Nógrád, 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)

1973-10-16 / 242. szám

I Képernyő előtt Töltelékkel nem lehet... ■ Bizony, nem kényeztetett el bennünket az elmúlt műsor­hét. Szinte iskolapéldája volt, miképp lehet töltelékműsorok­kal a tartalmi változatosság látszatát kelteni — hogy csak egyet említsek a sok közül: a szombat esti Kicsoda — mi­csoda? fejtörőjáték jubileu­mi adását, amely lehet, hogy jól elszórakoztatta a közre­működő irodalmárokat és zsű­ritagokat, de nekünk, nézők­nek idegesítően unalmas volt. Ilyen hevenyészett összeállí­tással nem volna szabad kép­ernyő elé állniuk olyan jó nevű személyiségeknek, mint akik a feladatra elég könnyel­műen vállalkoztak. Kedden este a Palimadarak című olasz film is alatta ma­radt a várakozásunknak. Az epizódjaiban szórakoztató me­seszövés a film egészében va­lószerűtlen, mert realisztikus társadalomábrázolási törekvé­sek a burleszk elemeivel ke­verednek. Nagy érdeklődéssel várjuk az Iszlám kialakulásá­ról szóló olasz ismeretterjesz­tő sorozatot, melynek első ré­szét szerdán este láthattuk Allah határai címmel. Ennek alapján még korai volna íté­letet formálni a nyolcrészes vállalkozásról, de az az érzé­sem, hogy a látványosságra törekvés olykor eltereli a lé­nyegről a figyelmet, s ez ár­talmára válhat az alkotók alapszándékának. A budapesti művészeti he­tek keretében pénteken este láthattuk a Pesti tavaszok című irodalmi összeállítást, melynek anyaga három nagy tavasz. 1848, 1919, 1945 ese­ményeihez kötődik. Szántó Erika igényes és szórakozta­tó anyagválasztékát kitűnő előadógárda szólaltatta meg, élén Avar Istvánnal, Bánffy Györggyel, Huszti Péterrel, Major Tamással, Sinkó Lász­lóval, Szirtes Ádámmal, Pálos Zsuzsával, Gobbi Hildával, Mensáros Lászlóval, Sinkovits Imrével. E napon ért véget a Négy kerékkel okosan című játékos autóverseny-sorozat. A döntő — mint általában az elődöntők is — jól szórakoz­tatott, egyben ismeretterjesz­tő feladatot is betöltött, így a vetélkedő valóban okosan töl­tötte be rendeltetését. Szombaton este nagyon kel­lemes két órát adott az Irma, te édes című amerikai film, a hét kétségkívül legszínvo­nalasabb eseménye viszont vasárnap este Csehov Sirály című színművének közvetíté­se volt a budapesti Madách Színházból. A drámát az el­múlt évadban a salgótarjáni közönség a szolnoki Szigligeti Színház produkciójában is él­vezhette, így ezúttal érdekes egybevetésre nyílt alkalmunk. Kétségtelen, hogy Tolnay Klá­ri,­­Huszti Péter, Némethy Fe­renc, Koltai János, Mensáros László, Piros Ildikó, Zenthe Ferenc, Ilosvay Katalin, Schütz na, Dégi István és Bányai János játéka magas­­rangú művészi produktum volt, de a szolnoki együttes tagjainak sincs szégyenkezni­valójuk­­, némely feladattól eltekintve egyenrangú „ellen­feleknek” bizonyultak a ha­sonlításban. (barna.) Befejeződött az országos kamarazenei fesztivál A hagyományos vásárhelyi hetek — amelyet visszatérő­en megrendeznek a város fel­­szabadulásának évfordulója alkalmából — idei rendez­vénysorozata új, kiemelkedő programmal gazdagodott. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola budapesti, szegedi, miskolci, debreceni, pécsi és győri tanárkőképző tagozatai­nak országos kamarazenei fesztiválját három napon ke­resztül Hódmezővásárhelyen rendezték meg. Befejezésül vasárnap délelőtt a Tornyai János Múzeumban adtak kon­certet a leendő zenetanárok, este pjedig az állami zeneis­kolában záró hangversennyel ért véget az országos kama­razenei fesztivál, amelyen mintegy 30 művet tolmácsol­tak a tanárképző tagozatos hallgatók. Amatőr színjátszók nagy sikere A magyar amatőr színját­­itáció, a Thermidor, A Petőfi­­szál történetében szinte egye- rock, s egyéb művek felújítá­­sól álló programot zárt vasár­­sa mellett egy új darabot is nap este a Kiváló Együttes bemutattak, amelyet Sarkadi címmel kitüntetett szegedi Imre „Kőműves Kelemen” cí­­egyetemi színpad. Kilenc egy­ mű töredékdrámájából állo­­mást, követő estén hét pro­ toztak össze Paál István mű­­dukcióból tizenhárom előadást veszett vezető rendezésében, tartottak. Az Örök Elektra, a­­ (MTI) NÓGRÁD — 1973. október 14., vasárnap 4 Darvas József regénye: A törökverő széles körben nagy nép­szerűségnek örvend. Középkori történelmünk egyik nagy egyénisége, Hunyadi János életének drámai mozzanatait idé­zi fel kitűnő szépírói eszközökkel, történelmi hitelességre törekedve. A televízió ma esti Nyitott könyv című műsora a művet mutatja be, tehetséges fiatal színművészek közremű­ködésével. A képen a törökverő Hunyadit megszemélyesítő Vajda Lászlót és Madaras Józsefet látjuk, Balázs pap szere­pében. (20.50) A határokon túlra is „Röpül az Aranypáva"1 1973. október 14., vasárnap délelőtt fél 11: autóbuszok, személyautók sorakoznak a Megyei Művelődési Központ előtti téren, taiika-színes ru­hás asszonyok csoportokba ve­rődve beszélgetnek, vagy csak szagatottan várakoznak a be­járatnál. Valamennyien az Aranypáva nemzetközi nép­zenei verseny I. televíziós elő­döntőjének résztvevői. A tá­­piószecsői menyecskekoszorú tagjai nem először csodálják meg városunk impozáns köz­pontját; szeptemberben, a te­rületi válogatón is találkoz­tunk már velük. Akkor el­mondták, hogy az éneklésnek nem csak a közös szórakozás, a szereplés miatt van haszna, hanem azért is, mert a sok­­sok szereplés közben megis­merkedhetnek az országgal, a hazai városokkal. — Salgótarjánról, Nógrád megyéről eddig nem sokat hal­lottu­nk. Tudjuk, hogy sok ve­­télytársunk van ezen a vidé­ken, hiszen a gazdag hagyo­mányok ápolására itt is össze­fogtak az emberek. És nagyon sikeresen ápolják a népi mű­vészetet De hogy ilyen cso­dálatos a megyeszékhely, azt nem gondoltuk — mondják a menyecskék. Tíz perccel 11 óra előtt: — Jól áll a fejkötőm? — Jaj iga­zítsd meg a szoknyámat! — Még fésülködnöm is kell! — mintha divatbemutatón len­nénk, olyan a hangulat a mű­velődési központ öltözőiben. A nézőteret erős fényű ju­­piterlámpák világítják meg, négy kamera vár startra ké­szen. 11 óra: dr. Ortuttay Gyulát, a zsűri elnökét nagy taps kö­szönti, amikor színpadra lép, hogy megnyissa a versenyt. — Négy évvel ezelőtt kezdő­dött és három éve fejeződött be a Röpülj páva verseny. Nemcsak gúnynevet kapott a páva, de mindenki énekelte népdalait. Kodály Zoltán szép álma, az éneklő Magyaror­szág valósult meg ezzel — mondatta Ortutay Gyula. Majd beszélt az idei nemzetközi nép­zenei verseny jelentőségéről, amely majd egy évig — az 1974-es döntőig — szól Európa népeihez, bemutatva a külön­böző országok népi hagyomá­nyait, szép dalait, táncait. „Ha még egyszer leány len­nék” — hangzott fel a dal az első együttes, az érdi asszony­kórus előadásában. A szép bu­kovinai népdalokat az öregek­től tanulták az asszonyok, de a Kodály-gyűj­tésből is átvet­tek néhányat. Jót derült a közönség, amikor Szentes Já­­nosné, az együttes vezetője Antal Imre konferansziénak­­ elmondta, hogy a rajtuk levő teveszőr szoknya valaha egy tehén árát érte. A népszerű tv-bemondónő, Rudiik Júlia ezután a túrái trióit konferálta be. A kis együttes ismert tagja a 81 éves Tóth L. Mihályné, Jula néni, a népművészet mestere. Jula nénivel még a fellépés előtt beszélgettünk. — A szüleimtől tanultam a szép dalokat, amelyek már 110 évesek is vannak. 