Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
SZABADOS ÁRPÁD KIÁLLÍTÁSÁRÓL Szabados Árpád korai, tradicionális szemléletű rajzai, magas technikai színvonalú metszetei után a hetvenes években új stílust hozott, a magyar grafikába gyermekrajz ihletésű és falfirkák világára emlékeztető egyéni munkáival. Ezzel párhuzamosan kezdettől fogva szisztematikusan foglalkozik a kreativitásra épülő vizuális neveléssel. (GYIK- műhely, képzőművészeti főiskola vizuális nevelési tanszék.) Műcsarnokbeli kiállításán grafikáin kívül plasztikákat, fotókat, videót, installációt mutat be, amelyekben ugyanaz a problémakör foglalkoztatja, mint rajzaiban. Sokol (részlet) A Pauszok című sorozatból. DÚSA LAJOS: Parázson járatsz Bentről meghódít gyávaságom, kintről emlőd böki »temnem, s győzzek, vagy ne győzzek a vágyon — már mindenképpen vétkezem. Parázson járatsz, friss parázson, s a kínban sosem vagy velem! Te még mindig csak szamárháton jársz? Te ostoba szerelem! Ó, hogy gyűlölöm lassúságod, míg melled alatt összezárod karod, s ringatod nélkülem nagy, falánk kölyköd — árvaságom... S nézd: párzásunk ring minden ágon, mint összevissza szélütem. 3 NÓGRÁD — 1986. augusztus 2., szombat A hallgatás művésze Lengyel József Nagyon régen, Lengyel József művei megjelenésének időszámítása előtt történt, amikor Szigligeten, rendszerint a huszonegyes szobában ütötte fel békés hadiszállását. A közös étterembe, ebédhez, vacsorához osont valósággal. Mindég a hátsó asztal utolsó székén foglalt helyet. Fordultak feléje gyakran szavakkal, kérdésekkel, e tőmondatokban, inkább tőszavakban válaszolt. Ha elkerülte őt a figyelem, arcáról bárki leolvashatta, így is jó. A legjobb így. Hallgathatok kedvemre tűnődve bámulhatom a függönyön áttörő fényeket, elmélkedhetek az emberi furcsaságok, s a furcsa emberek számos változatjelenségein. Akkoriban robbant — inkább kálváriát járt életének hírével, semmint kiemelkedő írói alkotásokkal — az irodalmi élet kellős közepébe. Amerre járt, zúdult nyomába a kíváncsiság, Ki ez az ismeretlen? Miféle író? Akik ismerték őt jól, régen nem voltak az élők sorában, sokan mások a haza szűk határain túl éltek. Mivégre jött? Azzal az egyetlen könyvével, hivatalból kinevezett írónak? Avagy kezdő, míves tollforgatónak? S ő járt és kelt a házban, a vén park kavicsos útjain, olykor a társalgóban, is felbukkant, ahová a zsidók esténként, vacsora után összegyűltek- és hallgatott. Akadt, ki olvasott az összezárt, keskeny ajkakról, a szem okos csillanásából, ezek voltak kevesebben. A többséget nyugtalanította, vajon mi hallgatnivalója van? Egy vacsora utáni estén, amikor ő a vén park fenyvesei, a cserszömörce s a tu* jabokrok, ösvényét taposta, a társalgóban ismét fellobbant a találgatás kedve. Már régen senki nem várt választ, amikor Nemes Nagy Ágnes így szólt: olyan ... kisképű ember. A jelenlevők felkapták fejüket, hogyan? Először nem értették, később azonban valaki felkiáltott. — Milyen egyszerű az egész. Lengyel József valóban kisképű. Azaz a nagyképű fogalmának szöges ellentétpárja. Új magyar szó született, ujjongani kezdtek- Hol van az értelmező szótár, hogy belevéssük. A kisképű ember olyan, ki valósággal rejtőzik mások elől. Szeretne láthatatlanná válni, hogy senkit ne zavarjon. Kerüli a feltűnést, olykor hiszi, sikerült , ha felfedezi, hogy mégsem, valósággal restelli magát. Ezért oson, surran, és hallgat. Ebbéli igyekezete azonban minduntalan lelepleződik. Az írók boldogan mosolyogtak akkor este, lám nem kell többé találgatnunk, Nemes Nagy Ágnes minden bizonytalanságot szétoszlatott Lengyel József körül. Kisképű ember. A hallgató író ritkaságszámba megy, Lengyel József azonban nem volt-e minden vonatkozásban a legrendhagyóbb író? Akinek a hallgatása több volt, mint mások órákig mesélése. Nem bolydította-e