Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
A LEGKEVESEBB FÖLD NOGRÁDBAN KELT EL - 4. oldal NOGRÁD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA IV. ÉVFOLYAM 273. SZÁMÁRA: 16,30 FORINT 1993. NOVEMBER 23., KEDD LAPUNKBAN: Dr. Magyarfalvi András huszonöt éve rendel Kisterenyén (5. oldal) A hercegnő ajándéka a nevelőotthonnak (5. oldal) Sólymok, szárnyak nélkül (7. oldal) Észt érdeklődés Észtország a volt szovjet térség legdinamikusabban fejlődő államaként élénk érdeklődéssel tekint a magyar vállalkozókkal való együttműködésre. Tallin arra törekszik, hogy a Hanza-hagyományokat felelevenítve „szabadkikötő” legyen Kelet és Nyugat között. Egyebek mellett erről beszélt Csóti György, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, aki az MDF küldöttségének élén részt vett a kormányzó Pro Patria párt kongresszusán. A politikus hétfőn Budapesten a rádió és az MTI tudósítójának összegezte a látogatás tapasztalatait. Észtország gazdasági helyzetét vázolva Csóti György meglepő prosperitásról számolt be. A csaknem másfél milliós lakosságú, fél magyarországnyi balti állam tökéletesen nyitott gazdaságpolitikájával a Baltikumba áramló külföldi tőkének csaknem a felét vonzza. (MTI) Alexa Károly kinevezése A köztársasági elnök — a miniszterelnök javaslatára — Alexa Károlyt 3 évi időtartamra a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójává kinevezte. Az erről szóló dokumentumot Göncz Árpád november 22-én írta alá — tudatta a köztársasági elnök sajtóirodája hétfőn délután az MTI- vel. Korszerűbb tudakozó A szolgáltatás javítása céljából korszerűsítette a tudakozót a Matáv Rt. Budapesti Távbeszélő Igazgatósága. Egy számítógéppel támogatott, bővített kapacitású tudakozószolgálat áll az érdeklődők rendelkezésére — tájékoztatta az igazgatóság illetékese hétfőn az MTI-t. Mivel számítógépre került a budapesti tudakozó teljes adatállománya, gyorsabb lesz a bejelentkezés és az adatkeresés, s a legfrissebb adatok is azonnal hozzáférhetővé válnak. Ezután egyazon telefonszámon — 117-0170 — lehet megtudni a budapesti telefon, név, cím, kapcsolási szám, telefax adatokat, és érdeklődni a telefonszám-változásokról. Minimális emelkedés Az elmúlt hónapban csak minimális mértékben, 400 millió forinttal emelkedett a lakossági devizaszámlák forintértéke. A jegybank közlése szerint a devizaállomány jelenleg 198,1 milliárd forint értékű, ami mintegy 2 milliárd dollárnak felel meg. Ausztria-lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 93/46. játékhét eredményei a következők: Lottó és Joker fogadási díja: 132.242.900 schilling. Sorsolás napja: 1993. október 21. Beérkezett lottószelvények száma: 2.310.103 darab. Lottó fogadási díj: 108.118.859 schilling. Lottó nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 16.217.828 schilling. Lottó nyerőszámok: 02, 19, 21, 26, 34, 42. Pótszám: 44. Joker fogadási díj: 24.124.041 schilling. Joker nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 4.824.808 schilling. Joker nyerőszámok: 4, 5, 0, 6, 3, 8. Határhelyzet Továbbra is kritikus a helyzet Záhonynál a magyar-ukrán határállomáson, ahol a kilépő kamionoknak 47 órát, a belépőknek pedig 80 órát kell várakozniuk. A határőrség közlése szerint csak karácsony után várható lényeges csökkenés a teherforgalomban. Szolidaritás a vasutasok bérkövetelésével A Magyarországi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szolidaritást vállal a vasúti dolgozók bérkövetelésével. Az MKSZSZ Tagszervezeteinek Vezető Tanácsa hétfőn az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozata szerint a szövetség figyelemmel kíséri a MÁV Rt. vezetése és a vasúti érdekképviseletek közötti bértárgyalásokat. (MTI) Salgótarjánban menekülőkre lőttek Terrorsortüzek 1956-ban Az 1956-ban alkalmazott terrorsortüzekről, a tényfeltáró bizottság első részjelentéséről tartottak sajtótájékoztatót hétfőn az Igazságügyi Minisztériumban. Dr. Balsai István igazságügy-miniszter