Nógrád, 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-25 / 173. szám
Napközisek között Szécsényben Nyáron a szülőknek nem kis gondot jelent az iskoláskorú gyermekek felügyeletének megoldása. Az oktatási intézmények nyári napközis táborok szervezésével próbálnak a szülők segítségére sietni. Az is tény, hogy ha ezek a napközik csupán a gyermekmegőrző intézmények szerepét töltik be, a tanulók nem szívesen mennek oda. Szécsényben a napközisek között arra a kérdésre kerestük a választ, mivel töltik az időt a gyerekek, hogy érzik magukat a napköziben? Antal Józsefné igazgatóhelyettes, a napközisek vezetője elmondta, hogy a nevelők előre elkészített munkaterv szerint tartják a foglalkozásokat. A programban nagyon sok játék, kirándulás, vetélkedő, tévénézés, mozilátogatás szerepel. A folyosón gyermekrajzok. „Idegenvezetőm” a nyolcéves Szentkuti Kitti, büszkén magyarázza, hogy ezeket a képeket ők készítették. Ezt tessék megnézni. Varga Szilviával és Nagy Annamáriával közösen rajzoltuk. A falon levő fotóról id. Szabó István szobrászművész „tekintett” ránk. Mellette az írás: július 4-én Benczúrfalván műhelyében meglátogattuk a Kossuth-díjas szobrászt. — Pista bácsi sok érdekes dologról mesélt nekünk — dicsekedett Márkus Attila. — Ráróspusztán is voltunk kirándulni — tette hozzá Tóth Szilvia. — Mit szoktatok itt, a napköziben csinálni? — Játszunk, kirándulunk. — tájékoztatott Zsidai Zsolt. — Neked mi a kedvenc játékod? — Kérdésemre a kis pufók Koczalik Laci így válaszol: — az autósjáték. Mákos Izolda egy könyvet szorongat a kezében. — Tiéd? — Nem A könyvtárban kölcsönöztem, ma délelőtt jártunk ott. — Könyvtári tag vagy? — Ma délelőtt iratkoztam be. Ez az első könyv, amit kölcsönöztem — újságolta a hétéves kislány. A napközis életet a krónika örökíti meg. Múzeumlátogatás, mesemozi, számháború, sportverseny és sok egyéb színes programról tanúskodik a napló. — Hogy áll össze a heti menetrend ? — Mindig meghallgatjuk a gyermekek véleményét. Nagyon élvezték a számháborút, így a jövő héten ismét rendezünk egyet. Egyébként a program a hét elején kikerül a faliújságra, így mindenki tudja, hogy mikor, mit fogunk csinálni. A heti értékelésnél nemcsak mi mondunk véleményt, a gyermekek is elmondják észrevételeiket, javaslataikat. Ezt a következő hét programjánál figyelembe veszük — magyarázta Juhász Katalin matematika-fizika szakos főiskolai hallgató, a tábor egyik rajvezetője - Ocsovai József a maga 11 évével a tábor „rangidősei” közé tartozik. — Két csoport van, mi nagyobbak közös rajban vagyunk. Csak olyan játékokban, mint a számháború, vagy a sorverseny, játszik mindenki együtt. Járunk a várkertbe, ott is sokat játszunk. . — A játékfoglalkozások különböző formáit kezdeményezzük. Mindenki választhat magának — magyarázta Bagó Magdolna óvónőjelölt, a másik csoport rajvezetője. — Az egész nyarat itt tölttitek a napköziben? — Nem. Én például a szüleimmel megyek üdülni — válaszol Horváth István— Szinte valamennyi gyermek egy-két hétre kimarad, mert táborozni, vagy családdal üdülni megy — tájékoztat Juhász Katalin. A délutáni programban tábori játékbajnokság szerepelt. Hevében, izgalmában a gyermekek észre sem vették, hogy esteledett. Nagy Zoli, aki első osztályból maradt ki, letette a labdát, mert jött érte az édesapja. — A feleségem és én is sokkal nyugodtabbak vagyunk a munkahelyünkön, mert tudjuk, hogy