Nógrád, 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-17 / 114. szám
Új tissiicsilkoscsi formák lőgrödben Az új típusú gazdálkodási formák létrejöttével mindinkább terjednek megyénkben is az újfajta vállalkozások, elsősorban a vállalati gazdasági munkaközösségek és a szövetkezetekben a szakcsoportok. Úgy tűnik az új vállalkozási formák nyújtotta előnyökről a mezőgazdasági nagyüzemek sem akarnak lemondani, több mint hétszázan . Talán kevesen tudják megyénkben, hogy naprakész pontos információkkal az új vállalkozási formák számáról, tevékenységéről jelenleg egyedül a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának Nógrád megyei Igazgatósága rendelkezik. Itt ugyanis valamennyit — hivatalból — nyilván kell tartani. Tóth István megyei igazgató készséggel válaszol a kérdésekre. — Hány újfajta vállalkozást tartanak nyilván Nógrádban? — Jelenleg az új vállalkozások száma a megyében meghaladja a háromszázat. Ezek döntő többsége az ipar területén jött létre, jóval kevesebb a szolgáltatásban és a mezőgazdaságban. Állami gazdaságoknál, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál tíz vállalati gazdasági munkaközösséget hoztak létre. A termelőszövetkezetekben alakított szakcsoportok száma tizenöt, ezek szinte teljes egészében ipari tevékenységgel foglalkoznak. — Ez első hallásra nem tűnik soknak. Milyen létszámmal dolgoznak a munkaközösségek, szakcsoportok? — A vállalati gazdasági munkaközösségekben összesen hetvenöten vállaltak munkát eddig, egy-egy közösségben pedig 2—10 fő között változik a létszám, de van 26 fős is, például a Mátraaljai Állami Gazdaságban. Szakcsoportokban lényegesen többen dolgoznak, összesen 647 fő, itt a létszám egy-egy kollektívában 6 és 140 fő között mozog. Ez a két szélső érték. Ami még jellemző a szakcsoportokra, hogy többségük megyén kívül — elsősorban Budapesten — tevékenykedik. Saját munkahelyükön — Mi ösztönzi a nagyüzemeket e vállalkozási formák létrehozására? — Elsősorban a jövedelemszabályozás korlátai voltak azok, amelyek erre a lépésre késztették a gazdálkodó egységeket. Egyes területeken az utóbbi időben rendkívül megnövekedett túlóraszám is ebbe az irányba hatott, másrészt a szűk keresztmetszetek a termelésben. Nem utolsósorban a vállalatoknak, szövetkezeteknek az a törekvése, hogy megtartsák a munkaerőt. — Ez utóbbi igen érdekes téma manapság. Véleménye szerint sikerült ezt elérni? — A vállalati gazdasági munkaközösségek számának növekedése egyértelműen bizonyítja, hogy a dolgozók szívesen vállalnak munkaidőn túl is munkát üzemeikben. Volt olyan vállalat is, amelyik korábban termelőszövetkezettel kooperációban dolgozott, de most inkább saját embereinek adja a pluszmunkát. Nem is olcsóbban végezteti, de megtartja a munkaerőt. — Mennyiben tekinthetők kiforrottaknak az új vállalkozási formák? Milyen tapasztalatai vannak erről? — Ha azt tekintem, hogy eddig mindössze egy mezőgazdasági szakcsoport szűnt meg és három vállalati gazdasági munkaközösség — ez utóbbiak is csak azért, mert a nagyüzemük a kísérleti bérszabályozási rendszert bevezető üzemek sorába került — akkor azt kell mondani igen, kiforrottak. Ha azt nézem, hogy van olyan szakcsoport, amely tizenegy fővel 19- féle tevékenységre vállalkozik, akkor megkérdőjelezhetném az előző állítást. — Mennyiben érződik hatása az új vállalkozási formáknak, azok gazdasági hasznát tekintve? , — Közvetett szerepük igen nagy. Hadd hivatkozzam itt a termelékenységükre, hatékonyságukra, a munkafegyelemre. Ugyanakkor közvetlen gazdasági hasznuk egyelőre a megyében