Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-01 / 26. szám

Fogadónapok A városi tanács tisztségvi­selői februárban az alábbi időpontokban tartják fogadó­napjukat: dr. Hegeddűs Ká­roly vb. titkár 2-án, Kugel Tiborné elnökhelyettes 9-én, Morvai Ernő általános elnök­­helyettes 16-án, dr. Szittner András tanácselnök 23-án. Szemé­?! változás Hétfőn ülésezett a Salgó­tarjáni Vasöntöde és Tűzhely­gyár pártbizottsága. A testü­let megtárgyalta a gyár el­múlt évi termelési, gazdálko­dási tapasztalatait és megha­tározta az idei feladatokat. Ezután a pártbizottság elfo­gadta 1983. évi munkatervét. Végezetül személyi kérdésben döntött. Szabados Lászlót, a pártbizottság titkárát munká­ja elismerése mellett, felsőfo­kú politikai tanulmányai mi­att felmentették tisztségéből és a pártbizottság új titkárá­nak Podos Gyulát megválasz­totta. Két­ művész — két arca Kettős szerepben, ponto­sabban két alkalommal talál­kozhattak a nézők hétfőn dél­után Oszter Sándor és Dévai Nagy Kamilla előadóművé­szekkel Salgótarjánban. A József Attila megyei­ vá­rosi Művelődési Központ szín­padán először általános isko­lás tanulóknak tolmácsolták Exupéri: „A kis herceg” cí­mű nagy sikerű művét. Ez a bemutató egyben az intéz­mény „Iskolaszínház” soroza­tának nyitó rendezvénye volt. Hétfőn 18 órától felnőtt kö­zönség előtt léptek pódiumra a népszerű művészek, a mű­velődési központ klubhelyisé­gében. Önálló előadóestjükön szerkesztett műsorral szerepel­tek „Ballada az elkényeztetett ifjúságról” címmel. Felvételi színész és dramaturg szakra A Színház- és Filmművésze­ti Főiskola felvételt hirdet az 1983—84-es tanévre, színész és dramaturg szakra. A nap­pali tagozaton négyéves ta­nulmányi idővel induló szí­nész és dramaturg szakra érettségizett, vagy az 1982— 83-as tanévben érettségiző fiatalok jelentkezhetnek. (A művészeti főiskolákra jelentke­zők az érvényes rendelkezések értelmében egyidejűleg egy másik egyetemre vagy főisko­lára is jelentkezhetnek.) Há­roméves tanulmányi idővel — esti oktatás keretében —ope­rett-musical tanfolyam is in­dul. Erre azok jelentkezhet­nek, akik megfelelő ének­hanggal, tánckészséggel és szí­nészi adottsággal rendelkez­nek, s munkájuk mellett vál­lalkoznak a tanulásra. A jelentkezés határideje: 1983. március 31. Cím: Szín­ház- és Filmművészeti Főis­kola, tanulmányi osztály 1088 Budapest, Vas utca 2/c. Halálos baleset Hétfőn a Nyugati pályaud­varon egy személyvonat ha­lálra gázolta Vinnai János 19 éves nagyhalászi lakost. A baleset körülményeinek tisz­tázására a rendőrség szakér­tő bevonásával vizsgálatot indított. * A hét végén az ország te­rületén összesen 54 sérü­léses közúti közlekedési baleset történt. A balesetet szenve­dettek közül 27-en súlyosan,­­27-en pedig könnyen sérül­tek meg. NOGRAD Napirenden a mezőgazdasági gépesítés Kutatási és fejlesztési tanácskozás Gödöllőn A Magyar Tudományos Akadémia és a Mezőgazdasá­gi és Élelmezési Minisztérium műszaki bizottsága kétnapos kutatási és fejlesztési tanács­kozása kezdődik ma a gödöllői agrártudományi egyetemen. A mezőgazdaság gépesítésével és annak fejlesztési lehetőségei­vel nyolc szekcióban több száz agrár-műszaki szakember fog­lalkozik előadások, viták és konzultációk keretében. Mi­vel a szervezők, gödöllői ag­rártudományi egyetem, a MÉM műszaki intézet, a Me­zőgépfejlesztő intézet és­ az erdészeti tudományos intézet sorában a mezőgazdasági mér­nökök nemzetközi bizottsága (CIGR) is képviselteti magát, több