Nógrád, 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)
1977-01-14 / 11. szám
1976 magyar sport hősei t Aranycsapat Sok pihenőjük nem volt az olimpia után a magyar vízilabdázóknak. Alig csomagolták ki a montreali sportszatyrokat és bőröndöket, máris megkezdődött a hazai bajnoki mérkőzések sorozata. És a látóhatáron hamarosan megjelent két izgalmas válogatottmérkőzés reménye is: jelezték érkezésüket a szovjet vízilabdázók. — örültünk a két októberi erőpróbának — mondta Gyarmati Dezső szövetségi kapitány — 4—3 és 6—4-re győztünk Budapesten a szovjet válogatott ellen. Ez növelte játékosaink önbizalmát és a sportág hazai népszerűségét. Ahol Gyarmati Dezső megjelenik, mindenütt a montreali és a moszkvai olimpiáról kérdezgetik. Ez a sportág sokak számára szívügy. Mert szépek a hagyományok! 1932 óta a magyar vízilabdázók általában nagyszerűen szerepelnek az ötkarikás játékokon. Akkoriban Korrijádi Béla alakított ki nagyszerű, világhírű együttest. Olyan kitűnő játékosokból, mint Bródy György, Halasy Olivér, Vértesy József és Sárkány Miklós. Később kialakult egy újabb aranycsapat, Helsinki, Melbourne és Tokió volt győzelmi sorozatuk egyegy állomása. Ismét ,,legendás” nevek: Szívós István (az idősebb), Kárpáti György, Gyarmati Dezső és Markovits Kálmán. Játékukon érződött, hogy ők is annak a vízilabdaiskolának voltak a tanulói, amelyben valaha Komjádi Béla volt a professzor. A hagyomány legutóbb Montrealban folytatódott. Győztek az olimpián a magyar vízilabdázók, méghozzá egy korábbi nagy játékos, Gyarmati Dezső vezette őket végig az aranyéremhez vezető úton. Már hosszabb ideje, négy esztendeje a csapat kapitánya és jó érzékkel állítja össze az együttest. — Elsősorban a kipróbált, tapasztalt játékosokból, mint például a „fiatalabb” Szívós István, Molnár Endre, Sárosi László és Faragó Tamás alakítom ki a csapat gerincét — mondja Gyarmati Dezső, a kapitány. — Azonban mindig gondolok a fiatalításra. Ennek több oka is van. Az új, friss játékosokat még nem ismerik az ellenfelek. Ez mindenképpen előnyös, így történt Sudár Attila esetében. Újonc létére nagy sikert aratott, kivívta a külföldi szakértők elismerését. — És még kinek köszönheti a magyar vízilabdacsapat az aranyérmet — kérdeztük Gyarmati Dezsőt. — Három játékost emelek ki — mondja a kapitány. — Külön dicséretet érdemel a 24 éves Faragó Tamás, aki az olimpiai vízilabdatorna „gólkirálya” lett, mert 22 alkalommal juttatta a labdát az ellenfél hálójába. Nagyszerű teljesítményét a rendező bizottság is méltányolta. Faragó Tamás a montrealiaktól egy másfél méter magas serleget kapott. Azóta a hazai bajnoki mérkőzéseken ontja a gólokat. A „fiatalabb” Szívós István ugyancsak kitűnően játszott. Hűek a családi hagyományokhoz. Édesapja, az „idősebb” Szívós István csodálatos gólokat dobált 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban a Melbourne-ban az ellenfél kapujába. Most fia Montrealban ugyaneztette, de ha a helyzet úgy kivárna, nemcsak támadott, hanem védekezett is. Külön kiemelhetem a győztes magyar csapatból Molnár Endrét, aki az olimpián bizonyította, hogy pillanatnyilag ő a világ legjobb vízilabdakapusa. Különleges érzéke van. Az ellenfél játékosa talán még nem is tudja pontosan, hogy milyen irányba dobja a labdát, Molnár valamiképpen előre megsejti. Szép hagyomány a Margitszigeti Sportuszodában, hogy a bejáratnál levő márványtáblára felvésik az olimpiai bajnokok nevét. A hosszú sor most bővül. Felkerültek a táblára azok a vízilabdázók, akik Montrealban győzelemre