Nógrád, 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-11 / 35. szám

Képernyő előtt Játékos nép vagyunk Kezdetben lovas nép volt a magyar, utóbb traktoros nemzet, legC­tóbb pedig a televízió­ jóvoltából a vetél­kedésre hajlamos, játékos nép. Nemhogy minden játékot sze­retünk, minden játékba bele­kapunk, hanem azt is órákon át csodálni tudjuk, ha mások vetélkednek. Mert hát vallj­uk be őszintén, órák hosszat el tudunk ülni a képernyő előtt, ha történetesen két város és két főiskola, illetve egyetem méri össze tudását, vagy ha a Kicsoda? Micsoda? címszavá­nak megfejtéséért teszik fel a verejtékező versenyzők a maguk tájékozódó kérdéseit. Mindez azt mutatja, hogy a felnőttek játékos természete: ifjúságunk élénk érdeklődésű korszakának megőrzése. Mit kerteljünk: addig maradunk fiatalok, amíg érdeklődésünk, fogékonyságunk az új iránt élénk, s amíg szeretünk és tudunk játszani a többiekkel. A televíziós játékok nép­szerűségét csak tovább nö­veli, hogy szeretünk szemta­núk nélkül játszani, s (ami­ről már szó esett) szeretjük mások játékát figyelni. Gon­doljanak csak a sakkozókat, ultizókat körülvevő kibicek karéjára. Általában több a néző, mint a játékos. (Kivétel a­ hazárdjáték, amely hazárd jellegénél fogva már nem is igazi játék, s nem is tűri a közönséget, az „akiknek sem­mi sem drága” kibiceket.) A tévé, ahogy a színházat és mozit szobánkba, a helyünk­be hozza a játékot is. Persze, nem mindegy, hogy milyen is az a játék! Általában az olyan játékot kedveljük, amelyikbe mi is bele tudunk kapcsolódni, amit székünkön, papucsosan ülve könnyedén követni tudunk, s amiben elsősorban nem a szerencse dominál, hanem egyenlő esélyek mellett a jobbik, a szemfülesebb, a fel­készültebb, a műveltebb győz, legfeljebb a gyorsabb fel­fogás, az élénkebb reagálás ■ előnyeit élvezze a verseny­ző! Azért van az, hogy a i­icsoda? Micsoda?, az 5­ osa, a Játék a betűkkel százezreket kényszerít a kép­ernyő elé.­­ Sokan vannak azonban köz­tünk olyanok is, akik tagad­ják a népszerű játékok létjo­gosultságát, minthogy szerin­tük ezek pusztán csak szóra­koztatnak, amolyan üres já­ratok, hiányzik belőlük a­­ nevelési szándék és jelleg. Ez valamennyire a barkoch­­bára vonatkoztatva igaznak is mondható, hiszen tulajdon­képpen egy személyt, egy tár­gyat, egy fogalmat járnak kö­rül a versenyzők kérdéseik­kel. Eleinte számtalan olyan „tétel” is akadt, amelyet nem lehetett kulturális környezet­be beágyazni. Utóbb azonban az öncélúság és a kiagyaltság mindinkább háttérbe szorult. A többnyire irodalmi és tu­dományos vonatkozású cím­szavak még (túlzás nélkül ál­líthatjuk!) közművelődési je­lentőséget is­­ kaptak. Mert mindjárt más az, ha egysze­rűen a pipát kell kitalálni vagy ha az ipafai papnak azt a nevezetes fapipáját, esetleg azt a kígyót, amely Kleopát­rát megmarta, vagy azt a gyékénycsónakot, amelyet személyhez és személyekhez lehet konkretizálni. Az 5­ tusa új próbálkozás volt, eleddig egyszer bonyolí­tották le. Az ötlet nem rossz, s mint a példák mutatják, számos olyan feladat beleil­leszthető, amely együtt jár ismereteink bővítésével. Leg­feljebb azt nehezményezhet­jük, hogy a verseny szervezői és szerkesztői­­ nem mindig éltek ezzel a lehetőséggel, sőt helyenként