Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-14 / 10. szám

Árokba csúsztak­ ­ Érsekvadkert, Személyi sérü­léssel járó közúti közlekedési baleset történt szerda reggel a huszonkettes számú főúton, Érsekvadkert térségében. Az eljegesedett útburkolaton több személygépjármű is megcsúszott és az árokba haj­tott. A baleset következtében egy ember sérült meg. Pótszilveszter gyerekeknek Magyarnándor: a települé­sen élő gyerekek részére szer­veznek kátyus jellegű gyer­­mek-pótszilvesztert január 16-án, szombaton délután a Magyarnándori Művelődési Ház épületében. Az ingyene­sen látogatható eseményre minden érdeklődőt szeretet­tel várnak, hiszen a szerve­zők sok érdekes és játékos programmal készülnek, így a jó hangulat garantált lesz. A jó zenéről pedig majd Dj Laci gondoskodik. Korlátnak ütközött Vizslás-Újlak. Egy Budapest irányából Salgótarján felé tar­tó személygépjármű ütközött az út menti szalagkorlátnak - egyelőre ismeretlen körülmé­nyek között - szerda reggel a huszonegyes számú főúton, Viszlás-Ujlak külterületén. A baleset következtében senki sem sérült meg. Tragédiába torkollott a leventék harmadik kísérlete... Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A megemlékezés a hagyományokhoz hűen a váro­si szignállal kezdődött, amit Krizsán Zoltán káplán imája kö­vetett. Ezután pedig Fekete Zsolt alpolgármester mondott emléke­ző beszédet. - Bátrak, talán kicsit vakmerő­­ek is voltak, mint minden fiatal. Ott volt bennük a virtus, a fiatal­ság mindent legyőző életereje, de a tudás, a tapasztalat is, hiszen fel­készült sízők, jó fizikumú sport­emberek voltak, s már kétszer si­került legyőzni a természet erőit Olyan teljesítményre készültek, ami országosan is kiemelkedőnek tűnt, ami ismételten ráirányítja a salgótarjáni munkára és eredmé­nyekre a figyelmet - emelte ki. Hozzátette: a több mint hét évti­zeddel ezelőtti tragikus napon, 11 óra tájt a Radnai-havasokban, a Mosolygó-tó impozáns, több száz méteres sziklafalakkal bezárt kat­lanában, a váratlanul lezúduló la­vina összepréselődő, vastag hóré­tege alatt holtan maradt tizenöt sí­elő. S ami kétszer sikerült a salgó­tarjáni leventéknek, az a harmad­szorra tragédiába torkollott. A­ salgótarjáni acélgyári csa­ládokban leírhatatlan volt a fáj­dalom és a bánat. Gyászolt a vá­ros, hetekig fekete lobogók lengtek a gyár bejáratánál és a középületeken. S ilyenkor vé­gigfut az agyunkon, hogy ez ve­lünk is megtörténhetett volna. Végigpereg lelki szemünk előtt az esemény, megpróbáljuk gon­dolatban rekonstruálni, kinek mit kellet volna ahhoz tenni, hogy a tragédia ne következzen be. Ám utólag késő a latolgatás és az okoskodás. Hosszú ideig hallgatás és csönd övezte a tragédiát. A lavina­­omlás áldozataira sok-sok évig csak a hozzátartozók, barátok, is­merősök emlékeztek, emlékez­hettek meg. Aztán 2003-ban megalakult egy emlékbizottság, amelynek tagjai és Méhes And­rás alpolgármester a Radnai ha­vasokban egy kopjafát helyezett el, emléket állítva az áldozatok­nak. Azóta nyaranta emléktúra indul a lavinaszerencsétlenség helyszínére. A tragédia 60. évfor­dulóján pedig az önkormányzat, a helyi civil szervezetekkel össze­fogásban, emléktáblát helyezett el a központi temetőben. Mind­ezek mellett