Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-19 / 15. szám

f­incs „teli te" az iskolaszanatóriumokb­an Az iskolaszanatóriumokba, Kőszegre százötven légző­szerv­ és asztmás, Vajtára száznegyven enyhén mozgás­­sérült általános iskolás kap­hat négyhetes beutalót koedu­kált csoportokban. A gyer­mekszanatóriumok eddigi, több mint egyéves működé­sét eredményesnek ítélték az orvosok és a pedagógusok. Kiderült azonban, hogy a nem kellő tájékoztatás miatt félreértések is adódtak: a pedagógusok és a szülők egy­­része aggódott, hogy a gyer­mekek elmaradnak a tanu­lásban Ez a félelem alapta­lan, mivel mindkét helyen jól képzett pedagógusok ta­nítanak, s a kisbeutaltak nem maradtak el még a nyelvtanulásban sem. Az or­szág többi iskolájával azo­nosan már a negyedik osz­tályban elkezdődött az orosz nyelv oktatása. Továbbra sem ajánlatos az első félév­ben az elsősök, a második félévben a nyolcadikosok be­utalása, mivel az a beillesz­­kedési, illetve pályaválasztá­si időszak. Kisegítő iskolásokat nem tudnak fogadni egyik üdülő­­szanatóriumban sem, mivel nincs lehetőség gyógypedagó­giai oktatásra. Előfordult az is, hogy Vajtára nemcsak enyhén mozgássérülteket, vagy hanyag tartásúakat, ha­nem mozgásukban erősen kor­látozottakat is küldtek, hol­ott az üdülőszanatórium há­romszintes kastélyban van, ahol a kisvendégeknek ön­állóan kell közlekedniük. A terápiát nem az úszás, ha­nem a napi rendszeres in­tenzív gyógytorna jelenti. Az üdülőtől mintegy két kilo­méterre található egy meleg vizű strand, de ez csak idő­szakosan — májustól szep­temberig — használható. Azt is jó tudni, hogy a vajtai szanatórium nemcsak az eny­hén mozgássérültek gyógyí­tására alkalmas, hanem bal­eseti sérülteket is fogadhat utókezelésre. Kőszegen a szubalpesi, por­mentes levegő gyógyító hatá­sú. Az ide beutaltak rend­szeres gyógytornáztatással a helyes légzést is gyakorolják. A tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a beutalók igénylésével sincs tisztában mindenki. Mindkét szanató­riumba kizárólag csak orvo­si javaslattal juthatnak el az általános iskolások. A javas­latot az iskolaorvos, a szü­lő és a pedagógus egyaránt kezdeményezheti. A szakor­vos által kiállított javaslatok a szabadsághegyi gyermek­gyógyintézetbe (1531 Bp, Mártonhegyi u. 0.) jutnak. Felülvizsgálat után továbbít­ják a SZOT-ba, ahonnan a beutalók a szakszervezeti központokon keresztül kerül­nek el valamelyik szülő munkahelyi alapszervezeté­hez. Többen azzal sem vol­tak tisztában, hogy a négy hét csak alapbeutalás. Ha a gyermek állapota indokolja, nyolc, illetőleg maximálisan tizenkét hétre is el lehet jut­ni Kőszegre, vagy Vajtára. Nagyon fontos, hogy a je­lentkezési adatlapon a szü­lők munkahelyének megne­vezését, címét, valamint­­ rz ágazati-iparági szakszerve­zeti központot minden eset­ben teljes névvel szerepel­tessék. Ennél az üdülésnél nem feltétlenül szükséges a szülők szakszervezeti tagsá­ga. Ha a gyermek egészségi állapota indokolja a beuta­lást, ettől el lehet tekinteni. A vajtai és a kőszegi inté­zetek csak a szorgalmi idő­szakban, a tanév alatt mű­ködnek szanatóriumként, a vakációban kéthetes csopor­tokban üdülő diákokat fo­gadnak Sajnálatos, hogy a sok előny, a jó gyógyhatás elle­nére sem vált eléggé közis­mertté a gyermekszanatóriu­mi beutalás. Eddig nem minden csoportban volt tel­jes a létszám Mindkét üdü­­lőszanatóriumba még a feb­ruár 4-én induló vurnusra is lehet jelentkezni. A négyhe­tes beutaló ára mindössze 500 forint. — B. J.