Nógrád, 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
Májusi zászlók fagy ünnep eredendően nemzetközi jellege nem zárja ki annak hazafias, nemzeti jelentőségét. Vannak ünnepek, amelyeknél a szoros ötvöződés nemcsak lehetőség, hanem egyenesen természetes: ezek sorába tartoznak a vörös lobogós,május elsejék is. Közel százéves világtörténelmi tapasztalat bizonyítja, hogy amikor a II. Internacionálé 1889-es alakuló kongresszusán szólásra emelkedett Lavigne, a francia küldött, hogy nemzetközi munkásünneppé javasolja május első napját, ő egyben a tehetséges és büszke francia nép szószólója is volt. Szemben sok kortársáival, a francia nagyburzsoá kormánypárt vezetőivel, akik ugyan mindenkor hurrázva lobogtatták a trikolort, de a nép, a munkásosztály örökös kiskorúságát hirdették és Dreyfus-pert provokálva leplezték korruptságukat, mérhetetlen és hazafiatlan önzésüket. Azóta két iszonyatos világháború is bizonyította, hogy kik az igazi hazafiak. Mi sem természetesebb, minthogy a világ munkásosztályának, dolgozók seregeinek májusi meneteiben egymás mellett és összefonódva lobognak a vörös, és a nemzeti zászlók; a jelszavak egymást erősítve hirdetik a haladás erőinek nemzetközi összefogását, a nemzeti felemelkedést Mi ezt már nemcsak értjük, hanem éljük is. A világ proletárjainak vörös zászlajával bontott szárnyat Magyarországon a szocializmus építése, felhasználva a szocialista forradalom nemzetközi tapasztalatait, mindenekelőtt a Nagy Október tanulságait és eredményeit És vajon ki kérdőjelezhetné meg a folyamat mélységes hazafiságát, az építés programjának nemzeti jellegét? Kinek és hol kamatozik a kizsákmányolástól mentes, felszabadult munka? A történelmet csak a históriás könyvek szabdalhatják egymástól elkülönülő fejezetekre, a valóságban összefüggő, egymásra ható folyamatokról van szó. A magyar nemzet történetének nem külön- és távolálló fejezete a magyar munkásmozgalom története, hanem annak szerves része, sőt ennél is több: a modern fejlődésnek egyértelműen ösztönző ereje, alkotó jelenvalósága. Szokványos példák miatt kell erről hangsúlyosan beszélni éppen a kínálkozó májusi alkalomból mert még gyakori jelenség, hogy helyi ünnepi megemlékezésekben, veterántalálkozókon túlságosan leszűkül a munkásmozgalom emlegetése, méltatása sztrájkokra, tüntetésekre, bérharcokra. Valami beszűkült tagadó magatartás hangsúlyozására és csak a munkásság, a munkásság érdekeinek hangoztatására. Ez a nézőpont hamis történelemszemléletet tükröz, és nem felel meg a történelmi valóságnak. A munkásosztály, a munkásmozgalom a papok, katonák, polgárok rendje után végre az egész nép nemzeti törvényeinek hű meghallója lett és egyben nemzetközi kötelességteljesítő: minden emberi mű értelmének hordozója és megvalósítója. Ez a „másfajta faj”, élve a felszabadulás történelmi lehetőségével, szövetségben a társadalom más haladó erőivel, az egész nemzet felvirágoztatásáért küzdött mindenkor és küzd ma is. Hivatott és rátermett vezető erőként alkotott és alkot. A szocializmust építő munkásosztály hazafisága kétségkívül világratekintő, világraható és így nemzetközi jelentőségű. A már világrendszerré vált szocialista társadalom sok százmillió embert győz meg naponta arról, hogy „az emberiség jövője a szocializmus, amely