Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

Esészsép ivóvíz KilMányban­­ ­ Elkészült a nyugat-­nógrádi térségi vízmű mintegy há­rom kilométer hosszú rom­­hány-kétbodonyi ágvezetéke és elosztóhálózata. A közmű­vet pénteken átadták rendel­tetésének. A mintegy ezerkét­száz lakosú kis település ivó­­kútjai az utóbbi években el­­ín­tk­árosodtak, ezért vizükből a csecsemők és kisdedek nem ihattak. Az ő szükségleteik kielégítésére naponta tasakos vizet szállítottak kétb­odony­­b­a. Erre ezentúl nem lesz szükség. Kétbodony eddig a tizen­egyedik Nóg­rád megyei tele­lés, amelyet a négyszázmillió forintos költségből megépített és tavaly átadott nyugat­­nógrádi térségi vízmű lát el egészséges vezetékes ivóvíz­zel. Az építkezést 1976-ban kezdték meg, mostanáig le­fektettek negyvenöt kilométer távvezetéket és huszonöt ki­lométer elosztóvezetéket. A csőfektetés folytatódik és még az idén befejezik a munkát Diósjenőn és Tereskén. A he­tedik ötéves terv időszaká­ban, a jelenlegi napi tízezer köbméter vízhozam-kapacitás bővítésével, további kilenc­tíz nyugat-nógrádi község ve­zetékes ivóvízellátására nyí­lik lehetőség. NISZAT-Épíés ' Mintegy harmincan vettek részt a Nógrád megyei ipari szövetkezetek anyagbeszer­zési társulatának tegnapi­­ közgyűlésén Salgótarjánban. A NISZAT-tanácskozáson Heves megyei szakemberek, illetve állami, tanácsi építő­ipari szervezetek munkatársai is közreműködtek. Az össze­jövetelen meg­itatták az idei társulási szerződést, kikristá­lyosították az 1985-re szóló tervet. Ez utóbbinak egyik lényeges pontja, hogy fejlesz­tik a NISZAT-tagok egymás közötti információhálózatát. A gyűlésen búcsúztatták a nem­rég nyugdíjba vonult elnököt, Gellérthegyi Gyulát. Szakmunkásn­evelés • Évek óta eredmnéyesen fog­lalkozik a szakmunkásneve­­léssel, az utánpótlás biztosí­tásával a Salgó Cipőipari Szö­vetkezet. Jelenleg több mint ötven szakmunkástanuló­ van, tizenhárman még az idén befejezik tanulmányai­kat. A tanulók zöme, s csak­nem negyven fiatal, felső­­rászkészítő lesz, a többiek ci­pészként végeznek. A szövet­kezet figyelemmel kíséri mun­­kájukat, tanulmányukat, a szövetkezeti rendezvényeké meghívja őket, hogy ezálta is kötődjenek a kollektívá­hoz. A már kenyérkeresők is gyarapítják ismereteiket: ta­valy a 24 tűzödei dolgozóba 14-en végezték el eredménye­sen a szakmunkásképző-okta­tást. Sikeres tanulmányaikért a szövetkezeti vezetés órabér emelésben és jutalomban ré­szesítette őket. Selejtezők a Május 1. Kupáért A Salgótarjáni Kohászat Üzemek feldolgozó gyáregy­ségének Frankel Leó KISZ alapszervezete, valamint Bátonyterenyei nagyközség Tanács sportosztálya Május 1 Kupa kispályás labdarugó mérkőzéseket rendez a hely­beli vállalatok KISZ-alap­szervezetei részére. A selej­tezők első fordulóját j­­játszáik le a­­ bátonyterenye gimnázium sportcentrumá­ban 9 órától. A második for­d­ulóra egy héttel később ke­rül sor a Nagybátonyi Bá­n­yász SC sportpályáján. NÓGRÁD Salgótarjánon vezet az útjuk Győzelem­­ 40 autóstúra Moszkvából Berlinbe Május elsején Nógrád me­gyén át vezet az útja annak a nemzetközi autókaraván­­nak, amely­­ a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfor­dulója tiszteletére indul Moszkvából Berlinbe. Ennek eseményeiről tartott sajtótá­jékoztatót tegnap Budapesten a Magyar Honvédelmi Szö­vetség és a KISZ Központi Bizottsága. Kiss Lajos vezér­őrnagy, az MHSZ főtitkára egyebek között elmondotta: a szocialista országokban mű­ködő honvédelmi és sport­­szervezetek vezetői tavaly, varsói tanácskozásukon a szovjet testvérszervezet a DOSZAAF küldöttségének javaslatára elhatározták, hogy a fasizmus felett ara­tott győzelem és a felszaba­dulás 40. évfordulója