— Gazdaság kontra művelődés Nem elhanyagolt feladat a szociálpolitika Rászámoltak, vagy még állja? Valakitől hallottam mostanság a hétköznapi hasonlatot: „Jött a Gazdaság a maga kemény öklével, adott egy balhorgot a Kultúrának, akire kezdtek rászámolni.” Azt gondolom, hogy ez a megközelítés a lehető legegysze­rűbb, és mint ahogyan írásom címe sem re­ális, úgy azok a kissé elhamarkodott megíté­lések sem, amelyek a gazdaság és kultúra szö­vetségét szubjektív módon szétválasztják. Áll­jon itt most az ökölvívó-hasonlat reális és irreális körülményeinek összessége, méghozzá az ifjúság szempontjából. Az MSZMP „művelődéspolitikai elvei” a közművelődési törvény, s a hozzá kapcsolódó határozatok korszakos irányt mutatnak. Két­ségtelen, hogy bekövetkezett egy jó irányú szemléletváltozás, amely azonban még nem jelentkezik kellő hatással és minőséggel a hétköznapokon. Tetten érhető az a felismerés is, hogy a gazdasági fejlődés és a kultúra fejlesztése szorosan összefügg. A felismerés döntő láncszeme csak az lehet, hogy mindez kerüljön be a gyakorlati cselekvés vérkerin­gésébe. Közművelődésünk szocialista tartal­­­­mának fontos eleme, hogy ne csupán művelt­séget terjesszen, hanem valóban erkölcsöt, világnézetet, életformát alakító szerepet tölt­sön be. Foglalja magába a művelt, tudatos, közösségi ember nevelésének igényét, a ter­melés és a kultúra, a közélet és a magánélet szerves egységének megteremtésére irányuló törekvéseinket. Nem állhatok meg annál a kérdésnél, hogy a művelődést hol kell tervezni, szervezni: a munkahelyen-e, vagy azon kívül. E kérdést csak marxista alapállással szabad tisztáznunk, hisz az idevonatkozó dokumentumokból egy­értelműen kiderül: „A párt kulturális politi­kájának megvalósulása érdekében a marxis­ta erők jobb összefogására van szükség.” Mai viszonyaink között a műveltséget, a tudást nem lehet függetleníteni a munkára irányult­ságtól, hiszen egyre inkább nő a munka mű­veltség iránti igényessége. „Azt ma már tudjuk, hogy a munkahely, a termelési szervezet kí­nálja az elsődleges lehetőségeket.” A közművelődés minden területén meghatá­rozó a fiatalok részvétele. Társadalmunk épí­tésében az általános és szakmai tudás, a mű­veltség egyre nagyobb jelentőségű, amellyel az elkötelezettség és a hivatástudat is szo­rosan összefügg. Erre a feladatra nem oktat­ni, hanem nevelni kell a fiatalokat. Nagy feladat hárul ezért nem csak az üzemi KISZ- szervezetekre, de döntően az üzemek vezeté­sére is a továbbtanulás, az önképzés ösztön­ző támogatásában. Sajnos, a közművelődési intézmények kapcsolatrendszerében még nem általános a gazdasági egységekkel, üzemi KISZ-szervezetekkel az ilyen irányú együtt­működés. Az elvek tehát tisztázottak, hangoztatottak és lehetne azokat folyvást sorolni. Ám a gya­korlat ettől enyhén eltér, mintha más tenden­ciák nyernének teret, méghozzá egészségtelen tendenciák is. Hallgatom az üzem vezetőjét, amint őszin­te gondolatokkal és grafikonokkal tárja elém a helyzetet, mégpedig azt, hogy minden meg­ítélés, elismerés alapja a felfelé ívelő muta­tószám. Megértem. De akkor már vitatkozom, és vitatkoznom kell, amikor a továbbképzési tervben szereplőket olyan fiatalokkal akarja „kicseréltetni”, akik úgymond ráérnek erre, akik nem termelnek, akik csak „ott vannak” az üzemben. Vitatkoznom kell azzal a városi üzemveze­tővel is, aki elmagyarázza: üzemének nem érdeke, hogy a lakóhelyen aktív közéleti munkát végző fiatal munkás politikailag to­vább képezze magát. Ez „nála” kiesett idő csupán. Több ilyen és hasonló tapasztalat mondatta ki velem az irreálisnak ható címet írásom elején. Keresem az ösztönzést a szak­mai, politikai művelésre, a megnövekedett szabad idő célszerű és hasznos eltöltésére. Keresem ebben a vezetői felelősséget, társa­dalmi összefogást. A témával foglalkozó ér­tekezleten hallottam idézni: „Aki ma nem tud tanulni a munkától, az holnap nem tud dolgozni a tudatlanságtól!” XXX Az ifjúsági mozgalomban a