Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-26 / 147. szám

HMMHMBBHHHMBHMMMMHRI Nagy hiányt igyekszik pótolni Féléves a Nógrád Megyei és Salgótarján Városi Tourinform Iroda, amely megyei turisztikai marketingmunkát és in­formatív tevékenységet végez, az itt dolgozók szakértői, szaktanács­­adói munkát látnak el. Torony és a tévézés Szilaspogony legmagasabb pontján már készül az egyik mobiltelefon-társaság átját­szó tornya, s talán szokatlan képzettársításnak tűnik, de a magaslati építménnyel kap­csolatban a helyi önkor­mányzat is szövöget terveket. Nevezetesen azt szeretné elér­ni: szereljenek a toronyra erősítő­ket azért, hogy nézhető legyen három tévécsatorna műsora. Ezért nemrégiben levélben keres­ték meg az Antenna Hungária Rt.-t, majd a három közül a két kereskedelmi csatornát működte­tő társaságot, hogy a vétel javítása érdekében vállalják fel a felada­tot. Amennyiben a válaszuk ked­vező lesz, a tervek véglegesítése céljával újra megbeszéléseket kezdeményeznek a telefontársa­sággal. A településvezetés elkép­zelésének megvalósítását azért tartja fontosnak, mert ezzel ki­válthatnák a kábeltelevíziós háló­zat kiépítését, illetve megkímél­nék ennek járulékos kiadásaitól az itt élőket, akik zömmel hatvan éven felüli idősek.___________■ Több gyerek, nagyobb óvoda Magyargéc közintézményeinek háza táján több változást is hoz az idei nyár. Egyrészt eggyel gyarapo­dik a számuk, ugyanis dolgoznak a területi gondozási központ kialakí­tásán. Nem választható el ettől az óvodai átalakítás, amelynek a férő­helyek növelése a célja, az utóbbi években ugyanis a korábbiaknál több gyermek született a község­ben, óvodai elhelyezésüket azon­ban gátolta a szűkösség. A problé­ma orvoslásához az kell, hogy a gyermekintézmény tőszomszédsá­gában működő idősek klubját át­költöztessék a gondozási központ épületébe. A gyermekek második otthona szeptembertől így két cso­­portot tud fogadni.___________■ Sikeres védőnői program Évek óta sikeres a védőnői program a szurdokpüspöki ál­talános iskolában. Ez évben pályázatot nyertek az Ifjúsági és Sport­minisztériumtól. Erről a község védőnője, Juhászné Karácsony Eri­ka tájékoztat. Idén nem lesz málnaháború Közepes termés, jó kereslet - Nyomott árak, „hangulatjavító” felárak - Vámteher Berkenye, Diósjenő, Nógrád, Nőtincs, Rétság környéke - amerre csak járunk, általá­nos a kép: az utak menti ül­tetvények végében, padkára húzódott személykocsik, utánfutóikon tömött, üres re­keszekkel. Fák árnyékában üresen, vagy félig rakottan várakozó hűtőkocsik, veze­tőik unottan, ráérősen te­metkeznek újságjaikba. Vár­ják a kuncsaftokat. Nyuga-Nógrádban finiséhez érkezett a málnaszüret, az átve­vőknél sorok állnak, s a hűtőhá­zakban is nagy a forgalom. Álta­lános helyzet: növekvő a keres­let, közepes a felhozatal, az idő­járás nem kedvezett a bogyó­soknak, emiatt a mennyiség gyenge, a minőség változó, s az átvételi árak is nyomottak. Bár az állami támogatásként az őket megillető, kilónkénti 35 forintos pluszjuttatás, amelyet várható­an ősz tájékán kapnak kézhez, enyhíti a termelők gondját. Ez sem utolsó szempont, hiszen Nyugat-Nógrádban mintegy há­rom, háromezer-ötszáz család megélhetését biztosítja részben, vagy egészben a bogyósgyü­­mölcs-termesztés.­­ Az időjárás is közrejátszott abban, hogy az idén egy héttel korábban, már június 8-án meg­kezdtük a felvásárlást - mondja Tóth József, a nézsai Frigoland Hűtő és Kereskedelmi Kft. ügy­vezető igazgatója. - A kereskedő szemével ho­gyan látja az idei málnahelyze­tet? - Jelenleg 245-280 forint ki­lónként árat adunk a málnater­melőknek, de ehhez járul még a 35 forintos kilónként állami tá­mogatás, amelyet ősz táján kap­nak kézbe a termelők. A piros ri­biszke kilóját 100-110 forint kö­rül vesszük át, míg a feketeri­biszke kilójáért 150 forintot adunk. Tavaly is hasonló málna­árak voltak, azonban csökkent a ribiszke iránti kereslet, ami az árakban is érzékelhető, az el­múlt évben 50-100 forinttal töb­bet kaptak a termelők. A felvá­sárlás várhatóan július közepéig tart, azt követően szedret, szil­­vát szeretnénk felvásárolni. Hű­tőházunk 700 tonna kapacitású. - Van-e biztos piaca terméke­iknek? - Ezek kilencven százalékát az uniós államokba - Ausztria, Németország, Svédország, Finn­ország, Franciaország, Belgium és Hollandia - exportáljuk. Saj­nos, termékeink 5-15 százalékos vámteherrel jutnak be az uniós piacra, így a konkurens orszá­gokkal szemben - Jugoszlávia, Lengyelország - jelentős mérté­kű versenyhátrányunk van. A fo­rint erősödése az exportőröket sújtotta, kompenzálását az illeté­kes tárcák írásban megígérték, de úgy látszik, elfelejtették. Ver­senyhátrányunkat tovább sújtot­ta a normatív exporttámogatás tavaly év végi elvonása, emiatt a magyar gyümölcsfeldolgozó (Folytatás a 3. oldalon) Málnaosztályozás a berkenye! hűtőházban a Szorgoskodik a család apraja-nagyja FOTÓ1 Rtcó Bugák viámrajtot vett Két helyszínen zajlott az elmúlt hét végén a megyei női futsal-bajnokság. Salgótarjánban, az A-csoportban újra az egri SHS Union volt a legjobb, míg Bujákon a házigazdák hölgyei nyerték a B- csoport első körét. Elvezetik a csapadékvizet­ ­ Az önkormányzat saját kivi­telezésben megkezdte a csapa­dékvíz elvezetésére szolgáló ár­kok építését a településtől északra fekvő iparterületeken - mondta el lapunknak Markó Antal, Szügy polgármestere.