Nógrád, 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
Víztározó harmincezer hektárhoz A Volgán túli sztyeppén felépült a nyepokojevi víztározó, amely egyelőre még nem szerepel a szaratovi terület térképén. A mesterséges tó 50 millió köbméter édesvíz befogadására lesz alkalmas és ezzel a mennyiséggel 30 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület öntözésének feltételeit teremti meg. A tározó feltöltése már megkezdődött. Ez a víztározó az első abban a mesterséges tórendszerben, amely a szaratovi csatorna és leágazásai mentén épül. A vízügyi szakemberek most érkeztek el egy második 60 millió köbméter kapacitású víztározó építésének befjező szakaszához. Új feketemészkő-lelőhely Kirgizia déli részén, a Csatkali hegygerinc nyúlványaiban különleges feketemészkőlelőhelyet találtak a geológusok. Az értékes természeti kincs kitermelése megkezdődött. Előzetes számítások szerint a gyönyörű burkolóanyag készletei meghaladták a tízmillió köbmétert A metróállomások, színházak, szállodák, emlékművek díszítésére használják majd fel. Az omszki építőanyag-ipari kombinát bázisán üzemet létesítettek a burkolólapok előállításához. Benzint takarít meg A Grúz Tudományos Akadémia gépészeti intézetében a szakembereknek sikerült a motorok porlasztósét korszerűsíteniük, s a benzinfogyasztást — a kapacitás csökkentése nélkül — 5 százalékkal mérsékelniük. Ezzel az újítással növekszik a gépkocsik két javítás közötti futási idej é, s kevesebb a légkörbe kerülő kipufogógázok mennyisége. A tömör üzemanyag-elzáró szerkezetet a karburátorra szerelik. Az ereszkedőkön, a jelzőlámpák és a megállóhelyek előtt, az autó fékezésénél a motor kapcsolja be a szerkezetet, MUNKASARCOK Az apa nyomdakaiban Hatalmas kezeit az asztal lapján nyugtatja. Akkorák azok a tenyerek, mintha tulajdonosuk a világ egyik legnehezebb fizikai munkáját végezné. Pedig dehogy: Juhász Tibor dolga az egyik legfinomabb. — Mintakészítő vagyok a salgótarjáni síküveggyárban. Ez a szakmám, bár nyugodtan elmehetnék kőművesnek vagy ácsnak is, aztán autószerelőnek, gépkocsivezetőnek, mert kevés az a mesterség, amihez ne konyítanék egy kicsit. És nem is amatőr szinten. A gyárba apám vitt be, szegény. Nyugdíjazásáig a kemencéknél dolgozott, virtusos fajtájú volt a munkában. Mikor a kemencében meg kellett fordítani a levegőt, félmeztelen mászott be az alagútba, ahol még az inget és kabátot viselő társának is, ennyi gönc alatt, perzselte a bőrét a hőség. Kemény ember volt, sajnos, a veszte is ez lett. Átizzadt testét gyakorta csapta meg a keresztházat, először csak röhögni kezdett, de aztán súlyosabbra fordult a dolog. Sok, rövidebb-hosszabb ideig tartó betegeskedés után tizennégy évvel ezelőtt halt meg. Mikor elvégeztem az általános iskolát, ő mondta: Gyere be fiam velem a gyárba, nézz körül, s ha valami megtetszik, tanuld azt ki! Jó, biztos helyed lesz, erre megesküszöm. Így is lett, huszonharmadik éve hogy mintakészítőként felszabadultam. Nagyon szép szakmát választottam, amihez elengedhetetlen a nagy figyelem, a nyugodt, értő kéz, a precizitás, hiszen egy-egy forma elkészítésekor tizedmeg századmilliméteres tűréshatárok között kell dolgoznuk. Itt nem lehet tévedni, hiszen annak a gyártás során súlyos következményei lehetnének. Képzelje csak el, mennyi kár származna abból, ha — mint most éppen ezen dolgozunk —, rossz munkánk nyomán szériában készülnének a nagy értékű gépkocsi-szélvédők. — Az életben is ilyen precíz? — Igen. És ez érthető, hiszen mindennapjaink fő része a munka, nem lehet egyiket a másiktól