még nem nagyon mutatható ki. Ami pedig a lakossági szolgáltatásban betöltött szerepüket, helyüket illeti — tehát sokan és közvetlenül érzékelhetnénk ,— azzal még egyelőre adósak. * Kérdés, hogy meddig? Az utóbbi időben csökkentek a gazdálkodó egységek fenntartásai az új vállalkozási formákkal szemben. Ahhoz azonban, hogy valamennyi fél érdekei összhangba kerüljenek — azaz mindenki igazán jól járjon — minden bizonnyal még hosszabb időre lesz szükség. Zilahy Tamás Elegáns berendezés, dúsan terített asztal. A vendég bepillant, s — azt hívén, itt rendezvényre készülnek — már-már fordulna is vissza, ám időben tájékoztatják: nincs itt ünnep, csak az előfizető ebédelőket várják. A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat Beszterce éttermében szinte mindennapos a fentiekben vázolt esemény. Az átfutó vendég pénztárcájára gondolva visszariad egy percre az igényes terítéstől, vélvén, első osztályú helyre tévedt véletlenül. A törzsvendégnek mindez már szokott dolog, hiszen hosszú évek óta ezt látja. Jóhírű étterem a Beszterce — s nemcsak a megyehatárokon bevül. Néhány hete aranyosan fénylő fémlemezre vésett Védnöki tábla hirdeti a ház külső falán, hogy ilyetén véleményt alkotott az itteni vendéglátásról a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége, valamint a Gasztronómiai Újságírók Nemzetközi Szövetsége, a Fiprega is. Elismerték a magas színvonalú munkát, s az igen szigorú szempontok szerint adományozható táblával egyben védnökséget is vállaltak felette. A két szervezet megbízottai rendszeresen ellátogattak a döntés előtt a Besztercébe , s természetesen mindig inkognitóban. — Beültek, mint akárki más, megvacsoráztak, s csak legvégül mutatták fel megbízólevelüket — ecseteli egy ilyen ellenőrzés menetét Hoffmann Pál üzletvezető. — Egy ízben megjegyezték, hogy a hagymás rostélyoshoz, ha nem is kötelező, bizony illett volna külön mustárt tálalni — egyébként minden alkalommal dicsérően vélekedtek a kiszolgálásról, a belső rendről és a tisztaságról is. Háromesztendei igen színvonalas munkát koronázott meg a Védnöki tábla, az első, mely Nógrád megyébe került. Nem könnyen osztogatják a különleges elismerést, s nem is örökre szólóan. Hasonlóan a Kiváló Áruk Fóruma védjegyhez, visszavonható a Védnöki tábla, ha az adományozók úgy ítélik meg, hogy a jelzett étterem többé nem érdemes rá. Ennek azonban nem szabad megtörténnie, s erről az üzlet húszfős csapata gondoskodik. Mezei Péterné konyhavezető, kiváló szakács például azzal, hogy a különleges adottságként számon tartott remek szájízével csak olyan ételeket enged asztalra tenni, melyeket erre minden szempontból alkalmasnak tart. — Az ízeket sem szabad túladagolni — vélekedik mesterségéről Mezeiné. — Meg kell találni azt az arany középutat, mely megfelel a vendégek nagy többsége gusztusának. A konyhavezető éppen azért szolgált rá az elismerő minősítésre, mert az ételeket eszerint fűszerezi. S hogy a Mezeiné-féle gombás csülök vagy éppen a szlovákos knédli mindig elsőrangú, ahhoz már nem elegendő a recept szolgai követése, valami több is kell. Ettől a nehezen körülírható többlettől lesz hírneves a szakács. Az étterem kulturáltsága persze a vendégkörön is múlik. Érdekes módon a Besztercében sohasem látni asztalra boruló ittas vendéget, itt nincs hangoskodás, tivornya. — Az, az igazság, hogy italos vendég nálunk nemhogy szeszt, de még egy pohár vizet sem kaphat — lebbenti fel a titok leplét Laurencsik József felszolgáló. — Volt rá eset, hogy elázottan támolygott be hozzánk valaki, de el is küldtük azon