beiktatták a sze­rencse elemeit, márpedig sem a játékos, sem a közönség nem kedveli játékában az ir­realitást. A versenyzőket te­kintsék egy súlycsoportban levőknek és ennek megfelelő­en a kérdések és feladatok is egy súlycsoportot képviselnek. Mind népszerűbb játékunk a Játék a betűkkel, amely ugyancsak sokoldalúan igény­be veszi képességünket és készségeinket, azonkívül a tökéletes helyesírást, a bő­séges szókincset, a nyelvtani tisztánlátást is megköveteli. Emellett a keresztrejvény-­ készítők kombi­natív készségé­re is szükség van ahhoz, hogy valaki a játékban az elsők közé küzdje fel magát. Kedves, kellemes, tartózkodó és okos játék, amit szívesen sorolnánk a szellemes nyelvé­szeti, nyelvészkedő műsorok közé. Még az ajándék, a nyeremény is stílszerű: a Kip Értelmező Szótár. Volt időszak, amikor láza­doztunk a vetélkedő dömping ellen. Most is azt mondjuk, hogy a jóból is megárt a sok. Az azonban bizonyos, hogy játszani szeretünk ,s örök gyermekségünk egyik vonása az is, nem szíveljük, ha el­veszik kedves játékainkig. No, eddig a tévé (most ter­mészetesen csak a felnőttek játékáról beszéltünk­) óha­junkat, hajlamunkat, szokása­inkat és igényeinket mindig tiszteletben tartotta. Engedett játszani bennünket.— b. t. — Mai 20.00: A városparancsnok. A televíziósok moszkvai ott­honában keresték fel, majd magyarországi látogatáson is végigkísérték Iván Tverem­tye­­vics Zamarcev tábornokot, Bu­dapest egykori városparancs­nokát. A városparancsnok vissza­emlékezése ott kezdődik, ami­kor Magyarországon harcoló szovjet tisztként parancsot ka­pott arra, hogy a felszabadult Budapest városparancsnoka se­ tévéajánlatun le­ gyen. A visszaemlékezés a ha­­­talmas, negyven szobás épüle­tan­i és mai pestiek emlékei­nek mozaikjaival egyre ra­gyogóbb képpé alakul. Első látogatói között voltak új be­osztásában Gobbi Hilda és Ma­jor Tamás, akik segítséget kértek a színészek számára. De hozzá fordultak az elha­gyott gyerekek, a betegek, a rászorulók megsegítése érdeké­ben is. Az elhagyott gyerekek­nek egy palotának beillő ha­tót adományozott. Am­ikor fény­kép is készült Zamarcevről, amely az általa patronált gye­rekek körében ábrázolja őt. Most a régi fénykép néhány percre megelevenedik, mert megszólalnak a régenvolt gye­rekek, akik ma is baráti sze­retettel veszik körül a tábor­nokot. '' A műsor riportere: Vértessy Sándor. 4 NÖGRAD — 1975. február 11., kedd Versengő ipari szakmunkástanulók Nógrádban Mint már hírül adtuk, zaj­­lanak Nógrád megyében a szakmunkástanulók idei tan­évi szakmai tanulmányi ver­senyei. úgynevezett felmenő rendszerben, intézeti, megyei és országos versengésről van szó. A Szakma Kiváló Ta­nulója szakmai versenyen, a tantárgyi tanulmányi verse­nyen az ipari szakmunkás­­képző intézetek legjobb tanu­lói mérték — és mérik — össze tudásukat, adnak szá­mot ismereteikről. Ebben az esztendőben valamennyi ver­seny kettős évforduló jegyé­ben zajlik; felszabadulásunk harmincadik, s a szocialista szakmunkásképzés negyedszá­zados jubileuma jegyében. Új vonása a versengésnek, hogy a szakelméleti és a gyakor­lati ismereteken túl, társadal­mi ismereteikről is számot adnak a tanulók, ideológiai, politikai kérdéseket beszélnek meg. Az intézetekben az úgynevezett