Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-04 / 53. szám

Az első fecske A Subaru a Chicagói Autószalonon rántotta le a leplet a Legacy új generációjáról. Az elő­ször az Egyesült Álla­mok piacán megjelenő modell formailag igen­csak előnyére változott, az új frontrész például egészen szemrevaló. A változatlanul 2,75 méte­res tengelytávú Legacy a na­gyobb túlnyúlások miatt 41 mm-rel hosszabb elődjénél, ám a kabin szélessége és a láb­tér is nőtt (vékonyabbak az el­ső ülés támlái). A motorkínálat az USA-ban két tagot számlál, a 175 lóerős, 2,5 literes egység mellett 3,6 literes, 256 lóerős, hathengeres motor is elérhető - mindkét verziónál széria a CVT-váltó és az összkerék­­hajtás. Európában a boxer­­dízel természetesen a paletta részét képezi majd, illetve ha­marosan érkezhet a kombi és az emelt hasmagasságú 2014. MÁRCIUS 4., KEDD Bemutatkozott az új Cupra Pár nappal ezelőtt debütált a legújabb SEAT, a Leon Cupra sajtóbemutatója, melyet követően hamarosan a hazai márkakereskedéseknél is rendelhető lesz a Leon csúcsváltozata. A Cupra az Ibiza családban jelent meg először, és a „Cup Racing” sza­vakból összeálló neve jelzi a márka legsportosabb utcai változatait A Leon család negyedik tagja a SEAT gyár kedvező eredményei közepette mutatkozott be, amikor a spanyol márka a nagyobb pia­cokon növelni tudta értékesítését. A Leon család - tavalyi bemutat­kozása óta - jelentősen javította a SEAT flottapiaci pozícióit, amit az ezen a területen elért 43%os bővülés is jelez. Ebben nagy szerepe volt a hamarosan nálunk is bemutatkozó Leon Combinak, melyből 8.000 darabot adtak el tavaly év végi piacra kerülése óta. A 265 és 280 LE változatban utcára kerülő Leon Cupra - melynek egyébként a SEAT típusok közül a legmagasabb a vevőelégedettsé­gi indexe - már vérbeli utcai sportautó, 5,8 mp alatt gyorsul 100, és 20 mp alatt 200 km/h sebességre. Motorjának hangja is igazán spor­tos, üléseinek kialakítása és technológiai tartalma egyaránt alkal­massá teszi az érzelmeket kiváltó, nagy teljesítményű autózásra. Az új SEAT Leon Cupra márciustól rendelhető hazánkban is, a 265 LE 3 ajtós változat induló ára 8,7 millió forint körül lesz majd. Volvo V40 új Drive-E hajtásláncokkal A Drive-E motorokat a motori­kusan fogékony, harmonikus üzemanyag-takarékos vezethető­ség érdekében vagy a Volvo Car Group új, nyolcfokozatú automa­ta váltóival, vagy a továbbfejlesz­tett, hatfokozatú manuális váltók­kal szerelik, amelyeket az üzem­anyag gazdaságosság érdekében hangoltak még finomabbra. Az automata váltós változatoknál kormányon elhelyezett kapcsoló­kat is találunk kézi vezérléshez. A D4 turbó diesel motor 190 ló­erővel és 400 Nm forgatónyoma­tékkal kerül piacra. Ez a motor a világ­első i-Art technológiával készült, így minden egyes injektorhoz nyomásvisszajelző tartozik, ahe­lyett, hogy hagyományosan csak egyetlen nyomásérzékelője lenne a közös nyomócsőnél. Mindegyik injektor tetején in­telligens chip van, amely követi a befecskendezési nyomás alakulá­sát. Az önbe­al MST-Art rendszer az informáci­ót feldolgozva gondoskodik arról, hogy minden robbanási ütemnél az ideális mennyiségű üzem­anyagot fecskendezze be. A diesel motort olyan finomí­tások is jellemzik, mint a tökéle­tességig fejlesztett csökkentett súrlódású ikerturbó, és egy ügyes szelepmegoldás a hűtő­­rendszerben a hidegindítás utá­ni gyorsabb bemelegedéshez. A manuális váltóval szerelt V40 D4 fogyasztása (vegyes fogyasz­tás) 3,7 liter/100km, amely össz­hangban van a 97 g/km C02 ki­bocsátással. A V40 Cross Country esetében ez az adat 3,9 li­­ter/100km, illetve 103 g/km a ma­nuális váltóval szerelt változatnál. Az országok egy részében forgal­mazzák a motor azon változatát, amely esetén a 190 lóerős, manu­ális váltós Volvo V40 C02 kibo­csátása 85 gramm/kilométer-ez olyan alacsony érték, hogy a ver­senytársak még csak megközelí­teni sem képesek. A négyhengeres benzines T5 turbó motor 245 lóerős és 350 Nm forgatónyomatékra képes. A nyolcfokozatú, automata váltós Volvo V40 fogyasztása 5,8 li­­ter/100 km, 136 g/km C02 kibo­csátás mellett. Az összes adat előkalkuláción alapul. Az első kétliteres, négyhenge­res Drive-E motorok gyártása (amelyeket a fejlesztési szakasz­ból VEA, Volvo Engine Architec­ture névvel ismerünk), 2013 őszén kezdődött. 2014 májusá­tól az XC 90 kivételével az összes új Volvo modell kapható lesz az új hajtáslánc családhoz tartozó motorokkal. 