Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-03 / 1. szám

Új életet? Az első napon nem­ rótt olyan tolongás a buszmegállók­ban, járdákon, mint a szokvá­nyos hétköznapokon. Igaz, ez a „hétköznap" vasárnap volt és munkanap. Pedig az élet bein­dult, pontosabban folytatódott. Felbőgtek a motorok, olvasztot­tak a kemencék, omlott a szén, nyitottak az üzletek, látszólag nem is változott semmi. Az óév búcsúztatásakor mintha keve­sebbszer mondtuk volna: új életet kezdünk, pedig tudtuk, ha nem is újat, kicsit mást, hiszen több­ször elhangzott a mondat, nyolcvanhárom keményebb lesz. Most, sokszori fogadkozásunk­nak kell keménynek és igaznak lennie. A külső hatások szo­rításán, a belső gondokon csak­is mindennapos, szorgos tevé­kenységgel vagyunk képesek vál­toztatni. A kesergés mit sem segít Ha a hibát más munkájában keressük, időt vesztünk. Példa millió van arra, ha gond van, össze tudunk fogni. Magunkért tesszük: azért, hogy amit eddig elértünk megtartsuk, ahol lehet javítsunk. Nem csupán fentről le­het megállapítani, hogy van még úgynevezett belső tartalé­kunk, erőnk és ötletünk. A hol­napunkat már a ma meghatá­rozza. Ma eldöntendő mit hasz­nálunk fel. Új életet kezdünk. Talán szo­katlan lesz a mondat, mert ed­dig mosolyogtunk rajta. Most magunkat is rá kell kényszeríte­ni, hogy komolyabban vegyük. Nem lehet a csodára várni, és másokra, hogy kézlegyintve, a mindig volt valahogy magatar­tással kezdjük a napokat. A kö­zömbösség: magunk feletti ítélet. Hiszen rajtunk is múlik, az egyes személyen, mit teszünk máskép­pen mint eddig, s ettől mi vál­tozik. Többet, jobban és oko­sabban. Nem jelszó, alapvető kötelesség ez. Saját magunkkal szemben, így a közösséggel szem­ben is. „Ez a mi dolgunk, és nem is kevés.” Ha tesszük, talán nem is kell majd így illetni ezen esz­tendőt: nyolcvanhárom kemény év volt, z. á. Átmeneti lakások hatmillióért ÍGY GYORSABB ÉS KÉNYELMESEBB A Salgótarjáni Ingatlanke­zelő Vállalat a napokban húsz úgynevezett átmeneti lakással gyarapodott. A Baglyasalján felépített egy-másfél szobás, komfortos lakások hagyomá­nyos fűtésűek, a meleg vizet bojler szolgáltatja bennük. Az épületeket úgy alakították ki, hogy teherautókkal is jól meg­közelíthetők legyenek, könnyű legyen a ki- és beköltözés. A lakásokat ugyanis arra kíván­ja felhasználni a vállalat, hogy ide költöztesse azon bérlőit, akiknek otthonában nagyobb mérvű felújítási, át­alakítási tennivalók akadnak. Mind a lakóknak, mind a vállalatnak kényelmesebb így, s ráadásul az üres lakrészek­ben sokkal gyorsabban, haté­konyabban végezhetik el a szükséges munkákat. Az első lakók az átmeneti otthonok­ba az év elején költöznek be. TEFLONBEVONATÚ ACÉLEDÉNYEK Korszerű, szép edények gyártását kezdték meg a Bonyhádi Zománcárugyár­­ban. Az újdonságok sorába tartoznak a kemény, teflonbe­vonatú acél főzőedények, ame­lyek az amerikai Du-Pont cég­gel kötött szerződés alapján készülnek. Nálunk eddig csak teflonbevonatú alumínium edényekkel találkozhattak a vásárlók. A teflon 2 jelű, 22 és 26 cm-es pároló, szeletsü­tő tálakból ez évben három­­százezer hagyja el a gyárat. Később tejforraló edény és omlettsütő gyártását is