Nógrád, 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)
1982-11-09 / 263. szám
0iN Látványos záróünnepség Továbbra is: Sportolj velünk! Az olimpiász félidejében — immár hatodszor — az idén is több ezer sporteseményt rendeztek az országos sportnapok keretében. Az OSN utolsó rendezvényére, a záróünnepségre vasárnap délután a salgótarjáni sportcsarnokban került sor. A nézőtéren ott volt Géczi János, az MSZMP KB tagja, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, Buda István államtitkár, az OTSH elnöke, Devcsics Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnöke, Tibor Tamás, az MSZMP KB alosztályvezetője, dr. Spiegl József, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetője, Molnárné Kozma Erzsébet, a Magyar Úttörők Szövetségének titkára, Eperjesi László, a SZOT sportosztályának vezetője és Gyenge József, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője. Buda István ünnepi beszédét követően a nógrádi fiatalok 12 látványos gyakorlattal búcsúztak az OSN-től. A záróünnepség műsorában helyet kapott két szlovákiai csoport is, valamint fellépett a magyar ritmikus sportgimnasztikai válogatott. A nagyszabású rendezvény végén 450 fiatal élőképe írta a sportcsarnok küzdőterére: OSN ’82. A sport öröme A gyerekek varázsának sehol sem lehet ellenállni. Ezt igazolta a salgótarjáni óvodások bemutatója, amelynek végén zúgott a vastaps. — Mindannyiunk számára nagy sikerélményt hozott a záróünnepség — magyarázta Győrffy Dezsőné, a salgótarjáni 16. sz. óvoda pedagógusa, miközben az egyik ifjú sportolót öltöztette. — Szeptemberben kezdtük ötéves gyerekekkel a felkészülést. A gyakorlat motívumait beépítettük az óvodai testnevelésbe, s a gyerekek annyira megszerették, hogy még az erdei játszótéren is végezték. Egyetlen gondunk volt: egyszerre végezni a feladatot. S éppen ez az igény mutatott túl a testi nevelésen, hiszen nagy fegyelmet és figyelmet igényelt, s fejleszti a közösségi érzést is. Közben az öltöző megtelt, az óvónő meghatottan fogadta a boldog szülők gratulációit. A nagy örömöt ezúttal a sport szerezte. Ám remélhetőleg nyert is vele ... A sport varázsa A nézőtéren mosoly, elragadtatás, meglepődés és tetszésnyilvánítás váltotta egymást. A közönség soraiban többen fényképezték és filmezték a gálát. A készülékek talán a balassagyarmatiak kesztyűgyakorlata alatt kattogtak a legtöbbször. A Szántó Kovács János szakközépiskola diáklányai „A kesztyűk varázsa” címmel mutatták be gyakorlatukat. A színek játéka, a harmonikus mozgás, no és a fiatalság ezúttal is megtette hatását. A talpig piros-fehérbe öltözött lányok a mozdulatok szépségével, a sport varázsával ajándékozták meg a közönséget. A sport több arca Hogy hány arca van a sportnak? Nehéz lenne megmondani. Mindenesetre vasárnap délután sok szép arcát fordította a nézők felé. Elsősorban a műsorban szereplő, több mint kétezer fiatal és tanáraik jóvoltából. Mert a felkészítő pedagógusok is nagy munkát végeztek. Hiszen nem kis feladat volt a Petőfi iskola alsó tagozatosainak korongparádéját kidolgozni, mint ahogyan elérni, hogy egyszerre mozduljon a kétszáz bot a nagybátonyi Bartók Béla iskola tanulóinak kezében. Ráadásul néhány gyakorlat új elemekkel gazdagította a tornaünnepélyek hagyományos mozdulatsorát. Így szokatlan, de ötletes „szernek” bizonyult a láda, amellyel valóban üdítő perceket szereztek a Mártírok útiak. A tarjáni ipari tanulók pedig gyakorlatukkal bizonyították erejüket, edzettségüket, ügyességüket, rátermettségüket. Műsorukat Czimer János testnevelő, a záróünnepség főrendezője tervezte. — A