Nógrád, 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-11 / 8. szám
Teremfoci Döntők a salgótarjáni sportcsarnokban Nagy népszerűségnek örvendett a tavaly december végi teremlabdarúgó-torna a megyeszékhely férfi- és női csaa’tai között. Most a hét végén a legjobbnak bizonyult hat férficsapat újra kezdi a körmérkőzéseket a városi Sportcsarnokban. Szombaton 1S órától indul a sorozat a ZIM—Szénbányák találkozóval. Ha nem kell büntetőrúgásokkal eldönteni, ki a győztes, akkor ötven percenként következnek a SZÜV—Öblösüveggyár és a Főiskola—SKÜ-mérkőzések. A második és harmadik fordulót a jövő hét végén rendezik, ekkor már női mérkőzést is játszanak a férfiaké előtt. A sorsolást idejében közöljük. A rendezők és a csapatok várják a szurkolókat a salgótarjáni sportcsarnokba. /IPHONIRDETÉSNK M 21-es Volga, garazsírozott, most vizsgázott, alkatrészekkel eladó. Juhász. Sal- A Nógrád megyei gótarján, Arany János Állategészségügyi Álat 4. tomás Állatkórházába állatgondozót felveszünk. Cím: Salgótarján, Baglyasi u. 2. GONDNOKOT felveszünk azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet Középiskolai Fiúkollégium, Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 4. szám alatt. U. frsz. Trabant eladó. Érdeklődni lehet: Horváth Pál, Szécsény. Felszabadulás tér 5. TRABANT Combi most vizsgázott 37 000 forintért eladó. Cím a NÓGRÁD-kiadóba. ZK-s Trabant Combi eladó. Érdeklődni: Balassagyarmaton a benzinkútnál. KITŰNŐ állapotban levő Wartburg Tourist utánfutó vontatására is vizsgáztatva, sürgősen eladó. Csernyik, Balassagyarmat, Hétvezér út 18/a. MOSZKVICS 412-es TE rendszámú sürgősen eladó. Forgó ,*Tq*sef, Salgótarján. Kemerovo krt. a3. Telefon : 13 914, 16 után. ELADÓ 3 szobás, fürdőszobás, összkomfortos családi kertes ház. Pásztó, Dankóújtelep 19. 525 négyszögöles házhely eladó Nőtincsen. Érdeklődni lehet: Hajdú Józsefné, Tatabánya, III. kerület. Régi vásártér II/2. Telefon: Tatabánya 10 777, 9—17 óra között. HÁZRÉSZ eladó, szoba, konyha, éléskamra, melléképülettel. Salgótarján, Salgó utca 20/B alatt. GARÁZS az Idegérben eladó. Érdeklődni: 15 232 telefonon. SANYO 4 hangszórós, hordozható magnós rádió eladó originál csomagolásban. Ajánlatokat: „Stereó 70816” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe kérem. . . . LUCERNA eladó. Érdeklődni bármikor. Ádám Lajos. Kazár, Dózsa György út 37. ALIG használt Marica táskaírógép eladó. Érdeklődni: Csesznek Istvánná. Nógrádmarcal, Kinizsi út 13. sz. MALACOK, süldők,hízók, anyakocák — 3 hónapos vemhesek — eladók. Karancslapujtő, Petőfi út 37. Horváth. AUTÓISKOLA Gépjárművezetői tanfolyam indul Balassagyarmaton 1980. február 4-én. Jelentkezés: Magyar Autóklub Balassagyarmat, Beloiannisz út 2. 158/33 éves elvált fiatalember megismerkedne házasság céljából hozzáillő, elvált asszonnyal. Egy gyermek, nem akadály. Fényképes leveleket várok.„Nem dohányzó” jeligére a kiadóba kérem. EGYSZOBÁS lakás eladó vagy tanácsira cserélhető. Zagyvapálfalva, Hámán Katótelep 53. Kovács Elek. Megtekinthető: szombat, vasárnap egész nap. SZELLEMI dolgozó, komoly, fiatal, gyermektelen házaspár eltartási szerződést kötne. De: minden kiadó albérlet is érdekel Salgótarján területére; ,, Február 70021” jeligére a Salgótarjáni hirdetőbe. AUTÓSOK, MOTOROSOK! JANUÁR 1-TŐL ESEDÉKES A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰFELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS 1980. ÉVI DÍJA A postai befizetéshez szükséges csekk díjtalanul beszerezhető az Állami Biztosító egységeinél. A befizetéshez kizárólag az „Állami Biztosító, Gépjárművek kötelező feeősségbiztosítés díjbevételi számla" elnevezésű, 218-98873-4396-os számlaszámú csekk használható. A befizetéshez,az 1977-ben rendszeresített DÍJIGAZOLÓ LAPRA is szükség van A szokásos módon kitöltött átutalási postautalványra szíveskedjék ráírni a gépjármű forgalmi