mélyen humanista társadalom, biztosítja a népek felemelekedését, valamennyi dolgozó érdekeit szolgálva megvalósítja a legszélesebb értelemben vett szabadságjogokat”. Világszerte magasan lobognak a májusi zászlók. A színek gazdagsága a virágok pompájával vetekszik, de ez végül is nem káprázat, hanem harmónia. Soltész István Váci Mihály Azokhoz Azok közül való vagyok, kik reggelenként kiássák magukat a fáradtság homokjából, s a villamoslépcsőkön érzik az elkésett szél iramát s kezük között a rézfogantyú szelíd aranynak álmodja magát. Azok közül való vagyok, akiket átölelnek végtelen sokszor a lendítőkerekek szoros körei, akik körül vigyázva kígyóznak halálos vezetékek, s szívüket minden pillanatban megütik, rángatják magasfeszültségű veszélyek, akik évtizedeken át élnek meztelen idegekkel ott, ahol ólomlemezek védelme nélkül tartozom a finom műszerek is megbénulnak, akiknek agya ott sajog, ragyog, világit, ketyeg védtelenül a Röntgen-mezőkben, ahol az órákat is félve lecsatolják. Azokhoz tartozom, kik a napok felettünk átlengő csille-sorát megtöltik barna gondjaikkal, kiknek bal karja átkarol engem s jobb keze biztatva megáld. Öklükön pihen meg a homlokom, az ő fáradságuk visz haza, ha botlok , lábukkal botladozom, s ha igazam van, az létük igaza. 8 NÓGRÁD — 1977. május 1., vasárnap 110 EVE 1867. április 29-én Kecskeméten született, középiskolái elvégzése után először jogásznak készült. Festészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalannál kezdte 1884- ben, 1887-től Weimarban folytatta. Két évig, 1890— 1892, Párizsban, a Julian Akadémián tanult, majd visszatért Weimarba. 1894- ben hazajött, és Budapesten a Benczúr mesteriskolát látogatta. Ettől kezdve rendszeresen szerepelt kiállításokon. 1899 nyarán festett először Szolnokon. A Művésztelep egyik alapítója, hűséges és kiemelkedő jelentőségű mestere, a századforduló magyar festészetének egyik kiváló egyénisége. 1902-től négy évtizeden át dolgozott Szolnokon, az év nagy részét ott töltve. Művészetében három nagy stílus-periódust különböztethetünk meg. Első korszakában úgynevezett Szegény ember sorozatát festette, monumentális hatású, komor hangulatú, sötét tónusú egy-két alakos kompozícióit: a Napszámos, az özvegy, Anya és gyermeke stb. című remekeit. A század elején Szolnokon képei egyre világosabbakká váltak, és az élénk színhatások egyre nagyobb szerepet kaptak műveiben. E második korszaka részben az impresszionizmushoz (Kisvárosi délelőtt, Babfestők), részben a posztimpresszionizmushoz (Testvérek, Mákoskalács) kapcsolódik. Legszebb művei ekkor születtek. Harmadik korszakában főként mesebeli tájakat, bibliai jeleneteket festett romantikus felfogásban. A második világháború idején teljesen visszahúzódik, elkeseredik, 1944- ben gettóba hurcolják. 