ter­vezik ugyanilyen bevonattal. A bonyhádi üzem másik új­donsága a domborított edény. Ezekből az új esztendő első negyedében, többféle méret­ben, mintegy húszezret készí­tenek. Az edények hengeres palástja domborított, azaz görbe vonalú, előnyük, hogy bennük a pára főzés közben visszacsapódik az étel felüle­tére. NÓGRÁD Dolgoztak a szénbányászok A szénbányászok országszer­te munkával búcsúztak az óévtől. Pénteken mind a nyolc bányavállalatnál egyharmados műszakot szerveztek. Átlago­san ez volt az 1982-ben ter­meléssel töltött 18. pihenőnap­­juk. A távolabbi vidékeken lakók helyett azok a helybeli­ek szálltak le, akiknek a hé­ten délutános vagy éjszakai beosztásuk volt, így a nyolc óra alatt több mint 40 ezer tonna szenet küldtek felszín­re. Ezzel­­ a még nem vég­legesített adatok szerint 80— 90 ezer tonnával teljesítették túl azt a 26 millió tonnát, amit a népgazdaság 1982-re kért tő­lük. A borsodiakat kivéve, akik a nagy erőfeszítések elle­nére sem tudták pótolni az elemi károk okozta kiesést, minden bányavállalat túltel­jesítette tervét. Élen az orosz­lányiak és a mátraaljaiak jár­nak. Az előbbiek 70 ezer, az utóbbiak 150 ezer tonnával tetézték meg előirányzatukat; ez a mennyiség mindkét he­lyen egyformán tervük 2 szá­zalékos túlteljesítését jelenti. Őket a veszprémiek, a me­csekiek és a nógrádiak köve­tik. A többlettermelés értékét növeli, hogy némileg javult az 1981. évihez és az 19í­2-es terv­hez képest a szén fűtőértéke. (MTI) Madármarasztaló tél Költöző madaraink egy részét az eddigi enyhe tél nem kész­tette távozásra. Bíbicekből több mint ezer tanyázik a pusztaszeri tájvédelmi körzetben, a délalföl­di vadvizek mértén. A bóbitás szárnyasok egyébként az olasz tengerparton szoktak áttelelni. Ki­sebb számban visszamaradtak szürke gémek is, a hetekkel ez­előtt érkezett, és még türelmesen időző, a zöld vetéseken legelésző radlibák száma pedig meghalad­ja az ötezret. Az Észak-Európából érkezett sirályok egyelőre szin­tén jól érzik itt magukat. Az Al­föld déli részén még nem fagy­tak le a pávák, sőt a kisebb csa­tornák sem, így a madarak hoz­zájutnak a számukra szükséges vízhez és táplálékhoz, s ez át­menetibe­n itt marasztalja a dél­alföldi természetvédelmi területe­ken megpihenő szárnyas vendé­geket. A beteg véleménye is alakíthat a körülményeken Érdekes és hasznos az a kez­deményezés a Madzsar Jó­zsef megyei kórházban, mi­szerint időről időre megkér­dezik a betegek véleményét a gyógyítás körülményeiről. A mintegy ötszáz kiosztott kér­dőívről a különböző osztályok képet kapnak arról, milyen dolgokon kellene változtatni, hogy megkönnyítsék a bete­gek kényszerű kórházi életét. A legutóbbi két felmérés má­ris jelezte, hogy szükséges a betegek véleményét ismerni, könnyebben megy így a mun­ka alakítása. Már elenyésző a panasz a gyógyító munkára, az egészségügyiek magatartá­sára. A korábbiakhoz képest most már csak két dolog mi­att zsörtölődnek kis számban a beutaltak, s ez az étel mi­nősége és a tisztaság. Ritkábban szólt a segélykérő telefon Kevés dolguk volt a men­tőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek az óév utolsó napján. Az előző évekhez ké­pest