Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-14 / 10. szám

2 Az internetes munka buktatói Szilágyi Edina Manapság az állásajánlatok között egyre több internetes munkalehetőség is szerepel. A hirdetések szövege: „Keressen sok pénzt kevés energiabefekte­téssel!” Erre a legtöbb ember fel­figyel és elolvassa, hogy mit aján­lanak. Gyakran szerepelnek olyan mondatok a felhívásokban, amivel megpróbálják az embere­ket érzelmileg manipulálni: „Én egy olyan munkát ajánlok Ön­nek, amellyel megoldhatja anya­gi gondjait, amely néha pár ezer forinton is múlhat” Nézzünk egy kicsit az inter­netes munkaajánlatok mögé. Elő­ször is felmerül a kérdés, hogy milyen munkával is állunk szem­ben? Az internetes munkaajánla­tok témája korlátozott. A legtöbb­ször különböző híranyagokat kell elküldeni minél több e-mail cím­re. Természetesen ezért még nem jár pénz. Ilyenkor jön a kö­vetkező kérdés, hogy akkor ho­gyan lesz pénz a másolga­­tásokból? A válasz nagyon egy­szerű. A pénz azoktól az embe­rektől jön, akiknek szétküldték az e-maileket. Ha ők további tájé­koztatást szeretnének, vagy be­lépni ebbe a munkaláncba, ak­kor ők fizetnek az e-mail küldő­jének. Azonban ehhez kell annyi­ra bátornak lenni, hogy idege­neknek megadjuk a címünket és a számlaszámunkat. Ne feledjük el, annak, akitől a munkát kap­juk, haszna van belőlünk, hiszen munkába lépési díjat is kell fizet­ni. Míg az, aki be szeretne min­ket szervezni, azzal érvel, hogy ha havonta 100 e-mailt küldünk csak szét, és ebből csupán 10 em­ber válaszol és lép be a láncba, az már legalább 40 000-50 000 fo­rintot jelent. De gondolkodjunk racionálisan. Ki az, aki azért fizet, hogy dolgozhasson? Vélemé­nyem szerint nincsenek túl so­kan. Akinek kevés pénze van, az nem szeret ezreket kockára ten­ni, hogy vagy bejön ez az állás, vagy nem. Aztán ki az, aki meg­adja a címét, és a számlaszámát, számára teljesen idegen embe­rek számára? Én biztosan nem tenném. A 40 000-50 000 forint jól hangzik, de amint kipróbál­tuk, azzal szembesülünk, hogy ez az összeg, bármennyit is dol­gozunk, nem akar összejönni, így látva a dolgokat, inkább egy hét végi munka, fix fizetésért... 2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE (Folytatás az 1. oldalról) a Madách-Mikszáth-relikviákat tartalmazó irodalomtörténeti gyűjtemény 2009. január 1-jétől hazakerült Balassagyarmatra. 1970-ben született döntés ar­ról, miszerint a Madách- és Mik­­száth-hagyaték az 1891-ben - Nagy Iván ösztönzésére - alapí­tott vármegyei múzeumi társu­lattól, illetve a balassagyarmati Nógrád Megyei Múzeumtól át­vándorolt az 1959-ben alapított salgótarjáni Nógrád Megyei Munkásmozgalmi Múzeumba. A város önkormányzata már az 1990-es években kezdeményezte a megyei múzeumi szervezet iro­dalomtörténeti gyűjteményének Balassagyarmatra helyezését, s végre 2008 novemberében létre­jött a megyei közgyűléssel a meg­állapodás. Balassagyarmat önkor­mányzata jelentős vállalást tett a gyűjtemény elhelyezési feltétele­inek biztosítása érdekében: ingye­nes használatra ajánlotta fel e cél­ra a Palóc Múzeum közelében ta­lálható, rendkívül patinás Aninger-házat, amelynek felújítá­sára, múzeumi célú átalakítására . A nógrádi identitás­ház a történeti Nógrád és Hont