Nógrád, 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
Kézilabda Mérlegen a megyei csapatok (8.) 7. Érsekvadkert Tekintettel arra, hogy a tavalyi bajnokságban az Érsekvadkert ificsapatot nem indított, így idei szereplését illetően nem lehet párhuzamot vonni. Annyit azért meg lehet állapítani, hogy a felnőttcsapat bajnoki idénye sikerült jobban. Ők a 4. helyen végeztek. Az ificsapat elért 7. helyét, ha nem is teljesen, de némileg magyarázza, hogy első alkalommal indultak a bajnokságban, s a rutin és összeszokottság hiánya még rányomta bélyegét a játékukra. Némi problémaként kell megemlíteni, hogy amíg a tavaszi szezonban a mérkőzéseken általában 9—12 fő rendszeresen részt vett, addig — valószínű az eredménytelenség hatására — az őszi szezonban már csak 7 fő volt a csapat létszáma egy-egy mérkőzésen. Sőt a IV. fordulóban a Szőnyi ellen már csak (kan jelentek meg. A csapat támadójátéka nem volt rossz. A második helyen végzett Szőnyitől csupán egyetlen góllal maradtak le a dobott gólokat illetően. A védőmunkájuk már több kívánnivalót hagyott maga után. A legtöbb gólt kapták a mezőnyben. A csapat eredményes támadójátékét elsősorban az igen gólerős Kovácspál Istvánnak köszönhette, aki 87 dobott góljával az előkelő 2. helyet szerezte meg a góllövőlistán. De szintén gólerős volt Bernhardt László is, aki 45, valamint Turányik Lajos, 14 4 — 10 226—2018 aki 34 gólt szerzett. Kovács Gábor és Madaczki László is megemlíthető 21, illetve 16 góljával. Látható tehát a felsorolásból, hogy több gólerős játékos is található az együttesben, s ha a rutin és összeszokottság párosul a játékuk- 8. Diósjenő képletesen szólva, két ellentétes félidőt játszott a csapat. Amíg a tavaszi szezon befejeztével három győzelemmel, 6 ponttal az 5. helyen álltak, addig az őszi szezonban egyetlen győzelmet sem szereztek, s a Szőnyi elleni döntetlen révén csak egy ponttal gyarapították a meglevő hatot. Így a 7 pont végül az utolsó helyet jelentette számukra. A tavaszi eredményesebb szereplés tulajdonítható annak is, hogy előfordultak mérkőzések, amikor az ificsapatot a felnőttkeretből egészítették ki. Az őszi fordulókban viszont már zömmel új, fiatal játékosok képviselték a gárdát. Annak ellenére, hogy a bajnokság során szereplő játékosok száma többszörösen is meghaladta a csapat létszámát, a mérkőzéseken nem volt teljes a csapat létszáma. Az őszi szezonban 7 és 9 között váltakozott. S ami még befolyásolta az eredményesebb játékot az, hogy nem alakult ki egy stabil, mérkőzésről mérkőzésre együtt játszó gárda, hanem változó, és így kevésbé összeforrottban, a jövőt illetően előbbreléphetnek a bajnoki tabellán. Ez az előbbrelépés viszont a sportszerűségben is időszerű, hiszen eléggé a vége felé végeztek. Csak öt mérkőzésen nem volt időleges kiállítás a csapatból. Sőt az őszi II. fordulóban, az Nb. Bányász elleni találkozón öt esetben kerültek játékosok a kispadra. 