közművelődés politikai nevelő munkánk szerves részévé vált, az elmúlt években jelentősebb figyelmet ka­pott. A KISZ azonban nem vállalhat át fel­adatokat a közművelődés állami és társadal­mi irányítóitól, de segítenünk, sőt szervez­nünk kell az ifjúság művelődését, a szabad idő tartalmas eltöltését. Ez a munka alapve­tően mozgalmi jellegű, amelyben feladataink egy részét a szervezeti élet keretein belül, más részét kezdeményezően, a társszervekkel, művelődési intézményekkel közösen hajtjuk végre. Sajnos az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem alakult ki máig sem a művelődési intézmények és a KISZ-szervezetek együtt­működésének megfelelő, korszerű gyakorlata. Lassú az a változás, amely megújulást jelen­tene a művelődési házak életében, tevékeny­ségében, és itt elsősorban az új formák kia­lakítására való törekvésekre gondolok. Hadd említsem például a disco hosszú idő óta folyó egy színvonalú, sekélyes, önmagáért való ren­dezéseit. Továbbra is lassú az előrelépés a lakóterü­leteken, a községekben. Sokan úgy fogalmaz­nak, hogy a falu és a benne élő emberek életszínvonalának emelkedése folytán, nem igény a közösségi művelődés, kulturált szó­rakozás. A társközségek bezárt, mozitól meg­fosztott művelődési házaiban ez méginkább igaz. Ezekben a gondokban a KISZ kezdemé­nyezőkészsége kevés! A párt ifjúságpolitikai állásfoglalása alapján — még 1972-ben — a művelődési otthonok vezetőinek országos ta­nácskozásán fogalmazódott meg, hogy ezek az intézmények tartalmilag és nevelési cél­jai, formái tekintetében váljanak az ifjúság otthonaivá. Ennyi esztendő eltelte után sem beszélhetünk általános megvalósulásról. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a szabad idő megnövekedése, önmagában nem jelenti a művelődés igényszintjének emelkedését. Az átlagosnál kevesebb szabad idővel rendelkező fiatalok — ingázók, mezőgazdaságban dolgo­zók, vállalkozók — számára rendezett kul­turális programok még gondosabb előkészítést és kidolgozottságot igényelnek. A K­ISZ közművelődési tevékenységének színtere az alapszervezet, de társadalmi mé­retekben fogalmazva: az elsődleges közössé­gekben — kiscsoportok, klubok, brigádok stb. — de a közművelődés minden területén meg­határozó a fiatalok részvétele. De vajon ez a részvétel milyen gondokkal terhes? A közös munka hiányjeleivel! Ismerik-e vajon a művelődési intézmények a KISZ köz­­művelődési törekvéseit, céljait, sajátos moz­galmait, akcióit? Dönthet-e a tartalmi előre­lépésben a „hegy és Mohamed” kérdése? Va­jon nem a szakemberek hiányával bomlik fel sok öntevékeny csoport, vagy jobb híján kezd művészeti „partizánmunkát”? Miért csak papíron léteznek a társadalmi vezetősé­gek? Nem sorolom teljességig a kérdéseket. Nem célom a tagadott labdaadogatás feleleveníté­se. De őszintén vallom hogy egyetlen igazi tartalék ma a közművelődésben: a tervszerű, tudatos, egymást elfogadó társadalmi munka­­megosztás. E tartalék feltárása nem igényel anyagi befektetést, százezrekbe kerülő beru­házásokat. Ám igényli egy korszerű szemlélet gyorsabb térhódítását! Minden területi egy­ségben, üzemben, tsz-ben, iskolában, intéz­ményben önállóan kell nagyító alá venni az együttműködés feltételeit, lehetőségeit, mód­szereit. A másik fontos feltétel alapja pedig a te­hetséges, tenni akaró és tudó fiatalok iránti bizalom olyan formán, hogy kapjanak intéz­ményvezetői, csoportvezetői megbízatásokat. Ezen fiatalok képzése viszont ne jelentsen gondot. Ne jelentsen gondot a rendszeres, pél­damutató, türelmes foglalkozás, annak érde­kében, hogy ezek a fiatalok megszerezve a pályát, a hivatást, szerezzenek szakmai képe­sítést. Számítson fontos tényezőnek a helyi sajá­tosság és lehetőség. Tudni kell meghatározni, hogy