1945. március 14-én agyvérzésben halt meg. Nagyszabású emlékkiállítása volt 1960-ban a Magyar Nemzeti Galériában. NAPSZÁMOS BABFEJTÖK BARANYI FERENC: GERELYES Maradsz pohár, mi illetetlen, mikor a koccintás csupán kompromisszum a megnyeretlen félbemaradt viták után, maradsz a vétó Vntafoltja a kifogástalan, precíz kéziraton, ha a sorokba hígan vegyülne sanda iz, maradsz ünneprontó a bálban, ahol a lelkiismeret a csábosan ledér ruhában táncoló hírre vet szemet, maradsz a tél valódi képe míg délibáb csak a tavasz rohanva káprázók szemébe visszacsapódó gally maradsz s maradsz döfés-szigorral ojtott hajtás a törzsön majd, amíg a nehezen virágbabomlott fákat gyümölcsök nem lepik. Végre elérkezett a nagy nap. A gyárakban és az üzemekben szünetel a munka. A munkásság ünneplőbe öltözött úgy, mint azelőtt karácsonykor és húsvétkor. A Népszava vörös fejjel jelent meg, s az emberek tüntetőleg kezükben vitték a lapot. Valamikor így indulhattak kezükben az imakönyvvel templomba. De most semmi szenteskedés, semmi alázat nincs ezekben az emberekben. A hajukat megfésülték, a bajszukat rendbe hozták, kezeikről lemosták a kormot, rozsdát, port és olajat, s akinek gyereke van, az most kézen fogva maga mellett vezeti a jövő nemzedéket, s akinek megértő asszonya van, az is ott ballag most a csoportokban, megenyhült arccal és kiöltözködötten. A Tisza Kálmán téren volt a találkozó. Korán ebéd után már tömve volt a térség, a mellékutcákban sötét, nagy csoportok álldogáltak, a rendezők loholtak ide-oda, oszlopokba állították a tömegeket, s fél kettőkor vörös zászlókkal és jelmondatokkal teleírt táblák alatt elindult a menet. Az első zászlók árnyékában haladt a pártvezetőség, utána következett a végtelen munkástábor, szakmai csoportokba rendezetten. Ki a körutakra. Négyes sorokban, hármas oszlopban hullámzott az áradás. A tömegben zenekarok dolgoztak. Valóban olyan volt ez mint a munka hadserege, fáradhatatlan lelkesedéssel, ostromlásra készen. A trombi (Részlet az Egy ember tákból kiszálltak a forradalmi dalok, és sokáig úgy kóvályogtak a tömegek fölött, mint a magasba és messzire hírt vivő madarak. összevissza kiáltozták: ÉLJEN AZ ÁLTALÁNOS TITKOS VÁLASZTÓI JOG! LE A NÉPNYÚZÓKKAL! ÉLJEN A NÉPPARLAMENT! LÁMPA VASRA A HERÉKKEL! ABCUG TISZA ISTVÁN! LE A VONATMEGÁLLÍTÓ GRÓFFAL! VESSZEN A MAGNAS KASZINÓ! Az útvonalon végig az üzletek zárva vannak, kíváncsi urak és hölgyek állnak a kávéházak hatalmas üvegei mögött, s fönt a házak emeletein megfeleltek a balkonok, a nyitott ablakokból előrehajolnak az emésztő polgárok, lornyonokkal és gukkerekkel értékelik a tömeget. S a háztartási alkalmazottak fölkiáltanak hozzájuk, s a vörös ökleiket mutogatják. LE A PÚDERES NAGYSÁGÁKKAL! LE AZ ÉTELMARADÉKOKKAL! A szakmai oszlopok tábláján virít a három vörös nyolcas.8 8 8 NYOLC ÓRAI MUNKA! NYOLC ÓRAI SZÓRAKOZÁS! NYOLC ÓRAI PIHENÉS! Az Andrássy úton át, ki a ligetbe. A járdák szélén kíváncsiak álldogálnak, a tömegből gúnyosan és fenyegetően kikiáltanak hozzájuk. LE A SZALONSZOCIALISTÁKKAL! A tömeg egyre nő, az eleje már a Ligetban van, s a vége még mindig beláthatatlan. — Ha egyszer csakugyan tenni akarna valamit ez a tömeg — mondja Bagó —, ki állhatna neki ellent? Valaki felel neki: — Ez az, elvtárs! Egyszer végre is össze kellene törni mindent! s Bagónak vörös rendezői szalag van a karján, lihegve és boldogan szalad tovább. Arra a juhászkutyára emlékeztet, aki ott lót-fut a nyáj oldalán, fönntartja a rendet, de a farkasokkal is szembeszáll, ha kitör a veszedelem. A Vasas Otthonban és a ligeti Nagykert vendéglőjében oszlik meg a tömeg a gyűlésekhez. Bokányi Weltner: Vanczák Buchinger s még néhány is élete című regényből) mértebb nevű elvtárs a szónok. A választójogról s a május elsejének