kiegészítő kultu­rális rendezvények ebben a tanévben szintén a kettős év­fordulóhoz kapcsolódnak. Az intézeti versenyek múlt hónap végéig lezajlottak. A megyei versenyt kilenc szak­­­mában és tíz tantárgyból ren­dezik. Balassagyarmaton öt tantárgyból február 6-án már lezajlott a verseny, a 217. számú Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Négy tantárgyból a megyei első­ helyet a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkáskép­ző harmadéves tanulói nyer­ték. fizikai tantárgyból a ba­lassagyarmati intézet tanuló­ja. Csordás Béla esztergályos tanuló lett az első. ★ Horváth László igazgató a salgótarjáni 211. számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet­ben joggal büszke az inté­zet tanulóinak jó szereplésé­re. Megjegyezzük: a verse­nyeken ez az eredményesség itt már hagyomány. A négy megyei győztessel beszélgetünk. Galajda László villanysze­relő tanuló a villamosipari szakraj­zolvasásban nyert első helyezést. — Új volt az idei verse­nyen, hogy a versenyzőknek számokat kellett húzni, s csak az eredményhirdetésen tud­tuk meg, ki lett a győztes — mondja. — A feladatok szá­momra közepes nehézségi fo­­kúak voltak. Idén fejezem be tanulmányaimat, ezután a dolgozók kétéves szakközép­iskolájában szeretnék érettsé­git szerezni. — Kilenc feladat volt, kö­zülük kettőt még nem tanul­tunk, én ezeket is megoldot­tam — jegyzi meg Hon­ti László autószerelő tanuló, aki az elektrotechnika tárgyban lett megyei első. — A ver­seny számomra jó hangulatú volt, rendezésben is sikeres. Ezután én szakközépiskolába szeretnék menni, utána — ha sikerül — a Műszaki Egye­temre. Varga Lajos kőműves tanu­ló építőipari szakrajzolvasás­­ban első helyezést ért el. — Szerintem nem volt túl­ságosan nehéz a verseny, öt­ven pont volt a maximum, amelyet el lehetett érni, ne­kem negyvennyolcat sikerült szereznem. Én is tovább ta­nulok a szakmunkások szak­középiskolájában. Jegyezzük meg: ő százalé­kosan a legjobb eredményt érte el a versenyen. — A vasipari szakrajzolva­­sásban két részből állt a ver­seny: feladatlapból és rajz­­kiegészítésből — mondja e tárgy megyei első helyezett­je, Berkes József autószerelő tanuló. — Szerintem a fel­adatlap itt könnyebb volt, mint az iskolai versenyen. 70—75 százalékos megoldást értem el. Érettségit szeretnék én is tenni a dolgozók két­éves iskolájában. Gratulálunk a győzteseknek. Reméljük, az országos ver­sengésben is eredménnyel vesznek majd részt. •ér A másik öt tantárgyból a mai napon rendezik a tanul­mányi versenyeket a nagy­­bátonyi Zsinkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A Nógrád megyei szakmai versenyeket pedig a megyei tanács vb. művelődésügyi osztálya megbízása alapján a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet rendezi február 13-án és 14- én . Salgótarjánban, kilenc szakmából, több helyszínen. Az ünnepélyes eredményhir­detést február 14-én délután három órakor rendezik meg a salgótarjáni Kohász Műve­lődési Központban. •ér Horváth László igazgató és Varga­ Balázs Vilmos kulturá­lis nevelőtanár tájékoztat még az Alkotó Ifjúság pályázatról és készülő kiállításról. Ez a pályázat és kiállítás szintén a jubileumi eseményekhez kapcsolódik, s ugyancsak fel­menő rendszerű. A