felhallgatásával a ház szokványos rendjét? Akinek a halál éjszakákat töltött ágyában, annak némasága a jéghegyek víz alatti héthatodjának édestestvére. A kagyló szenvedésének gyöngyszem ajándéka. Mit népszerűség, babérok, olcsó társasági sikerekben csillogás? Mégis, milyen író, faggatóztak az újonnan jöttek. Megkésett író, feleltek rá talán ugyanazok. Fáradt öregember író. Senki, vagy talán néhányan sejtették, hogy éppen hallgatásával készül a roppant számvetésre. Hátát nekifeszítette az eljövendő másfél évtized láthatatlan falának, bontogatja már megviselt képzeletének szárnyait. Dolgozni-dolgozni, szólni csakis akkor, ha elkerülhetetlen. Írásban kell beszélni, kristálymetszésű szavakkal, hogy könyvoldalak százainak értelmét tömörítse olykor — egyetlenbe. Vajon, ki tudta akkor, hogy kopott hátizsákpoggyászában a század legsúlyosabb mondandóját cipelte, szibériai falvakon, úttalan utakon, át az Urál hegyláncain, Európán keresztül-kasul. Hogy rég halottnak hitt Odüsszeusz érkezett haza, s most készül útjának tanúságtételére. Elrettentő figyelmeztetőnek szánja, hogy ami vele megesett, soha ne ismétlődjék. Hogy a zsarnokság — tökéletesen mindegy, milyen köntösben álcázza magát — zsarnokság marad mindörökre. Mégis, mit írt? Visegrádi utca? Ezerszer lerágott csont. — Maga olvasta? — kérdezte egyszer. — Régen — feleltem kitérően. S mert megérezte hangomon a felszínességét, arcomba fúrta okos szeme tűhegyét. — Nos, olvassa, figyelmesen. Nem nagy írás, de nincsen más e tárgyban. Ha volna, nem biztos, hogy elvinné a pálmát... Barátságunkat én kovácsoltam, eleinte akarata ellenére. Ismeretlenül s hívatlan állítottam be hozzá, később kiderült, a legrosszabbkor, dolgozott éppen. Már ajtónyitáskor arcul legyintett hangjával: — Mit akar? Miért jött? — Ha lakozik bennem hamis önérzetből egy szikra, sértődve sarkon fordulok, s távozom. — Szeretnék beszélni magával. — Miről akarna? — Olvastam a könyveit, írásait, arról. — Ma rosszkor jött, jöjjön mondjuk... — Már negyedszer álltam ajtaja előtt, tovább nem jutottam, amikor így szólt. — Most akad fél órám, jöjjön be. Nem több, fél órám. — Beszélgetésünk délutántól késő estébe nyúlott. Ekkor lettünk barátok, s tartott kimondatlan tiszteletem iránta, s az ő szavakba soha nem fogalmazott rokonszenve — egészen élete végéig. Vodkásüveget vett elő, kínált és hallgatott. Még nem győztem le a lámpaláz iszonyát, nem rágtam át magam csöndjének kásahegyén. Jóval később magamról kezdtem fecsegni. Arcomba, bőröm alá fúrt kíváncsiságával, a koponyámba is belenézett. Megzavarodtam, de folytatni kényszerültem, ezt parancsolta éles figyelme. — Szegények voltunk... — hajtogattam. Rokonszenvét akartam kicsikarni, s törpe miveltem egyre fészkelődött az óriás mellett. Fecsegtem össze-vissza mindenről, lényegében ugyanazt. — Mi nagyon szegények voltunk... — Fejét kissé oldalra billentette, mígnem megsokallhatta, mert villámként hasította félbe szavaimat. A hangja olyan volt fülemnek, akár a mennydörgés. — Akkor mi lett volna, ha a maga papája... Gazdag, mit gondol, mi lett volna? — Elnémultam azonnal, bezzeg neki eszébe sem jutott. Minden szava mint a guruló mennykő, sistergett. — Jómódú polgárasszony, aki nyelveket beszél, balatoni villájában teniszpartikat ad, művészettörténetet tanít az egyetemen. Sok minden lehetett volna magából, ha gazdag a papája, egy azonban biztosan nem. Itt most nem ülne mellettem, be sem engedtem volna. Mert nekünk semmiféle közös dolgunk, beszélnivalónk nem volna... ért engem? S amikor többszöri buzdítására, pironkodva állítottam be hozzá kéziratommal, s ajtaja becsukódott mögöttem, úgy éreztem, most aztán vége mindennek. Hallgatásával fogja kivégezni írói zsengéimet, annak minden betűjét. Meglehet, beleolvas, s haragjában a csalódástól tűzbe