a gyermek jó helyen van, nem csavarog — vélekedett Zoli apukája. — Te hogy érzed itt magad? — Nagyon jól — mondta mosolyogva, majd a barátai felé fordult. — Szevasztok! Találkozunk holnap reggel. Szenográdi Ferenc Népzene A lengyel, képzőművész- és népművész-szövetkezetek szövetsége, a „Cepelia” 30 éve foglalkozik a népművészet ápolásával. A szervezet most érdekes vállalkozásba fogott. A Wifon hanglemezgyártó céggel közösen Lengyelország különböző vidékeinek népzenéjét bemutató sorozatot készít 11 magnetofonkazettán. A zenei alkotásokat a helyi népzenészek eredeti előadásmódjában örökítik meg. Eddig az opoczinski, a sadecki, a podhalanski területek és Krakkó vidékének zenei anyagát vették szalagra. A Cepelia támogatja a külföldi lengyel kolóniákban is a szülőföld kulturális örökségének ápolását. Ma több európai országban és az Egyesült Államokban működik lengyel népzene- és táncegyüttes. A szövetség munkatársai kosztümökkel és népzenei felvételekkel látják el ezeket. ÚJABB KÉT TV-SOROZAT Augusztusban kezdi vetíteni a televízió az Utaktól távol című, hétrészes lengyel sorozatot. A délutáni programként képernyőre kerülő epizódok egy fiatalember életútján keresztül a lengyel fiatalok mai gondjaival, pályaválasztási kérdéseivel foglalkoznak. Szeptembertől péntek esténként a 2-es csatornán mutatja be a televízió az Ante Kovacic regényéből készült Nyilvántartó hivatal című, 9 részből álló jugoszláv sorozatot. A 19. századi horvát irodalom nagy sikerű regényeként számon tartott mű adaptációja a főhős életén keresztül — gyermekkorától haláláig — tárja a nézők elé a múlt század második fele horvátországának társadalmi, gazdasági problémáit. Rimóc után Orvos vagyok Gyöngyössy Imre és Kabay Barna legutóbbi közös munkája, a Két elhatározás világviszonylatban sikert aratott. A Német Szövetségi Köztársaság egyik televíziós állomásával közösen forgatott filmet kedvezően fogadta a kritika és a közönség is, s szereplőjének nevét, Kántor Veronikáét megjegyezték nagyon sokan. A rimóci parasztasszony — sajnos már nem él — mindennapi életét hűen és igazzán tárta fel a dokumentumfilm. A játékfilmek révén is ismert páros ezt követően újabb dokumentumfilmbe fogott: Orvos vagyok címmel elkészítette dr. Szabó István „életrajzi” történetét. A magyar—NSZK dokumentum-játékfilm a bajai orvos kapcsán napjaink társadalmi kérdéseiről szól. A salgótarjáni November 7. Filmszínházban július 24— 26-a között játsszák. A hajdani bajai orvos: dr. Szabó István NÓGRÁD - 1980. július 25., péntek Hazánk Kelet-Európa (1.) A térség és régmúltja ......gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon." Szülőföld, anyaföld, otthon, ország, apaország — hányféleképpen fejezik ki az egyes nyelvek, a társadalom egyik legfontosabb közösségi formájának a nevét! A magyarnak erre leggyakrabban használt szava az otthon fogalmát idéző „haza”, amit általában azonosítunk, az állami-politikai kerettel, az országgal. Létezik azonban lazább, rugalmasabb értelmezése is. Szőkébb hazánkról beszélve egy falura, városra, tájra vagy országrészre szoktunk gondolni, de nem ritkán nevezzük hazánknak földrészünket, sőt az egész világot. A táguló haza-fogalom abból adódik, hogy az emberi közösségek értékei, céljai, örömei és gondjai hol kisebb, hol nagyobb körben azonosak: egymásra épülő, vagy koncentrikus köröket alkotó halmazokként foghatók