segítették a magyar csapatot. ABC-sorrendben tehát: Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, dr. Sárosi László, Sudár Attila, dr. Szívós István. Jó lenne tudni, hogy legközelebb kiknek a nevét vésik a margitszigeti márványtáblára. M. K. Sporthíradó A Bologna vezetősége azonnali hatállyal elküldte edzőjét, Gustavo Giagnonit. A csapat 12 forduló után az utolsó előtti helyen áll, s abban az edzőben látják a hibát, aki a legjobb olasz szakvezetők közé tartozik. A vasárnapi, hazai 5–1-es vereség után Giagnoninak nem lehetett tovább maradása. Szombaton 22 csehszlovák labdarúgó utazik a hollandiai Zeistbe, 17 napos edzőtáborozásra. Vaclav Jezek szövetségi kapitány, aki korábban Hollandiában edzősködött s az elmúlt évben is Zeistben készítette fel csapatát, közölte, hogy táborozásuk alatt 7 barátságos mérkőzést játszanak holland és nyugatnémet együttesekkel. Az Európa-bajnok gárdából Ivó Viktor kapus és Anton Ondrus védő nem utazik Hollandiába. Viktor sérült, Ondrus pedig eltiltása miatt nem szerepelhet a világbajnoki selejtezőkön, így más készül helyette. X A nemzetközi sakkszövetség kijelölte a világbajnoki páros mérkőzések színhelyeit. Portisch Lajos február 26-tól Rotterdamban játszik a dán Larssen ellen. X A hastingsi nemzetközi sakkverseny 13. fordulójában Adorján András játszmába a 41. lépésben függőben maradt az angolt Rumens ellen. Faragó a 40. lépésben veszített az amerikai Tarjan ellen. A szovjet Romanyijan áll az élen 12 játszmából elért 9,5 ponttal, utána az amerikai Tarjam, következik, 13 játszmából szerzett 8 ponttal. Adorján jelenleg ötödik, 12 játszmából 6,5 pontot gyűjtött és egy függője van. Faragó (12 játszma) tizedik, 5 ponttal. X A lengyelországi Bialystokban, a főiskolai kézilabda világbajnokságon Magyarország 30—21 (13—10) arányban győzött Algéria ellen., V # Az Olasz Labdarúgó Liga három mérkőzésre felfüggesztette a Napoli pályaválasztó jogát. A vasárnapi, Juventus elleni, 2-0-ra elveszített mérkőzésen a Napoli szurkolói fejen dobták az egyik partjelzőt. Apróhirdetések •Ofl négyszögöl közművesített, házhely eladó. Érdeklődni: Vizslás-Újlakpuszta, Hámán Kató-telep 62. TEHÉN eladó. 1 hónapos vemhes, tejhozama 20—22 liter. A tulajdonos betegsége miatt sürgősen eladó. Tar, Rákóczi út 4. ZONGORA: kisméretű, kereszthúros, páncéltőkés eladó, vagy pianínóra cserélhető. Hajdu, Salgótarján, Rákóczi út 188. BALASSAGYARMATON, a Radnóti út 16. sz. alatt kétszobás komfortos, kertes ház beköltözhetően eladó HÁROM AJTÓS szekrény igényeinek eladó. Érdeklődni lehet: Salgótanán, 2100 telefon. SALGÓTARJÁNBAN a belvároshoz közel kétszobás kertes családi ház eladó. ..Sürgős” jeligére a kiadóba. OLAJKALYHAK eladók. Érdeklődni: Balassagyarmat, Luther utca 8 sz. alatt. UB-s Wartburg jó állapotban, sürgősen eladó. Salgótarján, Rózsa F. u 15. (Ferenc-telep) Dénes. WARTBURG Limousin. négyéves eladó, Balassa a vas m gt. Dr. Szabó József, Deák u. 14. ELADÓ kétszobás, központi fűtéses szövetkezeti lakás készpénz + OTP-átvállalással. . Ajánlatokat ..Városközpont” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. VÁLLALAT és magánszemély részére gépelést vállalok. „Szép munka” lengére a salgótarjáni hirdetőbe. A Nógrád megyei Kéményseprő és Kályhaépítő Vállalat. Balassagyarmat, Petőfi utca 13. sz. felvesz egy vizvező ékszerelőt, egy központifűtés-szerelőt, két kályhás, vagy kazánkőműves szakmunkást. Bér az OSZB. szerint. Jelentkezni a vállalat központjában lehet 8—17 óraig, szombat kivételével Telefon: 642. BUDAPEST Zuglóban