67 millió az első Mustangért Az első, kereskedelmi forgalomban eladott 2015-ös Ford Mustang Fastback 300 000 dol­lárért, azaz mintegy 67 millió forintért kelt el. A bevételt a cukorbe­tegségek kutatóintéze­te, a JDRF kapja. A Ford ezzel a hozzájáru­lással immár több mint 3,5 millió dollárra növelte a jóté­konysági autóárverésekből származó adományainak ös­­­szegét a JDRF számára. A li­cit győztese a 2015-ös Mustang GT opcionális ki­egészítőivel szabhatja majd személyre új autóját. Az arizonai Scottsdale vá­rosában, a Barrett-Jackson Aukciósház árverésén a North Texas Ford márkake­reskedés tulajdonosa, az au­tógyűjtő Sam Pack 300 000 dollárt ajánlott az első, ke­reskedelmi forgalomban el­adott 2015-ös Ford Mus­tangért, és ezzel ő nyerte meg a licitet. Ugyancsak ezen az árve­résen került kalapács alá egy, a Shelby GT500 modell által inspirált 1956-os Ford F-100 is, amit 450 000 dol­láros licittel vitt el a kana­dai Prince Albert városá­ban élő Gorie Broda. Az au­tóért fizetett összeg a Wheels of Dreams Project alapítványhoz kerül, ami­nek feladata a kanadai Saskatchewan Gyermek­­kórház felépítésének finan­szírozása. 1964 áprilisi bemutatása óta a Mustang mindig is olyan autónak számított, amit „arra terveztek, hogy maga a tulajdonos tervez­hesse meg”, s erre az árve­rés győztesének is lehető­sége nyílik, hiszen 2015-ös Ford Mustang GT modelljé­hez választhat a manuális és automatikus sebesség­­váltó, valamint a különféle kárpitok között, sőt a ka­rosszéria fényezését is az ízléséhez igazíthatja. Kompakt élsportoló Feszes, izmos, atletikus és ugrásra kész: az új Audi TT a Genfi Autószalonon mutatkozik be. A kompakt sportautó harmadik generáci­óján a formatervezők az 1998-as első TT- nemzedék számos formai ötletét is újrafogal­mazták, mégpedig kimondottan dinamikus és részletgazdag stílusban. Az új Audi TT elején a vízszintes vonalak dominálnak, Singleframe hűtőrácsa széles és lapos rajzolatú. A mo­­torházfedélen V-alakban két határozott kontúrvonal hú­zódik. Újszerű a négy karika elhelyezése is, amelyek ez­úttal a motorházfedél közepén, az R 8 modellekkel egy­értelmű rokonságra utalva kaptak helyet. A nagyméretű légbeömlő nyílásokat bordák tagolják. A fényszórók szintén e motívumot ismétlik, s elválasz­tó bordák osztják meg őket, amelyek a nappali menet­fényt sugározzák. Extrafelszerelésként a fényszórók LED technikájú vagy az iránymutató Mátrix-LED kivitelben is rendelhetők, utóbbi esetben a távfényt egyenként sza­bályozható fénykibocsátó diódák állítják elő. Az új kupé számos részletében az első generáció klasszikus dizájnját idézi. A küszöb kontúrja erőteljes fénytörést élt formáz, a széles kerékjáratok sajátos geo­metriai alakzatokat alkotnak. Az első közülük a motorház­tető fúgását is áttöri, a fedél vonala egyébként tornádóvo­nalként folytatódik az ajtón keresztül egészen a falig. Az utastér lapos üvegezett felülete szintén önálló geometri­ai test benyomását kelti. Az enyhe töréssel futó C-oszlopok nyomán a TT erőteljes és atletikus hatást kelt, további fe­szültséget kölcsönözve megjelenésének. Hátul szintén vízszintes orientáltságú vonalak emelik ki a TT sportos szélességét. A hátsó lámpatestek bordái a fényszórók hasonló motívumaira rímelnek. A hátsó lámpák folytonos világítási képe az Audi további újdon­sága, köztük a karcsú sávként húzódó harmadik féklám­pa biztosít összeköttetést. A kipufogórendszer mind­egyik motorváltozatnál a diffúzorba integrált két nagyméretű, kerek végcsőben zárul. A TTS, mint az Audi minden S-modellje, négy végcsövet kap. Utasterében szin­tén a könnyed, szinte lebegő vonalveze­tés emeli ki az új Au­di TT letisztult sport­autó-karakterét. A középkonzol és az ajtókárpitok folya­matos, egymással harmonikus össz­hangban álló formá­kat alkotnak. Felülről rátekintve a műszerfal leginkább repülőgépszárnyra, míg a klasszikus TT-elemként kerek légbe­fúvó nyílások - amelyek a légkondicionáló beren­dezés kezelőelemeit is rejtik - a sugárhajtóművekre em­lékeztetnek. E mesteri megoldás, illetve az Audi virtual cockpit által kiváltott központi MMS-képernyő elhagyá­sával a tervezők megkapóan karcsú architektúrával for­málhatták meg a műszerfalat. Az Audi TT vérbeli dizájn-ikonként harmadik gene­rációjában is kívül és belül egyaránt következetesen továbbfejlesztve, izgalmas sportautóként mutatkozik be. Különösen feltűnőek karakteresen éles vonalai, amelyeket kimondottan dinamikus és precíz kidolgo­zás jellemez. A felületek sajátos összjátéka a teljes ka­rosszérián különös feszültsé­get teremt. A Helyzeti előny Brit sajtóértesülés szerint a Jaguar hamarosan meg­kezdi az XJ luxuslimuzin in­diai gyártását. Mivel a BMW és a Mercedes is helyben gyártja a 7-est és az S-osz­­tályt az ottani piacra, a Jaguar eddig nem tu­dott versenyezni a két fő ellenfél áraival a magas importadók miatt. A márka leszö­gezte, hogy mind­ezektől függetlenül a brit gyártás nem ke­rülhet veszélybe. i(*

Next