elvonni. És ez így jó, így természetes. — Mondják, hallottam a gyárban: fiatal kora ellenére nagy megbecsülésnek, tiszteletnek örvend... — Hát... se egyiket, se másikat ne vigyük túlzásba! Mert az ifjú titulust is megette már a fene, hiszen negyvenéves vagyok, aztán meg, hogy ki mit tart rólam, lehet, nem ilyen egyértelmű. Az azonban bizonyos hogy jól kijövünk munkatársaimmal, s a környezetemben nem tudnék akár egyetlenegy embert sem mondani, akivel nézeteltérésem lett volna. Persze az igaz, hogy a rendet, fegyelmet, munkát szeretőket a magamban felállított „rangsor" elejére helyezem. Nekem, s gondolom másoknak is, ez így természetes... A csoportban, amelynek a vezetője vagyok, nyolcan dolgozunk egymás keze alá. Nyolc, különféle típusú, alkatú, érdeklődésű ember. De ha a munkáról van szó, márpedig főként ez tart össze minket, függetlenül attól, hogy gyáron kívül is, néha családosan találkozgatunk, összejövünk egymást még jobban megismerni szóval, a munkában nincs mese. — Mindig többes számban beszél? — Ha gyári dolgokról esik szó, igen. Hiszen elképzelni sem lehet, hogy egy csapatmunkában csak Ikszet meg Ipszilont méltassuk! Ez nem lenne tiszta, becsületes játék! Márpedig ez erkölcsi alapszabály. Hiszen minden sikert közösen érünk el, s egy-egy rosszabbul sikerült nap következményei is közös gondok. Elhallgat, fészkelődik, menne már kifelé, hiszen itthon, a salgótarjáni lakásnál is, ahol beszélgetünk sok a munka. Újabb szobát told a házhoz, hogy tizenhat éves nagylánya — szakközépiskolába jár —, nyugodtabb körülmények között tanulhasson. — A régi ház helyére húztuk fel ezt a mostanit, még 1961-ben. Szépen berendeztük, de hát maga is érzékelheti változnak időközben az igények, így hát most segédmunkása, kőművese, asztalosa, ácsa vagyok magamnak. — Szabad idejében is mindig csak a munka? — Dehogy! Fel ne tételezzen már rólam ilyesmit! Mert bár azt tartom, a dolog, mindenek előtt, de az élethez még más is tartozik. Én, illetve a családom, szívesen járjuk a természetet, feleségemmel együtt pedig puskások is vagyunk. Jómagam tizenharmadik esztendeje vagyok elnöke a Mátra Vadásztársaságnak, feleségem pedig 1976-tól a hollókői egyesület tagja, sőt gazdasági vezetője. Ez aztán az igazi kikapcsolódás. — És szintén igényli a biztos kezet. — így igaz. Nem dicsekvésképpen, de volt már olyan, lehet, még egyszer meg nem ismétlődő esetem, amikor négy lövéssel négy vaddisznót sikerült leterítenem. Ám ez lehet szerencse, véletlen is. A munkában viszont ez megengedhetetlen. A kitöltött sörrel — bár ez „civileknél” nem szokás — az ügyetlenebb kezünkbe vett pohárral koccintunk. Balból, ahogy ezt a vadászok hagyományai előírják... Karácsony György Községek társulása Nagyobb önállóságot kérnek a tanácstagok Egy kisközség tanácstagi csoportjának vezetőjével beszélgettünk a falu orvosi rendelőjében, ahol főállásban férje mellett ő az asszisztensnő. Arról faggatom, milyen konkrét változásokat jelentett a település életében, hogy a falut néhány éve közigazgatásilag a szomszéd a nagyközséghez csatolták. Pontosabban a falu önálló maradt, csak a tanácsháza költözött a székhelyközségbe. Beszélgetőpartnerem nem panaszkodik, azt mondja, tulajdonképpen azóta is segítik, támogatják a települést, sőt a közös ÁFÉSZ, a téesz még a korábbinál is jobb ellátást biztosít. Az emberek mégsem elégedettek igazán, valahogy többet, vártak a közös tanácstól, ha már mindenképpen az egyesülés látszott célszerűnek. „Azt gondoltuk, valóban társak leszünk” — fogalmaz a kisközség tanácstagja, aki tudja, hogy