kétszintes családi házban háromszobás összkomfortos lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: Gömör, 1141 Budapest, Csokor utca 6.1 Sorokban A sportakadémia legközelebbi előadására január 24-én kerül sor Salgótarjánban a sportcsarnokban. Montreal után, Moszkva előtt címmel dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a NOB végrehajtó bizottságának tagja tart előadást. Xéterházi József lett az SBTC labdarúgó-szakosztályának új elnöke. A pályaedző — Dávid Róbert vezető edző segítőtársa — Szalay Miklós, míg a tartalékok edzéseit Oláh Dezső vezeti. Vasárnap sorsolnak az országos sakkcsapatbajnokság 1977. évi küzdelmeire. A rajt január 30-án lesz. Az SKSE 18 éves szereplését kezdi meg . A salgótarjáni járási sportfelügyelőség és a kézilabdaszövetség vasárnap Nagybátonyban nyolc serdülő fiú kézilabdacsapat részvételével rendezi meg a Karancs Kupa küzdelmeit. A balassagyarmati,, sőt a rétsági járásból is érkezett nevezés! SBTC-lányok 3. bravúrja így lett bronzérmes a kézilabdacsapat SBTC 22 113 2 7 2861-274 28 „A találkozó nagy esélyesei a szentesiek voltak. A mérkőzés előtti este összeült a csapat, játékosok és vezetők elmondták a véleményüket. Őszinte beszélgetés volt, elsimultak az ellentétek és amikor mindenki távozott, éreztük, hogy — bár még soha nem nyertünk a szentesi csapat ellen — másnap nem lehet baj. Ami a pályán történt, arra a hazai szurkolók talán a mai napig emlékeznek. Az SBTC a tavaszi szezonban először produkált kiváló csapatjátékot és valósággal hengerelt, 17—14-es szenzációs győzelmet aratott. Ekkor már tudtuk, hogy szó sem lesz kiesésről, több van az együttesben. Sőt annyi, hogy esetleg elérhetjük a tervezett 3—5. hely legalacsonyabbikát, az 5. helyet. Reménykedtünk ! A nyár az őszre való felkészülés jegyében telt el. A Stécé bronzérmet szerzett Vácon a Dunakanyar Kupán, Szegeden pedig a Fesztivál Kupán a 7 együttes közül a 7. helyet érte el. A játékosállományban is történt változás. Kálidról leigazolták Tasi Borbálát, s, így Heltai számára megnyugtató volt, hogy mégiscsak van mögötte va',aki, aki mindig készenlétben áll. Az ősz első mérkőzésére Szeghalmon került sor. Nagyon készültünk, fogadkoztak is a lányok, hogy visszavágnak a csapatot Tarjánban ért érzékeny vereségért. Jól játszott az SBTC, végig kezükben tartották a lányok a játék irányítását, s a befejezés előtt két perccel még két góllal vezetett a csapat. Ekkor az utolsó percekben fordult a kocka, 7 méteresekkel 14—13- ra kikaptunk. Ez volt az ősz első és utolsó veresége Jó játékkal 17—14-re legyőztük a Váci FORTE csapatát. Jánoshalmán és Kecskeméten is nyert az együttes. Idegenben nagyon jól ment a játék. Itthon, ha nyert is az együttes, nem tudott egyenletes teljesítményt nyújtani. Érthető ez is, hiszen a hazai közönség előtt nagyon akartak a lányok, s ezért olykor görcsös volt a játékuk. A Kecskemét elleni győzelem után az 5. helyen állt az SBTC, amikor a Kiskunhalas következett, amely még a bajnoki címre aspirált. (Kiskunhalason csak a Dunaújváros tudott győzni.) Az SBTC újabb ragyogó fegyvertényt hajtott végre — legyőzte a halasiakat! Ezzel tovább erősödött az 5. hely, s a bajnokság sorsa tulajdonképpen eldőlt. A Kiskunhalas vereségével leszakadt a Dunaújvárosi Kohász mögött, amely így biztosan tartotta az első helyet. Nagyon nehéz mérkőzés következett ezután. A visszavágás fűtötte a szentesi lányokat, akik az előző két fordulóban meglepően nagyarányú vereségeket szenvedtek. Hozzánk a legerősebb csapat jött — nem maradtak