alkal­mából Győzelem ’40 elne­vezéssel — az ifjúsági szer­vezetekkel közösen — nem­zetközi autóstúrát szervez­nek valamennyi szocialista ország részvételével. Tizenegy szocialista ország küldöttségei április 17-én in­dulnak Moszkvából és május 9-én, a győzelem napján az NDK fővárosában, Berlin­ben tisztelegnek a hősök em­lékműve előtt. Útjuk 6000 kilométeren át a Nagy Hon­védő Háború és a felszabadí­tó harcok dicső színterein ve­zet keresztül. A túra résztvevői egyes or­szágokban három napot töl­tenek, ahol különböző poli­tikai, kulturális eseményeken vesznek részt. Április 28-án Ártándnál lépik át a ro­mán—magyar határt, s ha­zánkban kiemelkedő progra­mok lesznek Debrecenben, Hortobágyon, Hevesen, Bu­dapesten és megyeszékhelyün­kön, Salgótarjánban. Nóg­rád megye határát várhatóan május elsején a kora délutá­ni órákban lépik át. A me­net itteni programját egy operatív bizottság állította össze, amelynek tagjai kö­zött ott vannak a megye és Salgótarján párt-, állami és társadalmi szerveinek képvi­selői. Köszöntő feliratok és vár­hatóan az érdeklődők töme­ge fogadja majd a nemzetkö­zi autóskaraván résztvevőit, akik a megyeszékhely főte­rére érkezve egy kedves ün­nepség szereplői lesznek. Kö­szönti őket ez alkalomból Sko­da Ferenc, az MSZMP Nóg­rád megyei Bizottságának titkára, majd a kegyelet és a hála virágait helyezik el együttesen a szovjet hősök emlékművének talapzatán. Ezt követően rövid kulturális műsort tekintenek meg, majd a menetoszlop tovább­indul a Somoskőújfalui ha­tárátkelőhelyre, ahol már vár­ják őket az MHSZ csehszlo­vák testvérszervezetének képviselői, a Svazar delegá­ciója. Innentől csehszlovák területen folytatódik az autóstúra, hogy aztán május 9-re, a győzelem napjára már az NDK fővárosában, Berlinben tiszteleghessenek a résztvevők a hősök emlék­műve előtt. Jelölő gyűlések Salgótarjánban Salgótarjánban a jövő hé­ten a következő helyeken lesznek tanácstagi jelölő gyű­lések: április 15-ére a róna­bányai kultúrotthonban (17. sz. választókerület), NÁÉV étkezdéjében (40. sz. vk.), Bá­nyász Művelődési Házban (46. sz. vk.), Baglyasalja Lenin Művelődési Otthonban (52. sz. vk.). Április 17-én: Egészség­­ügyi szakiskolában (13. sz. vk.), Ifjúsági-művelődési ház­ban (57. sz. vk.). Április 19- én: Bem úti Általános Isko­lában (32. sz. vk.). Április 20- án: Csizmadia-telepi kultúr­otthonban (48. sz. vk.). A jelölő gyűlések 17.30 óra­kor kezdődnek. Ankét a fákért Balassagyarmat adott ott­hont tegnap annak a szak­mai beszélgetésnek, amelynek az erdőgazdálkodással foglal­kozó, vagy azzal kapcsolat­ban álló „cégek” képviselői voltak a résztvevői. Az Ipolyvidéki Erdő és Fa­feldolgozó Gazdaság házigazdái tiszte mellett Gyürky János, a gazdaság osztályvezetője emlékezett meg az erdőtele­pítés és a­­ fásítás népgazda­sági jelentőségéről. Ebből az alkalomból adták át a MÉM erdészeti és faipari hivatal alapította elismeréseket. Naptáp 1985. április 13., szombat, Ida napja. A Nap kel 6.00 — nyug­szik 19.31 órakor. A Hold kel 3.46 — nyugszik 12.12 órakor. *­z 1985. április 14., vasárnap, Tibor napja. A Nap kel 5.58 — nyug­szik 19.32 órakor. A Hold kel 4.16 — nyugszik 13.24 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. április 13-án született, és 76 éves korában, 1976 júniu­sában hunyt el Vitális Sán­dor Kossuth-díjas geológus, egyetemi professzor, a föld­es ásványtani tudomány dok­tora.