mozdulatok egy része tantervi anyag — mondta a pedagógus —, míg néhány motívumot a csehszlovák spartakiádtól kölcsönöztem. Igyekeztünk bemutatni a sport több arcát, a fiatalság lendületét, fegyelmezettségét. Boldog vagyok, hogy sikerült ... Ezután is: Sportolj velünk! Buda István a bemutató szünetében rövid nyilatkozatban értékelte a VI. OSN tapasztalatait: — Hazánkban a tömegek sportolására két nagy lehetőség kínálkozik. Egyrészt a szervezett akciók, másrészt pedig az egyéni kezdeményezések, amelyeknek azért megvan a maguk háttere. Mi mindkettőt támogatjuk, mégpedig egyetlen cél, a lakosság széles rétegeinek rendszeres testedzése érdekében. Ezt az igényt látványos akciókkal is serkentjük, az OSN-t is ezért szerveztük. Az országos sportnapok keretében a legkisebb faluig is elmentünk, és sok száz rendezvényen mutathatták meg felkészültségüket fiataljaink. Ám ezeket az ünnepségeket sok-sok hónap kemény munkája előzte meg. Mi erre a munkára, vagyis a folyamatosságra tettük a hangsúlyt. Úgy tapasztalom, hogy hazánkban ez a forma meghonosodott, és nemcsak a részvevők, hanem a nézők is szeretik. Most az OSN befejezésével sem mondunk le a tömegek aktivizálásáról. A KISZ KB, a szakszervezetek, a Művelődési Minisztérium az Állami Ifjúsági Bizottság segítségével az ötkarikás játékok tiszteletére kétéves időtartamú olimpiai önpróbaakciót hirdetünk. A Magyar Úttörők Szövetsége pedig Játssz velünk! címmel hívja sportolni a fiatalokat. Vagyis a jelszó ezentúl is érvényes: Sportolj velünk! Kiss László és Gyurkó Péter képriportja A kesztyűk, meg a fiatalság varázsa. Sportol az óvoda. A 188 salgótarjáni óvodás ügyes gyakorlata nagy-nagy közönségsikert aratott. A nagybátonyiak látványos botgyakorlata. Labdarúgó NB II. Vesztett helyzetből Debreceni Kinizsi—Nagybátonyi Bányász 3—3 (1—1) Nagybátony, 1000 néző, v.: Palik (Lovassy, Varied). Debreceni Kinizsi: Krnkó — Vajda, Takács, Tőzsér, Hala — Szabó, Magyar, Andirkó — Kerekes, Maczkó, Fehér. Edző: Nagy György. Nagybátony: Kiss II — Tamás, Antal, B. Kovács, Bocsi— Orosz, Dóra, Beriidán — Szabó, Kiss I., Loch. Edző: Dávid Róbert. Csere: Machio helyett Bodonyi a 64. percben, Orosz helyett Kiss III, Dóra helyett Bertók, mindkettő a 13. percben Vajda helyett Garamvölgyi a 87. percben. Gólszerző: Vajda a 17. percben, Szabó a 36. percben, Andirkó a 48. percben, Maczkó az 58. percben, Loch a 63. és a 78. percben. Szögletarány: 7:1 (5:1) a Nagybátony javára. Ragyogó napfényes időben, lagymatag iramban kezdődött a mérkőzés. Az említésre méltó esemény a 6. percben történt, amikor Orosz 20 méteres bombája kerülte el a jobb felső sarkot. Továbbra is lanyha mezőnyjáték folyt, az egyik kapu sem került veszélybe. Negyedóra elteltével ritmust váltottak a vendégek, s egyre több veszélyes támadást vezettek. Először Maczkó beadását rúgta Andirkó szorongatott helyzetben nem sokkal a kapu mellé, majd a 17. percben gólnak örülhetnek a debreceniek. A rendszeresen előretörő Vajda a tétovázó védők mellett 12 méterről, kapásból juttatta a labdát a jobb alsó sarokba. 1—0. A hazai csapatot felrázta a kapott gól. A kezdés után rögtön szöglethez jutott a Bányász, s a beívelésből akár egyenlíthetett is volna, Loch azonban két méterről rosszul találta el a labdát. A 21. percben újabb egyenlítési alkalmat szalasztottak el a csatárok. A debreceni kapu előtt egy beadás után kavarodás támadt, s az 5-ös tájékán hat-nyolc játékos között pattogott a labda, míg az egyik védőnek sikerült a mezőnybe kivágnia. Közben néhány veszélyes ellentámadást a vendégek is vezettek, a hazai védelem ekkor még szilárdan állt a lábán. Andirkó a 27. percben 18 méterről óriási lövést zúdított Kiss II. kapujára, s a labda telibe találta a jobb kapufát A kivégódó labdát a debreceni Szabó l óhette újra kapura, ezúttal azonban a kapuvédő látványos vetődéssel hárított. A 36. percben egyenlített a Bányász. Kiss I. a 16-oson belül védőjétől ellopott egy labdát, legurította a mellette álló Szabónak, aki 11 méterről a léc alá bombázott. 