külföldi résztvevő talál­ható az előadók és az érdek­lődők között. Nógrádot a me­gyei tanács és a TESZÖV gé­pészeti szakemberein kívül számos nagyüzem gépészmér­nökei is képviselik az immár hagyományosnak mondható kétnapos tanácskozáson, Francia kávéházban Madáchb­ól A Madách-év kapcsán a nagy íróról nemcsak ország­határainkon belül, de világ­szerte megemlékeznek. A kö­zelmúltban a Magyar Nyelv és Kultúra franciaországi ba­ráti köre meghívta Nyéki La­jos egyetemi tanárt Madách Imre: Az ember tragédiája mai szemmel című előadásá­ra. Az irodalmárok, Madách­­rajongók összejövetelére Pá­rizsban, a Zimmer Chatelet kávéház második emeleti kü­löntermében került sor. Berceli „bizonyítvány” Közművelődési eredmények — számokban Elkészítette elmúlt évi tevé­kenységének számvetését a berceli művelődési ház. Esze­rint az intézményben tavaly közel huszonötezer ember for­dult meg a különböző rendez­vényeken, kiscsoportos foglal­kozásokon. A 82/83-as tanév kezdete óta három iskolai osz­tály elhelyezéséről is gondos­kodnia kell a kultúrotthonnak, melynek nagyterme délelőt­tönként tornateremként funk­cionál. A berceli TIT-csoport tagjai — különböző helyszíne­ken — kereken hetven elő­adást tartottak, s ezekre ös­­­szesen 4078 fő volt kíváncsi. Az elmúlt évben fejeződött be egy KRESZ- és egy szabó­varró tanfolyam a művelődési házban, míg a jelenleg is mű­ködő kiscsoportok száma egy tucat. Ezekben a szakkörök­ben, klubokban mintegy két­százan tevékenykednek rend­szeresen. A berceli művelődési ház úgynevezett „nagytermi” ren­dezvényei között óvodásoktól a nyugdíjasokig minden kor­osztály megtalálta a érdeklő­désének megfelelő programot. Az elmúlt évben felújított együttműködési szerződések alapján az ipari műszergyár berceli gyáregysége és a ber­celi Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet húsz-húsz ezer fo­rinttal biztosította az intéz­mény fenntartását a Munká­cs Védőruházati Szövetkezet berceli gyáregysége pedig egy kommunista szombaton vég­zett munka közel hétezer fo­rint ellenértékét fizette be tá­mogatásként, a fenntartó ta­nács számlájára. További 10 ezer forintos anyagi erőforrást jelentett a Nógrád megyei Tanács művelődési osztálya által kiírt „Korszerű műve­lődés­” pályázat „díja”, melyet a berceli művelődési ház gyermekfoglalkozások színvo­nalának emelésére használt fel. Félidőben a tanév Félidejéhez érkezett a tan­év az általános iskolákban és a középfokú intézmények­ben: ezekben a napokban ér­tékelik a pedagógusok diák­jaik eddigi munkáját, s pén­teken több mint másfél mil­lió tanuló kapja kézhez or­szágszerte a félévi értesítőt. Ez alkalommal sem osztá­lyozzák az általános iskolák 1. és 2. osztályos kisdiákjai­nak teljesítményét, ezt az idő­szakot ugyanis pedagógiailag egységes, egybefüggő fejlesz­tési szakasznak tekintik. A kisiskolások szülei a követ­kező napok során szóbeli, il­letve írásbeli szöveges érté­kelés formájában tájékozód­hatnak gyermekük eredmé­nyeiről, fejlődéséről. A sok­éves gyakorlatnak megfele­lően nem kapnak féléves osz­tályzatokat az általános isko­lában az 5. osztályosok sem, s ugyancsak nem osztályoz­nak a tanárok abból a tan­tárgyból, amellyel az idei tanévben először ismerkedtek a diákok. Nemcsak az értesítő ad ké­pet a szülőknek gyermekeik teljesítményéről, tanulmányi előmeneteléről: az elkövetke­zendő hetekben mindenütt szü­lői értekezleteket is tartanak, ahol az egyéni jellemzőket, problémákat, a család és a pe­dagógusok