* Hatvanöt évvel ezelőtt, 1920. április 14-én született, és 59 , éves korában, 1979-ben halt meg Vajta László Kossuth­­díjas kémikus, akadémikus. ötven évvel ezelőtt hatal­mas tömegeket mozgósító tüntetés volt Salgótarjánban a munkanélküliség ellen, az eseményeket emléktábla örö­kíti meg a megyeszékhelyen. Az 1930. április 12-i tüntetés­ről pénteken koszorúzási ün­nepségen emlékeztek meg. Az alacsony bérek ellen is tiltakozó, a városháza elé vonuló bányászok és munká­sok emlékét őrző táblára ko­szorút helyeztek el Salgótar­ján város Tanácsa apparátu­sának és pártszervezetének vezetői. Emlékezés a munkanélküliek tüntetésére Hűvös idő Előrejelzés az ország területére ma estig: átmenetileg fel­szakadozik a felhőzet, és keve­sebb helyen kell számítani eső­re, záporra. A szél mindenütt fokozatosan északnyugatira for­dul, több helyen megerősödik, helyenként viharos széllökések is lesznek. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 11, 16 fok között való­színű. A lottó nyerőszámai: 6, 37, 66, 77, 88 • KÉVE-tanácskozás. A Közép-magyarországi Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalatok együttműködésének (KÉVE) áruforgalmi bizott­sága tegnap Salgótarjánban tanácskozott. A szakmai szer­vezethez tartozó hét megye kilenc élelmiszer-kiskeres­kedelmi vállalatának képvi­selői az idei, várható áru­ellátást és a­­ beszerzési mun­ka szervezését vitatták meg. Vetélkedők Felszabadulásunk 40. évfor­dulójára és a párt XIII. kong­resszusának tiszteletére több vállalatnál is szerveztek ve­télkedőt a kollektívák. Csü­törtökön a Nógrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat központjában tizenkét csapat vetélkedéséből a Pécs­­kő Üzletház kollektívája ke­rült ki győztesen, de az elsők között végzett a balassagyar­mati Ipoly Áruház és az áru­forgalmi osztály csapata. Tegnap a Ganz-MÁVAG mát­­raterenyei gyáregységénél tar­tott vetélkedőn 12 kollektíva — köztük hat fizikai brigád — adott számot történelmi, politikai, irodalmi és sport­tudásáról a felszabadulási ve­télkedő döntőjében. Benesch Ferenc iparművész alkotásaiból rendeztek bemutatót Salgótarjánban, a Kép­csarnok üzletében. A kiegészítő elemes kisbútorok mellett érdekességként látható nap­szakmutatós kézművesóra is. Az érdeklődők április 23-ig tekinthetik meg a kiállí­tást. — bp — Útlezárás [m­i OitG­ERK­ÉlüilÉS A M­OGÜRT—Salgó rallye szombati rendezvényei miatt a verseny útvonalán az aláb­bi útlezárások lesznek: Zagy­varóna—Cered közötti orszá­gos közút 13-án, szombaton 6.30— 10.00 óra között: For­gács—Kazár közötti régi or­szágos közút 7.30—16 óra kö­zött. Ezeken kívül még a követ­kező földutak, termelőszövet­kezeti, illetve erdőgazdasági utak lesznek lezárva a ver­seny idején: Cered—Barna földút 6.40 —10.10, Inászó—Somlyóbánya 7.20—14.30, Dorogháza—Nagy­­bátony, 7.45—14.00, Bátonyte­renye—Katalin-akna—Mátra­­almás, 7.55—14.20. Szuha—Parádsasvár, 8.50— 14.00. Mátraháza—Galyatető, 8.30— 14.00. Galyatető—Mátra­­almás, 8.10—14.00 óra között. Városok, községek az „asztalon" Salgótarján, Balassagyar­mat, Bátonyterenye, Litke, sőt Vác neve is szerepel azon a listán, amely a Nógrádterv e hónapi teendőit tartalmaz­za. A megyeszékhely egy böl­csőde ajánlati tervével érin­tett: a Beszterce-lakótelepen áll majd a gyermekintézmény. Balassagyarmaton a Rákóczi út északi területre „van asz­talon”, összesen csaknem hat­száz lakás épül majd itt, Ve­zér Csaba tervei alapján. Bá­­tonyterenyére 16 tantermes iskola beépítését tervezi meg Guzmics György. Litke ös­­­szevont rendezési tervén Su­gár Gizella dolgozik. Vác a Naszály Áruház révén „érde­kelt”, az épület rekonstruk­cióját a salgótarjániak terve­zik meg. Az irodaházban ké­szül még Nógrád megye hetedik ötéves tervidőszaki lakásépí­tésének előkészítési terve. E munkában nyolc települést vesznek számba az építészek.