ritkábban csengett a te­lefon az ügyeletek íróasztala­in. A mentőszolgálatnak a szilveszter esti televízióműsor ideje alatt jóformán semmi dolga nem akadt, s az éjsza­ka hátralevő részében is csak néhány, a pohár fenekére mé­lyebben néző embert kellett segítségben részesíteni. Szilveszter napján az ország egész területén összesen két halálos, 12 súlyos és 8 kön­­­nyebb sérüléssel végződött közlekedési baleset volt. A tavalyi, tavalyelőtti adatokhoz képest ez is alacsonyabb. Mindkét halálos baleset Pest megyében történt. Alsónémedi külterületén az­ 5-ös főúton Zutka Ferenc 42 éves betaní­tott munkás, helyi lakos sze­mélygépkocsijával az úttest­ről kisodródott, fának ütkö­zött és a helyszínen meghalt. Részleteiben még nem telje­sen tisztázott baleset volt Kiskunlacháza külterületén, ahol a közúton egy személy­­gépkocsi áthajtott az úttesten ittas állapotban fekvő Ga­­lacz Ferenc 54 éves éjjeliőr, helyi lakoson, aki a kórházba szállítás után meghalt. A bal­eset okát és körülményeit a rendőrség szakértők bevoná­sával vizsgálja. Naptár 1983. január 3., hétfő. Genovéva napja. A Nap kel 7.32 — nyug­szik 16.05 órakor. A Hold kel 21.10 — nyugszik 10.36 órakor. Hatvan évvel ezelőtt, 1923. január 3-án született, és 21 éves korában, 1944. december 24-én Sopronkőhidán halt mártírhalált Kreutz Róbert vasmunkás, a kommunista if­júsági mozgalom kiváló har­cosa. BU­DAPESTEN FIÚ. VIDÉKEN KISLÁNY AZ IDEI ÁR­ BÉBI Újév hajnalán — 0 és 1 óra között — 14 gyermek szüle­tett az országban: két fiú a fővárosban, 6 fiú és 6 kislány vidéken. Az Állami Biztosítónál a sorsolás Sztojka Jánosnak és Dremák Zsuzsannának ked­vezett, ők kapták újév regge­lén a biztosító 20 ezer forin­tos életbiztosítási ajándékköt­vényét. Sztojka János — no­ha a budapesti Baross utcai klinikán született — vidéki la­kos lesz, szülei Kiskunlachá­­zán élnek. A vidéki ÁB-bébi — Dremák Zsuzsanna, akinek szülei rédei lakosok — az oroszlányi kórház szülészetén látta meg a napvilágot. — Elmentek a hó után. És szilveszter napján vissza is érkeztek a csehszlovákiai Va­­laskából, azok a diákok, szü­lők és tanárok, akik egy nagy­szerűen sikerült ötnapos sítú­rán vettek részt. A közel har­minc fő a salgótarjáni Gaga­rin Általános Iskolánál „ér­dekelt”, oktatójuk is innen ke­rült ki, Vertich Tamás szak­tanár személyében. Heggel köd Várható i­ hőjárás az ország te­rületére, ma estáig: Nyugat felől lassan fölszakado­zik a felhőzet, és inkább hózápo­rok­ fordulnak elő. Reggel több­felé lesz köd. A szél napközben időnként megélénkül. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet hétfőn 1 és 6 fok között valószínű. Lottónyeremények Az 53. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 12, 36, 40, 55, 68. A december havi tárgynye­­remény-sorsoláson az 51. hét szelvényei vesznek részt. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 53. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 147 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 58 915 — forint. 