közös nevelési te­endőit beszélik meg. A tanév további menetrend­je szerint a tavaszi szünet kez­dőnapja április 1-e és április 11-én, hétfőn folytatódik ismét a tanítás. A középfokú okta­tási intézményekben a végző­sök számára május 13-ig tar­tanak órákat, ,s ezt követi a felkészülés, illetve az érettsé­gi vizsgák időszaka. A szak­munkásképző intézetekben június 10-én, az általános is­kolákban, valamint a középis­kolák I—III. osztályaiban jú­nius 17-én fejeződik be a ta­nítás. Az idén 140 ezer általános iskolás diák végez a 8. osz­tályban, s várhatóan 93—95 százalékuk továbbtanul. Ezek­­ben a hetekben tehát fontos döntés előtt állnak: iskoláik március 10-ig továbbítják a választott gimnáziumba, szak­középiskolába, vagy szak­munkástanuló intézetbe a jelentkezési lapokat. A „ho­gyan tovább” reális megvá­laszolásához a mostani szülői értekezleteken is segítséget nyújtanak a pedagógusok, s ezt szolgálják a középfokú oktatási intézményeket is­mertető pályaválasztási ta­nácsadó kiadványok is. A most érettségizők pedig a fel­sőfokú továbbtanulási lehető­ségeket ismertető ■— február elején megjelenő­­ kötetből tájékozódhatnak. (MTI) kaptár 1983. február 1., kedd | Ignác napja A Nap kel 7,12 — nyug­szik 16,44 órakor. A Hold kel 21,19 — nyugszik 9,27 órakor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. február 1-én született és 72 éves korában, 1980-ban hunyt el George Pál, magyar szár­mazású amerikai producer, hatszoros Oscar-díjas rendező. Orkán a Kisalföldön Hétfőre virradó éjszaka or­kán tombolt a Kisalföldön. A széllökések óránkénti sebes­sége Sopron környékén elér­te a 100—110 kilométert. Győr térségében is 80—90 ki­lométer sebességű szél fújt. Közben ömlött az eső, vil­lámlás kíséretében. A szélvi­har sok helyütt megrongálta az épületek tetőzetét, letépte a televíziós antennákat, fá­kat döntött ki, ágakat tört le. Győr környékén üzemzavar keletkezett a középfeszültsé­gű villamos vezetéken, a hely­reállítást hétfőn reggel meg­kezdték. A kisfeszültségű há­lózatokon több szakadás tör­tént. Ezek kijavítását ugyan­csak megkezdték. A telefon­­vezetékek sértetlenek marad­tak. Macskacsapda Kisebb tatarozásra került sor Salgótarján egyik lakó­épületében. A földszinti irodahelyiségben dolgozók kérték, hogy a szellőzőkürtöt vasráccsal zárják le, mert időnként illetéktelen macskák vernek benne tanyát. Aki valaha is dolgozott, vagy lakott olyan helyen, ahol a feje fölött macs­kák randalíroznak, tudja milyen kellemetlen ei. A bárso­nyos talpú jószágok egérrel való játszadozása időnként az idegeire mehet a hallgatóságnak. A mesteremberek méltányolták is a kérdést és azon­mód masszív védőrácsot emeltek a betolakodók elé. Gon­dolták ők. A gyors munkából kifolyólag azonban a macska értesítéséről elfeledkeztek, így bár a rács a szellőző nyílását tekintve helyére került, a macskát illetően nem. Az ugyan­is a csőben kuksolt. Befalazva. Szorult helyzetéből — a berendezés néminemű átalakítása után — befalazvs szaba­dították ki, mint a lakótelep természetvédelmi értékét. Mindebből két következtetés vonható le. Először, mi­előtt valakit, vagy valamit ki akarunk zárni, meg kell győződni róla, hogy nincs-e bent. Ha ugyanis bent van, akkor ki van zárva, hogy kizártuk. Másodszor pedig, az illető macska minden bizonnyal fekete volt. Ilyesmire csak azok képesek... — Tizenöt lakosra egy kis­iparos jut Pásztón, de a já­rásban is csaknem minden ti­zenkettőre. A 474 kisiparos