rendszámát. A befizetés előtt a DÍJIGAZOLÓ LAP megfelelő rovatát is ki kell tölteni, feltüntetve a befizetett összeget és a befizetés időpontját. A posta a DÍJIGAZOLÓ LAPON ezt postabélyegzővel igazolja. A DÍJIGAZOLÓ LAPOT a gépjármű időszakos felülvizsgálaton be kell mutatni, a díjfizetés igazolásaként. A forgalmi engedély meghosszabbításának egyik előfeltétele a biztosítási díj maradéktalan kiegyenlítése. A magánrendszámú gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának évi díja 1980-ban is változatlan, tehát a személygépkocsiké 460 Ft, a motorkerékpároké 100 Ft. A személygépkocsik biztosítási díja KÉT EGYENLŐ RÉSZLETBEN, január 1-én és július 1-én, a motorkerékpároké január 1 -én egy összegben esedékes. A személygépkocsik biztosítási díja az esedékességet követő fél éven belül, a motorkerékpároké egész évben pótlékmentesen befizethető. Késedelmi pótlék: személygépkocsik esetében, a félévi díjon felül 200 forint, motorkerékpárok esetében, az éves díjon felül 100 forint A rokkantak által használt adómentes gépjárművek mentesülnek a befizetés alól. A műszaki felülvizsgálatkor a mentesség igazolásához szíveskedjék bemutatni az illetékes tanács adómentességre vonatkozó határozatát. Tulajdonváltozás esetén a DÍJIGAZOLÓ LAPOT a gépjármű egyéb irataival együtt szíveskedjék átadni az új tulajdonosnak. A díjbefizetés rendszeréről az Állami Biztosító igazgatóságai, fiókjai, kirendeltségei készségesen adnak részletes felvilágosítást BIZTOS, AMI BIZTOS KÁR LENNE NÉLKÜLÜNK! 1 i 1 Szombaton Saigon Megyei síbajnokság és úttörő-olimpia Salgóvár környékén, a sífelvonó közelében szombaton 9.30 órától rendezik meg Nógrád megye idei felnőtt-, ifjúsági és felnőttsífutó-, valamint műlesikló-bajnokságát. Ezzel párhuzamosan bonyolítják le a téli úttörő-olimpia idei megyei döntőit sífutásban, műlesiklásban és szánkóverseny-számban. Nevezni a helyszínen lehet. Minden érdeklődőt szívesen lát a két rendező: a Nógrád megyei Sí Szövetség és a megyei művelődésügyi osztály. Sporthírek A szerdán késő este Párizsban Ronchetti Kupa-mérkőzésén a Vasas Izzó női kosárlabdacsapata 66—63 (33—29) arányban vereséget szenvedett a Stade Francais együttesétől. A francia csapatban Irene Guidotti volt a legeredményesebb, 31 pontot szerzett. A Vasas Izzó kosárdobói: Kiss (30), Beloberk (16), Vertetics (10), Rátkasi (3), Mészáros és Rajki (2—2). ★ Az NDK tekintélyes labdarúgó-szaklapja, a „Die Neue Fussballwoche” is közzétette európai ranglistáját. Az együtteseket 1979-es eredményei, teljesítményei alapján öt különböző csoportba sorolta. A „legjobbak” csoportjában az idei nyolcas EB-döntő hét csapata, Anglia, NSZK, Hollandia, Csehszlovákia, Belgium, Spanyolország és Olaszország található.* * ‘ — A második csoportot Jugoszlávia, Görögország, Ausztria, Lengyelország és Franciaország alkotja. A Neue Fussballwoche a görögök kiugrását, EB-döntőbe kerülését ítéli a legnagyobb eseménynek, 1979-es eredményeik a fejlődés világos jeleit mutatják. A harmadik csoportot a lap a „legyőzöttek, de tiszteletet érdemlők” csoportjának minősíti. Ide Portugália, Finnország, Magyarország, a Szovjetunió, az NDK, Skócia és Románia tartozik. Ezeknél a válogatottaknál mélypontok és jó teljesítmények váltakoznak. Figyelemre méltónak ítéli a lap a világbajnoki címet védő Argentína visszaesését: az 1979-ben játszott 11 mérkőzésükből 3 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség a mérleg. Három európai válogatott maradt veretlen: Jugoszlávia, az NSZK és Ausztria. * Az osztrák Hans Krankl visszaindult Spanyolországból Bécsbe és minden valószínűség szerint a Rapid játékosa lesz. „Csodálatosan kezdődött minden Barcelonában, nagyszerűen éreztem magam, rúgtam a gólokat, de aztán minden elromlott. Hároméves szerződésemnek csak a fele telt el — nem maradhattam tovább” — mondotta Krankl. * Nyugat-Berlin: nemzetközi teremlabdarúgó-torna kezdődött, nyugatnémet együttesek mellett indul a török Fenerbahcse, a lengyel Poznan és az osztrák Rapid is. Az első nap érdekesebb eredményei: Duisburg—Rapid 3—3, Hertha—Fenerbahcse 2—1 Duisburg—Fenerbahcse 4—1 Hertha—Lech Poznan 2—1. * Montevideo: a labdarúgóvb 50 éves jubileuma alkalmából sorra kerülő nagyszabású nemzetközi torna, korábbi világbajnokok és Hollandia részvételével december 28-án kezdődik. Sajtótájékoztató az OTSH-ban Indul a munkahelyi Az új esztendő legfontosabb világeseménye a sportban az ötkarikás moszkvai nyári játékok programja. De nagy jelentőségű országos szinten az a kezdeményezés is, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Országos Testnevelési és Sporthivatallal és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséggel karöltve indít az idén munkahelyi olimpia elnevezéssel. Ez utóbbiról tartott sajtótájékoztatót tegnap az OTSH-ban Kozmanovits Endre főosztályvezető. Elmondta, hogy az új tömegtestnevelési és tömegsportkeret-mozgalom a SZOT elnökségének 1979. április 26-i határozata alapján született meg. Célja elsősorban a szakszervezeti tagok, az üzemekben, hivatalokban dolgozó és a családtagok, a közvetlen környezetben élő rendszeres sportoltatása, bevonása a tömeges testedzésbe. Az utóbbi években több kezdeményezés született ilyen és hasonló céllal, de koordinálatlanul, szűk réteget — jobbára az amúgy is sportolókat — érintve. Gyakorlatuk sokszor ellenkezett az alapvető tömegsporttörekvésekkel. A feljutásos lebonyolítási rendszer, a gyakori utaztatás, az indokolatlanul megnövekedett költségek, a nehéz anyagi körülmények között nem ritkán többet ártottak, mint használtak. A munkahelyi olimpiát kiírt szervek arra törekedtek, hogy az üzemi, községi, alapszervezeti szinttől a megyei ágazati döntőkig minél kisebb költséggel, a lehető leghatékonyabb formát találják meg a dolgozók egészséges, rendszeres sportoltatására, a kényelmesedő'“"íei^&J ellensúlyozására. A városokban kerületi, egyes megyék ágazatait összevonva pedig területi döntőket is terveznek. De a sokszor visszásságokat szülő feljutásos rendszerű országos szintig menő versenyeztetését fokozatosan leépítik, megszüntetik az illetékesek. Cél a meglevő tömegsport-lehetőségek, -feltételek jobb kihasználása, az együttműködés javítása, a gazdasági, szakszervezeti, KISZ- és sportszervek között. Az elképzelés szerint — ahogy arról Tóth Józsefné Nógrád megyei SZMT-titkár is beszámolt nemrégiben lapunk hasábjain — az olimpiai esztendőkben tehát négyévenként rendeznék meg a megyei szakszervezeti ágazatok, a munkahelyi olimpia döntőit. Az OSN éveiben tehát az olimpiák közötti páros esztendőkben a megyei TSH irányításával és koordinálásával folynak majd a dolgozók tömegsportversenyei. A páratlan években továbbra is a nagyvállalatok, trösztök rendezik és finanszírozzák az üzemi, hivatali versengéseket, de az utaztatás minimálisra csökkentésével munkaidőn kívül. Az évenkénti munkahelyi versenynapok bekerülnek a tömegsportnaptárakba, a gyárak, intézmények programfüzetébe. Alapvető cél, hogy az eredetileg nem sportolóknak rendszeres hetenkénti alkalmakat teremtsen munkahelyük, az egészséges mozgáshoz, kondicionáláshoz, az azelőtt aktívan sportolóknak a további versenyszerű vetélkedéshez, a család és a közvetlen környezet bevonásával. A XII. pártkongresszus irányelvei közt is külön fejezet foglalkozik a tömegsportmozgalom fejlesztésével, ezen belül a turizmus, a természetjárás népszerűsítésével. Munkahelyi versenyek jó alkalmak a sportjellegű bri- olimpia gádvállalások teljesítésére, a fiataloknak az Edzett ifjúságért való mozgalomban való pontszerzésre is. Törekedni kell elsősorban a nők minél nagyobb bevonására a sportmozgalomba, mert az eddigi tapasztalatok ezen a területen nem a legjobbak. A munkahelyi olimpia kiírása 