Nógrád, 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

sportos akciók eredményei Hogy mit jelent egyszemély­­ben jó sportolónak s jó tanuló­nak lenni, azt sajnos kevesen tudhatják, hisz’ oly’ nehéz a fel­adat, hogy megoldására csak kevesen vállalkoznak. Legalábbis kis számban pá­lyáznak a címre, amit a Nóg­­rád megyei Tanács művelődé­si osztálya évenként meghir­det. Kedd délután családias, bensőséges keretek között ad­ták át a jutalmat azoknak a középiskolás fiataloknak, akik kitűnő tanulmányi eredmé­nyük mellett kiemelkedő sportteljesítményükkel hívják fel magukra a figyelmet. A megye számos testnevelőjének és sporttal foglalkozó szak­emberének jelenlétében a lá­nyok közül Szabadkai Andrea, a balassagyarmati Balassi Gimnázium tanulója vehette át az első helyért járó serle­get és vásárlási utalványt. Batovszki Katalin, a Bolyai Gimnázium, Tőzsér Marianna, a Madách Gimnázium, Molnár Hajnalka és Hank Zsuzsa, a 211. számú Ipari Szakmunkás­képző Intézet, és Szabó Móni­ka, a Táncsics Közgazdasági Szakközépiskola tanulói ered­ményeikért szintén jutalom­ban részesültek. Fiúk között idén már másodszor Géczi Ti­bor, a kereskedelmi és ven­déglátóipari szakmunkáskép­ző iskola tanulója nyerte el a címet, s Horváth János és Kozma István, a 211. számú ISZI, Polanecz­ki Ottó, a Bolyai Gimnázium tanulói kaptak ju­talmat. A Nógrád megyei Ta­nács Testnevelési és Sporthi­vatala, művelődési osztálya és a KISZ Nógrád megyei bi­zottsága által meghirdetett tö­megsportversenyben középis­kolák között a 211. számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet áll az élen, melyet a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépis­kola, a Bolyai Gimnázium és a kisterenyei gimnázium kö­vet. Az általános iskolák ka­tegóriájában a jobbágyi, a kazári, a cserhátsurányi, a nagybátonyi Bartók Béla úti és a Nagyoroszi Általános Isko­la kapott az oklevél és serleg mellett értékes pénzjutalmat. A Nyitott pálya akcióban el­ért eredményei miatt a balas­sagyarmati Szántó Kovács Já­nos Szakközépiskola, a sal­gótarjáni Budapesti úti és a Homokterenyei Általános Is­kola részesült pénzjutalom­ban. Az eredményhirdetést kö­tetlen beszélgetés követte a három akció továbbfejleszté­sének lehetőségeiről. — Műszaki filmnapok. Tize­dik alkalommal rendezik meg Budapesten a műszaki film­napokat, az oktató-, propagan­da-, dokumentum-, népszerű tudományos- és tájékoztató filmek országos seregszemlé­jét. A MTESZ Kossuth Lajos téri székiházában kedden kez­dődött négynapos programban 87 film mutatja be a tudo­mány és technika legújabb eredményeit a közlekedés- és postaügy, az energiaipar, a bányászat, az építésügy, a gépipar, a vegyipar, a mező­­gazdaság és élelmiszeripar, a könnyűipar és a műszeripar területén. Kerekasztal-beszélgetés Gyermekeink jogainak védelmében A Nógrád megyei egészség­­nevelési hetek jegyében nagy érdeklődéssel kísért kerek­­asztal-konferenciát tartottak tegnap délelőtt a Madzsar Jó­zsef Kórház­ Rendelőintézeté­ben, Salgótarjánban, melynek vitavezetője dr. Marton Ti­bor fogszakorvos-főorvos volt. Az összejövetelen nőgyógyá­szok, gyermekorvosok, vala­mint fogorvosok vettek részt, hogy közösen vitassák meg a gyermek egészséges táplálko­zását, a fogak védelmét. Egy­öntetű volt a vélemény, hogy a gyerekek fogainak épségben tartása a majdani egészséges, jól táplálkozó felnőtt nevelése tulajdonképpen már a terhes­ség időszakában kezdődik. Az édesanyáknak, akik gyer­meket várnak, tudniuk kell, hogy milyen módon segíthetik elő a fogak