mely részterületen, mivel érdemes fog­lalkozni, s erre az együttműködési formák közül melyek a legjobbak, az eredményt ho­zók. De ne illesse felületes, szubjektív bírá­lat a bátran kísérletezőket. Ne legyen sikkes azért kritizálni, hogy a közművelődés ezáltal váljon társadalmivá. XXX íme: nem lett kiütéses győzelem. Nem „szá­moltak rá” a kultúrára, padlóra sem került. A balhorgot is csak némelyek látták. De a mérkőzés menetei folytatódnak. Ha kérdeznek az esélyek felől csak azt tudom: a munka­morál, a lelkiismeretesség, az önzetlenség, az igényesség, a hivatástudat, az elkötelezettség, a bátor kiállás a tudatosan megszerzett esz­méinkért és korrekt emberi kapcsolatok be­folyásolják a mérkőzés állását. „Kiműveletlen főknek ezek nem sajátosságai!" Demus Iván, a KISZ Balassagyarmat járási bizottságának titkára. (Az ifjúsági művelődés helyzete nemcsak a KISZ-ben időszerű és gyakori téma, ezért a fentebbi írást vitaindító szándékkal adtuk köz­re. Várjuk azok hozzászólásait, akik úgy ér­zik, van mondanivalójuk a fiatalok művelő­désével, kulturálódásával kapcsolatban!) A BRG salgótarjáni gyáregységében kubai megrendelésre huszonöt pár telef­on­vonal-hos­­­szabbító berendezés készül, mely I­RH-rádiótelefornal van összekapcsolva. A hosszabbító­berendezés hatótávolsága kétszáz kilométer, melyet e nőnap végéig szállítanak a vevőknek. Javítanivaló mégis akad A jelenlegi gazdasági hely­zetben növekvő jelentősége van a dolgozók élet- és munka­­körülményeinek javítását szol­gáló tevékenységnek. Ezért volt fontos a Salgótarjáni Já­rási-városi Népi Ellenőrzési Bi­zottság azon vizsgálata, amely azt taglalja, mennyire vállal­nak részt a munkaadók e fel­adat megoldásából, mik az alapvető lehetőségeik és ho­gyan használják a rendelkezé­sükre álló eszközöket. Elsődleges megállapítás, hogy a szociális körülmények javí­tása nem elhanyagolt feladat a vizsgált üzemekben, gyárak­ban, mégis akad néhány hiá­nyosság. Ösztönző bérezési rendszerként a teljesítmény­bérezés különböző formáit al­kalmazzák. Az új szabályzó rendszer a korábbinál nagyobb lehetőséget biztosít a részese­­sedési alap ösztönzőbb fel­­használására, ám­ a keresetek alacsony hányada származik ebből a forrásból. Nagy könnyebbséget jelent a dolgozóknak, hogy számos helyen az öltözők, fürdők ál­lapota most már megfelel a kívánalmaknak, s például a szénbányáknál, az ötvözetgyár­ban, a volánnál és a város­gazdálkodási üzemnél új, úgy­nevezett fekete-fehér öltözőt alakítottak ki. A vízműnél és a volánnál lakókocsik beállí­tásával teremtettek kedvező körülményeket, ugyanakkor a KARANCSHÚS-nál és a ho­­mokterenyei tsz-nél van mit tenni a zsúfoltság enyhítésére. A munkavédelmi oktatás a legelhanyagoltabb terület. Itt a legtöbb a tennivaló, hiszen nőtt az üzemi balesetek szá­ma, s ezzel romlott a táppén­zes helyzet. Emellett a szén­bányáknál, a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemekben és a KA­RANCSHÚS-nál az üzemegész­ségügyi ellátás személyi és tárgyi feltételei sem kielégí­­tőek. Az üzemi étkeztetés meg­felelő színvonalú, éppen ezért meglepő, hogy a dolgozóknak csak 10—20 százaléka veszi igénybe. Ott viszont, ahol a feltételek még nem értek meg, az igény erőteljesen jelentke­zik. A vizsgálat egyértelmű meg­állapítása, hogy a dolgozók gyermekeinek elhelyezése meg­oldott. Az óvodák, bölcsődék fejlesztéséhez a gazdálkodó szervek is hozzájárulnak, mint például a nagybátonyi haris­nyagyár, a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregysége, a nagy­­bárkányi termelőszövetkezet. A lakáshoz jutás lehetőségét is több forrás biztosítja, hi­szen az üzemek, gyárak vevő­kijelölési jogot vásárolnak, kölcsönöket és különféle tá­mogatásokat adnak. A tapasz­talat