föl. A családtól az emberiségig terjedő skálán a nemzeti közösség után következik a hasonló földrajzi, gazdasági, társadalmi vagy politikai körülmények között élő nemzetek, illetve államok történetileg kialakult területe, tája, közös hazája. A magyar nép esetében ez a tágabb, de közös haza a közvetlen és a valamivel távolabbi szomszédokkal együtt lakott Kelet-Európa, vagy talán pontosabb elnevezéssel Kelet-Közép-Európa. Egy földrajzi vagy történeti táj léte a közös, más területektől eltérő sajátosságokból fakad. A klíma, a hegy- és vízrajz, a fauna és a flóra, a természeti feltételekből adódó gazdasági lehetőségek már eleve seregnyi közös vonást adnak, s a Baltikumtól a Kárpád-medencéni át a Balkánig és a mediterrán térségig terjedő övezetet egyetlen nagy természeti-gazdasági egységbe foglalják. Nyelvinéprajzi alapon Európa két legnagyobb népe, a német és az orosz között élő viszonylag kisebb lélekszámú etnikumok területe képez határozottan elkülöníthető tájat. A gazdasági, politikai és kulturális viszonyokat nézve a hasonlóságok mellett természetesen nagy különbségeket is találunk, az egész övezeten belül mindig más és más területek alkottak az egyes történelmi korszakokban szorosabb egységet. Keleteurópai hazánk történeti képződmény, ma is jól érzékelhető, hogy a régebbi és a közelebbi múlt milyen erősen rányomta bélyegét az egészre, és egyes részeire. A történelemből fakad, hogy e táj elnevezése és pontos határainak a megállapítása olyan nehéz. A nevek terén tapasztalható, ijesztő sokaság (Kelet-Európa, Kelet-Közép-Európa, Közép-Kelet-Európa, Közép-Európa, Délkelet-Európa, Dunatáj —, hogy csak a legelterjedtebbeket említsük) a kiterjedés változásaiból ered. A történelem során az egyes országok, részegységek fejlődése hol közeledett valamiféle „kelet-közép-európai ideáltípus”-hoz, hol távolodott tőle; egyes országok vagy országrészek leváltak és valamelyik másik, szomszédos történelmi tájba olvadtak bele (ez történt például Svájccal.) Mások viszont eltérő indulás után ebbe integrálódtak, ahogy például a Hanza-városok többségével történt. A térség fejlődésének rövid áttekintésével nyomon követhető az „ideáltípus” alakulása s valamennyire a táj változó tartalma is. Mindez pedig komoly segítséget nyújt a jelen megértéséhez. A térség két nagy folyama, a Visztula és a Duna medencéjében, a határoló Alpok és a Balkán völgyeiben a jó közlekedési lehetőségek és a mezőgazdasági művelésre alkalmas természeti viszonyok a hasonló irányú fejlődés alapját képezték. Ám óriási különbséget jelentett a térségen belül, hogy a délibb részek római provinciák voltak, míg a többi „barbár” maradt. A népvándorlás viszont „tabula-rasa”-t csinált, elsöpörte az ókori civilizáció eredményeit, s az újrakezdésre vállalkozó szláv, finnugor és török népek legföljebb annak romjaira, annak köveit fölhasználva építkezhettek. Az ezredforduló idején ez a térség volt Európa határövezete, a két császárság, a németrómai és a bizánci ütközőzónája, a keresztény kultúra újonnan meghódított területe. A hegyek között síkságokon alakult ki Bulgária, Lengyelország, Csehország, Magyarország, a kijevi Rusz, Szerbia és Horvátország, nagyjából egyidejűleg, párszáz évvel később pedig a két román fejedelemség és Litvánia. Kialakuló feudális intézményeik, mindenekelőtt a földbirtoklás rendszere a nyugat-európai alaptípus önálló