nyomban! mulatozzon ott, ahol eddig volt. És ne rontsa a többiek jó közéreztét! Akikről egyébként nemcsak Laurencsik, de valamennyi kollégája is úgy gondoskodik, hogy belépésüktől távozásukig azt érezzék: itt körülöttük forog a világ. A Beszterce pincéreinek ez a fajta kiszolgálás nem jelent kimerítő többletmunkát — ezt és így szokták meg, itt mindig is ilyen volt a követelmény. S ha eddig ilyen volt, ezután még ilyenebb lesz. A Védnöki tábla arra is inspirálja a Beszterce csapatát, hogy ezután még több, kuriózumszámba menő rendezvényt kínáljon a ritkaságokat kedvelő ínyenceknek. A legutóbbi kínai vacsoraest már ennek jegyében zajlott: a tempurát, pekingi csirkét, s a titokzatos öt fűszerrel ízesített egyéb falatokat ajánló est a Hotel Duna Intercontinentál mesterszakácsainak közreműködésével az étterem valóban szép ünnepnapjai sorába emelkedett. — A hétköznapok talán ennél is fontosabbak — vallja mindennek ellenére az üzletvezető. — Azt szeretnénk, hogy egy szolid hétköznapi ebéd vagy vacsora is élményt nyújtson a vendégnek. A Védnöki tábla erre kötelez. ■— szendi — Vendégeink inkognitóban Védnöki tábla Háború és béke „Nem tudom, hogy a következő háborút milyen fegyverekkel fogják megvívni. De azt tudom, hogy milyen fegyverei lesznek az utána következő háborúnak: nyíl és bunkó. (Einstein) Háború és béke. E két szóval meg lehet írni a világtörténelmet. Amikor valahol Ázsiában úgy döntött az EMBERJELÖLT, hogy lemászik a fáról, s megpróbálja a két lábon járást, máris megkezdődött a (létért való) harc... aztán miután megvolt a mindennapi betevő, még fontosabb érdekek léptek előtérbe, az eszköz ismét a fegyver volt... Mára soha nem látott anyagi gazdagság halmozódott föl, de soha ennyi pusztítóeszközt sem raktározott a földgolyó. Éppen ezért van mit félteni. Van mit féltenie a kaliforniai farmerek, az oxfordi egyetemistának, a budapesti szövőnőnek és a moszkvai munkásnak... mindenkinek, aki tisztában van azzal: a boldogulás feltétele a béke. Csoda hát, ha a világ minden részén nap mint nap százezrek tüntetnek a béke mellett? Hazánkban hagyomány már, hogy ilyentájt kezdődik a békehónap, amely Nógrádban a múlt szombati pásztói rendezvénnyel indult. Az itteni résztvevőkkel váltottunk néhány szót. Könnyedén küzdik le a gyerekek az akadályokat, jól lőnek célba, értenek az elsősegélynyújtáshoz, járatosak az úttörőmozgalomban... két állomás között tucatnyi gyerektől kérdem, mi jut eszükbe erről a szóról: béke? — Hát a háború! — harsongja egy pöttömnyi fiúcska. — Meg a háborús filmek. — Nagyapám mesélte, hogy a háborúban nagyon sokan meghaltak, ő is ott veszítette el a bal kezét — szól közbe a mellett álló kislány, az egyik pásztói iskola diákja. Aztán mások is közbekiabálnak: gyerekek is harcoltak a háborúban, a németek rájuk kényszerítették! Mindenki a háborúról beszél, holott a kérdés békéről szólt. — Alg hétesztendős fiúcska voltam a negyvenes évek derekán — meséli néhány méterrel odébb László János munkásőr, a Fűtöber csoportvezetője. — Édesapámat 1938- n vitték el katonának, többször is fogságba esett, majd csak 1947. szeptember 28-án jöhetett haza. Soha nem felejtem el, nagyon-nagyon vártuk! Előtte fényképeken nézegettem, milyen is az apám? Később soha nem beszélt ezekről az időkről, vagy legalábbis csak nagy ritkán... Béke? Nézze, én azért is haragszom, ha két ember hangosan beszél egymással. .. Nagyon szeretem a gyerekeket, ha időm engedi ott vagyok közöttük, most is a tari iskola munkásőrrajával versenyezünk, sok szép sikert értünk már el. Szóval, azt hiszem, a felnőtteknek gyakran kell a gyerekek között lenniük, megtanítani és megismertetni őket múltunkkal, jelenünkkel, s biztatni őket arra, hogy munkájuktól, gondolkodásuktól és cselekvésüktől függ a jövőnk! Csaba Péter... nem is tudom, mit írjak e név után: polbeaténekes, mai dalos, TEMPRESS-tag, de nem is a titulus a lényeges. Hanem az, titulus a lényeges. Hanem az, hogy Csaba Péter már tizen Ij Viormorlil.