Nógrád, 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-14 / 86. szám

Krisen dohT em­ el a verseny ' / A riporter emigyen beszél­getett a gyár versenyfelelősé­vel: — Mondja, itt csak azt tudták fölajánlani, ami úgy is benne van a vállalati terv­ben? A kérdésfeltevés, a „csak” elgondolkoztatott. Nem egé­szen világos előttem, hogy megfogalmazója mire is akart kilyukadni. Arra-e, hogy az adott munkafeladathoz illen­dőnek tartana valamiféle extra többletet, vagy egyál­talán nem ért egyet a ver­seny „csak” tervhez szabott céljaival. Ha jól emlékszem, az egyik szocialista brigád­vezetői tanácskozáson is szó­ba került a téma, amelyet né­mi egyszerűsítéssel így ele­veníthetünk fel: mire érde­mes, mire kell ma fordítani az emberi áldozatkészség energiáit? Vegyük sorjába mindennek indítékait. Kiindulópont — ez vitán fe­lül áll —, az a helyzet, amely ma gazdaságunkat meghatá­rozza. Aki a közelmúltban kiadott KSH-jelentést némi­képp figyelmesen átolvasta, különös közgazdasági alap­ismeretek híján is rájöhetett: ez idő tájt gazdasági folyama­taink irányával elégedettek lehetünk, gondot okoz vi­szont a gazdasági fejlődés mértéke. Előirányzatainktól, a legfontosabb területeken elmaradtunk 1976-ban: a nem­zeti jövedelem tervezett 5—5,5 százalékos növekedése helyett 3 százalékkal nőtt. az ipari termelés 2, a mezőgazdasági 6—7 százalékkal elmaradt at­tól, amit vártunk. Ez az el­maradás becslések szerint,­­mintegy 10 milliárd forint nemzeti jövedelem­ kiesést je­lentett — ennyivel kevesebb lett az elosztható érték. Ez természetesen azt hozta ma­gával, hogy a reálbér jóval kisebb mértékben emelkedhe­tett, mint ahogy a terv elő­írta, kisebb lett a lakosság fo­gyasztása is. Nos, a kiindulópont a mun­­kaverseny-mozgalom előtt nem lehet más, mint az ön­magunknak csinált adósság megtérítése — önmagunknak. Minden olyan vállalás, amely ezt szolgálja jó, s minden olyan, amely ebbe nem vág bele — rossz, szükségtelen, sőt káros. Még sokszor előfordul, hogy például munkaversenyt hir­detnek a többtermel­ésért.­ Az igazat megvallva: nem kizárt, hogy e cél is elfogadható —, ha a több terméket várja, igényli a piac. Örömmel fo­gadjuk —­ hogy hirtelen egyik szorító gondunkat idéz­zük —. az építőalapanyag ipar esetleges többletválla­lásait. Mitagadás: jó néhány alapanyagból mutatkozik időnként hiány, jó néhány szerelvény hiánya akadályoz­za az állami és magánépítőt munkájában. Ám az esetek többségében sajnos nem vizsgálják meg a­­ „termelj többet, jobban élsz” kritikátlan hirdetői, hogy kell-e ez a többlet, vagy sem. És termelnek raktárra, elfekvő, sőt, eladhatatlan készletet — emésztve emberi, anyagi erőforrást, időt. Ha alaposabban belegondo­lunk, ez tervszerűtlen, hiszen azért készülnek — hihetően — reális tervek minden vál­lalatnál, hogy azok teljesülje­nek. Ha már magától értetődik is, nem árt ismételten leszö­gezni: a munkaverseny cél­jainak a gazdasági megfonto­lásokhoz, a jó gazdasági ter­vekhez kell igazodni. Sőt — és ez egyáltalán nem szürkíti el — ennek egyik előmozdító­ja, eszköze kell, hogy legyen. Miként lehet azzá? — érde­mes­ — ismét a tavalyi­ ta­pasztalatok alapján elindul­ni. Az egyik: termelékenysé­günk változatlanul jelentő­sen elmarad a kívánalmaktól. Köztudott, hogy a mai gaz­dasági fejlettségünk magas foglalkoztatottság és gyenge