­­ A munka, mely hétfőn in­dult, a tervek szerint mintegy hónap alatt készül majd el. Meg­tudtuk, a 15 millió forint körüli beruházást az önkormányzat saját kivitelezésben, saját mun­kagépei és szakemberei felhasz­nálásával végzi el. A cél, hogy az ipartelepen fel­gyülemlett csapadékvizet minél hatékonyabban el lehessen tá­volítani a területről - ennek ér­dekében egy zárt vízelvezető rendszert alakítanak ki - a biz­tonság érdekében fedett csator­nás módszerrel oldják meg az elvezetést. A munkálatok megfelelő kivi­telezéséhez szükséges 15 millió forintot az önkormányzat nem saját forrásból teremtette elő: a pénzt részben a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács támo­gatásából, részben pedig a Zöllner Kft.-től kapta meg a tele­pülés. Sportcentrumot avattak Tegnap délután ünnepélyes keretek közt átadták a balassa­gyarmati határőrlaktanya új sportcentrumát. A sorállomány kivonulása után kihasználatla­nul maradt körletrészek átalakí­tásával a határőrség dolgozói­nak kívánt minőségi sportolási lehetőséget biztosítani. A volt körletek helyét megfelelően fel­szerelt kosárlabdapálya, és azo­nos légtérben elhelyezett, súly­zókkal és gépekkel ellátott test­építő terem foglalta el. beszédében Tóth László ezre­des, a határőrség gazdasági igazgatója. Az ezredes köszöne­tét fejezte ki mind a balassagyar­mati határőr-igazgatóságnak, mind pedig a támogató Belügy­minisztériumnak azzal kapcso­latban, hogy a tervek ilyen mi­nőségben valósulhattak meg. Ferencsik Pál tábornok ha­sonlóan hangsúlyozta: kiemelt szerepe van annak, hogy a hiva­tásos állomány megfelelő fizikai kondícióban legyen. Ahogy a tv­­ Az európai uniós csatlako­­zornok fogalmazott, reméli, más feltétele, hogy katonáink hogy a fejlesztés az állomány­ra­megfelelő fizikai állapotban le­­vát fogja szolgálni, gyenek - mondta el megnyitó __________________________! A sportcentrumot Tóth László ezredes adta át a határőröknek FOTÓI RIGÓ TIBOR Tragédia a 22-es főúton Hétfőn délután szörnyű közúti baleset történt a 22-es szá­mú főúton, ahol három romhányi testvér közül ketten meghaltak. Egy Trabant személygépkocsi Ipolyszög irá­nyából haladt Érsekvadkert irányába amikor eddig tisztá­zatlan körülmények miatt áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldali forgalmi sávjába, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő Skoda Fabia típusú személygépkocsi­val. Az ütközés következtében a Trabant kigyulladt és tel­jesen kiégett. A 22 éves vezetője is a kocsiban égett. A mel­lette ülő 18 éves testvére is életét vesztette. A gépkocsiban velük utazó 11 éves kislány állapota - aki ugyancsak test­vér - súlyos, helikopterrel szállították a fővárosba, a Heim Pál gyermekkórházba. Az esetről tegnap tartott sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a tragikus baleset vizs­gálatába a rendőrség szakér­tőket vont be. A megyei köz­lekedésrendészeti osztályá­nak munkatársa elmondta, 0214, hogy a baleset körülményei­ről csak a vizsgálat befejezése után tud nyilatkozni. Ám vi­szont nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy a nyári ká­nikulában fokozott óvatos­sággal és körültekintéssel ve­zesse mindenki a járművét. Hétfőn Salgótarjánban az idegéri városrészből érkezett a mentőkhöz bejelentés, hogy egy mozdulatlan sze­mély fekszik a lakásához kö­zel a földön. A kiérkező mentők egy 35 éves, csak egy rövidnadrágot viselő fér­fit találtak. A kórházba szál­lított férfin műtétet akartak végrehajtani, de időközben meghalt. Az ügyben meg­kezdett nyomozás eddigi adatai szerint az elhunyt személy, R. A. hasonló korú barátjával, D. Józseffel elő­zőleg kocsmázott. Noha ba­rátok voltak, mégis valamin összeszólalkoztak. Később haza mentek, majd D. József lefeküdt aludni. A sértett ba­rát viszont magához vett egy ásót és visszament haverja lakására, ahol betörte az ab­lakot. D. József felébredve (Folytatás a 3. oldalon) SZENT IVÁN­ ÉJ SALGÓTARJÁNBAN. Hétfőn este a József Attila Művelődési Központ előtt a már hagyomá­­nyosnak számító Szent Iván-éji mulatságot rendeztek.____________________________ fotó: rigó tibor

Next