Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 18. SZERDA III. ÉVFOLYAM 272. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT 53S M­­­OKIGO** - a vásárlását oa Íp kezdje nálunk! Stílus, minőség és elegancia Tom Lantos körútja Clinton „követe”... Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő no­vember 18-án hivatalos látogatásra Magyarország­ra érkezik, az új demokrata vezetés képviseletében. Magyarországi útja első állomása annak a körút­nak, amelynek részeként a képviselő felkeresi Ro­mániát, Szlovákiát, Horvátországot, Szlovéniát, Bulgáriát, valamint Kis-Jugoszláviát. Tom Lantost Budapesten fogadja az államfő, a kormányfő, a házelnök, a külügyminiszter és a pénzügyminiszter. A politikus találkozik a parla­menti pártok képviselőivel, és előadást tart a Ma­gyar Atlanti Tanácsban. (MTI) Megszavazott EK-társulás Az Országgyűlés háromszori sikertelen kísérlet után 191 igen és 2 nem szavazat mellett kedden délután megerősítette az Euró­pai Közösségek és a Magyar Köztársaság kormánya között létrejött megállapodást Magyar­­ország társulásáról a közössé­gekhez. 13. havi fizetés A felsőoktatásban dolgozók a jövő év januárjára járó ellátmá­nyukkal együtt kapják meg — a közalkalmazotti törvény előírása alapján 1992-ben őket megillető — 13. havi fizetésüket. Erre Ku­pa Mihály pénzügyminiszter sze­mélyesen tett ígéretet a Felsőok­tatási Dolgozók Szakszervezeté­nek tegnapi országos választmá­nyi ülésén. Bűnözőfogó A „Bűnözőfogó” új magyar ötlet és szabadalom alapján, csúcstechnológiával készített va­­gonvédelmi berendezés, amely angolan beszélő, egyedi riasz­tórendszerként működik. Az In­­terbip Invest Mikroelektronikai Rt. termékét tegnap mutatták be. A felszerelt és bekapcsolt ké­szülék — a memória egységébe rögzített szöveggel — hangosan és érthetően közli a környezeté­ben lévőkkel, hogy a tettes mi­lyen rendszámú, típusú és színű autót akar ellopni, illetve melyik lakásba, irodába vagy üzletbe hatoltak be. A Köztársaság Párt bemutatkozik Bemutatkozásra készül ma és csütörtökön a Köztársaság Párt. A napirendi pontok között első helyen szerepel Palotás János el­nöki programbeszéde, majd a párt szakértőinek egyes ágaza­tokkal kapcsolatos elképzelései. Holnap a program és az alapsza­bály elfogadásával, valamint sze­mélyi döntésekkel fejeződik be az új párt alakuló kongresszusa. A Köztársaság Párt a szaktudás pártja kíván lenni. Olyan, nem ideológiai alapon szerveződő csapat, amely az ország gazdasá­gi felemelkedését helyezi politi­kájának középpontjába. Már nem emelkedik a kárpótlási jegyek árfolyama Az elmúlt héten már nem emelkedett tovább a kárpótlási jegyek árfo­lyama. A Budapest Ér­tékpapír és Befektetési Rt. bizományosi adás­vételében kialakult sú­lyozott átlagár a jegyek címértékének 76,76 százaléka volt. A BÉB tájékoztatása szerint a kárpótlási je­gyek forgalma némileg visszaesett a november 15-ével végződő 46. hé­ten. Amíg az elmúlt he­tekben átlagosan 30 millió forint volt a forga­lom, addig a múlt héten csak mintegy 19 millió forint értékű kárpótlási jegy adásvételében köz­reműködött a BÉB Rt. (MTI) Ha elindulnak, az isten sem állítja meg a cigányokat Nagyon rossz hatása lehet a félelemnek Van-e félelem a cigányok körében, beszél­hetünk-e bosszúálló hangulatról, hogyan lehetne megállítani a cigányellenesség konkrét, adott esetben emberéletet követelő megnyilvánulásait? Erről beszélgettünk többekkel Salgótarjánban, miközben állító­lag Budapesten „nemzeti szellemű, sportos, katonás kiképzést" kapnak a fiatal skinheadek.