nagy többsége — szám szerint 253 — főállásban látja el munkáját, de a múlt évben nőtt a munkaviszony mellett dolgozó, illetve nyugdíjas kis­iparosok létszáma is. IDŐJÁRÁS SZERDÁTÓL SZOMBATIG Előrejelzés az ország területé­re ma estig: A többfelé erős, helyenként viharos északnyugati, északi szél éjszakára mérséklő­dik, kedden délnyugatira fordul és újból megerősödik. Várható legalacsonyabb nappali hőmérsék­let 0, 5 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte felhős idő vár­ható, havas eső, eső sokfelé való­színű. Majd megerősödő észak­­nyugati széllel a hőmérséklet csökken. Felhőátvonulásokból futó hózá­porok kialakulhatnak. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte —1, 4, majd —6, —1 fok között lesz. A legmagasabb nappali hőmér­séklet eleinte 2, 7, majd —1, 4 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várha­tó. — Lég­­munkák a láthatá­ron. Az idén eddig 68 ezer hektárnyi mezőgazdasági te­rületre jelentettek be igényt a mezőgazdasági nagyüzemek a Nógrád megyei Agrokémiai Közös Vállalatnak. Az AN—2- es repülőgép és a KA—26-os helikopter február első felé­ben érkezik a megyébe a téli bázisról, és ha az idő engedi, azonnal munkához is látnak. — Kisebb földrengés a fő­város környékén. Budapesten szombaton 23.43 órakor a szeizmográfok kisebb földren­gést regisztráltak. A Magyar Tudományos Akadémia geo­fizikai és geodéziai kutató­­intézetének földrengésvizsgáló obszervatóriumában. A föld­mozgás epicentruma a fővá­rostól tíz kilométerre lehetett. A rengés nagysága a Richter­­skála szerint 2,5 volt. A föld­mozgást a fővárosban és kör­nyékén is érzékelték, — Kerítés — vadak ellen. Az Ipolyvidéki EFA © salgó­tarjáni erdészete 27 hektárnyi területet kerített be facseme­téi védelmében, hogy az év­ről évre jelentkező nem kis károktól megóvja a jövő er­deit.­­ Csaknem négyszáz Infú­ziós palackot használ fel na­ponta gyógyító munkája so­rán a megyei kórház. Az igé­nyek jobb kielégítésére új in­fúziós laboratórium építését kezdték meg, mintegy 3,9 mil­lió forintos beruházással. A korszerű laboratórium a gyógyszertár szerves tartozé­kaként működik majd. — Hétszáz Ikarus. A­ Volán ebben az évben is sokat tesz a jobb utazási körülmények megteremtéséért, a személy­­szállítás színvonalának eme­léséért. Az idén csaknem 700 új Ikarus autóbuszt vásárol­nak, amelyek növelik a jelen­legi mintegy nyolcezres autó­buszparkot. Gázkitörés Hajdúszoboszlón Vasárnap reggel gázkitörés történt a Nagyalföldi Kőolaj- és Gázszolgáltató Vállalat hajdú­szoboszlói üzemének 77. számú kútjánál, Nagyhe­gyes határában. Az üzem el­hárító osztagának tagjait nyomban riasztották, s délig a helyszínre érkeztek a többi al­földi gázüzem osztagai és a debreceni tűzoltók is. A gázoszlop ferde irányban, 60—70 bar erősséggel tör a felszínre, 15—20 méteres ma­gasságba. Mivel a kutat már régóta használják így a föld­gáz nyomása a kitermelés so­rán fokozatosan csökkent, a kitörés erőssége lényegesen ki­sebb, mint a legutóbbi füzes­gyarmati—szeghalmi gázki­törésé volt. A feltörő gáz a kútnál nem robbant be, nem ég. A helyszínen levő elhárító és kitörésgátló osztagok isza­pos tömítéssel igyekeznek el­zárni a gáz útját, de a vasár­nap délutáni órákig munkájuk még nem vezetett sikerre. A gázkitörés okát a szakembe­rek eddig nem tudták meg­állapítani. A kút elzárására tett erőfeszítéseket tovább folytatják. MIT FIZET A TOTÓ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 5. játékhetére beérke­zett 6 064 526 szelvény. A nye­­reményalap 14 736 799 forint. A jutalom 1 473 680 forint. Az I. és a IV. nyerőosz­tályra egyenként 4 421 040 fo­rint, a II. és III. nyerőosztály­ra egyenként 2 947 360 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 1 találat 14 db, a nyeremények egyenként 198 301 forint, 13 találat 31 db, a nyeremények egyenként 114 091 forint, 12 találat 766 db, a nyeremények egyenként 3078 forint. 