1950 óta énekelek a trióval, sok he­lyen felléptünk már, pl. a Madách Színházban. Erre em­lékszem a legszívesebben. Tu­dok én vagy háromszáz dalt, s hogy el ne felejtsem őket, mindnek az eleje le van írva. A legéndi asszonykórust már­ a színpadra lépéskor nagy taps köszöntötte, hát még miikor felcsendültek jóízű, szép hangzású szlovák és magyar dalaik. A jókedvű asszonyok szinte magukkal ragadták a nézőket. A mellettem ülő Szántó Zoltánná, a Ki mit tud?-ból jól ismert Mazsaroff Mária tanárnője elragadtatás­sal kérdezgetett az együttes felől. S aztán már a szép han­gú Mazsaroff Marikának szo­rítottunk, aki az eddigi szerep­léseihez méltóan, most is ma­gabiztosa­n, tisztán adta elő dalait. És pergőn követték egymást az együttesek; a tak­­taszadai férfikórus, a tápiósze­­csői menyecskekoszorú, a csol­­noki német trió, Deme Dezső nyelvtanár tiiinkószólója. A négytagú dédestapolcsányi citerazenekar „fele” nő. Az egyik kislány maga is citerá­­zott (ritkaság ez, hiszen a cite­­ra férfihangszer), a másik kislány pedig a köcsögdudával ismertette meg a közönséget. A Heves megyei Sütő Gyula bácsi, az egykori bojtárlegény után az utolsó együttesnek, a hollókői menyecskekórusnak tapsolhattunk. Első daluk né­hány sorának eléneklése után azonban szorongás futott végig a nézőkön; az asszonyok túl magasan kezdték az éneklést, s így a magasabb hangoknál itt-ott elbizonytalanodtak. A szereplés után, a függöny mö­gött kaptam el az izgatott, ki­pirult arcú asszonyokat. — Bizony mellékfogtunk a kezdéssel, mert úgy gondol­tuk, hogy a második dalunkat, amely mélyebb hangvételű így majd szebben énekelhetjük. Hát, nagyon izgulunk, mert a szombati próbán sokkal job­ban szerepeltünk. Vigasztalom az asszonyokat, nincs ok a kerengésre, hiszen még csak egy éve alakult a csoport, s a „fiatal kor” elle­nére is sok sikert mondhatnak magukénak. Ám, amikor a zsűri — mely­nek tagjai, Sándor Judit, ér­demes művész, az Állami Ope­raház magánénekese, Gulyás László Erkel-díjas zeneszerző, dr. Vargyas Lajos, a MTA népzenei kutatócsoportjának igazgatója és dr. Manga János népzenekutató voltak — el­mondta a véleményét a cso­portokról és dr. Ortutay Gyu­la, a zsűri elnöke kihirdette a pontszámokat, már nem kellett vigasztalni a hollókői me­nyecskéket. A legtöbb pontot, 88-at ők kapták, utánuk a le­géndi asszonykórus követke­zett 81 ponttal,­­majd Mazsa­roff Mária 80 ponttal. A többi együttes produkcióit 80 és R0 pont között értékelte a zsűri. A II. televíziós elődöntőre két hét múlva, ugyancsak Sal­gótarjánban kerül sor. — vekiss — A legendi asszonyok a „kamer­ák tüzében” Fotó: Kulcsár Nagyszabású szüreti felvonulás Tokajban Verőfényes vasárnap dél­előtt tartották meg az immár hagyományos szüreti felvonu­lást Tokajban. A községbe, nemcsak a zárt borvidék köz­ségeiből, de Borsodból, Sza­bolcsból, az ország különböző vidékeiről több mint ötezren érkeztek. A szüreti felvonulást, amely egyben a fennállásának 900. évfordulóját ünneplő Tokaj gazdag rendezvénysorozatának záróünnepsége is volt, megte­kintette az MSZBT meghívá­sára hazánkban tartózkodó szovjet küldöttség, élén J. F. Karpovával, az OSZSZSZK miniszterelnök-helyettesével, az SZMBT alelnökével. Az ünnepi díszbe öltözött Tokajban a Finánc-domb lá­bánál felállított díszemelvény­ről tekintették meg a szov­jet vendégek a színpompás felvonulást, a helyi vezetők­kel együtt. A csaknem két kilométer hosszú menetet lovasbandé­rium nyitotta meg, majd nép­viseletbe öltözött csoportok