termelékenység eredménye­ként jön létre. Termelékeny­ségünk az iparilag fejlett or­szágokénak legfeljebb a felét éri el: egy NSZK-beli, fran­cia munkás, egységnyi idő alatt, kétszer olyan értéket hoz létre, mint magyar szak­társa. És a másik tapasztalat? Az, hogy pusztán állami intézke­désekkel nehéz e feladathal­mazhoz nekilátni, valamennyi gondunkat, bajunkat megol­dani. Ehhez valamennyiünk — munkaszerződésben kikö­töttnél tudatosabb, egyetér­­tőbb, tevékenyebb — rész­vétele kell. Például a munkaverseny, amely „csak” arra vállalkoz­hat, hogy föllelje az elveszett órák millióit, hozzájáruljon a több műszak megszervezé­séhez, a termékszerkezet át­alakításához, segítse a nép­szerűtlen, de elkerülhetetlen normakarbantartást, a szoro­sabb, feszesebb munkaszer­vezet kialakítását — a fegye­lem megjavítását. Mindössze „csak” ennyi. Bár­mily vonzónak is tűnik sok he­lyen — a látványos különak­­ciókra, a gazdasági feladatok­tól elválasztott „munkaver­senyre” nincs szükség. A munkaversenynek ma olyan tétje és rangja van, hogy nem igényli a látványos külsősé­geket — az öncélú dekorációt. M. I. Különböző fórumok — azonos téma Hogyan fejlesztik a szolgáltatást? Hírt adtunk arról, hogy a megyei tanácson széles­körű aktivaülés zajlott le a szolgáltatás fejlesztésének le­hetőségeiről. Csaknem ugyana­bb­an az időpontban a KISZÖV elnöksége is megvitatta e témát. A kisiparosok szövetségének megyei választ­mánya legutóbbi tanácskozá­sán szintén napirendre került. Valamennyi fórum felmérte az adottságokat és az igényeket, a lehetőségeket és a kí­vánalmakat. Valamennyi fórumon egyér­telmű volt a megállapítás: az összehangolt fejlesztés és a jelentős állami támogatás nyomán erőteljesen növeke­dett a szolgáltatóhálózat ka­pacitása. A mérleg két ser­penyője — igény és kielégí­tés — kezdi közelíteni az egyensúly állapotát. A tervek és az igények egyaránt nagyobb fejlődést kívántak volna a kisiparosok létszámgyarapodásában, mint ahogyan alakult. A sok ked­vezmény, amelyek többsége ez év január elsejével lépett életbe, kedvező hatást gyako­rol. Három hónap adatai legalábbis erről tanúskodnak. Megyénk vállalatai és a szövetkezetek szintén előre­léptek. Az elmúlt években 23 százalékkal növelték az ipa­ri és építőipari szolgáltatások értékét. A szolgáltatások fej­lesztésére 42 millió forint összeg állt rendelkezésre ta­nácsi alapból. A szövetkeze­tek és a vállalatok együtte­sen 38,4 millió forintot fordí­tottak fejlesztésre. A megyei tanácson lezaj­lott tanácskozás részvevői el­sősorban a szövetkezetek helyzetével foglalkoztak. Nógrád megye ellátásában sok feladat hárul reájuk. Érthető tehát a kérdés: mire számít­hatunk annál a tíz szövetke­zetnél, amely közvetlenül fog­lalkozik a lakossági igények kielégítésével ? Palócföld szövetkezetei 1975 végén összesen 185 kü­lönböző javító- és szolgáltató részleggel és felvevőhellyel rendelkeztek. A szolgáltató­­tevékenységet végzők száma 598 volt. Többségük az úgy­nevezett hagyományos szol­gáltatást végezte: cipészek, szabók, fodrászok. És — mi­vel kicsi a műhelyek többsé­ge, azokban csupán egy-két ember dolgozott valamennyi ráfizetéses volt! A szövetke­zetek ipari bérmunkák válla­lásával, árutermeléssel igye­keztek a veszteséget pótolni. Az V. ötéves tervben szö­vetkezeteink szeretnék, ha az 1975 év eredményeit negyven