a székhelyközségnek is égető szüksége van a kultúrházra, az új iskolára, dehát mindez nekik is kellene. Akárcsak a vezetékes ivóvíz. A pénz persze kevés, s a fejlesztési lehetőségeket abszolút igazságosan, mindenki teljes megelégedésére elosztani szinte lehetetlen. Különösen, ha a társközség tanácstagjai kisebbségben vannak a közös tanácsban, aligha tudják megszavaztatni saját falujuk gyorsabb fejlesztését. ÉRTHETŐ AGGÁLYOK Nemcsak egy vagy két község gondjáról van szó: a legfrissebb statisztikák szerint a mintegy háromezer magyar falu közül már több mint 2300 valamelyik közös tanácshoz tartozik, alig 700 községnek, nagyközségnek van teljesen önálló tanácsa. Sokan éles hangon támadják a közigazgatás ilyen méretű körzetesítését, ami tulajdonképpen a hetvenes években bontakozott ki. A tanács nélkül maradt kisebb falvak lakói elsősorban nem is az ügyintézés centralizálását kifogásolják, hiszen ezen segíthet a helyi tanácsi kirendeltség. Nem kell az ügyfeleknek minden apró-cseprő intéznivalóval a székhelyközségbe utazni, ha a tanácsiak helyben összegyűjtik a kérelmeket, panaszokat, s azokat együtt viszik át a szomszédos közös tanácshoz. A lakosság főleg a saját, önálló tanácstestületet hiányolja, ami ha úgy tetszik jelképes jelentőségű, az emberek szemében a falu szuverenitásának egyik legfontosabb kritériuma. Az állampolgárok tulajdonképpen érthetően aggályoskodnak amiatt, hogy a szomszéd faluban ülésező tanács dönt a településük sorsáról, jövőjéről, még akkor is, ha a tanácstagok között saját választott képviselőik is ott ülnek. SAJÁT ANYAGI ALAPPAL Történtek kísérletek arra, hogy a községi közös tanácsok kihelyezett üléseket tartsanak az egyes társközségekben, mintegy ezzel is demonstrálva: olyan településszövetségről van szó, amely egyszerre szeretné szolgálni valamennyi falu érdekeit, fejlődését. Be is vált ez a módszer, közelebb hozta a közös tanácsot a helyi lakossághoz. De az említett gondok, ellenérzések valódi, érdemleges megoldásáról még mindig nem beszélhetünk. Milyen változásokra lenne szükség? Azt követelni képtelenség, hogy a kisebb falvakban sorra állítsák vissza az önálló tanácsokat, erre nincs is szükség. Az már viszont megalapozottnak tűnő, jogos javaslat, hogy a társközségek tanácstagjai kapjanak a jelenleginél lényegesen nagyobb önállóságot, így az általuk választott testületet a helyi lakosok a falu igazi gazdáinak tekinthetnék, különösen, ha azt is látnák, hogy van miről dönteniük. Például saját anyagi alappal rendelkeznek a legsürgetőbb fejlesztési gondok megoldására, a társadalmi munkák szervezésére, támogatására és még sorolhatnánk. Talán felesleges magyarázni, milyen nagy lendítőerőt jelenthetne ez a falvak égetően szükséges fejlesztésében, mennyire megnövelhetné a tanácstagok presztízsét. Lehet vitatkozni azon, hogy a kisfalvak tanácstagi csoportjait községi elöljáróságnak hívják-e, vagy másként. De az nem lehet vitás, hogy szükség van a döntési hatáskörök decentralizálására, már amennyire ez a jelenlegi közigazgatási formák között lehetséges. POLITIKAI KÖZHANGULAT A tanácstagok szerepe, megítélése alapvetően meghatározhatja egy-egy kisebb község politikai közhangulatát. Ahol a tanácstag szót tud érteni az emberekkel, meg tudja magyarázni, miért maradt el egy régóta várt fejlesztés, el tudja fogadtatni választóival a nehézségeket is — ott nagy valószínűséggel jó a közösségi élet. Amihez persze szükségszerűen az is hozzátartozik, hogy a tanácstag intézkedni is tud választói érdekében,’ eredményesen képviseli a jogos felvetéseket, sürgeti