Nógrád, 1976. július (32. évfolyam. 154-180. szám)
1976-07-20 / 170. szám
Képernyő előtt kell a játék, különösen a vidám bolondság, ilyenkor, nyáron, amikor tűz a nap, teli van párás forrósággal a jég, és legszívesebben a vízparton heverésznénk késő sötétedésig. Csak örülhettünk tehát, amikor a tévéelőzetesben a „Nyári bolondságok” címet olvastuk, amit ezúttal a nemcsak a közismert játékmester vezetett, hanem ugyanő írt és szerkesztett is. Szinte vártuk a Játék a betűkkel-ből és az Aki mer, az nyer-ből megszokott kedves bakisorozatát, ami mindig teli volt igazi humorral. Ilyenekre gondolok: „Köcsög. Nagyon jó szó. Talán még egy e-betűt hozzá lehetett volna tenni, hogy köcsöge. Így egy betűvel több, kár, hogy nincs semmi értelme”. Vagy pedig: „Az utolsó forduló előtt Nagy Jánosné 298 pontot gyűjtött, Pöszöge Tihamérnak is van 23 pontja. Kíváncsian várjuk, sikerül-e behoznia Nagy Jánosnét”. Az eddigi Egri-játékoknak nagy erénye, hogy soha nem nélkülözték az ismeretterjesztő célzatot, s nemcsak a képernyőn folyt a küzdelem, hanem a képernyő előtt, a fotelekben is tetemre hívtuk memóriánkat, tájékozottságunkat. Tehát milliók játszottak együtt, habár a faggatószékben csak hárman ültek, a Játék a betűkkel tábla előtt pedig csak ketten álltak. A játékvezetéshez az is elég volt, hogy a játékvezető is oly’ játékosnak mutatkozott, mint aki szívesebben ülne a másik oldalon, és nyomkodná a villanykockát. Mindezt azért bocsátottam előre, hogy ezúttal homlokegyenest más játékról, más szórakozásról esett szó. A négy helység — Győr, Tatabánya, Nádudvar és Bábolna — vetélkedője ezúttal nem vindikált magának kulturális tevékenységet, csupán öncélú szórakoztatást, amin állítólag a felvétel közben a szereplők harsányan kacagtak. A cél az lett volna, hogy mi is harsányan kacagjunk, ami, bizony, csak elvétve sikerült, olykor a mosoly is az ajkunkra fagyott. Ez a műsor minden szándéka ellenére sem váltotta be az előlegezett reményeket, legfeljebb az tartogatott némi vonzerőt, hogy számunkra ismert és rokonszenves bemondónők, sportolók, színészek, táncdalénekesek, riporterek vonultak fel. A játék alapvető hibája a forgatókönyv, amely nélkülözte a spontaneitást, s csak a legnaivabb tévénéző hihette, hogy itt valóban reális vetélkedés folyik, s teszem azt. Sinkó László született kétbalkezességből kerékpározik le a porondról, vagy fut az autó után. (Egyébként alighanem ezt a két jelenetet lehet próbálkozásnak nevezni a tévénézők megnevettetésére.) A műsorvezető temérdek bakija és dadogása ezúttal nem tűnt kedvességnek, sőt, sokkal inkább zavarólag hatott. A rendezés sem brillírozott, talán csak a sajátos társastánc-vetélkedőbe vitt bele kívülről humoros elemeket. A zsűri tréfás indoklásai agyonütötték — most már többszörösen — a játék vetélkedő jellegét. Márpedig ahol a vetélkedő a keret, két dolog megengedhetetlen: hogy magát a vetélkedőt ne vegyük komolyan, s ennek megfelelően ne kövessenek el mindent a versenyzők csapatuk sikeréért. Talán nehezebb feladatok kitűzésével elérhető lett volna a spontán hibaelkövetés is. A játék lényege, hogy nem szabad megrendezni. Ez alkalommal kilátszott a lóláb. Az ilyen hosszú lélegzetű műsorba nagyobb koncepció, több humoros ötlet, s abszurdabb kivitel szükséges. Érzésem szerint, a szereplőket nem érheti vád, ők mindent elkövettek, amit e játék keretei megengedtek. Ismétlem, kell az ilyen játék, esetleg vetélkedő jelleggel is, de akkor valóban legyen vetélkedő, ahol a humorban sem ismernek tréfát, de a műsorba nem szabad beleépíteni, belerendezni a sinkói hibát, tévedéseket. Hibázzon maga a versenyző. Azon lehet nevetni. Mert nevetni mindig szeretünk. Nyáron meg még inkább, amikor a nap is kacag. (b. t.) sAyári bo Mai tévéajánlatunk 20.00: DUDA GYURI.