vármegyék múlt­ját, jelenét és jövőjét mutatja be az ide kötődő tudósok, alkotók, művé­szek szellemi örökségén keresztül, interaktív ku­tatóhelyként, adatbázis­ként szolgálva, idővel ki­tekintve az egész felvidé­ki-szlovákiai magyarság identitására is. a városi és megyei önkormányzat a megyei múzeumi szervezettel közös pályázatot nyújtott be. - Az Aninger-ház az egykori Vasút utcában emelt módos pol­gári villák között az elsőként épült meg 1904-ben szecessziós stílus­ban, s az 1970-es évekig megvolt az eredeti kertje, kovácsoltvas ke­rítése - mondta Csach Gábor al­polgármester, hozzátéve: az álla­mosítás után folyamatosan kiszo­rítva az örökösöket, tanácsi laká­sokat alakítottak ki a háromszin­tes villaépületben, amelynek im­pozáns előcsarnoka, lépcsőháza egyszerűen magával ragadó.­­ 2002-ben döntött a város képvise­­lő-testülete arról: a múzeum és a belváros közelsége, a védett park mind-mind arra predesztinálja a házat, hogy az irodalomtörténeti gyűjteménynek otthont adjon. A Turisztikai attrakciók fejlesztése című pályázaton indultunk el még tavaly a megyei önkormány­zattal és a Nógrád Megyei Múze­umi Szervezettel közösen, megcé­lozva egy úgynevezett nógrádi identitásház létrehozását. A kon­cepciót az Arttéka Művészeti Egyesület készítette el - fejtette ki az alpolgármester, kiemelve: az épület megújítására, a Madách- Mikszáth-relikviák állandó és idő­szaki kiállítóhelyeinek és raktára­inak létrehozására, s egy Európá­ban egyedülálló kezdeményezés, a történelmi Nógrád identitásku­tató hely kialakítására pályáztak.­­ A nógrádi identitásház olyan multidiszciplináris, vagyis több tudományt átfogó intézmény lesz, amely a történeti Nógrád és Hont vármegyék múltját, jelenét és jö­vőjét mutatja be az ide kötődő tu­dósok, alkotók, művészek szelle­mi örökségén keresztül, interak­tív kutatóhelyként, adatbázisként szolgálva, idővel kitekintve az egész felvidéki-szlovákiai ma­gyarság identitására is - fogalma­zott Csach Gábor, aki elmondta: a földszinten korhű díszletek között számítógépes technikával ellátott Madách-Mikszáth és időszaki ki­állítótereket hoznak létre, iroda­lomtörténeti, műveltségi turiszti­kai utakat, rendezvényeket aján­lanak ki, illetve szerveznek. Az emeleten két korszerűen felsze­relt kutatóhely fogadja majd a lá­togatókat . A 260 milliós pályá­zatot befogadták, s legkésőbb márciusban eldől a beruházás sorsa, amely csak a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség végső dönté­sére vár. A gesztor Balassagyar­mat önkormányzata, konzorciu­mi partnerei a megyei önkor­mányzat és a megyei múzeumi szervezet. A 40 millió forintos ön­rész felét a megye, felét a város fi­zeti. A tulajdonos a város lesz, a működtető a Palóc Múzeum, s a város ingyenes használatra ajánl­ja fel az épületet a megyének. Majd minden megyei iskola és kulturális intézmény támogatásá­ról biztosította a programot A szü­lőföld iránti hovatartozás erősíté­sén túl célunk, hogy évi 25 000 lá­togatóval számolhasson a Palóc Múzeum, s így a város is, s Balas­sagyarmat a Felvidék kapuja­ként egyfajta kezdő állomás le­gyen a tematikus programok iránt érdeklődő turisták számára - foglalta össze a terveket az al­polgármester. Európai kuriózum: nógrádi