szakmun­kásképzés 25 éves évforduló­­ja tiszteletére hirdették meg. A 211. számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben az intézeti kiállítást február vé­gén nyitják meg, a megyei kiállításra a megyei KISZ- bizottság szervezésében márci­us végén kerül sor. Az or­szágos tárlatot a Mü.M. szer­vezi. Budapesten a KGM Technika Házában szeptember 23-án nyílik. Az intézeti kiállításra való készülődésről ezúttal négy ta­nulót kérdeztünk meg. — Elektronikus dobókockát készítünk Telep Gáborral — mondja Garamvölgyi Ferenc, 1. éves elektronikai műszerész tanuló. — Ez az elektronikus játék több alapegységből épül fel, amelyeket ismerni kell az összeállításban, és amelyek a tananyagban szerepelnek. Az alapegységek működésével is tisztában kell lenni. A Ko­hászati Üzemek elektronikai műszerész tanműhelyében ké­szítjük, körülbelül hetven szá­zalékban már készen van. Az ötlet Gergely István mérnök­tanártól és Szamosi Béla szakoktatótól származik, ők nyújtanak segítséget is a munkában. — Működő modellt készí­tünk a kiállításra, egy mű­szerész-esztergapadot — jegy­zi meg Nagy György és Fegy­veres Sándor. Mindketten II.­ éves gépszerelő tanulók. — Ezt a modellt a gépszerelő és az esztergályos szakkörben közösen csináljuk. Nagyon ér­dekesnek találjuk a szerke­zetét. Ezen belül is a fogas­kerék-áttételeket, rendszere­ket. Ebben a gépben, úgyszól­ván teljesen benne van a la­katos szakma, de még más is. Páldául gyalugépen is dol­gozunk. Rendkívül precíz munkát igényel, sokat tanu­lunk közben. Horváth László igazgató megjegyzi: ennek a kis gép­nek az értéke 30 000 forint lesz. Sok emberi munka fek­szik majd benne, s egyedi darab. — Kis gyalupadot készítek,­ 1:4-es arányban, működni fog — mondja Dancsó János. III. éves épületasztalos. — Ezen­kívül asztali lámpát. Egy lám­pával még hetedik osztályos koromban az országos poli­technikai pályázaton első he­lyezést nyertem. Ezt az Ipar­művészeti Vállalat gyártásra meg is akarta venni. De még más munkákkal is készülök. Az Alkotó Ifjúság kiállítás — ezek alapján is — érde­kesnek ígérkezik az intézet­ben. S természetesen, nem a teljesség igényével szólottunk a felkészülésről. T. E. Megmaradt benne, amit a szivacsos orrú testvér mon­dott, hogy a nyilas előbb va­ló, mint a katona, mert az nemcsak a háborúban, kato­na, és nemcsak a fronton. Komolyan foglalkozott azzal Elsétált néha a nyilas szék­­ház előtt. Levakarták azóta a vörös betűs írást a falról, de így is olvasható volt a vakarás nyo­— Jó akkor játsszunk bú­­csúzkodót — egyezett bele a lány. — Te mész a háborúba, én meg a szeretőd vagyok. Másképp gondolta ő a já­ték­katonaságot, nem tetszett neki a szeretősdi. Észrevette a lány a kelletlenkedést. — Csak játszásból vagyok a szerelőd, írom igazándiból, te kié buta!... És búcsúzkodunk este a kapu alatt, most téged Sanyinak hívnak. Játszásból... A juhakol ajtaja volt a ka­pu, s a lány nekive­tette a há­tát az aj­tórésnek. Végre jött két bátyus as­­­szony a gyalogúton, a réten keresztül, s abba kellett hagy­ni­uk­. Azóta sem játszott búcsúz­­kodóit. Rozikával nem is lehetne ilyesmit játszani. „Az kéne még, hogy kitasakodjak, majd a kezemre csapna egy akkorát..gondolta valami­lyen büszkeséggel. Nem látta a tuskó