könyv is készült a tragédiáról, illetve az elmúlt évek­ben sor került az emléküket őrző téli tömegsportnapra és emlék­­versenyre, kiállításra. Továbbá a romániai Borsa és Salgótarján 2012-ben, a két várost összekötő tragédia emlékének őrzésére és a jövőbeni együttműködés remé­nyében, testvérvárosi megállapo­dást kötött. S a lavinaszerencsét­lenség 70. évfordulóján az el­hunyt leventéink tiszteletére ki­bocsátott emlékérmet mintegy félszázan vehették át. Fekete Zsolt beszéde zárása­ként kifejtette: a város önkor­mányzata erkölcsi kötelességé­nek tartja a Salgótarjáni Acél­gyári síző leventék teljesítmé­nyét és bátorságát példaként fel­mutatni a jövő salgótarjáni generációinak. A síjárőrcsapat tragédiájáról való megemléke­zés pedig a gyökerekhez vezeti vissza az utódokat és része kell, hogy legyen a szűkebb és tágabb szülőföldünkhöz való őszinte, mély kötődésnek is. Az emlékbeszédet követően az esemény résztvevői egy rövid iro­dalmi összeállítást hallgathattak meg, amelyben közreműködtek a Zenthe Ferenc Színház stúdió­sai, Krista Zsolt és Turcsányi Ágos­ton, valamint a Bányász-Kohász Dalkör tagjai. A megemlékezés végül a régi temetőben elhelye­zett emléktábla megkoszorúzásá­val fejeződött be. Népszerű olvasmány a Börzsönyi Helikon a Dk_nÄn..i Uni­i­ nn lacfinohh c73mn nomroffihpn került fel a világhálóra Praktikus okokból csak az interneten ol­vasható a nyugat-nógrádi térség havonta megjelenő folyóirata, a Börzsönyi Helikon. A szerkesztők számítása bevált: ma már több ezren töltik le rendszeresen a lapot, amelyben versek és prózai művek mellett e szépséges, az Ipoly és a Börzsöny által körülölelt tájjal kapcsolatos tudományos, ismeretterjesztő tanulmányok, illetve felvi­déki témák is olvashatók. A legújabb, janu­ári szám nemrégiben került fel a világháló­ra. Krasznai (Karaffa) Gyula alapító-szer­kesztővel beszélgettünk a kiadványról. - Milyen régmúltra tekint vissza a Börzsönyi Heli­kon és milyen céllal hívták életre? - Egy helyi irodalmi-művészeti lap terve még 2005 év végén jutott az eszembe - elsősorban a Spangár András Irodalmi Kör tagjai számára meg­jelenési lehetőséget biztosítva - kezdte Krasznai (Karaffa) Gyula. - Nógrádi Helikon címmel akartam egy CD-n terjesztett folyóiratot elindítani, amihez mellékletben különféle, az interneten elérhető iro­dalmi műveket csatoltam volna. Ám már ekkor is felvetődött a pénz kérdése: ha ugyanis a digitális for­mával eleve elkerülöm a nyomdaköltséget, miért találjak ki én helyette egy másik anyagi terhet? Végül is Végh­ ozse­ barátom beszélt le erről az el­képzelésről, s maradtam meg a „netes” közlésnél, de ő javasolta azt is, hogy más legyen a név, mert a „Nógrádi”-hoz a megyei közgyűlés engedélye is szükségeltetett volna. A hegységtől viszont nem kell ilyen engedélyt kérni! így alapítottuk a Börzsönyi Helikont, s már 2006 januárjában az első szám fel­került Girasek Károly honlapjára (www.retsag.net), aki azóta is biztosítja a tárhelyet számunkra. Egyébként teljesen ingyen dolgozunk: az alkotá­sokat mindenféle jogdíj és honorárium igénye nél­kül kapjuk a szerzőktől, én is bérmentve állítom össze, és az olvasók is ingyen kapják meg, ha letöl­tik a honlapról, így, remélhetőleg gyorsan, frissiben elérhetőek