mégis az, hogy szüksé­ges a lehetőségek bővítése: közvetlen pénzbeli, természet­beni juttatásokkal, lakásépí­tés saját erőből, vagy más üzemekkel kooperálva. A tá­mogatások bővítése elsősorban a rendelkezésre álló erőforrá­sok átcsoportosítását követeli meg. A nehezebb gazdasági hely­zet egyre inkább arra ösztön­zi a gazdálkodó egységeket, hogy már a tervezés idősza­kában keressék azokat a for­mákat és eszközöket, amelyek lehetővé teszik az eddig elért eredmények megtartását. Új­szerű követelmény, hogy ész­szerűbben gazdálkodjanak a szociálpolitikai célok megvaló­sításához rendelkezésre álló eszközökkel. A középtávú és éves tervek ugyan tartalmaz­zák az elképzeléseket, ám ke­vésbé tűnik ki az eddig meg­­valósítottakra való épülés, a folyamatosság. Még nem vált általánossá az alternatív gaz­dasági tervezéshez igazodó, több variációs szociális terve­zés. A célkitűzések megfo­galmazásához az üzemek több­ségénél nem kapcsolódnak gazdaságossági számítások. Teret hódít az a szemlélet,­ hogy a vállalatok, szövetke­zetek nem zárt egységek, így környezetüknek társadalompo­litikai szempontból fontos sze­repet játszó gazdái is. A he­lyi tanácsokkal kötött együtt­működési szerződések azt jel­zik, hogy növekvő szerepük van a települések lakosság­­megtartó képességének növe­lésében. A vállalatok, üzemek veze­tői a vizsgálat megállapításait elfogadták, a javaslatokat re­álisnak tartották, s a változ­tatáshoz szükséges intézkedé­seket meg is tették, illetve fo­lyamatosan kidolgozzák. Herboly György népi ellenőr A sugárzó fűtés előnyei A szakértők kétféle, sugár­zó és konvekciós (valamely közvetítő által ható) fűtést ismernek. A sugárzó fűtés a levegőt nem melegíti, csak a sugárzás útjába eső tárgyat vagy testet hevíti. A hagyo­mányos konvekciós fűtés vi­szont a fűtőtesten keresztül áramló levegőt melegíti (ilyen a hagyományos radiátor is). Az embernek a sugárzó fűtés a kellemesebb. Így már sok­felé fűtenek padlókat, oldal­falakat, mennyezeteket. Ki­próbált változata az ipari csarnokokban használatos, su­gárzó ernyő: több négyzetmé­teres nagyságú acéllapban ke­ringő forró gőz. Tulajdonkép­pen a sugárzó fűtés előnyeit hasznosítják az egyre inkább terjedő lapradiátorok is. A lapradiátor konstrukciója olyan, hogy a fűtővízzel érint­kező legmelegebb felület jó része (egysoros radiátornál a felület fele) a fűtendő helyi­séggel szemben helyezkedik el. Ez jelentős mértékben fokoz­za a hőérzetet. De még két­soros lapradiátor esetén is kedvezőbb a sugárzásos hő hányada — azonos fűtő víz­hőmérsékletet feltételezve — a bordás radiátorhoz képest. Egy angol szabadalom alap­ján egyes helyiségek falait úgynevezett fűtőelemekkel permetezik vagy festik be. A speciális anyag az áramkörbe kapcsolva melegít, azonban sohasem annyira forróra, hogy bárki ne tudná nyugodtan kézzel megérinteni. A hőt su­gárzó különleges festékbevo­natot alumínium fóliaszala­gok kötik össze a villamos vezetékkel. E megoldásnál egy helyiségben elég egy fűtött fal. Ma már a tapétafűtés is kezd elterjedni. Ellenállá­sokkal átszőtt tapétát ragasz­tanak a falakra, vagy a mennyezetre. A fűtésnek ez a módja gazdaságos, higiénikus, a tapéta könnyen tisztítható, lemosható. Évente néhány milliméterrel magasabbak az eszkimók Az alacsony termetű eszki­mók átlagmagassága évszá­zadokon át alig változott, az utóbbi években azonban át­lag két-három millimétert nő­nek. Az alacsony termet állí­tólag egyhangú táplálkozás következménye: eddig főleg tejet és szárított rénszarvas­húst fogyasztottak. Az utób­bi 10 év folyamán azonban étrendjük, változatosabb, va­lamennyivel gazdagabb lett, ennek következtében kezdtek, ha nem is sokat, nőmi az esz­kimók- I NÓGRÁD - 1983. január 19., szerda 5

Next