százalékkal túltelje­sítenék. Mindenek előtt a he­lyes arányok kialakítására törekednek. Eltüntetik a szak­mai és a területi „fehér fol­tokat” és korszerűsítik a meg­levő műhelyeket, technoló­giákat, felvevőhálózatot. Kü­lönösen nagy gondot fordíta­nak a gépkocsik, az elektro­mos háztartási gépek, az elektroakusztikai berende­zések javítására, a mosás és vesvtisztítás fejlesztésére, az építőipari karbantartás jobb megszervezésére. Csaknem 47 milliót fordítanak a lakossá­gi szolgáltatásokkal kapcsola­tos beruházásokra, korszerű­sítésekre. A fenti összeget megtoldja a megyei tanács is: a szolgáltatásfejlesztési alapból ad tetemes summát. Néhány konkrétum a köze­li jövő terveiből A két vá­rosban cipőgyorsjavító-sza­­lonokat létesítenek. A fény­képészeknél a színes felvé­telekhez és az amatőr mun­kák jobb kidolgozásához szük­séges laboratóriumot hoznak létre. Ágyneműkölcsönzés lesz, megoldják a bőr- és szőrme­­ruházat tisztítását. A tervek szerint a jövőben megbízha­tó módon tisztítják a szőnye­geket és a bútorkárpitot is. Erőfeszítéseik nyomán min­­den bizonnyal hamarosan ér­ződnek a további kedvezőő változások. Ám minden fe­hér folt eltűnésére még így sem számíthatunk. Hiszen annyi apróság marad így is, amiért távoli helyekre kell mennünk. De bízzunk benne:­ ezekre is sor kerül! Sz. I. «■«MM** « «B ■ [UNK] [UNK]­ [UNK] [UNK] ■»»■ [UNK]••»•••*••»•* Küldöttek Tudásának mindenki legjavát adja Szombaton kezdődik a szo­cialista brigádvezetők V. or­szágos tanácskozása Buda­pesten. A kétnapos esemé­nyen Nógrád megye gyárai­nak, üzemeinek és vállalatai­nak dolgozóit 21 küldött kép­viseli. A tanácskozás lehető­séget ad arra, hogy az ország különböző részein tevékeny­kedő brigádok megismerjék egymás munkáját, gondjait, örömeit, és tovább erősítsék a kapcsolatokat. A salgótarjáni öblösüveg­gyár Ty­ereskova Szocialista Brigádjának vezetője, Baja Istvánná már nem először küldött a tanácskozásokon.­­ A festő I. üzemben dol­gozom közel 20 éve. A koron­­g06 csiszolóból kikerülő áru­kat vizsgáljuk, ellenőrizzük és előkészítjük a festéshez. A selejtes, hibás poharakat, kelyheket kiszűrjük, hogy azok ne kerüljenek az auto­mata festősorra. Munkánk azért fontos, mert, ha egy­­egy rosszul sikerült darabot átengedünk, akkor az később a végterméknél jelentkezik, mint selejt. Ezért immár két éve bevezettük az önmeó­­zást. Mivel mi közvetlen nem termelünk, ezért nem az anyagokat meózzuk, hanem a brigád tagjainak munkáját. Ezt naplóba vezetjük, így mindenki mindig tudhatja, miként dolgozott. Nagyon jó a kollektíva, ezért nem jelent gondot, ha szigorúak vagyunk a munká­ban. Nincs olyan, hogy valaki megharagszik. Sőt, inkább ösztönző a lemaradások pót­lására. Ez nemcsak a brigá­dok között, hanem a csopor­ton belül is kisebb verseny, melynek látható eredményei vannak. Csökkent a selejt és növeltük a termelékenységün­ket. A tavalyi tervet 112 szá­zalékra teljesítettük — mond­ta. S, hogy ebben a brigád ve­zetője példamutatóan élen jár, mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy háromszor nyerte el a kiváló dolgozó kitüntetést és ötször kapott munkájáért arany fokozatot. A bányászat ma is, a nagy­fokú gépesítés ellenére, még a legnehezebb munkák közé tartozik. Kovács Gábor életé­nek több mint felét, 26 évet töltött a föld mélyében és se­gítette felszínre a kincset érő szenet. 