fejlődését. A kerekasztal-konferenciát a FÜSZÉRT Nógrád megyei nagyfiókja az egészséges bébi­ételeket bemutató kiállítással tette szemléletesebbé. LadaVolga­, Moszkvics­­üléshuzat Bujákról Nem a fonóba, hanem a Fővárosi Kézműipari Vállalat textilüzemébe járnak a bujáki menyecskék, lányok, ahol 1974 óta szovjet megrendelésre La­da, Moszkvics és Volga sze­mélygépkocsikhoz varrnak ve­lük üléshuzatot, jelenleg ha­vonta háromezer-négyszáz garnitúrát. Az üzemet az anya­­vállalat most bővíti: új üzem­csarnokot, öltöző-fürdőt, étke­zőt létesít, gyarapodik az üzem gépparkja is. A jobb, korszerűbb körülmények kö­zött a jövő évben a havi ter­melés meg fogja haladni a négyezerötszáz garnitúrát. Takarékosságra nevelés — vonzó formában Évek óta jó a kapcsolat a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és az OTP helyi fiókja között. A diákok rendszeres látogatói az OTP- nek és a takarékpénztár mun­katársai is gyakran megfor­dulnak az iskolában, ahol előadásokat és különböző fog­lalkozásokat tartanak a taka­rékosságról. Az idei tanév ele­jén az OTP — az iskola úttö­rőcsapatával közösen — pá­lyázatot írt ki. A „Ki hogyan takarékoskodik?” címmel be­adott pályamunkák közül Fü­zesi Csilla 5. osztályos tanuló dolgozata sikerült legjobban. Sokan vettek részt a taka­rékossági rajzpályázaton is. A legötletesebb plakátokból, jelmondatokból kiállítást ren­deztek az intézményben. Leg­utóbb „Sok kicsi sokra megy’ címmel háromfordulós vetél­kedőt hirdetett meg az OTP az iskola tanulói számára. A napokban lezajlott döntőn ki­lencvennyolcan bizonyították takarékossági ismereteiket. Az első két helyezett — Kotrebai Mihály 7. és Szlobodnyik Ad­rienn 8. osztályos tanuló — stílszerű jutalma egy-egy száz­ötven forint „indulótőkét” tar­talmazó takarékbetétkönyv volt. Író-olvasó találkozó Nagybátonyban Jókai Anna író nagy sikerű októberi találkozója után újabb sikeres íróolvasó ta­lálkozót szervezett a nagybá­tonyi Bányász Művelődési Ház. Hétfőn este az intéz­mény általános klubját zsúfo­lásig megtöltötte a mintegy félszáz érdeklődő, hogy kér­déseket tegyen fel, elbeszél­gessen Fenákel Judit íróval, a Nők Lapja újságírójával. A résztvevők előzőleg több mű­vét frissen elolvasták az író­nőnek, emlékeztek valóság­feltáró, kritikai hangvételű riportjaira, s ismereteik bir­tokában mindkét — írói és újságírói — tevékenységéről elmélyülten faggatták a ven­déget. Fenákel Judit az intézmé­nyi találkozó előtt az SZMT központi könyvtárának szer­vezésében a nagybátonyi ha­risnyagyár asszonyai és lá­nyai hívásának tett eleget. A délelőttös műszak után közel harmincan gyűltek össze a gyári KISZ-klubban. Naptár 1 1981. november 11., szerda, I Márton napja. A Nap kel: 6.43, nyugszik: 16.13 órakor. A Hold kel: 26.26, nyugszik: 5.34 órakor. Százkilencven évvel ezelőtt, 1791. november 11-én szüle­tett Kecskeméten, és ugyanitt halt meg 39 éves korában, 1830 áprilisában Katona Jó­zsef, a magyar drámairoda­lom kiemelkedő alakja. Északi szél Várható időjárás ma estig: ke­leten gyenge havazás, hószállingó­­zás, számottevő csapadék nélkül. Gyakran erős, helyenként viha­ros északi, északkeleti szél. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között. — Törzsgárda-elismerés. A salgótarjáni síküveggyárban ebben az esztendőben 221 dol­gozó kapott törzsgárdajutal­­mat, összesen 649 ezer forint értékben. Harmincéves mun­kaviszonyuk elismeréseként a gyárban az aranygyűrűt, illet­ve aranyláncot tizenegy dol­gozónak adták át. Halálos ba­eset Leeset a tetőről Halálos baleset történt ör­­halomban a hét első napján. Farkas György ácskisiparos, őrhalom, Petőfi út 9. sz. alat­ti lakos elvállalta Kanyó Ist­ván községben, Deák Ferenc u. 29. sz. alatt levő házánál a garázs tetőfedését. Farkas György kisiparosnál dolgozott segédmunkásként Balla Jó­zsef 59 esztendős férfi, ugyan­csak őrhalmi lakos, aki a ga­rázs padlásterén tevékenyke­dett. Egy óvatlan pillanatban a négy méter magasságban elhelyezett állványról leesett és olyan súlyos sérülést szen­vedett, hogy kórházba szállí­tás után életét vesztette. Az eddigi vizsgálatok alapján a munkavállaló nem tartotta be a biztonsági előírásokat, ez okozta a balesetet. A rendőr­ség a vizsgálatot tovább foly­tatja. Szőre! Il 86-os légitős«F­erihegyen A Ferihegyi repülőtéren kedden reggel, néhány perc­cel 9 óra után landolt először a korszerű új szovjet repülő­gép, az IL 86-os típusú gép­óriás, közismert nevén légi­busz, amelyet az Aeroflot — a nagy utaslétszám miatt — ki­vételesen, egyszeri alkalom­mal állított be a menetrend szerinti Moszkva—Budapest— Moszkva járatába. Az Iljusin tervezőiroda ki­mondottan nagy távolságú re­pülésekre tervezte az óriás utasszállító gépet. Ezúttal 20 első osztályú és 295 turistahelyen hozott uta­sokat, ám szükség esetén az utastér átalakítható 349 sze­mély szállítására. A Szovjet­unió belföldi vonalain már sikeresen vizsgázott az óriás gép, s ilyen légibusszal tarta­nak fenn rendszeres járatot Berlinbe és Brüsszelbe is. Az utasok ellátását és a poggyász­kezelést megkönnyíti, hogy a gép törzse kétszintes, az alsó­ra kerül a poggyász, amelyet minden utas maga visz fel a gépre, kiszálláskor pedig ugyancsak poggyászával együtt távozik. Az óriás légibuszt mindössze három személy, — a parancsnok, másodpilóta és a fedélzeti mérnök — vezeti, mert munkájukat könnyítik a miniszámítógéppel is ellátott korszerű műszerek.­­ Nem sajnálják a pénzt. A kisterenyei termelőszövetke­zetben alig három esztendő alatt 263 ezer forintot költöt­tek szakmai továbbképzésre és oktatásra. A már elért ered­mények ismeretében nem volt kidobott pénz, hiszen a hoz­záértő melós kezek nyomán a tervet meghaladó mértékben nőtt a termelési érték és a nyereség is. | . — Jégtörők. Kedden, a ha­gyományos tél előtti műszaki és navigációs felülvizsgálatot követően megkezdték futópró­báikat a folyón a felső-tiszai jégtörő flottilla hajói. A sike­res futópróbát követően a jég­törők rövid pihenőre telelőbe vonulnak, ahonnan szükség esetén riaszthatok. Kiérdemelte a bizalmat Idén ötezer-kétszáz, jövőre pedig már hat és fél ezer hidraulikus alumínium bánya­­támot állít elő a balassagyar­mati fémipari vállalat. Az acéltámoknál háromszorta könnyebb, de azonos teherbí­ró képességű biztosítóberen­dezések gyártását öt éve kezdték meg Balassagyarma­ton, kezdetben csak a bauxit­bányák megrendelésére. A nyugatnémet Thissen-bánya­­vámokkal egyenértékű biztosí­tóberendezés időközben el­nyerte az alutommal nehe­zebben barátkozó szénbányá­szok bizalmát is. Ezt bizonyít­ja, hogy ma már a termék többségét a tatabányai, doro­gi, veszprémi szénbányák vá­sárolják, sőt 1981-ben ezer alutammal a mecseki szénbá­nyák is beléptek a megrende­lők sorába. Idén megkezdő­dött a termék exportja is, mégpedig elsőként Csehszlo­vákiába. — Pesti recept. Szeptem­­­­bertől folyamatosan készítik a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat salgótarjáni hideg­konyhájában a közkedvelt hagymás-ecetes halat, a rusz­­lit. A receptet a Budapesti Konzervgyártól kapták, az üz­letekben