* óv j lóri a a mortvot Hitt harmadik éve járja a megyét, falvaktól a városokig, énekelteti a fiatalokat, békedalokra és mai nótákra tanítja őket. De, egyáltalán szeretnek-e énekelni? — Attól függ! — hangzik a válasz. — Ugyanis, a legifjabb nemzedék olykor nem ismeri a régi dalokat sem, mint például a Guantanamérát, az Ohiót, a Szürke varjút, vagy a Venceremost. De ez elsősorban nem az ő hibájuk, hiszen az iskolákban sem ilyeneket tanulnak, meg aztán eleddig egyetlen nagylemezen jelentek meg politikai dalok... Szóval, ránk is hárul az a feladat, hogy megismertessük és megtanítsuk ezeket. — Több száz embert megénekeltetni nem lehet könnyű dolog. — Az első pillanattól kezdve közvetlen kontaktusban kell lennem a közönséggel, odafigyelni minden beleszólásra, reagálásra. S, persze, türelemmel többször is elmondani a szöveget, énekelni a dallamot. Ennyi az egész. Tegnap este a márkházi klubban, ma délben itt a nagymezői táborban, este Somlyóbányán, holnap Salgótarjánban. .. Ez összesen több mint ezer fő. És ez csak három nap programja. A HNF és a KISZ megyei és városi szervezői jelesre vizsgáztak, hiszen a korábbi napok esőzései következtében meglehetősen fölázott a talaj, s bizony az isten háta mögötti Nagymezőre összeverbuválni a város és környékének fiataljait, sokszínű programot nyújtani számukra, miközben a levegőben lógott az eső lába... — Hagyományaink vannak már a békemozgalomban — említi két versenyszám szünetében Tóth László, a városi KISZ-bizottság munkatársa. — Minden évben megrendezzük a győzelemnapi túrát, ősszel a békével kapcsolatos vetélkedőt, plakátpályázatot hirdettünk, majd Tábori randevúra hívtuk a környék fiataljait. Bőven akadtak segítőtársakra a szervezők, eljöttek és bemutatót, vetélkedőt, tartottak a rendőri, a tűzoltósági, a munkásőri dolgozók, itt szorgoskodtak az úttörővezetők, a polgárvédelmi szakemberek... Csupán a vendéglátó vállalat mérte drágán a hozzájárulást, hiszen a nagymezői konyhájának e napi eszcájg és berendezés nélküli egyszerű használatáért ezer forintot kért. Ez bizony borsos ár egy békenapon, amelynek szervezői társadalmi munkában, résztvevői is tiszteletdíj nélkül voltak jelen... Hogyan folytatódnak a békehónapi programok? — ezt kérdeztük Kósy Zoltántól, a HNF Nógrád megyei bizottságának munkatársától. — Az idei esztendő jó alkalmat kínál a visszatekintésre is — mondotta —, hiszen most emlékezünk meg a szervezett békemozgalom születésének 35. évfordulójáról. Nehéz lenne fölsorolni minden programot, hiszen rendkívül sokrétű, s a megyeiek mellett helyi rendezvények is vannak. Csak kiragadva néhányat: lesz papi békegyűlés, ellátogat hozzánk a Középszlovákiai Nemzeti Front besztercebányai területének küldöttsége, Rétságon a szövetkezeti dolgozók részvételével tartanak gyűlést, az öblösüveggyáriak kerékpáros béketúrát indítanak, vetélkedőt, aszfaltrajzversenyt rendezünk. . . szóval, események sorával szeretnénk bizonyítani az emberek békevágyát. Tanka László fotók: Bencze Péter Nagy érdeklődés kísérte a kutyabemutatót Csaba Péter és a gitár Kotyog a finom ebéd Virág, ifjúság,béke NÓGRÁD —1984. május 17., csütörtök