1959 óta brigádvezető . A családban édesapám is bányász volt. Így én is az lettem. Először csillésként, majd később, mint vájár dolgoztam és dolgozom ma is Kányádon. Bizony annak ide­jén még robbantással és csá­kánnyal festettünk. Nagyon nehéz fizikai munka volt. Na­ponta 40—42 mázsa szenet hoztunk felszínre fejenként. Később jött a maróhenger és a széngyalu, akkor már 75— 76 mázsát termeltünk ugyan­annyi idő alatt. Nem volt ne­héz megszokni az új techno­lógiát és a gépeket, mert tud­tuk, hogy azzal is csak ne­künk lesz könnyebb. Ma már önjáró maróhen­gerrel dolgozunk. Ez naponta 110—120 mázsát jelent min­denkinek. Össze sem lehet hasonlítani a régivel. És nemcsak a szén több és a munka könnyebb, hanem fi­zetéskor is jóval több van a borítékban. Természetesen, dolgozni azért most is kell. Engem, mint a brigád vezetőjét a személyes példamutatás is kö­telez a jó munkára. Három­szor nyertem el a minisztéri­um által adományozott Bá­nyászat Kiváló Dolgozója cí­met, és ugyancsak háromszor az aranyplakettet. A tanácskozáson, ha lehet, arról szeretnék szólni, hogy bárki, bárhol is dolgozik, ad­ja tudásának, erejének min­dig a legjavát.★ Meglepődtem, ám nagyon boldog voltam, mikor meg­tudtam, hogy én is küldött­ le­szek — kezdte Tóth Gáborné kétszeres kiváló dolgozó, a Lampart 2IM anyagellátási osztályának szocialista bri­gádvezetője. — A feladatvál­lalásaink összeállításánál fő­ként a kulturális tevékenység került előtérbe. Nálunk már természetes az, hogy minden­­k­i könyvtári tag. Szeretjük az irodalmat. Az új kiadvá­nyokat a gyárban vásároljuk meg. Politikai, szépirodalmi könyveket és lexikonokat. A közösen megtekintett ki­állításokat, tárlatokat kis vi­tafórum keretében megbeszél­jük. A megtekintésre váró filmek előtt szintén rövid ta­nácskozást tartunk. Színház­­bérleteinkkel rendszeresen látogatjuk az előadásokat, és mivel egyszerre nem lehet ott mindenki, elmeséljük az élményeket. Jó lenne, ha ez nemcsak egy-egy brigádnál lenne így, hanem gyári szinten beszél­hetnénk róla, mivel ma már megköveteli az élet, hogy az emberek tájékozottak, kultu­ráltak, műveltek legyenek, szocialista módon éljenek. Remélem, erről is szó esik az országos tanácskozáson, és tovább erősödik majd a szo­cialista brigádok közötti kap­csolat. —békési— az üveg­gyár­tásban Felajánlásaikat és főbb célkitűzéseiket a­­z ötéves terv elképzeléseivel összhangban alakították ki az Üveg­ipari Művek salgótarjáni síküveggyárában A vállalások e célkitűzések maradéktalan teljesítését irányozták elő. Ilyen fontos feladat volt a hazai igények teljes kielégítése, a minőség javítása és az edzett üveg­termelés területén 40­1 ezer négyzetméter üveg gyár­tása. Az általános műveltsé­gi szint fejlesztése érdekében ötven dolgozó végezte el eredményesen az általános is­kolát. Középfokú képzésben 45 fő tett eredményes vizsgát. Az aranykoszorús fokozatot pályázta meg a László Jenő Szocialista Brigád. Képünkön a­ táblaüvegeket darabolja a brigád vezetője, Szegedi Gábor. A Palóc Imre Szocialista Brigád 100 óra társadalmi mun­kát végzett el a gyárban. Képünkön Víg József és Albert Ottó műszerész javítási munkát végez. A Petőfi Sándor Szocialista Brigád tagjai, Takács Gyula és Szlatins­ki István, az edzett üvegek gyártásának prog­­ramozását készítik elő. _ ft _

Next