nem csak üvegekben, hanem kisebb adagokban, ki­mérve is árusítják. — Történelmi emlékpark. Egy régi egy tantermes tanyai iskolát és a hozzá tartozó szolgálati lakást építettek is­mét fel az ópusztaszeri nem­zeti történeti emlékpark skanzenjében. A százéves épü­let gerendáit, ajtóit, ablakait, cserepeit, tégláit a szomszé­dos község, Pusztaszer árpád­halmi külterületéről szállítot­ták a helyszínre. Tüzek okozta károk Kazlak égtek A gondatlanság okozta az elmúlt héten a fellobbanó tü­zeket Nógrád megyében, ame­lyeknek „áldozatául” széna- és szalmakazlak estek. Az elmúlt hét keddjén Pásztón, a Muzsla út 4. sz. alatt Varga Józsefék házánál lucernakazal kapott lángra. A tüzet a hatvani tűzoltók ol­tották el, a kár mintegy ezer­ötszáz forint. Ugyanezen a napon a balassagyarmati tűz­oltóegységet is riasztották. Az őr­halmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet csitári majorjában egy hatalmas, harmiométeres szénakazal égett. A tűz mintegy húszezer forintos kárt okozott. Ugyan­csak november 3-án este hét óra körül Hidvári Istvánná, Kisterenye, Mikszáth út 4. sz. alatti házához vonultak ki a salgótarjáni tűzoltók, ahol a melléképület lángolt. A tüzet minden bizonnyal rövidzár­lat okozta, a kár meghaladja a harmincezer forintot. November 5-én a pásztói Béke Termelőszövetkezet tari üzemében ugyancsak leégett egy kazal, a kár itt is húsz­ezer forintra tehető. Hétfőn, — november 9-én — Zagyvarónán Nagy István, Posta utca 17. sz. alatti lakás portáján egy istálló padlásán tárolt széna gyulladt be, a kár háromezer forint. A tűzoltóság minden eset­ben tovább vizsgálta a tűz keletkezésének okát. II MERKUR [elenti Gépkocsiátvételi sorszámok: 1981. november 9-én. Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 11 488 Trabant L. (Bp.) 5112 Trabant L. (Gy.) 4415 Trabant L. (D.) 2678 Trabant L. (Spec. (Bp.) 6002 Trabant L. Spec. (Gy.) 5590 Trabant L. Spec. (D.) 3273 Trabant Combi (Bp.) - 2510 Trabant Combi (Gy.) 2295 Wartburg L. (Bp.) 5976 Wartburg L. (Gy.) 3418 Wartburg de L. (Bp.) 6725 Wartburg de Luxe (Gy.) 3645 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1030 Wartburg L. tolót. (Bp.) 819 Wartburg T. (Bp.) 2244 Wartburg Tourist (Gy.) 1368 Skoda 105 (Bp.) - 4995 Skoda 105 (Gy.) 4140 Skoda 105 (D.) 3876 Skoda 120 (Bp.) 4857 Skoda 120 (Gy.) 3754 Skoda 120 (D.) - 3426 Lada 1200 (Bp.) 11 838 Lada 1200 (D.) 9369 Lada 1200 (Gy.) 1307 Lada 1300 (Bp.) 6258 Lada 1300 (D.) 4660 Lada 1300 (Gy.) 1072 Lada 1500 (Bp.) 6887 Lada 1500 (D.) 5406 Lada 1500 (Gy.) 1874 Lada Combi (Bp.) - 3891 Lada Combi (D.) 1552 Lada 1600 (Bp.) 2603 Lada 1600 (D.) 1161 Moszkvics (Bp.) 11 008 Polski Fiat 126 (Bp.) 11 136 Polski Fiat 126 (Gy.) - 3039 Polski Fiat 126 (D.) 1042 Polski Fiat 15Ö0 (Bp.) 2405 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (D.) 2767 Zaporozsec (Bp.) - 32 919 műsor KOSSUTH RADIO: 8.27: Világablak. 8.56: Kerekes András jegyzete. 9.06: Romantikus kórusművek 9.43: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Szimfonikus zene. 12.35: Környezetvédelem a Német Demokratikus Köztársaságban. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.29: Kagylózene. 15.10: Jean Pierre Rámpái fuvolázik. 15.28: MR 10—14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Alekszandrov: Poéma Ukrajnáról. 16.27: Farkas Ferenc kamara­zenéjéből. 17.07: A szervezők megszervezése. I —, avagy akasztják a hóhért?! Vajda Zsuzsa riportja. 17.35: Népzenei Hangos Újság. 19.15: Udvardy Tibor két operett­­dalt énekel. 