1980. január 1-vel lépett érvénybe. Tehát a szakszervezeti, KISZ- és sportvezetőket, szakembereket, illetékeseket már tavaly elkezdték felkészíteni idei új feladataik megoldására. A most induló versenyrendszer fogadtatása az első jelzések, visszhangok alapján jónak mondhatók: nagy várakozással néznek a megyeiek a mozgalom elé. Bekapcsolódnak a szervezésbe és lebonyolításba a sportegyesületek is, hiszen ahol van sportkör, ott az a gazdája a versenyeknek. Az üzemek, hivatalok, intézmények munkahelyi olimpiai naplót vezetnek majd sportrendezvényeikről, a résztvevőkről és az eredményekről. Hogy pontosan, kozmetikázás nélkül ,„könyveljenek”, és hogy ne szerepeltessenek aktív minőségi sportolókat, az saját tisztességük, becsületük dolga. A díjazásnál kerülni kell majd a túlzásokat, betartva az OTSH különböző szintű versenyekre vonatkozó előírásait. Egy-egy megyében hattíz szakágazat rendez majd versenyeket a hagyományoknak és az adottságoknak megfelelő négy-öt sportágban. A meghívásos rendezvényekkel megpróbálják kiküszöbölni a tisztátlanságokat, az egészségtelen rivalizálást, csalásokat. Itt is érvényes... .a jelszó: nem a győzelem a fontos (bármilyen áron), hanem —* minél tömegesebb , — részvétel. Várkonyi Ferenc jól haladnak az olimpiai építkezések Minél jobban közeledik az olimpia, annál több szó esik az újonnan épülő és újjáépített sportlétesítményekről*. Véget értek a moszkvai Lenin Stadion rekonstrukciós munkálatai. Itt tartják majd az olimpia nyitó- és záróünnepségét, néhány sportverseny is itt kerül megrendezésre. . A stadion nagy küzdőterét lényegesen modernebb berendezésekkel látták el, míg a kisebb pálya fölé tetőszerkezetet építettek. A legnagyobb munkálatok az uszodában és a Sportpalotában folytak. A központi stadion területén újabb csarnokot építettek. A nagypályán a világítás felszerelését cseljabinszki és moszkvai szerelők végezték; négy hatalmas, 86 méteres oszlopon helyezték el a reflektorokat, és így a küzdőteret mintegy 1500 lux fényerővel lehet megvilágítani. Teljesen kicserélték a lelátó padjait: az új ülőhelyeket jó minőségű vörösfenyőből készítették. Felújították a nézőtér alatti helyiségeket is- A stadion nyugati oldalán helyezték el a sajtópáholyokat, valamint a kényelmes rádiós- és televíziós közvetítőfülkéket. A főváros sok sportlétesítménnyel gazdagodott: új atlétikai és futballpálya, kerékpáros-körpálya és lőtér épült. Elkészültek az egészségügyi létesítmények is, többek között itt végzik majd a versenyzők doppingvizsgálatát. Jelenleg még folynak a 45 ezer nézőt befogadó sportcsarnok és a 15 ezer férőhelyes sportuszoda belső szerelési munkálatai. Befejezéshez közeledik a munka az izmajlovói csarnokban, a Szirenov utcai uszodában és a novogorszki edzőteremben. Érdemes néhány szót ejteni az épülő osztankinói rádiós- és televíziós központról, ahonnan több mint 800 rádió- és tv-riporter tudósít majd az olimpiáról. Az osztankinói tévéközpontból 18 csatornán adnak majd színes közvetítést. Jól haladnak a szállodai építkezések is. Például az idén kerül átadásra az új, 1300 személyes szálloda, amely majd a turisták kényelmét szolgálja. Az összes olimpiai építkezést még összeszámolni is nehéz, egy azonban biztos: a létesítmények készen várják majd a versenyek kezdetét A sportuszoda építkezése a Luzsnyiki Stadionban. AUTÓFÉNYEZŐ ÉS KAROSSZÉRIALAKATOS szakmunkásokat azonnal felvesz a „PENTAMER” Ipari és Szolgáltató Szövetkezet autójavító részlege. Jelentkezni lehet: Nagybátony, Bolyoki út 3. szám alatt a szövetkezet munkaügyi csoportjánál. I A Balassagyarmati Fémipari Vállalat pályázatot hirdet GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTES munkakör betöltésére. Feltételek: Közgazdasági egyetem ipari szak. 5 év gyakorlat. Fizetés: kollektiv szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. MOGRAO - 1980 11., r>~n*~V 7