távol a kulcsjátékosok —, de a sorozatot ők sem tudták megtörni. Újabb győzelem és az őszi szezon legnehezebb mérkőzése következett Soltvadkerten. Igazi tétre menő mérkőzés. Nekünk a 3. helyért való küzdelemben feltétlen győzni kellett, míg a hazaiaknak égetően szükségük volt a 2 pontra, hogy elkerüljék a kiesést. Mellettük szólt, hogy jól kezdték otthon a hajrát, hiszen egymás után nyertek a Szeghalom és a Hódmezővásárhelyi METRIPOND ellen. Ritkán látott, izgalmas találkozón, talán az őszi legidegfeszítőbb mérkőzésén sikerült nyerni. A befejezés előtt másfél perccel 12—11 volt az eredmény, amikor 7 méterest ítéltek ellenünk, amelyet hatszor végeztek el a hazaiak. De egyszer sem tudták, értékesíteni! Maradt a 12—11-es végeredmény a javunkra, s a vereség annyira letörte az NB II. egyébként legszimpatikusabb csapatát, hogy a továbbiakban már nem tudott több pontot szerezni, s végül is búcsúzni kényszerült az NB II-től. (Reméljük csak rövid időre.) A győzelemmel csapatunk már a 4. helyen állt. Következett a régi mumus, a Hódgép METRIPOND. Újabb nehéz mérkőzés és nagyon szép győzelem, 17—14-re. És ezután a bajnokságban először ott állt a dobogó 3. helyén a csapat. Helyet cseréltünk a Szeghalommal! A gólkülönbség döntött a javunkra, a pontszám azonos volt. Hogyan bírja az együttes a hajrát — ez volt a kérdés, mert három mérkőzés volt hátra. Sikerül-e tartani az előnyt az ellen a Szeghalom ellen, amely mind a 4 pontot megszerezte tőlünk ? Közben a csapat edzője, Tarján Péter katonai szolgálatra vonult ,be. Új edző, új módszerek? Nagy volt az izgalom az utolsó három mérkőzésen, de mindenki reménykedett, hogy nem lesz törés. A lányok is fogadkoztak, hogy megőrzik a megszerzett dobogós helyet, többé már nem lépnek le róla.” (Folytatjuk). Elmondta: Fehérvári Gyula Az SBTC—Dunaújváros találkozó egyik jelenete ] (Herbst Rudolf felvétele) j Az MSZMP Politikai Bizottsága 1975. december 16-i „Az ifjúság testnevelése és a sport fejlesztése” határozata alapján, a megye több üzemében — ahol szakmunkásképzés folyik — bevezették a remiszeres munkahelyi testnevelést. Képünkön a Salgótarjáni Ruhagyár tanműhelye, ahol a torna után felfrissülve folytatják munkájukat a tanulók (Sturman) Sífutás : Folytatják jó szereplésüket az SKSL versenyzői Kitűnőek a hóviszonyok, egymást érik a síversenyek. Miközben a megyei szövetség Saigon megrendezte a megyei bajnokságot, az SKSE legjobb sífutói és biatlonistái Kékesen, a Mátrában versenyeztek. A tarjániak folytatták jó szereplésüket. Papp Zoltán az Újpesti Dózsa idénynyitó biatlonversenyén a juniorok küzdelmében Németh Berta (BKV Előre) és Palácsik (Papp J. SE) mögött az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A fiatal tarjáni versenyző sífutásban a juniorok 10 km-es távján 33 induló közül 41:42-vel az első helyen végzett! A további sorrend: 2. Bordás (Gyöngyösi VSC) 42:59, 3. Bognár (Vasas) 42:22. Ugyancsak első helyet szerzett Balázs Erika a juniorok 5 km-es távján 31:49-cel és a serdülő fiúk versenyében Kadlóth Zoltán. A csapatverrsenyt szintén az SKSE nyerte. Ismét nagy küzdelmet hozott a férfi felnőtt versenyzők 15 km-es távja, amelyen 31-en indultak. Rendkívül szoros küzdelemben dőlt el az 1—6. hely sorsa. A végeredmény: 1. Doschek (Vasas) 57:^9, 2. Egervári (Bp. Honvéd) 59:05, 3,4. Szőllősi (Papp J. SE) és Rosswall (Vasas) 59:53, 5. Brucker (Bp. Honvéd) 61:09, 6. Vincze (SKSE) 61:39. Csapatban a Bp. Honvéd és a Vasas mögött az SKSE szerezte meg a 3. helyet. NÓGRÁD , 1977. január 14., péntek 7