ÜGY. Tévéjáték. „Lírai nyomozásnak” nevezi Szász Péter, a rendező, a Duda Gyuri-ügyet. Elhatározták ugyanis, hogy felderítik régi emlékezések, cikkek, dokumentumok segítségével, a régen volt mutatványosok bevonásával azt, mi is történt 34 évvel ezelőtt, a Népligetben, a Duda Gyuri előadása körül. 1942-ben ugyanis néhány fiatal színész — Pásztor János, Lázár Gida, Major Tamás, Eőry Kató, Gobbi Hilda, Szendrő József — kiment a Népligetbe bakáknak, kiscselédeknek, hintáslegényeknek Moliére-t játszani. S Radnóti Miklós fordításában Hont Ferenc és Major Tamás átdolgozásában Georges Dandin — Duda Gyurivá változott, Soten vilié — Űritökké (ezt a nevet jelölték meg később az előadás betiltásának egyik okaként). Ezzel az előadással 1942- ben a haladó művészek tiltakozásukat fejezték ki a fasizmussal, a háborúval szemben. Az eredeti előadás részvevőivel Vitray Tamás készített interjúkat. Az egykori Duda Gyurival, Major Tamással és Üriöknével, Gobbi Hildával. (Mindketten szereplői a mostani tévéjáték, Duda Gyuri-ügynek is.) Smeberényi Lehelt t. Két asszony osont felfelé a kihalt hegyi falucska mellékutcájában Világos nappal volt reggeli nyolc óra. A kövek fehéren és gömbölyűn ragyogtak a talpuk alatt, a fekete cipők alatt, a kék szoknyájuk alatt, mely olyan volt, mint az ég kékje, itt az erdők fölött az éles fényű reggeli órán-Ha megindultak a hegyi vizek, a görbe utca vízfolyássá alakult, s midőn újra száraz lett, a kövek mindig gömbölyűbbek és fehérebbek lettek, és mind hasonlatosabbak az emberi koponyához. A két asszony sietősen iparkodott felfelé a köveken- akárcsak a dolguk után mennének. De annyira igyekeztekannyira gondosan igazgatták kőről kőre lépteiket, hogy ordított róluk az ellenkezője. Szerencsére egy lélek se volt az utcában, aki láthatta volna őket, még a házakból se nézett ki senki- mert az emberek már nem tartózkodtak otthon, különben egy pillanat alatt szétfutott volna a hír, hogy Marisa és Terézia a trafik tájékán gyanús dologban sántikálnak-Valóban megálltak a trafik előtt- mely belül volt egy udvarban- és Teréza suttogva biztatta Marisát- Majd be is mentek az üvegajtóhoz, melyre egy deszkalap volt szögezve- De itt csak röviden időztek, máris továbbmentek. Teréza ment elöl, mintha ő lenne az elszántabb. Máskor Marisa került az élre- Egymásba öntötték a lelket-Az út kivezetett a faluból, fel a dombra, ahol egy vadkörtefa alatt cifra művű kereszt állott, friss ezüstben- A kőalapzatról is letakarították a monát. Közeledett a búcsú- Péter-Pál ünnepe. Magában állt a vadkörtefa és a kereszt a kopasz dombon. Csak arrébb kezdődtek a bokrok, a templom mögött. De még át kellett vágni a temetőn is. A két asszony elsietett a kereszt mellett- Lopva pillantottak rá, szemük résén aznagyon is úgy, mint akik semerre se mernek nézni, és mint akiket mindenfelől néznek-Szótlanok voltak, de beszédes az arcuk: a bokrok védelmében szerettek volna már lenni-A keresztre pillantván pír lobbant arcukon, s midőn a templom előtt húztak el a kényszerű keresztvetés, úgy tetszett: bűntudatot csal ki leeresztett szemhéjuk alól. Pedig Tereza azt hajtogatta magában, hogy semmi bűnös nincs abban a dologban amiben járnak. De a kereszt jele másodszor ismétlődött. Mintha sötéten mutatna a közelgő harmadikra, aminek jelentősége volt gondolataikban. Most homályos szorongás lebbent meg körülötte, mint mikor hirtelen fuvallat támad- s nem tudjuk, honnan, mi okból-A halottak kertjén úgy estek át, mint futók a célszalagon. Az út itt már elkeskenyedett, gyalogösvényként kanyargott a sírhantok között. A temetőt hiába borította a díszes sírkövek erdeje, ez inkább a domb kopárságát hangsúlyozta, mintsem fedezéket nyújtott. Az utolsó sírnál elérték a bokrokat, a falut körülzáró, sőt itt-ott már a házak közé lopakodó erdő előőrseit. Épp csak kifújták magukat, kendőjüket meglazítván, kipirult arcukat kissé meglegyezték vele. — Indíts! — mondta Teréza-A bokrok