­ ­ Nagyon fontos, hogy azok az emberek, akiket Salgótarján­ban megtámadtak közvetve vagy közvetlenül, tudják, hogy nem a magyar társadalom tette e­l, hogy a magyar társadalom kiveti magából az erőszakot és a fajgyűlöletet - ezt mondta Kis János, az SZDSZ országos ta­nácsának tagja Salgótarjánban, a skinheadek által agyonvert Danyi Zoltán temetésén. A tarjáni öblösüveggyárban Botos Tibor targoncavezetővel és Csík Ferenc lehordóval be­szélgettünk. Botos Tibor így kezdte: - Most arról akar írni, hogy megöltek egy cigányt, vagy ar­ról, hogy megöltek egy embert? Akkor este bementem én is a Pikolóba meginni egy sört, lát­tam ezeket a bőrkabátos gyere­keket, de az az igazság, hogy én is inkább meghúzódtam. Nem ismertem egyiket sem. Engem nagyon felkavart ez a gyilkos­ság. Egy szerencsétlen embert öltek meg, aki a légynek nem tudott volna ártani. Ez nyolc óra után történt, én akkor jöttem éj­szakára dolgozni. Ezzel az­ Ilyeneket nem lenne szabad megengedni. Sokkal erősebb­nek kellene lennie a rendőrség­nek. Az­ adót azért is vonják, hogy abból a közbiztonságot is erősítsék. Tőlem is levonják ezt a pénzt. Én most nem úgy be­szélek magával, mint egy ci­gány, hanem mint egy ember.­­Ahhoz mit szóltak volna, ha egy cigány ütött volna agyon egy magyart? - kérdezte Csík Ferenc. - Egyenjogúság van, igaz? Ha a cigány bűnt követ el, meg kell büntetni. Ugyanúgy a magyart is. Lehet, hogy magának szeren­cséje van, mert magyar, én meg szerencsétlen vagyok, mert ci­gány vagyok. Én erről nem te­hetek, ezért nem kerülhetek hát­rányba senkivel szemben. - Vannak, akik azt állítják, hogy Magyarországon legáli­san képzik ki a skinl­adeket... - Ezt szabad? Akkor mit szóljunk hozzá? Ez­ hozza akkor maga után, hogy lesz a cigá­nyoknál is ilyesmi. Akkor nem is lehet majd csodálkozni, ha a cigányok is összeállnak. Akkor tudja, mi lesz? É­s nem szabad eséllyel engem is megüthettek megengedni­ volna. (Folytatás a 3. oldalon) * Fogjunk össze hogy segíthessünk! címmel indítottak országos akciót a Centrum Áruházak. Az október havi nettó bevétel egy százalékát felajánl­ják vásárlási utalvány formájában a nagycsaládo­sok megsegítésére. Salgótar­ján áruházának több mint kétszázezer forint értékű utalványait Sepré­­nyiné Kürti Ilona igazgatónő adta át a városházán a rászorultaknak. (Gyurkó Péter felvétele November 23-án: Vasutassztrájk? A kormány és a szakszerveze­tek közötti tárgyalásokon to­vábbra sem érezhető, hogy a ka­binet megegyezést szeretne elér­ni — jelentette ki Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, aki kedden Záhonyban és Mátészalkán szakszervezeti fórum szónoka volt. Kifejtette: a kormány meg­állapodási készsége sok kívánni­valót hagy maga után; ez a maga­tartás arra utal, hogy a kabinet továbbra is a szakszervezetek megosztására törekszik. Nagy Sándor ugyanakkor azt hangoz­tatta: több kérdésben mintha kö­zelednének az álláspontok. Pél­daként említette a minimálbér új megállapítását és a nyugdíjak re­álértékének megőrzését. Elis­meréssel szólt arról is, hogy a