14 3 1 10 198—251 7 együttes küzdött a bajnoki pontokért, nagyrészt eredménytelenül. A lehetőség úgy néz ki, hogy adott a szakosztályban. A meglevő tehetséges fiatalok közül kell egy ütőképes csapatot összekovácsolni, s akkor már a jövő évi bajnokságban esélyesként léphetnek pályára ellenfeleikkel szemben. Jelenleg a csapatból nemigen lehet kiemelni játékosokat, de azért Molnár Istvánt, mint a legeredményesebbet, mégis meg kell említeni. Negyvenhat gólt szerzett, s ezzel holtversenyben a 7—8. helyet foglalja el a góllövőlistán. Sorrendiség nélkül említhetők még Bőger János, Schmittinger László, Barna István, akik ugyan gólerősségükkel nem tűntek ki, de a játékuk reménykeltő volt. A csapat sportszerűségben elfoglalt 3. helye mindenféleképpen elismerésre méltó. Remélhetőleg a következőkben a teljesítményükről is hasonló kedvező értékelést tudunk adni. (Vége) Simon József Jobb a Mátranovák? A megyei labdarúgócsapataink 1979. évi legutolsó eredményei ismeretesek a sportág megyei kedvelői körében. Közismert, hogy a bómai együttes a Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmeiben 6—1-es vereséget szenvedett saját pályáján a magyar válogatott ez évi sikereinek Kovácsától, a Diósgyőri VTK- tól; ugyanakkor a legutolsó NB I-es mérkőzésen a DVTK-t 2—1 legyőző STC, megyénk legrangosabb és egyik legnagyobb múltú csapata — ugyancsak az MNK-ban 14 hasonló rangú együttes közül továbbjutott a mezőkövesdi „matyópályán” aratott biztos győzelmével. Ugyanekkor lépett a fűrészporral „tócsátlanított” hazai pályára a megyei bajnokság élmezőnyének „derékhadában” szereplő Mátranováki Vasas az NB I-es Debreceni MVSC ellen — és óriási meglepetésre 1—0-ás félidő után 1—1-es döntetlennel megszerezte a továbbjutás jogát az MNK küzdelmeiben, a legjobb 32 csapat között No már most — mondják a totózók, és a mátranováki együttes szurkolói —, ha figyelembe vesszük, hogy a tévében is közvetített Képes Sport Kupa küzdelmeiben a debreceni vendéglátók 4—2- re legyőzték az NB I. évtizedek óta legrangosabb csapatát, a népszerű Fradit, akkor a mátranováki együttes elvileg jobb csapat a Ferencvárosnál is. Ám, mint mondani szokták: „a labda gömbölyű”, a további meglepetés is lehetséges. Ha a nováki labdarúgók olyan lelkesedéssel és elszántsággal készülnek az idei év küzdelmeire, miként befejezték a tavalyit, fennáll a lehetősége a további sikereik megszerzéséhez. (andó) Labdarúgóhírek A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a tavaszi idény 1980- február 24-én kezdődik és június 8-án fejeződik be. Május 1-én (csütörtökön) is lesz forduló. A serdülőbajnokság március 22-én indul. * A Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség 1980. január 2-től február 16-ig csak hétfői napokon tart szövetségi napot Salgótarjánban. * Az 1980—81- évi labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezői 1980. április 2-án kezdődnek Nógrádban. Az NB II-es és megyei első osztályú csapatok részvétele kötelező. A versenykiírást és sorsolást februárban készítik el- APRÓHIKDLIKSIÜK 120 W-os, DYNACORD erősítő eladó. „Koncert 70804” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. 1981-ig vizsgázott 6<l-es Trabant eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Gorkij-telep A/5. Farkas. 14 órától. SÜRGŐSEN eladó kettőszobás gázfűtéses öröklakás. Salgótarján, Rákóczi út 200. II/l. Törökné, kétszobás, kertes családi ház eladó. Salgótarján, Néphadsereg út 50. BUDAPESTEN, szabadság-hegyi összkomfortos szoba Idegenforgalmi útján telefonhasználattal tartósan kiadó. „Nyugalom 183012” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. OKLEVELES fizikus matematika- és fizikatanítást vállal. Cím: Losonczi Kálmán 3100 Salgótarján, Derkovits út 23. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni, tanácsi, vásártéri, I. emeleti egyszobás lakásomat hasonlóra. Beszterce-lakótelep vagy Zagyvapálfalva is számításba jöhet. „III. emeletig 70806” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Nógrádon is áthalad• Új országos túramozgalom A szervezett magyar természetjárás legnagyobb és leghosszabb túrája az országos Kék túra, amelynek hossza meghaladja az ezer kilométert. A több mint egy évtizede kiírt túramozgalom feltételeit már több százan teljesítették, sőt vannak olyan turisták is, akik többször végigjárták e hazánk szép tájait bemutató útvonalat. Ezért vetődött fel a kérdés a Miskolci VSC természetjáró-szakosztályában, hogy egy új túramozgalmat kellene indítani. A majdani Piros túra elvezet az ország eddig nem ismert, vagy alig látogatott tájaira, többek között Nógrád megyébe is. Az új túra létrehozásáról és tervezett útvonaláról Holtner László megyei TESZ-vezetővel beszélgettünk. — Az elmúlt év végén kaptam kézhez az országos Piros túra tervezet anyagát. Áttekintés és véleményezés után mi is javasoljuk a túramozgalom indítását. Tihany hajóállomásról indul és a Zemplénihegységben fekvő Füzér község szép várromjáig tart. — Mennyi a tervezett túra hossza és hány szakaszból áll? — Hozzávetőleg 750 kilométer a hossza és 20 szakaszból áll. Nógrád megyét Nagyoroszinál éri el és 71,6 kilométer után — Bánkon, Romhányon, Mohorán, Hollókőn, Mátraszőllősön keresztül éri el Pásztót. Pásztóról erős emelkedővel a Nyikom csúcsán lévő kilátóhoz visz a piros jelző. Tovább haladva Mátrakeresztes, a Csörgő-patak völgye és az ágasvári turistaház mellett hagyja el Nógrád megye területét. — Van-e akadálya, hogy Nógrádban a tervezett piros útvonalat mielőbb felfessék? — Igen, egy apró részletet még meg kell változtatni. Válaszlevélben már közöltem is. Az általam javasolt kitérőútvonal Kétbodonyból nem Magyarnándorba vezetne, hanem Szentén át az Orvos-hegyre. Innen levezető jelzéssel rövid gyaloglás után elérhető a csesztvei Madách-kúria. Úgy érzem mindent meg kell tennünk, hogy a túrázók minél kellemesebb élményekkel hagyják el a megyét — hangsúlyozta végezetül Holtner László.Z. J. Atlétika Sikeres versenyidény után A Magyar Atlétikai Szövetség 1979-ben új rendszerben rendezte meg bajnokságait, melynek következtében a 15—16 évesek serdülő, a 17— 18 évesek ifjúsági összevont korcsoportban szerezhettek helyezéseik alapján bajnoki pontokat. Ezáltal a fiatalabb évjáratba tartozó versenyzők, valamint a szakosztályok pontszerzési esélyei csökkentek. Az STC szakvezetői emiatt az előző évi 217,5 bajnoki pontnál kevesebbre számítottak. Nos, a versenyzők 234,5 bajnoki pontot értek el tavaly. A távfutás az atlétika legdinamikusabban fejlődő szakága. Az STC távfutói az elmúlt években letették névjegyeiket az országos bajnokságokon. Országszerte megismerték Hertelendy Béla tanítványait, akik a múlt évi két bajnokság és számos helyezés után az idén az ifjúsági korcsoportban is folytatták jó szereplésüket. Megnyerték a mezei és maratoni csapatbajnokságot és a váltóbajnokságon is értékes helyezéseket értek el 4x1500, valamint 