az olvasótábornak a térség irodalmi-mű­vészeti újdonságai. - Melyek az alapvető szerkesztői elvek, amelyek alapján az egyes írások bekerülnek a folyóiratba? - Mivel az indulást követően az alkotóink közül sokan elhagyták a lapot (nagyon sokan az irodalmat is), így hamar kibővült a szerzők köre más tájegy­ségen élőkkel, gyakorlatilag „országos” kiterjesztő­kicsit elszomorított, aztán elfogadtam a helyzetet. Képzőművészeti anyagoknál elsősorban azt né­zem, hogy Nógrád megyei legyen a művész, mert sajnos, igen kevesen ismerjük éppen a helyi érté­keinket. Határozott céllal mutatjuk be a megyében élő kézműveseket is, ugyanis alkotásaik igen magas szakmai színvonalat képviselnek: a közvélemény is­merje meg őket! Sokszor a hozzám küldött versek és írások szinte „feleselnek”, „felelgetnek” egymás­nak mondanivalóban, nekem csak észre kell ezt vennem, és „összerakni” őket egy közös felületre. A megjelentetés során törekszem arra, ha valaki - aki a „csapatunkba” tartozik, megszerette a lapot, s a szerzők is megszerették őt - netán gyengébb anyagot küld, akkor sem dobom le a „szerkesztői Taigetoszról”, mert hiszem, hogy manapság minden alkotó szándékú ember értékes! Ha ezt a „helyi­séget provinciálisnak, ódivatúnak tartják egyesek, sajnálom, de évek-évtizedek óta az a meglátásom, hogy elsősorban a helyi értékeinket kell megbe­csülnünk, csak utána lelkesedhetünk a „nagyvilág” felé! Míg a saját értékeinket nem ismerjük, szegé­nyek maradunk, hiába jártunk „törökbe, görögbe, spanyolba” s láttuk a világ legnagyobb alkotásait. Kiemelt teret szentelünk a honismereti írásoknak is. Szerencsére három olyan „nagyágyú” publikál nálunk, mint Végh József, aki szinte mindent tud a Börzsönyalja múltjáról, dr. Csáky Károly ipolysági néprajzkutató, helytörténész, költő és dr. Koczó Jó­zsef he­l­ytörténész-kutató (régebben Vasvári Zoltán néprajzkutató is), akik a jelenlegi és a történelmi Nógrád, illetve a régi Hont vármegye egykori képét, hagyományait, szokásait rajzolják meg nekünk hó­­napról-hónapra. - Milyen népszerűséget ért el fennállása során az internetes kiadvány? - A Börzsönyi Helikon első három számát több mint háromezren (!) töltötték le. Azóta az olvasói kör „stabilizálódott”, a letöltések száma alapján havon­ta minimum 600-800 olvasója van. A mai világban ez hatalmas szám, főleg ha azt nézzük, hogy a nyomtatott lapok sorra buknak el az anyagi támo­gatások elmaradása, és az érdektelenség miatt. Nagyon fontosak a visszajelzések: több partne­rünk rendszeresen kiajánlja a lapot egyetemisták­nak, főiskolásoknak, akik sokszor szólnak vissza, hogy forrásanyagokat találtak nálunk, s rajtam ke­resztül keresik az eredeti szerzőt. Az itt bemutatott kézművesek pedig a Börzsönyi Helikonban történt megjelenésük után megrendeléseket kapnak a ter­helik törekvéseinket, s nem egyszer kapok dicsére­tet a színvonalasság okán. Úgy gondolom, hogy a saját erőből fenntartott (nem főállású szerkesztőséggel rendelkező) irodal­mi-művészeti kiadványok között nagyon is jó a meg­ítélése és a minősége a lapunknak. Ám számomra a legnagyobb öröm az az alkotói közösség, ami lét­rejött az évek során, s az, hogy rengeteg barátot kaptam szerkesztői munkámért cserébe. Hegedűs Henrik

Next