3 találata 9 562 fogadónak volt, nyereményük egyenként 453 — forint. A 2 találatos szelvények száma 224 709 db, ezekre egyenként 24 — forintot fizet­nek. KIFIZETTÉK A TOTÓNYEREMÉNYEKET A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Budapesten, illetve Pá­pán kifizették az 51. heti 2 darab 13 plusz 1 találatos to­tószelvény nyereményét. A szerencsés nyertesek a telita­­lálatos szel­vényekre egyen­ként egymillió 363 ezer 263 forintot kaptak. — Útban az önállóság felé. Tegnap az ELZETT Művek Zár- és Lakatgyárának szé­­csényi egységében munkás­gyűlést tartottak, ahol is az elmúlt év rövid értékelése után, Róka Miklós gyáregy­ségvezető, az új év főbb ten­nivalóit ismertette a hétszáz­ötven fős kollektíva előtt. Utalt arra, hogy az üzem ön­álló gyárrá való fejlesztése most már mindennapos fel­adat. Megvan a biztosíték ar­ra, hogy az ehhez kapcsolódó feladatokat időben végrehajt­ja a gyáregység. Bujákon háromlakásos szolgálati ház építése a befejezéshez közeledik. A külső mun­kák közül csak a járdaépítés hiányzik, a garázsok is rendben vannak. A mielőbbi be­fejezés érdekében helyi alválalk­ozók is részt vesznek a munkában, hogy az új esztendő első napjaiban a két pedagóguscsalád és a körzeti rendőr is beköltözhessen, új ott­honukba. Sítanfolyamok A Béta sportszervezői és oktatói munkaközösség 1983. január 2-től hétvégi és egy­hetes sítanfolyamokat indít kezdők és haladók számára Csehszlovákia hegyei közt. A tanfolyamok költsége: 1960 és 4600 forint között van. Há­rom helyszín között válogat­hatnak a jelentkezők. A Ma­­gas-Tátrában (Tátrán­ska Po­­lianka) és a Nagy-Bátrában (Remata) turistaházben, míg Chopokon (Jasna) a Hotel Liptovban, illetve magánhá­zaknál szállásolják el őket. Felvilágosítás és jelentkezés: a Béta munkaközösségben Bu­dapesten, I., Hunyadi u. 11. szám alatt, vagy a 389-538, 463-064, 151-598-as telefonon. Gyermekszál Elmúlt a karácsony, a szil­veszter, vége a téli szünetnek Eddig többnyire csak felnőt­tektől hallottunk véleményt, megjegyzést, s íme a gyerme­keknek­ is van­­ mondaniva­lójuk. — Anyu beigli-, apu alko­hol-, én pedig tv-mérgezést kaptam. — Milyen volt a téli szü­net? — Rövid és fekete! — Az apukám azt mondta az anyukámnak, hogy olyan lesz az újév, mint a nagyma­ma. Egyre betegebb és egyre többe kerül nekünk. — Ahhoz elég rövid volt a szünet, hogy igazán kipihen­jem magam, ahhoz meg elég hosszú, hogy mindent elfelejt­sek, am­it az iskolában tanul­tunk. (szenográdi) Tűz az erkélyen Január 1-én 0.30 órakor a salgótarjáni Palócz Imre tér 1. szám alatt, a garzonház 12. emeletén tűz ütött ki az er­kélyen. Mitől, mitől nem, tü­zet lógtak a balkonon tárolt festékek és élelmiszerek. A lángokat maguk a lakók meg­fékezték még mielőtt jelentő­sebb kár keletkezett volna. A tűzeset okát, körülményeit a tűzoltóság a rendőrség bevo­násával vizsgálja. Petőfire emlékezett a szülőváros Petőfi Sándorra emlékezett december 31-én a szülőváros, Kiskörös. A költő születésé­nek 160. évfordulója alkalmá­ból megrendezték a hagyomá­nyos fáklyás felvonulást és emlékünnepséget, melyen Len­cse László, a Petőfi Iroda­lmi Múzeum osztályveze­ője mon­dott ünnepi beszédet. Az ün­nepség résztvevői koszorút helyeztek el a Petőfi-szobor talapzatán és a város központ­jában lévő szülőházon. Az emlékmúzeum melletti kiállítóteremben bemutató