védelmében haladtak tovább- Ámbár lelkük mélyén tudták, hogy ez a védelem is öncsalás- A nadrágszíjparcellák a bokrokig lenyúltak, s hemzsegett a határ a munkálkodóktól. — És ha valaki ránk köszön? — aggódott Marisa. — Láthatják, hová megyünk- A Dolinába-Ebben menyugodtak, ezt fogják mondani- A Dolinába sok asszony jár napszámba az erdészethez. De szerencsére senki se köszönt rájuk. Távolabb mutatkoztak csak asszonyok, akik kapáik után hajladoztak szívesen- így nem sikerült elárulniok magukat, hiszen tudja azt mindenki, ily öreg délelőtt napszámosmunka aligha veszi kezdetét. Különben ürügyük sántán is csak pár száz lépésre lett volna jó- mert midőn letértek a patakmederbe, ürügy nélkül maradtak. A patakmeder, az öreg erdőbe vitt, ahol legsötétebb és legmélyebb volt a rengeteg, és ahová csak gombázni járnak- de nem ily szárazságban. A málna sem érett meghogy arra hivatkozhatnának. Sűrű bozótjai közt lépkedtek, az árok mélyén a meder fehér kavicsain, vízgyalulta, termetesebb köveket kerülgetve- A kavics rengve ropogott talpuk alatt, s ürügy hiányában visszasettenkedett a szorongás, szívükbe kiszolgáltatottnak érezték magukat- holott itt már aligha volt esélyük, hogy fia lélekkel találkozzanak- Persze vasárnap más. Akkor itt futballoznak a fiatalok a közeli réten, és kirándulók verik fel az erdő csendjét. De most hétköznap volt, és bogárzümmögéses esendők se szóltak egymáshoz- Lehajtották a fejüket és egyet gondoltak: Eszükbe jutotthogy a patakmeder a ,,nemjó banjárás” útja-A harmadik, az erdei kereszt juttatta eszükbe, ahova igyekeztek és ahol várakozniok kellett. Máskor is jártak erre, sokszor jártak málnázni, gombázni, de akkor nem jutott eszükbe, hiszen régen volt az a dolog. Most eszükbe jutott és összekoccant a foguk, összekoccant, mert nem volt tiszta a lelkiismeretük. — Forduljunk vissza —, mondta Marisa. — Nem tehetjük — szólt Teréza —, szavunkat adtuk. — Úgy csikarta ki- Addig beszélt-Teréza nem felelt, ment előre a köveken- így Marisa is elhallgatott. Csak a kavics konok muzsikája zengett a talpuk alatt. Az árok zegzugos lett és hirtelen a rengeteg sötét falába ütközött. Vastag gyökerek markolták az árok omladékos partját, s odafönt erős fák magasodtak a napig. Megálltak a homokkőnél, melyet a zuhanó vizek legömbölyítettek. Termetes kő volt, jókora tönkre emlékeztetett. A belevésett keresztnek mély árnyéka volt. (Folytatjuk); 4 NÓGRÁD - 1976. július 20., kedd Kemerovóban jártunk (7.) AMIRŐL CSAK ÁLMODNI MERTEK Szibéria a nagy hidegek és a jég hazája. E sorok egyik írójának édesapja az első világháborúban négy évig volt itt hadifogoly. Gyermekkori élményei közé tartoznak a szibériai emberekről, a nagy folyókról, a végtelen hómezőkről szóló elbeszélések. A világon itt mérték a legnagyobb hideget, mínusz 71 fokot! Nincs tavasz és ősz, csak dermesztő, hosszú havas tél és forró, rövid nyár. Mínusz 50, sőt 71 fok és plusz 40 fok, vagyis 100 fok körüli hőmérsékletingadozás. Itt nem könnyű élni és dolgozni. Már azért is elismerést, csodálatot érdemelnek a szibériai emberek. De ilyen nehéz körülmények között legyőzték a természet erőit, az egykor lakatlan sztyeppén, folyók mentén, mocsarak helyén 300—400 ezer lakosú, modern városokat építettek. Ezek között egyre több akad, amely ipari, kulturális, tudományos központ. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt Szibériában vadászó, feudalisztikus viszonyok között tengődő nép élt. Bár 1918. február utolsó napjaiban Kuznyeckben is győzött a forradalom, s a szovjetek vették át a hatalmat, de a győzelem nem volt teljes és végleges. A kemerovói, a kuznyecki gyárosok, bárók, és földbirtokosok, valamint a cári fehérgárdisták ellenállást szerveztek a munkásmozgalommal szemben. Nehéz harcok után, sok küzdelem nyomán kezdődhetett az új élet. Ma annál jobban becsülik, tisztelik azokat, akik sokat tettek a szocializmusért, a kommunizmusért. Több helyen elismeréssel említették Zalka Máté nevét, és azokat a magyar katonákat, volt hadifoglyokat, akik a szovjet csapatokkal együtt küzdöttek a megye szabadságáért, a szocialista forradalom győzelméért. A Marinszknál elesett magyar internacionalisták emlékét Renka faluban hősi emlékmű őrzi. A magyar vörösgárdisták neve, Zalka Máté főhadnagy századának hőstette ma is olvasható a talapzatán. Lenin nagy fontosságot tulajdonított Szibéria természeti kincseinek. Akkor még sokan nem bíztak a szovjet nép alkotó erejében, ezért javasolták, hogy külföldi szakemberekkel és nyugati tőkével valósítsák meg az ipar fejlesztését. De a bolsevikok azt mondták, hogy az iparosítást saját erőből, a gyárak és a természeti kincsek államosításával, gyors fejlesztéssel kell megoldani. Szibériában és Kemerovo megyében vasutat, utat, ipari központokat építettek. Különösen az utóbbi 15 év fejlődése nagyszerű. Kemerovó megye területén évente sokmillió tonna szenet adó külszíni és mélyművelésű szénbányákat, ezer megawattnál nagyobb teljesítményű villamos erőműveket, óriási kohászati üzemeket láttunk. De ez a vidék nemcsak a szén és a vas országa, hanem fejlett vegyiparral, alumíniumgyártással is rendelkezik. Mindezt alig egy emberöltő alatt érték el. Hogyan? Minderre szemléltető példa az ionit előállítása. Kijevben és másutt már 1946-ban folytak laboratóriumi kísérletek ionit előállítására. A kémikusok tudták, hogy ez a csodálatos szer a tenger vizéből képes az aranyat kiválasztani, a vegyületekből eltávolítja a nem kívánt szennyeződést, a turbinák faláról a lerakodott sókat és ezáltal ugrásszerűen növekszik a villamos áramot termelő berendezések teljesítménye. M. A. Szlobodnyik Kemerovóba érkezett és a Karbolit vegyikombinátban kísérleti üzemet szervezett. Gyors ütemben képezték a szerelőket, a különböző szakembereket, kutatókat és 1966-tól üzemszerűen működik az ország legnagyobb ionitgyártó üzeme. Azóta Kemerovóban, az Azot kombinátban kaprolaktánt és 25 vegyianyagot gyártanak, a tudományos kutatás és a gyakorlati tapasztalatok eredményeit a Szovjetunió különböző területein hasznosítják. Az Azot kombinát osztályvezető mérnöke műszerészként, a 19 bányát és évi 31 millió tonna szén termelését irányító műszaki igazgatóhelyettes lakatosként kezdte, ők és rajtuk kívül sokan szakmérnöki képesítést, politikai főiskolai végzettséget szereztek és olyan nagy termelési egységeket irányítanak, amelyekhez nálunk legfeljebb a Csepel Művek hasonlítható. A szovjethatalom évei alatt a távoli Szibériában hány millió tonnával növelték az acél-, a szén-, vagy a gabonatermelést? A viszonyítás bizonyos határon túl már nehezen érzékelhető. A társadalmi fejlődést sokkal jobban kifejezi az a tény, hogy az 1917. előtti vadászó, hűbéri életet élő nép ma már a kommunizmus legnagyszerűbb alkotásait hozza létre. A kuznyecki föld két űrhajóst, Alexej Leonovot és Borisz Volinovot adta a Szovjetuniónak és az emberiségnek. Szibériában járva tárgyilagosan megállapíthattuk: a szovjethatalom megteremtette annak lehetőségét, hogy a föld jelentős hányadán a társadalmi, gazdasági fejlődés nagy szakaszait átugorva, megvalósítsák a kommunizmust. Elérhető emberközelségbe hozták a korszakot, amelyről a legtávolabb látó forradalmárok csak álmodni mertek. (Vége) Fazekas László Rozgonyi István 1 TK — Képzeld, három napja elvesztettem egy láda dinamitot — közli bizalmasan Vbjleck a barátjával. — Akkor menj el a Talált Tárgyak Hivatalába, nem adta-e le ott valaki. Itt van a sarkon. — Tévedsz. Ott tegnap óta már nem áll simán. ~_, Férj: Képzeld, éjjel felébredtem, s zajt hallottam. Feleség: Mi történt? Férj: Körülnéztem, s láttam, hogy valaki kinyitja a pénztárcámat. Előkaptam a pisztolyt, és.. . Feleség: Miért nem lőttél drágám? Férj: Mert akkor özvegy lennék,,, Fék