19.25: „Szép vagy Alföld . . . •• Műveltségi játék. VII. rész. 20.35: Salzburgi ünnepi játékok. 1981. 22.20: A hatodik ünnep. 22.30: Az operaközvetítés folyta­tása. 23.21: Mendelssohn: í-moll szimfónia. 0.10: Sipos Péter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIO. 8.05: Népdalkórusok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán.­­ 9.28: A 04. 05, 07 jelenti. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettőtől négyig... 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Nóták. 19.15: Zenei tükör. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Kíváncsiak Klubja. 21.23: Visszapillantás az elmúlt nyár popzenei ese­ményeire. 22.33: Lakatos Antal népi zenekara játszik, Csanádi György nótákat énekel. TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétémna. 8.05: Iskolatévé: Fizika. (ált. isk. 6. oszt.) 9.05: Földrajz. (ált. isk. 1. oszt.) 9.35: Magyar nyelv. (ált. isk. 1. oszt.) 9.50: Stop! Közlekedj okosan! 9.55: Delta. 10.20: A hét aranyember. Magyarul beszélő olasz­­francia—spanyol film. (ism.) 11.45: Lehet egy kérdéssel több? (ism.) 14.20: Iskolatévé: Fizika. (ism.) 14.50: Bohóc a falon. Magyar film. 16.30: Hírek. 16.35: Frans Hals. Holland rövidfilm. 16.50: Esküvő Weltzowban. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. 18.20: Reklám. 23.20: Magyar operaénekesek — 18.25: operettszerepekben. MISKOLCI STÚDIÓ: 18.55: 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: 13.00: Hangversenyen hallottuk. 17.30: In- 19.10: dex. A miskolci stúdió gazdaság- 19.15:* politikai magazinja. (A tartalom­ 19.30: ból: Az első közösség hatása — 20.00: A kisegítő gazdaság és a Gelka 20*25: — Szakképzettek az állattenyész­tésben) . Felelős szerkesztő: Pau­­lovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai 2~,l­: Attila. — Sport. 18.00: Észak­magyarországi krónika. 18.25— 18.30: Lap- és műsorelőzetes. 20.01: 21.45: 22.05: 18.25: 18.45: 19.10: 19.20: 19.30: 20.00: 21.00: 21.25: 22.05: 22.20: Mérlegen. 6. rész: szere­lemről, párválasztásról. Riportfilm. A Közönségszolgálat tájékoztatója. Reklám. Tévétorna. Esti mese. Tv-híradó. .,A megsebzett bolygó”. Tisztes Úriház: Magyarul beszélő francia film. Ízlések és pofonok. 4. rész. (SZ.) Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: Bulgária—Ausztria Labdarúgó VB-selejtező­mérkőzés. Tv-híradó 2. Mérlegen. 6. rész: Szere­lemről, párválasztásról. Stúdióbeszélgetés. BESZTERCEBÁNYA: Közös arcvonal. Ki a bűnös? Esti mese. Időjárásjelentés és műsorismertetés. Tv-híradó. Ami a legdrágább. 3. rész. Magyar divertimento. Ki a bűnös? ítélethirdetés. Ez történt 24 óra alatt. A szerelmes unokaöccs esete. 22.45: Hírek. I MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Rend­őrök háborúja. (16) Színes fran­cia bűnügyi film. Este 8-tól: Sze­relmeim. (14) Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. — Balassa­gyarmati Madách: háromnegyed 6-tól: Korai darvak. Este 8-tól: Éjszaka külsőben. (14) Színes francia film. — Nagybátonyi Bá­nyász: Ratataplan. Színes olasz filmburleszk. Mesemozi: Hófehér és Rózsapiros. — Petőfi: Salgó Kupa! Autóversenyzők. Színes magyar dokumentumfilm. — Ka­­rancslapujtő: Seriff az égből. Szí­nes olasz fantasztikus kaland­film. 1981. november 11., szerda. 20.25: Tisztes úriház. Francia film NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAI GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109, Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4 Pf.: 96 Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558

Next