variánsát alkották. A Német-római Birodalom velük határos és sok rokon vonást fölmutató tartományai (a mai Ausztria, Svájc és Bajorország) viszont a nyugati modellt követték. Az új államok között hamar kialakultak az intenzív gazdaság és politikai kapcsolatok (ezt tükrözték az uralkodó dinasztiák közötti gyakori házasságok is.) A kapcsolatokat nem szüntette meg a Róma és Bizánc közötti nagy egyházszakadás sem, amely egyébként kettévágta Kelet-Közép-Európát, s annak északnyugati felét a germán-latin világhoz közelítette. A különbség, a kultúrában erősebben jelentkezett, mint a politikában, a gótika, és a reneszánsz (majd a reformáció) az ortodox (kelet) kereszténység területén nem jelent meg. Közös vonás volt viszont a Német és a Bizánci Birodalom bekebelező törekvéseivel szembeni ellenállás. A mongolok, majd a törökök megjelenése a kelet-európai népek számára közös veszedelmet jelentett, bár ez a veszedelem nem jelentkezett azonos időpontban és azonos mértékben. A hódítók elleni önvédelmi harcban így is sokszor került sor közös fellépésre, még gyakoribb volt azonban, hogy a fő ellenséggel szemben szükséges nagyobb erőt a közösen fenyegetettek az egymás rovására történő terjeszkedéssel próbálták megteremteni, vagy pedig egymás rovására megegyezni próbáltak a támadóval, a csapás irányát másfelé terelve. A heroikus küzdelem mellett árulásokban és súlyos baklövésekben is bővelkedő századok végeredménye az lett, hogy a közel tucatnyi önálló feudális állam helyét három nagy birodalom foglalta el, az érintett népek többsége számára idegen uralmat hozva. Az Orosz, az Ottoman és a Habsburg Birodalom belső szerkezete természetesen nagyon eltért egymástól, de határterületükön, egymás elleni harcaik színterén (vagyis Kelet-Közép-Európában) mindhárom egység hatása érvényesült, nyomot hagyott. Mindezzel nagyjából egyidőben a nagy földrajzi felfedezések hatására, a világkereskedelem fő útvonalai nyugatra helyeződtek át, s a meginduló eredeti tőkefelhalmozás eredményeként Európa nyugati és keleti felének gazdasági-társadalmi fejlődése határozottan szétvált. A nyugaton lassan eltűnő jobbágyrendszer keleten konzerválódott, kialakult „második kiadása”. A kapitalizmus erősen megkésve, csak a nagy francia forradalom nyomában hatolt be a kelet-európai térségbe, s jellegzetes kísérőjelensége, a nacionalizmus csak a XX. században robbantotta föl a három soknemzetiségű birodalmat. Helyükön torz, nem tiszta formában jöttek létre független, nemzeti államok, amelyek területi viszályaik folytán nem tudtak ellenállni az agresszív náci Németország nyomásának. A második világháború szenvedései után a kelet-közép-európai kisebb nemzetek egy időben léptek a szocialista fejlődés útjára, s ma a szocialista táboron belül alkotnak gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan oly sok közös vonást mutató csoportot. Jeszenszky Géza (Folytatjuk) A Magyar Nemzeti Múzeumban található az ország egyik leggazdagabb textilgyűjteménye. Nem csak a történeti múlt emlékeit őrzik, konzerválják itt, de a ma tipikus ruhatárából is szemrevaló kollekciót tudnak bemutatni. Gyűjtési körük igen széles. „Mindent gyűjtünk, ami tipikus egy korszakra — mondja Földiné dr. Dózsa Katalin, a gyűjtemény vezetője. Viseleteket, hímzéseket, szőnyegeket, vagy aminek az anyaga textil, azt itt megtalálhatjuk. Ha egy-egy korszak jellegzetes darabjai