4x800 méteren. Bene István első ízben állhatott dobogóra 3000 méteren és 5000 méteren bronzérmesként, maratoni futásban ezüstérmesként. A mezei bajnokságon negyedik lett. A 17 éveseknek nem kedvezett a korosztályi összevonás. Mezei futásban Kadlót Zoltán a kilencedik helyen pontot nem szerezve érkezett a célba, noha korosztályából csak az ifjúsági országos csúcstartó K. Szabó Gábor verte meg. Korosztálya legjobbjaként ötödiknek futott be maratonin. Ezen a versenyen három tarjáni fiú került a legjobb nyolc közé, akárcsak az országos bajnokság 5000 méteres síkfutásában. Szabó Zoltán maratonin nyolcadik, 5000 méteren a hetedik helyen végzett. Az utóbbi versenyszámban Balogh Gyula előzte meg. Nógrádban hagyományai vannak a távfutásnak. Távfutó volt megyénk első országos bajnok atlétája: 1929-ben Zelenska István (SBTC) maratonfutásban diadalmaskodott 3:01:47.0 órás idővel. 1942-ben Feledi István (SSE) országos ifjúsági csúcsot futott 3000 méteren (8:49.0). Megyei felnőttcsúcsaink közül Mecser Lajos jóvoltából még ma is országos csúcs a 3000, s az 5000 méteres eredmény, minimálisan javították meg 10 kilométeres legjobbját. Az elmúlt években úgy tűnt, Varga János méltó utóda lesz a csúcstartónak. A 21 éves Mecser az angolok ellen 5000 méteren válogatottként 13:53.6 percet ért el, Varga 20 évesen 13:57.6 percet futott. Az ifjúsági Mecser 1500 méteren 4:02.2, 3000 méteren 8:31.8 percet tudott. Érdemes a fiatalok és elődeik fejlődését, eredményeit összevetni. 1500 m (13 év): Kadlót 5:01.3, 14 év: Kadlót 4:50.8, Szabó 4:42.4, Balogh 4:35.6, 15 év: Kadlót 4:19.8, Bene 4:34.6, Balogh 4:22.1, 16 év: Kadlót 4:06.2, Bene 4:24.5, Szabó 4:23.3, Balogh 4:17.9, Varga 4:11.5, 17 év: Kadlót 3:58.4, Bene 4:13.0, Szabó 4:10.8, Balogh 4:11.2, Varga 4:06.6, 18 év: Bene 4:00.6, Varga 3:58.3, Mecser 4:02.2, 3000 m (14 év): Kadlót 10:06.0, Szabó 10:49.2, Balogh 9:56.0, 15 év: Bene 9:51.8, Kadlót 9:49.9, Balogh 9:21.6, 16 év: Bene 9:24.7, Kadlót 8:53.6, Szabó 9:20.0, Balogh 9:06.3, Varga 9:16.0, 17 év: Bene 8:51.8, Kadlót 8:40.6, Szabó 8:52.5, Balogh 8:59.2, Varga 8:47.4, 18 év: Bene 8:33.2, Varga 8:26.4, 19 év: Varga 8:21.8, Mecser 8:31.8. 5000 m (17 év): Kadlót 14:56.9, Balogh 15:45.8, Szabó 15:50.9, 18 év: Bene 14:57.5, 19 év: Varga 14:35.0. A távfutó fiúk biztató fejlődésükkel az ország élvonalába kerültek. Varga és Szilágyi után az edző újabb tanítványai esélyesek a válogatottságra. Sorsuk alakulásáról, terveikről, az utánpótlás helyzetéről Hertelendy Béla adott tájékoztatást: — Az eddig végzett lelkiismeretes munka gyümölcse az elért eredmény, mellyel többé-kevésbé elégedett vagyok. A neheze következik: az egyre fokozódó követelmények miatt a versenyzőknek javuló teljesítményeik mellett , az akarati-erkölcsi tulajdonságok fejlesztésében lényegesen előbbre kell lépni. Bízom tanítványaimban, hogy a számukra fontos és az eddiginél lényegesen nagyobb erőfeszítést jelentő feladatokat sikerrel oldják meg. Ehhez kérjem az iskolák és a munkahely segítségét is. Buzdítsák, segítsék a teljesítmény értékelésével, lelkesítsék a versenyzőket és következetesen kérjék számon tőlük a munkát az adott területen. Az iskolákkal általában jó a kapcsolatom. Kiemelném, hogy a leghatékonyabban együttműködő tanár Pál