kormány — legalábbis egyelőre — levette napirendről a nyugdíj­­korhatár felemelését. Az MSZOSZ elnöke elmond­ta véleményét a vasutasok no­vember 23-ra tervezett, kétórás figyelmeztető sztrájkjáról is. E hangsúlyozta: a vasúti dolgozók joggal várnak nagyobb támoga­tást a kormánytól a MÁV jövő évi működéséhez, ahhoz, hogy ne kelljen több mellékvonalon megszüntetni a vonatközleke­dést, megmaradjon a folyamatos munkarend, és ezáltal elkerülhe­tő legyen húszezer alkalmazott elbocsátása. A fórumon felszólalt Papp Pál, a Vasutasok Szakszerveze­tének elnöke is, aki megerősítet­te: amennyiben az egyeztetések eredménytelenek lesznek, no­vember 23-án, hétfőn, 5 és 7 óra között figyelmeztető sztrájk mi­att hazánk egész területén leáll a vasúti közlekedés. Két téma az Országgyűlés plenáris üléséről Szigorodik a táppénzfizetés Betiltás vár jelképekre A társadalombiztosítás jövő évi költségvetéséről, valamint pénzügyi alapjairól szóló tör­vényjavaslat általános vitájával kezdte keddi munkanapját az Országgyűlés. Surján László népjóléti mi­niszter, a törvényjavaslat előadó­ja elmondotta, hogy a tárca be­vallottan válságmenedzselő költségvetést állított össze. A jö­vőre várható kiadások ugyanis jóval meghaladják a bevételeket, és mintegy 40 milliárd forintos hiány várható. Surján László szerint tovább nem növelhető a járulékok mér­téke. Felülvizsgálták a kiadáso­kat is. Kevesebbet költ a társada­lombiztosítás a szociálpolitikai feladatokra is, s javasolják a táp­­pénzfizetés szabályozásának szi­gorítását is. A nyugdíjak emelése is mérsékeltebb lesz, az eredeti­leg tervezett 16 százalék helyett a nyugdíjak csak 12,3 százalékkal emelkednek. Mindezek mellett a tb hiánya 40 milliárd forintot tesz ki, amelynek fedezésére a társa­dalombiztosítás a Magyar Nem­zeti Bank közreműködésével hosszú lejáratú­­ kötvényt kíván kibocsátani. Az Országgyűlés megkezdte annak az MDF által benyújtott törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely — a Büntető törvény­­könyv vonatkozó szakaszának módosításával — megtiltaná a magyarországi önkényuralmi rendszerekre és diktatúrákra emlékeztető jelképek, jelvények használatát. A törvényjavaslatot előter­jesztő Kónya Imre hangsúlyozta: az MDF-frakció által benyújtott törvényjavaslat a Btk. módosítá­sa révén megtiltaná azon jelké­pek használatát, amelyek a hazai diktatúrák szimbólumrendsze­rére utalnak, illetve alkalmasak a köznyugalom megzavarására. Orbán Viktor, a fiatal demok­raták frakcióvezetője azt szor­galmazta, hogy a horogkereszt, a nyilaskereszt, valamint a sarló és kalapács viselésének, használa­tának tilalma kerüljön be a tör­vényszövegbe. A jövőben tila­lom alá eső jelképek körének pontos meghatározását indítvá­nyozta a szocialista párt képvise­lője is. A törvényjavaslat általános vitáját elnapolta a Ház. Nógrádban készenlétben az eszközök és a létszám Átállnak a téli útüzemre Nógrád megye országos köz­útjainak 1992/93. évi téli út­üzemeltetéséről tartotta­k tájé­koztatót november 17-én, teg­nap délelőtt Salgótarjánban a közúti igazgatóság székházá­ban, ahol Fráter István igazgató ismertette a felkészülés helyze­tét. Kiemelte, hogy tulajdon­képpen nem a télre készülnek, hanem átállnak a téli útüzemre. A hófúvásokkal veszélyeztetett utak védelmére mintegy 10 ezer