történeti jelentőségéről beszélnek. Magasan állnak az emelvények a tömeg fölött. Mindenütt rengeteg az ember. Mi Bokányit hallgatjuk, ő a szervezett munkásság kedvenc szónoka. Szép ember, jó hangja van, és beszél, beszél, hogy csak úgy játszik a szívünkkel. Csak ki kellene mondani, hogy előre és mi valamennyien megindulnánk. — Amíg ilyen parlamenti rendszer lesz, addig nem lesz nyugalom ebben az országban — mondja, és egyszerre fenyegetés és bátorítás van a hangjában. A tömeg visszakiált neki: — Ügy van! Ügy van! A dalárdisták énekelnek. A tömeg először csöndben hallgat, aztán kéretlenül is beleszól a dalba, s már az egész kerthelyiség szól és zeng a délutánban. Aztán a rezesbanda. Az elnök bezárja a gyűlést, és azt mondja: — Munkások! Elvtársak! Ez a nap a munka ünnepnapja. Ma az egész világ munkásai ünnepelnek. Feléjük küldjük testvéri üdvözletünket, titeket magyar munkásokat, pedig fölszólítunk arra, hogy álljatok a talpatokra valamennyien, szakadatlanul követeljétek a munkásság megbecsülését és valamennyiünk jogát A rezesbanda újra rázendít, de már nem a szónoki emelvény mellett, hanem ott fönt, ahol a vasárnapi mulatozóknak játszik a zene. S az emberek barátaikkal és családjaikkal letelepednek az asztalokhoz. Meleg, tiszta délután van. A Ligetből behallatszik a verkliszó, sípok visítanak, dobok peregnek, nevetés és kiáltozás mindenütt. A kerti fák között drótok vannak kifeszítve, papírszalagok csüngnek le róluk és papírlampionok. A gyönge szél játszik ezekkel a csacsiságokkal, himbálja az emberek feje fölött, az asszonyok és gyerekek tekintete eljátszik velük, mint az ünnepi játékszerekkel. Fehér kabátos pincérek megrakott tálcákkal hordják szét a söröket. Az emberek isznak, némely asszony is, és itt-ott a gyerekek is belekóstolnak a keserű lébe. A filagóriában játszik a zene. Fiatal párok átölelkezve táncolnak. Mintha diadalmas győzelem után lennének, senkinek semmi gondja. A tekintetbe földerülnek az asszonyok arca megszépül, az emberek bajsza megnedvesedik a sörről, kész cigarettát vagy szivart szívnak valamennyien. Olcsó mulatság ez s mégis hogy megmámorosodnak tőle ezek a lehasznált, igához és nyers parancsoló szavakhoz szokott emberek. Az alkohol lassan fölszívódik a fejükbe, oktalanul kiáltoznak, vagy lekókadnak, mint a hervadó virágok. Kint a kerítés mögött lovas rendőrök cirkálnak, oldalukon hosszú karddal s katonapuskával a vállukon. A kertben gyalogos rendőrök és detektívek lézengenek. Ezeket a keménykalapok mögé rejtőzködött, nagy botos legényeket jól ismerik itt. Ha valahol föltűnnek, összehunyorítanak az emberek, és olyasmiket mondanak egymásnak, hogy a detektív megértse belőle a véleményüket. De nincs duhajkodás, s nincs verekedés. Mire beesteledik, az emberek már alig bírják a fejüket a vállaik között, az asszonyok is fáradtak, csak a gyerekek élnek még vidáman, ide-oda futkároznak az asztalok között, színes papírost gyűjtenek, valahol távolabb lopva cigarettára nyújtanak. Aztán itt van az este. Ha valaki megkérdezné tőlem: —* Érdemes volt-e a nagy készülődés ezért a táncba és sörbe fullasztott napért? Azt felelném: — Igen, érdemes volt Ez a nap is egyik foka annak a lépcsőnek, amin fölfelé haladunk a mi céljaink felé, j Kassák Lajos Egy régi május ünnepén