nyílt a költőnek idehaza és külföldön kiadott könyveiből, illetve a műveket illusztráló rajzokból. A kiállítást, amely március 15-ig látható, Bíró Zoltán, a Petőfi Irodalmi Mú­zeum főigazgatója nyitotta meg. — Tanácsi forradónapok. Ki­jelölték a Salgótarjáni városi Tanács tisztségviselőinek ja­nuári fogadónapját. Eszerint 5-én dr. Hegedűs Károly vb­­titkár, 12-én Kugel Tiborné elnökhelyettes, 25-án dr. Szitt­­ner András tanácselnök fo­gadja az állampolgárokat. Anyagtakarátasági pályázat Az ésszerű anyagtakarékos­­­ság megvalósítására pályáza­tot hirdet az Ipari Miniszté­rium több más minisztérium­mal, országos hatáskörű szerv­vel és az MTESZ-szel közösen. A pályázat a kormányprog­ramhoz kapcsolódva a gazda­ságosabb anyagfelhasználást, a fajlagos anyagmegtakarí­­tást eredményező termékszer­kezet-korszerűsítést, a gyárt­mányok és a technológiák korszerűsítését szolgálja. Cél­ja széles körű társadalmi moz­galom kibontakoztatása, az anyagtakarékos szemlélet el­terjesztésének elősegítése. A pályázaton részt vehet minden belföldi természetes vagy jo­gi személy, alkotó kollektíva. A pályaművek díjazására és jutalmazására több mint 1 millió forint áll rendelkezés­re. Az első díj 30 ezer forint, amelyből a bíráló bizottság maximum tízet ad ki. A pá­lyázat beküldési határideje 1983. június 15. A részletes kiírás az MTESZ szakmai ko­ordinációs titkárságán találha­tó, illetve postán igényelhető. Sértés a síneken Leesett a vasutas! Súlyos vasúti baleset hely­színe volt december 30-án 17.05 órakor a salgótarjáni külső pályaudvar. A menet­rend szerint Hatvan felé in­duló vonat — már mozgó — szerelvényére ugrott fel Már­ton Sándor 27 éves kishartyá­­ni illetőségű MÁV-dolgozó. Csak néhány pillanatig tu­dott kapaszkodni, majd rész­ben a sínre zuhant. A baleset következtében súlyos, életve­szélyes állapotban szállítot­ták kórházba, ahol műtétet kellett rajta végrehajtani. A­ baleset körülményeit vizsgál­ják. Halálos baleset Az óév utolsó előtti napján 19.30 órakor baleset történt Kőszeg belterületén. Zima Zoltán csővári illetőségű gép­kocsivezető személygépkocsi­jával hajtott keresztül a köz­ségen. A 20 éves fiatalember az úttesten járművével elütöt­te Kiss János 8­ esztendős helybeli nyugdíjast, aki gyalo­gosan közlekedett. Az idős ember sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. A baleset okát, körülményeit vizsgálják. VOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt '46 Arád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztőt GOTYAF GYULA. Szerkesztőségi Salgótarján, Palóc* Lire tér •. Telefon: 10-97T Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadta a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatalt Salgótarján Palóc? Imii tp* <*. felelőn: *2 2-542. Telex: 229 109 I»ár»vivi-zárn• ili­ Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető­ * helyi postahivatalokban é* * kézbesítőknél Előfizetési díj egy nőnapra 34 forint, negyedévre Illó forint, egy évre á0Q forint. Elöállilja; a Nóg­r­ád megyei Nyomdaipari Vállalat, il­l salgótatlan. Palóca Imre tér 1, Pf.; »6. felelős vezetői Ut-NLiMLN CIABOK igazgató. Indexszám: 25 U12 HU ISSN 1­153-1558

Next