folyóméter hófogórácsot he­lyeztek ki a megyében. A csak­nem 930 kilométernyi úthálózat téli üzemeltetéséhez rendelke­zésre áll minden eszköz s meg­van a kellő létszám is. Ebből az úthálózatból mintegy 174 kilo­méternyi az őrjáratos út, ami azt jelenti, hogy ezeken az utakon éjjel-nappal ellenőrzik az utak állapotát és a védekezés az út teljes hosszára terjed ki. A min­tegy 770 kilométernyi útszaka­szokon ragonos védekezés tör­ténik. Ez nem terjed ki az út tel­jes hosszára és a védekezés nem rendszeres. A téli síkosság elleni védeke­zésül rendelkezésre áll 4700 tonna mennyiségű sókeverék amit a tárolóhelyeken és az utak mellett helyeztek el. Megtörtént a szükséges sókeverék szórógé­pek, a hóeltakarító berendezé­sek karbantartása és felkészítése a téli viszonyokra. Azonban az igazgatóság bármilyen körültekintően is áll át a téli útüzemre, nem nélkü­lözheti a társszervek, elsősor­ban az önkormányzatok segít­ségét, különösen a rendkívüli időjárás esetén. Milliárdos vagyonnyerők• Csődmenedzser-képzés az ÁVÜ-nél Januárban már 100 olyan csődmenedzsere lesz az ÁVÜ- nek, akik remélhetően képesek arra, hogy irányítsák egy-egy gazdálkodó szervezet csődből való kilábalását — mondotta Di­an Gábor, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese az MTI mun­katársának azzal kapcsolatban, hogy néhány napon belül befeje­zi tanulmányait az a 40 szakem­ber, aki az első menedzserképző tanfolyamon vett részt. Ez év szeptemberéig több mint 1800 csődbejelentés érke­zett a bíróságokhoz, ezek mint­egy 30 százaléka az ÁVÜ tulaj­donába tartozó gazdálkodó szer­vezet. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy meglehetősen szerény a hitelezőkkel megkötött megál­lapodások aránya. A bankok úgy látják, hogy a cégek kilábalási tervei nem elég megalapozottak és szakszerűek. Ebben az eset­ben pedig nagy a veszélye annak, hogy rövidebb időn belül a cég újra fizetésképtelenné válik, ami már az adott társaság felszámo­lását jelenti. Szakértők szerint összességé­ben legalább 1 milliárd forintnyi vagyonvesztés kerülhető el, ha egy-egy cég első embere a csődbe jutott vállalatot megmenti a fel­számolástól. Fontos ez azért is, mert e cégek állítják elő az ex­portra kerülő termékek közel egyharmadát, és a foglalkozta­tottak közül minden negyedik ember ilyen, tehát csődhelyzetbe került vállalatnál dolgozik. Dián Gábor kifejtette: az ÁVÜ, mint az alapítói jogokat gyakorló szervezet, felelős a va­gyon legkedvezőbb hasznosítá­sáért. Ezért szervezték meg a tanfolyamot. A sikeres vizsgát tett menedzserek a felszámolás veszélyébe sodort, de potenciáli­san talpraállítható és a jövőben gazdaságosan működtethető, il­letve privatizálható szervezetek élére kerülnek. A négyhetes tan­folyam résztvevőit kül- és belföl­di oktatók képzik, a pénzügyi, a marketing-, a vezetési, a szerve­zetfejlesztési és a jogi ismeretek elsajátításán túl megtanulják a csődegyezséggel kapcsolatos speciális szakmai teendők elvég­zését is, így például a csődegyez­ségi terv, illetőleg a talpraállítási program is a tanterv része. A túl­nyomórészt két diplomával, leg­alább 10 év szakmai gyakorlat­tal rendelkező leendő csődme­nedzsereknek a gyakorlatban kell igazolniuk alkalmasságukat, legalább két vállalatnál kell sike­res csődmenedzselést végezniük. (MTI)

Next