neves személyekhez vagy eseményekhez is kötődnek, különösen becses darabjai gyűjteményünknek! A történelmi vagy neves személyek tárgyai, ruházatuk szinte az élő személyiség jelenlétét, „létezését” valószínűsítik számunkra, akár a kiállítások vitrinjeiben, akár a kinyílt szekrényajtók gondosan letakart fogasai alól előbukkanó öltözeteiben. Így csodálhatjuk meg Kossuth kormányzói atilláját, amelyet 1848—49-ben viselt, Deák Ferenc hímzett bőrtárcáját, vagy Erzsébet királyné fekete selyem ruhaderekát, melyet a véres dráma idején viselt.’ A 12 ezer darabból álló gyűjtemény a hímzésektől a szőnyegekig, a gyerektakaróktól a zászlókig, uszályfogótól a zsebkendőtartóig és a kesztyűtágítóig, a ruhadíszítő ékszerekig mindent magába foglal, ami kapcsolatban áll a divattal, a lakáskultúrával. Számos nagy sikerű nemzetközi kiállítás is bizonyítja a gyűjtemény gazdagságát. — „De nem okoz-e gondot ennek a sok különféle textíliának a tárolása?” — kérdem Dózsa Katalintól. — „Valóban igen rossz körülmények között voltunk eddig. Évekig kellett raktározási gondjaink megoldására várni. A múzeumi főosztály két és fél milliós beruházása most teljesen korszerű raktárt rendezett be. Nagyobb gondunk most már az, hogy nincs megfelelő restaurátorműhelyünk”. Beszélgetésünk színtere, a szűk restaurátori szoba, rögvest elárulja, hogy egyik alapvető feltételük is hiányzik: a tér. A ruhák — olykor 8 méter széles kerületű aljakkal nehezen tisztíthatók, kezelhetők, ezekről a problémákról szól Sipos Enikő restaurátor, aki 13 éve dolgozik a szakmában. — „Elvben nincs is hely nagyobb szabású restaurálásokra, ezért gyakran »albérletbe« kényszerülünk, például az Iparművészeti Múzeum restaurátor műhelyébe. A textilrestaurálás igen összetett feladat. A munka több fázisra oszlik. Tisztában kell lenni a kémiai eljárásokkal és biztos anyagismerettel kell rendelkezni. A varrás, amit a textilrestaurátor munkájának tartanak, csak egyik része, töredéke az összrestaurátori feladatnak”.* Mikor afelől érdeklődöm, van-e jelenleg olyan munkája, amin keresztül közelebbről is megismerhetnénk e szakma nehézségeit és szépségeit, Sipos Enikő egy köteg fotót vesz elő. A képeken Mária királyné (II. Lajos király felesége) menyasszonyi ruháját láthatjuk. 1928-ban vásárolták meg Máriacellből, eddig csak állagmegóvás céljából végeztek rajta javításokat, az első komoly restaurálásra most kerülhet sor. Az 1500-as évek első évtizedeiből származó ruhát alaposan megviselték az évszázadok. Eleve nagy gondot okoz, hogy hogyan tudják alábélelni megfelelő anyaggal, hiszen egészen más alapanyagú szöveteket használnak ma már. De nem közömbös az sem, milyen varrófonalat, festéket használnak. Ezeknek az anyagoknak a megszerzéséhez valóságos társadalmi összefogásra volt szükség, hiszen a gyárakban kellett megrendelnünk a megfelelő anyagokat, így például a Goldberger és a Lőrinci Fonó textilüzemei ingyen, térítés nélkül járultak hozzá e nemzeti kincset érő jelentős ruhadarab restaurálásához. A képeken teljes pompájában láthatjuk a ruhát, itt a műhelyben már csak darabjaiban csodálhatjuk meg az aranyszállal átszőtt zöld selyemanyagot. A restaurátor évszázadok halványuló keze munkáját vavarázsolja újjá, élővé, nem kis feladatot és felelősséget vállalva.Macht Ilona Restaurált királynői viseletek Mária királyné ruhája — A hímzések, viseletek a korszak jellemzői 4 i