Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
2012-09-12 / 212. szám
XXm. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 2012. SZEPTEMBER 12., SZERDA KULTURÁLIS KINCSEK NÓGRÁD MEGYÉBEN 2. OLDAL KÖZÉLETI NAPILAP KERTBARÁTOK SZÍNPOMPÁS ÜNNEPE 3. OLDAL A NAP HÍRE Harmincegy év alatt érkezett célba egy olasz képeslap Róma. Harmincegy év alatt kézbesített az olasz posta egy toszkán tengerpartról feladott nyári képeslapot, pedig csak kétszázötven kilométert kellett megtennie a küldeménynek. A feladó és a címzett is elhunyt már, de a képeslap végül is célba ért. Signora Pasquina 1981 júliusában írta meg és adta fel képeslapját a toszkán parton levő Marina di Massából. Két kolleganőjének küldte üdvözletét a milánói vakok intézetébe, ahol akkor még mindhárman dolgoztak. A képeslap idén szeptemberben érkezett meg. Egy hónappal Pasquina halála után. Az olasz posta eddig nem szolgált magyarázattal a rendkívüli kézbesítési időről. A képeslapon helyesen szerepelt a cím, és a százötven lírás bélyeg is megfelelő értékű volt. A harmincegy éves késéssel kézbesítő postás észre sem vette, hogy milyen régi képeslapot dob be az intézet levélszekrényébe - adta hírül az olasz sajtó. A vakok intézetének igazgatója jelezte az esetet az újságoknak. IDŐJÁRÁS Eleinte sok napsütésre számíthatunk, majd egyre többfelé megvastagszik a felhőzet, de estig csapadék nem valószínű. ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SCHWEICZER KRISZTIÁN (20/246-1808) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 NPORT-AJÁNLÓ 6 százalék volt az infláció augusztusban NPORT.hu A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest RÓLUNK SZÓL Az Amerikai Rákkutató Intézet legújabb ajánlása szerint az ülő munkát végzőknek javasolt óránként legalább 1-2 perc „mozgásszünetet” beiktatni. Egy kutatás szerint ugyanis, ha valaki rendszeresen sokat ül egyhelyben, jelentősen nő a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata. Kiderült: a napi hat óránál többet ülők esetében számottevően nőknél 37, férfiaknál 18 százalékkal nagyobb a 14 éven belüli elhalálozás kockázata, mint a három óránál kevesebbet ülőknél. A hír hallatán barátom csak ennyit szólt: - Látod, ezért nézem én fekve a tévét. ! 9 7 71215901000 1223 Terrortámadás áldozataira emlékeztek Nógrád megye. A lánglovagok országszerte 14.46 órakor emlékeztek meg kedden a tizenegy évvel ezelőtti New York-i terrortámadás csaknem háromezer áldozatáról, köztük hozzávetőleg háromszázötven bajtársukról. Közép-európai idő szerint ugyanis 2001. szeptember 11-én ebben a percben csapódott be az első eltérített repülőgép a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába. Az ország hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltóságainak szolgálatban lévő tagjai védőfelszerelésben, a szertárak kapuiba kiálló tűzoltógépjárművek előtt, azok kék lámpáinak fényjelzését használva egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg az elhunytakról. Szűkebb hazánkban két városban, Salgótarjánban és Balassagyarmaton tartottak ilyen főhajtást. Felvételünk a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon készült. Traktorral borult életét vesztette A traktor többször is átfordult a hossztengelye körül, vezetőjét mentőhelikopterrel szállították kórházba, de nem sikerült megmenteni az életét. Szilasi logóiíj Az erdőben végzett tisztítási munkálatok során egy 31 éves zahari férfi az általa vezetett traktorral hátramenetben közlekedett egy földúton kedden délelőtt Szilaspogony határában. A jármű eközben letért az útról és hátrafelé megindult a lejtőn. A mezőgazdasági vontató ennek során többször is átfordult a hossztengelye körül, a fiatalember pedig kiesett a vezetőfülkéből. A 31 esztendős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. mmmmm ELŐFIZETÉSIVEL fizetői akciónk leteit keresse a 9. oldalon... SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET Szeretettel várjuk tisztelt régi és új ügyfeleinket! Kedvező hitel és betét ajánlatainkról érdeklődjenek fiókjainkban. Székhely: 3700 Kazincbarcika, Egressy 8. u. 39. Telefon: 48/510-500 Telefax: 48/510-510 További Maink: 3100 Salgótarján, Klapka Gy.u.1. Tel.: 32/521-240 3070 Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708 3078 Bátonyterenye, Madách út 6 c/2. Tel.: 32/512-400 3123 Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177 3182 Karancslapujtő, Rákóczi út 66. Tel.: 32/447-321 3186 Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115 3145 Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308 3127 Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439 3041 Héhalom, Petőfi út 7. 3047 8aják, felszabadulás út 10. 2175 Kálid, Rákóczi út 3. 2688 Vanyarc, Sziráki út 1/a. 2191 Bag, felőli tér 14. Tel.: 32/482-148 Tel.: 32/488-088 Tel.: 32/477-014 Tel.: 32/484-400 Tel.:28504-020 Magyar ízeOfjMagyar Színek 9. gasztronómiai és gyümölcsfesztivál %ozórdia «Szüreti 2012. szeptember 15. Hungarian Flavour* - Magadon Gotar* * Gastronomy and Fniff Fertad 10.00 órától estig: Gasztro- és gyömölcsfesztivál és vásár 12.00 h „Túl az Óperencián" -Tóth Éva és Leblanc Győző 13.30 órától szüreti felvonulás a Vaga Banda gólyalábasaival 15.00 óra IRIGY HÓNALJMIRIGY A Kulturális Örökség Napjai: falunéző séták! Tájékoztató: Hl 9 Szervezők: Kozárd Község Önkormányzata (Dr. Hajasné Banos Márta polgármester, T +36-20-365-5758 % Dr. Hajas Pál: % @£ 4 +36-30-718-0912, Kanyó Ildikó Közgyűlés ■ Az ÉFOÉSZ Nógrád Megyei Közhasznú Egyesület szeptember 14-én, pénteken délután 14 órától tartja közgyűlését a balassagyarmati Bobula házban (Rákóczi út 66.). A napirendi témák között szerepel az alapszabály módosítása, valamint egyéb személyi kérdések is. Terrortámadások az Egyesült Államokban - a pusztító ÉH 2001. szeptember Unites Airlines 175-ös (azaz 100 km dÉ# * 73) Boeing 767,65 fő Start: 8 h 14 p © New York | ÜEÍÍ’s A 77-es járat a Pentagonba ütközött. — —!7 y-10 Boston Start: 7 h 59 p American Airlines 11-es jarat Boeing 767,92 fő Newark/ New Jersey Start: 8 h 1 p United Airlines 93-as ;a?at Boeing 757.45 fő ä járat becsapódott Worldrade Center (WTC) északi tornyába. A WTC északi tornya összeomlott. A 11-es járat Washington/ Arlington Megj.: Az időpontok helyi idő szerint értendők, az időeltolódás 6 óra. ff INffP A 93-as járat lezuhant. Start 8 h 43 p American Airlines 77-es járat (3) Boäng‘757.64 fő ► a Dulles repülőtér Forrás: DPA / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / UTI | Q) | | mmmo.hu IBBH Összeomlott a WTC déli tornya.