hajítja az egészet. Hetek múlva levelet kaptam tőle, keressem fel. Remegett kezem-lábam, fölfelé menet a lépcsőn. Hellyel kínált, ismét vodkával, elfogadtam, így könnyebb lesz a halálos ítélet kivárása, véltem A vodkásüveg mellé helyezte kéziratom kötegelt dombját. Milyen örömmé vettem volna, ha a kezembe nyomja, s így szól: az ördögbe az egésszel. És hagyjon nekem békét a maga szamárságaival. Ehelyett arcomba fúrta ismét tekintetének tűhegyét. — Olvasta maga Tersánszky Józsi Jenő valamelyik könyvét? — Bólintottam, mi sem természetesebb. Azaz füllentettem, olyan nagy figyelemmel azért mégsem. —Olvasta tehát? — Megerősítettem. — Tudja, hogy a legnagyobb, élő magyar író? — Illigen.„ — Ha olvasta volna, ilyesmit nem ír le. — Idézet következő zsengéimből. Meg az ájulás, ha nem szedem összes erőmet. Hogy kívántam, szórjon szitkokat rám, átkozza a regénynek nevezett betűtengert, de ne hallgasson. Sokára szólalt meg. — Elolvastam az egészet — hangjában bocsánatkérés úszott az iménti heves kitörésért. — Ügy a kétszázadik oldalon kezd érdekes lenni. De ki hajlandó addig olvasni a semmit? — Blokkfüzet gyufásdoboz nagyságú lapjait vette maga elé. Azokon fél és negyed szavak, felkiáltó és kérdőjelek, oldalszámok, vonalkák, kis hurkok, így ezt nem lehet írni... Ki hallott ilyen felületes megfogalmazásról ? Ez meg kutyafüle... micsoda szamárság, hanyag munka.« Modorosság. Értelmetlenség. És beszélt. Talán egy órán át, talán egész napon át. Soha ilyen hosszat, részletezően nem hallottam szólni, öt gyufásdoboznyi cédulácskára írt feljegyzés, s egy kétszer akkor a hatodik. Lengyel József kiadatlan kézirata is lehetne. Sugallatukból, s abból a beszélgetésből, nekem egy regény megírására futotta... Most, augusztusban lenne 90 éves. Csongor Rózsa A győri Műhely kiadásában Az idő hatalma címmel versantológia jelent meg Győrött Fodor András szerkesztésében. Négy megye, Győri-Soporon, Vas, Veszprém és Zala irodalmi pályázatot hirdetett hazánk felszabadulása negyvenedik évfordulója tiszteletére a régióban élő, vagy ahhoz kötődő alkotók részére. Az antológia a pályázatba beérkezett versekből és versciklusokból nyújt át gazdag és gondos válogatást az érdeklődő olvasóknak. A gazdagságra jellemző, hogy tizenkét költő 112 versét olvashatjuk. A régióban születő, jóllehet nem teljes, de jellemző költői törekvésekről nyerhetünk áttekintést az antalógiából. A tájékozódást hasznosan segíti a kötet végén a szerzők rövid életrajzának közzététele. A szerkesztő és a kiadó lehetőségét megszabta, hogy pályaművekből válogathatott, ez a négy megye által közösen kiírt pályázat azonban, úgy tetszik, sikeres volt. Abban a tekintetben is, hogy a legkülönbözőbb életkorú és felfogású alkotók egyaránt pályáztak, így nemcsak a régióban születő lírát, hanem a mai versízlés változatosságát is némiképp áttekinthetjük. Az antológia mindenekelőtt a négy első helyezett, Böröndi Lajos, Gaál Antal, Széki Patka László és Herceg Árpád írásaiból közöl bő válogatást, de a már több kötetes alkotók, s a pálya elején tartók egyaránt a rájuk jellemző versválogatásokkal szerepelnek benne. Föltétlenül igaz tehát az a megállapítás, amit a szerény külsejű kötet hátsó borítóján olvasunk: „Az antológia, a szerkesztő és a kiadó hite szerint, általános betekintést ad a régió, valamint egy meghatározott történelmi időszak, jobbára az elmúlt évtized, történelem- és társadalomfelfogásába, érzésvilágába, ember, és természetszemléletébe. Érzékletes lírai lenyomata tehát az időnek”. Először röviden a pályázat első helyezettjeiről. Böröndi Lajos 1954-ben Kapuváron született, jelenleg Mosonmagyaróváron él. Tavaly Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, írásaival eddig a különböző folyóiratokban és tájegységi antológiákban szerepelt. Nemcsak