­­ Lányka- és női vászon­cipőkből idén eddig tizen­négyezer párat szállítottak NDK-beli és lengyel megren­delőkhöz a Salgó Cipőipari Szövetkezetből. Terveik sze­rint az első fél évben negy­venezer pár hasonló lábbelit juttatnak el ugyanezeknek az üzletfeleknek. — Takarmány- és termény­­bolt nyílt Balassagyarmaton. Az új terménybolt közvetle­nül a megszüntetett bolt mel­lett kapott helyet a Bartik Frigyes utcában, változatlan alapterületen ugyan, de kul­turáltabb körülmények között­­ árusíthatnak. Herman Ottó születésének­ 150. évfordulója alkalmából a Magyar Biológiai Társaság álattani szakosztálya, a Ma­gyar Madártani Egyesület és a Fővárosi Állat- és Növény­kert emlékülést tartott pén­teken, az állatkert Barlang­mozijában. Az emlékülésen méltatták a nemzetközi hírű magyar ornitológus munkás­ságának jelentőségét a fiatal zoológia fejlődésében. A szakemberek előadásokon tá­jékozódtak a magyarországi túzokállomány helyzetéről, a kékcsőrű récék visszatelepíté­sének eredményeiről. Az em­lékülés résztvevői megtekin­tették a közelmúltban újjá­épített Kós Károly-féle ma­dárházat, ahol a látogatók mintegy ötven madárfaj szín­pompájában és hangjában gyönyörködhetnek. A Kisdobosok kulturális seregszemléje volt tegnap a salgótarjáni Kohász Művelő­dési Központban. A Petőfi Sándor Általános Iskola csaknem háromszáz alsó tago­zatos tanulója mutatta be vidám, játékos műsorát. Az úttörők szerdán lépnek a zsűri, a közönség elé, a leg­jobban szereplő rajok részt vesznek a városi seregszem­lén. — Jó ütemben halad a me­gyeszékhelyen a tavaszi tisz­­tasági akció. A városgazdál­­­kodási üzem dolgozói e hé­­­ten a Kemerovo lakótelep, a Móricz Zsigmond út és a Kercseg út környékén vég­zik az összegyűjtött hulladé­­­kok elszállítását. — Újabb üzemi tanfolyami A ruha szerkesztése, szabása, varrása iránt folyamatosan nagy az érdeklődés Balassa­gyarmaton. A fémipari vál­­­­alat és a növényvédő­ agro­­­kémiai állomás női dolgo­zóinak kívánságára a városi TIT-szervezet 34 órás tanfo­lyamot kezdett el. A munka­helyek anyagilag is támogat­ják alkalmazottaik ez irányú törekvéseit. — Kertbarátoknak. A ta­vasz és munkáinak beköszön­’ te érezteti hatását az isme­retterjesztésben is. A balas­sagyarmati kábelgyárban csü­törtökön tartott előadást Né­meth Tibor, a helyi kertba­rátok tagja, a kiskertek ta­vaszi teendőiről. A progra­mot magbemutató követte, árusítással egybekötve. Halálos balesetek Békés megyében, Gyoma­­endrőd külterületén Gyuricza Lajos László 23 éves autósze­relő gyomaend­rődi lakos sze­mélygépkocsijával elütötte a kerékpárját toló Gellai György 82 éves nyugdíjast, nagylaposi lakost. Az idős emebr a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint Gyuricza figyelmetlenül, nem az útviszonyoknak megr­felelő sebességet vezetett. A rendőrség bevonta vezetői en­gedélyét és tovább folytatja a vizsgálatot. Orosháza külterületén Al­­mási László István 46 éves szakoktató, orosházi lakos sze­mélygépkocsijával az útpad­kára hajtott, ott egy fának ütközött és ennek következ­tében a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint Almási László István fi­gyelmetlenül vezetett. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA Á­RFOLY­AM­AJ Érvényben: 1985. április 13-tól 15-ig ’ilfb’t­eA. 4­596 Deviza vételi eladási árf: 100 Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Hollandi forint Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA dollár NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4 Telefon: 10-977 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér­. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlapi Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint negyedévre 129 forint, egy évre« 516 forint. Előállítja­ a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Kas 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558

Next