a reális javaslatok megvalósítását. Még akkor is, ha a tanács történetesen a szomszéd faluba költözött. Ehhez azonban nemcsak közéleti érdeklődés, politikai rátermettség, hanem megfelelő hatáskör. Intézkedési jogkör is szükséges." Deák András Előregyártott alagútfalazat Az eljárás lényege, hogy az elemek hézagainak kitöltésére is és a falazat és a föld közé — ún. viszkoelasztikus anyagot juttatnak —, majd amikor az elemek relatív mozgása megszűnt, a hézagokat lezárják. A kötőanyag a nyomás útjából kitér, tehát képes az alakváltoztatásra, viszont nagyobb nyomás esetén megszilárdul, és ebben az állapotban nagyobb nyomást is képes felvenni. Képünkön az új eljárással készült alagútfalazatot láthatunk. .........................................................................„minin..........Iliim............IIIIIIIIII..........minim...................................................................nnnnninnnni.......................mini..........ni...........................nini........innnnnmn.....................Nimm....................................................................................................................................iimini............inni.............. NÓGRÁD — 1983. július 2., szombat — És egyre nagyobb a követelmény, mert az emberek napról napra igényesebbek. Mutatott egy beszámolót, amit a főmérnök ismertetett, a múltkori párttaggyűlésükön. Néhány számadatot emelt ki belőle. Azt például, hogy az első negyedévben százharmincnyolcmillió forint volt a gyáregység árbevétele. Ebből exportra kilencmillió dollár elszámolású forint jutott. Aztán fellelkesülve sorolta, hogy minden körülmény ellenére kedvező a helyzetük. A gyáregység korszerűsítésére utalva magyarázta: felújították a marhavágó részleget. A korábbi négyezer vágóállat helyett a dupláját tudják feldolgozni. Javult a sertésvágási körülmény is. Megszabadították a dolgozókat a nehéz fizikai munkától. Aztán a költséggazdálkodásban elért eredményeket sorolta, majd egyszerűen összefoglalóként mondta: — Szóval, ha megembereljük magunkat, megy itt minden. Csak dolgozni kell —és Kissimonra nézett. — Igaz Géza? Komor volt a tekintete Gézának. Az arca sem rezdült, amikor egyetértően bólintott. A cselekvés emberei úlik az idő, de szerencsére mindig meghozza a maga hasznát. Itt van Kissimon Géza, a balassagyarmati húsüzemből, amelynek a hivatalos neve PENOMAH balassagyarmati gyáregysége. Felnőtt, családos ember lett, akinek a városban a Jópalócok útján van a családi háza. Két szép gyermeke és ha az ideje megengedi, akkor kiruccan az Ipolyra horgászni, vagy elmennek egészen fel Rárosig a családdal. Azt mondta a múltkor az életéről folytatott beszélgetés során: — Zsúfolt lett az ember élete. Csak a családdal együtt lehet kipihenni a fáradalmakat. Az biztos, egy olyan munkahelyen, mint az övék, ahol az embereknek naponta kell vizsgázniuk, méghozzá a legszigorúbb minőségi ellenőrök, a háziasszonyok előtt, az nem kis dolog. Széles István, a gyáregység párttitkára azt mondta, hogy emiatt, ha nem is kimondva, de örök feszültségben vannak az emberek. És mindegy, hogy fizikai-e, vagy valamilyen szellemi munkás. Ott volt a pártirodán Kissimon Géza is, akinek a tekintetében benne volt Szeles István állításának igazolása, még hozzátette: Nem kicsi a felelőssége neki sem. Tréfásan mondta Szeles István, a párttitkár, hogy Kiss Simon Géza „civilben” energetikus, pártvonalon pedig a titkárhelyettes. Az energiagazdálkodás szinte meghatározója ennek a gyáregységnek. Rengeteg