következtek. Felvonultak a to­kaji szakmunkásképző intézet fiataljai korszerű szőlőművelő eszközeikkel, míg a Tokaj­­hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát 25 gépkocsiján szemléltette a szőlőművelés egyes állomásait. A látványos menetet a zárt borvidékhez tartozó községek, Mád, Tállya, Mezőzombor fia­taljainak felvonulása zárta be. A menet a­ Bodrog-parton tár­sadalmi munkával létreho­zott Béke ligetbe vonult, ahol ünnepi gyűlésen zárták be a hathónapos tokaj jubileumi rendezvénysorozatot. A művé­szeti együttesek a régi hegy­aljai hagyományokat feleleve­nítve rigmusokkal köszöntöt­ték a házigazdákat — a járási és a helyi párt- és állami ve­zetőket —, majd csárdásra kérték fel a szovjet vendége­ket. A hagyományos tokaji szü­reti napot szabadtéri szüreti bál zárta. Gerencsér Miklós­­ (10.) Megvizsgáltam beteg lábát, arra voltam kíváncsi, nincs-e raj­ba püffedtség a szoros kö­tés alatt. Óvatosan megnyom­kodtam a sérült bokáit. — Óhó, ne ijesztgessen, fő­orvos úr! — s­zisszent fel. S mindjárt másról beszélt: — Jobban van Lenkey? Vagy csakugyan elpusztul szegény? A szabályzat szerint szigo­rúan tilos másról szót válta­ni a rabbal, mint ami hatás­körömbe tartozik. Nyilván tudta ezt Damjanich is. De nyugtalanította, hogy semmi hírt nem hallott a teljesen elkülönített Lenkey Jánosról. Jelen volt Wochengruber főtörzsfoglár, még inkább el kellett engednem a fülem mellett Damjanich kérdését. Ő azonban válasz nélkül is folytatta öblös, zengő hang­ján: — Persze, maguk azt hiszik, hogy Lenkey a rettegéstől őrült meg. Hát nem attól, er­ről én kezeskedem. Tudják, mi okozta a meghasonlásét? Az, uraim, amibe­­ mindannyi­an beleőrizhetnénk- osztrá­kok is, magyarok is. Báró Hayna­u éppúgy, mint Kos­suth Lajos. A főtörzsfoglár szenvtelenül közbeszólt: — Nincs félh alkalmazásunk meghallgatni önt, százados úr. — Nekem pedig nincs szán­dékomban marasztalni önt — válaszolta neki majdnem ked­vesen Damjanich. — Úgy is Levelet szeretnék inni a felesé­gemnek. Engem viszont égetően érde­kelt Damjanich véleménye Lenkeyről Ha úgy tetszik, szolgálati ügyben. Próbáltam megértetni Wochengruber 15- törzsfoglánnal: — A vizsgálat elsőrendű ér­deke, hogy minél tisztábban láthasson Lenkey százados ügyében. Remélhetőleg az igazság hasznára válik, ha Damjanich százados úr meg­tisztel bennünket véleményé­vel. — Csakis a főorvos úr fe­lelősségére — mondta a fő­törzsfoglár, és megint vissza­vonult az észrevétlenségbe-Én pedig engedve katona­­orvosi zárkózottságomból, kér­leltem Damjanichot: — Legyen a segítségemre. Lenkey János betegség­e sú­lyos gondot okoz nekem. Csak a betegség biztos tüneteit tu­dom megállapítani, de a ke­letkezés okaival nem vagyok tisztában. — Nem mindegy az, főorvos úr? Nevetséges a maga gond­ja. Azért alkarja meggyógyí­tani Lenkeyt, hogy egézssége­­sen végezhessék ki? Számára megváltás az őrület. — Rosszul ért engem, száza­dos úr. — A nyavalyát — legyintett komoran Damjanich. — Értek én mindent. A hadibíróság nem alkar abba beletörődni, hogy kicsússzon a markából Lenkey. Azt szeretnék hallani, hogy kutyabaja. Én hiszem az őrületét- Mégpedig a követke­zőkért. Felettesei lehetetlenné tették, hogy megmaradjon hű­ségben a császár zászlaja alatt. Büntetéssel,­­gyanúval, meg­alázással kényszerítették el­lenszegülésre. S ha nem fo­gadja el a kényszert, akkor már tavaly tavasszal, Kelet- Galiciában hadbíróság elé állítják. A haza ,több mint a császár, a szabadság, több mint az üres egyetem. Ebbe a többletbe kényszerítették bele Lenkeyt, amikor közénk állt.(Folytatjuk)

Next