1—1. A második félidőben azonnal gólt ért el a vendégcsapat. A 48. percben a mindvégig ügyesen mozgó Andirkó futott föl a bal oldalon a hazaiak 16-osáig, s hirtelen lövésre szánta el magát. Jól eltalált bombája a jobb felső sarokban zörgette meg a hálót 2—1. A kezdeményezés továbbra is a vendégeknél maradt. Formás támadásaik egyikének végén az 58. percben újabb gólt értek el. Halla előrelopakodott a labdával, s pontos beadását az üresen hagyott Maczkó fejelte a hálóba. 3—1. A nézők kedvüket és reményüket veszítették a látottaktól, mér elkönyvelték a vereséget Nem így csapatuk, amelyik mégmegújuló rohamokat vezetett. A 63. percben Szabó átadásával Loch szabadon törhetett kapura, és a kimozduló kapus mellett higgadtan helyezett a bal alsó sarokba, 3—2. A Bányász még inkább összeszedte magát, s mindent egy lapra tett fel. Játékosai helyzetek sokaságát dolgozták ki, de sorra elügyetlenkedték valamennyit Próbálkozásaikat végül a 78. percben kísérte szerencse, amikor ismét Szabó—Loci volt a labda útja, s a jobbszélső beadásét a balszélső a kapus feje fölött átfejelve értkesítette. 3—3. A mérkőzés hátralevő percei izgalmaktól mentes mezőnyjátékkal teltek. Láthatóan mindkét csapat elégedett volt az eredménnyel. Jó: Fehér, Szabó, Andirkó, Vajda, ill. Szabó, Loch, Antal. Sulyok László Értékes pont idegenből Soproni SE—Salgótarján 0—0 Sopron, 3500 néző, Hazafi (Boros, Radics). Sopron: Horváth Gy. — Fehér, Benkő, Vámos, Nagy — Füzi, Szalai — Horváth NI., Molnár, Bogáti, Dercsár. Edző: Galbács PáL STC: László — Babosán, Bogdán, Kalmár, Kántor — Balga, Varga, Földi — Kovács II., Kovács HL, Szedlák. Edző: Borbély András. Csere: Földi helyett Lipták a 68. percben, Bogáti helyett Wiczek a 71. percben. Sárga lap: Kalmár a 75. percben. Szögletarány: 5—2 (4—1) a Soproni SE javára. Hűvös, szeles időben, kitűnő játéktéren, a széllel támogatott hazaiak vezették az első támadásokat. Dercsár bombalövése centiméterekkel kerülte el László kapuját. Hosszú időn át egyik csapat sem tudott komolyabb helyzetet teremteni. Az STC kontrái a széleken gyorsan futottak, de a beadásokról Földiék lemaradtak. A 40. percben Füzi szabadrúgását László elvetődve, nagy bravúrral védte. A szünet után a szél az STC-t támogatta. Élénkebb lett a játék irama, gördülékenyebbek voltak a támadások is. Az 55. percben Dercsár lövésszerű beadását a jól helyezkedő László vetődve csípte el A hazaiak kihasználva a vendégek védekező taktikáját, mezőnyfölényt harcoltak ki. Horváth II. lövése egy alkalommal a léc fölött hagyta el a játékteret. A tarjániak ellentámadásai egyre veszélyesebbé váltak, Kovács és Varga távoli lövései jelentettek izgalmakat a hazai közönség körében. A 90. percben Kovács III. került gólhelyzetbe, gyenge lövését azonban Horváth Gy. könnyedén védte. A kitűnő játékvezetés mellett a küzdelem ellentétes félidőkből állt. Az elsőben a szélről támogatott hazaiak, a másodikban a tarjániak veszélyeztettek többet, s kerültek közelebb a győzelemhez. Az STC védekezőtaktikáját hibátlanul oldotta meg, de támadójátéka messze elmaradt előző heti kitűnő teljesítményétől. Ez újból a középpályások lassú felzárkózásán múlott. A kemény, de sportszerű légkörű találkozón végül is reális eredményként könyvelhető a tarjániak értékes pontszerzése. Jó: Benkő, Vámos, ill.: László, Bogdán, Babosán, Varga. Az NB I. eredményei: Volán SC—Ózd 4—0 (1—0), Nagykanizsa—Szekszárd 3—1 (1—1), SZEOL AK—Tapolca 1—0 (0—0), HMSE—Keszthely 8—2 (2—1), Eger—22. sz. Volán 5—1 (1—1), Siófok—Dorog 4—0 (2—9), Kazincbarcika— Kecskemét 3—1 (1—1), Bajai SK—Gana-MÁVAG 4—0 (2—0). A bajnokság állása 1.Volán 149 3 233-1221 2.K.