a ludányhalá­­szi termelőszövetkeze­t elnöke bevezetőjében szólt arról, hogy a pártmunka- és üzemszervezés színvonalának emeléséről szóló, valamint a tavaly novemberi párthatáro­zat végrehajtása mellett a gazdaságban bekövetkezett szanálási eljárás is arra ösz­tönözte a tsz vezetőségét, hogy megkeresse a kivezető utat. Ezt a területi szövetség konkrét, sokirányú segítsé­gével, az önálló ágazati el­számolási rendszerben talál­ták meg mely lehetővé teszi a belső tartalékok feltárását. Vita folyt arról, hogy egy­szerre, vagy fokozatosan ve­zessék be. Végül úgy döntöt­tek, hogy egyszerre vezetik be mindenütt. Ez május 1-vel megtörtént. Jelenleg négy ön­álló elszámolási ágazat van a gazdaságban. Az ágazatve­zetők naponta figyelemmel kísérhetik a költségek alaku­lását és időben megtehetik a szükséges intézkedéseket. Az új vezetési, irányítási módszer eredményeként növe­kedett a közép- és brigádve­zetők felelőssége, mert a ha­tásköri lista alapján tudják mi a feladatuk, miért fele­lősek. A dolgozók egy része öröm­mel fogadta, de voltak olya­nok, akik megijedtek a meg­­növekedett felelősségtől. Ez az új módszer bebizonyította, hogy a vezetők közül ki, mi­re képes. Havonta vezetői megbeszé­­­lést tartanak, ahol elsősor­ban a tennivalók megoldásá­nak módszereiről esik szó. Más ágazat munkájával­ kap­csolatban csak javaslatot te­hetnek az ágazatvezetők. Ne­gyedévenként pedig munkaér­tekezletet tartanak az ága­zatban dolgozók. Mindegyik dolgozó egy-egy ágazathoz tartozik. A tsz-demokrácia biztosítása érdekében ágazati vezetőséget hoztak létre. Az­­ önállósághoz és a fele­lősséghez­ igazították az anya­gi érdekeltséget is. Kimond­­­ták, hogy csak többletnyere­ség után jár prémium. A többletnyereség ötven százalé­ka ott m­arad, ahol megter­melték. Ebből 25 százalékot a dolgozók nyereségpremizá­lására, 25 százalékot pedig fejlesztésre használhatnak fel Az új rendszer eredmé­nyeként a számvitel is köze­lebb került a gazdálkodáshoz, pontosabb lett az önköltség­számítás, gyorsult az admi­nisztrációs munka. Megszün­tették a főagronómus beosz­tást. A különböző ágazatok vezetőinek munkáját az elnök fogja egybe. A beszámolót követő esz­mecserén­ igen, sok kérdésre válaszoltak a termelőszövet­­­kezet vezetői. Egyiptomi repülők izraeli állásokat támadnak Aggodalom az USA fegyverszállítmányai miatt Heves harcok folynak Szí­riában a támadó izraeli csapa­tok, s szíriai egys­égek között. Szíriai bejelentés szerint pén­tek délig számos izraeli repü­lőgépet, páncélost és csapat­­szállító járművet semmisítet­tek meg. Egy bejrúti lapjelen­tés szerint Asszad, szíriai el­nök kijelentette, hogy országa légiereje csaknem érintetlen, és még legalább két hónapig képes állni a harcot az ellen­séggel. KAIRO: Egyiptomban pénteken újabb közleményt hoztak nyilvános­ságra a harci helyzetről. E sze­rint egyiptomi repülőgépek a Sínai-félszigeten két izraeli parancsnoki állást támadtak, rakétáikkal felgyújtották azo­kat és megsemmisítettek két ellenséges radarállomást. Az egyiptomi haditengerészet el­süllyesztett több izraeli raké­tahordozó és ágyúnaszádot. Az egyiptomi kormány szó­vivője pénteken kijelentette: a kormány mély aggodalom­mal kíséri figyelemmel azokat a jelentéseket, amelyek sze­rint az Egyesült Államok fegyverszállítmányokat küld Izraelnek. BEJRÚT: A Palesztinai gerillák pénte­ken reggel lelőttek egy Phan­tom típusú izraeli vadászgépet — jelentette be a Palesztinai forradalom főparancsnoksága. A repülőgép Kelet-Libanon területére zuhant le. Az Izrael elleni harcokban résztvevő iraki légierő csü­törtökön 12 repülőgépet vesz­tett, ötöt az egyiptomi, hetei, a szíriai fronton. A hírt közlő iraki katonai közlemény a veszteségeket jelentéktelennek minősítette ahhoz képest, mekkora károkat okozott az arab országok légiereje az el­lenségnek. VARSÓ: Jablonski, lengyel államel­nök pénteken fogadta az arab államok varsói nagyköveteit és biztosította őket a Lengyel Népköztársaság és­­ az ország egész lakosságának­ teljes tá­mogatásáról az izraeli agres­­­szórók ellen folyó harcban. (TASZSZ) f

Next