egyebek között elmondta, hogy elkészült az írásbeli dokumentum a megdöbbentő tragédiákról. Hazánkban 1956. október 23-a és december 31-e között több mint ötven sortűz dördült el! Ebben nincsenek benne az egyéb akciók. Civilekre, ártatlan emberekre lőttek akkor, amikor a szabadságharcot már leverték, a megtorlás és a megfélemlítés volt jellemző, folytak a bírósági „színjátékok”, a tömeges elbocsájtások, az internálások. - Mi csak a több mint ötven sortűzzel foglalkozunk. Nevek vannak a dokumentumok között, amelyekhez már csak a címeket kell megszerezni - mondta dr. Balsai István. A dokumentumokat hamarosan megkapja a legfőbb ügyészség. A miniszter bevezetője után dr. Kahler Frigyes, a tényfeltáró bizottság elnöke és M. Kiss Sándor történész, a tényfeltáró bizottság tagja tartott rövid tájékoztatást, majd az újságírók kérdései következtek. Dr. Kahler Frigyes elmondta, hogy a tényfeltáró bizottság azokat a halálos áldozatokat követelő lövéseket, amelyeket a szovjet fegyveres erők a forradalom leverésére és az ország katonai megszállására indított hadműveletek során adtak le ellenállást nem tanúsító katonákra, nemzetőrökre - Záhony, Debrecen, Szombathely - nem tartotta a sortűz fogalma alá esőnek, így ezek vizsgálata külön kutatási témát képezhet. Vizsgálták ugyanakkor a Kádár-rendszer karhatalmi alakulatainak önállóan vagy szovjet segítséggel végrehajtott sortüzeit, tehát az 1956. november 4-e után leadott sortüzeket, köztük a december 8-ai salgótarjáni vérengzést. Amikor tájékoztatójában Salgótarjánt említette a tényfeltáró bizottság elnöke, megjegyezte: ennél a sortűznél arról volt szó, hogy éppen a munkásság nevében fellépő karhatalom nem volt a hatalom birtokában, mert az a munkásság kezében volt, s ezért is kellett a megfélemlítés. Az „akciónál” jelen voltak a központból kiküldött emberek, Ladvánszki Kálmán, Koltai őrnagy, „közreműködtek” a karhatalmisták Darázs István vezetésével és jelen volt Gyurkó Lajos vezérőrnagy egyik bizalmi embere is. Gyurkó egyébként november 4- e után a vidéki karhatalmista alakulatok parancsnoka volt, azokkal „rendelkezett”. Dr. Kahler Frigyes a salgótarjáni sortűzzel kapcsolatban elmondta, hogy dokumentumaik vannak arról, hogy nagyon sok embert hátulról ért a golyó, tehát menekülő emberekre lőttek a fegyveresek. Vidéken a karhatalom a megyei pártbizottságok körül szerveződött, majd kinevezték a megyei parancsnokokat. November 21-e után az MSZMP intéző bizottsága (Folytatás a 3. oldalon) Az MDF-fórum házigazdái Balról jobbra: dr. Medgyessy Péter, a megyei kárrendezési hivatal vezetője, Frisch Oszkár a megyei földművelésügyi hivatal vezetője, Pál József és Speidl Zoltán országgyűlési képviselő (MDF), valamint dr. Csekey László, az MDF megyei választmányának elnöke a tegnap tartott sajtótájékoztató házigazdái. A Magyar Demokrata Fórum rendezvényéről tudósításunk a 3. oldalon Gy. P. Magyar közreműködéssel •• Üzem Kazahsztánban Megkezdte termelését Alma- Atában az a gyümölcslétöltő üzem, amelyet a Tradekomplex Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kft. szállított Kazahsztán számára — tájékoztatta az MTI-t hétfőn Selmeczy Lajos, a Tradekomplex igazgatója. Az 5,6 millió dollár értékű beruházáshoz a budapesti székhelyű cég nemcsak a berendezéseket szállította, hanem a tervezést és a szakemberek kiképzését is elvégezte. Az üzem szállításáról még 1991-ben kötötték meg a szerződést, és az eredeti tervek szerint a kazah tulajdonosok energetikai szénnel fizettek volna. Az Ekibasztuzugol szénbányászati egyesülés tervét azonban megakadályozta a kormány és a bányászszakszervezetek megállapodása az energetikai szén importjának tilalmáról. A Tradekomplex Kft. a gyümölcslétöltő üzem berendezéseit a Német Szövetségi Köztársaságból importálta, amely a volt Szovjetunió területén az első, combiblock típusú csomagolóanyagba töltő berendezés. A gyümölcslétöltőt kiegészíti egy mini sörüzem is. A Tradekomplex