István, a gépiparis (érettségi előtt álló) diákok egyik osztályfőnöke, aki igazán sokat tett tanítványai sportbeli fejlődése érdekében. Az iskola és a sportpedagógia egyaránt hat a sportoló személyiségére. Közös a cél, de egymás funkcióját nem helyettesíthetik. Mégis előfordult, hogy az iskolában problémás tanulót eltiltották a sporttól, vagy a másik végletben a jól sportoló diák túlzott előnyöket élvezhetett. Tanítványaimtól mind a sportpályán, mind munkahelyükön tehetségükhöz mért becsületes helytállást várok. Ez fejlődésük és jövőjük záloga. — A fiatalabb fiúk és a lányok között is akadnak ígéretes atlétái? — Az ígéretes generáció mellett a teljesség igénye nélkül néhány tehetséges versenyzőt a csoportból meg kell említenem. Az ifjúsági csapatban a „kiöregedő” Bene helyére a tehetséges Bolla László kerül. Nehéz volt számára a csoportomba illeszkedés, mivel a távfutókészség fejlesztésében elmaradt. A bajnokságon pontszerző volt, jelentős egyéni csúcsjavítással, mely igazi képességeit villantotta fel. A 14 évesek mezőnyében Király Zoltán 3000 méteren országos bajnokságot nyert 9:37.6 perccel. Ilyen idővel még egy tanítványom sem kezdett, ezért roppant kíváncsian figyelem további fejlődését. Távfutó fiaim hírnévre tettek szert, mely eddig lányaimnak nem sikerült. Semmivel sem rosszabb adottságúak a fiaiknál, csupán önbizalomban és elszántságban maradnak alul velük szemben. Még nem adtam fel a reményt, hogy Botka, Futó és a többiek nevét is megismerjék, de ehhez most már nekik kell lépéseket tenni. A legfiatalabbak között is akadnak tehetségre utaló jelek, és remélem, sikerül folyamatossá tenni az utánpótlás kiválasztását és felkészítését. V. F. Hertelendy Béla Futó Ildikó NÓGRÁD - 1980. január 4., péntek Helsinkiben befejeződött az ifjúsági jégkorong-világbajnokság. A zárómérkőzésen a Szovjetunió 2—1 (0—1, 2—0, 0—0), arányban győzött Svédország ellen, és egymás után hetedszer szerezte meg a világbajnoki címet. • A négyes döntő végeredménye: * A hollandiai Groningenben a junior sakk Európa-bajnokság 12. fordulójában a magyar Károlyi Tibor világossal nyert a holland Eric Hoeksema ellen. Az utolsó forduló előtt Károlyi 6 pontjával a 15—21. Innen-onnan helyen áll. A szovjet Alekszander Csernyin már megnyerte az EB-t, 10 pontja van, az utána következő honfitársának, Azmajparasvilinek pedig 8,5. * Varsóban megkezdődött a hagyományos férfi kosárlabdatorna. Nyolc csapat verseng egymással két csoportban. Az „A” csportban Helsinki, Moszkva, Prága és Varsó „B” együttese szerepel, míg a „B” csoportban Budapest, Szófia, továbbá Varsó „A” és Varsó „C” küzd. Budapest Varsó „A” ellen kezdett, és 91—86 (52—39) arányban vereséget szenvedett.* Punta del Este: a labdarúgóvb születésének 50. évfordulója alkalmából ez év december 25. és 1981. január 10-e között Montevideóban nagyszabású nemzetközi tornát rendeznek. Minden eddigi világbajnokot meghívtak a tornára, de Anglia az 1966. évi VB győztese lemondta szereplését. Helyére a kétszeres vb-ezüstérmes Hollandia került. Így Argentína, az NS3fc Brazília, Olaszország, Uruguay és Hollandia mérkőzik majd egymással az aranykupáért 1. Szovjetunió 3 3 - 10-4 6 2. Finnország 3 2-1 8-6 4 3. Svédország 3 1-2 13-9 2 4. Csehszlovákia 3 - - 3 8-20 - iit 7