-Karcika 148 3 327-1619 3.SZEOL AK 148 2 431-1918 4.Eger 147 2 530-2216 5.Szeleszárd 146 4 416-1816 6.H.-vásárh. 147 1 627-2315 7.Salgótarján 146 3 523-2013 8.Siófok 145 5 421-1815 9.D. Kinizsi 145 5 422-2015 10.Sopron 145 5 420-1015 11.N.-Kanizsa 146 2 628-2514 12.Bauxitb. 145 4 521-2014 13.N.-bátony 145 3 619-2613 14.Keszthely 145 2 720-2612 13. Ózd 144 4 620-2312 16. Baja 144 3 717-1911 17. Kecskemét 143 5 616-2011 18.G.MÁVAG 143 4 715-3410 19.52. Volán 142 5 721-309 20. Dorog 144 1 919-299 NÓGRÁD - 1982. november 9., kedd : Cserényi ezüstérmes A Nógrád megyei Vívó Szakszövetség rendezésében Salgótarjánban országos junior férfi- és női tájékoztató tőrversenyre került sor. Szombaton reggel 13 egyesület 64 férfi tőrözője kezdett a számviteli főiskola tornatermében. A nyolc páston a teljes magyar ifjúsági és junior élgárda felvonult. A válogatottságot jelentő helyezésekért kemény, színvonalas küzdelmek után alakult ki a döntő nyolcas mezőnye. A férfitőrverseny meglepetését a salgótarjániak ifjúsági válogatott kerettagja, Cserényi okozta. Kiss (Vasas), Szokulai (MTK-VM) és Pál (Bp. Honvéd) legyőzése után jutott a döntőbe. Itt a legjobb négy közé kerülésért újból Pállal szemben aratott győzelmet. A következő ellenfele Szekeres (O. Dózsa) volt. Ezen a találkozón 0—2 után 4—4-re felzárkózott a tarjáni fiú, majd innen már sima volt útja a döntőbe. A dobogó legmagasabb fokáért folytatott összecsapáson Gátai, az MTK-VMangsort vezető kiválósága volt az ellenfél. Ezúttal Gátai a fáradt Cserényit szép vívással győzte le. Cserényi eredménye — élete első döntős versenyén — dicséretes teljesítmény. Kitűnően szerepelt az STC másik kiválósága, Nyírő is. Négy győzelem után, a döntő kapujában a verseny győztesétől, tataitól szenvedett vereséget... A nők mezőnyében vasárnap, a reggeli órákban 13 egyesüket 64 vívója lépett a pástra. Itt a sérült Jánosi (Bp. Honvéd) kivételével ugyancsak az élmezőny szerepelt. Itt is akadt meglepetés. Dóczi Anna (BHSE), a volt serdülő magyar bajnok, a felnőttbajnokság döntőjének résztvevője már a második fordulóban búcsúzott. Koncz (BHSE) Pusztai (Sz. MÁV MTE) ellen nagy küzdelem után 9:7-re győzött. Mindketten imponáló fölénnyel jutottak el az utolsó összecsapásig. Az STC női versenyzői, Bolla és Bayer gyengébben szerepeltek. Eredmények, férfiak: 1. Gátai Róbert (MTK-VM), 2. Cserényi Zsolt (STC), 3. Szekeres Pál (U. Dózsa), 4. Populás György (BHSE), 5. Érsek Zsolt (II. Dózsa), 6. Pál Gábor (BHSE), 7. Reisz Gábor (BHSE), 8. Kisgyura István (Nagykanizsa). Nők: 1. Koncz Kriszta (BMISE), 2. Pusztai Ildikó (Szolnoki MÁV MTE), 3. Gulyás Zsuzsa (MTKVM), 4. Török Mónika (BHSE), 5. Bezerédy Anna (Csepeli, 6. Bezerédy Gyöngyi (MTK-VM), 7. Gorló Erika (Csepel), 8. Balla Csilla (Sz. MÁV MTE). — mátyus — Labdarúgó terüllti bajnokság St. Síküveggyár—1:*átfalva 2—1 (0—0). Salgótarján, 300 néző, v.: Lója I. Góllövők: Marosok (2) egyettesből, ill.: Hajdú. Egry. SE—Vác 1—1 (1—0). Vác, 500 néző, v.: Pecze. Góllövők: Deák, ill.: Cseri. Hatvan—Pásztó 7—0 (0—0). Pásztó, 600 néző, v.: Juhász. Góllövő: Hegyi (2). ^