11 találat 10 993 db, a nyeremények egyen­ként 214 forint, 10 találat 81 299 db, a nyeremények egyenként 44 forint. Kifizetés időpontja 10 ezer forint alatt február 5-től, 10 ezer forint felett február 10-­ től. Gyilkosokat ítéltek el Szekszárdon Társtettesként különös ke­gyetlenséggel elkövetett em­berölés és kifosztás bűntetté­ben hozott ítéletet hétfőn a Szekszárdi Megyei Bíróság dr. Uzsák Zoltán tanácsa. A megyei bíróság halmazati büntetésül Sárközi Tibor 21 éves diós­ oerényi — ideigle­nes szekszárdi lakost életfogy­tig tartó fegyházban letöl­tendő szabadságvesztésre és a közügyektől tízévi eltil­tásra, bűntársát — a 16 éves Lakatos János szekszárdi la­kost — a fiatalkorúak börtö­nében végrehajtandó 13 évi szabadságvesztésre ítélte, s a közügyektől nyolc évre tiltot­ta el Szuprics Ferenc szek­szárdi lakos embertelenül, brutális meggyilkolásáért és kifosztásáért. A vádlottak a tavalyi októ­ber 14-ről 15-re virradó éj­jel a Szekszárd központjában levő árkádos épület közelé­ben támadtak rá Szuprics Ferencre, akivel előzőleg a közeli táncos szórakozóhelyen már találkoztak és összeszó­lalkoztak. Áldozatukat leütöt­ték, halálra rugdosták és el­rabolták a nála levő 2200 forintot. A pénzen megosz­tozkodtak, aztán folytatták italozásukat. A rendőrség ha­mar elfogta a már büntetett előéletű tetteseket. A­ vádlot­tak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Az ügyész tudo­másul vette az ítéletet. Vizsgálat totócsalási­ ­ ügyben A rendőrség a sportfoga­dással összefüggő visszaélé­­­sek alapos gyanúja miatt folytatott nyomozás során előzetes letartóztatásba he­lyezte Bernáth Zoltán buda­pesti, Faragó József kiskun­félegyházi lakosokat és négy társukat: Pataki Miklós, Pe­rei Gyula kecskeméti lako­sokat és négy társukat, to­vábbá Molnár Tibor, Csötö­­nyi Dániel szekszárdi lako­sokat és 12 társukat. A nyo­mozás eddig feltárt adatai alapján az őrizetbe vettek alaposan gyanúsíthatók az­zal, hogy egyes alacsonyabb osztályú labdarúgócsapato­kat, játékosokat és játékveze­tőket megvesztegettek annak érdekében, hogy a totóban sze­replő mérkőzések eredményei számukra kedvezően alakulja­nak. Vesztegetéseik révén több millió forint jogtalan haszon­hoz jutottak. A kiterjedt to­tócsalási ügyben a rendőrsé­gi vizsgálat folyik. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvénybeni: 1983. február 1-től devizanem vételi közép eladási árf. 100 egységre Ft- ban Az államközi megállapodásokon alapuló Hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek megfelelően van­nak érvényben 14-596 NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján Palóca Imre tér 4. Telefon­: 10-977. Főszerkesztő: n-5 ° 4. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre tér 4. Telefon:­­­54.. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj eg­y hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat« 3101 Salgótarján« Falocz Imre tér 4« Pf.1 96c Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Imiexsiams 25 072 öU ISSN 0133-1558

Next