identitásház A villaépület impozáns előcsarnoka magával ragadó FOTÓ: GYURJÁN TIBOR Petrol: benzin, dízel legjobb áron Aki rendszeresen böngészi a holtankoljak.hu web­­oldalt, az igazolhatja, hogy Nógrád megyében hóna­pok óta a nagybátonyi Petrol benzinkút kínálja leg­jobb áron az üzemanyagot. A forgalom napról napra nő, hiszen ezen a vidéken meglehetősen sok az árérzékeny autós. A benzinkutat üzemeltető M&T Petrol Rt. családi vállalko­zás, korábban élelmiszerboltja­ik voltak, főként Bátonyban és Salgótarjánban. Egy véletlen­nek is köszönhető, hogy tavaly nyáron belebotlottak a bánya egykori anyagraktárának udva­rán üzemelő töltőállomásba. - Láttunk benne fantáziát, így a család összedugta a fejét és igennel bólintott az üzemelte­tésre - meséli a csinos kutas hölgy, Bendiák Adrienn, aki ta­valy fejezte be tanulmányait a tanítóképzőben, s bizony hiába keresett a végzettségének meg­felelő állást a környéken. - Gya­korlatilag tavaly júniustól üze­meltetjük, s úgy érzem - a ked­vező áraknak is köszönhetően - visszatértek a régi vevők, s újak is jelentkeznek, egyre töb­ben. Magánszemélyek és cégek egyaránt kedvelik a gyors ki­szolgálást, néha még egy kávé­ra is betérnek, vagy csak visz­nek magukkal egy üdítőt. A bol­tunk is egyre jobban fejlődik. A vevők igényeire alapozott shop minden olyan terméket tart, amire egy autósnak általában szüksége lehet: olajat, szűrőt, iz­zókészletet, szélvédőmosó folya­dékot, s persze üdítőket, cigit, édességet, ajándékba szánt sze­szes italokat. A kávét egy szuper automata készíti, ami felfrissíti az úton lévőt és a szintén kapha­tó meleg ital is jól jöhet az ilyen borongós időszakban.­­ Nem­csak a verhetetlen árakkal pró­bálunk vevőinknek kedvesked­ni, egy játékot is elindítottunk karácsony előtt, elmondhatom: nagy sikerrel. Több tárgynyere­ményt sorsoltunk ki azok között, akik 5 ezer forint felett üzem­anyagot vásároltak nálunk, a fő­díj egy színes tv volt. Hasonló akciókkal a jövőben is szeret­nénk kedveskedni a már meglé­vő és leendő vásárlóink számá­ra. A Petrol környezete ugyan még erősen emlékeztet a bányai múltra, ám az új bérlők igyekez­nek kulturált miliőt teremteni a betérők számára. A kút is, a shop is rendezett, tiszta, s nagy gondot fordítanak a minőségre, úgy a kiszolgálás, mint az árusí­tott termékek tekintetében. Az üzemanyag a Moltól érkezik, va­gyis megfelel a legszigorúbb eu­rópai uniós elvásárolnak.­­ A jö­vőben újdonságokat is szeretné­nek itt meghonosítani, s épp­ a Petrol a bizonyság arra, hogy sokoldalú szolgáltatásért nem kell a szomszédba menni, ők is le tudják húzni a bankkártyát, árusítanak autópálya-matricát, s fel tudják tölteni a vásárlók te­lefonját a hét minden napján, reggel 6-tól este 8-ig. Bízunk benne, hogy nemcsak a helyi vá­sárlóink igényét tudjuk tökéle­tesen kielégíteni, hanem az át­utazó vendégeink is elégedettek lesznek folyamatosan bővülő kí­nálatunkkal és szolgáltatásaink­kal - mondja végezetül Bendiák Adrienn. Aki nem hiszi, hogy mindez igaz, győződjön meg róla sze­mélyesen Bátonyterenyén (Nagybátonyban), az Ózdi út 17. szám alatt, a volt bányai anyag­raktár udvarában, vagy hívja a kutat telefonon: 32/553-361. TNL Természetes, hogy az apa is a lányánál tankol

Next