tűzifát, fűrészport, pb-gázt, benzint, gázolajat, villamos energiát, vizet használnak fel. Csak vízért köbméterenként tizenkét forintot kell kifizetniük. Milliókat fizetnek villamos energiáért, amit nem nélkülözhetnek, hiszen a hűtőket ez tartja életben. Aztán a gőztermelés. Ahogyan mondta, enélkül megbénulna a termelés. Ez a civil szakmája Kissimon Gézának. De ott a pártmunkája is, ő foglalkozik a pártcsoportokkal, egyéni beszélgetéseket szervez, amely mögött mindig ott a legfőbb cél, hogy jól működjék a gyáregység. A jó működésben aztán minden benne van. A minőségi munka, a takarékosság, a fegyelem és sorolja hosszan a lényeget. Igazán jól érti mit is akar tulajdonképpen. Széles István magyarázatának beillőn beleszólt szavába: — Azért pártvezetőségi tag, hogy tisztában legyen a feladatával. Valljuk meg őszintén, teljesen igaza volt Kissimon Gézának, amikor azt mondta, hogy egyre zsúfoltabb lett az ember élete. Ilyen gyáregységben dolgozni, a napi feladat mellett a pártmegbízatást ellátni nem kis teljesítmény. Mert nem mindig egetrázó feladatokat kell megoldaniuk, hanem az aprónak tűnő dolgokat is. Lépten-nyomon eléjük állnak az emberek, kérdezik, miért ennyi a fizetés? Vagy házépítési szándékukat a pártvezetőségbeliekkel beszélik meg elsőnek. Még a családi viszály megoldásához is segítséget kérnek tőlük. Ezek a kívülállóknak nem nagy ügyek, de azoknak, akiknek ezt el kell szenvedni, vagy közvetlen érdekeltek, nekik a legnagyobb. És a pártvezetőségi tagok? Ha a bizalmat meg kívánják tartani, megfelelően kell foglalkozni az emberekkel. Azt mondta Kissimon Géza erre: — Nem tudnánk mi ezt másképpen kezelni, mint tesszük. Minden kis részletre figyelve hallgatjuk meg a panaszost és intézkedünk... Nem mondta ki, de egészen bizonyos, amit a gyáregység gazdasági vezetői is igazolták, hogy az emberekkel való bánásmódjuk egyik mozgatója annak, hogy a feladatait többségében jól ellátja a húsüzem. Egyébként ezt vallotta Dicső István igazgató és Kovács Ernő, a gyáregység főmérnöke is. Széles István is megerősítette: — A pártalapszervezet szorosan együttműködik a gyáregység gazdasági vezetőivel. Tegyük hozzá, hogy a pártvezetőség pedig a dolgozókkal tart fenn jó kapcsolatot. Itt van erre példának Kissimon Géza, aki évtizede már, hogy a gyáregységbe került. Hugyagi fiú. Ott volt valamikor KISZ-es vezető. Olyan tanítómester mellett tanulta a pártmunkát, mint Sándor János, a községi alapszervezeti titkár, aki arra volt mindig legérzékenyebb, milyen a vezetők kapcsolata az emberekkel. Szokta mondani: „Az ő bizalmukból, őket szolgálod. .. ” Ilyen feltűnéssel került a gyáregységbe Kissimon Géza, tmk-lakatosként. Amikor elromlott valamilyen munkagép, olyan érzése támadt, hogy most rajta múlik a gyáregység termelése. Amikor elcsendesedett az üzem, akkor ment be és átdolgozta az éjszakát. Reggel mikor megérkeztek az emberek, a gépet kijavítva találták. Széles István mondta erről emlékezve: — Azért választottuk a pártvezetőségbe Gézát, mert a munkáján keresztül népszerű lett a gyáregységben, szerény magatartásával tiszteletet vívott ki magának és a munkához való hozzáértésével tekintélyt. A pártvezetőség minden tagjáról elmondhatnám ezt. Hasonló Méhes József, Czifra Jánosné, Kokasi István, Fiala Lászlóné, vagy Kazinczi Elemér. De kell is a jó pártmunkás, mert sok a feladatunk... A taggyűlés nemrégen zajlott le. Szép feladatokat tűztek maguk elé. A lakosság ellátásának javítását, az exporttermék minőségi előállítását, a gyáregységük korszerűsítését. És most a cselekvésen a sor! Bobál Gyula ' *■