versekkel, tanulmányokkal is. Költészetének meghatározója az idő hatalmának érzékelése. Az idő hatalma című verse antológiacím is egyúttal. „Csillagok ragyognak terjeszkedik az idő” — kezdi a verset. Az idő számára történelmi értelemben is szerepel, nemcsak emlékké váló folyamatok érzékeltetésére használja. A Somogy megyei Szőlősgyörökön 1948-ban született, ma Balatonfüreden élő, egyelőre lapokban publikáló Gaál Antal szintén a létezés alapkérdéseinek kutatását választotta versei témájául, ő is „idő-mikroszkóp alatt” érzi magát, hallja amint „a csönd feszül”, kapaszkodókat keres a század morális katasztrófái közepette, szerelem-igenlése az élet-igenléssel fonódik össze. Széki Patka László Győrben született 1948-ban, Veszprémben él. • Megjelent kötete: Botár Attila—Széki László: Időkerülő — Madárjóslat (1981). Állapotrajzainak jellemzői közé tartozik többek között az irónia és a groteszk. Rilke után szabadon című verse mottójaként szerepel a mondat: „Rettenetes, hogy a tényekről nem tudhatjuk meg a valóságot”. A túldokumentáltnak aposztrofált kor egyik alapellentmondása fogalmazódik meg ebben. Nevezetesen az, hogy a huszadik század végének embere valóban egyre inkább elveszni látszik a részletekben, miközben mind kevesebb képessége és lehetősége lesz az egész áttekintésére. Az 1954-ben a Győr-Sopron megyei Barbacson született, Budapesten újságíróskodó Herceg Árpád első kötetét 1984-ben adta ki a Magvető, Szobám falára címmel. Példaképei között szintén ott van József Attila, de Kormos István, Nagy László és Kányádi Sándor is. Tiszteletre méltó közéleti érzékenysége, a hétköznapok ellentmondásaira szelíd iróniával reagál. Következtetéseire érdemes komolyan figyelni. Miként azokra a szinte váratlanul fölfénylő sorokra: „Gyűlnek szívemben az ólomgolyók, néha kipottyan egy-kettő a szürke papírra, amikor régi illatok lepnek meg váratlanul: barack- és meggy- és almaillat”. A kötet legérettebb, már életművel rendelkező költői Az idő hatalma Négy megye versantológiája malomverő címmel. Azok közé tartozik, akiket intenzíven és folyamatosan foglalkoztatnak a századvég alapvető kérdései, köztük a nukleáris fenyegetettség, a környezetpusztulás, az egyén cselekvési lehetőségeinek szűkössége, az érzelmi elsivárosodás jelei. Az édesanya korai és tragikus közé tartozik Morvay Gyula, aki 1905-ben született Tardoskedden (Csehszlovákia), s , ,,, , ... , . . . jelenleg Nagykanizsán él. 1930 halála «ívszorító őszinteség« óta publikál a csehszlovákiai, I?fff^„AOme^raSfv*i a romániai magyar sajtóban értelmi le« « «Imelyültebbé moszkvai üf^ngban^ eddigi munkásságát. idehaza. Tagja volt a Sarló- aki 1922*ben mozgalomnak is. Itt közölt ^ ..* ma ,a verseit a mozgalmas életre*?* 11: 8 «^földhoz valn visszatekintő lírai naplóként ““f* megható példájával «te* szolgai, a természetszeretet, a harmóniára való törekvés költője, az ember és a természet olvashatjuk. A Vas megyei Kámban 1922-ben született, Szombat . . helyen élő Káldi János több , ^P^^ténak szüksémiit fél tucat kötetet tudhat Ságéról van. k51. A jegyében teljesedett ki. A T ’ tavasz’ tavasz tehát ___című versei a maró irónia, a zekvens, a küzdelmet vállaló, fogotforni^totó*’ 1ír.nh.i Tam köznapi”1^ fTt ^ ^ Ä AM 30 S PL . 6 hatunk tőle. Riü, 8 Pécsi Gabriella ugyancsak Bunyós szelíd konokságjel « hanjwlaW ]íra mű_ hangvételű lírát. Bizton vall natkozásokkal. A ritkábban Kám című versében: KÓMi de őszintén csillogó ..Orz szavamat í mindazt műt versekkel jelentkező költők énekeltem) a nyír a nyár, a közé tartozik. Soós József, vz. és gyalogul és az is. a Kovács Gábor ebben az ama ,tológiában a kezdeti lépéseket Az 948-ban, Vasszilvágyon teszi a költészet útján, ígyszületett Pödör Györgynek retesen, s 1985-ben jelent meg Szombat- -___ _ , helyen az első kötete, Szél-l ~ T- &