kapcsolatai a kazah piacon jók, a cég részt vesz egy kazah-magyar mezőgazdasági együttműködésben is. Az amerikai-magyar vállalat az év elején alakított vegyes vállalatot Alma-Atában az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt., a Bábolna Rt., valamint több kazah cég együttműködésével. Megkezdődött a biztonságtudományi világkongresszus Eltúlzott az a félelem, amely ma az emberekben a radioaktivitással és az atomerőművekkel szemben él — mondta Teller Ede, magyar származású Nobeldíjas atomtudós Budapesten, az Ipar a Környezetért Alapítvány szervezésében hétfőn megkezdődött II. Biztonságtudományi Világkongresszus nyitó előadásán. Véleménye szerint ez az általános bizalmatlanság akadályozza újabb atomerőművek telepítését és az olcsóbb energiatermelés térhódítását. Elmondta, hogy a ma működő erőművek biztonságosak, és a volt Szovjetunió területén kívül már csak korszerű típusokat üzemeltetnek. A paksi erőművet orosz technológia alapján építették, de már a korszerűbb típust képviseli. A paksi mérnökök szakmai tudását kiválónak minősítette, és ugyanígy vélekedett a paksi biztonsági berendezésekről. A világhírű tudós mindezek mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy tökéletes biztonság nem létezik. Mindaddig, amíg az ember beavatkozik az ilyen folyamatokba, létezhet felületességből vagy szándékosságból eredő hiba is. Elmondta, hogy az új atomerőműveket kisebb energiasűrűségre tervezik, hogy azok szabályozása, illetve leállítása rugalmasabban, kevesebb veszéllyel járjon. A jövő reaktoránál minimálisra csökkentik az emberi beavatkozást, és a szinte önmagukat vezérlő atomerőműveket a föld alá telepítik. Teller Ede úgy vélte, hogy az emberiségnek mindenképpen szüksége lesz az atomenergiára, hiszen a hagyományos energiaforrások kimerülőben vannak. Véleménye szerint sokkal inkább a kén-dioxidtól és a nitrogén-oxidoktól, mint a sugárzástól kell a környezetet félteni. A hét vége rendőrségi krónikája Elgázolták, megfagyott, felakasztotta magát A havas, síkos, latyakos időjárás mindenkitől megfontolt közlekedést követel, hiszen ha a megváltozott út- és fényviszonyok mellé még a figyelmetlenség is párosul, baleset a következménye. November 18-án, a késő délutáni órákban a 2. sz. főútvonal tolmácsi elágazásánál történt halálos kimenetelű közlekedési baleset. Egy török autóbusz összeütközött M. János derecebaráti lakos által vezetett személygépkocsival, aminek következtében a személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Ü. V. török állampolgár ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége alapos gyanúja miatt indult nyomozás. (Folytatás a 3. oldalon) Orbán Viktor: A kormányzás az erő tudománya Salgótarjánban fogalmaztak a legkeményebben Nem egy csoport érdeke a vállalkozásbarát gazdaságpolitika - ez az egyetlen, ami az ország hosszú távú problémáira is megoldást tud nyújtani - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azon a hétfői sajtótájékoztatón, amit vállalkozói fóruma után tartott a párt helyi irodáján. Elmondta, hogy elsőkézből tájékoztatják a vállalkozókat a válságból való kilábalás kérdéseiről, és arról, hogy a Fidesz melyik véleményt osztja. Várják a vállalkozók meglátásait is. Ugyancsak céljuk a bizalomépítés, annak tudatosítása, hogy a párt megbízható lesz a vállalkozóknak, és viszont. Orbán ezt azért tartja fontosnak, mert bárki kormányoz majd, partneri viszonyt kell kialakítania a munkaadókkal. A pártelnök meglepődött azon, hogy országos körútja állomásai között Salgótarjánban fogalmaztak a legkeményebben arról, hol hibás a gazdaságirányítás. Orbán egyértelmű hangulatként érezte: meg kell állítani azt a gazdaságpolitikát, amely csak kivonja a tőkét a gazdaságból. -A kormányzás az erő tudománya - mondta Orbán Viktor, és ezt így fejtette ki: a (Folytatás a 3. oldalon) Országos körútja során hétfőn Salgótarjánban járt Orbán Viktor (jobbról), a Fiatal Demokraták Szövetségének elnöke