fejű nyi­last a pártháznál Csak pár nap múlva találkozott vele megint. Egy mellékutcán csatangolt, s arra lett figyelmes, hogy nagy a nyüzsgés valami alag­sori üzlet lejárója körül. To­lakszik a népség lefelé is, föl­felé is. De aki fölfelé jön, az mind cipel valamit. Lesodródott ő is a lökd­öső­­dök­kel. A pinceszerű helyiség végén, ajtónyi résen áttörve a fal, s odaát, valami raktárból, gyu­fa meg öngyújtó világánál rá­molt a jónép. Két asszony valamilyen ru­haszövetet húzkodott. Ki volt már gombolyítva teljes hos­­­szában a vég ruhaszövet, át­­kozódva ci­bálták, rángatták, de egyikük sem engedte el. Néhány papírzsák szétsza­kadhatott, amikor a falat át­törték, s a sáros csizmák bo­káig tapostak a kristálycukor­ban. Ő egy hosszúkás faládát ért legközelebb. Le volt szögelve, de nem feszegette föl, még aztán a nagyok elesik­arják. (Folytatjuk) Hangverseny Balassagyarmaton Balassagyarmaton, a Rózsa­völgyi Márk Állami Zeneis­kolában. zsúfolt nézőtér előtt egy rendhagyónak mondható, igen érdekes hangverseny zaj­lott le a közelmúltban. Az Országos Filharmónia és a zeneiskola közös rendezésé­ben. A közönség az alábbi számokat hallhatta: Beetho­ven: F-dúr (Tavaszi) szonáta. Op. 24.. Delibes: Suzon, Brahms: Kárbaveszett szere­nád. Schubert: D-dúr szona­tina. Verdi: Gilda áriáj­a a „Rigoletto” c. operából. Oscar áriája az „Álarcosbál” című operából. Prokofjev: Gavotte, Szkriabin: Etűd, Virágénekek. ■ Bartók: Román táncok: Ko­dály: Adagio, Kállai kettős. Az egyes számok között Réti Zoltán beszélgetést foly­ta­tott a világjáró művészek­kel. A beszélgetések során a terem kitárult és a hallgatók Amerikában, Japánban, a Ha­­vai-szigeteken, Európa legkü­lönbözőbb országaiban érez­hették magukat. Kocsis Albert, Szabó Csilla és Lehoczky Éva beszélt az utolsó évek utazásairól, a jö­­vő terveiről. Kocsis Albert vezetője a Rajnai Kamara­­zenekarnak. Szabó Csilla en­nek az együttesnek szólistája. Az év egy részét tehát Köln­ben töltik. Réti Zoltán a be­szélgetést azzal indította, hogy Köln a nyugati világ művé­szeti életében egyre nagyobb szerepet tölt be. Az 1950-es évek elején a kölni rádió in­dította el az elektronikus ze­ne első kísérleti adásait, melye­­ket Stockhausen és Eimert irá­nyított. 1974-ben a híres Wallraf—Richartz Múzeumban rendezték meg a múzeum fennállásának 150. évforduló­ján a Projet ’74 című kép­zőművészeti kiállítást, melyen hagyományos értelemben vett képek nem is szerepeltek, csak olyan­ művek, melyeket ott állítottak­­ össze. Kocsis Albert elmondta, hogy ezen a kiállításon sze­repelt a zenekarával a meg­nyitón. Beszélt arról, hogy a zenehallgató közönség köré­ben egyre nagyobb az igény az élő zene hallgatása iránt. Egyre­ többen tanulnak hang­szeren játszani. Ebben a nagy élő­ zenei éhség kielégí­tésében a magyar muzsiku­sok élen járnak. Arra a kér­désre, hogy jelent-e valamit magyar művésznek lenni, Szabó Csilla azt válaszolta, hogy igen, mégpedig előnyt. Az egész világon megbecsülik a magyar zeneművészeket, s a legtöbb nagy együttes mű­vészeti vezetője magyar. A zeneszerzőinket is szeretik. A kitűnő zenei produkciók és az­ érdekes beszélgetések egy felejthetetlen zenei eset­tel gazdagították Balassagyar­mat kulturális életét.

Next